A Mozgó Világ internetes változata. 2010 június. Harminchatodik évfolyam, hatodik szám

«Vissza

Farkas Zoltán: Kényszerek és képzetek – A Bajnai-kormány öröksége

Orbán Viktornak alaposan keresztbe tettek a görögök.

Ha voltak is valós reményei a Fidesz elnökének, hogy pártja választási győzelmét követően gyorsan s látványosan lazíthat a Bajnai-kormány által követett fiskális szigoron, május elejére szertefoszlottak. Szertefoszlatta őket a görög államcsőd réme. Márpedig voltak, s nem csak valósak: a Fidesz propagandagépezete hónapok, ha nem évek óta azt sulykolta, hogy pusztán a kormányváltással erősödni fog az ország iránti bizalom, ebből pedig mindenki részesedik, mert csökkennek az államadósság kamatterhei, a kormány nem kényszerül rá fájdalmas megszorításokra, vége szakad a közintézmények és az önkormányzatok kivéreztetésének. A 2009 tavaszán, a pénzügyi válság mélypontján végrehajtott cserét a miniszterelnöki székben pedig azzal az érvvel támadták a Fidesz hangadói, hogy a krízisből nem Bajnai, hanem csak egy erős legitimitású kormány húzhatja ki az országot.

Ezt most jól megkapták.

Ráadásul a görög válság a Bajnai-programot is látványosan hitelesítette – utólag. A görög vezetők addig húzták-halasztották az államháztartás rendbetételét, hogy most a magyarországinál többszörösen súlyosabb áldozatra kényszerülnek. A májusra körvonalazódott kormányzati megszorító csomag mértéke 24 milliárd euróra tehető, azaz csaknem 6500 milliárd forint, legalább hatszorosa a Bajnai-kormány által végrehajtott kiigazításnak. Mindeközben Görögország hazai összterméke (GDP-je) 2,4-szerese a magyarnak. A görög kormány az államadósság csökkentése érdekében végkiárusításra emlékeztető privatizációra kényszerül, a csomag részeként a közalkalmazottak – leszámítva a legalacsonyabb jövedelműeket – elveszítik karácsonyi és húsvéti, azaz 13. és 14. havi fizetésüket, bérüket három évre befagyasztják, és hasonló veszteség éri a nyugdíjasokat is. A mostani, a férfiak esetében formálisan 65, a nők esetében 60 éves, ám ténylegesen ennél sokkal alacsonyabb nyugdíjkorhatár fokozatosan 67–70 évre nőhet, a 60 évnél fiatalabbak számára megszűnik a korengedmény lehetősége. Emelkedik a forgalmi, a jövedéki adó kulcsa, átmenetileg a vállalkozásokat is különadó sújtja. A belföldi kereslet összeomlása következtében a görög gazdaság a tavaly még viszonylag szerény, 2 százalékos visszaesés után feltehetően súlyos, évekig tartó depresszióba zuhan.

Görögország népéről nem is szólva.

 

 

Konszenzusok fogságában

 

 

Nincs több haladék.

A programot a görög kormánynak valahogyan el kell fogadtatnia a parlamenten kívüli világgal is. A lázongó szak- és másmilyen szervezetekkel, a közalkalmazottakkal, a forrongó radikális tüntetőkkel. És még akkor sem vehető biztosra, hogy Görögország megússza a csődöt. Az eddigi késlekedésnek ugyanis nagy, egyre növekvő ára van. A kormány hónapokig halogatta, hogy nemzetközi segítséget kérjen, majd április 11-én 45 milliárd eurós kölcsönért folyamodott – ennyi pénzre van szüksége ahhoz, hogy idén lejáró hiteleit megújítsa. Ám néhány héttel később a tekintélyes nemzetközi hitelminősítő, a Standard & Poor’s a görög állampapírokat kacatkötvényekké fokozta le, olyanokká, amelyeket komoly befektető nem vásárol meg, legfeljebb spekuláns. Az állampapírok árfolyama totálisan összeomlott, márpedig a tavalyi év végén a 273 milliárd eurós görög államadósságból becslések szerint 213 milliárdot külföldi bankok és befektetők birtokoltak. Ők jó ideig aligha mutatnak hajlandóságot arra, hogy újabb kölcsönöket nyújtsanak a görög államnak.

Így az ország segélyigénye 110 milliárd euróra duzzadt, amiből 30 milliárdot a Nemzetközi Valutaalap, az IMF vállalt magára, a nagyobbik részt pedig az eurózóna többi állama adja össze, fogcsikorgatva. Ezt a Görögországnál jóval szegényebb Szlovákia kormányfője, Robert Fico nem is hagyta szó nélkül. Magyarán, az euróövezeti tagállamok az adók egy részét nem saját gazdaságuk élénkítésére, nem fejlesztésekre, nem a válság szociális kínjainak enyhítésére fordítják, hanem egyik társuk megsegítésére. Ebből következően sem az eurózóna fenntartásáért küzdő brüsszeli csúcsvezetés, sem az IMF nem lehet engedékeny. Utóbbitól Görögország semmiféle különleges elbánásra nem számíthat. [1]

Még hét év múlva sem éri el Görögország GDP-je a 2008-as szintet, idézi a Standard & Poor’s jövendölését Paul Krugman.2 Mivel pedig a szintén euróövezeti tag Portugáliát, Spanyolországot, Olaszországot és Írországot, bár különböző mértékben, de hasonló veszélyek fenyegetik, a Nobel-díjas közgazdász-publicista olyan láncreakciót vél felfedezni, amely az euróövezet szétesésével járhat. Amiről persze eszünkbe juthat, hogy más látnokok bő egy évvel ezelőtt a kelet- és közép-európai országok dominószerű összeomlását olvasták ki a csillagokból, ám ez mégsem következett be. Annyiban azonban igazuk volt, hogy a recessziót, Lengyelországot kivéve, a térségben senki nem úszta meg. „A régió, amely egy évvel ezelőtt olyan betegnek látszott, mint most Görögország, elkerülte a katasztrófát, de még nem teljesen biztonságos” – állapította meg rigai és budapesti keltezésű cikkében a The Economist,3 méltatva, hogy a veszélyekkel szembesülő közép-európai és balti államok kormányai bezzeg vállalták a gazdaságpolitikai szigorításokat. „Láthatóan gyenge koalíciók meglehetősen jól teljesítettek, keresztülverekedték a reformokat. A válság által leginkább sújtott országokban, Lettországban és Magyarországon a kormány népszerűsége még nőtt is” – állapította meg a tekintélyes brit hetilap.

Ami később túlzásnak bizonyult.

Mindazonáltal a Bajnai-kormány működéséből több következtetés adódik. Még az utódoknak is, feltéve, hogy mutatnak némi hajlandóságot azok végiggondolására.

