A Mozgó Világ internetes változata. 2011 július. Harminchetedik évfolyam, hetedik szám

«Vissza

James Bond Polgári Kör – Szigetvári Viktorral beszélget Nagy József

– Újabban ismét Bajnainak dolgozik. Dolgozna Mesterházynak vagy Gyurcsánynak is?

– Nem dolgozom Bajnai Gordonnak.

– Ön Bajnai Haza és Haladás Alapítványának egyik vezetője. Az nem dolgozás?

– Most nincs közöttünk főnök-beosztott viszony. A Haza és Haladás a közös munkánk, pénz az ottani tevékenységemért nem jár. Az alapítványban csak a kuratórium elnöke és az asszisztens kap fizetést. Utasítást ezer éve nem adott Gordon, csupán kérések vannak.

– Vagyis Bajnai egyenrangú társa lett. Így se rossz.

– Bajnai megalapította, majd a kuratóriumra – Hegedűs Dórára, Tordai Csabára és rám – bízta a szervezetet, a felügyelő bizottságba pedig a karrierjük érettebb szakaszában levő embereket kért fel: Balázs Pétert, Mester Zoltánt, Oszkó Pétert.

– Bajnai a barátja?

– A politikusokkal kerülöm a baráti viszonyt, inkább a tisztességes, szoros emberi együttműködést keresem.

– Gyurcsány sem barát?

– Sem Gyurcsánnyal, sem Bajnaival nem fraternizálok. Személyes kapcsolatot ápolok mindkettejükkel, amelyben lojalitás, szolidaritás, érzelem és intellektuális egymásra hatás is szerepet kap. Ezt sokan barátságnak mondanák, de a – nevezzük úgy – szigetvári értelemben vett barátság más kategória, az nálam a magánélet része. Mások példáján láttam már, hogy a kettő összekeverése bajt okozhat.

– A miniszterelnökeink mögött ügyködő háttéremberek rendre a baráti körből kerülnek ki.

– Én más generációhoz tartozom, kimaradtam a KISZ-ben és a demokratikus átalakulás során összekovácsolódott közösségekből. Ami persze nem okoz számomra különösebb lelki problémát.

– Gyurcsánnyal és Bajnaival kizárólag kampányról és programokról váltanak szót? Nincs egy jó pálinkázás, egy „mutasd a fényképeket”, egy „mennyit futottál a hétvégén”, egy „mi van a lelkeddel”?

– A magánéletről egyikükkel sem beszélünk, persze olykor érdeklődünk, hogy van a másik. De ahogy a barátságaimba nem eresztem be a politikát, úgy a politikába sem viszem be a magánéletemet.

– Kik a barátai?

– Többségüket, például Vasali Zoltán politológust és Wagner Péter Közel-Kelet-szakértőt az egyetemen ismertem meg.

– Szűk kör?

– Szűk. Nem vagyok nagy privát társaságot tartó ember. Például a gimnazista osztálytársaim zömével politikai okból megszűnt a barátság.

– Miért?

– Piarista diák voltam.

– És?

– A fiú, aki annak idején a legjobb barátom volt, ma a Humánerőforrás Minisztérium államtitkárának, Soltész Miklósnak a kabinetfőnöke.

– És aztán?

– A világnézeti – és nem önmagában a politikai – véleménykülönbségek nagyon megritkították a közös témákat. Persze azért az igazi barátaim között – amúgy James Bond Polgári Körnek hívjuk magunkat, mert egy időben együtt néztük a 007-es filmeket – is vannak jobboldaliak.

– A magánéletébe tényleg nem ereszti be a politikát?

– Eszemben sincs.

– Még Vasalival sem politizál?

– Se vele, se a többi barátommal. Részben – és ez most nem nagyképűség – mert vannak ügyek, amelyekről nem beszélhetek, és hülyének sem akarom tettetni magam a barátaim előtt. Más kérdésekben pedig egész egyszerűen nem akarok felesleges körökbe bonyolódni. Még azt is nehezen viselem, amikor anyukám Kispesten a vasárnapi ebédnél megkérdezi, miért van ez meg az így vagy úgy, fiam.

– Fárasztja, ha amatőrök kérdéseire kell felelnie?

– Nem fáraszt, csak nem akarok belemenni. Anyukám okos, tanult, olvasott asszony, de nincs bent a politikában. Nekem a dolgok jelentős részéről bonyolult véleményem van, merthogy a világ is bonyolult, és hát fél órán át válaszolni egy egyszerűnek tűnő kérdésre…

– Mondom, hogy fárasztja.

– Mert a mindennapjaim zömében ezt csinálom. A munkám megkívánja, hogy el tudjak lépni az asztaltól, és hogy szikár, objektív legyek. Magánemberként viszont nem akarok szikár meg objektív lenni, és az asztaltól sem akarok ellépni. Inkább maradok mellette, és megeszem anyukám húslevesét. Mindenki úgy jár jobban.

– Megállja, hogy információt csereberéljen a Fidesz közeli ismerőseivel?

– A lojalitást maximálisan figyelembe vevő információcsere nem ártalmas. Vannak olyan, a Fidesz perifériájának belső ívén található ismerőseim, akikkel azért ülünk le olykor, hogy kölcsönösen képben legyünk egy szinten. Aztán vannak újságírók, akikkel azért találkozom, mert tudom, ha mondok nekik valamit, az olyan, mintha megafonba kiáltanám. Visszagondolva: több éve előfordult velem, azért kávéztam valakivel, hogy önmagam előtt bizonyítva a fontosságomat játsszam a jól értesültet.

– Kellett az egójának a csillogás a másik tekintetében?

– Azt hiszem.

– Jé.

– De ma már kialakultabb az önképem, nincs szükségem ilyenre. Volt olyan is, hogy megégettem magam, amitől erősödött a diszkrécióra való hajlamom.

– Sose hittem volna, hogy Szigetvári Viktor önbizalompótlékra szorult. Úgy tíz éve, amikor először láttam önt, az volt a benyomásom: itt egy gimnazistaképű, pengeagyú srác, akkora arccal, hogy a pótos IFA megfordul rajta, mindenről, mindenkiről baromira megvan a véleménye; előrebiccenti a fejét, kinéz a szemöldöke mögül, végigméri az előtte állót, és azt gondolja, „barátom, te is mekkora egy idióta vagy”. Azt gondoltam, jó lesz vigyázni ezzel a fickóval. Aztán sokat puhult a szememben ez az imidzs, és másoktól is egyre több jót hallottam önről. Régebben a hideg kirázott volna egy Szigetvári-interjútól, pedig nem vagyok finnyás, most viszont igazán szívesen jöttem. Mi történt?

– Talán készítsen egy Nagy-interjút, és beszéljék ki ezt a problémát.

– Nem velem mi történt. Önnel mi történt?

– Amit mond az elmúlt tíz évemről, abban valószínűleg igaza van… A valószínűleg törölve. Persze szeretném hinni, hogy nem voltam olyan nagy gyökér, mint amekkorának tűntem. Minden önfelmentés nélkül: az nem normális helyzet, ha valaki, mint én, huszonöt és fél évesen helyettes államtitkár lesz.

– Kérdeztem, dolgozna-e Mesterházynak és Gyurcsánynak.

– Ha megkérne bármelyikük, bizonyos ügyekben biztosan segítenék, az MSZP-nek idén tavasszal is adtam tanácsokat egy megbízás részeként.

– És ha Navracsics kérné? Vagy Kósa? Lázár?

– Nekik, mint politikusoknak, semmiképp.

– Miért?

– Mert ők egy másik párt vezetői. Én pedig pár éve nemcsak tanácsadója, hanem tagja is vagyok az MSZP-nek. A politikusok közül csak olyanoknak adok politikai tanácsot, akikkel hasonlóan gondolkodom.

