A Mozgó Világ internetes változata. 2011 augusztus. Harminchetedik évfolyam, nyolcadik szám

«Vissza

Takács Ferenc: Versus (Rakovszky Zsuzsa: VS. Budapest, 2011, Magvető. 394 oldal, 3490 forint.)

Rakovszky Zsuzsa legújabb regényének talányai a regény címével kezdődnek – hasznosnak látszik, ha mi is evvel indítunk. A címlapon egy betűkapcsolat áll – VS –, mely első pillantásra monogramnak vagy valamiféle rövidítésnek látszik. Ritkán alkalmazott, bár nem példa nélküli címadási metódus ez: az amerikai Thomas Pynchon 1963-as első regényének V. volt a címe, míg az angol John Berger G. című regényével nyerte el a Booker-díjat 1972-ben, hogy csupán két példát említsünk hirtelenjében. (Az utóbbinak egyébként, mint látni fogjuk, van talán valami köze a VS-hez.)

Ha monogram, feloldása nyilván a vezeték- és a keresztnév, amelyet a regény valamelyik szereplője, nagy valószínűséggel a főhőse visel, ha pedig rövidítés, nyilván kiderül majd, minek a rövidítése, von vállat az olvasó, és rálapoz a regény első oldalára. De tapasztalnia kell, hogy a dolog nem ilyen egyszerű: a rejtvény azért rejtvény, hogy nehezen lehessen megfejteni, és még ha meg is fejtjük, sohasem lehetünk biztosak benne, hogy jól fejtettük meg, mindig kísért a lehetőség, hogy van más megfejtés is.

Így van ez a VS betűrejtvénnyel is. Sajnos, a fülszöveg, ahogy mondani szokás, lelövi a poént: problémátlan tényközlő modorban a tudomásunkra hozza, aminek fokozatosan kellene megvilágosodnia (már amennyire meg kell egyáltalán világosodnia) számunkra, mégpedig a regény enigmatikus nyitányával való értelmezői bajlódás gerjesztette feltételes módban és termékeny bizonytalanságtól kísérve. A regény főhőse, közli velünk a beharangozó előzék, „Vay Sarolta grófnő, aki egy személyben Vay Sándor gróf” – a VS ezek szerint az ő monogramja.

Ez persze nem ilyen egyszerű. Ugyanis – ha, amint a fülszöveg állítja, két személy ő egy személyben, akkor a VS kettőjük – két különböző nevű és nemű – személy közös monogramja, következésképp a cím betűrejtvényének máris három megfejtése van: a VS 1. egy személy monogramja; 2. két külön személy közös monogramja; és 3. egyszerre egy személy saját, illetve két személy közös monogramja. Azaz van megfejtése, de bizonytalan, hogy a három közül melyik a helyes, s hogy egyáltalán van-e „helyes” megfejtés. A cím enigmája így – ha elvontabb szinten is – megmarad enigmának.

A nyitány – néhány bejegyzés egy börtöncellában ülő névtelen személy naplójában, mely 1889. november 1-jei dátummal kezdődik, néhány magyarázó lábjegyzetekkel ellátott költemény kíséretében, melyek szerzője ugyanez a névtelen személy – sem véletlenül enigmatikus. A kezdeti homály lassan eloszlik ugyan, az olvasó fogódzókra talál. A fogva tartott személyről kiderül, hogy magyar gróf, Vay Sándor néven ismeri a világ, akit itt, az ausztriai Klagenfurtban azért vettek őrizetbe, mert csalással vádolják. A csalás részben anyagi természetű, a gróf nagyobb összeget csalt ki apósából, amelyet nem arra a célra fordított, amellyel az apóst hitegette. De a vád részét képezi egy más jellegű s a sikkasztásnál jóval súlyosabb csalás is: a fogolyra női rabruhát húztak, mivel kiderült róla, hogy Vay gróf valójában asszony, Vay Sarolta az igazi neve. A grófnő a nemiség és az erkölcs minden korlátját egy diadalmas szerepjáték keretében áthágva eddig férfinéven, férfiruhában, költőként és nőcsábászként, azaz az esztétika és erotika kettős jegyében, férfiként élte életét. Most azért tartják fogva, hogy megvizsgálják és megfigyeljék: beszámítható-e, azaz szabad akaratából, önmagát tudatosan férfiként megválasztva és férfivá alakítva cselekedett-e, mert ebben az esetben felelős emberi lény, aki bíróság elé állítható, vagy ellenkezőleg, beszámíthatatlan, aki legyűrhetetlen kényszer, valamiféle természeti determináció rabja, tehát nem felelős a tetteiért.