Egy: A Brüsszel és az IMF által 20 milliárd eurós hitellel támogatott magyar gazdaság- és pénzügypolitika a nemzetközi pénzvilág előtt sikert aratott. Hitelesnek bizonyult, a szó kettős értelmében is: egyrészt Magyarország megítélése – a 2009. februári–márciusi kommentárokhoz képest – elképesztő mértékben megjavult, másrészt az Államadósság-kezelő Központ mind az euró-, mind a dollárpiacon sikerrel bocsátott ki kötvényt. A Fidesz e politika minden egyes elemét opponálta, kezdve ott, hogy a magyar kormány 2008 októberében egyáltalán az IMF-hez fordult. Ellenezte az IMF-fel és Brüsszellel kötött megállapodás irányát és jellegét, beleértve az államháztartás hiányának megnyirbálása érdekében végrehajtott megszorításokat, azok egyes elemeit külön-külön is, végezetül még azt is kétségbe vonta, hogy az IMF helyesen ítéli meg a magyar gazdaság állapotát.

Kettő: A recessziót erőteljes gazdaságösztönző programokkal, költekezéssel, óriásdeficit vállalásával mérsékelni óhajtó államok közül a gyengébbek és az eladósodottabbak most nagy bajban vannak. Márpedig az ellenzéki Fidesz épp ezt a politikát tekintette követendőnek, „európai megoldásnak”, megszorítások helyett a gazdaság élénkítését szorgalmazva. Szakértői azonnali adócsökkentéssel és alacsony kamatokkal kecsegtették a választókat, miközben az IMF az egyensúly megőrzése érdekében legfeljebb nullszaldós adóátrendezést tartott elfogadhatónak (ami a foglalkoztatást terhelő adók, járulékok csökkentésével, valamint a forgalmi és jövedéki adók emelésével lényegében meg is történt), és mindvégig óvatos monetáris politikát, megfontolt kamatcsökkentést ajánlott. A Simor András vezette Magyar Nemzeti Bank ennek megfelelően cselekedett, kiváltva Orbán Viktor pártelnök és Matolcsy György Fidesz-programíró folyamatosan heves kritikáját.

Három: Soha nem volt nagyobb dőreség szembefordulni a nemzetközi konszenzussal, mint 2008 ősze óta, amióta a bankrendszert az összeomlástól a kormányok, a túlzottan eladósodott államokat a csődtől a nemzetközi szervezetek mentették-mentik meg. Azelőtt is vakmerőség kellett hozzá, de túl lehetett élni az eltévelyedést. A Kopits György szavaival4 „fiskális alkoholizmusban” szenvedő magyar kormány az uniós csatlakozás pillanatától túlzottdeficit-eljárás alatt állt, és az Európai Bizottság, illetve a Tanács ajánlásait 2006 nyaráig semmibe vette. Ennek ellenére Magyarország megúszta a nagyobb bajt, mert a világra pénzbőség, a bankrendszerre és a befektetők motivációira kockázatvállalás volt jellemző. Vagyis, pestiesen szólva, létezett az a kamatfelár, amelyért hajlandóak voltak a magyar államadósság finanszírozására. Az Egyesült Államokban kitört jelzálogpiaci válság, illetve azt követően a Lehman Brothers csődje, majd több megabank kényszerű, szélsőséges esetekben államosítással járó megmentése, az összességében dollár százmilliárdokat követelő veszteségek leírása azonban 2008 őszén új helyzetet teremtett. Általánossá vált a bizalmatlanság és a kockázatkerülés. Ha egy kormány együttműködik a nemzetközi szervezetekkel, és az elemzői-hitelminősítői konszenzusnak megfelelő politikát folytat, bíznak benne. Ha nem, nem.

Márpedig a magyar kormány együttműködött. Ezt május közepén az Eurózóna elnöke, a luxemburgi miniszterelnök Jean-Claude Juncker és az IMF vezérigazgatója, Dominique Strauss-Kahn egyaránt megköszönte a távozó magyar kormányfőnek.

Márpedig a nemzetközi konszenzus az államadósság növekedésének megfékezését, a hiány kordában tartását várta el a magyar kormánytól, s amint meggyőződött róla, hogy ezt a receptet követi, méltányolni kezdte az erőfeszítéseket. Olyannyira, hogy a válság tavaly márciusi mélypontját követően már májusban „jó hírekről” számolt be a londoni The Financial Times budapesti tudósítója.5 A Bajnai-kormány végnapjaiban egyenesen kirobbanó teljesítményt jövendöltek Magyarországnak a befolyásos elemzők a Goldman Sachstól a JP Morganon át a Bank of America–Merrill Lynch-csoportig, amit a viszonylag stabil pénzügyi helyzetre lehet építeni. Ők már jó ideje legfeljebb a választásokban láttak kockázatot.

A Fidesz pedig forradalmat lát a választásokban.

No meg nemzetegyesítést. Lám, mire képes 2,7 millió szavazó; ennyi voksot kapott a Fidesz–KDNP-lista.6 Összehasonlításképpen: 2002-ben és 2006-ban megközelítőleg ugyanennyien szavaztak az MSZP és az SZDSZ listájára. Csakhogy a megkaparintott egyéni mandátumokkal együtt ez a vokstömeg most 67,8 százalékos parlamenti többséget eredményezett. Amúgy ebben reménykedtek a pénzügyi elemzők is: a Fidesz-KDNP-nek lehetőleg legyen kétharmada, ne kelljen osztoznia feladatban és felelősségben senkivel, főleg nem a Jobbikkal. Ez az erőfölény vastagon elég ahhoz, hogy a Fidesz a fenntartható növekedéshez szükséges pályára állítsa a magyar gazdaságot, ne riadjon vissza az ehhez szükséges reformoktól – kommentálták egybehangzóan a választási eredményt.

A görög válság után el is várják az új kormánytól. Akkor is, ha Orbán Viktor nem erre készült.

 

 

A kötelező minimumon

 

 

Ha Orbán Viktor már most forradalmat csinált, mielőtt bármibe belekezdett volna, tán az a döntési sorozat is kiérdemli legalább a miniforradalmi jelzőt, amellyel az MSZP- és az SZDSZ-frakció megakadályozta, hogy a kormányt ismét legyűrje a fiskális alkoholizmus. Meglehet, alig-alig tudatosult a választókban, hogy a frakciók ezzel saját kormányukat is kalodába zárták. Megalkották az államháztartást szigorú keretekbe foglaló plafontörvényt, amelynek szabályrendszere – már ha betartják – automatikusan megfékezi a későbbi eladósodást. A törvény létrehozta az egyensúly új, független őreként a Költségvetési Tanácsot, amelynek tagjai a 2010-es büdzsé tavaly őszi vitája során látványosan debütáltak. Mégpedig fölöttébb kényelmetlen szerepet vállalván magukra: akár kormányzati, akár ellenzéki oldalról érkeztek a plafontörvény szellemiségének ellentmondó módosító indítványok, ízekre szedték azokat. Végezetül pedig a kormány a választási évben is tartotta magát a fiskális fegyelemhez.