– Navracsics nagyon másként gondolkodik a világról?

– Bár nem akarom magamhoz kompromittálni, de attól tartok, vele valószínűleg számos kérdést hasonlóan látunk. Számos kérdést pedig eltérően.

– És Lázár Jánossal mi a helyzet? Ő is a front túloldalán ásta be magát, neki mégis ad tanácsot.

– Bár beszélgettem vele a politikáról, de politikai tanáccsal neki sem szolgálok, soha nem is kért rá. Én tisztelem az ő jobboldaliságát, ő tiszteli az én baloldaliságomat. A cégem az általa vezetett város, Hódmezővásárhely kórházának ad a kórházigazgatóval kötött szerződés alapján a helyi népegészségügyi programhoz kommunikációs tanácsokat.

– Ön mióta hordoz magában szocdem értékeket?

– Az alap otthonról jön. Katolikus, értelmiségi, polgári családban nőttem fel, a szüleim az első szabad választásokon az MDF-re szavaztak. Jártunk templomba, én hittanra is, meg cserkész is voltam, akkoriban talán hittem is istenben…

– Ezen már túl van?

– Hát, azt hiszem, ez már nincs. Előfordul az ilyen. De azt el kell mondanom, hogy nem azért voltam hittanos, mert anyukámék templomjáróként elcipeltek oda is. Pont fordítva: először én keveredtem le és integrálódtam a kiváló, dinamikus papok által vezetett kispesti egyházközösségbe, majd anyukám és utóbb apukám is követte a példámat, és kvázi rekatolizáltak. Anyukám oly mértékig, hogy a kilencvenes évek eleje óta ő vezeti Kispesten a karitász szolgálatot. Ma már délpesti karitász koordinátor, valamint Erdő Péter bíboros és Székely püspök úr megbízásából cigánypasztorációval foglakozik.

– Jó történet, de kíváncsi vagyok, hogy lesz ebből szocdem értékvilág.

– Közeledünk. Az egyházban komoly problémát jelentett számunkra, hogy a közösség egy részénél bevett dolog a szalonzsidózás és a szaloncigányozás, valamint ezeknek kevésbé szalonjellegű formái. Nálunk odahaza viszont normán túliaknak számított mindez. Nem azért, mert elfojtottuk, hanem mert egész egyszerűen nincs rendben ilyeneket gondolni, mondani. Ez az első értékválasztás, ami formálta a világképem. Nem cigányozunk, nem zsidózunk.

– Ehhez nem kell szocdemnek lenni. Elég, ha valaki legalább közepesen tisztességes, és nem túl sötét.

– Jó, nevezzük ezt a polgári kultúra részének. Utóbb, piaristaként, az osztály azon négy-öt diákja közé tartoztam, aki szívta a fogát, ha egy tanárunk elzsidózta magát.

– Tényleg zsidóztak az istenes tanerők?

– Tényleg. De szigorúan egy-két tanárról beszélek. A többség végtelenül kulturált, jó szándékú pedagógus volt, az intézmény pedig világra nyitott, toleráns polgárembereket gyártott. Aztán egyetemre kerültem, tudatosan választottam a filozófia szakot, és tudatosan ültem be alapvetően liberális filozófiákat hallgatni, bár ott végül nem szereztem diplomát.

– Mi a legfőbb szempont, ami alapján besorolja az ismerőseit? Jó ember–rossz ember, tisztességes–tetű, szép–csúnya, gáláns–smucig, profi–amatőr, lúzer–nyerő?

– Elsősorban ész és intelligencia alapján kategorizálok. Nagy hibám, hogy intuitív pszichológiai érzékemmel villámgyorsan képet alkotok emberekről. Aztán – bár sokszor megrázóan igazam volt – rá kellett jönnöm, néha átvert ez a sokadik érzékem. Ma már sokkal nyitottabban ülök le idegenekkel, igyekszem elfelejteni a kategóriákat.

– Lerí önről, ha valakit nem becsül sokra?

– Néha, gondolom, igen.

– Pedig egy tanácsadónál nem árt, ha bizalmat ébreszt azokban, akiket építeni kíván.

– Sokáig gondot okozott, hogyan értessem meg magam, mondjuk, egy püspökladányi kampánystábbal. Némely fővárosi politikus rendre azt próbálja eljátszani vidéken, hogy „egy vagyok közületek”. Nyilván kiröhögik a háta mögött. Én inkább egy fura, pesti szerzetnek tűnök a szemükben. Az első találkozáson gyakori, hogy előveszik a „jött ez a fiatal pesti köcsög, azt hiszi, majd ő megmondja, mi van itt, na, húzzon haza” templétet. Ilyenkor én viszonylag szofisztikált szókészlettel elmagyarázom, hogy ezt inkább ne játsszuk, mert én jórészt tényleg tudom, mi van itt, és segíteni szeretnék.

– Lenyomja őket?

– Nem, de rá van írva az arcomra: utálom, ha igaztalanul alkotnak rólam megalapozatlan véleményt.

– Értem.

– Olyankor megharcolok az igazamért. A nagy meglepetés általában akkor éri őket, amikor egy húszperces megbeszélést követően, négy nap múltán elküldök egy tízoldalas, betördelt kampányújságot, ami pont az ő politikai céljaikat szolgálja, ráadásul úgy van megfogalmazva, hogy érti a nép.

– A liberális filozófusok dacára sem világos, honnan törtek felszínre önben a szocdem értékek. Miért az MSZP-t választotta terepül?

– Vannak konzervatív vonásaim, például a kettős állampolgárság és az állam szerepének bizonyos területeken való megítélésben. Vannak modern szociáldemokrata–liberális vonásaim is, akár az egyenlőtlenségek elleni küzdelem, akár az állam ebben való szerepvállalása vonatkozásában. A magyarországi politikai baloldalra a korábban említett tabukhoz való viszonyon túl kulturális, identitásbeli kérdések sodortak. Az MSZP pedig úgy lett, hogy a már emlegetett OTDK-n második lettem, aztán megírtam a szakdolgozatomat, méghozzá Tony Blairből. Semmi kapcsolatom nem volt a szocialistákkal, de Thoma László tanár úr, isten nyugosztalja, eljuttatta az értekezést Baja Ferenc pártigazgatóhoz. Két hónap múlva, huszonhárom évesen már dolgoztam neki. Nyolcvan százalékban elv, húsz százalékban machiavellista kalkulus vitt az MSZP-hez.

– Ha a Fidesz hívta volna, odaszegődik?

– Sose hívott. De ha hívott volna 2001-ben, nem megyek már.

– Megmagyarázza a nyolcvan–húszat? Pláne annak fényében, hogy – saját bevallása szerint – 1998-ban a Fideszre szavazott.

– Képtelen voltam Horn Gyulára voksolni, de aztán a Nemzeti Színház és más hasonló ügyek miatt hamar csalódtam Orbán Viktorban is. Háttéremberi ambícióim mindig voltak, kerestem hát az utat a politikába. Az SZDSZ felé nem rendelkeztem kapcsolattal, a szocialistákhoz viszont megnyílt az út. 2000 után pedig, látva a Fideszt, az MSZP-vel szembeni fenntartásaim is korlátozottabbak lettek. Ez a nyolcvan. A húsz pedig az, hogy tudtam, nehezebb dolgom lenne beférkőzni a kialakult Fidesz-csapatba, mint akár nagyobb kockázatot vállalva belépni a biztos 2002-es vesztesként elkönyvelt MSZP kitárt kapuján, egy éppen formálódó társaságba.

– Csak olyanokkal és csak abban dolgozik együtt, akikkel és amivel egyetért?

– Jobbára.

