←Vissza

 
Csengery Kristóf
ÁLOMPILÓTA

Száll ami álmodik
     az álom repülés
magasban úszik a
     magányos lélek és
míg lassan földet ér
     fentről a mélybe lát
rejtvényt fejt életet
     megoldja önmagát

kibomlik mint csomó
     a görcsös lét amit
fel nem fog éber agy
     furcsáll vagy csak gyanít
itt tiszta nincs miért
     magyarázkodnia
megáll a képtelen
     mert evidencia

ha meghalt hogy lehet
     hogy itt sétál velem
ha ég a ház miért
     hogy közben építem
sodródva a folyó
     árjában konokul
mért számolom a pénzt
     mely tárcámban lapul

de hát ha így igaz
     ha így való kiált
Álompilóta míg
     lát életet halált
csak erről szólhat itt
     minden mi volna más
értelme áttűnés
     és egybeolvadás
egy dalra változat
     meglel ki elveszít
búcsú az érkezés
     ki nincs itt az van itt
szemedbe néz a vak
     s a legbátrabb remeg
ellentmondásaink
     törvényként fénylenek

Álompilóta ért
     nem kérdez nem vitat
tudja jöhet a kút
     mélyéből távirat
tudja mit egybegyúr
     a nagy titokszakács
a sok kevert személy
     lélegzik nem csalás

a ködben két szobor
     két régi kedves áll
és mégis egy a hang
     amely szíven talál
de az egy harmadik
     torkából tör elő
ami volt ami van
     most egy sík egy idő

őrjáratán amíg
     sok furcsa fényjelet
dekódol s mint tudós
     egymással összevet
ha a hajnal közel
     Álompilóta túl
félelmen kételyen
     egy képletet tanul

azt ismételgeti
     míg földet ér talán
nem foszlik semmivé
     a landolás után
de felébredve nincs
     emléke nincs szava
vizes tábla fehér
     papír az éjszaka