Peterdi Nagy László
A RÉGI-ÚJ FÉNYTÖRÉS
(részlet)

Egy ősi észak-amerikai indián monda jóslata szerint, miután a Földet kifosztják, megölik az állatokat, egy sokfajú, -hitű és bőrszínű emberekből álló törzs jelenik meg, s tagjai nemcsak beszélnek, hanem valóban cselekednek is azért, hogy a Föld újra kizöldüljön.
    Mit lehet cselekedni? Hát például - mondákat alkotni. A Liget 2005 februári számában az ökológia irodalmi megközelítésének újabb példájaként mutatta be Joseph W. Meeker A túlélés komédiája című könyvét, és ezzel új rovatot nyitott. Rendben van, gondolom, s kimondatlanul még a patetikus közhelyek is fölrémlenek bennem, itt az ideje, hogy a jó öreg irodalom új fénytörésben mutatkozzék, mint az emberi lélek mérnöke, meg az élet tanítómestere, örök értékeinek őrzője - mint a legfőbb túlélő! Ezt láttam egyébként Horgas Judit múlt nyári, augusztusi esszéjében is ("Mind makkopáncsba bú"), amelyből kiderül például, hogy az Ahogy tetszik-ben a "méla Jaques" nem volt ám mindig az a furulyás, csörgősipkás, félnótás fickó, mint akinek mostanában játsszák. Hanem, mondhatnám, tudatos környezetvédő, talán a legelső "szivárványharcos". Az első felvonásban Jaques bátran és szenvedélyesen ostorozza urát, a száműzött herceget és udvarát, amiért olyan kegyetlenül - és feleslegesen - pusztítják az ardeni erdő vadjait. A darab alapjául szolgáló pásztorjátékban még nem is szereplő fura figura elrontja az egész "természeti idillt", s végül - ráadásként - nem tér vissza a száműzött herceggel és rehabilitált apparátusával a városba. Mit akar ez a lehetetlen alak?


Komédia

A komédia a reneszánsz korában nem műfaj csupán, a szó az igazi drámát és színházat, az élet teljességét totálisan, a maga színes ellentmondásaiban kifejezni képes művészetet jelentette. Jaques úr reneszánsz figura, csakúgy, mint mondjuk a Hamletben a "vérnősző" Claudius, aki annyira szereti az életet, hogy az utolsó felvonás sok prófétáló és végrendelkező haldoklója közül
- egy keresztény királyhoz egyáltalán nem illő kicsinyességgel - egyedül ő kiált orvosért. - "Ó, védjetek, barátim, csak seb ez..."
    A legkeresztényibb hadak, aztán a kálvinisták és a puritánok hosszú időre véget vetettek a reneszánsz malackodásoknak. De a komédiát véglegesen nem tilthatták be. Théatre de Clara Gazul, comedienne espagnole című kötetében Prosper Mérimée a kigondolt spanyol színésznő emlékiratai ürügyén még 1825-ben is a reneszánsz komédia szabályaiból vezette le saját dramaturgiáját. A század többi kifütyült drámaírója úgy tekintette aztán ezt az ügyes költői hamisítást, mint kézikönyvet: ebből akarták megtanulni azokat a fogásokat, amelyek a reneszánsz idején a drámát és a színházat olyan elevenen éltették.
    A legjobb orosz szerzők makacsul komédiának nevezték darabjaikat, egészen a Cseresznyéskertig. Még inkább így volt ez a 14. században, amikor Dante Komédiája készült, amelyet Joseph W. Meeker könyvének közölt részlete elemez. Meeker meggyőzően bizonyítja, hogy a mű szerint hamis tudatával és felelőtlen tetteivel az ember maga rendezi be magának a világ három szintjét. A Pokol a biológiai és a morális szennyezettség színhelye. Ha a tanulás helyén, a Purgatóriumban az emberek megértik, hogy szerencsétlenségük oka a Világ önzőn egyoldalú, korlátolt felfogása, és másként, a többi élőlénynyel összhangban próbálnak élni, eljuthatnak a tudatos lét birodalmába. Dante és az egész reneszánsz azt sugallja, hogy az ember felismerheti igazi helyét a Világban, és az valóban az otthona lehet.