Magát a plafontörvényt a 2008. őszi végszavazáskor a Fidesz-KDNP nem támogatta, bár előzőleg, a jogszabály előkészítése során az abban megfogalmazott követelmények fellazításában tevékenyen részt vett. A Tanács három tagját azonban az ellenzéki frakciók is megszavazták. Ellentmondásosan viszonyul a Költségvetési Tanácshoz Járai Zsigmond is: négy éve, a Magyar Nemzeti Bank elnökeként Kopits Györggyel és Kovács Árpáddal, az Állami Számvevőszék elnökével együtt javasolta a szabályrendszer és a Költségvetési Tanács létrehozását, Orbán Viktor tanácsadójaként azonban idén tavasszal már nemes egyszerűséggel megszüntetendő sóhivatalnak titulálta.

Új idők, új mondatok.

A fiskális szabályrendszer törvénybe iktatása előtt, 2006 és 2008 között a Gyurcsány-kormány 10 százalék közeléből 4 százalékra nyeste le az államháztartás GDP-arányos hiányát, rapid módon igyekezvén helyrehozni a megelőző négy év fő bűnét, a vétkes túlköltekezést. Vezeklése politikai értelemben felért ugyan egy öngyilkossággal, gazdaságilag azonban megspórolhatatlan volt. Főleg pedig halaszthatatlan. Ha a Gyurcsány-kormány nem hajt végre erőteljes kiigazítást, 2008 őszén aligha segít Magyarországon a túlzott deficit veszélyeire folyamatosan figyelmeztető, szankciókat is lebegtető Európai Bizottság, és aligha viszonyul engedékenyen a magyar kormányzati törekvésekhez az IMF.7 Lehet őket szidni, kárhoztatni, gazdaságpolitikájukkal szembehelyezkedni, de náluk a kassza kulcsa, a trezort pedig addig nem nyitják ki, amíg meg nem győződnek róla, hogy a megsegítendő ország kormányzata maga is megtesz mindent az egyensúly helyreállítása érdekében. Minél felelőtlenebb egy kormány, baj esetén annál nehezebben jön a segítség, és annál nagyobb árat kell érte fizetni; ezt példázza a Görögország megsegítése körüli hercehurca, a vonakodva nyújtott nemzetközi támogatás, az elvárt megszorítások keménysége.

A 2006 nyarán elkezdett költségvetési kiigazítás eredményeit végül a Bajnai-kormány stabilizálta. Nagy ügy, mondhatnánk, de 1990 óta először fordult elő, hogy választási évben nem választási költségvetés készült, hanem nagyjából olyan, amilyen az adott helyzetnek megfelelt. Ezt legutóbb Németh Miklós kormánya vállalta.

Sikerrel felérő vereség.

A nemzetközi pénzügyi válság kikényszerítette a magyar kormánytól a fiskális fegyelmet, a gazdaság visszaesése pedig azzal arányos karcsúsítást követelt meg az államháztartásban. A kiigazítás mértéke 2009-ben és 2010-ben együttesen meghaladta az 1000 milliárd forintot, és ennek esett áldozatául egyebek mellett a közszférában a 13. havi bér, vérzett el a Medgyessy-kormány megalapozatlan ajándéka, a 13. havi nyugdíj, emiatt rövidült májustól két évre a gyes, és növekszik folyamatosan a nyugdíjkorhatár. Mindezekre a megszorításokra szükség volt ahhoz, hogy a 2009-ben 6,3 százalékos gazdasági visszaesés ellenére ne ugorjon meg a hiány, és hogy ne romoljanak radikálisan az államadósság-mutatók. Egy legalább ilyen mértékű kiadáscsökkenés szükségességét két évvel korábban – vagyis még a válság előtt – Járai Zsigmond és Simor András is fölvetette, egymástól függetlenül, ám erre akkor sem Orbán Viktor, sem Gyurcsány Ferenc nem látott esélyt.8 Gyanítom, Orbán Viktor ma sem lát.

Kényszer szülte kaszabolás.

No és kényszer szülte eredmények. A válság mélypontján, 2009 márciusában egy euró 315 forintot ért, 2009 júniusa óta az árfolyam 270 forint körül ingadozik. Akkor a magyar államadósság kockázati felára 600 bázispont (6 százalékpont) körül volt, ma ennek a harmada; az euróövezeti tag Portugáliát kockázatosabbnak látják, mint hazánkat. Görögország megítélése az IMF-segítség előtti napokban sokkal rosszabb volt (800 bázispont felett), mint Magyarországé a legsúlyosabb napokban. A magyar állampapírokat soha nem sorolták bóvli kategóriába. A Görögországnak nyújtott óriáskölcsön csaknem a fele az ország egyévi GDP-jének, a nekünk megítélt hitelkeret a magyar GDP ötöde – nem bagatellizálandó summa, de mégis. Az 5 és 10 éves magyar állampapírok hozama a tavaly márciusi 13 százalékos csúcsról elfeleződött, ami anynyit tesz, hogy a befektetők már nem igénylik a korábbi extra hozamokat – mert nem látnak extra kockázatot. A forint erősödésében, a magyar állampapír-kockázat mérséklődésében a nemzetközi pénzügyi krízis csillapodása is közrejátszik, a javulás nem tekinthető automatikus jutalomnak az önsanyargató gazdaság- és pénzügyi politikáért – de nélküle aligha következhetett volna be.

A forint árfolyama védelmében, kényszerhelyzetben, a monetáris tanács a jegybanki alapkamatot 2008. október 22-én 3 százalékponttal 11,5 százalékra emelte. Azóta az alapkamat folyamatosan – bár inkább szaggatottan – csökken, 2010. április 27-e óta 5,25 százalék, olyan alacsony, amilyen még soha nem volt. A Magyar Nemzeti Bank alelnöke, Király Júlia május közepén a Bloomberg hírügynökségnek úgy nyilatkozott, „a monetáris politikában van még tér az enyhítésre”. Az Európai Unió, az IMF és a Világbank által nyújtott 20 milliárd eurós hitelkeretből idén októberig szükség esetén még 5,2 milliárd euró vehető igénybe, mivel a kormány 2009 ősze óta nem hívta le a rendelkezésére bocsátott milliárdokat. Magyarország lekászálódott az IMF-lélegeztetőről, és visszatért a nemzetközi pénzpiacra. Tavaly júliusban ötéves lejáratra 1 milliárd euró, idén januárban tízéves futamidőre 2 milliárd dollár értékben bocsátott ki állampapírokat, az eredetileg felajánlott mennyiséget mindkét esetben vastagon túljegyezték. A devizatartalékok a 2008. októberi 18 milliárd euróról csaknem 34 milliárdra duzzadtak, részben az IMF-kölcsön is erre a számlára került. A folyó fizetési mérlegnek a magyar gazdaság sebezhetőségét ország-világ előtt tükröző hiánya eltűnt, sőt a szaldó tavaly 186 millió eurós többletet mutatott; szufficitre a rendszerváltás óta nem volt példa. A fizetési és a tőkemérleg együttes egyenlege példátlan, 1,4 milliárd eurós többlettel zárt, summa summarum, Magyarország egyelőre nem szorul rá külső források bevonására.

