Rainer M. János: Kerék és csavar (Andor Mihály: Szegény Micsinay. Egy besúgó élete. Pécs, 2011, Jelenkor Kiadó.)
A legkevésbé sem vagyok elfogulatlan Andor Mihály könyvének főhősével, Mikes (Micsinay) Tamással kapcsolatban (M. megváltoztatta vezetéknevét, Andor még eredeti nevén ismerte meg, ezért könyvében végig így hívja). Nem azért, mintha személyesen ismertem volna, bár egyszer láttam: 1986 decemberében, Eörsi István lakásán, ahol a demokratikus ellenzék első 1956-os konferenciája zajlott. Mikes hozzászólt a vitához (ez a szöveg megtalálható a Hegedüs B. András szerkesztésében megjelent Ötvenhatról nyolcvanhatban című kötet 211. oldalán); sok mindenről beszélt, többek között arról, hogy október végén a Kerepesi temető ravatalozója előtt megszámolta az október 25-i Kossuth téri sortűz áldozatait. Szerinte 820 fő volt ott, ötvenes hasábokba rakva. Ez ugyan furcsa túlzásnak tűnt ott, az amúgy tárgyszerű beszélgetésben, de csak annyira, hogy a nevet megjegyezzem.
Voltaképpen Mikes Tamást egyáltalán nem ismertem, viszont „Mészáros Tibor” fedőnevű hálózati személyt igen. Pontosabban belőle is csak annyit, amennyi nyomot a megmaradt hálózatban hagyott: olvastam az egyetlen fennmaradt dossziét, amelyben jelentéseit gyűjtötték, meg pár szövegét innen-onnan, más ügyekből. Beugrott az Eörsi-lakáson látott figura, és éreztem némi megdöbbenést. De nem ez érdekelt, nem Mikes, hanem „Mészáros”. „Mészáros”, aki ekkor már szöveg: nyelvi szerkezetek hálója. Figyelmet keltett a szöveg alapossága, kezdeményezőkészsége, sajátos „elemző” hajlama, a jelentéseken átsütő szenvedély, amelyben egyszerre azonosult a megfigyelő intézmény szempontjával és valamiképp a megfigyeltekkel is. Mintha egyszerre akarta volna ábrázolni a szervezet képzetét egy elvont társadalmi rend valóságos, szervezeti, személyi és intézményi rendjéről – és mellette megalkotni önmagát, aki nem e rend kicsiny és rejtett alkatrésze csupán. Maga is a rendet formáló uralkodó, kiváltságolt rend tagja, örökletesen az, tulajdonságai, lényeglátó képessége és sok-sok ismerete okán. Szinte ő írja a rendet – váltogatva és uralva a műfajt; akadt jelentés, amelyet drámamód párbeszédbe szedett. Úgy láttam, hogy „Mészáros” esete (szövege) túlmutat önmagán: megjelenik benne ennek a titkos rendnek egésze és egysége. Amelyben alá- és fölérendeltség, a katonai szervezet elhalványul, egyetlen diszkurzív teret tölt be titkos megbízó és titkos megbízott. „Mészáros” szövegeit ugyanis nem csak a jelentés értékelése – megjegyzés – feladat hálózaton belüli kötelező nyelvi kliséiben fogadták be. Tartói saját feljegyzéseikben, összefoglalóikban, és (feletteseiknek, politikai megrendelőiknek küldött) saját jelentéseikben sorokat, mondatokat, gondolatokat vettek át „Mészárostól”. Mondatai, könnyen lehet, a legfelső parancsnokok és politikai vezérlők íróasztaláig is eljutottak. És nyilván ugyanez működött fordítva is.
Amint belekezdtem Andor Mihály könyvébe, világos lett, hogy itt másról van szó. A kiváló szociológus (könyvei mellett itt külön kell említeni emlékezetes vitát, sőt botrányt kiváltó Dolgozatát az iskoláról még a nyolcvanas évek eleji, Kulin Ferenc fémjelezte régi Mozgóban) ebben a könyvben írói erényeket csillogtat. Nem túloznak azok a kritikusok, akik tény- vagy dokumentumregényt emlegetnek. Feszült, lüktető próza ez, kiválóan adagolt dokumentumrészletekkel. És főként mélyen fekvő személyes téttel. Andor ugyanis nemcsak ismerte Mikes-Micsinayt, hanem barátok voltak. Nem legközelebbi barátságban, nem is történelmi és személyes korszakokon átívelőben, de mégiscsak barátok. Amikor megismerte „Mészárost”, Mikes halála után, nyilván úgy érezte, meg kell értenie. „Mészáros” ugyanis jelentett róla, róla és közös barátairól, életéről és gondolatairól, nem is keveset. Jelentéseinek következményei is voltak. Könyve a megértés kísérlete, s nekem úgy tűnik, meg is találta hozzá a fogódzókat. A cím (Szegény Micsinay, egyben írása utolsó szava) is mintha bizonyos belátásra, ha nem is felmentésre, de utólagos feloldozásra utalna. Valójában, azt hiszem, ez nem történt meg.
