A Mozgó Világ internetes változata. 2011 július. Harminchetedik évfolyam, hetedik szám

«Vissza

Győrffy Iván: Sötétedik (Férfit látok álmaidban (You Will Meet a Tall Dark Stranger). Színes, feliratos amerikai–spanyol vígjáték, 98 perc, 2010. Rendező-forgatókönyvíró Woody Allen, operatőr Zsigmond Vilmos.)

Maga a cím fél siker vagy fél bukás. Esetünkben inkább az utóbbi – az amerikanizmust olyannyira sterilizálta a filmforgalmazó, hogy gyakorlatilag felismerhetetlen. Az eredeti cím (You Will Meet a Tall Dark Stranger) egyszerre utal a jósok, álomlátók, kristálygömbbel bűvészkedők elcsépelt szófordulataira, és jelenti be a Kaszás közeledtét. A Férfit látok álmaidban azonban csupán egy sekélyes szólam, maximum a pszichoanalízisben bírna némi jelentőséggel, a halálhoz – Woody Allen egyik örök témájához és kényszeres, már-már terápiás filmkészítésének katalizátorához – pedig végképp nincs köze. A címadás ebben az esetben különösen érzékenynek bizonyult: az orosz változatban – a rendező szerint – igen sokat kínlódtak a halál nőneműsítése miatt, ami nem illeszkedett a filmbéli jósnő által előrevetített eseménysorhoz, egy titokzatos, jóképű, idegen férfi feltűnéséhez. Igaz, ami igaz: a magyarban – dacára a fajsúlyos magyar közreműködőknek, az operatőrnek és a jelmeztervezőnek, akiknek kijárt volna a tisztelet – ezt a kínt könnyedén megspórolták.

Woody Allen 42. filmje ezúttal is a tengeren innen játszódik – a mester visszatért Londonba, az új évezredben forgatott trilógiájának helyszínére, nem sokkal a laza, de kiváló ecsetkezelése és színészi összjátéka miatt eléggé nem dicsérhető barcelonai kitérő után. A ködös Albion ezúttal hol napfényes, hol esős, akárcsak a rendező nyári forgatások utáni téli pihenőinek örökifjú helyszíne, a filmbéli New York. De ettől eltekintve a cselekmény akár az Újvilágban is játszódhatna – márpedig „az asszony a cselekményt szereti”, hallhattuk Woody Allen egyik ómódi vígjátékában az örökbecsű aranyköpést –, néha bizony csak az épületek stílusjegyei segítik az eligazodást, a hangulat hamisítatlan Woody Allen-es.

Ahogy azt megszemlélhettük a Bűnök és vétkekben (1989) vagy a Férjek és feleségekben (1992) – de sorolhatnánk szinte a háromnegyed filmográfiát –, a bonyodalom ismét a házastársi/szeretői kapcsolatokból gombolyodik elő, és a bő másfél órában egymást keresztezik a színes sorsfonalak. Az idősebb házaspár, Helena és Alfie útjai szétválnak: a férfira a halálfélelemmel keresztezett kapuzárási pánik tör rá, amely a fitneszőrülettől a trendi lakáson át egy testéből élő ifjú hölgy sokat próbált karjaiba vezet. Helena súlyos, öngyilkossági kísérletet is átvészelő depressziójából egyedül a megélhetési jósnő, Cristal által beharangozott romantikus fejlemények jelenthetik a kiutat, túlméretezett szabad idejében pedig leánya életét próbálja új mederbe terelni, és öltözködési tanácsadóként hasznosítja felszabadult fantáziáját. Közös gyermekük, a harmincas Sally is ketrecbe zárva vergődik vágyai és lehetőségei között. Férjével, Royjal, a félresikerült írózsenivel egyre kevésbé találja meg a hangot, rezsijüket tehetős anyja fedezi, s miközben egyre jobban vonzódik munkaadója, a sármos galériatulajdonos iránt, a rendezett életre való esélyei (beleértve a családalapítást) mind távolabb kerülnek. Roy ígéretes első kötete után hét szűk esztendőn át szenved a következő kéziraton, és sóvárogva várja a kiadó pozitív visszajelzését, amely csak nem akar megérkezni. Elérhetetlen óhaja – hogy a siker özönvízként szakítsa át a gátakat – a szemközti ablakban gitározó gyönyörű piros ruhás lány, valamint annak író apja személyében, illetőleg egyik, kómába esett pókerbarátjának szenzációs kézirata formájában jelentkezik, magával sodorva őt az erkölcsi nihilizmusba. A két házaspárt körülvevő mellékalakok (a galériatulajdonos, a jósnő, Helena új barátja, az okkult-ezoterikus irodalmat áruló Jonathan, Alfie új felesége, a kikapós Charmaine, Sally barátnői, a piros ruhás lány, Dia családja, a pókerhaverok stb.) szükséges kiegészítői az eseménysornak, ők húzzák-szaggatják, boldogítják vagy keserítik el főszereplőink testét-lelkét, nélkülük a megváltás nélküli világban még elveszettebben csellengnének.

