A Mozgó Világ internetes változata. 2010 december. Harminchatodik évfolyam, tizenkettedik szám

«Vissza

Miklya Zsolt: Billentyűkről lekopott betűk; Csigák fölött arany

Billentyűkről lekopott betűk

 

 

Csak egy billentyűzethez

ragaszkodik – nem ragad, tévedés

ne essék – így az ember. Tollával

folytatott ilyen bensőséges viszonyt

Kosztolányi: „Szoktattam magam a

töltőtollhoz, s a töltőtollat magamhoz.”

Harmincegy évig. „Boldog pillanatok.”

Ilyen sokáig csak egy baráttal lehet

boldog az ember. Főleg, ha ír és mesél.

Laptopom még nincs harmincegy éves,

de egy nemzedékváltást már megélt,

memóriájában versek és regények,

s bár nem mind én írtam, barátaim ők,

mint a billentyűkről lekopott betűk.

 

 

***

 

 

A billentyűkről lekopott betűk

közt legszebb az i. Csak egy kis

pont sejlik belőle, de tudom, benne

rejlik Isten – csak egy shift kell még –

és az idő. Vagy ott a té. Két vonal-

töredék csak fönn és lenn, mi köti

össze őket, titok, távolság, maga-

mutatós ének, szeretném, hogyha…

vagy a tapasztalat? Mellette a zé,

egészen maga alatt. Biztosan sokat

bazmegeltek – azt én nem szoktam –

nehezen bírja, gyorsan kopik. Fél

szárával semminek támaszkodik

az A. Állva dől, akár az irónia.

 

 

***

 

 

Állva dől, akár az irónia,

mint a fák a Feneketlen-tó partján,

feszesre húzott háttal. Írhattál volna

Fekete-tót is nyugodtan. Akkoriban

még nem volt Herold, ahogy nevezted

később a laptopot. Szerepcseréről

írtál, Simon – mágusod – haláláról.

Aztán laptopot cseréltél, így lett

a hű Herold az enyém. Szerettem

fénykorában is, már nem sortüzek

ropogását véltem billentyűiből

kihallani, tábortűz után zsarátnok

izzik ilyen pőre ropogással. Kit

nem a tűz éltet, halál fia.

 

 

 

Csigák fölött arany

 

 

Porallergiád kiújul kint s bent,

pedig csak magadat kéne kifújnod,

akár a papírfütyülőt az orrod

alatt. Búcsúfia kacsint és szisszent,

botként feszül, majd visszapöndörödik,

mint a csiga. Papírcsiga, papírház,

stanicli zörög, kreppszalagot cifráz

a szél. Vendégek gyülekeznek, mind

másról mesél, terített asztal, arany

karikák úsznak a csigák fölött,

tyúkhúsleves, párolgó tányérkörök,

frissen szelt kenyér, puha fehér karaj,

és nagyapád szólásra emelkedik.

Csigák fölött arany szalvétaladik.

 

 

***

 

 

Csigák fölött aranyló papírladik,

hullám jön, kisodorja a partra,

majd vissza, játszik vele, mint a nap

sugaraival. Mindjárt esteledik,

a stégről ugráló bronzbőrű fiúk

sikolya megritkul, arany és bronz

ötvöződik a csillámhabokban, vonz,

nem enged el a part, fövenye lehúz.

Mélyre merülsz, ahogy fekszel tovább,

lassan merül a Naphajó, utasa

aranyát bronz leptonokra váltja,

uszálya körül fehér fellukák.

Mire felemelkedsz, néptelen a part.

Magadra öltöd, ami kitakart.

 

 

Kapcsolódó írások:

Miklya Zsolt: A legkeskenyebb % Miklya Zsolt A legkeskenyebb Módszeresen, szinte szakértelemmel tépte...

Miklya Zsolt: Ikerponyva Miklya Zsolt Ikerponyva Rezeg, kiold Mikor rád leltem,...

Miklya Zsolt: Soraid, Rafael Soraid, Rafael „Rafael, a soraid úgy legyenek megírva, őrizzenek, tudod,...

Miklya Zsolt: Senkise öl Senkise vagy, mégsem vagy egyedül, bár naponta megszégyenülne benned a...

Miklya Zsolt: Pipacs, cicfarok, belvíz Meggylevelek közt szüntelen átdereng, -szűrődik az égkék, anya kosztüme, feszesre...

 

 

Cimkék: Miklya Zsolt

 

 

 

 

© Mozgó Világ 2010 | Tervezte a PEJK