|
|
Handi Péter
BÍRÓ ZSUZSA MOZIJA
Van-e szebb, romantikusabb, izgalmasabb, érdekesebb és némileg
fájdalmasabb, mint rálelni az elhalt szülők hátrahagyott noteszeire,
leveleire, naplóira? Bíró Zsuzsa briliánsan villódzó,
szöcske-szökdelésű írása a Liget 2005-ös májusi számában, az Apák mozija
lapról-lapra ezeket a jelzőket tolultatta fel bennem. Irodalom, film,
filozófia és memoár virtuóz stafétája ez a mélységesen szubjektív
érdeklődés-görgeteg - nehéz volna szilárd kategóriába zárni mint
műfajt, éppen határtalansága miatt. Anélkül, hogy részletezném az ebbe a valamibe zsúfolt tartalmat, engedtessék meg elmondanom, hogy az írás elsősorban azért tetszett, mert - nem késztetett gondolkodásra,
azaz a mondandók elemzésére, intellektuális feldolgozására. Meglehet,
ez így sértőnek mutatkozhat az íróra és kérdésessé teheti e sorok
írójának szellemi kapacitását is, de éppen a történetek sodrása, az
olvasmány-dinamika (ha van ilyen), a feltételezések továbbfejlődése a
ludas ebben. Vastagon jönnek az információk, Delmore Schwartz 1937-ben
írt, de 28 évvel előbb játszódó novellája (mozija) nyomán Amerikából
átlépünk Balatonfüredre, itt ugyancsak 1909-et ír a naptár, az író
ötéves anyukája az egy évvel fiatalabb és ugyancsak ott nyaraló
Koestler Artúrkával játszik a Grand Hotel kertjében, három év múlva
ismét találkoznak Füreden, és a hétéves Koestler Artúr akkor
felvilágosítja a naiv kislányt "az élet tényei felől"... Koestler erről
az epizódról nem ír memoárjában, de ez elég Bíró Zsuzsának a korszak és
alakjai tovább-játszatására, hogy a szülők leveleiben, noteszeiben
talált rejtélyes jelekről, hoszszan húzódó, házasságuk előtti szerelmi
huzavonáikról tűnődjön. Eközben belép "igazán" a huszadik század, az
író lepkeként szálldos család és a tágabb univerzum összefüggései
között, szinte szinkronizál, úgyszólván filmkockákra telepíti a sokrétű
felfedezés-halmazt. Az apák mozija vetítődik.
Azt mondtam, azért tetszik elsősorban, mert nem
késztet - mégiscsak esszé lévén? - gondolkodásra. Vagyis elsősorban
Bíró Zsuzsa érdeklődése ragad el, s teszi mindenekelőtt olvasmánnyá, amit írt, és csak másodsorban tanulmánnyá. Nem tudom, említhetem-e itt a Mallarmé macskái kötetének darabjait (a cím másik kedveltem, Julien Barnes Flaubert papagáját
juttatja eszembe), ahol szárnyra kelő érdeklődése ugyancsak
megutaztatott a kor-áramlatok tájain, s mint megbűvölt olvasó,
föltétlenül elfogadtam az elém tálalt tényekkel és esetlegességekkel
egyensúlyozó történetiséget.
Szeretem Bíró Zsuzsát. Azt, hogy olyat írt, mint az Apák mozija. Elteszem magamnak.
|