A Mozgó Világ internetes változata. 2011 július. Harminchetedik évfolyam, hetedik szám

«Vissza

Balla D. Károly: Az Ung-parti bulváron

 

 

Nem mindennapos esemény, ha az ukrán elnök Ungvárra látogat. Volt is előtte nagy sürgés-forgás, készülődés. Gyorsmunkában csinosítgatták a várost, felmosták a sugárutat, még a kátyúkat is betömdösték, igaz, leginkább csak a várható elnöki nyomvonal mentén. A kátyúkkal számoltak, de a kutyákkal nem… A történtekről, ukrán hírforrásra hivatkozva, legnagyobb kárpátaljai hírportálunk e szavakkal számolt be:

„A tegnapi napon Ungváron Viktor Janukovics ukrán államfő érkezésének napján tömegesen megmérgezték a kóbor kutyákat. Több tíz kóbor kutya pusztult el halálos görcsök közepette a város központjában… Az elpusztult állatok tetemei épp akkor hevertek az utcákon, mikor Janukovics a városba érkezett. Egyes híresztelések szerint mindezt Viktor Pohorelov ungvári polgármester ellenfelei tették szándékosan… az egyik haldokló kutya az elnöki konvoj előtt vergődött a földön kínjában.”

A hírforrás szemtanúkat is idéz, akik látták, hogy aznap reggel gyerekek etették hússal a kóbor állatokat. Valószínű, hogy nem az állatvédő liga megbízásából.

 

 

Ukrajna nagy lemaradásban van a 2012-es labdarúgó-EB előkészületeit illetően. Mint olvasom, négy stadionból csak kettő épült meg, a szükséges szállodai férőhelyek harmada is hiányzik még, s egyelőre nem készültek el az idegen nyelvű étlapok sem, mint ahogy az idelátogatók számára érthető nyelvű feliratok is hiányoznak. Pedig az ukránok nemzeti ügynek tekintik a focit, kedvelik a turistákat – és maguk is szeretnek utazni.

Újra és újra felcsillan a lehetőség, hogy Ukrajna állampolgárai EU-vízummentességet élvezzenek. Aztán egy-egy negatív nyilatkozat lehűti a kedélyeket, hogy egy másik ismét felkeltse. Hasonló a helyzet a gazdasággal: jó és rossz hírek váltakoznak, bár állítólag az ország most megint elindult a gazdasági felemelkedés útján. Épp ideje lenne, mert az ENSZ demográfiai becslései szerint, ha nem változnak az életkörülmények, 2050-re akár 30 millióra csökkenhet az ország lakossága a jelenlegi 46 millióról. (1992-ben ez a szám még 52 millió volt.)

És ennek oka nem csupán az egészségtelen életmód és a betegellátás siralmas állapota. Az ivóvizek szennyezettségéről beszámoló friss sajtóhír szerint például „az országban 1300 település több mint egymillió lakosa, miközben szomját oltja, folyamatosan mérgezi magát”.

 

 

És milyen méretű fotóra van szüksége, kérdezte az ungvári fényképész Évától. Igazolványkép lesz, válaszolta. És azon belül? Nem mindegy? Nem bizony, fontoskodott a szaki, más-más az elvárás útlevél, jogosítvány, káderlap esetén. Schengeni vízumhoz kell, vallotta be Éva. Aha, akkor előbb meg kell igazítanom a frizuráját, mondta a fényképész, és Éva haját akkurátusan a füle mögé fésülte. Schengen ragaszkodik a fülekhez, állította teljes határozottsággal.

 

 

Kicsit ideges lettem, amikor már harmadik ismerősöm kérdezett rá, dedikálok-e az idei Ünnepi Könyvhéten. De ahelyett, hogy elsoroltam volna a kizáró nyomós érveket (1. nincs új könyvem; 2. nincs vízumom; 3. nincs egészségem), radikális elhatározásra jutottam. Igenis dedikálok: digitálisan, itthoni ágyamból, a világhálón.

Két nap alatt elkészítettem elektronikus könyvemet, ezt megnyitható és letölthető formában feltettem az internetre, blogomban megadtam hozzá a linket – és digitális dedikálást hirdettem: aki jelezte igényét, annak készítettem egy külön könyvfájlt, névre szóló dedikációt írtam bele, és elküldtem neki a kért email címre. Jöttek is a köszönőlevelek: micsoda ötlet, ilyesmiről még nem is hallottak; megnyitották az állományt, és hát tényleg benne van a nevük, az ajánlásom és az aláírásom.

Azért néhányan a tartalomra is reagáltak. Arra a 73 darab limerikre, amelyet az e-bookba összegyűjtöttem. Ezeket az ötsoros (általában pikáns) bökverseket eredetileg versblogomban adtam közre. Első sorozatom a Kárpáti limerikek volt: ezek első sorában, a műfaj követelménye szerint, helységnevek szerepeltek – jó lokálpatriótaként kárpátaljai város- és faluneveket rímeltettem. Nagy örömömre néhány közülük be is került egy valóban könyvheti kiadványba, a Várady Szabolcs szerkesztette Magyar badarba (amelyben egyébként a Mozgó számos szerzőjével szerepelhettem együtt) – ez egyben a magyar limerikek első válogatáskötete, amelynek második, bővített kiadása került most a könyvsátrakba.

Ám a pajzán költészetnek nem mindenki elkötelezett híve. Már az első opusok megjelenése után megdorgált egy elszármazott földim, amiért ilyesmire használom a szép magyar nyelvet, s volt olyan tényleges ismerősöm, aki e versikék miatt nem igazolta vissza ismeretségünket egy közösségi oldalon… A nagy ledorongolás azonban később, a teljes sorozat megjelenése után érkezett.