Andor „Mészárosból” nem a rendszert akarta megérteni – Mikesből akarta megérteni (megmagyarázni) „Mészárost”. Akiről Gulyás Gyula hozta létre az első művet, egy többórás dokumentumfilmet (Idézés címmel), amelyben ugyancsak jelentettek üldögélnek együtt vagy külön-külön, zavartan és tépelődve a szövegeken és emlékeiken, s megpróbálják megérteni: összeilleszteni az emlékezetükben élő Mikest „Mészárossal”.
Nem biztos, hogy lehetséges.
Andor Mihály is ezt próbálja. Felfejti a gyermekkort, az ifjúságot – és rendelkezésre áll Mikes megannyi lenyomata. Nemcsak az emlékezetében – Mikesről és -től is fennmaradt egy sor szöveg: versek, novellák, cikkek a szamizdatban és 1990 után a „rendes” sajtóban, visszaemlékező interjúk, köztük az 1956-os Intézet Oral History Archívuma nagy életútinterjúja. Elolvashatók Mikes, a röpcédulázásért 1960-ban letartóztatott húszéves diák vallomásai, periratai. Andor felhasználta Gulyás filmjét, megkereste a családot (szavaiból kiviláglik Mikes leányának szembenézés iránti mély elkötelezettsége, ami katartikus élmény lehetett…). Talált egy testi-lelki bajoktól gyötört, társaitól számkivetett kamaszt, mélységes vágygyal sikerre, szeretetre, sőt csodálatra. Mindhiába – talált tehát egy frusztrált, keserű személyiséget. Aki, hogy mindezt más módon megszerezze, felépített egy csodálatos, kalandos és hősi élettörténetet, amelynek semmi köze sem volt a valósághoz. Ebben a 14-15 éves gyerek 1956 egyik szellemi előkészítője, a forradalom alatt 16 évesen rettenthetetlen fegyveres harcos, politikai ügyek intézője, aki mindenütt jelen volt, ahol történt valami, a Rádiótól a Corvin közig, a Parlamenttől a már említett Kerepesi temetőig. Amikor tényleg letartóztatták, sokkal később, valóban forradalmi röplapok terjesztéséért, kihallgatóinak is előadta az egészet: egy arzenált birtokolt, s vele szinte egymaga verte meg a Vörös Hadsereget. Ezt még azok sem ették meg, vissza is vonta, aztán leülte a maga két és fél évét. Kiszabadulása után is maradt a frusztráló perem lakója: sohasem volt egy rendes állása, nem végzett igazán értelmes munkát, nem hozott létre nagy műveket – csak beszélt róluk, végeérhetetlenül.
Illetve: dehogynem, létrehozott „Mészáros Tibor” fedő- (ál-)néven, legalább huszonhárom évig (Andor meggyőzően érvel az 1966-os beszervezési időpont ellen, visszavezetve azt a börtönig, mely esetben lehet az huszonhat-huszonhét év is…) írt. Ahogyan az emlékezet megőrizte Mikes „enciklopédikus” – bár esetleges és strukturálatlan – tudását, „Mészáros” összes műveiben nevek százai fordulnak elő (listájuk a könyv végén található), az ügyek pedig szerteágazóak: az első magyarországi happening leírásától a művészeti avantgárdon és politikai ellenzéken át Nagy Imre temetéséig. Petrigalla Pál hatvanas évek közepi szalonjától Eörsi István lakáskonferenciájáig, minden és mindenki.
Amikor először olvastam „Mészáros” jelentéseit, és fel tudtam mérni tevékenysége időbeli és nyelvi dimenzióit, az első benyomásom az volt, démonikus személyiséggel találkoztam. A hatvanas években beszervezett hálózatiak általában rövid idő alatt rájöttek, mi történik velük. Ha megzsarolták őket, ha rájuk ijesztettek, az ijedelem egy idő után elmúlt. A posztsztalini államvédelem még a hálózatban sem tudott totális ellenőrzést gyakorolni. A hálóba kerültek egy idő után ellenálltak, szabotáltak, végül kiszabadultak, ki konfliktusok árán, ki anélkül. Évtizedes együttműködés, változatlan intenzitással már identitás – azonosulás, feloldódás. „Mészáros”, már csak tevékenységének e formai jegye alapján is, azonossá vált a szervezettel. Ugyanaz, amihez különleges rosszakarat, csaknem hibátlan mimikri (páran azért gyanakodtak, magát Andort is a gyanú távolította el tőle), a démonikus játék vélhető élvezete járult. Valamint a belső kommunikáció különleges kölcsönössége, amelyről előbb szóltam. „Mészáros” szövegei, bármily különlegesek a maguk sajátos (mű)nemében, a szervezet szövegei. Nyelve, szavai, fogalmai, gondolatai fűzése – a gépezeté. Mikes parttalan handabandázását ez foglalta rendbe, egyetlen „nagy” műve, a jelentések szövegfolyama sem az övé, feloldódott a kollektív szerzőségben. A visszája mutatja a színét, amikor a happening jelenségét összefoglaló főhadnagy egyszerűen átmásolta oda „Mészáros” mondatait. Ugyanaz, oda és vissza.
