A Mozgó Világ internetes változata. 2010 október. Harminchatodik évfolyam, tizedik szám

«Vissza

Tenigl-Takács László: Menyegző

 

 

Előző éjjel indult, mert az első vonattal már nem érte volna el a reggeli gépet. Egész éjszaka zötykölődött, cigarettázott, bámulta a fekete tájat az ablakon át, nézegette a postán megküldött fényképeket, és gondolkozott azon, hogy mi lesz. A szervező ember azt mondta, havonta egyszer vagy kétszer szabad csak hazajönni, mert lehet ellenőrzés, és ha lebukik valaki, bukik vele a pénz is. De ne aggódjanak, vannak kapcsolatai, és ha gáz van, majd telefonál. A szervező ember soha sem mondta, hogy dolgoztatja őket. Mindig úgy mondta: ő segíteni akar. Mikor már nem kellett útlevél, kivitt külföldre a faluból néhány markosabb embert és elkért pár kisgyereket, a szegényebbeket a telepről. Pár nap múlva egy megrakott kamionnyi cuccal jöttek haza. Csillárok, teljes ülőgarnitúrák, hűtők, kerékpárok. Hetekig árulták a városi boltokban. A szervező ember azt mondta, ha németbe’ csak megkarcolódik valami, máris lecserélik, kidobják, odaadják jótékony szervezeteknek, csak tudni kell, hova menjen az ember, és hogyan kérje el. Ezért kellettek a gyerekek is, hogy lássák, hogy nem hazudik. Jól fizetett. A férfiak naponta tíz eurót kaptak a rakodásért, a gyerekek gyümölcsöt, szalámirudat, hatalmas csokikat. Jól jött ez a mostani munka is, mert a két gyerekre kapott ápolási segély semmire se elég. Kell a kocsi, ha a kisebbiket vinni kell valahova. Úgyhogy most sok helyen él. Különös eset, de igaz történet, nem kitalálás.

 

 

Volt nála pénz. Kaptak egy ezrest a pesti pályaudvaron tartott eligazításon, vagy hogyan nevezték. Ott mondták el, melyik gépre kell szállniuk, és hogy a külföldi országban leszálláskor már várni fogja őket az összekötő, akit mindenki ismer, ő viszi őket tovább. Rendelt egy kávét a reptéri büfében. A szomszéd asztalnál idegen nyelven veszekedtek, egy nő szidta a férjét, kiabált, valami „gepekket” emlegetett. Ő egyedül ült. A csomagját ilyenkor mindig a lába alá húzta, hogy ha elaludna, el ne lopják a cuccait. A veszekedő párról az jutott eszébe, hogy a férje először nem akarta, de egy vámügyis haverjuk elmagyarázta, hogy nem bűnügyi kategória az, amit csinál. Végül is senkinek semmi köze, hogy otthon is él meg odakint is. Uniós joga van hozzá. Arra kell csak vigyázni, hogy a pénz ki ne derüljön, mert az ajándékozási jövedelemnek számít, be kell vallani, különben adócsalás. És ha egyvalakit elkapnak, akkor biztos, hogy visszamenően felgöngyölítik az összes ügyet. Börtönt is kaphatnak érte, ez attól függ, melyik országban, mert a törvények mindenhol másmilyenek. Meg hogy egyre veszélyesebb, mert egyre többen csinálják már Romániából és Bulgáriából is. Különös eset, de igaz történet, nem kitalálás.