– Az ön által sokáig favorizált Gyurcsány Ferenc első kormánya idején, 2004 augusztusa és 2006 tavasza között drasztikusan nőtt a költségvetési hiányt és az államadósság. Ön mindezt közelről nézhette végig. Egyetértett azzal, hogy az újraválasztás érdekében „nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet… és közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig”?

– Egyrészt: gazdasági ügyekben nyilván sosem kérték ki a véleményemet. Másrészt: úgy tudom, Gyurcsány Ferencnek valóban sokáig nem volt tudomása a hiány valódi mértékéről. Harmadrészt: utólag derült ki, hogyan kell az autópálya-építés költségeit elszámolni, ez jelentősen növelte a 2006-os hiányt. Aki a transzferekkel való szavazatvásárlás és a választók költségvetési felelőtlenség árán való manipulálásaként írja le a 2006-os kampányt, az nem a valóságról beszél. Az MSZP egészen biztos, hogy kevesebb ígéretet tett akkor, mint a Fidesz. Ráadásul a balliberális elit is minden erejével az újraválasztás irányába nyomta a rendszert. És azt se feledjük, hogy ez az egész időszak volt Gyurcsány miniszterelnöki tanulóideje. Ami pedig az őszödi beszédből vett idézetet illeti: Ferenc ott több ponton önmaga józan ítélőképessége ellenére túlzott, méghozzá azért, hogy megalapozza retorikai pozícióját. Nyilván a hiánytól függetlenül tudta, hogy nem halasztható a nagy ellátórendszerek és bizonyos intézmények átalakítása. Na de hazánknál történelmibb polgári köztársaságokban és királyságokban is megesik, hogy a miniszterelnök a választás előtt nem hoz népszerűtlen intézkedéseket. Ettől függetlenül a Medgyessy Péter bukása és a 2006-os választások közötti időszakért valóban fizetett gazdasági árat az ország. Hogy ez kormányzati hiba? Igen, az. De azt se feledjük, hogy az MSZP-nek már akkor sem egy szakpolitikailag felkészült, prudens Fidesz volt az alternatívája. Az ország 2000 óta jutott oda, ahova.

– Amit 2001-től ön már belülről nézhetett, Baja mellől. Azt kapta az első munkahelyétől, amit várt?

– Nem teljesen. Az volt számomra a 2001–2002-es kampány legmegdöbbentőbb tapasztalata, hogy az általam addig csak a sajtóban látott politikusok közelebbről megismerve micsoda felkészületlenséget árultak el a szakpolitika szintjén. És bár Kovács László hatékony politizálása és jó kommunikációja nélkül biztosan nem nyert volna az MSZP 2002-ben, de az is tény: a párt elitje a 98-as bukás után kizárólag Orbán Viktor legyőzésére fókuszált. Ez az eredendő bűn, ami persze csak részben menti Ferit, aki 2004 augusztusában úgy került hatalomra, hogy a baloldalnak nem voltak érdemi válaszai Magyarország problémáira.

– Gyurcsány utóbb, a 2006-os kampányban dossziékat emelgetett, mondván, íme, ezekben lapulnak a pöpec reformtervek, csak előbb nyerjük meg a választást. Volt bármi is azokban a dossziékban?

– Olyan szinten kidolgozott programok biztosan nem készültek, mint aminek a látszatát keltették.

– Nem gyártottak szakpolitikát 2002 előtt, aztán 2004-ig, és 2006-ig sem. De legalább a 2006-os győzelem után miért nem indult el a munka?

– Ahányszor szóba hozom ezt a kérdést, mindig megkapom Feritől, hogy kormányon nincs idő szakpolitikai fejlesztésre, és a pártot sem lehetett volna akkor átalakítani.

– Nem a miniszterelnök dolga kitalálni az agrárium meg az oktatás racionalizálását. Az ő feladata kiadni az utasítást, rábökni a vezetőkre, plusz biztosítani némi pénz. Tényleg nem értem, miért maradt ez el a szocialistáknál épp úgy, mint a most hatalmon lévő Orbánnál az ellenzéki nyolc év alatt.

– Ellenzékben ezt azzal szokás magyarázni, hogy ha akárcsak egyetlen megszorításként értelmezhető reformötlet kiszivárog, biztosan elbukjuk a választást. Ami, valljuk be, legitim félelem. Hatalmon belép még egy tényező: aki pozícióba kerül, bár tudja, nincs rendben, ami körülveszi, de mivel ő is a része, elkezdi védeni a status quót. És ez az igazán gyilkos. A politika minden döntése egyben értékválasztás is, amely a Pokorni–Hoffmann-vitához hasonlatos konfliktusokat okozhat. Ráadásul mindez nem úgy működik, hogy vannak az úgynevezett problémák, és vannak az úgynevezett megoldások, nekünk meg csupán annyit kell tennünk, hogy összefésüljük őket. A szakpolitikai alternatívaalkotás egyben politikai nyelvformálás is, e tekintetben pedig ideológiai munka. Hát kell ez akár ellenzékben, akár kormányon? Már abból balhé van, hogy kit bíz meg egy terület koordinálásával a pártelnök vagy a kormányfő. És ha végre megvan a fej, akkor sem lehetünk biztosak benne, hogy életképes javaslattal áll majd elő az általa felállított csapat. Mert ez iszonyatosan nehéz munka. Mindettől függetlenül az én hibám is, hogy 2004-ben nem mondtam az új miniszterelnöknek: „Feri, most azonnal szedj össze négy-öt embert, és írasd meg velük a tényleges programot!” Ha most ön lenne a baloldal potenciális miniszterelnöke, magának ezt javasolnám.

– Bajnainak is javasolta?

– Neki nem ezt kell mondani. Nélkülem is tudja.

– Remek.

– És ő nem is készül miniszterelnöknek!… Ez jó beugratás volt, figyelek ám!

– A Haza és Haladás kormányprogramot ír?

– Nem. Csupán javaslatokat dolgoz ki bizonyos szakpolitikai kérdésekben. Egy kormányprogram ennél sokkal több, szélesebb, ebből fakadóan drágább is, mint a mi tevékenységünk.

– Ha lenne pénz és politikai akarat, mennyi időbe telne egy komplett szakpolitikai program elkészítése?

– Tizennyolc-húsz hónap alatt megcsinálható, és abban már benne lenne az agrárrendtartástól a zoológiáig minden. Az igazi nehézség a szakértők bevonása és az érvényes politikai keret, illetve nyelv kidolgozása. A tényleges politikai program előállítás nem elidegenedett szobatudósi munka, a kialakítás maga is politikai cselekvés, legitimációt teremtő társadalmi diskurzus.

– Vagyis ha Bajnai miniszterelnök akar lenni, legkésőbb 2012 végén ki kell adnia a parancsot.

– Utánaszámolva valóban úgy jön ki a tizennyolc hónap. De hadd ismételjem meg: ez a munka a Haza és Haladás lehetőségeinél jóval jelentősebb intézményt igényel. Mi nem tudjuk és nem is akarjuk lefedni a teljes szakpolitikai vertikumot. Politikailag releváns réseket kerestünk, azon belül is elsősorban újraelosztási kérdéseket feszegetünk. Elsőként szociálpolitikai javaslatcsomagot készítünk, amely a mélyszegénységben élők fenntartható helyzetjavítását célozza új módszerekkel. A határidő november.

– Azt írják honlapjukon, hogy a mindenkori kormányzat munkáját kívánják jobbítani. Ugye, ebbe Orbánt nem értik bele?

– Minden kormányt beleértünk, és a minden kormányba Orbáné is beletartozik.

– A Fidesz miniszterelnöke miért használna föl bármit is az ellenség szellemi termékeiből?

– Nem ez lenne az első eset. Az alapítványunk egyik kuratóriumi tagja, Tordai Csaba és kollégái által írt alkotmánytervezet számos pontja megtalálható a Fidesz új, egyébként elhibázott alaptörvényében.

