Belső ruhatár

ÚJRA HALLOM A RENDŐRTISZT ORDÍTÁSÁT

Alkalom szüli a verset jó tudom tolvajlásnál
komplikáltabb miskulanciák nem győzöm
bámulni találékonyságukat és megkapaszkodni
sodrásukban úgyszólván helytállni.
Rajtam is múlik (erősködöm) irány és arány akár itt és

most merre fordítom szavaim szekerének rúdját
képes értelmük konkrétságát (okoskodom)
vagy az alkalom közönséges-testies
aktusára bökök tessék itt van  
most szólal meg a telefon és a napilap újságírója
most híreli hogy a nemzeti kuratórium
lenullázott
gyalázatos döntésük jogszerű alapra épített
hatalmi erkölcstelenség újra  
hallom a rendőrtiszt ordítását hetven
augusztusából "értse meg hogy férjen a bőrébe"
visszabucskáztatnának mintha a falfirka filozófusa
"a szabadság tönkretesz" most találná fejemen
fején a szöget szövegükben
hallom a holt vagy levitézlett vagy viruló marionett
bábok gágogását a rendszer haszonélvezőit
hogy elhitessék velem nem vagyok
és mindegy ha egyszer meg lehet tenni
klienseik csácsogását hallom hű béresek
állkapcsainak csattogását már elég de dől bugyog
fapofát mímelő konferansziék pipiskedése és a
szociológiai értelemben vett szellemtársak
némaságát is hallani hajdani barátok süketségét
hiúságba pénzbe száguldásba horpadt versenyzőket  
micsoda ricsaj
- szegény versem szekerem
hova zuhantál nem tudtál nem tudtalak már
vissza nem vonom se szépen se akárhogy  
itt abbahagyom de abba nem hagyom.   

  
A "RENDŐRTISZT" FOLYTATÁSA DZSESSZGITÁRON

Majd megjön a hó és fölvidulok
a lelkemben bóklászó ólom-tulok is kifehéredik
a hegyhez idomul ahogy nézem üvegen át
a havat és szabad asszociációk raját röptetem
a horizont sötét vonala fölé. Karácsony
másnapján írom ezt. A CD-n forog egy
Django Reinhardt lemez a múlt. De jó hogy
semmi konkrét. Ritmusai a romlatlan lét
lehetséges táncait ígérik szivacstalpú cipőm
emlékeire apellálnak hagyom. Hideg sárban
tocsogok a nyálas beton csúszik alattam. Hörög
a fogaskerekű a képzelt hó (mint megannyi más
elgondolt derű) nem tetszik kivitelezhetőnek.
Sebtében fölvillanó ötlet-szárnyasok csivitelnek
agyamban az újra és újra kiókumlált kérdezést
a társadalom ketrecében dúló úri muri ellen
hogyan lehetne robbanó anyaggal megtölteni
s haboznék-e ha kitalálnám s tudom (közben)
pénz politika pornográfiái képzeteimet
megszégyenítik. Az abszurditás üzenem egy
szolidáris társnak kommentárokban fuvalkodik
tovább mert nincs kibúvója.
Az idő meg halad hóval szavaz e versre
van mersze Django dzsesszgitárján vigasztalni
víg asztal körül vacsorán.
Hogy igen vagy nem vagy délután hogy
visszajön-e belém a szürke nem tudom. Most
porhanyó fehér van mint nyáron.
Ökörszem ugrál boldog fenyőágon.

Vers és kép: HORGAS BÉLA