A Bajnai-kormány fontos csatákat nyert meg. De a háború még tart.

Ez az Orbán-kormány egyik kéretlen, fölöttébb kényelmetlen öröksége.

Az adósságmutatók ugyanis még korántsem megnyugtatók.

Magyarország sebezhetősége 2008 őszén azzal lepleződött le, hogy bruttó külső adóssága – beleértve a magánszektor tartozásait is – meghaladta a GDP száz százalékát. Ez az adat járta be annak idején a világsajtót, ebből vonták le befektetők és spekulánsok azt a következtetést, hogy a forinttól és a forint alapú eszközöktől célszerű megszabadulni. Nem törődtek a részletekkel, nem tettek különbséget az állam és a magánszektor eladósodottsága között. Holott az államháztartás bruttó adóssága 2008 végén a GDP 72 százaléka volt, és ennek csupán a bő harmada állt fenn devizában. Ez a mintegy 24-25 milliárd eurós devizatartozás is meghaladta azonban a devizatartalékok akkori mértékét. Mindez elég volt ahhoz, hogy a Lehman Brothers bukása utáni pánikban a befektetők sem forintban, sem euróban, sem más devizában nem voltak hajlandók kölcsönt adni a magyar államnak, és ha mégis adtak, akkor is csak pokoli drágán, nagyon rövid lejáratra. Ez volt a helyzet 2008 októbere és 2009 márciusa között. Ha nem enyhült volna a Magyarországra nehezedő nyomás, nem állt volna le a pénzkivonás a magyar piacról, és nem érkezik meg példátlanul gyorsan az IMF és az Európai Unió segítsége, aligha lehetett volna elkerülni a pénzügyi katasztrófát. A 20 milliárd eurós hitelkeretből csaknem 8 milliárd euró adósságtörlesztésre ment el.

Megúsztuk. A kormány hozta a túléléshez kötelező minimumot.

Pontosabban: az optimumot. A piac által már méltányolható mértékű megszorítások és a még elviselhetőnek ítélt jövedelemcsökkenés elegyét. Ezt annak fényében aligha lehet túlbecsülni, hogy Nagy-Britanniától Írországig, az Egyesült Államoktól a manapság fenyegetett dél-európai államokig kormányok tucatjai riadtak vissza ettől. A GDP-hez viszonyított adósságmutatók azonban a Bajnai-kormány fiskális fegyelme ellenére sem javultak. Nem is javulhattak a gazdaság tavalyi, brutális zsugorodása miatt.9 Magyarország bruttó adóssága – a magánszektor tartozásait és a megnövelt devizatartalékokat is beleértve – 2009-ben a GDP 137 százaléka volt, az idén annak 132 százaléka lehet, és az IMF legutóbbi előrejelzése szerint a 2015-ig belátható időhorizonton sem csökken 100 százalék alá. Az államadósság az idén a GDP 78,9 százalékán tetőzik, és folyamatos, lassú mérséklődés után még 2015-ben is annak 64 százalékán áll majd. Az idei államadósság egyharmada, az öt év múlva fennálló adósságnak várhatóan az ötöde lesz devizában.10

Vagyis a magyar állam veszélyeztetettsége, a magyar gazdaság sérülékenysége megmaradt.

Vagyis továbbra is célszerű volna fegyelmezett fiskális pályán maradni. A magyar kormány, az Európai Bizottság és az IMF szakértői által kialakított keretek szerint az államháztartás hiánya az idén a GDP 3,8 százaléka lehet, jövőre pedig már 3 százalék alá bukik. Erre kötelezné Magyarországot az ellene Brüsszelben még 2004-ben megindított túlzottdeficit-eljárás is.

Ez az a pálya, amiről a Fidesz hallani sem akar.

Mezcsere, választások után

 

 

A szerepek már a választások előtt látványosan felcserélődtek.

Olykor a mondatok is. Bajnai Gordon és pénzügyminisztere, Oszkó Péter szerint voltaképpen már nincs is szükség az IMF-hitelekre, mivel Magyarország a pénzpiacokról is finanszírozni tudja államadósságát, képes megújítani korábbi kölcsöneit. Az IMF-megállapodást a kezdetektől ellenző Fidesz gazdaságpolitikusai ezt nem így látják, új feltételeket akarnak kialkudni a nemzetközi szervezettel. Azzal az IMF-fel, amelynek kompetenciáját nemrég még kétségbe vonták.11 Búcsúnyilatkozataiban Bajnai Gordon hangsúlyozta, hogy további fegyelmezett költségvetési politikával már 2014-ben be lehet vezetni az eurót. Orbán Viktor és Varga Mihály, a Fidesz alelnöke – a leköszönt Országgyűlés költségvetési bizottságának elnöke – legkorábban 2015-ben lát erre esélyt.

A Fidesz szakpolitikusai évekig bírálták a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányt amiatt, hogy nem jelölte meg az euró bevezetésének céldátumát. Most, a mezcsere után már ők halogatják ezt, arra hivatkozva, előbb pontosan meg kell ismerni az államháztartás helyzetét. Az új kormány gazdasági csúcsminiszterének kiszemelt Matolcsy György előbb úgy nyilatkozott, a céldátum reálisan csak 2011 végén határozható meg. Később ugyanő azzal a meghökkentő bejelentéssel állt elő, hogy az új kormány már nem is szorgalmazza a közös valuta mielőbbi átvételét, mert az egész eurózóna az összeomlás szélére került.12 Ez nem éppen barátságos gesztus a pénzügyekért is felelős magyar miniszterjelölttől épp azokban a napokban, amikor az uniós tagállamok pénzügyminiszterei – az IMF és az Európai Központi Bank bevonásával – egy 750 milliárd eurós stabilizációs csomag és mechanizmus kidolgozásán fáradoznak.

Bajnai Gordon és Oszkó Péter államadósság-csökkentést szorgalmaz. Velük szemben a Fidesz átmeneti adósságnöveléssel fogna neki a köztartozások mérséklésének.

A költségvetési hiányról pedig fideszes körökben valóságos szappanoperát írnak.