– Azt is írják a honlapjukon, hogy „a Haza és Haladás polgári gondolkodói közösséget szervez… haladó gondolkodású magyar polgárok számára”.

– Látom, megmosolyogja.

– Valami ilyesmit én már hallottam.

– Mi a kérdés, József?

– A Professzorok Batthyány Körénél meg mindenféle komor polgári köröknél látni ilyen mondatokat. Melyek jó kis borozós vacsorákat takarnak, sokkal többet aligha. Önök is építenek majd Balos Polgárok Házát, lesznek konzultációk, körök és mindenféle egyéb síkidomok?

– Nem kell túlgondolni a kérdést, ami csupán arról szól, hogy időnként üljenek le hasonló gondolkodású emberek, és ne pártot szervezzenek, csupán beszélgessenek a közéletről.

– Mennyiből működik a Haza és Haladás?

– Éves rezsink néhány tízmillió forint. Egy kutatási projekt – amiből évente kettőt szeretnénk – további pár tízmillió.

– Ez mind Bajnai pénze?

– Nem. Ő az alaptőkét adta, de azóta külföldi és magyarországi alapítványoktól, jogi- és magánszemélyektől kapott adományokból működik a szervezet. Jelenleg az amerikai Demokrata Párthoz húzó egyik legnagyobb think tank, a Center for American Progress a legfőbb támogatónk.

– Onnan kanyarodtunk el, hogy 2001-ben miért kellett ön Bajának. Annyira sugárzóan okos és újszerű volt az a szakdolgozat?

– Az MSZP vezetése 2001-ben, látván a párt belső állapotát, eldöntötte, hogy külső kompetenciák megvásárlásával rakja össze a kampányt. Így lett miniszterelnök-jelölt Medgyessy Péter. A közvélemény-kutatással a Szonda Ipsost és Levendel Ádámot, kampánymenedzsmenttel Ron Werbert bízták meg, politikai tanácsadónak Gyurcsány Ferencet hívták. Még a médiafoglalást is egy független cég intézte.

– Ön hogyan került a képbe?

– A kampánykompetenciák összevásárlásának ötlete Baja Ferenc és Puch László fejéből pattant ki. E nyitottság nélkül biztosan veszített volna az MSZP. Bajának szüksége volt egy segítőre, aki viszi a táskáját, de azért ért a politikai kommunikációhoz, és képes szöveget is írni. Hamar a bizalmába fogadott, egykettőre rám bízta a nyomdai és a grafikai megrendeléseket, a médiafoglalásokat, sőt a kampányköltségvetést is én írtam 2001-ben, majd később nyilván 2005-ben és 2009-ben is.

– Tegyünk még egy kitérőt, Baja megvár. Azt mesélte nekem sok éve egy MSZP közeli kampányszakember, hogy szerinte tíz közforintból, ami sztrádaépítésből, hídfelújításból vagy bárhonnan elindul pártot finanszírozni, mindössze egyetlen forint érkezik meg az eredeti célhoz. A maradék kilencet lenyúlják a közvetítők. Pontos a matekpélda?

– A kampányfinanszírozásra hivatkozva megvalósuló, a pártfinanszírozási kényszerből fakadóan létrejövő oligarchikus világ egyik legfőbb hazugsága, hogy a fedezetek jó részét a pártfinanszírozásra költik.

– Az én emberem is ezt mondja, csak nem ilyen politológusul. Mennyi hát a káló?

– Nem tudom. Annyi kijelenthető, hogy egy nagy párt országgyűlési kampánya úgy feleannyiból kijön, mint azt a Transparency International vagy a sajtó ezzel foglalkozó elemzései vélik.

– Négy-ötmilliárdot hallani. Ezek szerint két-két és fél milliárd az igaz?

– Nem mondok számot. De hogy az eredeti kérdésre is válaszoljak: az úgymond a politikai közösség érdekében végrehajtott tettek valójában inkább személyes hatalmi és anyagi ambíciókat szolgálnak, aminek másodlagos következménye minden más. Ez mérgező és fenntarthatatlan. Ha a pártok kapnának évi bő kétmilliárd forintot, plusz kampányévben még kettőt, az egy picit változtatott jogszabályi környezetben tisztességes kampányokat eredményezhetne.

– Elég volna ez a tisztuláshoz? Nem az következne, hogy pont annyit lopnak, mint addig, csak meglenne a hivatalos keret is?

– Ez nem kampányfinanszírozási kérdés.

– Gyurcsány azt írja a blogján, hogy Puch és Simicska kéz a kézben jár. Önnél is ez a két ember alkotja az oligarchiák magját?

– Nem a vádak a fontosak, hanem az, hogy történik-e valami érdemben a jelenlegi helyzet meghaladására. Én tisztességesen, tisztességes emberekkel dolgoztam, a béremen túl anyagi előnyöm a munkámból nem származott. Kampányaink nemcsak az MSZP érdekét szolgálták, hanem hitem szerint a magyar emberek közösségét is, mégpedig abban, hogy jobb kormányt kapjon az ország. Van egy felszámolandó pártfinanszírozási rendszer, és emellett létezik a világon mindenütt tapasztalható politikai-gazdasági korrupció. Ez nem ugyanaz, innentől fogva egyetlen kérdés marad: akarunk és tudunk-e tisztességesek lenni. Ha igen, akkor teremtsük meg hozzá a feltételeket.

– Fussunk neki ismét 2001-nek. Ron Werber, Gyurcsány Ferenc, Dobrev Klára, Baja Ferenc, Levendel Ádám, Gál J. Zoltán, Suchmann Tamás és Erős János alkották a kampánystáb vezetését. Hogyan viszonyultak önhöz? „Kicsi Viktor, hozz egy kólát, főzz egy kávét, vezesd a jegyzőkönyvet!”

– Kávét, úgy emlékszem, sosem főzettek velem. A jegyzőkönyvet viszont én vezettem a napi megbeszéléseken. A magam helyi értékén kezeltek, mindig az aktuálison, bíztak bennem, amire rá is szolgáltam.

– A semmiből, ráadásul szinte kölökként került a vezérkarba. Nem voltak irigyei?

– Dehogynem. Voltak és vannak is. Egyesek Navracsics Tibor vagy mostanság Lázár János ügynökének tekintenek.

– Ki ügynöközte le?

– Ezt a Lázár-dolgot az MSZP elnökségének egyik, általam egyébként nagyra tartott tagja terjesztette a hátam mögött. De a 2010-es önkormányzati kampány kezdetén, a párt elnökségi ülésén szóba hoztam ezt, és elgyengült a vád.

– Ki ő?

– Nem mondom meg. Inkább térjünk vissza a kampányra. Ron elfogadott, én magyaráztam el neki, hogyan néz ki a magyar választási rendszer, mik a dinamikák, mit tiltanak a szabályok, mit nem. A véleményemet tartalmilag nem nagyon kérték ki, vezető végrehajtói szerepet osztottak rám.

– A győztes választások után Tóbiás József mellé került, vinni az önkormányzati választási kampányt, azt is bezsákolták. 2003 februárjáig kellett várni a következő feladatra: Gyurcsány ment Medgyessy mellé főtanácsadónak, majd sportminiszter lett, ön pedig együtt emelkedett vele: titkárságvezetővé, majd sajtófőnökké nevezték ki. Van köze a sporthoz?

– Heti három-négy alkalommal edzek, bár professzionálisan sosem sportoltam. És focimeccsre sem járok.

– Tudja, mikor volt a 6:3?

– Pfff. Tudnom kéne…

– Aha.

– Ötvenhat nyarán.

– Ötvenhárom.

– Ötvenhárom, jó.

– November huszonötödike.

– Jó.

