←Vissza

 
Bíró Zsuzsa
KEDVEZŐ SZÉLJÁRÁS, NAPFÉNYES IDŐ

(részlet)

1.

Ezernyolcszázkilencvenhatban, Székesfehérváron, négyéves nagybátyám, Jenő, egy krajcárért hordja a vizet a város legtisztább vizű kútjáról (a Palotai utcából) távolabb lakó ügyfeleinek. Nehéz kannákat cipel, néha megbotlik, egyszer feldönti egy parasztszekér, komolyabb baja azonban nem történik, és a fáradságos munka megéri a kockázatot: jövedelméből Jenő fügét vásárol és medvecukrot, két évvel idősebb bátyjának, apámnak is ad néhány szemet, igen, a kicsi töri magát, lót-fut, vásárol és osztogat, a nagyobbik meg csak pöfög és zakatol és kiáltozik, hogy "beszállás, indul a gyors, s…s...", mert akkoriban hatéves apám a galántai gyorsnak képzeli magát.
     Következő év nyarán a két fiú mutatványos barlanggá alakítja át Simor utcai lakásuk pincéjét. Színes papírból láncot, azaz sárkányfarkat készítenek, körbedíszítik vele a falakat és meggyújtanak néhány gyertyát. A gyér számú érdeklődő egy krajcárért léphet a sejtelmes fényben úszó dohos helyiségbe. A látvány nagy sikert nem arat, mégis telik cukorkára, sőt, apám néhány Nick Carter füzetet is vásárolhat.
     Amikor nagybátyám, Jenő hatéves lesz, megjelenik Fehérváron az első omnibusz. Benzinmotor hajtja, kerekein vaspánt van, félelmetesen zötyög a rossz utakon, senki sem mer felszállni rá. A vállalkozó el akarja hagyni a várost, de Jenő bér-utasnak jelentkezik és méltányos díjazásért egy csomó gyereket is beszervez, lassan a felnőttek is felszállnak, az omnibusz meghonosodik, egy Lichtenstein nevű szobafestő és költő, a Bob herceg dallamára tetszetős dalocskával ünnepli az új járművet:

Székesfehérvár öreg város, mire jutottál,
Testeden egy idő óta egy szörny szaladgál.
Hol ez még megesne, nincs több olyan város,
Nálunk Fehérváron jár csak a motoros.

     Ezerkilencszázban nagybátyám és apám apja tragikus hirtelenséggel meghal Amerikában, a kánikula öli meg, hogy miért és hogyan tántorgott ki, az egy másik történet. A család gyászol, nagyanyám varrónőnek csap fel, az új század szegénységgel és bánattal köszönt be, de csodákkal is: Krén Mihály vaskereskedő úttörő vállalkozásba fog, bicikliket árul. Jenő ámul-bámul, sóvárog, Krén Mihály felfogadja szendvics-embernek, Jenő fel-alá karikázik a városban, hátán tábla hirdeti aranybetűkkel, hogy modern ember Krén Mihály Peugeot gyártmányú kerékpárján közlekedik! Július másodikán, Zeppelin Ferdinánd rekordot állít LZ1 jelzésű léghajójával, négyszáz méter magasságban hat kilométert tesz meg tizennyolc perc alatt. A hír óriási izgalmat kelt, Jenő makacsul kémleli az eget, hátha Zeppelin gróf újra felszáll, Fehérvár légterébe is ellátogat, a város fölött lebeg majd. E különös nyártól nagybátyám képzeletében bicikli és repülés, mint egyazon életprogram részei, valamiképpen összetartoznak, logikus összefüggés, néhány év múlva mindenki két amerikai kerékpárszerelő, a Wright fivérek motoros gépéről és repülési rekordjáról beszél majd. Jön az ősz, Jenő nem akar visszamenni az iskolába, dolgozni akar. Elözvegyült anyja mit szólhat? Kassák Lajos anyja hasonló esetben átkokat szórt: "Uram Isten, hát mért kell egy anyának ilyen gyereket a világra szülnie!", nagyanyám azonban szelíd és bölcs, és tisztában van gyerekei képességeivel, tudja, hogy a nagyobbikból tudós ember lesz, a kicsi meg olyan, amilyen, akármilyen, ő feltétel nélkül bízik benne. Jenő tehát a második elemi után abbahagyja tanulmányait és inasnak megy, természetesen Krén úrhoz. Tíz év múlva, mielőtt elkezdi katonai szolgálatát egy repülőszázadnál, ötven koronáért vásárol magának érettségi bizonyítványt. Mindig tudja, hogy mikor, mibe érdemes fektetnie.

 
2.

