A Mozgó Világ internetes változata. 2011 július. Harminchetedik évfolyam, hetedik szám

«Vissza

Csengery Kristóf: Hattyúlovag hegedűtokkal (Csiky Gergely: Prolik. Az Egri Gárdonyi Géza Színház a POSzT-on. Díszlet Cziegler Balázs, jelmez Füzér Anni, rendezte Máté Gábor.)

Lehetne a Kékszakállú vára is, de csak egy pesti, külvárosi, magas mennyezetű, és nagyon-nagyon kis alapterületű lakás. Be vannak szorítva a prolik a Prolikban, nem tudom, hogy vajon ez felmentés-e, olyan sok lehetőség nincs a kitörésre a Csiky Gergely-darabban, jobb erkölcstelennek lenni. De bármennyire is jó volna rögtön az előadásról vagy a darabról beszélni, muszáj az egri társulatról először. Próbálom nem elkövetni azt, amit mindenki, nem akarom látatlanban anyázni a következő évadot, de hiányzik, már most hiányzik a régi társaság. Ez, persze, kommunikációs probléma, hogy Egerben volt az ország egyik legerősebb, legelegánsabb társulata, arról csak akkor kezdünk beszélni, amikor már nem ott van, mert ennyit azért lehet tudni. Fájó szívvel és utoljára néztem őket, majdnem hiánytalanul együtt vették a kalapjukat, nem volt maradásuk.

Az utolsó alkalom voltaképpen szerencse, mármint számomra, nem otthon láttam a Prolikat, hanem Pécsett, a színházi találkozón, ahová majdnem nem engedték el őket, mivel a főszereplő, Mészáros Sára anyává vált közben, kétszeres szerencse, hogy beválogatták a darabot, és hogy Törőcsik Franciska végül beállhatott a szerepbe, ha később szidva lesz, azért próbálom ezt sem elfelejteni neki. Egyelőre azonban ott vagyunk a szűk, nagy belmagasságú, fekete falú, sötét lakásban. Bőrbeteg emberek ülnek az asztalnál, nagyon utálatos nézni szegényeket. Annál már csak az utálatosabb, amit tesznek: borítékokat bontogatnak, nézik, hogy van-e benne pénz. Kígyóképű, ráérős, lassú beszédű alkoholista vizeskancsóból dönti magába a sört, de kevesli. A ruhája fekete. A haja is fekete, zsírosan tapad a koponyájához, a zoknija még oldalt is lyukas. A vele egy asztalnál ülő nő ezernyi fekete ruha alatt intézkedik, nyilván nincs fűtés a lakásban, viszont van herpesz a szájon. Akkor is jó lenne menekülni innét, ha nem derülne ki, hogy mivel foglalkoznak. De kiderül, segélykérő leveleket írogatnak emberbarátokhoz, arra hivatkozva, hogy az asszony, Szederváry Kamilla egy 48-as vértanú özvegye. A befolyt húszasokat, fémpénzeket szedegetik a borítékokból Mosolygó ügyvéd és Kamilla asszony, amikor az egyik borítékban megjön a bomba. Timót Pál, bihari birkatenyésztő újgazdag pénzt nem küld, de bejelenti önmagát, szeretne jobb fővárosi családokkal is megismerkedni, öt órakor kopogtatni bátorkodik. Perceken belül.

Ami azt illeti: igazán bravúros indítás, kellően drámai, kellően bulváros, szaladgálást indukáló, és közben arról beszél, amit nem nagyon szoktunk tudni. A magyar történelem mintha megállt volna 1867-ben, hogy csak a millenniummal induljon tovább, de hogy a 19. század második felének alapélménye a kiábrándulás, illúzióvesztés, ahhoz Jókait is figyelmesebben kellene olvasni. Mert ilyesmiről ő is beszél, és A szerelem bolondjaiban megtalálhatjuk a fővárosi szegénység és reménytelenség égi mását, Világosi Ilonkát, ennek az itt látható Szederváry Irénnek még nevében is megfelelő párját, de Csiky Gergely persze kevésbé romantikus, ami nyomorügyben fejbeverőbb. Máté Gábor pedig Csikynél is realistább, ami nem csak a zoknihasználatból látszik, és ami a megfelelő pillanatban már tagló lesz. Akárhogyan is: ha az egriek nagyszerűségét csak felbomlásuk után vettük észre, Csiky Gergelyét még akkor sem. A Prolik (Proletárok, Ingyenélők) egyáltalán nem rossz darab, nem ereklye, múlt és ajánlott olvasmány, hanem helyzetek és szerepek együttese, eleven dráma.

