Méhes Károly
TEMETÉS ÉS...

Csöngettek. Fél négy volt.
    Fél négykor nem szoktak csöngetni, nem az az időpont.
    Fucksstein Borbála leengedte a horgolását. Mert horgolt, igenis, azon a véleményen volt, hogy nyáron lehet a legjobban horgolni. Még hogy hosszú téli esték! A nyári esték sokkal hosszabbak. Sokáig lehet világosban horgolni. Hány sál, kesztyű, sapka elkészül, míg visszaállítják az órát, és aztán jön a sötét! És a sötéttel jön a hideg is, csakhogy addigra már van mit hordani. Az anyja, a két bátyja famíliája, a gyerekek, a sógornők mind-mind megkapják a maguk sálját, kesztyűjét, bilisapkáját, amit jól rá lehet húzni a fülre.
    Valóságos hadművelet, mindezt fejben tartani, időre legyártani. Mert fázni, az cefet dolog.
    Ebbe a szisztematikus munkába csöngettek bele augusztus másodikán, délután fél négykor.
    Befur Pál állt az ajtóban, aki a garázsában vegyeskereskedést működtetett. Összeszorított szájjal biccentett csak, és merev karral nyújtotta előre a kezében tartott borítékot.
    Fucksstein Borbála se szólt egy szót sem, olyan volt ő, hogy néma ember társaságában maga is megnémult, ellenben ujjaiban még a horgolás gyors ritmusával feltépkedte a boríték szélét. Gyászjelentést talált benne, hát meghalt a Befur néni. Ahogy Fucksstein Borbála olvasta a sorokat, megtört szívvel..., fel-felpislantott Befur Pálra, aki ilyenkor mindig bólintott egyet, jelezvén, hogy bizony úgy van, ahogy a papíroson áll, amit Fucksstein Borbála olvas, az a fájó igazság... végakaratának megfelelően..., pillantás, bólintás, hamvasztás utáni búcsúztatója... pillantás, bólintás.
    Elaludt, mondta aztán Befur Pál, amikor Fucksstein Borbála a sorok végére ért.
    Most a nő bólintott, és mivel Befur Pál is kiejtett egy szót, megengedett magának egy választ. Eljövök.
    Befur Pál a boltban különösen kedves vele. Néha szinte terhes, hogy különböző dolgokat ajánlgat. Érkezett vietnami licsi-konzerv, dug az orra alá egy kicsinyke üveget, amiben töpörödött, rücskös golyócskák úszkálnak sárgás vízben. Háromszázhatvanöt forint, kicsit drága, de minden nyavalyára jó, már úgy értem, megelőzésképpen.
    Kánya, a tulaj egykori brigádtársa, aki többnyire ott lóg Befur Pál boltocskájában, segít ládákat húzni, zörög az üres üvegekkel, erre felhorkan, és mutatja, hogyan előzi a licsi-konzerv a különböző nyavalyákat. Brrrr, be hármasba, aztán adni neki a kaksit, mi?
    Befur Pál ilyenkor csak legyint Kánya felé, javíthatatlan, de hát nincs is, aki megjavítaná. Igaz, ami igaz, ebben a legyintő mozdulatban mintha az is benne lenne, hogy ő és Fucksstein Borbála más, még az se túlzás tán, magasabb régiókhoz tartoznak. Mosolyogni szokott, rázza a fejét Fucksstein Borbála ilyenkor, érzi a jószándékot, de ennyi elég is, nem vásárol extra dolgokat, Befur Pál pedig visszateszi a polcra a licsit. Kövesztett szalonnát kér, harminc dekát, zsemlét, paprikát.
    Milyen különös: mintha a Befur-család tagjának érezné magát máris. Pedig nem sok köze volt a Befur nénihez. Látta kint állni az erkélyen. Nyáron otthonkát viselt, fogta a vaskorlátot, télen felhajtott gallérú lila kabátban levegőzött. Mint egy öreg anyakirályné, aki szemléli elvonuló népeit. Sokan felköszöntek az első emeleti erkélyre Befur néninek, aki erre visszabiccentett, és akiket felismerni vélt, azoknak röpke intés járt, de épp csak felemelte aszott kezét a korlátról.
    Tehát ő már nincs, és végső távozásának Fucksstein Borbála is tanúja lesz. Ült az ölébe engedett horgolással. Milyen furcsa, naponta több tucat híradást hall halálról, és sose gondolta még, hogy akit felrobbantottak, lelőttek, elgázoltak, ugyanazon nyári égbolt alól távoztak örökre, ahol ő is él. Befur néni..., járt az eszében, miközben kifelé pislogott, mintha túl sok lenne a fény odakint, mintha felesleges volna bizonyos fénymennyiség, hiszen már nincs ott Befur néni, hogy melegítené vénséges csontjait.
    Gyászolni annyi, mint abnormálisan gondolkodni az életről? Hirtelen nem érteni, ami napnál is világosabb?
    Forgatta a kezében lévő meghorgolt, téglaszínű csíkot. Még bármi lehetett belőle: sál, sapka, mellény vagy pulóver. Csak kesztyű nem, ekkora keze nincs eleven embernek, amekkora ebből kerekedne.
    Ahogy zötykölődött a buszon, azon mulatott, ha szigorúan veszi, ez a temetés lesz a nyaralása, legalábbis nyári kirándulás. Járt ugyan az okmányirodán is június végén, de a két eseményt mégse lehet egy napon említeni. A temető, akármennyire halállal teli, ilyenkor eleven és burjánzó, mint egy őserdő, minden porladó testből sarjad valami élet, virágok, fák. Senki nem vész el, csak átalakul.
