A Mozgó Világ internetes változata. 2011 július. Harminchetedik évfolyam, hetedik szám

«Vissza

Lángh Júlia: Az elvesztett elnökjelölt

Egy hónap kórházi lét után, mialatt nemcsak lemaradtam a hazai eseményekről, de el is szoktam tőlük, nem éreztem kellő indíttatást, hogy újra a haza önjelölt megmentőinek aggasztó vágtájára figyeljek. Ami viszont néhány nap múlva a világban történt, fölkeltette a figyelmemet, és nem hagyott érzéketlenül.

Ugyanis elvesztettem a köztársaságielnök-jelöltemet.

Pedig éppen azért mentem el nemrégiben a francia követségre, hogy idejében regisztráltassam magam, nehogy adminisztrációs hiba miatt lemaradjak a jövő tavasszal esedékes elnökválasztásról. Francia állampolgárságomat mindig is becsben tartottam, és noha nagy megkönnyebbülést éreztem, amikor Magyarország végre belépett az Európai Unióba, úgy gondoltam, biztos, ami biztos, francia útlevelemre továbbra is vigyázok. Hallottam ugyan olyasmiről, hogy van élet Európán kívül is, de én azért jobb szeretek belül lenni.

A Nemzetközi Valutaalap nagy tekintélyű vezetője, Dominique Strauss-Kahn, elterjedt megnevezéssel DSK, noha hivatalosan még nem jelöltette magát, a szocialista párt lehetséges elnökjelöltjei közül minden felmérés szerint messze a legesélyesebb volt a győzelemre a hivatalban lévő Sarkozy ellen. Megnyerő modorú és csillogóan okos ember, szívesen képzeltem el a vezetése alatt a jelenleginél szociálisan érzékenyebb, az idegenek iránt barátságosabb Franciaországot.

Ehelyett megtörténhet, nem biztos, de nem is lehetetlen, hogy ez a 62 éves férfi a következő negyedszázadot egy amerikai börtönben tölti, ámbár ügyvédei határozottan állítják, hogy föl fogják menteni. Annyi mindenesetre biztos, hogy politikai karrierjének vége.

Először én is azt hittem, mint a franciák többsége, hogy a hír nem lehet igaz, valami tévedés történt, csapdába ejtették, összeesküdtek ellene – annyira hihetetlennek hangzott a történet.

A New York-i repülőtéren a párizsi gépről nem sokkal indulás előtt bilincsben vezették el az IMF nagy hatalmú direktorát. A vád szerint DSK néhány órával korábban a New York-i Sofitel Szálló egyik lakosztályában erőszakos nemi közösülést kísérelt meg, és fellációra kényszerítette a szálloda egyik szobalányát.

A hír, újabb és újabb részleteivel együtt, napokon át a lapok címoldalán szerepelt az Egyesült Államokban, Európában és Afrikában is; a francia nemzetközi csatorna, a TV5Monde esti híradójának teljes harminc percét ugyancsak napokon át ez a történet töltötte ki.

Egy szerény életű, kispénzű, színes bőrű bevándorló szobalány az egész világ előtt lebuktat és megbuktat egy világszerte ismert, a hatalom csúcsain álló, dúsgazdag fehér férfit – ilyet eddig nem láttunk. Mint egy modern népmese. Vagy akár egy egyszemélyes osztályharc.

De nem erről van szó: valójában az amerikai közvélemény rendíthetetlen törvénytisztelete és igazi demokratikus szelleme követelte meg a kiváltságos férfi bukását. A guineai szobalány, Nafissatou Diallo szerepe az áldozaté; a New York-i rendőrség ismeretlen helyen őrzi, és védi az esetleges befolyásolástól. Hogy mi történhetett a Sofitel Szállóban abban az egy órában, ami DSK távozása és a rendőrségi bejelentés között eltelt? Feltételezzük, hogy a harminc-egynéhány éves, vallásos moszlim asszony – mondják, egyedül neveli 16 éves lányát, és szorgalmas munkával beilleszkedett az amerikai társadalomba – talán a szégyentől zokogva mondta el a történteket munkatársnőnek, főnöknek, ki tudja, kinek, és aztán mehetett a töprengés egy órán át, hogy följelentsék-e a nemzetközi hírű francia férfit. A francia tulajdonú hotel vezetése pontosan tudhatta, hogy milyen eredménnyel jár, ha jelentik az esetet az amerikai rendőrségnek. Volt tehát min töprengeni.

Ahogy az ámuló közönségnek is van, mert valóban nehezen hihető, hogy egy már nem is fiatal férfi, akinek szép, szerető felesége van, pénzügyi, gazdasági és politikai hatalma, és aki nagyon jól ismerheti a puritán amerikai ítélkezés szigorát, fogja magát, és minden önkontroll nélkül, meztelenül ráveti magát egy szállodai szobalányra.

A történet szerint ugyanis a szobalány úgy tudta, a vendég már távozott, ezért ment be a lakosztályba, hogy takarítani kezdjen. De a vendég még ott volt, éppen meztelenül lépett ki a fürdőszobából, amikor, ha a hír igaz, hirtelen rájött a legyűrhetetlen kangörcs.