A regény tehát idővel mintha biztos körvonalakat öltene, olvasóját már-már elfogja a kellő fokú, azaz megnyugtató értelmezési bizonyosság érzése. Ám nem árt résen lenni, ugyanis számtalan apróbb-nagyobb jel figyelmeztet, hogy az enigma továbbra is enigma marad: a regény megfejthető, de többféle megfejtése van, s akárcsak a cím esetében, nem lehetünk biztosak, melyik a helyes megfejtés. Ennek elbeszéléstechnikai forrása a VS-ben a „megbízhatatlan narrátor” fogása, amelyet a (régi) Új Kritika jeles képviselője, az amerikai Wayne C. Booth írt le – éppen ötven éve – a The Rhetoric of Fiction (A szépprózai elbeszélés retorikája) című 1961-es könyvében. A regényben alkalmazott narrációs formák közül ugyanis hiányzik a középponti és autoritatív elbeszélői hang, amely részrehajlás nélkül, megbízhatóan tájékoztatná az olvasót, hogy mit tartson tényszerűen igaznak (természetesen a regény értelemszerűen fikciós igazságainak a terében) abból, amiről az olvasás során tudomást szerez, s mi az, amit nem vehet névértékében. Helyette sokféle, már jellegénél és szerepénél fogva is elfogult elbeszélésmód és részrehajló írásforma verseng egymással a könyvben: naplóbejegyzés, lírai költemény, önéletrajz, orvos szakértői jegyzőkönyv, elmekórtani szakvélemény stb. Ezek mind az őket használó, illetve produkáló személyek félelmei, vágyai, szakmai és egzisztenciális érdekei szerint artikulálják a maguk „igazságát”, s általában is engedelmeskednek annak, amit ezeknek a személyeknek az önmagukról formált képe megkövetel tőlük. Egyszerű esetben az olvasó ilyenkor gondos egybevetés révén mintegy beméri a különböző elbeszélésmódok egymáshoz viszonyított fénytörési szögét, leszámítolja a torzításokat, s átlagot von. Ez a középérték lesz az ő interpretációja, a regény számára való igazsága.

Ám a VS nem ilyen egyszerű eset. Vay Sándor/Vay Sarolta természetesen megbízhatatlan elbeszélője a maga történetének – mindenki az, aki valamilyen céllal felidézi, és szavakba foglalja emlékeit. Az orvos szakértő számára írott életrajza kisgyermekkorával kezdődik, amit tőle elválaszthatatlan ikertestvérével, Sándorral töltött el tökéletes szimbiózisban, mígnem testvérét, még kisfiúként, elragadta a torokgyík. Ekkor átvette fiútestvére szerepét – innentől kezdve apja is fiúnak nevelte, elvesztett kisfiát fantaziálta bele a kislányba. Sarolta magába olvasztotta Sándort, így tartotta életben évtizedeken át a halottat.

A történet vége felé viszont különös fordulatnak lesz tanúja az olvasó. VS kiszabadult a fogságból, és egy klagenfurti szállodában lábadozik betegségéből, amikor megjelenik a színen – ikertestvére. Rómába tart, a szemináriumba, papnak készül – azaz nem halt meg torokgyíkban, életben volt mindvégig.

