A Mozgó Világ internetes változata. 2011 július. Harminchetedik évfolyam, hetedik szám

«Vissza

Rainer M. János: De hová lett India? (Dalos György: Gorbacsov – ember és hatalom. Politikai életrajz. Budapest, 2011, Napvilág.)

A Kolumbusz-hasonlatot, ha talán nem is közhelyként, Mihail Gorbacsovval kapcsolatban többen is használták már. A híres hidegháború-történész, John Lewis Gaddis 2005-ben például oly módon, hogy azok az emberek, akik nagy eseményeket élnek át, nagy tetteket hajtanak végre, többnyire egyáltalán nincsenek tisztában azok jelentőségével. Kolumbusz se gondolhatta, hogy ötszáz évvel utazása után a történészek háborúról, imperializmusról, népirtásról, fertőző betegségekről és civilizációk pusztulásáról értekeznek majd legtöbbet annak kapcsán. Orlando Figes, Oroszország 20. századi történetének neves szakértője 2002-ben a The New York Times hasábjain nevezte az utolsó szovjet kommunista pártvezért „politikai Kolumbusznak”, mondván: elindult nagyszerű eszmékkel felszerelve, hogy megtaláljon valamit, hogy azután, megszabadulva poggyászától, valami jobbat érjen el. A legegyszerűbben azonban a Fortune magazin munkatársa, Paul Hofheinz fogalmazott még 1992-ben: akárcsak Kolumbusz, Gorbacsov is elindult valahová. Azután egészen máshová jutott – és sohasem tudta pontosan, hová és miképpen.

Amit tett azonban, az megváltoztatta a világot – tette hozzá Hofheinz; ez év márciusának végén, 80. születésnapi ünnepségén ezt a feliratot függesztették a színpad fölé. Az ember, aki megváltoztatta a világot. A színpad azonban még véletlenül sem a moszkvai Bolsojban, hanem a londoni Royal Albert Hallban volt található.

A kép Dalos György Gorbacsov-életrajza képmellékletének utolsó darabja. A másfél évtizede Berlinben élő Dalosnak nem ez az első történelmi munkája – az utóbbi években könyvet írt 1956-ról, 1989-ről; mindannyiszor német kiadók megrendelésére. Így történt ez a Gorbacsov-életrajz esetében is, a müncheni C. H. Becknél megjelent kötet fordítás, Dunai Andrea munkája. Aki ismeri Dalos regényeit (és szereti, mint e sorok szerzője…), látja majd, hogy a Gorbacsov igazi dalos: pontos, tömör, gördülékeny, és a mi a legfontosabb, átjárja a hamisítatlan közép-européer irónia: fanyar és személyes. Gorbacsov és világa ugyan mind-mind fényévnyi távolságra volt és van már tőlünk – de azért még jól emlékszünk, mennyire ismerős is tudott lenni. Mennyire nem csak a televíziós híradókból szereztünk élményeinket róluk. Mihail Szergejevicshez vajmi keveseket engedtek közel, világa azonban nagyon is testközeli volt. Dalos személyes iróniájának ez a testközeli tapasztalat az alapja. A moszkvai utca szagáról, egy pártfunkcionárius testbeszédéről, Kádár János vállvonogatásáról.

Dalos, ahogy egy interjúban elmondta, ehhez a könyvhöz nem végzett levéltári kutatásokat. Igaza volt – húsz évvel a Szovjetunió vége után az eseményeket felnőtt fejjel átélteknek is újra el kell mesélni a történetet; hát még az akkori csecsemőknek. A fordulat számos dokumentuma kering az interneten, a viszszaemlékezéseknek se szeri, se száma – az író kedvtelve merít, idéz is az utólagos reflexiókból. Hála Gorbacsovnak és a glasznosztynak, a történet jóval inkább a nyilvánosság előtt zajlott, mint a Szovjetunióé bármikor. Emlékszem az elaggott glavszekek egészségi állapotáról szóló hosszas találgatásokra. Főorvosuk, Csazov professzor egy évvel a bukás után már meg is jelentette visszaemlékezéseit – Moszkvában. A glasznoszty kifejezés az oroszból a nemzetközi nyelvbe átment leggyakoribb szavak egyike lett, kiszorítva a trojka, csisztka, apparatcsik kifejezéseket; már ez se rossz változás, hisz mennyivel poétikusabb, mint azok, nem is beszélve a baljós konnotációkról.

