A Mozgó Világ internetes változata. 2010 június. Harminchatodik évfolyam, hatodik szám

«Vissza

Dalos György: Vulkánok és választások

Berlin, 2010. május 6.

Eyjafjallajökull – alig tudom elképzelni, hogy az izlandiak napjában többször is kiejtették ezt a szót, márpedig rajtuk kívül más aligha lehetett képes ekkora fonetikai teljesítményre. Reykjavík utcasarkain és kávéházaiban csakis a vulkánról beszéltek, amely a március 13-ról 14-re virradó éjszakán forró hamuval szórta tele a levegőeget. – Mit szól az Eyjafjallajökullhoz? – kérdi az egyik izlandi a másikat, mire az felcsattan: – Úgy kell nekünk ez az Eyjafjallajökull, mint púp a hátunk közepére! – Még alig hevertük ki az államcsődöt, máris nyakunkon ez a fránya Eyjafjallajökull – lamentálnak a pesszimisták. Nyilván sokan tartottak attól, hogy a keleti, vagyis francia, angol és német sajtó mostantól csupa rosszat fog írni Izlandról, vagyis hogy az Eyjafjallajökull tovább torzítja az amúgy sem kedvező országképet.

 

 

Jómagam a nevezetes eseménytől több ezer kilométerre, Tel-Avivban tartózkodtam, s mégis részese lehettem a távoli, északi erupciónak. Áldozatának mindazonáltal nem nevezném magam, talán csak annyiban, hogy saját költségünkön meg kellett hosszabbítanunk A.-val régóta tervezett szabadságunkat. (A biztosítás hamufelhőre mint tipikus vis maiorra nem terjed ki.) Maradt a Holt-tenger az olcsóbb stranddal, nyelvi nehézség semmi, mi govorim po-ruszki. Visszafelé megálltunk Kumránban, kerestük a tekercseket, sajnos a múzeum már négykor bezárt, bezzeg az emléktárgybolt nyitva volt, némi sót vettünk. Valaki rájött, hogy magyarul beszélünk, azonnal küldtek tolmácsot. Rokonszenves palesztin fiatalember volt az illető, hét évig élt nálunk, Debrecenben tanult fogorvosnak, majd, mint szó és kiejtés szerint maga mondta, „fölmentem Pestre”. Most Jerikóban él, ahol a szakmájában nem kap munkát. A kedvéért oda is benéztünk. A bibliai város meglehetősen vigasztalan képet nyújtott, elég gyengén tartják az unokatestvért, itt bizony szegényebb gyerekek labdáznak, mint a nagyvárosokban, s rikító a munkanélküliség. Turistaszemmel, persze, nehéz megállapítani, mit tagad meg tőlük a központ, és mit nyel el az önkormányzat.

Az alkalmi ismerős Magyarországról kérdez, mondjuk a választásokat. – Fidesz – jegyzi meg szakértő arckifejezéssel. Vajon kire szavazna, ha hazánkfia lenne, villan át az agyamon egy pillanatra, de aztán elhessegetem magamtól a kérdést.

 

 

Eredetileg a szabadság időtartamára teljes kampánycsendet rendeltem el magamnak, ám ezt április 11-én este hét órakor megsértettem, s így a Duna Televízió adásában tanúja lehettem az utóbbi évtized legizgalmasabb közéleti vitájának. A kérdés az volt: szabad-e akár előrejelzéseket is közzétenni addig, amíg a szavazóhelyiségek előtt még olyan választók állnak tömegesen sorba, akik önhibájukon kívül nem jutottak el időben az urnához. A tudós résztvevők a múló idővel egyre inkább a közönség nyomása alá kerültek, s talán éppen időnyerés végett rendkívüli alapossággal járták körül a problémát. Persze volt ebben némi jogászi szőrszálhasogatás is, de egyenesen megindítónak találtam, hogy ennyire komolyan veszik a választókat. Tetszettek még a politológusok, akik a stúdióban úgy vitatkoztak, hogy a várható győztesek és vesztesek nevét ki sem ejtették szájukon. Lehet, hogy hosszú távon ez a stilisztikai fogás enyhítené elviselhető szintre a hazai feszültséget?

A politikai önmegtartóztatást mobiltelefonomra és drótpostámra is igyekeztem kiterjeszteni. Tudtam, hogy már vasárnap keresni fog a német média. Csak egy interjút nem tudtam elkerülni: az északnémet rádió barátságos riporterének megadtam a szállodai telefonszámomat. Hétfőn kora reggel hívott. Nagyjából azt mondtam, amit már a tavalyi európai választások idején: igen aggályosnak tartom a Jobbik előretörését, és bizonyos szkepszissel figyelem, hogyan fogja kezelni a látszólag túlerős kormánypárt ezt a jelenséget. Megpróbáltam felsorolni a baloldali vereség s ezen belül az SZDSZ-összeomlás okait. Tettem ezt mérsékelt kedvvel, mint aki valami ősrégi leckét mond fel, amely minél igazabb, annál unalmasabb. A vonal túlsó végén gyors köszönetet mondtak a nyilatkozatért, és nem felejtették el megemlíteni, hogy „Dalos urat Tel-Avivban értük el”. Ajvé, gondoltam, otthon most némelyek biztosak lesznek abban, hogy üdülésemet a Moszad finanszírozta.

