←Vissza

Győrffy Iván UTÓJÁTÉK TIROLBAN (részlet) A halálnál csak az élet különösebb. A bajor fenyőegér (Microtus bavaricus) 1962-ben harapott fűbe véglegesen. Egy Garmisch-Partenkirchen határában épített kórház tett pontot életére. Különös együttállás, ma az emberek gyógyulni mennek az intézménybe, vágynak a friss alpesi levegőre, a mindent belengő fenyőillatra. Az erkélyekről el lehet látni egészen a csúcsokig, az évezredeken át lassan vánszorgó gleccserekig, a fekete pontokig, amelyek mulatságosan nyüzsögnek a sífelvonó környékén, s mint egy-egy növendék kígyó, úgy siklanak alá. A fenyőegér valahol az alagsorban téblábolt, társaitól már az első munkagépek megérkezésekor elszakadt, nem találta a kiutat a napfénybe, furcsa, lehántolt szálfákba ütközött, háziegerekkel osztozott. Aztán - semmi. Képtelen volt messzire szakadt rokonaival felvenni a kapcsolatot. Azt sem tudta, élnek-e, halnak-e. Épp ezért azt a benyomást keltette, mintha fajtájának utolsó képviselőjeként adná ki a páráját.       A listáról csendben kihúztak egy nevet. Nem nagy ügy, naponta többször megesik. Egy-két kósza tudós még útnak indult, néhány amatőr természetbúvár az évszázad felfedezésében reménykedve kanyarította vállára hátizsákját, egy civil természetvédő körben két aktivista búsan egymás felé hajolt.       Eközben a határ túloldalán, Tirol északi felén zajlott az élet. Az emberek szerettek, gyűlölködtek, búslakodtak, örültek, egerekre és más rágcsálókra ügyet sem vetettek. A napok hegyekbe gyűltek, és lassan leperegtek, csak nagy ritkán száguldott végig a lankán lavinaként egy-egy ünnep. Tagadhatatlan: ünnepelni, azt tudtak. Le kellett rázniuk magukról a sok esőt, havat és egyéb égi ajándékot, amely kéretlenül is seregestül hullott a nyakukba. El kellett feledniük az állandó időjárás-változást, ami sokaknak - természetessége ellenére is - mindig megszokhatatlan maradt. El kellett búcsúzniuk a rövid, ám annál hidegebb nyaraktól, illett köszönteniük a hosszú és fagyos teleket. Időről időre szükségesnek látszott áldozatot bemutatni a napnak, amely a völgyekben halványan, elhalóan tört át a füstös levegőn, a hegyoldalon araszolóknak azonban hamar megcsípte az arcát. Azután muszáj volt kiheverni valahogy a kora tavaszi/őszi főnt: a magasból ereszkedő, a ruhákba, házakba erőszakosan befurakodó forró és száraz szél valósággal összezsugorította a tüdőt. Az innsbrucki utcák villámgyorsan kiürülnek, amikor jellegzetes hangját, első fuvallatát megérzik az ott lakók, évente két hónapot is töltenek kihegyezett fülekkel, száj elé vont kendővel, magasra emelt gallérral.       Volt és van is mit ünnepelni. Ha mást nem: az életet. Az életet, amely megszenteli, olykor pedig átokkal sújtja az ajtókat, amelyek mögött az emberek és állataik laknak. Jótékony hatása erősebb lesz isteni segítséggel az év kezdetén: talán ezért is alakult ki az a szokás, hogy vízkereszt napján házról házra járnak a gyerekek, és szentelt krétával jelölik meg a félfákat, ajtókat. Feljegyzik a dátumot, és még három betűt: C + M + B - ami annyit jelent: Christus Mansionem Benedictat, vagyis "Áldja meg Krisztus e Házat". Az ördögöket, a rosszindulatú szellemeket, na és a bennünk lakozó gonosz erőket a legjobb farsangi mulatsággal ártalmatlanná tenni. Szinte minden régiónak, minden kis falunak megvan a maga külön bejáratú karneválja. Ebensee-ben például nagy bolondozás az egész, a helyi hatalmasságok kifigurázása, zene és tánc és jókedv és kacagás, színpompás maskarák felvonulása. A napokig tartó össznépi mulatság a "rongyos parádéban" tetőzik, estétől reggelig izzadnak az arcok a kisipari famaszkok alatt, hogy aztán másnap a gyerekek szedjék össze a gyümölcsök