Kinek – pontosabban minek – higygyünk? Melyik tényállást fogadjuk el igaznak és a vele ellentétes tényállás cáfolatának? Nem tudunk dönteni, hiszen VS ezek szerint megbízhatatlan narrátornak is megbízhatatlan. Ez a bizonytalanság logikusan kiterjed a regény egészére. Ha nem tudjuk eldönteni, hogy él-e Sándor vagy meghalt, az sem biztos, hogy VS egész férfiélete, irodalmi és szexuális hódításainak története nem puszta konfabuláció, fantazmagória vagy – engedékenyebben, s a regény szellemével is inkább összhangban – az ő teremtő képzeletének anyagtalan műve, azaz tiszta költészet. És csupán fokozódik a bizonytalanság, ha belátjuk: az elbeszélésnek szemlátomást nincs olyan pontja, ahonnan nézve felmérhető lenne, hogy VS története milyen viszonyban van VS (természetesen fiktív) életének valóságával, mint ahogy az sem dönthető el, hogy létezik-e VS, s ha nem, akkor ugyan valójában ki az, aki kitalálja magát VS-nek, mégpedig annak révén, hogy kitalálja magának – és valóságosnak képzeli – VS életét. (Mindez Nabokov 1962-es Pale Fire-jét idézi, lehet, tudatosan: a regény magukat és egymást kitaláló narrátorok mise en abyme-je – vagy tükrök játéka, ahogy VS írja a regény legvégére illesztett költeményében, és ez persze VS életére és magára a VS-re is érvényes jellemzés.)

„Valóság”, „valójában”, „valóságos” – írástechnikai észrevételeink ezeknek a szavaknak a kapcsán vesznek tartalmi kanyart. VS – naplójának és önéletrajzának lapjain, mint ahogy fogva tartójával folytatott vitáiban is – önmagát lázadónak tudja és mutatja be, hősnek, aki a természeti törvényeket és társadalmi konvenciókat nem hajlandó elismerni az egyedüli és mindenki számára egyként érvényes valóságként. A teljességgel szabad önmegvalósítás és az önmaga számára való korlátlan valóságteremtés – ha kényelmes címkéket keresünk rá – romantikusa-egzisztencialistája; ön- és világteremtő demiurgosz, a maga senki voltából és valósághiányából – ezzel a két negatívummal kell folyvást szembenéznie – magát Énné, a hiányt teljességgé teremtő mitikus Művész, akit egyedül a vágy és a szenvedély, vagy ahogy maga VS írja A kegyetlen tükör című versében: a szív és a képzelet éltet és vezérel. Senki és mindenki, semmi és minden – hogy létezik-e a képzelet tartományának határain kívül, eldönthetetlen, mint ahogy az is, hogy voltaképpen kinek a képzeletében létezik.

Itt, ezen a ponton kell újra pillantást vetnünk a cím rébuszára. A „VS” betűkapcsolat, mint ahogy az angol nyelvet már gyermekkorában elsajátító főhős evvel minden bizonnyal tisztában van, kisbetűs vs formában gyakran használatos az angol nyelvben, a latin versus szó rövidítése (a jogi szakzsargonban például: a gyermekelhelyezés dolgában egymással pereskedő házastársakról készült amerikai filmgiccsnek eredetiben „Kramer vs. Kramer” volt a címe). Jelentése – „kontra”, „ellen” – sokatmondóan cseng egybe a VS gondolatiságával: VS a normalitás világával afféle „abnormális”, azaz normaszegő, transzgresszív ellen-Énként áll szemben, aki a maga teremtette-képzelte ellenvilágban él, amíg élhet: a vágy, a képzelet, a nyelv csupán feltételes módban létező kontrafaktualitásában (ahogyan ezt szakszerűen nevezik mostanában).

Transzgresszív ellen-Én: ez persze azt is jelenti, hogy számára a normalitás valósága halott, formátlan és értéktelen világ, melynek lakói – a normális emberek – is csupán vágykielégítésének tárgyaiként és formaadó képzeletének a nyersanyagaként léteznek, az ő abszolút szabadságával szemben ők a teljes szabadsághiány, az ő akaratuk és vágyaik számára merőben közömbösek. Azaz az élet parazitája, a normalitás vérszívója ő, a Művész mint Szörnyeteg vagy a Szörnyeteg mint Művész, akit oly jól ismerünk a 19. század utolsó évtizedeinek dekadenciájából-esztetizmusából. Történetileg tekintve a regényben taglalt életútja is ebben az időszakban zajlik le, nagyjából az 1870-es évektől az új század kezdetéig (utolsó naplóbejegyzésének kelte 1901. október 5.). Ez a kor – sok más mellett – a kora modernista Művész-mítosznak, ezen belül a dekadens transzgresszió emberszörnyeinek, kettőzött lényeinek és doppelgängereinek a korszaka volt. VS mintha közéjük íródna be utólag, a dr. Jekyll – Mr. Hyde páros (1886), Dorian Gray (1892), Drakula gróf (1897) és a többiek mellé.

