MÁS-VILÁG

"Magyarország nem volt, vélhetőleg nem is lesz, de lehetne."
Pszeudo - Széchenyi

Bevezetés

Lehet más a világ? Létrejöhet akár a sokat emlegetett Másik Magyarország? A kérdések rosszak, mert kérdések. A másik világ, s benne a Másik Magyarország van, létezik. A megoldás nem a történelemben vagy a gazdaságban keresendő, még csak nem is a kultúrában - legkevésbé a politikában. A megoldás kulcsa a fizika és a logika. Pontosabban a kvantummechanika egyik népszerű filozófiai interpretációja: az Everett-féle multiverzum teória, az állandó jelleggel hasadó, magáról folyton apróbb változásokkal másolatokat készítő kozmosz modellje, valamint az ehhez számos ponton kapcsolódó Lewis-féle "lehetséges világok"-koncepció a modális szemantika alapján. Ez utóbbi szerint szükségszerű az, ami minden lehetséges világban igaz, míg lehetséges az, ami legalább egy lehetséges világban igaz. Nos, a logikai és fizikai variabilitás adta végtelen potencialitást alapul véve végtelen számú másik világ kell, hogy létezzen, s ezek közül legalább egynek élhetőnek (vagy legalábbis elviselhetőnek) kell lennie. (Máskülönben hogyan jutna eszünkbe?)
    Ezzel a felfedezéssel indítjuk MÁS-VILÁG című rovatunkat - meglehet, sajátos szellemi mozgalom kezdete is lesz, amihez csatlakozhat boldog-boldogtalan. Olyan pozitív tartalmú híreket, tudósításokat, dokumentumokat - esetenként hírmagyarázatokat, vagy azokról szóló glosszákat - közlünk, amelyek itt, ebben a világban sehol nem olvashatóak. A hír tartalma lehet bármi: parlamenti interpellációktól vagy a civil mozgalmak sikeres akcióitól a kultúra aktuális eseményein át az életminőség javulását mutató bármiféle hétköznapi jelenségig. (Például egy jó borozó.) Érdekel bennünket minden olyan pozitív esemény, ami bármikor megtörténhet, mert nem akadályozza idegen hatalom, s nem is a pénzen múlik. És ezek fordítottja is: itteni, e világbeli események meg nem történése, hasonló belátások alapján.
    Vagyis a más-világ minden ízében reális eshetőség. Nem holmi közösen megálmodott tündér-Magyarország, nem Bergengóc Királyság, nem Új Atlantisz, nem gyermeteg utópia. Nem a hazugságon alapuló álom-foszlányok gyűjteményének, a "merjünk nagyot álmodni" vagy a sivár valóságkép inspirálta "találjuk ki Magyarországot" folytatása, s legkevésbé az ún. "országimázs" alakítására tett kísérlet. (Bár az ötletek árulkodóak - világosan jelzik a hiányt és igényt -, a kiagyalók sohasem nyúltak a gyökerekhez, nem is törekedtek igazi megoldásra.) Híreink nem másfajta világhelyzetről, megvalósíthatatlan és természetellenes társadalmi reformokról vagy éppen irreális gazdasági elképzelésekről tudósítanak, nem velünk született jóságról, hanem csupa olyan eseményről, ami akár meg is történhet - sőt nyugodtan megtörténhetett volna már eddig is. Más-világ jelenségei csak látszólag nem létezők, mégis vannak, mert elvileg bármikor lehetnének. Itteni létünk minősége javarészt kulturális mintáink átkos örökségéből adódik, és csak részben köszönhető a mindenkori külvilágnak. E minták ellen pedig mi mást tehetünk, mint hogy másfajta mintákban, másféle mentalitásban gondolkodunk? A másfajta mentalitás persze másfajta döntéseket eredményez, a másfajta döntés másfajta történést, így egy-egy ilyen döntés újabb és újabb más-világot hoz létre.