– Ötvenhat nyara a melbourne-i olimpia.

– Tényleg.

– Tudja, ki az a Dzsudzsák Balázs?

– Nyilván, tudom.

– Kicsoda?

– Az Eindhoven futballistája. Jó játékos. És jobbszélső.

– Bal.

– Jó. Valahová a Dagesztánba szerződött, és a hírek szerint Zimány Lindával jár.

– Ő is sportoló?

– Nem, modell.

– Csak kihoztuk döntetlenre.

– Ki.

– Kell értenie a sporthoz egy sportminisztériumi vezetőnek?

– Azt hiszem, nem különösebben.

– A politikacsináló is úgy van ezzel, mint az esztergályos, hogy mindegy, mi a munkadarab? Befogom, rátolom a kést, hadd szóljon?

– Abban az értelemben igen, hogy a politika is professzió. Megjegyzem, a sportminisztériumban Keszthelyi Andrásnak és nekem eleinte több információm volt a sportról, mint a Ferinek.

– Nem lettem nyugodtabb.

– A tárcához tartozott az ifjúság- és a drogügy is – amennyire az irányításhoz szükséges, pár hónap alatt azokba is beleláttuk. A legkülönösebb szegmens persze a sport területe a maga autoritás- és szenioritásvezéreltségével, elzárt, uram-bátyám, kéz kezet mos világával, hihetetlen teljesítményelvűségével és a sötét oldalával, a doppinggal. Nem egyszerű ott közlekedni a magamfajtának. Egyszer nyilatkoztam valamit az olimpiai támogatások ügyében, mire maga Schmitt Pál hívott fel és küldött el viszonylag emelt hangon.

– Hogy történt?

– Gyurcsány Ferenc differenciált rendszerré akarta alakítani az addigi MOB-központú sportfinanszírozást, ezt képviseltem egy nyilatkozatban, majd maga Schmitt Pál részeltetett telefonhívásban.

– Fincsi lehetett. Mondjon nekem egyetlen minisztert, aki nem dobbantónak használta a sportminisztériumot. Deutsch, Jánosi, Gyurcsány – érdekelte bármelyiküket is a sport?

– Feri nem készült sportminiszternek, de ettől függetlenül tisztességgel ellátta a feladatot. Deutsch motivációit nem ismerem. És Jánosiét sem, az ő akaratképzésével kapcsolatban egyébként is vannak dilemmáim. Elbert államtitkár úr nevét kell említeni, ő tényleg a sportért élt. A sportminisztérium nem a legjobb felület egy politikus számára: alulfinanszírozott, rossz dinamikájú, egy helyben topogó alrendszer.

– Önnek szerencsére nem kellett sokáig egy helyben topognia: 2004 tavaszán – Gyurcsányt hátrahagyva – Medgyessyhez szegődött.

– Igen, a miniszterelnök úr kirúgta Braun Robit, és engem kért fel helyettes államtitkárnak.

– Gyurcsány nem sértődött meg önre?

– Tisztáztuk a helyzetet. Nagyon marasztalt, de amikor látta, a miniszterelnök mennyire akar, elengedett.

– Azt is hallani, Gyurcsány küldte be önt falónak Medgyessy mellé.

– Ez a „Szigetvári Lázár és Navracsics ügynöke” kategória.

– Gyurcsány már akkor miniszterelnök akart lenni?

– Maximum csak hosszú távon. Aki azt hiszi, megfordult a fejében, hogy még abban a naptári évben ő fogja vezetni az országot, téved. Medgyessy Péter az utolsó hónapokban nem nagyon hagyta magát megmenteni. De a bukásig vezető folyamatot nem Gyurcsány Ferenc indította el.

– Ezzel együtt 2004 augusztusában lezajlott a miniszterelnök-csere. És ön maradt Gyurcsány mellett, szintén kommunikációs igazgatóként. Az első krízis 2004. december ötödike. A kettős állampolgársági népszavazás – és a Gyurcsány javasolta nem – hosszú időre karanténba zárta az MSZP-t.

– Rövid és középtávon szó sem volt karanténról, az csak utólag alakult ki. A Fidesz dominánsan a 2006-os választási veresége után alakította ki a 2004-es népszavazás értelmezését, és tette a jobboldal mitológiájának részévé – a saját szempontjából helyesen. A 2006-os kampányidőszakban úgy félt a népszavazás tárgyától, mint a tűztől.

– Jó döntés volt annak idején nemet javasolni?

– Rosszul lett feltéve az a kérdés, ezért némi hezitálás után valószínűleg ma is nemet mondanék rá. Annak ellenére, hogy én – szemben számos baloldalival – híve vagyok a kettős állampolgárságnak, és a szavazati joguk korlátozott befolyású intézményesítését is elfogadom. 2004 decemberéhez még annyit: bár jogos a nem, de lehetett volna okosabban taktikáznunk.

– 2005 májusában ismét a kampánycsapat vezetője lett, és a következő évben megint legyőzték Orbánt.

– Hatalmas önigazolás volt számomra a siker. Hiszen 2005 májusában kevesen gondolták, hogy meglesz.

– Ön nélkül veszített volna az MSZP?

– Én ilyet sosem fogok mondani. De van, aki szerint valahol tíz és huszonöt százalék között volt az én érdemem, és ugyanennyi százalék jut Szekeres Imrének, valamint Gál J. Zoltánnak.

– Milyen ötletet tett hozzá ön a kampányhoz?

– Egy kampány nem ötletekről szól. 2006-ban a közepesnél kicsit jobban megszervezett, Gyurcsány akkori politikai karakterére, az ország akkori helyzetére, véleményklímájára nagymértékben reagáló kampányt produkáltunk. Volt modernitása, hangulata, karaktere, ami a megszokott cikiségből legalább egy időre kirángatta az MSZP-t vizuálisan, tartalmilag, nyelvileg, kulturálisan.

– Eztán jött Őszöd – amit már kiveséztük. Még zajlottak az utcai harcok, amikor Gyurcsány a Miniszterelnöki Hivatal kommunikációs vezetőjének kérte föl önt. Miért nem vállalta el? A kiszivárgott beszéd miatt?

– Nem, és még csak nem is személyes oka volt. A miniszterelnök olyan szervezeti és működési konstrukciót dolgozott ki, amelyben nem tudtam volna szolgálni sem a magam érdekét, sem a közösség sikerét. Képtelenek voltunk kompromisszumot kötni.

– Behúzta vagy becsapta maga mögött az ajtót?

– Nem vagyok ajtócsapkodós fiú.

– Tanácsadó céget alapított. Futott a szekér?

– Nem panaszkodom. Az elejétől arra törekedtem, hogy állami megrendeléseink ne lépjék túl a bevétel harminc százalékát, valamint hogy külföldön is dolgozzunk. 2007 februárjában jegyeztük be a céget, és már a következő évben – profitot termelve – elértük a kívánatos bevételszerkezetet. Vállalkozóként azt tűztem ki célul, hogy öt-tíz év alatt tisztességes, polgári egzisztenciát teremtsek.

– Az mit jelent? Hogy soha többé ne kelljen dolgozni?

– Legyen egy komoly ingatlan, jelentős tartalék, ilyesmi. 2008-ban, egy romániai kampánymegbízás miatt jól ment a cég, 2009 pedig még sikeresebb lett volna. Csakhogy megalakult a Bajnai-kormány, én pedig visszatértem a rosszul fizető állami szférába. Amit jó döntésnek tartok, és büszkén vállalom.

– Bajnaihoz Gyurcsány protezsálta be?

– Ő ajánlott Gordon figyelmébe, de még korábban, 2007 tavaszán. Gordon fejlesztési kormánybiztos volt akkoriban, elkezdtem neki tanácsot adni. Követtem őt akkor is, amikor önkormányzati miniszter, majd gazdasági miniszter lett. Miniszterelnöki regnálása idején segítettem értelmezni számára az MSZP-t, igyekeztem megértetni vele, hogyan kezelheti a párttal való konfliktusait.