A szünetben mégis egy kicsit kísért a jelen, és azon töröm a fejem, hogy miért is került az előadás ide, a POSzT-ra, az évadválogatottba. Befér, nem arról van szó, de olyan színházi színház. Fekete díszletben fekete emberek, egy poros, repedt tükör, amiről nem tudom megállapítani, hogy ez most egy sikertelen rendezői eszköz, vagy csak az új helyszínen, a pécsi kamarateremben mások a térviszonyok, és azért nem él meg. Mert a tükröt használják, beszélnek róla, mindenki megnézi magát benne, látszik, hogy fontos kellék, de ha nem volna ott, nekem nem hiányozna. A színészekben azonban sok öröm van. A nőket nézve: Bozó Andrea nagyon szakmai, ott van, jól beszél, pontosak a hangsúlyai, eljátszik bármit, van valami furcsa érdektelenség benne, ami nem a szerepből fakad. Próbálok nem olvasni a lelkében, de akkor is olyan, mint aki ezt nagyon jól tudja csinálni, de olyan sok öröme nincs benne. A már hálával emlegetett lány, Törőcsik Franciska szép. Tiszta. Szép és tiszta. Egyedül neki nincsenek látható bőrbajai, arcvonásai vagy arcvonásmentessége ragyog a fekete háttérben, eszme és nem valóság, olyan, akinek a szegénység condrái jobban állnak, mint az estélyi meg az ékszerek. Olyan, akibe kamaszként bele szoktunk esni, aztán később nem nagyon értjük ezért magunkat, bár sejtjük, hogy akkoriban voltunk rendesebb emberek. Olyan, akinek az élet már nem szokott jól állni, és ebből a szempontból is következetes az alakítás, sajnos. Amikor Irén fiatalasszonyként megérti, mi történik, vagy azt hiszi, mindent megértett már, és jön a nagy kiborulás, az bizony csak szorgos színészszakkör, kiabálás és toporzék, nem nagyon tudom, hogy hová nézzek.

Egyébként viszont nagyon is tudom, hová nézzek. Például Mészáros Mátéra, aki abszolút klasszis, egy szélhámost játszik, birtokaira visszavágyó elszegényedett nemest, akinek semmi és senki sem drága. Csak pénze nincs. Fejtetőre tolt kalap, önimádó magabiztosság, a szem véreres üressége. A magányos grimaszolás, orrtúrás, nyelvvel való fogtisztítás. Az az ember, akinek célja van, ezért hát mindent megenged magának. Minden pillanatában tökéletes. Ott van még néznivalónak Kaszás Gergő, ő Mosolygó, az elcsapott ügyvéd, ahogy Máté Gábor értelmezi és fordítja át a történetet, úgy nem minden pillanatában következetes, de valószínűleg senki sem következetes minden pillanatában, így aztán igazán bocsánatos a jellemingadozás. Az alapvonások pedig készek az első pillanattól, a közöny, és az abból fakadó aljasság, unottság, lassúság, alaposság. A fő néznivaló pedig még ebben a luxus-színészkörnyezetben is Ötvös András, az ifjú szerelmes, akit kényszerből megcsal Irén. Nekem már akkor is megható, amikor csak lángol, de amikor összeomlik, részegen handabandázik, kétségbeesik, ordít, számon kér, és közben arcra esik, elered az orra vére, rácsöpög a taknyos, sűrű kulimász a levélre, ő meg letörli, aztán köp, mert már nincs szó, ami kifejezné a kétségbeesését, akkor csak bámulok. Minden végtelenül igazi, drámai és komikus. Egy pillanat, amikor ordít, hogy miért is csalták meg, de közben megszólal a szomszéd szobában a zene, mulatnak, nótáznak, és Ötvös András lábának felháborodottan ideges rángása ritmust talál, szinte tánccá válik, a közönség is elneveti magát a hideglelés kellős közepén, én meg azt érzem, hogy jaj, legalább ezt ne mondjam ki későn, azt érzem, hogy a régi nagy színészek és fehér bölények egyenes ági leszármazottját látom, mondjuk, a fiatal Págert.