    Más-világban is vannak kellemetlen jelenségek, méghozzá pontosan ugyanazok, mint ideát, a különbség csupán annyi, hogy ott megtalálható mindennek az ellentettje is. Ott is létezik besúgás a munkahelyeken, ám a besúgót a kollektíva leleplezi és kiközösíti, sőt gyakori, hogy maga a főnök szembesíti a besúgottal. A zsebtolvajok az ottani villamosokon is meglopják a tehetetlen kisnyugdíjast, de ha ezt az utasok észreveszik, a tolvaj örülhet, ha ép bőrrel megússza. Vannak notórius följelentgetők is, ám ők a köznevetség tárgyai, s az interneten negatív sztárokként versenyeztetik fan-klubokba tömörült rajongóik. Más-világot is elöntötte a kultúrszemét, de a valóság-showk nézettsége rendkívül alacsony, mivel az idegen újdonság iránti szalmalángszerű érdeklődés pár napos figyelem után kihuny. Sorra tönkremennek az egyhangúnak és divatjamúltnak ítélt gyorsbüfék, ráadásul a junkfoodot a kisebb gyerekek többsége kiköpi, mert a mama főztje jobban ízlik nekik. Az ottani Budapest semmivel sem szebb vagy gazdagabb, mint emez, de például tiszta. Javulóban a foci, mert nemcsak állami pénz van rá, hanem menedzseri szándék és sportolói ambíció is, a méltán híres magyar borkultúra pedig - miután nagyjából sikerült fölszámolni a borhamisítást - a franciával vetekszik. Nincs ez másként a közélettel sem. Egyes cezaromániás politikusok időről időre megpróbálják ugyan elérni a társadalom mozgósítását és átpolitizálását, de sanda szándékaikat a polgárok hamar fölismerik, és az önjelölt vezér szégyenében elkullog. Ugyanezért eleve fiaskó a kultúra átpolitizálása: igaz, némely államilag dotált alkotásról hangosabb viták folynak, sőt olykor fölmerül a gyanú, hogy az adott film, kiállítás vagy építészeti alkotás valamelyik politikai csoport biznisze, s mint ilyen, ideológiai konjunktúra meglovaglásából született, ám az esztétikai értékítéletet szinte sohasem a pártpolitikai rokon- vagy ellenszenv motiválja, még a legradikálisabb kritikusok részéről sem. Más-világban is létezik kizsákmányolás, de mellette erős a szolidaritás, erősek a szakszervezetek, s így erőteljes a munkások jogaiért és anyagi érdekeiért folyó küzdelem. Ott is pusztítják a rablóvállalkozók a természeti környezetet, de a civil kurázsinak köszönhetően a helyi lakosok azonnal és keményen reagálnak - általában az ország közvéleményének rokonszenvétől kísérve. Ott is akad számos "diplomás gazember", mivel a szakemberek közül sokan eladják magukat az uralkodó gazdasági vagy politikai elitnek, de velük szemben mindenkor megnyilvánul a klasszikus értelmiségi attitűd is, mert sokakban föltámad a szakmai és emberi lelkiismeret, és a megnyomorítottak oldalára állnak: jogászok, közgazdászok, mérnökök, kutató szakemberek, újságírók, művészek. Újra és újra fölüti fejét a korrupció, de az esetek többsége az agilis nyomozóknak és a bátor, tényfeltáró újságíróknak - valamint politikai támogatóiknak - köszönhetően nagyobbrészt napvilágra kerül, és a kétes ügyekbe keveredett közéleti személyek örökre elbúcsúzhatnak népszerűségüktől, sőt, magától a közélettől. A politikai kabarékban a humor nagyágyúi mindenkor a hatalmasokat fricskázzák, s nem a jólfésültséget, az uralkodó világrend iránti lojalitást okítják, nem a kispolgári szervilizmust népszerűsítik. Az ott is létező kapitalizmus ellenére nem szégyen kimondani azt a szót, hogy "nép", és a munkást sem eufemizálják "munkavállaló"-ként.
