A Mozgó Világ internetes változata. 2010 június. Harminchatodik évfolyam, hatodik szám

«Vissza

Podmaniczky Szilárd: Két repülőjegy

Hiába mondtam az anyukámnak, hogy már május van, nem engedett el kabát nélkül vizsgázni, és hát nincs másik kabátom, csak a téli, az meg olyan meleg, mintha egész télen le se vetettem volna. Németből mentem vizsgázni, hogy legalább egy alapfokút lerakjak, mert akkor elmehetnék külföldre dolgozni. Anyukám szerint az az igazi, a külföld, onnan mindenki gazdagon jön vissza, vagy ha nem, akkor nem jön vissza, és akkor nincs az a szégyen, amit anyu annyira emleget, hogy itt csak szégyenben lehet megmaradni.

Sokszor vitatkoztam vele, de mégis ő a felnőtt, neki jobban kell ezt tudni, én csak egy ilyen kis cukrászdában dolgozom, ahova anyu miatt vettek fel. A Marci bácsinak a cukrászdája bent van a központban, szemben a bankkal, onnan általában orosz krémtortát visznek az előfizetéses ebédhez.

A Marci bácsinak három éve meghalt a felesége, virágüzlete volt a bank mellett, és pont akkor vitte át a pénzt, amikor a bankot ki akarták rabolni, és ő lett az áldozat. A Kis Gyuri volt a rabló, mert meg akart szökni a szeretőjével, de amikor látta, hogy nem a levegőbe lőtt, hanem a Marci bácsi feleségébe, akkor ott a helyszínen fejbe lőtte magát. Le se vette a maszkot, hanem a maszkon keresztül.

A Kis Gyuri egy cigánylányba volt szerelmes, és azzal akart új életet kezdeni a határnál, már megvolt a határőrvizsgája, úgy tudott pisztolyt is szerezni. A cigánylány még kiskorú volt, de a Gyurit mindenki olyan rendesnek ismeri, hogy biztos kivárta volna az időt, amíg felnő, de addig se akarta, hogy a Tímárék elvigyék kurvának. A nevét pontosan nem tudom, de szép lány volt, most valahova elmenekült, mert mindenki szerint átkozottul megbolondította a Kis Gyuri fejét, és ennek lett a két áldozata. Az emberek szerint nem lehet Isten ellen vétkezni, mert annak mindig rossz vége lesz. Azt nem tudom, hogy ebben mi az Isten elleni, de nagyon félek, nehogy én is valami olyat csináljak, amibe másnak kell belehalni, úgyhogy amikor fölvett a Marci bácsi a cukrászdába, nyitni akart nekem egy bankszámlát, hogy majd arra utalja a fizetésemet, hogy ettől is hivatalosabb legyen, én meg attól féltem, hogy ez is az Isten ellen való, hogy ott nyisson számlát, ahol meghalt a felesége, úgyhogy maradtunk a készpénznél.

A Marci bácsi nagyon kemény ember, még a temetésen se sírt, csak állt, és nézte a papot, aki a harmadik unokatestvére, és olyan beszédet mondott a feleségéről, amiben még az is benne volt, melyik a kedvenc színe. Akkor két hétre bezárt a cukrászda, és kirakták a fekete zászlót még a papírboltra is, ahonnan a Marci bácsi vásárolta a tortadobozokat. Megvolt a tragédia húsz évre, mert állítólag húszévenként van ilyen véletlen, de senkin nem lehetett bosszút állni, mert a Kis Gyuri is halott. Biztos tudta ezt a Kis Gyuri, és jól fölfogott érdekében húzta meg a fejénél a ravaszt. Azt senki nem tudja, mennyit akart rabolni, de találtak nála hatvanötezer forint értékű befizetetlen csekket, telefon, gáz meg villany, meg volt nála két repülőjegy, ami már öt éve lejárt. Hogy mi is volt öt éve, azt nem lehet pontosan tudni, de majd a rendőrség kideríti.

A kocsmában a Tolnai őrmestert kérdezgetik, amikor bemegy igazoltatni, hogy mondjon már valamit a Kis Gyurival kapcsolatban, de folyton csak azt az egy szót hajtogatja, hogy állambiztonság. Mert ugyan már mit árthatott a Kis Gyuri az állambiztonságnak, ha csak azt nem, amit a Pető kocsmáros magyaráz, hogy ki akarták vinni Nyugatra bűnbaknak, hogy majd olyan tranzakciókat bonyolítanak a személyijével, amivel meggyengítik a forintot, az pedig már állami kockázat. Hogy egyenesen Soros György bérelte fel Kis Gyurit, és ment volna Londonba nyelvleckét tanulni, hogy amikor forintot vásárol a tőzsdén, ne derüljön ki, hogy magyar. Szegény Gyuri, most már húsz évig mindennek ő lesz az oka, még annak is, ha egyszer véletlenül bevezetik nálunk az eurót, bár a Pető kocsmáros szerint akkor lesz itt euró, amikor Tolnai őrmester baknyulai a Csárdás királynőt éneklik a cseresznyefáján.