     Például cuclikba.
     Tizenkilenc tavaszán Bécsben a cucli hiánycikk. A kisbabák - jövendő alkoholisták vagy nikotin-mániások - nyugtalanul sírdogálnak, az anyák szenvednek, amúgy is mindenki éhes, fáradt, elcsigázott. Szomorú elalvások, reménytelen ébredések, az osztrák családok katasztrófaként élik meg a birodalom bukását. A történelem fintora, hogy Odesszában viszont óriási cucli-fölösleg van, forradalomban a babák az orális fázist átugorják. Hogy hol és mikor szerez Jenő tudomást a bécsi ínségről és az odesszai bőségről, azt nem tudom. A háborúban felderítőgépet vezet, a monarchia tizenhárom repülőszázada úgy működik, mint egy nagy klub, a bajtársak segítik és védik egymást és megosztják információikat, lovagias viszonyt tartanak fenn még az ellenséggel is. Amikor a híres pilóta, Kvasz András fogságba esik, családjának írott levelét orosz pilóták dobják le szülővárosa, Békéscsaba fölé. Nagybátyám, Jenő finom hallását dicséri, hogy e sorsdöntő napokban, forradalmak, intervenciók és béketárgyalások harci zajában is tisztán meghallja a hívó szót: cucli.
     Egy Aviatik-Berg C. I. típusú repülőgép. Egy Odesszába szóló kiügyeskedett szolgálati parancs. Kedvező széljárás, napfényes idő, debreceni katonai repülőtér. Ezerkilencszáztizenkilenc május tizenhét, hajnali négy óra, Jenő felszáll. Kollégája és barátja, Dobos István, ugyanekkor Mátyásföldről száll fel, egy népbiztost szállít Kijevbe. Mindkét pilóta életében sorsszerű nap ez, Jenőnek szerencsét hoz, Dobost tönkreteszi, a Tanácsköztársaság bukása után a Magyar Aero Szövetség kizárja tagjai sorából. A háborúban ő és nagybátyám romantikus kalandokat éltek át együtt, egyszer ellenséges szerb területen akartak benzint felvenni, hajszál híján agyonlőtték őket, a húszas évek elején, neveket nem említve, Jenő vicces beszámolót ír az eseményről, az Aero Szövetség Repülés című lapjának. Harminchétben pedig, amikor Dobos egy próbarepülés közben lezuhan, Jenő ír róla nagyon személyes hangú nekrológot. "Nem igaz! Nem lehet igaz!... Dobos Pista... nincs többé!" Nagybátyám, Jenő olykor furcsa álcát ölt, az idő tájt - erről még szó lesz - rutinszerűen irogat, ám kérdés, hogy valóban ő írja-e a cikkeit?
     De vissza a D-Day-hez:
     Tizenkét óra repülés, három tankolás. Az Aviatik-Berg kicsit nehézkes, óvatosan kell navigálni, néhány héttel ezelőtt, Aszódnál, egyik bajtársuk egy ugyanilyen géppel lezuhant. Halálgép. Eh, hiszen minden repülőgép halálgép és nem-halálgép, Jenőt nem kínozzák baljós gondolatok. Minden klappol. Ötezer méter magasság, tiszta légtér, sem vihar, sem ellenség, égi-idill, "ó gépek, madarak, lombok, csillagok!". Némely égi hajós ilyenkor megrészegül, és puff, nekiront a Napnak. Jenő józan marad, koncentrál: fogantyúk, gombok, emeltyűk, mérőeszközök. Kalkulál: dollár-árfolyam, pénz-átváltás. Este lesz. Odessza, a Fekete tenger gyémántja, holdfényben csillog. Száz történet és ugyanannyi csodahegedűs mesél a város titkairól, nagybátyámat, Jenőt, egyetlen titok érdekli csak: a cuclik ára. Leszáll. Várják. Alkudozik. Fillérekért vásárol. Pihen. Felszáll. Tizennégy órát repül visszafelé, négyszer tankol, Bécsben vaskos felárral adja el a portékáját, már indul is vissza, vesz, elad, vesz, elad, összesen ötször, aller-retour, Odessza-Bécs, öt rakomány cucli és az osztrák kisbabák megint nevetnek álmukban.
     Jenő is nevet. Cuclin nyert pénzen rakja le birodalma alapjait.
     Motor- és kerékpárimpérium. Biciklikirályság.
     (Az igazsághoz tartozik, hogy nyereségvágytól hajtva hatodszor is nekiindult, de viharba került, eltért a megszokott iránytól, egyszerre csak Lengyelország légterében találta magát. Leszállásra kényszerült, Varsóba vitték, megszökött, Berlinbe ment, rokonokhoz, akikről nagyanyám már évek óta nem hallott. "Hogy vannak? Mit csinálnak?" - kérdezte kíváncsian, amikor Jenő végre hazaért. "Elképesztően vékonyan kenik a kenyérre a vajat." - hangzott a kimerítő válasz.)