    Más-világ nem kísérli meg az általunk (vagy bárki által) nem favorizált politikai irányzatok, világképek és értékrendek kiiktatását, mert a társadalom plurális és toleráns. Szép lassan margóra szorult a jól ismert gondolkodásmód, hogy a más nézetű ember vagy csoport csak akkor válik elfogadhatóvá, mondhatni "szalonképessé", ha burkoltan bár, de föladja elveit. Hogy egy liberális csak akkor jó liberális, ha valójában konzervatív, egy konzervatív, ha voltaképpen balliberális, egy nemzeti érzelmű, ha nem nemzetben gondolkodik, a baloldali, ha elveti a balos alapelveket, a keresztény, ha neopogány eszméket vagy a multikulti értékeit vallja, s így tovább. Ott a legtöbben úgy tartják, hogy aki ragaszkodik a saját világnézethez és értékekhez, az igazabb, s ezáltal jobb is, sőt: általa picikét a társadalom is igazabbá és jobbá válik. (Ami nem az össznépi egymásra borulást, avagy a viták és nézetkülönbségek hiányát jelenti.) Így tehát Más-világban egy liberális éppen következetes liberalizmusa miatt nem szolgálja sem szóban, sem írásban az aktuális világrendet felügyelő nagyhatalom kulturális és politikai imperializmusát, viszont éppen a "másság" iránti elkötelezettsége révén áll ki a valóban másfajta vélemények és értékrendek létjogosultsága mellett - így természetesen a baloldali, a konzervatív vagy a nemzeti érzelmű emberek értékrendje mellett is. Hasonlóképp a magukat baloldalinak nevezők, éppen baloldaliságuk miatt helytelenítik a privatizációt, szállnak szembe a vadkapitalizmussal, s baloldaliként ítélik el a határon túli magyarok elleni xenofóbiát is. Ott egy keresztény-konzervatív valódi kereszténysége és européer konzervativizmusa miatt nem kedveli az újpogány-szittya tobzódásokat, ahogyan egy nemzetben gondolkodó is éppen "nemzet"-koncepciójához ragaszkodva száll harcba a származás alapján történő kirekesztési kísérletek ellen. A saját értékrend, az intaktság, az elvszerűség - azaz a koherens és konzekvens gondolkodás és cselekvés - teszi lehetetlenné a kettős mérce szerinti ítélkezéseket, s nem utolsó sorban ez óv meg az indoktrináció: az ostobasággal elegy elvtelenség okozta kiszolgáltatottságtól. Attól az itteni Magyarországon általánossá vált mentális betegségtől, hogy egy adott politikai csoporthoz kötődés automatikusan e csoport összes bárgyú hiedelmeinek, hazugságainak, percenkénti pálfordulásának kritikátlan elfogadását eredményezi.
    Ez utóbbi azért fontos, mert amit indoktrinációnak nevezünk, jóval több, mint puszta elvtelenség. Ez az itteni Magyarországot mindenestül átható és alapjaiban meghatározó tudatállapot az ésszerűtlenség, az irracionalitás megnyilvánulása. Ez tűnik elő majd minden társadalmi és kulturális jelenségben, döntésben, véleményben és cselekvésben. Így ez az itteni és mostani Magyarország a káosz, az egymásnak ellentmondó, szüntelenül alakuló doktrínák, az ad hoc elvek, a zagyva és kusza hiedelmek és elképzelések, az inkonzisztens eszmék, azaz a hamisság országa. Egy hamis Magyarország pedig jobbára csak tünemény, árnyék. Hallucináció. Holt világ, a létezés mímelése. Vagyis ez itt a másvilág: a halottak és kísértetek földje, a homály, a bomlás, a vámpírok és a földalatti szörnyek birodalma, az alvilági kábultság szférája. A hamisság ugyanis a tények ignorálására alapul, ami a közeli és távoli múlt nem ismeretéből, avagy annak felejtéséből adódik: az elvtelen ember vagy közösség nem emlékszik arra, hogy az őt vezérlők mit hangoztattak akár egy nappal korábban, s annak nyomán akkor ő éppen mit vallott a magáénak. Az elvtelen emberek léte és tudata ezért olyan, mint a kísérteteké: káprázat, tünékeny látszat-lét.