 

 

Kiss Noémi a berlini liberális Tagesspiegelben megírta, hogy a magyar politika zivatarai egybeestek egy számára örömteli és sorsdöntő eseménnyel: miközben a közszereplők önfeledten anyáztak, ő egészséges leányikreknek adott életet. E kettős anyaság azután kissé lelohasztotta a pártharcok iránti érdeklődését. Minthogy a budapesti könyvfesztiválon az ő novelláskötetét is bemutattam, moderátorként kitértem erre a cikkére. Azt kérdeztem tőle, mit tegyen az az író, aki nem hivatkozhat friss gyermekáldásra. Vagyis megszabadulhatunk-e a politika folytonos jelenlététől életünkben. Noémi őszintén elismerte, hogy ez két szoptatás között sem megy könnyen. Minthogy a közönség részben német volt, egy hozzájuk közel álló példát említettem. Enzensberger valamikor a hatvanas évek végén közzétett egy tanulmányt Versuch, von der deutschen Frage Urlaub zu nehmen címmel, ami közelítőleg annyit jelent, mint „kísérlet, hogy szabadságot vegyünk ki a német kérdéstől”.

A berlini baloldali Tageszeitung jelen lévő tudósítója erre fel némiképp korholó hangnemben megjegyezte, hogy a magyar szerzők szemlátomást „szabadságolni próbálják magukat a politikából”. Lám, Esterházy kolléga is kitért a választásokkal kapcsolatos direkt kérdések elől, és még szerény személyem is túl óvatos volt, noha korábban nyíltan hangoztatta véleményét. Két nappal később a berlini konzervatív Welt Konrád kollégával készített interjújában erre utalva szegezte neki a kérdést: „Néhány magyar író nem akar az aktuális helyzetről nyilatkozni. Esterházy Péter azt mondja, az adott pillanatban boldogabb lenne, ha erről nem kellene beszélnie. Dalos György pedig Hans Magnus Enzensbergert idézte: úgymond, megpróbál szabadságra menni a politikai kérdések elől. Mivel magyarázza (Konrád) az értelmiségiek csömörét? Mire Konrád: „Nem tudom, miből fakad ez. Én szívesen nyilatkozom politikai kérdésekről.” Így hizlalják a kacsát.

Juszt sem fogunk összeveszni, Gyuri. Tulajdonképpen Enzensberger járt rosszul, akinek ragyogó esszécíméből a német sajtó Herz-féle szalámit csinált. Esterházynak szerintem már nem is kell nyilatkoznia, úgyis tudják, mit gondol. Ha pedig pechére még egy román irodalmi díjat is kap, mint legutóbb, akkor a Fidesz közeli, mérsékelten szélsőséges Magyar Hírlap online változatában megkapja a magáét, amiért, úgymond eladta a lelkét az oláhoknak. (Mint anno dacumal Bartók a Román táncokkal.)

A szöveg sorsa a félreértés. Természetesen el lehetett volna kerülni, 1. ha Kiss Noémi nem írta volna meg a cikkét, 2. ha én arra nem kérdezek rá, 3. ha rákérdezek ugyan, de kihagyom az Enzensberger-poént, 4. ha Esterházy elhallgatja, hogy mitől lett volna boldogabb az adott pillanatban, 5. Ha a német újságírók utánanéztek volna az Enzensberger-tanulmány pontos címének. Legbiztosabb persze az lett volna, ha a hamufelhő még néhány napig Európa fölött tartózkodik, miáltal a légtérzárlatot is fenn kell tartani, s így lekésem a budapesti könyvfesztivált. Úgy is mondhatnám, mindenről az Eyjafjallajökull tehet. Ezek a mai vulkánok teljesen megbízhatatlanok.

 

 

Kapcsolódó írások:

Dalos György: Gépi és kézi fordítások Bécs–Berlin–Frankfurt, 2009. október 4. „Miklos Tamas Gaspar schützt Jobbikot”, olvasom...

Dalos György: Sztrájkközi ejnyebejnye Dalos György Sztrájkközi ejnyebejnye Manapság annak, aki akár családi okból...

Dalos György: Zsűrihelyzet Dalos György Zsűrihelyzet Berlin, 2008. április 6. Tagja lettem...

Dalos György: Szvatopluk és vidéke Dalos György Szvatopluk és vidéke Berlin, 2008. január 14....

Dalos György: Gyerekszáj, felnőtt témák Berlin, 2011. május 5. Valami zavar engem a Heller Ágnes...

 

 

Cimkék: Dalos György

 

 

 

 

© Mozgó Világ 2010 | Tervezte a PEJK