A könyv politikai életrajz. Ez határozza meg arányait. Az első nagy feltűnést keltő Gorbacsov-könyv, Zsoresz Medvegyevé még 1986-ban íródott – meg kellett magyaráznia, ki ez az ember, és honnan jött voltaképpen. Tíz évvel később Archie Brown oxfordi professzoré már arra kereste a választ a Gorbacsov-faktor című könyvében, mi volt a szerepe a Birodalom bukásában, vajon a struktúrák romlása vagy a véletlen szeszélye/személye okozta-e, hogy kimúlt. Húsz év után a szintézis ideje jött el, az izgalmas politikai krimié és a higgadt oknyomozásé. Dalos nem ránt le leplet semmiről és nem akarja megváltani sem a világot, sem a politikai tranzitológia évfordulóra izgult köreit. Azt meghagyja a konferencia-iparágnak. Valóban az ember érdekli, ember és hatalom története. Visszafelé indul, mert a könyv a főhős életének kétségkívül legdrámaibb és legnehezebb pillanatával indul: 1991 augusztusával, amikor saját káderei utasítására saját testőrei fogságába kerül egy fekete-tengeri üdülőhelyen. Igazi puccs, hasonlatos a Hruscsov elleni (sikeres) akcióhoz, 1964 októberéből. Csak ez összeomlik – sem az apparátus, sem az utca nem úgy viselkedik, mint anno. Innen indul a történet, aztán ide ér vissza a könyv vége felé. Mert Gorbacsov ugyan visszatérhetett Moszkvába, de a hatalomba már igazán soha, néhány hónap múltán pedig felemeltjei, a köztársaságok régi-új vezérei simán eltették az útból. Ami utána történt vele – húsz év – csak epilógus, az emberről, hatalom nélkül.

Leírásaiban Dalost nem csak az egykorú tudósítások, a hozzáférhető, kiadott dokumentumok és a szereplők emlékezései segítik. A hatvanas évek elején hosszú éveket töltött diákként Moszkvában. A szovjet társadalom, a szovjet emberek, egyáltalán a nehezen mozduló és változó szovjet valóság ismerete alapozza meg nem csupán a Gorbacsov felemelkedéséről szóló részt, hanem a későbbieket is. Az eredmény, Gorbacsov lenyomata az orosz történelmen, meglehet, különleges. De ő különlegességében is igazi szovjet káder volt, a megfelelő módszerekkel, keménységgel, igazodással, a kampányokban mutatott szervezőkészséggel haladt előre. A mezőgazdaság permanens kudarcágazatában képes volt némi dinamizmust és helyi sikereket elérni – és kedvence volt az üdülőkben fáradalmaikat kipihenni próbáló gerontokratáknak. Pontos adminisztrátor és kiváló csevegő a tea mellett – ha kellett, bizonyára kiválóan hallgatott is…

Dalos Gorbacsovja nem megszállott, nem naiv, nem idealista és nem is pragmatikus hatalomtechnikus. De mindegyikből volt benne, minden téren tudott olyan is lenni, miközben minden vonása egyben fogyatékosságaként is felróható. Gorbacsov érezte, hogy a múmiák uralmát követően mozdulnia kell. Hogy milyen irányban, azt sokkal kevésbé tudta. Valószínűleg hitt nemcsak a szocializmus ügyének iskolában, egyetemen, szemináriumokon és munka közben elsajátított kliséiben – de annak fölényében, távlataiban, tán még győzelmében is. Bizonyára meg volt győződve arról is, hogy a nagy szerkezetek egészségesek, vagy legalábbis gyógyíthatók. Dalos nagy munkabírású embernek ábrázolja. Rögtönzései – vagyis amik utólag így hatnak – számára bizonnyal a mindenkor formálódó, végsőleg változatlan nagy terv részei voltak. A nagy orosz reformerek küldetéstudata mozgatta, csak nem a Nyugathoz, hanem az eredeti, a lenini tervhez szeretett volna felzárkózni – és felzárkóztatni a hatalmas országot, a nagy orosz reformerek érzéketlenségével. Egy vonás azonban hiányzott belőle, s ez nem elsősorban az emberismeret, amelynek hiányában meglehetősen rossz káderpolitikus volt. Tulajdonképpen inkább az a csoda, hogy talált pár hozzá hasonló kései kommunistát, akik persze vélekedhettek másként erről-arról, de hajlandóak voltak együtt húzni vele. Hogy a többiek szembefordultak vele, amint személyes- és klánérdekeik úgy kívánták, abban semmi rendkívüli nincsen. Ezt azért tehették, mert Gorbacsovból hiányzott Nagy Péter, Sztolipin, Lenin és Sztalin kegyetlensége, de még Hruscsov is keményebb legény volt nála e téren, gondoljunk Berija, Abakumov, a magyar forradalom sorsára. Talán ez volt a döntő. Gorbacsovban természetesen munka közben jócskán érlelődtek új felismerések. Bizonyára őszintébben akarta a békés egymás mellett élést, mint elődei – akik közül egyébként Sztalin és Hruscsov is szívesen megegyeztek volna az amerikaiakkal. Lehet, hogy felismerte, a posztsztalini parancsuralmi rendszerben csak vegetálás jut a Szovjetunió gazdaságának. Őszintén javítani akart az emberek sorsán, de ehhez már nem a táborok megnyitása kellett, mint Hruscsov idején. Glasznoszty, az nem jött rosszul, viszont a hlebuskán kívül valószínűleg hamburger és kola is szükségeltetett. De ezzel nem Gorbacsov nemigen szolgálhatott, viszont a gyorsítás aufklerista hevületében még a vodkától is megfosztotta azokat, akiknek jót akart. Aztán a hatékonyság, majd az átépítés jelszavával szétzilálódott a nyikorgó gépezet is, és már a kenyérért is sorba kellett állni. Számos közgazdász kutatta a szovjet gazdasági összeomlás okait. Egyesek szerint – Jegor Gajdar, Jelcin egyik első miniszterelnöke is közéjük tartozott – minden az olaj árán múlt; ha nem esik a nyolcvanas évek második felében, a szojuz túléli. Nekem meggyőzőbb az a magyarázat, amely a parancsgazdaságból kivont parancsról szól.