    Más-világ viszont valóságos. Az onnan érkező tudósítások olyan döntésekről adnak hírt, amelyek az elvszerűségből, azaz a következetes gondolkodásból, az ésszerűségből, egyszóval a szilárd létezésből fakadnak. Ezek a döntések valódibb tényeket eredményeznek, mint azok, amiket mindennapjaink delíriumában szüntelenül látni vélünk. Már csak ezért sem igaz, hogy híradásainkkal az értelmiségi ellenállás bizarr formáját: a tények elleni támadást valósítjuk meg a képzelet segítségével. Ezt sokkal inkább az itteni világ közös megálmodói teszik.
    Emigráljunk tehát Más-világba! Nem kell hozzá egyebet tenni, mint a förtelmes és gyűlöletes tényeknek és eseményeknek meglelni azokat a formáit, verzióit, ahogyan lehetnének, pontosabban: ahogyan lenniük kellene. Ugyanígy a förtelmes tények emberi hordozóinak: politikusoknak, közíróknak, művészeknek és tudósoknak, humoristáknak és egyéb véleményformálóknak is meg lehet keresni pozitív alteregóikat abban a kvantumos másik világban.
    Mivel törekvésünk konstruktív, senki nem vádolhat azzal, hogy csak kritizálni tudunk, mindennemű javaslat és elképzelés nélkül. Más-világ felfedezői nem csak a rosszat látják. Ellenkezőleg: ebben a rovatban csupa jó jelenségről adunk hírt. Ráadásul e mozgalom - mint egyfajta "belső emigráció" - öngyógykezelésnek sem utolsó: gyógyír lehet a tépelődés, az idegeskedés ellen, és önismereti terápia is, hiszen abból a másik világból mindenki a neki leginkább nem tetsző e világi jelenség ellentétmását fogja föllelni. Híreink és dokumentumaink fölébreszthetik mindazokat, akik föl akarnak ébredni.
    A többieknek további jó éjszakát, de ennél azért szebb álmokat.
F. A. M.
*

Több generációnyi kényszerpihenő után ismét megalakult a Fővárosi Közmunkák Tanácsa. A Konrád György elnökletével újjászerveződött testület 2005. május 10-i ülésén a budapesti személygépkocsi-forgalom jelentős mérsékléséről is döntött. A bécsi Mariahilferstrasse példájára fővárosunk körútjain az autós közlekedést a villamosok pályáira szorítják vissza, és a járdákat minimum kétszeresére, helyenként háromszorosára szélesítik. Az Andrássy út teljes hosszában - Barcelona sétálóutcájának, a Ramblának nyomán - a kétoldalt egysávossá csillapított gépkocsiforgalom terhére középen széles gyalogos passzázst alakítanak ki, szobrokkal, szökőkutakkal, csobogókkal, ülőbútorokkal és új fatelepítésekkel. Továbbá nemzetközi, részben meghívásos, nyílt városrendezési tervpályázatot hirdetnek az Andrássy út mint gyalogos sétány kiterjesztésére a Hősök terétől egészen a budai Várhegy panorámájával ékes Duna-parti korzóig.
M. P.
*

Valamikor a 80-as évek végén a Templom utcai juharfákat motoros láncfűrésszel, kosaras daruskocsikról lecsonkolták, s az erősebb új hajtásokat kétévente hasonló módon ismét levágták, méghozzá egy alkalommal májusban.
    Önkormányzati forrásból kiszivárgott, hogy idén is májusra tolódik a csonkolás. A jelzett napon a Templom utcában megjelent a Greenpeace, s az MTV, a TV2, az RTL Klub és a többi televízió kameráinak kereszttüzében
a két tucat sárgaköpenyes aktivista testével zárta el - mintegy fekvőrendőrként - az utca bejáratát.
