Ács József
A MINDENT JÁRÓ MALMOCSKA,
AVAGY A PÉNZHATALOM TERMÉSZETRAJZA
(részlet)

Pesszimista előadás? - Erdély Miklós az Optimista előadásban a posztneoavantgárd magatartás jellemzőit sorolva - többek közt - ezeket írja:

    "1.    Az ember illetékességét saját élete, sorsa tekintetében tudomásul kell vennie, ahhoz minden határon túl ragaszkodnia kell.
    2.    Illetékessége mindenre kiterjed, ami létét érinti, akár közvetlenül, akár közvetve.
    3.    Ilyen módon illetékessége mindenre kiterjed.
    4.    Ami rossz, hibás, kínzó, veszélyes és értelmetlen, azt merészelnie kell észrevenni, legyen az a legelfogadottabb, legmegváltoztathatatlanabbnak tetsző ügy vagy dolog."

    Amit megváltoztathatatlanként definiálunk, bennünket definiál.

Egy provokatív metafora - A Corporation című film szerint a részvénytársaságok, ha személyként képzeljük el őket, önzőek, eredendően amorálisak, érzéketlen és álnok pszichopaták, nem fogadják el társadalmi és jogi korlátaikat, nincs bűntudatuk, de képesek olyan emberi viselkedésformákat utánozni, mint az együttérzés, gondoskodás és önfeláldozás. A kapitalizmusnak ezek a megtestesülései nemcsak a profitot osztják szét, hanem a rettenetes felelősséget is, hogy egy főre aztán már csak valami jelentéktelen kompromisszum jusson.
    A film újra felfedezi, amit jó ideje tudhatunk: a tőkés gazdaság nem az áruk, hanem a tőke körül forog, és a pénz nem a szükségletek diktálta árucsere eszköze, hanem az áru szolgál - jóllehet egyre gyengébb - ürügyül a pénzszaporításra. A nyugati társadalom szemlátomást engedelmesen hallgat a rendszer haszonélvezőinek sugallatára, hogy minden emberi tevékenységet a pénz közös nevezőjére hozva mennyiségi mutatók szerint kell optimalizálni - csupán mert ez az optimalizáció könnyen megvalósítható. Hogy az így rövid távú érdekek szerint optimalizált élet milyen célt szolgál és az a cél egybeesik-e tényleges céljainkkal, már csak azért is nehezen megállapítható, mert igazából fogalmunk sincs a céljainkról: a mérhetővé nem tehető minőségi megfontolások, értékszempontok közös mérlegelése a számszerű önérdekre épített széttartó civilizációban amilyen fáradságos, olyan eredménytelen. Az ember leszokik a gondolkodásról, nem beszél fölöslegesen, hanem a piac szavára hallgat, és igyekszik kiismerni a pillanatnyilag érvényes játékszabályokat.
    A film mindjárt ízelítőt is nyújt a legfrissebb játékszabályokból: látjuk, amint a részvénytársaságok politikai izomzatot szednek magukra és a gyarmatosítók klasszikus módszereit követve megszerzik a pénzben szűkölködő államok erőszakszerveinek támogatását. Látjuk, hogyan kellett az embereknek Bolíviában az ivóvízkészletük - számukra gyakorlatilag halálos - privatizációja ellen tiltakozni. Létük, úgy tűnik, akadály a gazdaság hatékony működtetésének útjában. Az ő szemszögükből a privatizáció: piratizáció. Kalózok teremtenek, majd tartanak rendet így a tengereken.