 

 

A veszélyről az jutott eszébe, hogy kiskorában volt egyszer egy álma. Az álomban az volt, hogy nagy baj lesz valamiért. El akart szaladni, de a kerítés résein át benyúlt egy elefánt. Ormánya úgy beszélt, mint az emberi száj, nyugtatta, mondta, ne féljen, ő majd megvédi, elmúlik a baj. Egyszer látott igazi elefántot. Az osztályfőnökük nyert a lottón, és utána a garázsban felakasztotta magát. Nekik nem mondták el, hogy miért. Később tudta meg, hogy a gazdagság után a felesége elhagyta, elvált, és elperelte tőle a fele pénzt. Benne volt akkor az újságban is. Hagyott valamit az iskolára, a gyerekekre, vigyék fel őket Budapestre. Állatkert, vidámpark, ebéd egy igazi étteremben. Hajnalban indultak, nagy szaladgálás és rosszalkodás volt a buszon, egyszer még meg is állt a sofőr, és belebeszélt a mikrofonba, hogy mindjárt visszafordul, ha nem viselkednek rendesen. De ők tudták, hogy ezt úgyse lehet, a tanárok se csinálhatnak semmit, csak kiabálhatnak és pofozkodhatnak, mint a suliban. Hazafelé már sötét este volt, mindenki aludt, csak néha ébresztették fel őket pisilni. Aztán sokáig nem ment sehova, legfeljebb a városba, ha beidézték a hivatalba, vagy intézni kellett a dolgokat. Most pedig itt van Ferihegyen, és évente többször is repülővel utazik más és más országokba. Különös eset, de igaz történet, nem kitalálás.

 

 

Az apja nagy és erős ember még most is, ötven felett. Fiatal korában sokat ivott és verekedett. Az volt a szokása, hogy egy kanna borral ment végig a főutcán, és fejbe csapta azt, aki nem ivott vele. Néha egyszerre öttel-hattal is bunyózott, és mindet leverte. A mama halála után nagyon megváltozott. Nem ivott többé. Ő volt a legnagyobb gyerek, szokás szerint nem az anyja, hanem a mama nevelte, hogy ne legyen otthon egyedül. A papa már réges-rég meghalt a gyári balesetben. Az anyja valamiért nem nagyon szerette, ha náluk volt, mindig küldözgette meg dolgoztatta, a kistestvéreinek meg semmit se kellett csinálni, csak kényeztették őket. Mikor a szüleihez visszakerült, már nagylány volt, nemsokára férjhez ment, el is költözött. Fiatalon szülte az első gyereket. Akkor kezdődtek az igazi bajok. Később a kórházban kiderítették, hogy genetikai összeférhetetlenség vagy mi van közöttük. Ha tizenöt évvel ezelőtt azt mondják neki, hogy egyszer a hetes gatesnél várják a londoni repülőtéren, nem hiszi el. Különös eset, de igaz történet, nem kitalálás.

 

 

Várás közben, ha álmos az ember, furcsa dolgokat lát és vesz észre. Az egyik széken egy idősebb nő aludt. Mélyen a szemébe húzva egy bőrszínű sapka, a búbján egy gomb vagy fityula, ami pont úgy nézett ki, mintha egy dugó vagy fapöcök lenne a kopasz fejébe verve. Erről meg az jutott az eszébe, talán nem is alszik, hanem halott, mert beleverték a fejébe azt a facöveket. Felkuncogott. A szervező ember azt mondta, a házasságkötéskor ezer eurót fognak kapni, ebből a felét kell leadni a szállásra, kajára. Ha sikerül találni valami melót, dolgozhatnak is, az már tisztán az övék. Három hónapig muszáj maradni, azután lehet csak a válást bejelenteni. Akkor majd megint kapnak ezer eurót, ezt megtarthatják, de ők is fizetik a visszautat. Sokáig számolta, mennyi az ezer euró fele meg még ezer, hogy ha ebből lejön a repülőjegy meg még, mondjuk, havonta két oda-vissza út. Végül nem jött ki, hogy hány forint. Sok. Viszont a következő házassága csak jövőre lesz Hollandiában egy törökkel. Már meg van szervezve az egész. Addig kell a pénznek kitartania. Nem volt jó matekból. A térképeket viszont szerette. Megértette, hogy a víz miatt kék rajta a tenger (minél sötétebb a kék, annál mélyebb a víz), ez egyszerű volt. Ahol sárga a föld, ott sok a homok, ahol meg zöld, ott mindig füves és állatok élnek. A barna a hegy, a fehér a hó. Mikor az első gyerek, az intézetis lánya született, az orvos sokáig magyarázta, hogy valószínűleg oxigénhiányos, ezért nem tud majd járni és beszélni. Az orvos beszélte rá őket még egy gyerekre, hogy ha majd lesz egy egészséges, az pszichikailag kárpótolja őket, vagy ilyesmi. A második, a fiú már jobb állapotban van, gőgicsél, mint a kisbabák, felismeri a plüssjátékait és az embereket. Ha valami selymessel cirógatják, felnevet. Szereti, ha bekapcsolják a zenét, ütemre ringatja, rázza magát. Most tizenegy éves. Ahogy a gyógypedagógus magyarázta, képes a kommunikációra a környezetével, fontos is, hogy sokat foglalkozzanak vele, különben teljesen bezárul. Több gyerekkel már nem próbálkoztak. Különös eset, de igaz történet, nem kitalálás.