Választási győzelméig Orbán Viktor egyfolytában azt hajtogatta, pártja új költségvetést készít. Azóta ezt a témát látványosan kerüli. Tavaly júniusban még azt nyilatkozta, semmi sem indokolja, hogy Magyarországon a deficit kisebb legyen az Európai Unió átlagánál. Utóbbi 6,8 százalék volt – a magyarországi hiány pedig 4 százalék. A különbség csaknem 800 milliárd forint, ekkora többletkiadással feltehetően sokkal jobban szerepeltek volna a 2010-es választásokon a szocialisták. Feltéve, hogy a nemzetközi pénzpiac eltűrte és finanszírozta volna a nagyobb hiányt – tavaly tavasszal erre semmiféle remény nem mutatkozott. Erről tudomást sem véve a Fidesz Járai Zsigmond vezetésével és egy önkéntesekből verbuvált közgazdász-alakulattal mozgalmat gründolt arra a célra, hogy bebizonyítsa, az idei hiánycél teljesíthetetlen.13 A párt propagandistái és aktivistái a szappanopera mostani részeiben is ezt szajkózzák.

Hitre alapozó gépezet.

Kétségkívül több kockázat övezi az idei deficitcélt, mint a tavalyit, ám a legfőbb közülük éppen maga a Fidesz.

Miniszterjelölti bemutatása során Matolcsy György az idei várható hiányt a 4,5–6,5 százalékos sávban tűzte ki, nem sokkal később a Bloomberg hírügynökségnek pedig egyenesen azt mondta, az idei deficit 6,5 százalék lehet, amit évente egy-egy százalékkal célszerű mérsékelni. Szerinte államadóssága miatt Magyarország „a világ tíz legsebezhetőbb országába” tartozik, és hozzáfűzte, ebből az adósságból csak növekedéssel lehet kitörni.14

Ebben bíztak a görögök is. Ezért halogatták a megszorításokat.

Mi pedig abban reménykedtünk, hogy csendesen meghúzhatjuk magunkat a görög válság árnyékában. Nem így történt. Május 4-én a Budapesti Értéktőzsde indexe nagyot bukott, az állampapír-piaci hozamok ismét megugrottak, a forint napokig gyengült. A pénzvilág tapintatlanul tudatta, hogy a görög válság másokra is átterjedhet, és Magyarország sem immúnis. Bár nem került célkeresztbe – mint amikor a CNBC amerikai televíziós társaságtól Barack Obama amerikai elnökig mindenki és minden fórum tőlünk (no és Izlandtól, Ukrajnától) féltette a világgazdaság fennálló rendszerét15 –, megkapta a figyelmeztetést.

A parázs még pislákol. A deficitcél megváltoztatásának és egy új IMF-megállapodásnak a lebegtetése a tüzet bármikor felfűtheti.

Ráadásul a költségvetésben több tétel valóban megváltozott. A tervezett bevételek közül például az ingatlanadót az Alkotmánybíróság eltörölte, elorozva ezt a dicsőséget a Fidesztől, ez önmagában 50 milliárd forint kiesést jelent. Bizonytalanság övezi a főbb adóbevételeket is. A kiadások között extra tétel a Malév visszaállamosítása után a cégben végrehajtandó 25 milliárd forintos tőkeemelés. A független Költségvetési Tanács változatlan jogszabályi környezetet feltételező kivetítése szerint a hiány az idén 4,2 százalékos lehet,16 az Európai Bizottságnak a 2010–2011-re szóló tavaszi prognózisa szerint 4,1 százalék. Ez messze nem olyan elborzasztó mértékű túllépése a tervezettnek, mint amilyet a Járai-vezette csoportosulás jövendöl. A Pénzügyminisztérium közleményei, Oszkó Péter nyilatkozatai a kockázatokat elismerik, ám hangsúlyozzák, hogy az esetleg elmaradó bevételeket és a terven felüli többletkiadásokat a tartalékok bőségesen ellensúlyozzák. Évközi beavatkozással az eredeti hiánycél tartható, csak akarat és elszántság kérdése.

Ám mindkettő hiánycikk.

A görög válság idejére célszerű volna a napi tippelgetést a deficitről felfüggeszteni. Ha az európai gazdaságot éppen államadósság-válság fenyegeti, kár a sorsot megkísérteni, akasztott ember házában kötelet emlegetni. A hiány úgyis akkora lesz, amekkorát az Orbán-kormány kreál – és amekkorát sikerrel fogadtat el a nemzetközi szervezetekkel. Kérdés, a mai izgalmi állapotban elfogadják-e a fiskális lazítást. Mert amikor az eurózóna tagállamaiban Franciaországtól Németországon át Szlovákiáig azért kell megszorításokat alkalmazni, hogy legyen forrás Görögország megmentésére, hogy legyen támasz a közös valuta fenntartására, Brüsszel aligha adja áldását a magyar büdzsé felpuhítására, a választók megjutalmazására.

Zaklatott jelenre bizonytalan jövő jő.

Az idei magyarországi megszorítások ugyanis távolról sem jelentik azt, hogy jelenlegi szerkezetében az államháztartás fenntartható volna. A reformok neheze még kétségkívül hátra van. A válságkezelésre koncentráló Bajnai-kormány főleg azokon a pontokon változtatta meg a központi költségvetés és a társadalombiztosítás pénzügyi automatizmusait, ahol gyorsan, kormányzati hatáskörben be lehetett avatkozni, illetve olyan tartós kiadáscsökkentési mechanizmusokat hozott létre, amelyeket kisebbségben, egyetlen parlamenti hajrával meg lehetett szavaztatni. Minimum két olyan tétel még így is belekerült a csomagba, amelyek már a hosszabb távú fenntarthatóságot szolgálják: a nyugdíjrendszer megváltoztatása (a 13. havi nyugdíj megszüntetése, helyette a gazdasági növekedéstől függő nyugdíjprémium bevezetése, valamint a korhatáremelés) és a gyes rövidítése három évről kettőre. Utóbbit az Orbán-kormány készül visszaállítani. A nagy elosztási rendszerekhez azonban a Bajnai-kormány nem nyúlt hozzá, okulva talán a gyurcsányi reformpolitika kudarcán. Elakadt az államapparátus és az önkormányzati rendszer működésének modernizálása is; az érdemi változtatáshoz parlamenti kétharmad szükségeltetik. „A kiadási oldalon az általános forráselvonáson kívül semmilyen szerkezeti reform nem látható” – jellemzi a „nagyon későn és nagyon rossz időpontban” végrehajtott, ám ezzel együtt is üdvözlendő stabilizációt Győrffy Dóra, a Debreceni Egyetem oktatója.17

Na majd most.

Kívánságok műsoron

 

 

Még hadigazdálkodás folyik.