Nézzünk körül! - Jóllehet Magyarországon még ma is a szabadversenyes kapitalizmus játékszabályait kívánják ismertetni a jólét után áhítozó emberekkel, s ha máshogyan nem, legalább üres szavakkal megpróbálják vállalkozásra buzdítani őket, s nem telik el nap, hogy ne hallanánk a versenyképességet, minden értékek eme kútfejét emlegetni, akár a legabszurdabb összefüggésben is, a szavak mégis légüres térben pukkannak szét: a vállalkozások fölemlegetett szabadversenyes kapitalizmusa, az egész vadnyugati romantika ugyanis nincsen sehol.
    A verseny metaforája ennek a demagógiának a centrális hazugsága. Aranykori fényben fürdő, idilli kép ez: a nemes versengés résztvevői közismert és elfogadott játékszabályok szerint, egyenlő feltételek mellett, erejük és tehetségük latba vetésével igyekeznek színes trikóikban a cél felé, mely ugyan a maguk gyarapodása, ám a piac Láthatatlan Keze úgy rendezi, hogy a sok-sok önzésből közjó szülessék. Hiszen az esélyegyenlőségnek még minisztériuma is van! Állandóan változó körülmények között, a korrupció labirintusában, ismeretlen feltételekkel egyenlőtlen küzdelmet folytatni, melynek végeredményét nálunk hatalmasabbak már előre eldöntötték - ez sokkal kevésbé hasonlít egy sportversenyre, de sokkal jobban hasonlít a mindennapokra. A "piaci szereplő", a "vállalkozó" fogalma ugyanilyen közkeletű eufémizmus: nagyvonalúan eltekint a kiszolgáltatott kisemberek és az érdekeiket diktátumszerűen érvényesítő maffiák vagy óriásvállalatok közti különbségtől - röviden: a társadalom szerkezetétől - ezért minden, közemberekkel lenyeletett ideológiai főzet kötelező alapeleme.
    A valóságban, aki az udvariasan outsourcingnak nevezett ázsiai gyermekmunkával, rabszolgasággal költséget csökkentő, a termékeket fillérekért felvásárló, árakat letörő gigantikus cégóriások árnyékában rühellené a rabszolgasorsot, munkanélküliként örvendhet az alacsony áraknak: az ideig-óráig folyósított segélyből ruhát turkálhat és nyomott áron veheti meg a zsömlét a repülőtéri hangárok méreteit elérő hipermarketekben - a fogyasztáson túl nem maradt semmi dolga. A magyar milliárdosok élettörténetének futó tanulmányozása is elegendő, hogy belássuk: termelésből, új értékek előállításából manapság nemigen lehet, ahogy mondani szokás, pénzt csinálni. Pénzt leginkább pénzből lehet csinálni.
    Újratanuljuk a régi leckét: a jelenkori gazdaság középpontja nem az értékek előállítása, a termelés, hanem a pénz.
    Ha termelni nem is, a nagy cégekhez alkalmazottnak beállni még lehet: lojalitásunkat szerény díjazással honorálni fogják. Lehet kereskedni, éttermet, közértet, üzletet nyitni, ott alkalmazottakkal kínlódni - de csak üzletközpontok árnyékában, és nem árt, ha jó helyeken jó ismerőseink vannak. Körbetartozások örvényében fuldokló építkezési vállalkozóként be lehet vetni az összes trükköt a szakképzetlen, olcsó munkaerő alkalmazásától a rafinált túlszámlázásokig és késleltetett kifizetésekig, ám a pénzbehajtókkal való első találkozás a legkeményebb fővállalkozót is meg fogja győzni, hogy a pénzbehajtás jóval jövedelmezőbb. Bár az alvilágban valóban nagy pénzek forognak, a meggazdagodás királyi útja mégis máshová, a virtuális térbe visz: a leggyorsabban a spekulánsok gyarapodnak.
    Megint egy régi-régi lecke: a kapitalizmus nem egyszerűen azt jelenti, hogy piacgazdaság. Kelet-Európa újorwelliánus nyelvén kapitalizmusról beszélni persze szánakozást keltő bárdolatlanság, pedig a két fogalom között jókora szakadék tátong: hullanak is bele a szerencsétlen emberi életek sorban.
    De ha itt, az úgynevezett posztindusztriális társadalomban mindenfajta termelés egyúttal veszteséget is termel, ezért automatikusan leépül, akkor ki dolgozik, ki termel?
    A közhelyszerű válasz: a rabszolgák Ázsiában.
    Annál a kérdésnél, hogy vajon magunk is kizsákmányolók vagyunk-e, ha Indonéziában varratott futócipőt vásárolunk, jobban érdekel, hogy miért alakult ki ez a kölcsönös kiszolgáltatottság. Miért vagy legalábbis hogyan alakult ki az a helyzet, hogy a reálszférában csak a fékezhetetlen, gyilkosan csőlátó törtetés, a rabszolgasors vagy a munka nélküli hasztalan tengődés között lehet választani?

Szereplők, színpadra! - A modern kor megannyi hatalmi formációja (részvénytársaságok, bankok, sajtó, egyházak, titkosszolgálatok, szervezett alvilág) között, épp mert nem intézményesülnek hatalmi ágként, nem érvényesül a hatalmi ágak szétválasztásának és ellenőrzésének elve. A politika intézményrendszere nem tükrözi a tényleges hatalmi viszonyokat, csak hozzáférést biztosít a hatalom hagyományos formáihoz (a törvényhozás, a bíráskodás vagy az erőszakszervezetek irányítása), melyek a hatalmas érdeknyomás alatt nehezen tudják megőrizni függetlenségüket. A társadalom tartószerkezetének megroppanása, mely a háborúknak vagy a gazdasági összeomlásoknak a velejárója, sok helyen kifejezetten megkönnyíti a politikai intézményrendszer kisajátítását: profitorientált magáncégek ragadnak magukhoz hatósági jogköröket (mint nálunk a parkolási társaságok) vagy rablólovagok és hadurak, a komprádor elit szerepét sebtében magukra rántó korrupt zsarolók lépnek fel rendfenntartóként.
    Noha a hatalom érvényesítésének nagyon sokféle módja és eszköze van, hatalom és pénz a legtöbb esetben mégis mindkét irányban konvertibilis. Az elmúlt századok másik öreg tanulsága, hogy kellő mennyiségű pénzzel, s ami ennél is több, a pénzügyi rendszer kézben tartásával akár háborúkat vagy gazdasági összeomlásokat is könnyűszerrel elő lehet idézni. Már csak ezért is joggal feltételezhetnénk, hogy a legnagyobb pénzvagyonokhoz, melyek jó ideje ugyanazokban a kezekben összpontosulnak, roppant érdekérvényesítő képesség, befolyás és hatalom társul, még ha ez semmilyen intézményes politikai formában nem is jelenik meg.
    Ezt a meghatározó hatalmi tényezőt a Corporation című film sem igen említi - pedig alcíme A pénz birodalma. Nagyvállalat-kritikája nem foglalkozik azzal, hogy a pénzhatalom a XX. században a hatalmi formák radikális átrendeződését hozta. A pénzügyi szféra, mely mindig is előnyben volt az anyagi javak előállítását végző, számtalan tényezőnek kiszolgáltatott reálszférával szemben, évszázadok óta növekvő befolyásának segítségével olyan pénzügyi-gazdasági struktúrát hozott létre, melynek automatizmusai a pénztőke koncentrációja révén saját szerepének és hatalmának mérhetetlen megnövekedéséhez vezettek. Ennek a hatalomnak a forrása a pénzrendszer.