A Mozgó Világ internetes változata. 2010 szeptember. Harminchatodik évfolyam, kilencedik szám

«Vissza

Tenigl-Takács László: Kereszt a telepen

A dolog úgy kezdődött, hogy két kiskölök elment pecázni. Amióta a nagy viharok lezuhantak, mindenfelé csurig teltek a kiszikkadt láposok és bő vízzel áradnak a kanálisok. Hemzseg a törpeharcsa, a víz alá merült szántókig is felúszik a keszeg. Nem kell rá engedély. Nyaranta a céltalan bringázás mellett az egyetlen ingyenes szórakozás, amellett fontos fehérjeforrás a marhahúshoz, pulykamellhez és mirelit tengeri halhoz nemigen szokott családnak.

A gyerekek megszédültek a Naptól, és leheveredtek a környéken álló, egyetlen fa tövébe. Valamikor sok fa övezte a falut. Félreértés ne essék, senki-se-fái. Lassan eltünedeztek a kemény telekben. A fa alatt krisztuskereszt. Ma már funkciójavesztett. Földes út mellett áll, az autósok se járnak erre, hogy legalább ők keresztet vethessenek.

A gyerekek bámulni kezdték, és egyszer csak mindenütt világító, lebegő keresztek tűntek fel előttük a levegőben. Megijedtek, hazaszaladtak, elmondták a szülőknek. Az egyikük be is lázasodott. A szülők hitetlenül fogadták a mesét. Próbált szegényemberek, nemigen hisznek a csodákban, úgyhogy kimentek leellenőrizni, igazat mond-e a gyerek. Utánuk meg a szomszédok, majd a fél utca. Két nappal később az egész falu. Mindenki látja. Pontosabban, van, aki látja, van, aki nem. És aki nem látja, az bánja a nemlátást, mert látni szeretné.

Van egy másik legendaváltozat is. Eszerint szerelme hagyá el az egyik ifjút, s ő kiméne fohászkodni a kereszthez, így lőn a jelenés. Nekem ez már kicsit műanyagszagú. Majd a zsinaton kivizsgálják, mi az igazság.

Felkeresték a papot is. Komoly ember. Óvodát, tanodát, sportpályát épített a gyerekeknek, nyaranta táborozni viszi őket. Csacska hiedelmekre nincs ideje. Így is reagált. Ezért aztán némi szakadás támadt a népi hit és az élő egyház tanai között. Pedig az egyik jámbor lélek még azt is megkérdezte tőle, engedélyezi-e a pápa, hogy ilyesmik történjenek.

A hívőtábor egyre nőtt, lassan elnémultak a szkeptikusok. Közöttük asszonykám is. Ő halad a korral, már egészen másfajta, trendi babonákban utazik. Éppen a múlt héten alázott porig felmosás közben egy tévéasztrológust és pozitívkarma-rendezőt (vagy mi a francot, csak fél füllel hallottam), mégpedig tisztán szakmai alapon: nem úgy kell azt kiszámítani, nem az jön ki belőle, és így tovább. Aztán annyian jöttek, „te gyere, ezt látnod kell”, hogy végül beadta a derekát, és buzgó neofitaként tért haza a gyerekkel.

Nem volt mit tenni, tegnap hajnalban én is kikarikáztam. Szerettem volna olyan időpontot, amikor egyedül vagyok. Ne hasson rám a tömegpszichózis, meg ilyesmi. Az én keresztem 20-30 centis volt, fehér színű, a jobb szemem közepétől úszott fel a látómező felső sarjáig, ha pedig visszapillantottam, újra elölről. Persze lehet, hogy kisebb vagy nagyobb, a látomásoknak ugyanis nincs távolságuk, nehéz a méretüket megbecsülni. Igencsak fogyatékos természettudományos műveltségem adna rá magyarázatot. Ha a felhők hófehér hátterében kirajzolódó fekete tárgyra összpontosít az ember, az alakzat utána a sötétebb felületeken fehér kontúrral megjelenik.

A településből kivezető mind a négy úton áll egy ilyen kereszt, vélem, egykoron azért emelték őket, hogy a falut vigyázzák. Sötét lelkemben felmerült az a gondolat is, ma már inkább őrtoronyként funkcionálnak. Arra ügyelnek, ki ne szökhessen a láthatatlan szögesdróton át, aki már ide született. Egy kísérlet nem kísérlet, így aztán kipróbáltam a többi keresztet is. Azokon viszont nem működik. Talán el vannak romolva, mint a visszhang Örkény egypercesében.

Úgyhogy valódi jelenésben volt részem, én pedig itthon ülök, és gondolkodom a dolgon. Legvalószínűbb magyarázata, hogy élő szent lakik a faluban. Van is egy Mária Magdolna-tippem. Rossz nyelvek azt rebesgetik róla, a testével kereste meg a pénzt, hogy illőn eltemethesse a nagyanyját. Tiszta, bűntudatlan és bűnbánó lélek, készen is áll a nagy utazásra, már csak Krisztus várat magára, no meg a tizenkét apostol. Nem árulom el a nevét. Nyomozza ki a Vatikán.