– Közvetlen közelről látta kormányozni Medgyessyt, Gyurcsányt és Bajnait. Rangsorolná őket?

– Milyen szempontból?

– Kormányzási minőség szempontjából.

– Gyurcsány Ferenc jobb miniszterelnök volt, mint Medgyessy Péter. Hatékonyabb, az ország szempontjából is sikeresebb.

– Bajnai versus Gyurcsány?

– Népszerű volna Gordont kihozni győztesnek, de mivel neki nem volt dolga növelni az őt jelölő párt újraválasztási esélyeit, nehéz az összehasonlítás. Nem kellett átfogó alrendszeri reformokba belevágnia, és hibázni is kevesebb idő állt rendelkezésére. Annyi mindenesetre kijelenthető, hogy a kormányzati végrehajtás megszerveztetésében, bizonyos szakpolitikai problémák megoldásában jobb volt Ferencnél, aki a pénzügyi korrekció terén ért el ugyan sikereket, de bizonyos tabukat nem tudott ledönteni.

– Bajnai alkalmas volna normál üzemű miniszterelnöknek?

– Ezt csak akkor lehet eldönteni, ha vállalkozik ilyenre. Jelenleg nem ez a helyzet. Amint azt a nemrégiben az FN-nek adott interjúmban nyilatkoztam: azt tanácsolnám neki, hogy ne hamarkodja el a választ, de ne is várjon túl sokáig. Esetében egyelőre részben csak vélt politikusi képességekről beszélhetünk. Amiben persze a jelentős államférfivá válás lehetősége is benne foglaltatik. Ellene szól, hogy az őt jellemző, egészen szűk értelemben vett technokrata, szakértő imázzsal, ráadásul mozgalmi háttér nélkül rendkívül nehéz demokratikus magyarországi választásokon többségi kormányzás helyzetébe kerülni. Kivéve, ha egyetlen pillanat alatt omlik össze a most épülő, túlideoligizált fideszes világ – ez utóbbit persze nem kívánom az országnak –, és egy széles választói közeg végleges válságkezelőként Gordonban találja meg a választ. Egy ilyen helyzetre biztosan alkalmas volna. Ha nem lesz összeomlás, akkor a siker reményéhez egyszer ki kell szállni reggel hét húszkor Mátészalka piacán az Audiból, és azt kell mondani a népnek, hogy helló, Szalka, itt vagyok, hajrá, hajrá.

– Ez Medgyessynek is sikerült, pedig ő sem éppen egy táncoskomikus.

– Igaz, de ő képes volt hozzátenni a személyes karakterét a kampányhoz. Hogy ez menne-e Bajnainak is, nem tudom, azt hiszem, igen. Természetesen nem gondolom, hogy kizárólag teuton harcossal lehet győzni.

– Már korábban tisztáztuk, hogy a Haza és Haladás alapvetően azért a balnak szánja az ideáit. De mi és ki ma a bal? Az MSZP-ből érkező hírek zöme a Mesterházy–Gyurcsány-konfliktusról szól.

– A lényeg: nagyon vigyázzon a fejszével, aki törésig viszi az MSZP-n belüli konfliktust. Hogy a személyi viszonyok egyre mélyülő megromlását új mozgalmak megalapítására képezzük le, és hogy korábban együtt dolgozó, a világról ugyanazt gondoló közösségeket úgy fordítsunk egymással szembe, hogy a konfliktusnak egyetlen valós faktora legyen, éspedig az, hogy a tetején lévő vezetők nem kedvelik egymást, az szerintem elfogadhatatlan, bármilyen irányból is.

– Most ez a helyzet?

– Néha úgy tűnik, ebbe az irányba tartunk. És egy szakítás után rettentően nehéz lenne összefogni Orbán ellen.

– A választási matematika szempontjából melyik a jobb: az egy a tábor, egy a zászló, vagy az egy tábor, több a zászló?

– Két álláspont létezik a párt jövőjét illetően. Gyurcsány pozíciója: széles, szocialista, liberális és konzervatív értelmiségieket egybeolvasztó, az MSZP eddigi politikai identitását akár hátrahagyó, de az MSZP szervezetére ráépülő, kiszélesedő mozgalomra van szükség. Mesterházyék pozíciója: az MSZP-t meg kell őrizni baloldali szervezetként, méghozzá úgy, hogy legyenek szabad vegyértékei az új és a régebbi mozgalmak felé, így fedve le széles választói horizontot.

– Melyikkel ért egyet?

– Mivel ez a vita sajnos valójában nem a tényleges stratégiai dilemmáról szól, hanem személyes unszimpátiák, politikai felfogások és megközelítések alapszabályi megoldásokba foglalt konfliktusáról, így nehéz szívvel választ az ember.

– Próbáljuk meg, kérem.

– Nem gondolom, hogy Mesterházy olyan baloldali pártot akarna, amelynek nincs helye a 21. század elején. Meg is lep, hogy az utóbbi hetekben milyen mértékben kényszerült alárendelni személyes meggyőződését a Gyurcsány Ferenc elleni küzdelemnek. Így olyan véleményekkel került közös platformra, amelyeknél korszerűbb elképzelésekkel bír. Nem fogadom el a leegyszerűsítően a baloldali alternatíva nevet viselő programot, mert számomra elfogadhatatlan pozíciót rögzít kimondva-kimondatlanul. Mégpedig azt, hogy az MSZP jelenlegi status quója a választói célcsoport, a belső kultúra, a hatalmi struktúra és a politikai identitás tekintetében teljesen rendben van, csak ki kell várni, amíg visszajönnek a választók. Csakhogy az MSZP ma alkalmatlan tömegesen reintegrálni elveszített szavazói csoportokat. Szervezeti, identitásbeli, működésbeli megújulás kell. Így komoly fenntartásokkal ugyan, de az álláspontom a gyurcsányi verzióhoz áll közelebb. Például a konzervatív és liberális politikusok integrálása számomra érthetetlen, hiszen a múltba mutat, nem a jövőbe.

– Üti-vágja egymást a két fél. Ott van például a pártszavazás. Annak tartalmi oka van?

– Részben. Részben pedig személyi. Például a közvetlen elnökválasztás tartalmi kérdés. Szerintem jó döntés egyes kitüntetett pontokon megbontani a párt többlépcsős tisztújítási rendszerét.

– Az is tartalmi kérdés, hogy álljon fel vagyonosodást vizsgáló belső bizottság?

– Annak konkrétan semmi értelme. A „fenyegetett” politikusok mindegyikének közokiratba foglalt nyilvános vagyonbevallása van. Van bűn az MSZP-ben – éppúgy, mint a többi pártban –, de lényegesen kevesebb, mint amennyinek most a látszata keletkeztetett ezzel az elhibázott kezdeményezéssel.

– Mit jelent ma az, hogy baloldali?