Ennek ellenére, főleg az első szünetben egy kicsit számolgat az ember, hogy miért is van itt ez a darab, ami színészdarab, szövegmentés, halott-tetszhalott szerző föltámogatása. Arra gondolok, hogy talán színházpolitika az egész, meg akarják mutatni, hogy a régi vezetés is talált magyar drámákat (amit egyébként nem kellene annyit bizonygatni, Márton Lászlónak itt voltak a bemutatói), tudtak hagyományos színházat csinálni, mintha észérvekkel vissza lehetne vonatni rossznak látszó döntéseket. De persze túl okosnak képzeltem magam. Jön a harmadik felvonás, nagy utazás, elhagyjuk a szomorúságot, a fekete szobákat, a szűk tereket. Kinyílik a tér hátrafelé, és minden hófehér, minden tébollyá válik, tébolyult álommá, vízióvá. Ennek megfelelően gyorsulnak is az események, és először nem is érteni, hogy miért. Örülök neki, mert fárasztana, ha látni kellene, hogy a jók még jobbak, a rosszak pedig megbűnhődnek, de mit van mit tenni, ez egy 130 éves darab. Irénke kórházi ágyon, világoskék hálóingben, ezt a színt csak hű szerelmese viseli nyakkendőjén, egyébként minden fehér, Mosolygó ügyvéd úr rászolgál nevére, és határozottan veri vissza a gazokat, az erény megdicsőül, a büntetés pedig nem marad el, mi mást is tehet az ember manapság egy hepienddel. Hiába a rendezői óvatosság, idézőjel és hitetlenség, érzem magamon, hogy voltaképpen bele tudnék ebbe is nyugodni. Hiába mondják, hogy ők ezt nem hiszik el, én azért úgy mesélném el a cselekményt, hogy a végén minden jóra fordul, kiderül, és rendbe jön.

Ha hagynának. Mert jaj, a hű szerelmes búcsút int, és kihátrál a színről. Irén már megint a szűk szobában fekszik, arccal a közönség felé, takaró alatt, lehunyt szemmel. Mosolygó ügyvéd úr érkezik, igen, ő, a jótevő, aki jótevőként is nagyon szorongatta szegény Irént, de meg is változhat az ember három felvonás alatt. Megváltozhat. De Mosolygó komótosan vetkezni kezd, ledobja a gatyát, csak az ing marad rajta, és szépen becsusszan Irén mellé a takaró alá. A lány kinyitja a szemét, és ránk néz.

 

 

 

 

 

Csiky Gergely: Prolik. Az Egri Gárdonyi Géza Színház a POSzT-on. Díszlet Cziegler Balázs, jelmez Füzér Anni, rendezte Máté Gábor.

 

Kapcsolódó írások:

Fáy Miklós: Weöres és fekete (Weöres Sándor: A kétfejű fenevad. Katona József Színház. Rendezte Máté Gábor.) Jó koszos a padló A kétfejű fenevad kultúrházában, de azért...

Molnár Gál Péter: A szellentő Shakespeare (Shakespeare: Lear király – Ünnepi ebéd az ország felosztásának tiszteletére, avagy az utolsó villásreggeli. Szegedi Nemzeti Színház Kisszínháza, 2007. október 19. Fordította Vörösmarty Mihály. Díszlet Ambrus Mária. Jelmez Benedek Mária. Dramaturg Ungár Júlia. Rendező Zsótér Sándor. Szereplők Király Levente, Farkas Andrea, Pataki Ferenc, Harsányi Attila, Cseh Zsuzsa, Borsos Bea, Jakab Tamás, Melkvi Bea, Zarnóczai Gizella, Orosz Ákos e. h., Járai Máté, Dénes Gergely, Fekete Gizi. ) Molnár Gál Péter A szellentő Shakespeare Isteni holdkóros a...

Fáy Miklós: Tragédia és bimbózó lányok (Sofi Oksanen: Tisztogatás. A Kaposvári Csiky Gergely Színház előadása, rendező Valló Péter.) Nem ismerem a számokat, nem tudom, végül mennyit sikerült eladni...

Fáy Miklós: Inkább a szakadó esőben (Claudel: A selyemcipő. Rendezte Zsótér Sándor. Díszlet Ambrus Mária. Jelmez Benedek Mari. Dramaturg Ungár Júlia.) Hát ezt kifogták, gondolom magamban, de csak azért, mert már...

Bán Zsófia: Szabadság, megeszem (Taxidermia. Rendezte Pálfi György. Forgatókönyv Parti Nagy Lajos, Pálfi György, Ruttkay Zsófia. Operatőr Pohárnok Gergely. Szereplők Koppány Zoltán, Trócsányi Gergely, Stanczel Adél, Hunyadkürthy István, Dengyel Iván, Znamenák István, Nagy Mari, Blaskó Péter, Balkay Géza, Tóth Anita. ) Bán Zsófia Szabadság, megeszem Pálfi György új nagyjátékfilmje, a...

 

 

Cimkék: Csengery Kristóf

 

 

 

 

© Mozgó Világ 2011 | Tervezte a PEJK