Az a húsz év tényleg igaz lehet, mert pont húsz évvel a Kis Gyuri előtt a Dávid Pista kettévágta baltával a feleségét, mert megcsalta a cirkuszi törpével. Két hétig volt itt a cirkusz, és állítólag a Dávidné olyan perverziós volt, hogy a törpére bukott, ráadásul azt jól el tudta rejteni, mikor jött az ura, észre se vette, amikor kimászott az ablakon, azt hitte, hogy a macska ugrott ki. De aztán egyszer valamiért nem rúgott be a Dávid Pista, és nem törte össze a teraszon a virágcserepeket, hanem hang nélkül ment be a házba, és ott találta a törpét a felesége karjaiban. Először azt hitte, hogy gyereke született, de azért annyira nem lehetett fáradt, úgyhogy fölkapcsolta a villanyt, és megnézte jobban a törpét, ahogy mint egy szőrös kisgyerek intimálja a feleségét.

Ezt a Tolnai őrmester mondta, hogy neki hivatalosan ezt intimálásnak kell jegyzőkönyvbe venni. Azt mondta, borzalmas egy helyszín volt, ahol megbaltázta a feleségét, mint egy disznóvágás, nem is egy, kettő. Állítólag máskor is csinált már ilyet a felesége, de hát hagyni kell ilyenkor menni az asszonyt, vagy elzavarni, nem gyújtóst aprítani belőle. Merthogy a Dávid Pista meg tizennyolc évet kapott. Enynyire nem lehet egy családot tönkre vágni, mert ez is Isten ellen való, amiről nagyon kellett volna tudni a Pistának, templomjáró ember lévén, néha órákig nézte a Jézus szüleit, merthogy a Pista árván született, nem volt neki se anyja, se apja. Az őrmester szerint onnan ez a rejtett brutalitás.

A Pista pont két évvel előtte szabadult, ahogy a Kis Gyuri elintézte magát, de nem jött vissza lakni, hanem bent maradt a börtönben továbbszolgálónak. Volt is vele egy cikk az újságban, hogy annyira megszokta a benti levegőt, hogy ő nem vágyik más rendszerbe, és hogy ő a bűnösöket akarja szolgálni, mert annyira megbánta a tettét, és a könyvtárban értett meg mindent, ahol elolvasta József Attila egyik versét. Azt nem mondta, hogy melyiket, de az biztos, hogy nagyon megváltozott tőle, különben nem dolgozhatott volna a börtönben büntetett előéletűként.

Szóval, az anyukám most a Marci bácsi kedvese, de az apu nem hajlandó válni, mert úgyse tudják eladni a házat, úgyhogy vágtak egy másik bejáratot, középen pedig a konyhánál kifeszítettek egy drótot, amire három pokróc van fölakasztva.

Azt kérte a Marci bácsi, hogy szólítsam csak Marcinak, azóta nem tudom neki kimondani a nevét. Hívta az anyukámat is, hogy lakjon nála, de még nem bírta rászánni magát, hogy átvegye az Ibike helyét teljesen. Érzi, hogy vonzódik a Marci bácsihoz, de egyelőre csak szexuálisan, mert az apukám már egy nulla.

A múlt hónapban kirúgták a tejcsarnokból, pedig régen még művezető is volt, most meg már csak a savós hordókat csapatja az udvaron, és úgy be van rúgva, hogy attól félnek, egyszer fejjel bebukva találnak rá egy teli hordó fenekén. A féktelen ivászat is Isten ellen való vétek, úgyhogy az apukám már nem jár templomba, csak otthon ül, és várja, hogy az anyu megszólítsa a pokrócon keresztül, mert ő még mindig szerelmes az anyuba, csak nem tudja kifejezni. A múltkor palacsintát sütött az anyu, és úgy dobálta át neki a pokrócok fölött, apukám meg kiabált, hogy még, még, gyere vissza, Margitkám. Erre az anyu átdobott egy üveg lekvárt is, és hirtelen csend lett.

Egyszer kihallgattam egy beszélgetést, amiben azt mondta az anyu, hogy neki meg kell várnia, amíg a Miska meghal, nem bírná elviselni a lelke, hogy magára hagyja azt a szerencsétlent, csak utána költözik be, és utána lehet esküvő. A Marci bácsi meg avval érvelt, hogy rövid az élet, ki tudja, meddig működik a szerszám, és meddig élhetnek még boldogan, lehet, hogy holnap elviszi egy infarktus vagy egy csúnya májrák, mire az anyu megnyugtatta, hogy aki csak sört iszik és nem töményet, annak a mája olyan biztonságban van, mintha zsugorfóliába csomagolta volna a jóisten.

