VAN-E A PÉNZNEK KULTÚRÁJA?

Jegyzetem címe önidézet, még a múlt század utolsó évtizedének elején jutott eszembe, és azért húzom ide ma már anekdotikusnak mutatkozó születési és elhalálozási történetével együtt, hogy Ács József mindent járó malmocskájához (itt kezd őrölni jobbra, a 3. oldalon) és Szvetelszky Zsuzsanna írásához (a túlkínálat diktatúrájáról, a lap végén) külön kedvet csináljak az olvasónak. Beismerem, hogy ebben némi ravaszkodás rejlik (abban is, hogy beismerem), mert a nyomorgató hatalmakat bemutató cikkek ugyancsak világosan és keményen beszélnek, jókedvünk nem lesz tőle. Hanem rossz? S ezért szükséges a "külön" agitáció, túl azon, hogy a lap nemcsak közli, de kiemelt helyen szerepelteti az írásokat? A folyóirat kezdő és záró közleményét (meg ami köztük van) összeolvasva talán világosabban látjuk, hol, milyen világban élünk: támpontokat kapunk.
    A személyes dokumentáció pedig, amit a cím idéz, a Liget szponzorkereső (kolduló) akciója során esett meg. Illúzióim ugyan nem voltak az emberarcú kapitalizmus kultúratámogatói formáiról, és nem hittem, hogy a reklám valódi értékekről informál, de a mai reménytelenséget nem éreztem. Az anyagi szorongatottság nyomására amolyan kecske és káposzta közi mutatványt fundáltam ki, hogy banki támogatás ellenében a lap hátsó borítóján egyedi módon híreljük partnerünket. A hónapról hónapra változó, színes grafikákkal illusztrált oldal címszerűen ezt a jelmondatot ismétli: Ha nincs pénz a kultúrára, a pénznek sincs kultúrája - a továbbiakban pedig három-négy pénzzel foglalkozó bökvers következik, mai költők művei, s hogy az esztétikai mértéket megszabjuk, első alkalommal Ady Endre, Babits Mihály és József Attila sorait idézzük: "Itt a napszám, mert sokat sírtál. / Itt a vérdíj, hogy magyar lettél. / Itt a pénz, mert sokat nótáztál, / sokat szerettél." (A nagy pénztárnok) És: "Pénztár" és "rátz nép": van értelem ebben? / Semmi. / De mindig lehet / beletenni / költő módján, ki rímet összefűz. - / Hisz minden összefügg, / manap kivált, / mikor Belgrádot és Indiát / egyetlen vasháló kötözi / - s benne téged is: mit tehetsz ellene? - / két véletlen szó nem ostobább / mint e világ / vasakkal-fűzött s gyilkos véletlene. (Egyfajta kultúra) S harmadjára: A hadviselés itt ma más. / A hős a kardot ki se rántja. / Bankó a bombarobbanás / s mint fillér, száll szét a szilánkja. (Gyönyörűt láttam) Azt írtam a pénzintézethez benyújtott tervben, hogy természetesen tudom, ez a játék csak ürügyet szolgáltat a támogatásra, nem óriásplakát, de lelkendezést mellőző kritikai szemlélete révén eleve minősít, gondolkodtat, a kérdezés évezredes kapaszkodóját ajánlja. A bank illetékese szuperlatívuszokkal fogadta a tervet. Aztán semmi, majd rövid elutasítás, néhány hónap múlva pedig a bank szervezésében reprezentatív kongresszusra kaptam meghívót, amelynek címe, és a későbbi években a siker miatt sorozatosan megrendezett program jelmondata ez volt: A kultúra pénze, a pénz kultúrája. S végül - mert egyetlen rendezvényen sem vettem részt - nem állíthatom persze, hogy ötletem meddőn múlt ki, hogy a "meeting"-eken a vashálóról nem esett szó, és a "pénz" meg a "kultúra" csupán két véletlen szóként került össze; talán még Babits versét is idézte valaki, netán egy másik passzusát: "Kultúra!" / "A rút luk!" / Micsoda szimbólum! / Bum! Bum!
H. B.