←Vissza

 

"NEM ÉRDEKELNEK AZ ESÉLYEK"

Beszélgetés Takács-Sánta Andrással

- A Védegylet munkatársaként aktívan részt veszel a zöld mozgalomban. Milyen munkát végeztek?
- A Védegylet a tiszai ciánszennyezés után alakult. Lányi András és Karátson Gábor úgy gondolta, az esemény hatására az emberek érzékenyebbé váltak az ökológiai problémákra, és itt a megfelelő pillanat egy hiánypótló civil szervezet megalakítására. A Védegylet elsősorban zöld gondolkodású értelmiségieket tömörít; a meglehetősen változatos zöld civil palettáról ez a fajta csoportosulás még hiányzott. Nagyon sokféle témával foglalkozunk: a zöldterületek védelmétől az állatvédelmen át környezetbarát használati tárgyak tervezéséig rengeteg dolog belefér a tevékenységünkbe. Az elmúlt két és fél évben folyamatosan fejlődött a szervezet.
- A fejlődés mérhető a taglétszám növekedésével is?
- Nem erről van szó, mert a Védegylet nem tagokat gyűjt, hanem munkatársakat. Ellenben igaz, hogy egyre többen kapcsolódnak be aktívan a munkánkba. Az egyik legfontosabb feladatunk, hogy felhívjuk a figyelmet a problémákra, és minél több színvonalas párbeszédet kezdeményezzünk. Úgy gondoljuk, első lépésként az értelmiséget kell meggyőznünk a kérdés fontosságáról.
- Milyen módszerekkel kaphattok kellő figyelmet?
- A Védegylet legelső akciója például nagyon látványos volt, a Roosevelt téri fák kivágása ellen tiltakoztunk. Néhányan a fákhoz láncolták magukat, és bár nem sikerült megmenteni őket, a média sokat foglalkozott az üggyel.
- Nem tartottatok attól, hogy egy ilyen akció a bulvársajtó szintjére süllyeszti a tiltakozást?
- Ez a veszély valóban fennáll egy ilyen megmozdulásnál. Ebben az esetben azonban úgy éreztem, nem borult fel a kényes egyensúly, nem vált az akcióból bohóckodás. Tőlem egyébként alkatilag távol áll, hogy egy fához láncoljam magam, bár tisztelem azokat, akik ezt megteszik. A Védegylet dolga azonban elsősorban nem az utcai akciók szervezése, a mi erősségünk inkább az elméleti anyagok készítése. Szeptemberre elkészült a negyedik füzetünk, ami az önkormányzati választások apropóján Budapest jövőjével foglalkozik. A szervezetnek talán az a legnagyobb jelentősége, hogy összehozott hasonlóan gondolkodó embereket, akiknek most már nem kell magányos harcosként szélmalomharcot vívniuk. Csökkenti a frusztrációt és a lelkiismeretfurdalást a tudat, hogy okos, aktív emberek országszerte ugyanazokat a problémákat érzik fontosnak, és készek az együttműködésre.
- Az elmúlt tíz évben számos nemzetközi találkozón foglalkoztak környezeti problémákkal. A riói és a johannesburgi csúcs között érzel valamiféle jelentős elmozdulást?
- Már vagyok annyira öreg, hogy emlékszem Rióra, és sejtettem, hogy Johannesburg hasonlóan kevés eredményt hoz majd. Nem is csalódtam: azt kaptam, amit vártam. Ugyanakkor mindenképpen pozitív jelenség, hogy a lapok általában címlapon hozták a johannesburgi témát. Előrelépésnek mondható, hogy pár napig erről is beszéltek a különféle tévé- és rádióműsorokban, és nem csak a napi pártpolitikáról. Egyelőre a globális szintű politikai mechanizmusok nem igazán működnek; feltehetőleg évtizedeknek kell eltelniük, hogy valóban hatékonyak legyenek. Azt hiszem, nem is elsősorban a globális mechanizmusoktól kell várnunk a megoldást, bár bizonyos jelenségeket, például a globális éghajlatváltozást csak így befolyásolhatunk. Az ökológiai gondolkodás egyik alapja azonban a helyi közösségek kialakítása. Jó pár zöld ellenben úgy gondolja, hogy világkormányt kell létrehozni. Kissé ijesztőnek tartom az ötletet, hiszen egy ilyen szervezet például nagyon könnyen korrumpálható, ráadásul, mint számos történelmi példa mutatja, minél távolabb vagyunk fizikailag egy helytől, annál rosszabb