Andort, mint említettem, nem a gépezet, nem az úgynevezett történelmi kérdések érdekelték. Visszamenőleg akarta megérteni egykori barátját – és nem mellesleg saját magát. Kínlódott, úgy képzelem, attól a jeges érzéstől, hogy ez a sokaknak ellenszenves, de mégis rabul ejtő fickó ilyen súlyos gazember is volt. Hogyan lehetséges, hogy az embernek ilyen barátja volt? Meg kellett tehát értenie Mikes-Micsinayt. Ez sikerült, a megértés útja szinte méltatlanul mély, átélt, szinte tragikus. De teljesen nem lehetett megérteni, ezért Andor lezárásként, némileg szervetlenül felmondta a mai, úgynevezett „ügynöktémás” közbeszéd egyik divatos, de meglehetősen közhelyes vonulatát: a megismerhető, azonosítható hálózatiakat – így Mikes – „Mészárost” is „feldobták”, hogy másokat homályban tartsanak, fedezzenek. Elismerem, hogy sem az érzés, sem a levezetés nem teljesen alaptalan. Az iratok rettenetesen hiányosak, a nyilvántartások csonkák, rendet vágtak benne az ismétlődő iratmegsemmisítések, s bizonyára a -lopások is. Valójában a gépezet mindig ezt csinálta: ha operatív értékét – vagyis hálózati hasznát – elvesztette, gond nélkül megszabadult embertől, irattól, bizonyítéktól – mintha sohasem létezett volna. A demokratikus Magyarország politikai elitje a szolgálatok továbbszolgálóival együttműködve sikeresen elejét vette minden tabula rasának. Ettől azonban még megismerhető, mi történt, hogy miről folyt a szó. Mikes ott maradt 1990 után, ellenzéki hírnévvel, továbbra is erre-arra botladozva a politikai rendszerváltás margóin. Az út Krassó György pártjától a Baloldali Alternatíván át a Munkáspártig tartott. Maradt a keserűség, a düh – Mikest megérteni önmagában lehetséges, bár nem biztos, hogy kell. „Mészáros” megértéséhez a szociológia, a szociográfia és az irodalom: bevezetés. Aztán kezdődhet a gépezet szociológiája, szociográfiája és nyelvészete. Ahol a megértés nem azt jelenti: összerakni valamit, hanem éppen ellenkezőleg, szétszedni, darabokra, a legkisebb csavarig.
Andor Mihály: Szegény Micsinay. Egy besúgó élete. Pécs, 2011, Jelenkor Kiadó, 268 oldal, 2900 forint.
Kapcsolódó írások:
Almási Miklós: Ketten beszélgetnek (Mihancsik Zsófia: Nincs mennyezet, nincs födém. Beszélgetés Nádas Péterrel. Pécs, 2006, Jelenkor Kiadó, 384 oldal. ) Almási Miklós Ketten beszélgetnek Mindig erről szerettem volna olvasni....
Rainer M. János: Dolgaink állása – az elmúlt jó (?) száz évben (Tomka Béla: Gazdasági növekedés, fogyasztás és életminőség. Magyarország nemzetközi összehasonlításban az első világháborútól napjainkig. Budapest, 2011, Akadémiai Kiadó.) Tomka Béla, a Szegedi Tudományegyetem professzora (idén nevezték ki egyetemi...
Rainer M. János: Eszter a szocialista brigádban (Tóth Eszter Zsófia: “Puszi Kádár Jánosnak” – Munkásnők élete a Kádár-korszakban mikrotörténeti megközelítésben. Budapest, 2007, Napvilág Kiadó, 212 oldal, 2100 forint. ) Rainer M. János Eszter a szocialista brigádban A magyarországi...
Rainer M. János: Ahová a kapu nyílik (Somlyódy Nóra: A Balkán kapuja? Pécs Európa Kulturális Fővárosa. Pozsony – Budapest, 2010, Kalligram – Pesti Kalligram.) Somlyódy Nóra könyvének tárgya – bár gyökerei a nem túl...
Rainer M. János: Tékozló fiúk (Paul Lendvai: Az eltékozolt ország. Budapest, Noran Libro, 2011.) Attól függően, honnan számítjuk kezdetét, húsz-huszonkét év telt el a...
Cimkék: Rainer M. János