    A céljárművével a helyszínre érkező Tisztes József kertészeti vállalkozót úgy megdöbbentette a látvány, hogy a Greenpeace aktivisták előtt kijelentette: pusztán a pénzkereseti szükség kényszerítette az eljárásra, valamint az önkormányzati szerv aljas manipulációja, mely szerint az "a kiemelt zöldfelület kertészetileg indokolt ifjítása". Az ominózus májusi eset elemzésekor ki akart térni a fészkükből kivetett (idézzük) "kis énekes madárkákra", de szava elfúlt. Egy teljes percig küszködött felindultságával, majd keserű haraggal leköpte a magával hozott motoros láncfűrészt.
    Ezután egy Greenpeace aktivistát fölvett a daruskocsi kosarába, s az egyik fán látható két elszáradt ágat rókafarkú kézifűrész segítségével eltávolították.
    Az eseményről készült tudósítások vezető anyagként szerepeltek az említett televíziók esti híradójában.
M. M.
*

2005. május 17-én délután 4 órakor az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának dolgozói összoktatói értekezleten gyűltek össze a Múzeum körúti épületegyüttes legnagyobb előadótermében. Ne szépítsünk: a mintegy 95%-os részvétel annak a hatalmas pénzösszeg vonzásának tulajdonítható, amelyre az egyetem két forrásból tett szert. Az Oktatási Minisztérium, hogy zökkenőmentesebb legyen az oktatási struktúra áthelyezése új, európai normákra, a dolgozók bruttó fizetésének ötszörösét (egyes források szerint hatszorosát) utalta át az Egyetem bankszámlájára, egyszeri, vissza nem térítendő kölcsön formájában. Ugyanakkor a bölcsészkar és az egyetem többi hét kara komoly saját bevételhez jutott, mert az egyetem tulajdonában lévő épületeket, azok előadótermeit, parkjait, sőt e parkok padjait és az egyetem egyéb létesítményeit - még a legkisebb helyiségeket is - "örökbefogadásra" ajánlotta fel különböző multinacionális cégeknek és magánszemélyeknek, akik kapva kaptak a nagyszerű reklámlehetőségen, hogy nevüket így megörökíthetik. A cégek és magánszemélyek nevének felsorolására itt nem kerülhet sor, de beszédes már az is, hogy az előadóterem, ahol az értekezletre összejöttek, ugyancsak egy rangos cég nevét viseli. Akárkitől is származott az ötlet - az illető nevének elhallgatását kérte -, amerikai példát követett, mert az Egyesült Államokban nemcsak az állatkert lakóit, egyetemi kollégiumokat vagy előadótermeket lehet - jelentős összegért - nevesíteni, hanem közparkokban álló padokat, sőt, országutakat.
    A összoktatói értekezlet a hatalmas összeg legideálisabb felhasználását kereste. A cégek, magánszemélyek és az egyetem vezetése ugyanis egyetértett abban, hogy a pénz sorsáról a lehető legdemokratikusabban döntsenek. A kar intézeteinek és tanszékeinek megbízott személyei előzőleg kidolgozott javaslattal álltak elő, melyet titkos szavazással választott képviselő, történetesen a Szimbolikus Logika Tanszék fiatal tanársegédje ismertetett.
    A terv szinte mindenkinek tetszett. A pénz - fejtegette az előadó, részletes számításokra hivatkozva - elegendő ahhoz, hogy a kar maga is befektessen, és a kamatokból az évek során folyamatosan fedezze a költségeket. A javaslatok között első volt az Egyetemi Könyvtár kutatókönyvtárrá alakítása, amelyben az elmúlt hatvan év minden számottevő bölcsészeti műve megtalálható. A képviselők a könyvrendelésekhez javasolták a harvardi Widner könyvtár és a Californiai Egyetem MELVYL katalógusának tanulmányozását. A második helyen a hallgatók ösztöndíjrendszerének reformja szerepelt: olyan, részleteiben még kidolgozandó tervet vázoltak fel, amely elsősorban tanulmányi eredménytől, másodsorban szociális helyzettől függően akár egy kisebb átlagfizetésnek felel meg.