Küldőjét, a kedves tanárnőt, addig-addig győzködtem, amíg beleegyezett, hogy leközöljem magánlevelét. Blogomban meg is tettem, itt most csak néhány kiragadott részlet:

„Azért írok, mert bízom abban, hogy még időben szólok, s talán le tudlak állítani abban, hogy vesztedbe rohanj. …sokan leírtunk már téged, nem tartunk mérvadó személyiségnek sem a kisebbségpolitika, sem a kárpátaljai magyar irodalom színterén… Nem elég, hogy becsmérled a magyar jobboldalt, amely pedig most először talán tenni is tud valamit a határon túliakért, nem elég, hogy a nemzeti érdekeket tagadók politikai szekértáborát gyarapítod… nem elég, hogy a nemzeti nihilizmus melegágyául szolgáló liberális ideológia mételyét terjeszted – hanem most még irodalmi értékeinkbe és édes anyanyelvünkbe is belerondítasz azzal, hogy trágár klapanciákkal becsteleníted meg a történelmi helyneveinket. Hogy merészeled Huszt, Ungvár, Munkács, Verecke szent nevét ilyen módon szájadra venni?

A helyi közéletből és irodalmi életből már kiközösítettek korábbi mocskolódásaid miatt, mostani ámokfutásoddal csak azt éred el, hogy emberként is végleg leírjanak azok, akiknek még számít valamit a szép szó, a szülőföld, a magyarság. …Ha csak ezen a hangon, ilyen módon tudsz szólni olvasóidhoz, akkor jobban teszed, ha néma maradsz. Jót tennél vele irodalomnak, nyelvnek, Kárpátaljának, magyarságnak egyaránt. Sőt, magadnak is.”

Ebben nekem „a nemzeti nihilizmus melegágyául szolgáló liberális ideológia mételye” tetszik a legjobban, már csak azért is, mert jól illik gyűjteményembe: pár évvel ezelőtt helybéli írótársam a sajtó nyilvánossága előtt (!) illetett hasonló szavakkal. Szerinte egyrészt „az alapjaiban rosszul értelmezett liberalizmus szolgalelkű apostolává” avanzsáltam, másrészt „az egyedül üdvözítőnek feltüntetett liberalizmus vírusával megfertőződött személy” vagyok – ebbe a kollekcióba jól illik a tanárnő mételye, akinek most újabb okot adok a felhördülésre, ide gombolva zárásul néhány kifogásolt nemzetrontó ötsorost:

 

 

Egy ifjú szakinak

 

 

Várnézni elmehetsz Munkácsra

tövében rád vár egy kurvácska

ha mélyen bevered

neki a csapszeget

te lehetsz élmunkás luk-ácsa.

 

 

 

Magyar virtus

 

 

Szent helyünk minékünk Verecke

bejárjuk hosszába-keresztbe

s mint hágót Árpádunk

minden nőt meghágunk

nyög belé a Kárpát-medence.

 

 

 

Tanács egy elhanyagolt nőnek

 

 

Menjen el néhanap Fornosra

száz kamasz farát hogy fogdossa

részeg bár valahány

zsebükben buzogány

felkúrják kiskegyed fodrosra.

 

 

 

Az almacsősz

 

 

Almáskert mögött van Antalóc

almacsősz egy fickós martalóc

akkora van neki

fák közt ha lengeti

elborít mindent az almaszósz.

 

 

 

A rosszlány értetlensége

 

 

Megállt a nagy költő Huszt alatt

ahol én magamra húztalak.

Mi hívta Kölcseyt

idejét töltse itt?

Nem volt itt bordély, csak puszta lak.

 

 

Kínálat és lehetőség

 

 

Pontos egy városka Beregszász

kurváknak létszáma kerek száz.

Nem bírja a tárcád?

Keress egy apácát

ha már csak imára erektálsz.

Fényesítés (Szlatina)

 

 

Híres a sójáról Szlatina

jobban az ott lakó fapina

más kanja nincs neki

rézfaszú döngeti

kopik ám szépen a patina.

 

 

Egy ifjú aszkétához

 

 

Lakna bár úrfink szép Ungváron

nem lenne úrrá a lukvágyon

sok kis nő ajzaná

Kárpátok aljzatán

végig az Ung-parti bulváron.

 

 

Végül: pajzánságaim egyik első olvasója nem kisebb klasszikushoz, mint a malac versek magyar klasszikusához, Lőwy Árpádhoz hasonlított. Válaszul én így szerénykedtem:

 

 

Meg vagyok Ön által tisztelve,

verseim magasra ikszelte.

Hol vagyok Lőwyhez!

Nagy fasza meredez –

bár enyém fele úgy viszketne!

 

 

Kapcsolódó írások:

Balla D. Károly: Önisme Balla D. Károly Önisme hiába fejted egyesével burkait mindig...

Balla D. Károly: Válogatott halálaim Íróként harminchárom éve foglalkoztat a halál. Leginkább a sajátom....

Balla D. Károly: Posztumusz Korai halálom miatt kedves irodalomtörténész barátunk együttérzését fejezte ki Évának....

Balla D. Károly: Elcserélt sípok Az 1980-as évek elejének hol fagyos, hol kicsit felengedő ideológiai...

Balla D. Károly: Alla leleplezése Ideje felfednem az igazságot. Nem mintha a közvéleményt égetően...

 

 

Cimkék: Balla D. Károly

 

 

 

 

© Mozgó Világ 2011 | Tervezte a PEJK