Most már ott tart a dolog, hogy a környező falvakból is megindultak a zarándokok. Óhatatlanul is a Dolce vita jelenete jut az ember eszébe, itt azonban sem tolongás, sem ravasz üzleti számítás, sem esőtől felrobbanó reflektorok. A hívők – még a haragosok is – szelídek, beszélgetnek, énekelnek, és várnak a nem-tudni-mire. Közben a helyi polgármester kitisztíttatta a gazos környéket, már néhány fából ácsolt padot is felállítottak. Vidékfejlesztés ez is a maga módján. A keresztlátogatás rendszeres esti program lett. „Jössz a kereszthez? Aha, hívjuk az Erzsit is.” Összehozza és összetartja az embereket. Beszélgetteti őket. Mindenképpen jobb, mint a tévé. Idővel a nyáj és a pásztor is megbékélt egymással. A legújabb híresztelés szerint a pap már nem a részegséget okolja, hanem inkább az éhségtől láthatnak légi kereszteket az emberek. Ez persze nem igaz, amiképpen azt sem szabad elhinni, amit a papról terjesztenek. Viszont ha ennek híre megy, alighanem kapunk egy kisteherautónyi lisztet, szavatossága-lejárt száraztészta-adományt.

Néhány hozzám hasonló, trógerlelkű haverral agyalni kezdünk, miként lehetne a falu érdekében hasznosítani a dolgot. Talán valami kegyhely-turizmusra alapuló, helyi szövetkezet. Gyorsan kellene cselekedni, mielőtt lecsapnak rá a profi hurkasütők és szentképárusok. Semmi alkoholmérés, mint más kegyhelyeken, mert abból csak balhé lesz. Esetleg helyi motívumokkal díszített, hímzett keresztek. Fűzfaveszszőből font falidíszek. Műanyag talapzathoz ragasztott, vízzel töltött üveggömb. Benne a két kisfiú kézzel festett figurája. Ha felrázzák, hópihék helyett aprócska keresztek kavarognának a folyadékban. Otthon leverné és eltörné a gyerek. Kikapna, de semmi baj, lehet újat venni a bódénál. Esetleg meghirdetni a dolgot szociológia és kultúrantropológia szakokon. Eddig ingyért jártak ide kutatni. Megitták a kávét és jegyzeteltek. Most a Szentkereszt Szövetkezet napidíjat kérne tőlük. A fényképekért és az interjúkért külön tarifát. A pénztárban kellene befizetni.

A falu határában tavaly termálforrást is találtak. A gyógyvizet hőszigetelt vasvezetéken viszik a közeli városba. Úgy hallom, luxusfürdőt építenek rá török és arab befektetők. Izrael most kimaradt a buliból. Nocsak, nocsak, talán fogy a pénze, meg a szemfülessége. Úgy 3000 körül lesz a belépőjegy. Pont ennyi az idei napszám. Tíz óra kapálás béréből gőzfürdőzhet, dzsakudzizhat, kiáztathatja fáradt tagjait az agrárproletár. Esetleg ki lehetne könyörögni egy aprócska leágazást. Akkor meglenne a szentkút is. Amíg a hit kitart, megélhet belőle húsz-harminc család.

Lehetne világraszóló kegyhelyünk, ha kiegyezne egymással az eklézsia és a hívősereg. Dőlne a pénz, jönne gyógyulni a sok pénzes nyugat-európai. Az a sok holland. Mer’ úgyis elönti őket a tenger. Meg a német. Ott úgyse nagyon van ilyesmi. Vinné a szentvizet haza a Barack Obama. Sajnos, ahogy a fejlemények mutatják, a szakadás tovább hasad. Tisztelendő urunk (kit én valóban tisztelek) a minap átokkal sújtotta a jelenést. Felbukkantak a kistérség vélhető sátánistái is. Valaki ugyanis – csak szörnyülködve tudom leírni – egy éjjel odapiszkított a szent fa tövébe. Válaszul az Ég Krisztusarcot jelenített meg a talapzat egyik kövén. Mobiltelefonokkal fotózzák és mutogatják. Én is láttam és illumináltam. A neofiták legbuzgóbb aktivistái igazlátót is hívtak. Azt mondják, ma érkezik, és hitelesít. Ebből baj lehet.

 

 

Minden jel arra mutat, hogy vérbő albigens mozgalom van kibontakozóban. Ha a lázadás kitör, nem kétséges, hol a helyem. Szőrcsuhában gyújtogatom majd az újgazdagok palotáit, eke szarvához kényszerítem az arisztotechnokráciát, szekercével töröm fel a villányi apátság pincészetét, csapra verem hordóit, és borgőzős szakállal hajkurászom a belevaló eretnek menyecskéket. Amíg a pápa s a király össze nem gyűjti seregét, kik elfognak, megtortúrázzák, máglyára kötözik, kerékbe törik vagy karóba húzzák porhüvelyem az illendő szokás és a háromcsapásos törvényi passzus szerint.

Az Úr 2010. esztendeje, Kisasszony havának 10. és 19. napjai között, Agyarország.

 

 

Kapcsolódó írások:

Tenigl Takács László: Normális novella legyekkel 06 Tenigl ...

Tenigl-Takács László: RÁT Kezdetben egyszerűen munkanélküli-segélynek hívták. Szürkécske, ám érthető terminus. Azt jelenti:...

Tenigl Takács László: Korunk mantrái A „projekt” szó misztikus felhangját sokáig csak gyanítottam, legutóbbi létformám...

Tenigl Takács (György) László: A végső összeesküvés Arra gondoltam, azzal kezdem: „Kedves naplóm!”, de most, böngészgetve a...

Tenigl-Takács László (és diákjai): Nézzünk bizakodva a jövőbe! Iskolában politizálni tiltott cselekedet. Nem is tesszük. A választások ugyanakkor...

 

 

Cimkék: Tenigl Takács László

 

 

 

© Mozgó Világ 2010 | Tervezte a PEJK