döntéseket hozunk. Mindig a helyben élő emberek dönthetnek a leghelyesebben, mert ők ismerik leginkább a lakhelyüket. Nem szabad kivenni a döntést a kezükből. Sajnos ma a világban hatalmi polarizálódás tapasztalható: egyre kevesebb ember jut egyre nagyobb hatalomhoz, legyenek azok gazdasági szereplők vagy politikusok. A hatalom kérdése kulcsfontosságú az ökológiai problémák megoldásában, és nem kap kellő figyelmet a zöld gondolkodásban. Persze ez a legnehezebb feladat, mert ha le akarjuk bontani a mai hatalmi struktúrákat, terjesztenünk kell az egyenlőség eszméjét, a médiában viszont hatalmi szűrő működik, vagyis sokszor kiszűrődik, ami a gazdasági/politikai érdekcsoportoknak kedvezőtlen. Túlzás azt mondani, hogy egyáltalán nem kapnak helyet ezek a gondolatok, hiszen nincs klasszikus értelemben vett cenzúra, ám rendszerint csupán kis súllyal szerepelnek.
- Úgy gondolod, hogy ha kellő nyilvánosságot kapna, a széles néptömegek belátnák az ökológiai gondolkodás igazát?
- A tudatformálás, a tudati váltás is nagyon fontos, de ehhez szorosan kapcsolódik a társadalmi intézmények megváltozása: a kettő kölcsönhatásban működik. A zöldek általában kevesebbet foglalkoznak az intézményekkel, de a Védegylet itt is példamutató kezdeményezést indított. Két évvel ezelőtt Sólyom László, a Védegylet elnökségi tagja, aki kilenc évig az Alkotmánybíróság elnöke volt, a Védegylet felkérésére megalkotta a jövő nemzedékek ombudsmani intézményéről szóló törvényjavaslatot. Ebben indítványozza, hogy állítsanak fel Magyarországon a három már jól működő ombudsmani intézmény mellett egy negyediket. Így a hosszú távú szemléletmód bekerülhetne a politikába, és nem csak négyéves ciklusokban, vagy a gazdasági érdekekhez kapcsolódó rövid távon gondolkodnánk és cselekednénk, hanem az utánunk következő nemzedékek érdekei is jobban érvényesülnének.
- Mi történt a törvényjavaslattal?
- Nem túl meglepő módon a politikai élet nem volt vevő az elképzelésre, de mivel az ország egyik legtekintélyesebb alkotmányjogásza készítette, szakmai kifogásokat nemigen támaszthattak. Valószínűleg arról van szó, hogy semmi szükségük egy ilyen erős ellenőrző intézményre. Más kérdés, hogy az országban dolgozó jelenlegi politikusok milyen szelekció révén válogatódtak ki. Érezhető trend, hogy a politikusegyéniségek, akik nem pártkatonák, többnyire eltűnnek a süllyesztőben, és azok maradnak, akik csak a gombokat nyomkodják. Vannak persze kivételek, s ezek közé tartozik az a két országgyűlési képviselő, akik egyéni indítványként idén újra megpróbálják beterjeszteni ezt a törvénytervezetet. Nemcsak az emberek fejében van tehát probléma, hanem magában a rendszerben is, és ezalatt nem (csak) a politikai rendszert értem, hanem a teljes társadalmi-gazdasági intézményrendszert. Egy köznapi példával élve: hiába vagyok én környezettudatos, és határozom el, hogy üveges ásványvizet vagy üdítőt vásárolok, ha a boltokban csak műanyagpalackosat árulnak.
- Kell ahhoz valamiféle nonkonformizmus, hogy az ember ökologikusan gondolkodjék?
- Ez talán negatív kifejezés. Az biztos, hogy erősen kritikus gondolkodásmód, és csak bizonyos lelkialkatú emberekhez áll közel, mert nagyon sokan mindig elfogadják a fennálló rendszert. Ez is egyfajta akadálya a zöld mozgalomnak. Ahogy Takács Gábor mondta a Liget augusztusi számában: talán bátorság kell az ökológiai gondolkodásmód elfogadásához. Legalább ennyire fontos a lelkierő és kiegyensúlyozottság is, mert minél többet foglalkozik az ember ezekkel a kérdésekkel, annál inkább látja, milyen súlyosak az ökológiai problémák. Normális védekezési mechanizmus, hogy szőnyeg alá söpörjük vagy bagatellizáljuk, mert érezzük a tehetetlenségünket, különösen ha magányosan nézünk szembe velük.