Czilczer Olga
A HÁBORÚ VIRÁGAI

    Évek téglarakásai közé szorult gyerektest. Két kicsi segélykérő kar, cserép nevelte, azonosíthatatlan rendű növény.
    Apai kezek nyúlnak felé. A kezekhez tartozó hang néven szólítja. Ő a kiszabadító. Pedig a lábakat már fogolykerítések árnyéka pányvázza oda, ahonnan nem lesz visszatérés.
    A fénykép idővel elsárgul. A szerepek húsz, hatvan év múltán felcserélődnek. A gyermek az apát magához vonja.
    A téglarakás összeomlik. "Kő kövön nem marad." De a háború virágai a réseken. Ott mennek, nézd, a járdák füvével.