 

 

Várás közben olvasgatta a papírt, amit a fényképekkel együtt kapott. Az ő férje egy pakisztáni lesz, leírták neki, hogy hívják, hogyan ismerkedtek meg, amit meg kell jegyezni, de ha elfelejt valamit, akkor sincs gáz, mert a tolmács tudni fogja majd. Magyarul meg ott úgyse értenek. Volt egy másik listája is, hogy milyen személyes tárgyakat kell kivinni és elhelyezni a lakásban. A két szülés nem hagyott rajta nyomot, csinos, szép asszony maradt. Lányos, takaros. Az igazi férjével már négy évvel ezelőtt elváltak papíron. Így volt kedvezőbb a segélyek és a munka miatt. De azért együtt vannak, szeretik egymást, mindenki tudja. A pakisztáni valami üzletet akar nyitni, ezért kell neki a házasság. Csak polgári lesz. Még otthon megkereste a térképen Pakisztánt. Rózsaszínű. Biztos jó ország, rendesek ott az emberek. Ez úgy jutott eszébe, hogy egyszer kislány korában a ház előtti pocsolyában pancsoltak a szomszéd gyerekkel, amikor hirtelen besötétedett és megdördült az ég. Megijedt és sírni kezdett, de épp akkor kiabált ki a mama, hogy „gyere be, baba, kész a vacsora”, ő pedig beszaladt és felcsimpaszkodott a mama nyakába, akinek frissen főtt étel-, öregasszony- és cigarettaszaga volt. Rózsaszín virágos kötényt hordott. Biztos az Isten is rózsaszínű. A férje rendes ember, szakmája van, de nem vették fel sehova se. Mikor elváltak, elment ápolásira, ez majdnem minimálbér. Sokat törődik az otthoni gyerekkel, eteti, pelenkázza, játszik vele, amikor ő „oda van”, ahogyan egymás közt mondani szokták. Az intézetist is gyakran látogatja. Mostanában többet kell, kevés az ápoló, nincs rá idejük vele foglalkozni, és sokkal nyűgösebb, amióta neki is megjött a menstruációja. Amikor külföldön van, az utóbbi években már csak keveset sír, ha eszébe jut a családja. Számolgatja a napokat, hogy mikor mehet legközelebb haza. Foglalkozása: állampolgársága. Különös eset, de igaz történet, nem kitalálás.