– Kérdezek jobbat: egyáltalán kinek fontos ez? Anyukám még sosem érdeklődött nálam, hogy baloldali-e az MSZP. Tony Blairt tudom idézni, aki cinikusan és persze éleselméjűen megállapította: az angol munkáspárt nem azért bukott meg az 1970-es évek végén, mert nem volt eléggé baloldali, hanem mert nem volt elég kompetens. Az akkori párvezérek rosszul érzékelték a társadalmi környezet változását, a problémákra válaszul ösztönösen nagyon balra rántották a pártot. Akik ma Magyarországon viszsza akarnak térni a baloldali gyökerekhez, hasonló hibát követnének el. A választók, akiknek Orbán Viktor 2010-ben megígért mindent, és most csalatkoznak a Fideszben, azoknak azt mondani, hogy srácok, jövünk és jobb lesz – hát, még akkor se hinnének nekünk, ha tényleg osztogatnánk. Nálam a baloldaliság nem arról szól, hogy transzfereken keresztül pénzt tömködünk az emberek zsebébe, és fenntartunk fenntarthatatlan alrendszereket. A baloldaliság lényege, hogy életesélyeket kell kínálni, tilos szegényellenesnek lenni. A 2002 és 2010 közötti kormányzás alatt eltávolodtunk a valóságtól. Nem mertünk beszélni a cigányság problémáiról, a cigány–nem cigány együttélés konfliktusairól. Nem mertük kritizálni a létező kapitalizmust. Nem vettük észre azt sem, hogy részben a Fidesz populizmusából fakadóan, de jogosan felszínre tör a húszéves rendszerváltással szembeni elégedetlenség. Az Orbán által 1998-ra kialakított és azóta megjegecesített politikai térképzés felülírása nélkül a bal nem lesz képes ismét hatalomra kerülni. Ha elfogadjuk, hogy van a jobboldal, és vannak a vele szemben összeesküvő libsik és komcsik, akiknek a vádak szerint nincs viszonyuk a nemzethez, a „zembereket” érintő problémákhoz, semmi esély. Tehát rossz válasz, hogy a mai MSZP-ként kell megmaradnunk és koalíciókat kötnünk. És az is rossz válasz, hogy egyetlen hatalmas olvasztótégelybe kell terelni szocialistákat, liberálisokat és konzervatívokat, hiszen ezen zászlók alatt lehetetlen összegyűjteni az Orbán legyőzésére alkalmas tábort. Új gondolatokra van szükség, ki kell lépni a nem orbáni világ összesöprögetéséből.

– Így gondolja ezt Bajnai is?

– Őt kérdezze erről. Nem tudjuk ugyan, hogy Bajnai fog-e aktívan politizálni, de abban biztos vagyok, hogy csak akkor válhat azzá, ami esetleg megíratott neki, ha a saját szerepvállalását a Fideszen túli világ megújulása érdekében használja.

– Célozza meg az MSZP elnöki posztját is?

– Ezt semmi körülmények között nem tanácsolnám neki. De abba a helyzetbe sem keveredhet, hogy a sok-sok kompromisszum révén túlélő politikai szereplők, egy részben establishment párttá váló elitpártként egyszer majd ugyanúgy megbuktathassák, mint Medgyessyt. Miközben persze kész öngyilkosság úgy váltani elitet, hogy ma mi vagyunk a csúcson, holnap viszont ők lesznek, és mi eltűnünk a süllyesztőben. Ilyen csak forradalmi helyzetben fordul elő, ez meg most nincs. Tisztességesen menedzselt, fokozatos átmenetre van szükség. David Cameron kormányában is ott ül kettő az előző három, bukott konzervatív vezér közül.

– Kivel kötne szövetséget a bal? Szadi nincs, MDF nincs, fasiszták kizárva, az LMP pedig érthetően menekül a vörös árnyékból.

– MSZP-s önkormányzati képviselőket tréningelve szoktam mondani: nem tudom, ki lesz a miniszterelnök-jelöltünk 2014-ben, nem tudom, milyen mozgalmi környezetben, milyen választási rendszerben zajlik majd a küzdelem, de abban biztos vagyok, hogy ha lesznek ajánlószelvények, azokat az MSZP-sek fogják összegyűjteni.

– A teuton típusú szocialisták azt mondják, ha egyszer sikerül kicsavarni Orbán kezéből a hatalmat, bármilyen eszköz megengedett a kétharmados törvények lebontására: szabad zsarolni, vesztegetni, kompromittálni, bármit. Ezen álláspont lájtos verzióját vezette elő Eörsi Mátyás a Magyar Narancsban még májusban. Eörsi szerint a remélt új kormány megteheti, hogy amúgy alkotmányellenes népszavazással érvénytelenítse az orbáni sarkalatosokat. Mire ön – szintén a Narancsban – kikelt az elképzelés ellen. Miért?

– Mert nagyon felhúztam magam. Fel is hívtam a szerzőt, hogy te most tényleg azt gondolod, hogy ilyen népszavazás kell az országnak? Mondta, aligha lesz más út. Szerintem viszont az a fő kérdés, hogy demokraták vagyunk-e. Tetszik, nem tetszik, parlamentarizmusban a parlament hoz döntést, és ha jogszerűen nem lehet népszavazást kiírni, akkor nem lehet népszavazást kiírni. Pont. Ebben nincs surranópálya. Új választói koalíciót kell létrehozni, és idővel kétharmadot kell szerezni. Ha pedig a Fidesz olyan választási rendszert kreál, amelyben gyakorlatilag kizárt a kétharmados többség létrejötte, akkor a magyar jogállam megszűnt létezni, hiszen leválthatatlan politika konstrukciót emelt az ország fölé. Ekkor jön el a politikai obstrukció ideje.

– Kormányról tüntetne az ellenzékkel szemben?

– Megtehetjük például, hogy a krízisre ráhívunk egy időközi választást.

– És ha akkor sincs kétharmad?

– Akkor gondolkodunk tovább.

– Legyen Magyarországból akár évekre is egy nagy Esztergom?

– Nem ezt akarom. De a lényeg nem ez. Ha nem szervezzük magunk mögé a társadalmat, akkor az ő szemükben nem lesz ez más, mint az elitcsoportok újabb ütközete. A sokszorosan kiábrándult, nem mobil és a hibái miatt persze sok szempontból nem felmenthető magyar nép nélkül lehetetlen Orbánétól eltérő országot teremteni. Sajnos be kell menni a zsákutcába, és a többségnek meg kell értenie, hogy az zsákutca. A jelek egyelőre arra utalnak, hogy a jelenlegihez hasonló dinamikájú, a többségi elv felé húzó, vegyes választási rendszer készül, ami alkuk révén akár a kétharmadot is lehetővé teszi. Fura módon szerintem eljön majd a pillanat, amikor a Fidesz érdekelt lesz abban, hogy a helyzet felszámolódjék – de ez már nyilván politikai fantazmagória.

– Ki lehet majd rángatni képviselőket a Fidesz–KDNP-frakcióból?

– Amíg ott van Orbán, addig biztosan nem.

– Médiaüggyel zárjuk a beszélgetést. Sokak szerint ön a felelős a balliberális sajtó anyagi ellehetetlenüléséért.

– Hallok ilyen véleményt.

– Az ön gondolata volt sok éve, hogy a balos média belterjessé vált, elveszítette képességét az innovációra, nem érdemel állami segítséget, sőt árt is neki a folyamatos pénzügyi infúzió.

– Aki azt hiszi, hogy én egyedül képes lettem volna kihúzni a szőnyeget a balliberális média alól, az nem kicsit becsüli túl a befolyásomat. A baloldali médiapolitika hagyományosan pártpolitikai kérdés, amelyben Lendvai Ildikó, Mandur László, Puch László és a mindenkori pártelnök szava a meghatározó. Így a jelenlegi helyzet az ő felelősségük. A véleményemet sosem kérték ki, és még informálisan sem rendelkeztem komoly támogatási források felett. Érdemben egyetlen médiaügyhöz volt közöm: kabinetfőnökként Bajnaival együtt küzdöttem az ellen, hogy a két nagy párt összeborulva megszerezze érdekkörének a két országos kereskedelmirádió-frekvenciát. Ebben is kudarcot vallottunk.

– Látva a ballib média állapotát, jó ötlet volt magára hagyni a „közeli” sajtót?