    A harmadik pont körül intenzív, de szívélyes hangvételű vita alakult ki. Egyesek a fizetések egyszerű és arányos megemelését javasolták, a többség viszont szerencsésebbnek gondolta, ha a kar minden főállású oktatója (rangra és tudományos fokozatra tekintet nélkül) mindenkori fizetésének négyszeresére pályázhat előző évi munkája alapján. Az összeget tudományos és oktatói tevékenységére fordíthatja - ez lehet konferencia-szervezés, konferencia-részvétel, könyvvásárlás, saját mű kiadásának támogatása, könyvtárközi kölcsönzés, vendégelőadó fogadása, tanulmányút, és még sok egyéb. Idézünk a javaslatból: "Az adminisztráció gyors és egyszerű: csak egy űrlapot kell kitölteni. A megítélt összeg az oktató saját bankszámlájára kerül, s a továbbiakban (mert munkatársunkat nagykorúnak tekintjük) belátása szerint használja fel, és az általa helyesnek tartott arányban osztja meg. Kérjük viszont, hogy az év végén benyújtott számlák tartalmazzák a felhasználás megnevezését. Több oktató együttesen is pályázhat, összevont összegekre (például külföldi előadó meghívására), és lehetséges az összeg átvitele egyik évről a másikra is".
    Az értekezlet résztvevői kinyilvánították, hogy a megváltozott körülmények más felelősséget rónak rájuk. Javasolták, hogy néhány alapelvet máris rögzítsenek. Ezek között szerepelt, hogy az oktatók minden órájukat felkészülten megtartják, hogy fogadóórájuk idején a hallgatók rendelkezésére állnak, hogy a rájuk eső disszertációkat és szakdolgozatokat a megadott határidőig elolvassák, és kimerítő bírálatot készítenek. Titkos szavazással megválasztották aztán azokat a bizottsági tagokat is, akik az elfogadott javaslatok finomítását és végső formába öntését végzik. Az új tanév kezdete előtt tehát még egy összoktatói értekezlet várható. (Meg nem erősített források szerint napirendre kerül az egyetemi szemináriumok létszámának drasztikus csökkentése is: sehol sem ülhetne tizenkettőnél több hallgató. Ez bizonyos tanszékeken az oktatói létszám jelentős emelésével jár. Úgy hírlik, a tanszékvezetőket felkérték, hogy szakterületi prioritások szerint egyeztessék tanszékeikkel az elkövetkezendő két év személyi fejlesztési terveit.)
K. G.
*

Ha van Más-világ, lehetetlennek érzem, hogy hírré ne tegyem (s éppen itt, a Liget júliusi számában, amelynek hátlapján Kámán Balázs prózaíró első kötetének, az Agyrázkódásnak a borítója látható), hogy be ne ismerjem: a mai magyar irodalmi-szellemi élet egyik meghatározónak vélt, sok-sok keserves tapasztalatból leszűrt működési elve, mely az érvényesülést elsősorban a karrierhez, a személyes nyomuláshoz kapcsolja és a művet másodlagosnak tekinti - ez már a múlté. Az újra meg újra idézett aforizma, hogy korunkban nem az érték érvényesül, hanem az érvényesülés válik értékké, immár megkérdőjelezhető. Kámán művének fogadtatása markáns jelzés, de azért szükséges megerősíteni. Alig került a könyv a boltokba, s két napilap, egy hetilap, valamint a rádió és a televízió egy-egy adója foglalkozott vele, de ebben a tényben nem a számszerűen sem jelentéktelen és frissen életre kelő visszhang érdemes a hírre, hiszen ez a szakszerűen szervezett propaganda eredménye is lehetne, hanem az értékelések-bemutatások mikéntje, amelyek következetesen a művel, és nem a személlyel törődnek, mintegy rácáfolva a könyv szerkesztőjének pesszimizmusára, akinek levélrészletét (talán sajátos reklámfogásként is?) közli a kiadó az Agyrázkódás hátsó borítóján, s benne éppen az érvényesítés szervezésének kínzó kételyei kapnak hangot. Nem, ez az öt visszhang egytől-egyig az írói megjelenítés módjára, korszerű tartalmainak társadalmi és lélektani pontosságára figyel, és egyértelműen értékelhető örvendetes jelenségnek. (Igaz, ha már a realitást említettem, Kámán Balázs közeli ismerőjeként azt is meg kell jegyeznem, hogy ő - s könyvének önéletrajzi vonatkozásait megsejtve ezt minden érzékeny olvasója így vélheti - az önérvényesítésre már lelki alkata miatt is teljességgel alkalmatlan.)