 

 

A múltkori házasság után építették hozzá a házhoz a fürdőszobát. Szeret pancsolni ő is, a gyerek is. A férje rátermett ember, egymaga kicsempézte az egészet, rászerelt a kádra egy csimpaszkodót, amibe a gyerek kapaszkodik, nem bukik le a víz alá a feje. Sokszor együtt fürdenek, fröcskölődnek és nevetnek, csupa víz lesz az egész fürdőszoba. A szervező okos ember, ő találta ki, hogyan lehet uniós útlevéllel behozni kintről az embereket. Sovány és szemüveges, rekedten beszél. Hívő és templomba jár, egyre gyakrabban, mióta megtudta, hogy rákja van. Az is az ő ötlete volt, hogy külföldön összegyűjti az utcára kipakolt bútorokat, háztartási gépeket, vagy elkéri a teljes berendezést, ha bezárnak egy intézetet valahol. Raktárai vannak Németországban és Ausztriában. A drágákat eladja, a törötteket hazavihetik az emberek. Amikor indult a választáson, többen kopogtatócédulákat gyűjtöttek neki. Egy teherautónyi műanyag dobozos tortát is szerzett valahonnan. A városban osztotta szét Mikuláskor. Nagy tülekedés lett, úgy megtapostak egy kisgyereket, hogy kórházba került. A tévé is bemondta. A szervező ember rendes, eddig még sohase verte át őket. Azt mondta, az öcscse ezredes a megyei rendőrkapitányságon, a tanúvédelmi programban is benne van, nála rejtik el külföldön a veszélyes tanúkat. Mikor az osztálytársa, akivel most is jó barátnők, belekeveredett a kézigránátos ügybe (a tévé is bemondta), nyolc hónapig volt nála Bécsben a vallomás után. A szervező ember szerette volna ott tartani magának, még azt is megígérte, elválik érte, de a barátnője még mindig a régit szerette, akit lecsuktak. Vissza is jött Ausztriából, nem bírta kint. Így lett az ismeretség, a munka, a sok utazás. Különös eset, de igaz történet, nem kitalálás.

 

 

Nem így képzelte el az életét. Persze senki sem úgy képzeli el. Az alvás a legnehezebb. Otthon gyakran felsír a fiú, szomjas, valamije fáj, ringatni, simogatni kell. Néha elgondolkodott azon, mit álmodhat a gyerek, hiszen alig lát, és nem tud beszélni. Biztos, hogy ő is álmodik valamit. Nem szavakat, talán zenét vagy érzéseket. Külföldön meg mindig egyedül fekszik az ágyban, amit sohasem szokott, külön szobában, fél egyedül, és felriad a zajokra. Szex nincs. Ez előre meg van beszélve. Rendesek, nem is próbálkoznak vele. Van olyan férj, akinek otthon is van párja, ő is csak a válásra vár, hogy maga után hozza, vagy itt keresse meg az igazit. Megszokta a virrasztást, de most, hajnali négykor, már nem bírt tovább ébren maradni. Nem voltak bonyolult gondolatai. Nem is szoktak vele bonyolultul beszélni. Sohasem mondott volna olyat, hogy az igazság egyszerű és szép, ami a legjobban kifejezte volna az életét, és azt, amit csinált. Legtöbbször magyarul beszélt a fejében és magyarul is álmodott, de elalvás előtt (ezt észre se vette) mindig az anyanyelvén. Utoljára az a mondat járt az eszében, hogy nincsen helyette más.

 

 

Kapcsolódó írások:

Tenigl Takács László: Normális novella legyekkel 06 Tenigl ...

Tenigl-Takács László: RÁT Kezdetben egyszerűen munkanélküli-segélynek hívták. Szürkécske, ám érthető terminus. Azt jelenti:...

Tenigl Takács László: Korunk mantrái A „projekt” szó misztikus felhangját sokáig csak gyanítottam, legutóbbi létformám...

Tenigl-Takács László: Kereszt a telepen A dolog úgy kezdődött, hogy két kiskölök elment pecázni. Amióta...

Tenigl Takács László: Gyerekkorom fasizmusa Az orosz polgárháború ténye úgy a hatvanas évek közepe táján...

 

 

Cimkék: Tenigl Takács László

 

 

 

 

© Mozgó Világ 2010 | Tervezte a PEJK