Természetfilozófia

A szépség, a teljesség és az egyensúly - csak az emberre jellemző - érzékelésével az irodalom képes a Világ egészének megjelenítésére. A reneszánsz jól ismerte még az összefüggéseknek ezt a rendszerét, amelyet holizmusként meg ökológiaként fedezünk most fel. Meeker orosz kollégája, Dmitrij Balasov irodalomtörténész például már a véres hegyi-karabahi és a balkáni háború fellobbanásának idején azon tűnődött, hogy mindez nem egyszerűen a "létező szocializmus" agóniájának következménye, tehát sem az orosz szpecnaz, sem az amerikai tengerészgyalogosok nem tudnak majd véget vetni neki. "A nálunk eluralkodott vulgáris szociologizmus hatására szokás lett azt tartani, hogy az etnikum társadalmi képződmény, amely az osztály fogalmával rokonítható, ezért manipulálható, és kitett a hatalom voluntarizmusának. Pedig ez nem így van, sőt - mindenekelőtt - Marx szerint sem így van. Az ember a természet része, s az ethnosz, a nép, a nemzet - természeti kategória. Ez az a forma, ahogy a homo sapiens alkalmazkodik a természeti környezethez."
    A korábbi teoretikusokkal szemben, akik a szocio-kulturális, kultúr-pszichológiai típusok vizsgálatának mentén haladva lényegében a társadalom, illetve a szellemtudományok körén belül maradtak, a mai orosz kutatók elsősorban természettudományos érvekkel alapozzák meg nézeteiket a természeti, és nem a társadalmi meghatározottság mellett. Kutatásaik arra irányulnak, milyen módon formálta a természet az orosz történelmi lét sajátosságait. Andrej Szaharov szerint a természeti környezet nagymértékben meghatározta az orosz nép jellemét, lelkületét is. "Ezeken az egyedülállóan sík, szabad térségeken, ezekben a komor erdőkben kovácsolódott ki karaktere, szívós, kemény, kitartó, ugyanakkor bizalmas, nyílt természete. Itt formálódtak ki azok az emberek, akik a rövid nyár alatt kapkodva dolgoztak, aztán kényszerű pihenőre vonultak a hosszú és kegyetlen tél idején. Vajon nem innét származik-e a kelet-európai síkság emberének sajátos, rohamszerű munkastílusa, nem emiatt hiányzik-e a rendszeres, folyamatos munkához való kedv, amely oly nagy jelentőséggel bírt aztán az ország sorsára, gazdasági fejlődésére, társadalmi viszonyaira nézve? Nem szabad figyelmen kívül hagyni a földrajzi-éghajlati adottságoknak a kollektív irányításra gyakorolt befolyását sem, amelynek gyakorlata az orosz agrárszférában mélyen és erősen meggyökeresedett, minden előnyével (kölcsönös segítség, társadalmi összetartás) és hátrányával (a közösség uralma az egyén felett, a személyiség alárendelődése a közösen választott vezetésnek) együtt. Az obscsina hagyománya, a középkorias kollektivizmus egészen a XX. század végéig áthatotta az orosz életet, megvédve a gyengéket, rátelepedve ugyanakkor az erősekre, akadályozva azok felemelkedését."
    A reformok, peresztrojkák és forradalmak, meg az összes többi dilettáns kísérlet, hogy az alaphelyzet megváltoztatása nélkül próbáljanak gyengíteni az obscsina és Oroszország-Anyácska karjainak óvó és fojtogató szorításán, mindeddig véres kudarcba fulladtak. "Európa", Nagy Péter holland hajóácsai, Nagy Katalin szalon-felvilágosodása és Diderot-barátsága nem sokat változtatott ezen. De volt egy másik nyugati hatás, amely mélyen felszívódott: Rousseau, Schelling, Hegel, Goethe és Humboldt természetfilozófiája. Ennek már nem a "reformer" cárok és "nyugatbarát" hivatalnokaik, hanem a legjobb orosz írók és művészek voltak a közvetítői.
    Fiatal korában Gogol - Puskin ajánlására - történelmet adott elő a pétervári egyetemen, irodalmi sikereinek teljében pedig 3 kötetes földrajztudományi népszerűsítő mű megírására készült A Föld és az emberek címmel. A lírai próza legnagyobb orosz művésze, Turgenyev szintén természettudósnak készült. Nagy port felvert Apák és fiúk című regényének "nihilista" kutatójában, Bazarovban a forradalmi demokraták önmagukat, pontosabban Belinszkijt vélték felismerni. Legalább ennyire ismerhették volna fel benne magát a szerzőt is mint természetfilozófust.
    Turgenyev előbb Pavlov fizikai és agronómiai előadásait hallgatta a moszkvai egyetemen, majd Berlinbe utazott, hogy közelebbről megismerkedjék Schelling és Hegel természetfilozófiájával. Legkedvesebb professzora ott Karl Ritter, a Gogol által is nagy becsben tartott összehasonlító földrajztudomány megalapítója, valamint a természetfilozófiai gondolkodás később Oroszországba is meghívott, ünnepelt képviselője, Humboldt volt. Berlinből hazatérve Turgenyev a moszkvai egyetem filozófiai tanszékének oktatójaként az új tudományos irányzatokról tartott előadásokat. A hatalom azonban felismerte, hogy ezek az eszmék veszélyeztetik a "felülről" adagolt felvilágosodás és reformok hatékonyságát, és bezáratta a tanszéket. Így lett Turgenyev "csak" szépíró.
    Kafka zseniális orosz előfutára, Szuhovo-Kobilin ifjan Hegel követőjeként filozófiát, matematikát, fizikát, kémiát, csillagászat- és ásványtant, botanikát, zoológiát, agronómiát hallgat a pétervári, a heidelbergi és a berlini egyetemen. Hét vaskos kötetben oroszra fordítja és kiadja mesterének munkáit. Majd hozzáfog saját természetfilozófiai rendszerének megalkotásához, amelynek lényege a Lét és a Gondolkodás, a Természet és a Lélek egysége.
Folytathatnánk a sort a Darwin felfedező útját megismétlő Goncsarov főcenzor úrral, a Szahalin demográfiáját feltérképező, Közép-Oroszországban Édent teremtő, a birtokán 900 gyümölcsfát saját kezűleg elültető és gondozó, praktizáló orvossal, Csehovval, a szántó-vető Tolsztojjal és Korolenkóval, Leszkovval, Bunyinnal, Levitánnal, Ajvazovszkijjal, a podvizsnyikokkal, és így tovább. Az orosz irodalom és művészet életszemlélete mindennek következtében már-már holista, sőt - panteista. Valószínűleg ez lesz majd a fő ihletője új virágzásának is, amint Japánban és Kínában is történt.