A Férfit látok álmaidban egyszerre fajsúlyos vígjáték és két méterrel a föld fölött lebegő tragédia. Úgy mond ítéletet az ábrázolt valóságról, hogy közben esze ágában sincs a moralizálás – épp csak kifacsarja az élet velejét improvizációra provokált szereplőiből, és a mindenkire egyformán, részrehajlás nélkül leselkedő halál szemeteszsákjába hajítja őket. „Mondhatni, pesszimista vagyok, az emberiség állapotát tragikusnak látom – igazolja vissza a film Woody Allen szavait. – Ennyi év alatt volt alkalmam megtapasztalni, hogy az úgynevezett boldogság csak átmeneti állapot. Nem szabad komolyan venni. Az életben több a zavar, a probléma, a káosz. A létezése leghosszabb idejében az ember nem boldog.” A Férfit látok álmaidban csak azoknak szolgáltat „igazságot” – vagy ha az nem létezik, legalább pillanatnyi megnyugvást – a zsarnoki-kegyetlen Moirák nevében, akik a feltétlen vakhit, az üveggyöngy-illúziók rabjai lesznek: a hamis jósnőtől, a spiritiszta szeánszon megidézett árnyaktól, a reinkarnáció ígéretétől megittasult Helenának és se nem magas, se nem túl jóképű párjának, sőt részben a következmények nélküliség ok-okozati láncolatába beleájult Roynak. Ám a többiek választásai – legyenek ők bármilyen szeretetre méltók, kitartók vagy egyenesek – tévútnak bizonyulnak, vagy sehová nem vezetnek.

Woody Allen filmje, amely röpke állomás a barcelonai (Vicky Cristina Barcelona, 2008), a Magyarországon be sem mutatott New York-i (Whatever Works, 2009) és a már leforgatott párizsi kitérő (Midnight in Paris, 2011) között, a fáradhatatlan rendező megszokott témáit variálja megunhatatlan virtuozitással, egy kíméletlenül őszinte filmben. Jóllehet a sötétebb londoni tónusokhoz illően a borúlátás is hangsúlyosabb, mégsem sivár és kilátástalan a világ: át- meg átjárja az elengedettség, amely legalább annyira Woody Allen védjegye, mint a szarkasztikus humor, a lételméleti problémák parodisztikusan komoly boncolgatása vagy a mindent megértő, de korántsem mindentudó narráció.