Így jellemezte a 2010-es esztendőt Bajnai Gordon,18 megjegyezve, a költségvetésből kivont forrásokat az idén még nem lehet „visszaosztani”. Még akkor sem, ha kétségkívül vannak olyan területek, ahol a büdzsében megkövetelt kiadáscsökkentést nem alapozzák meg maradéktalanul az eddigi kormányzati intézkedések. Ilyennek tekinthető az önkormányzati szektor és a közösségi közlekedés, utóbbiban az IMF és Brüsszel is nagyobb erőfeszítést várna el. E feladatok teljesítése már az Orbán-kormányra vár.

Rá vár a 2011-es költségvetés megalkotása is, ami már nehezebb ügy. Szerkezeti átalakítások, további takarékossági intézkedések nélkül ugyanis az államháztartásban jövőre már érzékelhető feszültségek mutatkoznak, nagyobbak, mint az idén. A Költségvetési Tanács már idézett, változatlan feltételekkel kalkuláló kivetítése szerint 2011-ben az uniós deficitmutató 4 százalék lenne, szemben a ma még érvényes konvergenciaprogramban szereplő 2,8 százalékkal. De még ez sem drámai különbség, összehasonlító árakon mintegy 300 milliárd forint, ennyit kellene megfogni a 13 700 milliárd forintra rúgó közkiadásokból. Nem is kell feltétlenül megszorításnak titulálni, átkeresztelhető indokolt takarékosságnak, a bürokrácia mérséklésének, a korrupció kiirtásával nyert megtakarításnak, bárminek. A névadáson máris érdemes töprengeni, mert ha Brüsszel köti magát ahhoz, hogy 2011-ben Magyarországtól 3 százalék alatti hiányt vár, a beavatkozás nem úszható meg.

Legfeljebb álcázható.

A jövő évi keretekben több olyan, ma még fedezetlen tétel is felsejlik, amelyeket kiadáscsökkentéssel ki kellene egyenlíteni. A leglátványosabb ezek közül egy puccsszerű parlamenti szavazás eredménye. Történt pedig, hogy 2009 nyarán az Országgyűlés szocialista és szabad demokrata többsége a személyi jövedelmek adózásáról szóló törvény módosítása során, terven fölül, egyúttal a 2011-es adótábláról is döntött: e szerint évi 15 millió forintos határig a jövedelmek csupán 17 százalékkal adóznak. Az ötletgazda Kóka János nyilván úgy gondolta, a Fidesz kiérdemel egy fideszes stílusú fricskát,19 ezt csökkentsd, haver, ha tudod. Netán látott még egy esélyt pártja régi álma, az egykulcsos adó megvalósítására; a 15 millió forintos bevételig fizetendő 17 százalékos adó gyakorlatilag eleget tesz ennek a követelménynek. Az SZDSZ azóta már lényegileg megszűnt, a vezetői által kiagyalt adótábla viszont törvénybe iktatva, nyomasztó teher az új kormánynak: ha meg akarja tartani, csökkenteni kell a költségvetési kiadásokat, ha elveti, adóemeléssel kezdi a beígért adócsökkentést.

Így se jó és úgy se jó.

„A Fidesz programja a vállalkozások terheinek mérséklésén keresztül megvalósuló munkahelyteremtés programja” – olvasható a 2007 decemberében kiadott Erős Magyarország című dokumentumban. A párt vezetői azóta szajkózzák, hogy adó- és járulékcsökkentéssel lendületbe hozzák a gazdaságot. Ám mintha nem vették volna észre, hogy időközben történt egy s más, itt-ott a Bajnai-kormány beelőzött.20 A foglalkoztatás olcsóbbá tétele érdekében például öt százalékponttal mérsékelte a társadalombiztosítási járulékokat, ami mind a munkaadói körök és kamarák egyik fő igénye, mind a kegyeiket kereső fideszes gazdaságpolitikusok egyik fő ígérvénye volt. További járulékcsökkentésre egyelőre aligha van lehetőség, mert így is tágult a társadalombiztosításban a járulékbevételek és a nyugdíjakra, egészségügyi ellátásra, gyógyszertámogatásra folyósított járadékok közti rés, a növekvő különbséget a költségvetés adóbevételeiből kell kiegyenlíteni. Márpedig az Orbán-kormány az adókat is csökkenteni akarja.

Ennek a fedezetét is elő kell teremteni. Ha nem megy, nő a hiány.

A társasági adó 19 százalékos, lehet belőle faragni valamicskét, de túl sok értelme nincs. A vállalkozói terhek enyhítésére célszerűbb volna az iparűzési adót megszüntetni, de akkor mi lesz az önkormányzatokkal? Hiszen ők a Bajnai-féle, kizsigerelésként megélt hadigazdálkodás után azonnali segítséget várnak a kormánytól; a fideszes többségű képviselő-testületek a fideszes kormánytól. Az általános forgalmi adó kétségkívül magas, a belőlük származó bevételre azonban rettenetesen nagy szüksége van a költségvetésnek. Ráadásul a Fidesz két korábbi törvényjavaslatát a Bajnai-kormány elorozta, amennyiben kedvezményes forgalmiadó-sávba sorolta a távfűtést (5 százalék) és az alapvető élelmiszereket (18 százalék). A jövedéki adó egyes tételeit pedig megemelte, még a benzinét is. Ellenzékben a Fidesz ezt ellenezte – kormányon azonban aligha mond le erről a bevételről. Holott a benzin ára hétről hétre rekordot dönt, ahogy erősödik a dollár, úgy megy felfelé. Márpedig a görög válsággal az euró gyengül a dollárhoz viszonyítva. A forint meg az euróhoz viszonyítva, remélhetőleg csak időlegesen.

A személyi jövedelemadó kulcsait, hála Kóka ötletének – vagy átok rá –, aligha lehet tovább csökkenteni. Ezt legfeljebb akkor lehet megtenni, ha az adórendszerben rejlő, még megmaradt kivételeket szűkítik. Csakhogy a Fidesz a személyi jövedelemadó rendszerébe akarja beépíteni, kedvezmények formájában, a gyermekek után járó támogatás egy részét, hasonlóképpen az 1998 és 2002 között alkalmazott megoldáshoz, eleget téve vazallusa, a KDNP fő igényének. A kettő együtt nem megy. Áthidaló megoldásként meg lehet szüntetni Oszkó Péter pénzügyminiszter szuperbruttóját, a korábban a munkáltató által fizetett társadalombiztosítási járulék hozzávarrását az adóalaphoz. Ezzel olyannyira meg lehet kavarni a kártyákat, hogy adózó legyen a talpán, aki képes megállapítani, mi nőtt, mi csökkent és mennyivel.

Elodázható vele a lényegi adócsökkentés.