Nem értem. Valóban nem értem. Akkora lenne a tesztoszteron hatalma, hogy mindent képes felborítani, egy sikeres, csillogó életet egyetlen szempillantás alatt romba dönteni? Ez a férfi, akit én, sokakkal együtt, szívesen láttam volna Franciaország első emberének, mert azt hittem, rá lehet bízni egy országot, ez úgy viselkedik, mint egy barlanglakó vadember, aki nem tud uralkodni az ösztönein?

Barátai állítják, hogy nem hiszik el a vádat, „nem ilyen embernek ismertük”. Felesége, Anne Sinclair, emelt fővel kitart mellette, és hisz férje ártatlanságában; mit is tehetne mást? Ő is áldozat, olyan, mint egy görög hősnő, mondják a kommentátorok, és barátnőket idéznek, akik szerint Anne fölkelt, és kiment a szobából, ha férje híres hűtlenségeire figyelmeztették. Ez nem volt számára téma. Nevezetes házasság volt ez Franciaországban, nagy szerelem, mostanában szívesen mondják rá, hogy „pusztító szenvedély”.

Anne Sinclair családja a zsidóüldözések idején menekült Párizsból az Egyesült Államokba. Nagyapja, Paul Rosenberg műgyűjtő volt és Picasso galeristája; Anne mérhetetlen vagyont örökölt. Elsőrangú neveltetést kapott, a legjobb iskolákban végzett, és tehetségével kitűnve csakhamar a leghíresebb francia újságíró lett. Másfél évtizeden át vezetett egy heti tévéadást („7 sur 7”) a közszolgálati csatornán, alkalmanként a 10-12 milliós nézettséget is elérve. DSK-val is műsorvezetőként ismerkedett meg. A szakmát otthagyta, saját sikereiről lemondott, amikor férjhez ment hozzá. Ez megint valami, amit én nem értek. Esetleg ilyen a romboló szenvedély?

A feleség fizeti a legjobb New York-i ügyvédeket, akik magándetektíveket mozgatnak, hogy kutassák át az áldozat múltjának minden részletét, hátha fogást találnak rajta. A DNS-minták alapján az eset megtörténte nem letagadható, a védelem állítólag azt próbálja majd bizonyítani, hogy az aktus kölcsönös megegyezés alapján történt. Amit az áldozat környezete elképzelhetetlennek tart.

Nafissatou ügyvédje nem kevésbé híres, sztárügyvéd, aki a nők és a színes bőrűek elleni diszkrimináció ügyeit szokta sikeresen védeni: sok millió dollárt tud kivasalni a megalázott nők számára. Az ügyvéd maga ajánlotta föl szolgálatait, honoráriuma majd annak az összegnek a 25-30 százaléka lesz, amit kisajtol a vádlottból.

DSK-nak nem áll jól az ügye: a média sorra szellőzteti erőszakos nyomulásának eseteit, újságírónők vallanak arról, hogy alig lehetett vele interjút készíteni, mert azonnal tolakodóan udvarolni kezdett, és éppen a híre miatt kerülték az alkalmat, hogy kettesben maradjanak vele. Meglepő, hogyha mindez igaz, miért nem lett hamarább botrány?

Mert mindenki el akarta simítani. A francia szocialista párt is hárított, az IMF is, ahol 2008-ban volt a nevezetes Nagy Piroska-ügy, amikor DSK a cég magyar származású alkalmazottját csábította el főnöki hatalmánál fogva, legalábbis ez hírlett, de senki semmiről nem nyilatkozott, elaltatták az ügyet.

A hatalom a legnagyobb afrodiziákum? A hatalomhoz szokott férfi ellenállhatatlannak érzi magát, vagy egyszerűen csak azt hiszi, neki minden kijár, mindent szabad? De nem mindenki szexőrült is egyúttal, akinek hatalma van. A szexfüggőséget az Egyesült Államokban ma már patologikusnak tekintik: csoportterápián kezelik, mint az alkoholizmust és a drogfüggőséget. A TV5Monde, tekintettel a téma aktualitására, közölt erről egy riportot, eléggé szélsőséges eseteket idézve, amelyeknek a leírásától most inkább eltekintenék.

A DSK-ügy új korszakot nyit, ismételgetik több változatban francia hangadó értelmiségiek és közszereplők, „ennek a szörnyű történetnek a hatására Franciaország meg fog változni”. Hogy miben, még nem tudjuk, de az már kiderült, hogy a megerőszakolt nők, akiknek becslések szerint csak egytizede szokott följelentést tenni, most bátorságra kaptak, és az ügy kirobbanása óta lényegesen többen kérnek segítséget jogvédő szervezeteknél.

 

 

 

 

Kapcsolódó írások:

Lángh Júlia: Két pesti nap hatása Gyakorlati feladatok miatt rövid időre föl kell mennem Pestre, nem...

Lángh Júlia: Fűben, fában orvosság Egyik francia barátnőm nemrégiben feldúlt mondatok kíséretében továbbított egy petíciót,...

Lángh Júlia: Cigány lakodalom Hajni gyönyörű volt a talpig fehér csipkében, igaz, szép szokott...

Lángh Júlia: Afgán – utirajz 1977 nyarán hat hetet Afganisztánban töltöttem. Még béke volt...

Lángh Júlia: A varázsló látomása Vakítóan sütött a nap. A sivatagban bolyongtam, nem tudtam az...

 

 

Cimkék: Lángh Júlia

 

 

 

 

 

© Mozgó Világ 2011 | Tervezte a PEJK