A Férfit látok álmaidban az utóbbi években megszokott sztárparádéval remekel, de mint a korábbiaknak, e filmnek is a jól eltalált mellékalakok, a szinte főszereplővé emelt város és a szentírásként véletlenül sem kezelt szövegkönyv adja meg a sava-borsát. Utóbbiról csak annyit, hogy a keservesen megszült mondatokat az író-rendező szívesen áldozza fel a színészi spontaneitás oltárán. Lucy Punch – a nagyra törő call girl szerepében – éppen erre való hajlama miatt lett a rendező újdonsült kedvence, de a sokat próbált színészóriásokat, így Anthony Hopkinst sem kényszerítette mesterkéltségre a direktor. Alfie, aki gátlástalanul, de nem kacagni valóan hajszolja az örök ifjúságot, mintha Allen egyik alteregója lenne; a másik Royban született újjá, aki az ihletrekedésben szenvedő művészelődök sorát folytatja. Hopkins ismét csak jól bánik arcvonásaival, hihetően kelti életre a halhatatlanságra törő nyugdíjas bizniszmen figuráját, akinek végül szembesülnie kell korlátaival. Gemma Jones szintén remekel hiszékeny, ám kőkeményen célra tartó, a boldogságban rendületlenül bízó elhagyott asszonyként. Josh Brolin a marcona vadnyugati hősök átlelkesítése után most a határozatlan művészt állítja a nagyközönség elé. A színészek közül ő volt az egyetlen, aki folyamatos kérdésekkel bombázta a rendezőt szerepével kapcsolatban, sőt olyan drasztikus elképzelésekkel is előállt, hogy a legjobb lenne tolószékben domborítania. Vágyának sokáig titokzatos tárgya – akit a Melinda és Melindában, valamint a Kasszandra álmában már Woody Allen ízlését is eltaláló Zsigmond Vilmos kamerája dong körül, épp olyan távolról, hogy csak Royjal egy időben vethessünk rá közelebbi pillantást – az a Freida Pinto, aki már a díjesővel jutalmazott Gettómilliomosban is sodródott a rá áhítozó férfiak vágyhullámain; itt sem tesz másképp. Naomi Watts és Antonio Banderas között valóban vibrál a feszültség, de nem a románcokban megszokott módon: kínos szorongásokból, félig kimondott szavakból, visszavont gesztusokból építkezik a játékuk. Banderasnak jól áll a félénk sármőr, Wattsnak a kislányosan álmodozó és mégis minden érzékszervével a valósághoz kötött nő bonyolult (kétszer) kettőse. A színészek – talán mert a rendező szabadjára ereszti őket, vagy inkább szerepértelmezésük miatt – túllépnek a kötelezően elvárhatón, igaz, különösebben nem is brillíroznak. Egyszerűen élik az életüket: csak a játékidő szűkössége ébreszti rá a közönséget, hogy soha nem fognak lelépni a vászonról.

És itt önkéntelenül visszakanyarodunk a világjáró remetének a filmben ábrázolt emberi viszonyokhoz (és a lassan, de biztosan elmorzsolt élethez) fűzött szavaihoz. Ahogy egy vele készített interjúban fogalmazott: „Rémálom az egész, a legjobb, amit az ember tehet, hogy eltereli róla a figyelmét. Elmegy moziba, értelmetlen szerelmi kalandokba bonyolódik, de az eredmény sehogy sem illeszkedik a világegyetem nagy összefüggéseibe… Mindent megpróbál, hogy elterelje a gondolatait a magas, sötét idegentől, de hiába zabálja az egészséges kajákat, egyszer úgyis eljön érte.”

A Férfit látok álmaidban az 1935-ben született, nyughatatlan rendező elsőrangú idegnyugtatója: erőteljesebb impressziókat ébreszt, mint akár a legínycsiklandóbb zabpelyhes péksütemény.

 

 

 

 

 

Férfit látok álmaidban (You Will Meet a Tall Dark Stranger). Színes, feliratos amerikai–spanyol vígjáték, 98 perc, 2010. Rendező-forgatókönyvíró Woody Allen, operatőr Zsigmond Vilmos.

 

Kapcsolódó írások:

Győrffy Iván: Kasszandra halott (Kasszandra álma. Színes, feliratos angol-amerikai krimi, 108 perc, 2007. Rendező-forgatókönyvíró Woody Allen.) A komolytalan Woody Allen – akinek már a megjelenésére is...

Győrffy Iván: Még egy Leigh (Még egy év (Another Year). Színes, feliratos angol vígjáték, 129 perc, 2010. Rendező-forgatókönyvíró Mike Leigh.) Mike Leigh a semmiségek angol nagymestere. Legújabb filmje, a Még...

Győrffy Iván: Derűs önkínzás (Egy komoly ember (A Serious Man). Színes, feliratos amerikai vígjáték, 106 perc, 2009. Rendező-forgatókönyvíró-producer-vágó Joel Coen, Ethan Coen.) Az Újvilág legsebezhetőbb testtájainak szadomazochista élvezettel történő boncolgatása után most...

Győrffy Iván: Félszeműnek áll a világ (A félszemű (True Grit). Színes, feliratos amerikai western, 106 perc, 2010. Rendező-forgatókönyvíró-producer Joel Coen, Ethan Coen.) „Így vagy úgy, a világon mindenért fizetni kell. Semmit nem...

Bán Zsófia: McBalkán (Borat – Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerika. 84 perces amerikai vígjáték, áldokumentumfilm, 2006. Rendező Larry Charles; forgatókönyvíró Sacha Baron Cohen (et al.); operatőr Luke Geissbuhler, Anthony Ha. ) Bán Zsófia McBalkán avagy a sötétség (alig) elkülönböző fokozatai...

 

 

Cimkék: Györffy Iván

 

 

 

 

© Mozgó Világ 2011 | Tervezte a PEJK