Volna még az ingatlanadó, ezt az Alkotmánybíróság kilőtte ugyan, de – legszebb hagyományait követve – a sorok között utalt arra is, hogyan lehetne mégis bevezetni. A fazonigazításra a Fidesz aligha vállalkozhat, miután az új adónemet ő maga is megszüntette volna. Nyilván Orbán Viktor parancsára, mert a vagyonadónak a párt köreiben olyan befolyásos hívei vannak, mint a gazdaságfejlesztési tárca vezetővárományosai, Matolcsy György és Cséfalvay Zoltán,21 valamint a lakáspolitikában jártas, ám a pártelnök véleményének ellentmondó nyilatkozata miatt kiátkozott Mádi László. „Nyilvánvaló, hogy jelenleg Magyarországon – miután a szocialista újraelosztási politika eladósította az országot – az adócsökkentés lehetőségei korlátozottak. De első lépésben már megtehetők az adórendszeren belül olyan szerkezeti változtatások, amelyek elősegítik a gazdasági növekedést. Ilyen kívánatos szerkezeti változás a foglalkoztatásra rakódó adó- és járulékterhek, valamint a jövedelemtípusú adók csökkentése, ezzel párhuzamosan viszont a vagyoni és forgalmi típusú adók emelése” – írták Matolcsyék az Orbán Viktor által többször is méltatott Jövőkép című kiadványban.

A Bajnai-kormány épp ezt a receptet követte.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy virtuális nagykoalíció.

Az adóátcsoportosítás tehát voltaképpen megtörtént, s éppen avégett, hogy a recessziós periódus lezárása után segítse elő a gazdaság növekedését, tegye könynyebbé a vállalkozásoknak a visszakapaszkodást, olcsóbbá a foglalkoztatást. Az adócsökkentés lehetőségei pedig, mint a Jövőképben írva vagyon, változatlanul korlátozottak. Lehetőség mutatkozik még a kis- és középvállalkozások adó- és járulékterhelésének további könnyítésére, beruházási célú adókedvezmények nyújtására, néhány kisadó megszüntetésére vagy összevonására, egy-két látványos gesztusra; ezek nem kerülnek túlzottan sokba. No és persze a fölöttébb kívánatos adóegyszerűsítésekre, hogy a személyi jövedelemadóról szóló bevallást – Orbán Viktor képletes ígérete szerint – egy söralátéten el lehessen készíteni. Ez, ha megvalósul, megér egy halleluját.

Ezzel együtt félő, hogy a Fidesz hívei másféle és más méretű adócsökkentést képzeltek el. Például egyszerit és radikálist. Nem csoda, hisz egy-egy téveteg, reális megnyilatkozást leszámítva évek óta erről volt szó – egészen márciusig. Akkor azonban korábbi ambiciózus ígéreteitől Orbán Viktor látványosan viszszakozott, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének fórumán már csupán azt ígérte, kormánya a vállalkozások adóterheit négy, a lakosságét hat év alatt csökkenti a régiós vetélytársak szintjére. Vezetőtársai később öszszevissza nyilatkozgattak a várható adópolitikáról, még Orbán Viktor fő bizalmasa, Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke is belezavarodott, mit kell mondania. Komlón kikotyogta, az idén már nem lesz adócsökkentés.22 Orbán Viktor rögvest rácáfolt, igenis lesz.

Punktum.

Ez nagyon rossz hír mindazoknak, akik nem adócsökkentést, hanem azonnali költségvetési póttámogatást várnak s várnának el a Fidesztől. Akik úgy értelmezték az orbáni jelszót, mely szerint választási győzelme után a Fidesz azonnal új költségvetést készít, hogy ezt az ő érdekükben teszi, véget vetve a megszorításoknak, hadigazdálkodásnak. Miért ne tenné, ha eddig sem volt szükség rájuk? Márpedig százezrek, ha nem milliók kaptak ilyen-olyan ígéreteket. A vasutasok, akiknek Fónagy János azt mondta, helyreállítják a szárnyvonalakat, ahol csak lehet. Az egészségügyiek, akiket maga Orbán Viktor kecsegtetett azzal, olyan keresetük lesz, hogy nem óhajtanak majd külföldre távozni. A nagycsaládosok, akiknek adókedvezményt, sőt adómentességet ajánlottak. A saját otthon után vágyakozók, akik számítanak a korábbi nagyvonalú lakástámogatási rendszer feltámasztására. A munkavállalók, akik a béren kívüli juttatásaik adómentességének helyreállításában bizakodnak. Azok, akik megőrizték emlékezetükben a Fidesz 2006-os nemzeti konzultációja eredményeként a választások előtt az Országgyűlésnek benyújtott garanciatörvény-tervezetet, mely szerint az állam alkotmányos garanciát vállal a 13. havi nyugdíj és családi pótlék kifizetésére, a gyermekek után járó adókedvezményre, a panelfelújítási program garantált összegű támogatására, valamint a földgáz, az áram és a gyógyszerek árának korlátozására (vagyis az utóbbiak nem drágulhattak volna jobban az éves inflációnál). Sőt a garanciatörvény benyújtása után néhány nappal, 2006. február 22-én Áder János, Varga Mihály és társaik már a 14. havi nyugdíj fokozatos, 2010-ig való bevezetését szorgalmazó törvényjavaslattal álltak elő.

Fű, fa, virág áll bent a sorban.

 

 

Kis magyar anatómialecke

 

 

A csontvázak pedig a szekrényekben.

Kérdés, kinek a szekrényében.

Parlamenti búcsúbeszédében Bajnai Gordon azzal kalkulált, hogy a következő négy évben 2000 milliárd forint többletjövedelem keletkezhet.23 A leköszönő kormányfő szerint ennek egy részét idővel adó- és járulékcsökkentésre lehet fordítani.

A Járai-féle hiányfeltáró csapat szerint az idén a túltervezett bevételek és az alátervezett kiadások szaldójaként az államháztartás hiánya maximum 1122 milliárd forinttal meghaladja a tervezettet.24 Elemzésük azt sugallja, ezt a lyukat mielőbb be kell foltozni.

Az óvatos kormányzati prognózis szerint a gazdaság az idén legfeljebb minimális mértékben zsugorodik, és a második félévben beindul a növekedés. A Központi Statisztikai Hivatal előzetes adata alapján már az első negyedévben beindult.

Ezzel szemben Járai Zsigmond még a közelmúltban is azt jövendölte, hogy az idén 2-4 százalékos gazdasági visszaesés várható. Ha ez igaz, a következő négy évben nem termelődik meg 2000 milliárd forint többletforrás. Jó, ha annyi összejön, amennyi Járai szerint az államháztartásból már az idén hiányozni fog. Akkor pedig négy év alatt egyetlen fillér többletforrás sem fordítható a gazdaság élénkítésére – sem adócsökkentésre, sem a legfontosabb közfeladatok anyagi alapjainak megerősítésére, sem jóléti juttatásokra, legfeljebb hiánypótlásra.25 Vagy még arra sem.

Itt valami nagyon nem stimmel.

De menjünk tovább.