H. B.
*

Hiába látok rá önvakultságomra - és restelkedem is miatta -, mégsem tudom tárgyilagosan, személyes érintettségemmel mit sem törődve rögzíteni a Szalay utcai eseményeket. Nekifogok századszor is, próbálom (hisz évekig napilapnál dolgoztam) egy normális, már-már mínuszos hír műfajába gyömöszölni, mintha a fogalmazás szenvtelensége és tömörsége eleve józan bólintás volna: helyes, jól van. Végtére Magyar Bálint oktatási miniszter is szűkszavú kommünikében közölte, hogy intézményében ésszerű és radikális összevonásokról döntött, mindenekelőtt arról, hogy az Oktatási Minisztérium eztán csak a Szervita téri épületben működik, és Demszky Gábor főpolgármesterrel egyeztetve a Szalay utcai épülettömböt (amely korábban, hosszú évtizedekig, a Rákosi- meg a Kádár-rendszerben is az oktatási és kulturális tárca székhelye volt) átadják a Fővárosnak. A miniszter és a főpolgármester nem állt kamera elé, a tülekedő újságírókat megkérték, hogy amíg a "leépítéssel" és az épület átalakításával járó súlyos gondokat nem tudják emberségesen megoldani, ne keltsenek zavart fél-igaz híresztelésekkel. Miután a fővárosi közgyűlésen a képviselők döntő többsége "igen"-nel szavazott, három-négy héten belül megkezdődik az épület belső átalakítása, majd a munkálatokról tudósítsanak folyamatosan. Magyar Bálint javaslatára ugyanis hajléktalan, illetve úgynevezett átmeneti szállást létesítenek a hatemeletes házban. A reszocializáltak - kiváló tervezők és gyakorlott építésvezetők irányításával - maguk végzik az építési munkákat, s a továbbiakban is fontos elv marad, hogy a lakók ne legyenek kiszolgáltatottak az állam vagy a tehetős emberek karitatív gesztusainak - hogy mindenben megtalálják érdekeltségüket, és minél előbb önálló lehessen életvitelük.
    Szakértők szerint Budapest és környékének egyre nyomasztóbb "hajléktalan-ügye" csakis a különböző tárcák (az esélyegyenlőségi, környezetvédelmi, gazdasági, informatikai, egészségügyi stb.) összehangolt "nagy beruházásával" képzelhető el. Az apró-cseprő jótékonykodások, karácsonyi és egyéb akciók a 21. században már annyira visszatetszők, úgyszólván ósdiak, hogy inkább ártanak, mint használnak.