Néha átnézek a pokrócok között, ahogy az apu alszik a konyhában, tiszta szőr az arca, mert nem mer megborotválkozni, attól fél az anyu szerint, hogy a remegő kezével elvágja a torkát, és ezen már a villanyborotva se segít. Én meg akkor hogyan? Néha fölrakom a konyhakőről, ha leesett, bár nem tudom, hogy ezzel mennyire hosszabbítom meg az életét.

Anyu szerint érdemes volna fölgyújtani a házat, pénzt úgyse kapunk érte egy fillért se. Ki akarna beköltözni olyan falak közé, ahol egyszer már tönkrement a család?

Anyut mindenki tisztességes asszonynak ismeri, van tekintélye, meg egy régi kempingbicikli, azzal szokott keresztülhajtani a falun, és megy kifelé a Tóthékhoz bérszámfejteni. A Tóthéknak nagy fóliásuk van kint a falu szélén, télen még fűtik is, az ilyen luxust is csak ők engedhetik meg maguknak. Van egy nagy kéményük, arról megy a meleg víz a házba meg a kertbe is. Náluk télen is van paradicsom, viszik föl a nagybanira minden második reggel. Anyukám szokta mondani, hogy az irigyelje meg a Tóthékat, aki tud napi huszonhat órát dolgozni. Ezt nem egészen értem, hogy honnan van nekik ez a plusz két óra, de hát gazdagok, a sok munka mellé kijár ennyi luxus. A lányuk kint van Londonban, hogy mit tanul, azt nem tudom, de ekkora nagy bőröndökkel szokott hazajönni, állítólag hozza haza Londonból a szennyest, mert annyit kell neki tanulni, hogy mosni már nem marad ideje. Szép lány, de rengeteget tud beszélni, kiürül a hétvégi diszkó, ha ott van. Általában éjfélre berúgik, és amikor behány a sarokba, szidja a magyar konyakot, hogy ő Londonban csak koktélt iszik, és nem ilyen szart. Mindenki röhög rajta, mert akkor minek iszik, igyon Londonban, ha ott jobban bírja. Az apja soha nem csinált még jelenetet, csak jön érte a furgonnal, ölbe kapja ezt a marha nagy lányt, aztán hazaszállítja, mint egy elfáradt malacot. Elnéz neki mindent, mert annyira szereti, mint a saját életét. Fölmegy elé a reptérre kocsival, még akkor is, ha aznap nem lett volna nagybani, és úgy fuvarozza haza, mint valami ékszerdobozt, amit soha nem mer fölnyitni.

Anyu nem szokott a munkájáról beszélni, csak hozza haza a fóliás retket meg zöldhagymát. Egyszer meghívtak hozzájuk ebédelni, aznap reggel apu még tornázott is, hogy lazák legyenek az izmai, de délután háromra már bekapkodott, és beleakadt a lába a szalagfüggönybe. Anyu megfogadta, hogy soha többé nem viszi magával sehova, úgyhogy azon a nyáron kettesben utaztunk le négy napra a Tóthék hévízi apartmanjába. Ott aztán tényleg sok német van, megpróbáltam megérteni, amit mondtak, de folyton ettek valamit vagy fagyiztak, úgy meg csak a csámcsogást hallani. Anyu akkor végig olyan szomorú volt, igazából nem is beszélgettünk, csöndben ettünk és csöndben aludtunk, és én sem kérdeztem semmit. Hazafelé a buszon aztán beszélgettünk, hogy milyen hamar eltelt ez a pár nap, és igazán most jött meg a kedve kiruccanni, úgyhogy Bajánál leszálltunk a buszról, és vissza akartunk fordulni, de ott derült ki, hogy ma este érkeznek a frankfurti vendégek, és már nem mehetünk vissza, mert euróval fizetnek.

Hát akkor hazamegyünk, kisfiam, annyira emlékszem, ahogy ezt mondta, mintha azért indultunk volna el, hogy otthon minden rendbe jöjjön, és az apu majd ott vár a kapuban kivasalva, megborotválkozva, és lesz nála egy cserép begónia is.