De tartja a rokonságot a romantika nagy lázadóival is. Példaképei között a legfontosabb talán Don Juan mitikus alakja – azé a Don Juané (vagy Don Giovannié), akinek történetére a cikk elején említett regény, John Berger G.-je adott izgalmas variánst, s amely ugyanannak a történelmi korszaknak az előterében játszódik, mint a VS.

Don Giovanni a címe egyébként annak az elbeszélő költeménynek is, amely egy másik régebbi angol regényben, D. M. Thomas A fehér hoteljében (1981) szerepel versbetétként, ahol sok más elbeszélésmód és írásforma társaságában nélkülözi a középponti és autoritatív elbeszélői hang jelenlétét. A versbetétet Rakovszky Zsuzsa fordította – talán nem tévedünk, ha a prózai fejezetekre (Kúnos László fordítása) is emlékezett alkotóan, amikor regényén dolgozott. Hiszen ez is erénye ennek a gazdagon kimeríthetetlen alkotásnak: szuverén munka, amely megengedheti magának, hogy sok minden mással öszszecsengjen és tartsa a kapcsolatot – Virginia Woolf Orlandójának, az androgüniának, a gender fókuszú irodalomtudománynak és hasonlóknak még csak bele sem tudunk kezdeni az emlegetésébe ezúttal, mint ahogy az esetleges autobiografikus szálak felfejtését is más alkalomra vagyunk kénytelenek halasztani.

Rakovszky Zsuzsa fordította egyébként magyarra A fehér hotel mottójául szolgáló W. B. Yeats-verssorokat is (a Töprengés polgárháború idején c. költeményből). Most látom, mennyire ráillenek a VS-re, rabság és szabadság, tény és képzelet, valóság és ellenvalóság fájdalmasan ironikus dilemmáira. Summázatként és értékelésként egyaránt megállják a helyüket:

Szívünk képzelgéseken élt,

s e tápláléktól elvadult;

gyűlöletünk több szenvedélyt

rejt, mint szerelmünk…

 

 

 

 

Rakovszky Zsuzsa: VS. Budapest, 2011, Magvető. 394 oldal, 3490 forint.

 

 

Kapcsolódó írások:

Takács Ferenc: A királynő mulat… (Alan Bennett: A királynő olvas. Rakovszky Zsuzsa fordítása. Budapest, 2009, Magvető.) We are not amused. Viktória királynő, a történelmi delelőjére érő...

Takács Ferenc: “A nemlét ragyogása” (Szabó T. Anna: Elhagy. Budapest, 2006, Magvető. 128 oldal, 1990 forint. ) Takács Ferenc “A nemlét ragyogása” Szabó T. Anna új...

Takács Ferenc: Idill és gyehenna (Szabó T. Anna: Villany. Budapest, 2010, Magvető. 136 oldal, 2290 forint.) Szabó T. Anna új verseskönyve, Villany címen, négy év múltán...

Takács Ferenc: Roncstérkép (Tóth Krisztina: Vonalkód. Tizenöt történet. Budapest, Magvető. 184 oldal, 1990 forint. ) Takács Ferenc Roncstérkép “Harmadik kiadás”: a könyvön díszelgő fehér...

Takács Ferenc: Mindenhol Oroszország (Ljudmilla Ulickaja: Vidám temetés. Goretity József fordítása. Budapest, 2005, Magvető. 168 oldal, 1990 forint. ) Takács Ferenc Mindenhol Oroszország “Az Életművésznők szerzője új regénye”...

 

 

Cimkék: Rakovszky Zsuzsa, Takács Ferenc

 

 

 

 

 

© Mozgó Világ 2011 | Tervezte a PEJK