    Hallom és olvasom ezeket a nemcsak szívdobogtatóan pozitív tartalmú, hanem végre-végre cafrangok és csinnadratta nélkül, mondhatni dísztelen méltósággal közölt híreket, és az első pillanatban egy óvodás dacosságával reagálok: még hogy Magyar Bálint javaslatára! Hiszen több mint két esztendeje jelent meg Az egész ügymenet című szociografikus mesém, amelyben többek között az intézmények-apparátusok beteges felduzzadásáról is írtam, és - igaz - zárójelben megjegyeztem, hogy "milyen nevelőereje, példaértéke volna egy radikális önkorlátozásnak, s ha mondjuk az egyik belvárosi épületet [az Oktatási Minisztériumról szólva] átalakítanák hajléktalan- és átmeneti szállássá, deklarálva, hogy Európában végképp nem tűrhető el a nyomor, a kiszolgáltatottság, a társadalmi igazságtalanság és züllöttség olyan, nemzetközileg egyébként tudomásul vett foka, amikor kormányzati jóváhagyással, legfeljebb sajnálkozással tömegek hálnak az utcán". Szóval nem tetszettem magamnak, ahogy felkaptam a fejem, s mintha a tulajdonjogomat védeném, mondtam: még hogy Magyar Bálint javaslatára! De csakugyan pillanatnyi volt ez az idétlen, amúgy idegen felcsattanás, máris bölcselkedéssé laposodott, amelyet a gerjesztett ámuldozás sem tett rokonszenvesebbé: hogy persze, egy ilyen nagyszabású programhoz sok-sok ember akarata és munkája kell, s hogy igazán mindegy, név szerint ki a kezdeményező, meg hogy mennyire nem tudható, megjelent szövegeink hogyan hatnak, hogyan élnek tovább, hogy a folyamatosan tapasztalt közöny, lám, látszólagos... és így tovább, végtelenül. Miközben javában restelkedtem, és szorongva intettem magam: aki szabadságot és egyenlőséget akar, annak önmagát is meg kell szabadítani a kicsinyesség és az önzés mindenféle változatától - s mint egy boldogító fürdőzés után azon tűnődtem, hogyan vehetnék részt a tervek szerint már az év végén üzemelő szállás mielőbbi kialakításában.
L. J.
*

Ezúttal egy negatív híradással - mondhatni: egy meg nem valósulás történetével - zárjuk rovatunkat, amely mégis örvendetes. Reméljük, olvasóinkat is meggyőzi, hogy mindent azért nem lehet megtenni.
    Április 1-én a szerkesztőket barátian megszólító e-mail arról tájékoztatott, hogy a "József Attila-év Gödöllőn éri el mélypontját. Lesz egy háromszereplős színdarab, amit Pécsi Ildikó állított össze, ő rendezte, és persze szerepel is benne (ő Jolán), J. A. szerepében Németh Kristóf, a művház igazgatója, a ?Barátok közt? napi szappanopera Gézája. Ha azt hiszitek, ennyi, tévedtek. A harmadik szereplő, akit ?Időutazónak? hívnak, nem más, mint Dr. Gémesi György..." Szellemesen kifundált április elsejei tréfának tűnt a hír, ám amikor megkaptuk a mellékelt meghívót az emlékestre, zavarba jöttünk - olyannyira, hogy rendkívüli honoráriumot ajánlottunk (az idő is szorított) a tudósításért. Erre azonban nem kerülhetett sor, mert Gödöllőn nem volt semmiféle József Attila emlékest. A megnevezett alkotók ugyan elzárkóztak a nyilvánosságtól, de megbízható informátorok szerint mélyen sértve érzik magukat az idétlen és gátlástalan lejáratási kísérlet miatt. Jogorvoslatért folyamodnak - kényszerűen hárman együtt -, mert a hamisított szórólap nemcsak a művészet és a politika méltóságát rombolja, hanem alkalmat kínál a további rosszhiszemű mendemondáknak is: hogy milyen anyagi forrásból és milyen anyagi forrás gyarapításáért...

A rovat létrejöttében írással és ötlettel részt vettek:
ÁCS JÓZSEF, FARKAS ATTILA MÁRTON, HORGAS BÉLA, HORGAS JUDIT, KÁLLAY GÉZA, KOCSIS PÉTER, LEVENDEL JÚLIA, MESTERHÁZI MÁRTON, MÚJDRICZA PÉTER, MUND KATALIN, STEFANOVITS ATTILA, VARGA ZOLTÁN ZSOLT.