←Vissza

 

R. Várkonyi Ágnes

A DOHNÁNYI-KERT BUDÁN

1945. január 12-én a Dohnányi-rokon dr. Szlabey Ernő (1893-1956) szülőotthont nyitott a házban, és menekülteket, sebesülteket is fogadott. Az ostrom heteiben a kert óriási hűtőszekrény lett és az élni akarás színtere. A nagy hóban tárolták az élelmet, és öt évig, 1951-ig, visszhangzott az újszülöttek sírásától. Azután a házat megosztották. A felső szintjén a Szlabey család lakott. Az alsó lakásba Fülep Lajos (1885-1970) művészetfilozófus költözött, élvezte, hogy az ablakokon már benéztek a hárs, a nyír, a sokféle juhar lombjai, és 1956. október első vagy második vasárnapján telefonált Csanak Dórának és Fülöp Gézának: jöjjenek ki, mert még sohasem látta ilyen színpompásnak a fákat.
      Nyíltan és félreérthetetlenül 1971 egyik áprilisi estéjén hangzott el a kérdés, amikor otthonunk lett a ház alsó lakása. Fülöp Géza egész nap segített a költözködésben, felesége, Csanak Dóra délután jött, Szűcs Jenőék később néztek be, hogy üdvözöljék az eseményt. (Akkoriban gyermekes családnak a lakás mindent betöltő életcél volt, több évtizedes munka eredménye, albérletek és szűk szállások kényszeréből az ígéret földje, elérni nehezebbnek tűnt, mint feljutni a holdra. Ki emlékszik ma már a végtelen türelemjátékok, manőverek izgalmaira, hogy kiesik a láncból az egyik partner, eltévedünk a tanácsi irodák és rendeletek labirintusában, nem fut be a kéziratelőleg, és kimerül a baráti kölcsön. Hol vannak már a kényszerű építkezések emlékei! A baráti kör, azok, akik közösen ásták ki egy szerény hajlék alapjait, három kontinensre futottak szanaszét. Megfelelő lakást szerezni az élet különleges eseményének számított, s mi is cserék és szerzői honoráriumokból törlesztgetett adóssággal jutottunk ide.) A verandán ültünk, pokrócokban, mert hideg volt a tavaszi este, ennivaló még semmi, csak kenyér, és férjem egyik külföldi tanítványának ajándéka, egy üveg Black and White, és zöldhagyma, mert a kert tisztásának lenti szegletében zöldhagyma ágyásra leltünk. Abban az időben, amikor folyton-folyvást heves vitákban próbáltuk meghatározni önmagunkat, vagyis az országot, bizonyára ebből a váratlan zöldhagymaleletből adódott a kérdés: milyen kert ez a kert? Mármint műfaját tekintve, szignifikánsan! Díszkert? Park-kert? Úgy általában villa-kert? Mi más, mint nagypolgári kert? Ez meggyőzően hangzott. Csakhogy...