    Szegény, hamuvá égetett Befur néninek nem adatik meg, hogy vadgesztenyefa nőjön a sejtjeiből.
    A kövér papról szakadt a veríték, pedig kellemes hűs volt a kinti hőséghez képest. Arról beszélt, hogy Margit testvérünk ím, hazatért, megérkezett örök otthonába, ne szomorkodjunk hát, inkább örvendezzünk. Fucksstein Borbála elképzelte, hogy a Befur néni ott áll egy mennybéli erkélyen, pipacsos nyári otthonkájában nézelődik le a földre, fogja a korlátot, és ha odalent, a végtelen messzeségben felismerni vél egy-egy kósza arcot, tán még int is aszott kezével, ahogy szokott.
    Két munkás csálé létrán egyensúlyozva magasan sötétlő lyukba emelte az urnát, a pap beszentelte a "sírt", ami a kolumbárium falában olyan volt, mint a tízemeletes panelház egyik lakása.
    Fucksstein Borbála azt érezte: szép. A halál egy hosszú és igaz élet végén nem valami lelket gyötrő borzadály, hanem nyári délelőtt, napfény, dús vegetáció, hűs falak, bölcs szavú pap bácsi, és meghatott, de amúgy kisimult arcok, megbékélve a sors akaratával.
    Amikor Befur Pállal találkozott a tekintete, a boltos (nem tehet róla, így gondolt rá), lehunyta a szemét. Odakint hosszan szorongatta Fucksstein Borbála kezét. Köszönöm, hogy eljött, mondta. Ugyan, felelte erre a nő. Délután kapok friss fejhúst, tette hozzá Befur Pál, tudom, hogy szereti. Ami azt illeti..., mosolyodott el zavartan Fucksstein Borbála, lám, van, aki odafigyel rá, már-már ismeri a szokásait. Piros paprikával meghintve, nincs annál jobb, csigázta tovább Befur Pál. Fucksstein Borbála lesütötte a szemét, s ugyanazt mondta, mint amikor kézhez vette a gyászjelentést. Eljövök. Majd továbblépett, hogy átadja helyét a következő részvétet nyilvánítónak.
    Hát sál lesz belőle. Ha nem volt "ihlete", mindig sálat horgolt. Hosszú csík az egész, mehet, ameddig tart a fonál, legfeljebb kétszer is körbetekeri majd a nyakán, aki megkapja, úgyis az a divat. Halogatta, hogy lemenjen a boltba, nézte, fogy-e a gombolyag a kosárban. Lassan, de fogyott.
    A garázsboltban Befur Pál egyedül rakosgatott, zacskós háztartási kekszet szedett ki egy kartondobozból. Fucksstein Borbála érkeztére a hűtőpult mögé lendült, és alufóliával letakart műanyagtálcát vett elő. Ezt megmentettem magának, mondta, a szokottnál is udvariasabban. Fucksstein Borbála érezte, igen, a fejébe szalad a vér. Be is hintettem piros paprikával, tette hozzá Befur Pál. Fucksstein Borbála önkéntelenül is végigsimított a jobb halántékán. Aztán elvette a feléje nyújtott tálcát, ám, hogy ne kelljen Befur Pál szemébe néznie, végigtekintett a polcokon. Egy üvegben fura alakú növények áztak. Mi az?, kérdezte szinte gondolkodás nélkül. Az?, habozott Befur Pál, aki inkább a mintaszerűen befűszerezett fejhúsról diskurált volna még egy mondat erejéig. Articsóka. Articsóka, ismételte meg Fucksstein Borbála. Befur Pál odaugrott az üveghez és leemelte a helyéről. Kéri? Állíthatom, hogy nagyon egészséges. Azt mondja?, kérdezte a nő, és a kezét nyári ruhájának zsebébe süllyesztette, ahol megmarkolta rongyos kis bukszáját. Befur Pál egy pillanatra maga felé fordította a savanyított articsóka üvegét, és jelentőségteljesen bólintott.
    Fucksstein Borbála magához szorította a bebugyolált fejhúst és a tetejére helyezett konzervet. Kánya érkezett, és megállt vele szemben a garázsajtóban. Hát ez meg mi az isten faszája, csak nem magára sózta a licsit?, kérdezte rögvest vigyorogva. Articsóka!, jött hátulról Befur Pál komoly hangja. Ja, az más, tárta szét a kezét Kánya, a madaraknak a legmélyebb tiszteletem!
    Fucksstein Borbála már nem nézett hátra, úgy köszönt el, Jó éjszakát, és oldalt fordulva kilépett a férfi mellett az ajtón.
    Nem horgolt már aznap. A fejhús megfeküdte a hasát, Befur Pál irgalmatlanul megpaprikázta, de a fekete borsot se sajnálta. A nyitott ablakon át hallotta, amikor fél tíz után eljött a garázsboltban a záróra. Megint műanyagládákat cibáltak, üvegekkel zörögtek. Annyit azért elvártam volna, Kánya, hogy ott legyél a temetésen, tőled mindenképp, hallotta Befur Pál hangját. De góré, hiszen tutira ott akartam lenni, csak a..., kezdte rá Kánya. Nem kell a rizsa, felelte keményen Befur Pál. Nem voltál ott, kész, passz. Nem kell ezt ragozni. Aki akart, az ott volt.
    Fucksstein Borbála érezte, erre a csöndes, de mégis szigorú mondatra megint a fejébe szalad a vér. A konyhakredenchez lépett, és a félhomályban biztos kézzel ragadta magához az articsókás üveget. Egyet tekert a tetején, és az halk pukkanással kinyílt.