A kegyetlenségtől mentes szovjet vezető birodalmán kívül méltán keltett ámulatot. Egyszerre megszabadította a világ nyugati felét a szovjet fenyegetés rémétől, ezzel bevéste magát az odavalósiak jó emlékezetébe. Ott maga lett a szocializmus emberi arca, villogó szemüvegével, mosolyával, beszólásaival – otthonában viszont sikeresen befejezte a szocializmus nevű projekt erózióját. Kint elhitette, hogy lehet vele békében élni – otthon viszont a szövetségbe forrt szabad köztársaságokról ugyanaz derült ki, mint a gazdaságról: parancs, korbács és kérlelhetetlen akarat tartotta őket össze. Amint megérezték, hogy ez az akarat meggyengült, nyomban gravitálni kezdtek a központtól.

Dalos könyvében fontos szerepet játszik egy végig lappangó összehasonlítás: Gorbacsov és nemzedéktársai, mindenekelőtt Borisz Jelcin között. A bukás harmadik tényezője a közös szovjet elit felbomlása volt – akiket nem közös ideológia, közös tervek tartottak össze, hanem ugyanúgy a katonai fegyelem, mint a gazdaságot, hadsereget, uniót. A glasznoszty megfosztotta a funkcionárius elitet legitimációjától – ezt még talán túlélték volna, ha máshogy nem, a rendelkezésre álló totalitárius intézményrendszer mozgósításával. 1991 augusztusában a hadseregnek, KGB-nek, pártnak egy emberként kellett volna talpra ugrania Gorbacsov és reformjai ellenében. Nem így történt, az egyik ezt tette, a másik nem, Jelcin éppenséggel demokratikus forradalmárrá változott pár napra.

A tenger felől megtalálom Indiát / de az se baj, hogy ha felfedezzük Amerikát! – énekelte a Neoton együttes 1979-ben. Gorbacsov elődje, Brezsnyev éppen Afganisztánba vonult, hogy kis háborúban megmentse az afgán szocializmust – „csak” a Vörös Hadsereg presztízsét rombolta le. Gorbacsov szeretett volna visszatalálni a legendák birodalmába, a kincses Indiába, ahol a marxista–leninista szocializmus hatalmas ötszáz éves tervét szerette volna újraalapozni. Ötszáz évvel Kolumbusz után nem az ő Indiájába, „csak” az (fél)államkapitalizmus új cárizmusához talált vissza – háború nélkül. India felfedezése továbbra is várat magára.

 

 

 

 

 

Dalos György: Gorbacsov – ember és hatalom. Politikai életrajz. Budapest, 2011, Napvilág, 260 oldal, 3800 forint.

 

 

 

 

Kapcsolódó írások:

Rainer M. János: Másnap lett fácán (is) (Majtényi György: K-vonal. Uralmi elit és luxus a szocializmusban. Budapest, 2009, Nyitott Könyvműhely.) Pontos (al)címe is csak hozzávetőleg érzékelteti Majtényi György könyvének tárgyát:...

Rainer M. János: Elveszett nemzedék – és ami utána következik (Gyurgyák János: Ezzé lett magyar hazátok. A magyar nemzeteszme és nacionalizmus története. Budapest, 2007, Osiris.) ?Ez a könyv… melynek megírására mindig is készültem…” – óriási...

Rainer M. János: A muzsikus, a cár és a krónikás (Szolomon Volkov: Sosztakovics és Sztalin. Fordította Kállai Tibor. Budapest, 2006, Napvilág. 310 oldal, 3700 forint. ) Rainer M. János A muzsikus, a cár és a...

Rainer M. János: Rendszerváltás, nagy felbontású képen (Ripp Zoltán: Rendszerváltás Magyarországon 1987-1990. Budapest, 2006, Napvilág, 588 oldal, 4600 forint. ) Rainer M. János Rendszerváltás, nagy felbontású képen A magyarországi...

Rainer M. János: Tékozló fiúk (Paul Lendvai: Az eltékozolt ország. Budapest, Noran Libro, 2011.) Attól függően, honnan számítjuk kezdetét, húsz-huszonkét év telt el a...

 

 

Cimkék: Rainer M. János

 

 

 

 

© Mozgó Világ 2011 | Tervezte a PEJK