←Vissza

 

Handi Péter

ÁTELLENBŐL

(A BÖGRE MINT SZÜKSÉGES KELLÉK) Apró és talán lényegtelen megfigyelés az ausztrál televíziós műsorok egyik tartozékáról. A képernyőn folyó cselekmény kellékei között egyre nagyobb szerepet kap a - bögre. Közönséges, öblös, füles ibrik, rendszerint a műsorvezető, interjúvoló, tévésztár vagy hasonló kulcsember közelében van, sokszor már kézben, de mindig elérhetőn. Az egyébként feszült narrátor olykor-olykor utánanyúl, felemeli, kortyolgat belőle, néha csettint, jóízűen megtörli a száját, járkál vele. Mint mi, a nézők, otthon, az önfeledtség fellegvárában, magunk között. Erről van szó.
        Nyilvánvaló, hogy a bögre jelenléte nem eltikkadt, vagy koffein-addikt műsorvezetők szomjának kielégítésére szolgál. Sokkal inkább a tömegpszichológiában jártas műsorkészítők leleményességéről tanúskodik. A nézőnek ugyanis nagyobb a bizalma az olyan tévészereplő iránt, aki ugyanolyan könnyed és zavartalan, mint ő otthon a képernyő előtt. A sztár, a perszonalitás a bögréből kortyolt kávéval egyszeriben közönséges emberré lesz, olyanná, mint mi vagyunk. Bízhatunk benne, a termék - lehet szellemi is -, amit árul, megvásárolható vagy elfogadható.
        De hát miért éppen bögre?
        Miért nem csésze, vagy közönséges vizespohár?
        Az a gyanúm, hogy esetünkben a bögre a paternalitás jele és a tömeg, a plebs iránti erőltetett közelítés eszköze. Paternális, mert gyerekek kezébe általában bögrét nyomnak, és nem csészét vagy poharat, ha inni kér. Mindenki volt gyerek, tehát a bögre a nézőt a gyermekkorára emlékezteti, s ez érzelmileg is közel hozza a nézőt a műsorhoz vagy a személyiséghez. De a bögre ugyanakkor afféle proletár edény, kifőzések, konyhaasztalok, hetivásárok, búcsúk darabja, s noha Ausztráliában nem proletariátus az ún. "alsóbb néposztályok" gyűjtőneve, mégis, a tévénézők zöme a kertes házakba dobozolt egyszerű emberekből kerül ki. Ezek megnyerésére kerül a bögre az asztalra, az azonosulás ravasz, mégis átlátszó kísérleteként.