és édességek formájában fentről potyogó égi mannát. Szintén tisztító ereje miatt hisznek a nagyböjt első vasárnapján megrendezett Funkensonntagban. Örömtüzeket gyújtanak a tavaszi napsugár tiszteletére, felettük átugorva talán rendezettebb, boldogabb, bűnöktől mentesebb életet válthatnak maguknak. Tüzes korongok repkednek a dombról, biztatván a résztvevőket, higgyenek a horizont izzó zsarátnokának újbóli megjelenésében. Karinthiában viszont már a nagyböjt előtt átadják magukat az önfeledésnek, november 11-én 11 óra 11 perckor kezdődik és húshagyókeddig tart a nagy ünnep. A csupán ötévente megrendezett Schleicherlaufen parádé ellenben már a tél kiseprűzésére hivatott. A pogány termékenységi rituálékban gyökerező hagyomány három szörnyűséges-mulattató figurára épül, akik rémítő arcjátékkal igyekeznek félelmet lopni a közönség szívébe. Úgyszintén évkezdetkor tartják a Glöckerlauf felvonulást: fehérbe öltözött emberek járják az utcákat késő estétől, fejükön jókora lámpással. Sok száz óra munka fekszik minden egyes fejfedőben, igen értékes és míves darabok. Hatalmas csengők csilingelnek a széles bőröveken, hogy hangjukkal és a különleges lámpások fényével felserkentsék a természetet téli álmából. Aztán ott van a pünkösd után tíz nappal megrendezett úrnapi körmenet, amely nem csupán áldást hoz a közösségre, de alkalmas némi magamutogatásra is: Leiblachtalban a vadászegylet tagjai uniformisban, lövöldözve vesznek részt a forgatagban, Bregenzenwaldban pedig az asszonyok népviseletbe öltözve gyalogolnak a körmenetben. Szintén úrnapi az a látványos felvonulás, amelyet Trauenkirchen taván rendeznek jezsuita szerzetesek ösztönzésére már 1632 óta. Úrnapja utáni második pénteken pedig tanúi lehetünk annak, amint a prekeresztény napkultusz máglyái a Szent Szív dicsőítésére gyulladnak fel Innsbruck környékén, a Rofan-régióban, valamint a Zillertal völgyben. De a nyár végét is illik díszesen fogadni. Évezredes szokás, hogy nyárra a nyájakat a magasan, 1200 méter fölött fekvő hegyi legelőkre hajtják, hogy ott mind egy szálig lelegeljék a friss füvet. Régebben az egész gazdaság velük költözött, ma már csak néhány vigyázó. A nyáj visszatérése mindig fontos esemény volt, sok régióban szeptember közepén ma is számon tartják a tradíciót, hiszen a több tízezres jószágözön nem hagyható figyelmen kívül. A nyaralásból visszatérő állatokat színpompásan feldíszítik, így fogadják őket szerető tulajdonosaik. Szeptember-októberben rendezik az aratóünnepeket is: köszönetet mondanak a természet bőkezűségéért. A templomból kitóduló tömeg óriási búzakoronát emel a fejek fölé, s a legszebb gabonával, gyümölccsel, zöldséggel együtt körülhordozzák a faluban. A nyár utolsó heteiben a zergevadászok szintén aktivizálódnak: a zergék nyakszőréből készült szőrcsomót sapkájukra helyezik, büszkén parádéznak fel s alá, és izgatottan várják a zsűri döntését, vajon az ő fejdíszük a legszebb, legtermetesebb, legápoltabb darab-e. Aztán lassan-lassan ismét beköszönt az ősszel szinte egybeolvadt tél, közeleg a karácsony. Az alpesi völgyekben ilyenkor régtől fogva nekiveselkednek az ácsok, fafaragók, szalmakötegelők és más kétkezi munkások: készítik a jászlakat, amelyeket az emberek - mint egy zarándoklaton - idővel felkeresnek. A jászolkészítés leginkább a 17-18. században dívott, de még ma sem vetik meg. Steyr városában pedig amolyan urbánus tradícióval mennek elébe az ünnepeknek: november végén kinyit a kifejezetten erre a célra épült Christkindl ideiglenes postaépülete, és gondosan válaszol a gyerekek Jézuskának címzett leveleire, sőt felajánlja azt az egyedülálló lehetőséget is, hogy a gyermek Jézus nevében üdvözletet küld szeretteiknek.