– Nem változott a véleményem. Hiszem, hogy nem lehet egyszerre két erkölcsünk. Ellentétben azokkal, akik úgy kárhoztatják a fideszes, tisztességtelenségben fogant, oligarchikus médiabirodalmat, hogy közben mindent latba vetnek azért, hogy állami forrásból néhány millió forintokat kapjanak, persze úgy, hogy közben azért ragaszkodnak szerkesztőségi függetlenségükhöz. Igazából ellenmédiabirodalmat szeretnének a gonosz jobboldali médiaempóriummal szemben. Kritizálják a Fideszt, közben azt kívánják, jöjjön már a mi Simicskánk. A válság miatt ma kevesebb pénz jut hirdetésre, ráadásul az internet erősödése okán médiaformátum-válság dúl, ami kiterjedt a hirdetési piacra is. Ezt tetézi az állami hirdetések tisztességtelen elosztási gyakorlata és a piaci hirdetési szereplők gyávasága, oligarchikus elkötelezettsége. A baloldali médiaelit viszont nem adaptálódni, modernizálni, költséget csökkenteni, szanálni, új tartalmat előállítani szeretne, hanem védi a kilencvenes években kialakult, a fogyasztók érdekeit mára jórészt semmibe vevő, kizárólag értelmiségi csoportok finanszírozását szolgáló média-status quót. A minap panaszkodott nekem a Népszabadság egyik vezetője, hogy kénytelenek megszüntetni az egyik rovatukat.

– Melyiket?

– A sportot. Ezt akarja a tulajdonos. Én persze mondtam neki: te, azt a kultúrember nem olvassa.

– Én igen. Írnak Dzsudzsákról. Meg a 6:3-ról.

– De az információik kilencvenkilenc százaléka hozzáférhető hírügynökségeknél. A modern sportújságírás ügyében körül kell nézni a neten vagy az angol sajtóban. Vannak sikeres példák. Ráadásul amióta politikával foglalkozom, folyton azt hallom, hogy túl sokan dolgoznak a Népszabadságnál nem jó az üzemméret. Mondok egy másik példát, csak hogy nagyon fájjon, tényleg. A Klub Rádió akkor működött megfelelően, amikor évekkel ezelőtt Hauk Zoltán értette, mitől jó egy talk rádió, és ezt érvényesítette is a programmingban. Aztán elküldték, és leromlott a műsorszerkezet. Állítom: kizárólag a politikai alapú hirdetői cenzúrára fogni a balliberális média pénztelenségét, az leegyszerűsítés.

– Le fogják bástyaelvtársazni, ha kiderül, hogy a rádióprogramhoz is ért.

– Annyi baj legyen. Tudom, nehéz a helyzet, de ilyenkor is lehet tisztességesnek maradni. Látom például az Index kiszolgáltatott munkatársainak helyzetét, és tisztában vagyok vele, hogyan szorongatja őket Spéder nevű tulajdonosuk. Látok jó újságírókat rengeteg helyen, akikről sok mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy befeküdnének bármelyik oligarchikus médiabirodalomnak. Lehet így is.

– Mi lesz a ballib médiával? A Népszava és a 168 Óra a csőd szélén, a Klub Rádió a hallgatóktól tarhál, a Vasárnapi Hírek sem áll jól. Az ATV a Hit Gyülekezete történelmi egyház státusáért meg a vele járó állami támogatásért cserébe „átállhat”, a Népszabadság példányszáma zuhan, szabadulna tőle a tulaj. Mi marad? Egyáltalán akarja az MSZP, hogy legyenek balos tulajdonosok kezében lévő, balos szerkesztésű, balos fogyasztóknak szóló médiumok?

– Egy közbevetés: szerintem az ATV nem áll át, tisztességgel küzd a nézőkért, a hirdetőkért és az általuk kívánatosnak tartott világért. Minden párt felelőssége, hogy megszervezze a maga nyilvánosságát, de ez nem egyenlő azzal, hogy adjon pénzt médiumokra innen-onnan, és fenntarthatatlan, alárendelt pártsajtót tartson, amit kézből etet, tisztázatlan forrásokból. Nem hiszek a fideszes, vazallusi modellben.

– A fideszes média működik. Legalábbis ami a pénzt illeti.

– Most éppen sikeres, mert tömik állami megrendelésekkel. De mi lesz hosszú távon? Megéri fenntartani azt a struktúrát? Hoz hosszú távon politikai hasznot? A Hír Tévé vajon most is képes lesz megőrizni a hitelességét, amikor nem kommunistákat kell keresztre feszíteni? Ami pedig bennünket illet: mindenképpen szükség van arra, hogy a magyar baloldalnak legyen médiapolitikája, és szükség van ebben aktív eszközökre is. Szükség van arra is, hogy a baloldalhoz közel álló tulajdonosok kezében legyenek médiumok. Az is elfogadható, ha egy tulajdonos egy bizonyos politikai álláspontot érvényesít a tulajdonában levő médiumban – nézzük csak az általam nem kedvelt Fox News és Ruperth Murdoch viszonyát. Ráadásul az is elfogadható, ha egy médium akkor is fenntartatik, ha önmagában veszteséges, persze kell ennek hitelességéhez az is, hogy minden lehetséges megtakarítás megtörténjen. Nem gondolom, hogy a média izolált terület a politikai rendszeren belül.

– Ha önön múlna, mi lenne az ön által megújulásra képtelennek ítélt balos médiumok sorsa? Pusztuljanak?

– A status quót valójában senkinek nem volna érdeke finanszírozni, bár általában idővel azért meg szokott ez történni. Nyilván lesznek, akik túlélnek, és lesznek olyanok is, akik megszűnnek. De azt nem hiszem el, hogy ne lehetne minimum egy kereskedelmi politikai talk rádióból, egy politikai napilapból, egy politikai bulvárlapból és egy hetilapból – természetesen internetes felülettel kiegészítve – piacképes, integrált, nem kézivezérelt médiafelületet kreálni. És ha ez a racionalizálás után is termel évi néhány tízmilliós veszteséget, ekkor jön a feladat, hogy egy baloldali mozgalomnak – nem papírzacskóval – van felelőssége transzparensen beterelni a hiányzó öszszeget. Hogy ezt pártkasszából adja természetesen legális támogatásként, vagy beszél vállalkozókkal, akik szívjóságból, elvből vagy számításból segítenek, egyre megy. A lényeg, hogy a média világában sem a tegnapelőtti status quót kell védeni. Hanem minden erővel azon kell lenni, hogy a politikai elnyomástól sújtott, állami hirdetési diszkrimináció által elnyomott, piaci hirdetői nehézségekkel szegélyezett magyar médiapiacon az erőket új formátumok, új együttműködések irányába alakítsuk. És ebben kell megtalálni a magyar baloldal politikai képviseletének megfelelő szerepét is.

 

 

Kapcsolódó írások:

„A keksz olykor csodát tesz” – Rogán Antallal beszélget Nagy József – Megvan még a kantáros nadrágja? – Sosem volt nekem...

“Olykor én is értetlenül szemlélem a közoktatásban zajló eseményeket” – Pálinkás Józseffel beszélget Nagy József – Az imént elkapta önt a folyosón egy idős...

„De megesik, hogy a sárkány sár formájában jelenik meg” – Szőcs Gézával beszélget Nagy József – Azt nyilatkozta még augusztusban, hogy napló készül államtitkári munkájáról....

Minél többet lop a politikus, annál biztosabb, hogy megússza – Bócz Endrével és Tóth Mihállyal beszélget Nagy József – Határozott hatalomváltás zajlik. Kétharmados, zömmel sokéves mandátummal a Fideszé...

Bojár Gábor: “Polgári oldal” és polgári értékek Bojár Gábor “Polgári oldal” és polgári értékek Egy barátom...

 

 

Cimkék: Nagy József

 

 

 

 

© Mozgó Világ 2011 | Tervezte a PEJK