Az anyu mindenhová begóniát rak, valahogy olyan ez, mint az egeres házban az egérfogó, csak virágzik. Tavaly olyan sok volt, hogy a végén még föl is háborodott, hogy mindent neki kell csinálni, egyszer már én is meglocsolhatnám a virágokat. Ha meg meglocsoltam, dobolt a fejemen a kannával, hogy túlöntöztem. Úgyhogy anyu igazán nőies, soha nem lehet a kedvére tenni, és soha nem tudni, hogy mit forgat a fejében. Ezt az alapfokú németet is ő találta ki, mert szerinte annyi ember vagyok, ahány nyelvet beszélek, és ha magyar embernek nem válok be, még mindig lehet belőlem osztrák vagy német, de svájci semmiképpen sem, mert az már olyan nagy átmenet, hogy az nem fér bele két emberéletbe, ahhoz legalább még franciául vagy olaszul kellene beszélni, pedig már a németben se tudom hova tenni a névelőt.

Egyébként jó volt vizsgázni, valahogy nem féltem, mint a szakközépben. Ott olyan volt, mintha az életem múlna rajta, izzadtam meg vakaróztam, most meg olyan, mint amikor otthon órákig töröm a diót a zserbóhoz. Bár azt el nem tudom képzelni, hogy egyszer én külföldre utazzak, főleg kabátban, pedig a Tóthék lánya milyen könnyen megteszi. Úgy megy Londonba, mint kés a vajba. Ráadásul repülőgépen utazni! Anyu szerint odafönt nagyon hideg van, ezért szokott némelyik repülőgép lezuhanni. Egyszerűen megfagynak, és akkor leesik.

Gyerekkoromban tévészerelő szerettem volna lenni, hátulról belemászni a tévébe és megnézni, mi van benne, de aztán anyu azt mondta, az emberek nem szereltetik a tévét, hanem kidobják, mint a cipőt. És hogy értsem meg, az emberek mindent kidobnak, és vesznek újat, ez most így működik, nem vigyáznak semmire, hanem cserélnek. Ezért is nem tudja lecserélni aput a Marci bácsira, mert ő régimódi, ő értékeli az utolsó kiszakadt zoknit is, és legszívesebben megstoppolná, de nem tudja, hova rakta a stoppolófát, meg már a szeme se olyan jó, hogy befűzze a tűbe a cérnát, apu meg, ugye, ilyen milliméteres dolgokban már szóba se jöhet.

Néhány hete este, mikor bezártuk a cukrászdát, együtt mentünk ki az Ibike sírjához, vittünk szegfűt meg egy zacskó mogyorót. A Marci bácsi úgy döntött, hogy elmond mindent a feleségének, ő nem bírja, ha nem tiszta a lelkiismerete. Úgyhogy nekem is be kellett mutatkoznom a sírnál az Ibikének, nem mintha nem ismertük volna egymást, és anyu is azt mondta, szia, Ibike, tudod, az élet úgy hozta, hogy az élők az élőkkel, a holtak a holtakkal tartsanak össze, és most már az Ibike a másik csapatba került, ezért ne vegye bántásnak, ha a Marci megkéri a kezét, és elfoglalja majd a helyét a házban, sőt azt is mondta, hogy az ágyban, pedig hát én már csak tudom, az anyu a fürdőkádat kedveli a legjobban, biztos ezért volt neki olyan könnyű kimondani az ágyat. A Marci bácsi is megemelte a kalapját, hogy viszlát, Ibikém, ugye, nem haragszol, és nem gondolod azt, hogy ez Isten ellen való vétek, de a halálod után is férfi maradtam.

Ibike nem szólt egy szót se, a hallgatás pedig nálunk beleegyezés, úgyhogy szertartásosan megettük a mogyorót, aztán hazaindultunk. A temetőkapuban megálltunk egy pillanatra, és azt mondta a Marci bácsi, hogy ha megengeditek és már itt vagyunk, szólna néhány szót a Kis Gyurihoz is. Sokáig vártunk a kapuban, anyu a cipőjével rugdosta a temetőkaput, olyan ideges volt, mintha tudná, hogy a Marci bácsi soha többé nem jön vissza.

 

 

 

 

Kapcsolódó írások:

Podmaniczky Szilárd: A kis kavics Apuról igazából csak azt tudnám mondani, hogy folyton szerelmes anyuba,...

Podmaniczky Szilárd: Az olasz szerelem Az én szüleim úgy ismerték meg egymást, hogy egyszerre voltak...

Podmaniczky Szilárd: Halott beszéd Apukám 27 éves korában halt meg, amikor hátulról beleszaladt egy...

Podmaniczky Szilárd: A tenger Nem is értem, hogy történhetett ez velem, pedig mindig jó...

Podmaniczky Szilárd: Anyu, apu, Karcsi meg én Nekem úgy hozta az élet, hogy nem kell csinálni semmit....

 

 

Cimkék: Podmaniczky Szilárd

 

 

 

 

 

© Mozgó Világ 2010 | Tervezte a PEJK