Bajnai Gordon szerint az ország gazdasági értelemben az elmúlt egy évben kijött a válságból, és stabilizálódik, bár az egyensúly még törékeny, a munkanélküliség pedig nem mérséklődik.26

Varga Mihály szerint Bajnai még most is félretájékoztatja az országot, szó sincs stabilitásról, ellenkezőleg, gazdasági vészhelyzet van.27 Mintha még tartana a kampány, mintha még volna kit legyőzni. Az pedig a Fidesz-alelnök remek diplomáciai érzékére vall, hogy épp azon a napon tartott sajtótájékoztatót a magyar gazdaság sebezhetőségéről, amikor Európa-szerte tombolt a pánik, és nemzeti valutánk négyhavi mélypontra zuhant, az 1 euró = 280 forintos lélektani határt is átlépte.

Ha gazdasági vészhelyzet van, azzal kellene szembenézni. Csakhogy a Fidesz politikai hatalma kiterjesztésével van elfoglalva. Ünnepli úgymond az előző rendszer megdöntését, egy új rendszer alapítását. Készül az elszámoltatásra, az Országgyűlés és az önkormányzatok karcsúsítására, a 2006. október 23-i események kivizsgálására, a sérültek kártalanítására. A magyar állampolgárság kiterjesztésére a határokon túlra. A Bajnai-kormány „trükkjeinek” leleplezésére. Az IMF-megállapodás újratárgyalására, a jegybankelnök Simor András elmozdítására. Utóbbiak emlegetésével eddig azt sikerült elérnie, hogy a forint április végi gyengülését a The Economist című brit hetilap egyenesen Orbán Viktor e tárgyú nyilatkozatának tulajdonította.28 A jelek szerint a Fidesz egyetlen vezetőjének sem jut az eszébe, hogy elődjük ostorozásával, az MNB-elnök meghurcolásával és a nemzetközi szervezetekkel szembeni keménykedéssel csak olajat öntenek a tűzre. Az sem, hogy a befektetői bizalmatlanság csillapítására mondjanak néhány megnyugtató szót fiskális fegyelemről, elszántságról, vagy csupán arról, hogy igyekeznek a büdzsé kiadásait már az idén kordában tartani. Ellenkezőleg, gőzerővel gyártják a csontvázakat.

Lassan tele lesz velük az ország kirakata.

Tizenkét évvel ezelőtt ez még nem így volt. Bár az 1995-ös bokrosi költségvetési kiigazítást a fideszes politikusok itthon átkozták, három évvel később még a kampányukat is annak elutasítására építették fel, a stabilizáció eredményeit külföldi befektetői körökben előszeretettel méltatták, a megszorításokkal elért fiskális egyensúlyt pedig egészen 2001-ig fenntartották. Megfelelően reagáltak 1998–1999-ben a Magyarországot is fenyegető ázsiai és oroszországi pénzügyi válságra is: az Orbán-kormány pénzügy- és gazdasági minisztere a jegybank elnökével együtt, egy szólamban igyekezett megnyugtatni a piacokat. A „három tenor”, azaz a Járai Zsigmond–Chikán Attila–Surányi György-trió pontosan azt tette, amit akkor tennie kellett – sőt javaslatukra Orbán Viktor is áldását adta a takarékossági intézkedésekre, a tartalékok zárolására. Bár ezt nem nevezték nevén, azaz megszorításnak, sikeresen megnyugtatták a befektetői köröket. Ezt a kötelező minimumot a görög válság idejére az Orbán–Varga–Matolcsy-trió mintha elfelejtette volna.

Orbán Viktor tisztában van vele, hogy a befektetői közösség nem bízik benne, és meg kell nyernie a bizalmát – nyilatkozta a The Financial Timesnak a választások második fordulója után Csaba László akadémikus.29 „Ellenzékben Orbán kirohant a szocialisták tervei ellen, hogy a közkiadások megnyirbálásáért beáldozták a gazdasági növekedést. De az ő ígérete, hogy adót csökkent, és tíz év alatt 1 millió munkahelyet teremt, súlyos költségvetési korlátokba ütközik” – fűzte hozzá Csaba László véleményéhez budapesti tudósításában a napilap. Önkéntelenül felmerül a kérdés: az elmúlt nyolc évben a Fidesz gazdaságpolitikusai valóban hittek is abban, amit szajkóztak, hogy minden megszorítás elkerülhető és felesleges, a gazdaság dinamizálása csak akarat kérdése, az államadósság-csapdából erőltetett növekedéssel kell kitörni, vagyis hogy ők birtokolják azt a csodaszert, amivel egyszerre lehet adót és adósságot csökkenteni?

Ha nem, akkor csak az a baj, hogy előbb-utóbb lelepleződnek, szembekerülnek saját ígéreteikkel.

Ám ha igen, akkor még nagyobb a baj.

 

 

Jegyzetek

 

 

 

2 Paul Krugman: The Euro Trap, The New York Times, 2010. április 30.

3 Fingered by fate, The Economist, 2010. március 20.

 

 

4 Kopits György 1975-től az IMF-nél töltött be különféle tisztségeket, 1993 és 1996 között magyarországi képviselő volt. 2004-ben a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának tagja lett, ő vezette be a nemzetközi közgazdasági irodalomba a fiskális alkoholizmus kategóriáját; ezt olyan államokra használják, amelyek a túlköltekezésről nem képesek leszokni. Ő fogalmazta meg a költségvetési plafontörvény főbb alapelveit, és a köztársasági elnök javaslatára ő lett a törvénnyel létrehozott Költségvetési Tanács elnöke.

5 „Magyarországnak nincs lehetősége arra az anticiklikus keynesizmusra, amelyet az Egyesült Államok és Nagy-Britannia kipróbál. Senki nem hiszi, hogy a piac elviselné a hatalmas költségvetési hiányt, így a kormány inkább csökkenti a kiadásokat, és növeli az adókat” – írta a The Financial Times. Gideon Rachman: Hungarian lessons for a world crisis, 2009. május 11.

 

 

6 „Mit tett tehát a forradalom? Leszámolt egy régi világgal, és hozzáfogott építeni egy újat” – méltatták a választási eredményeket a Századvég kutatásvezetői, akik szerint a szocialisták elidegenítették maguktól híveiket, ám „a másik oldalon ott állt egy egyre erősebb néppárt, élén egy olyan vezetővel, akiről az emberek elhitték, hogy képes a jobb, számukra kedvezőbb feltételeket teremtő cselekvésre (…) találtak egy fix pontot, és kiforgatták sarkaiból a magyar politikai rendszert.” G. Fodor Gábor–Fűrész Gábor–Giró-Szász András: „Forradalom a szavazófülkében”, Magyar Nemzet, 2010. április 27.

 

 

7 A magyar kormány 2009-re eredetileg 2,6 százalékos GDP-arányos hiányt tervezett. Amikor azonban tavasszal nyilvánvalóvá vált, hogy a viszszaesés a tervezettnél lényegesen súlyosabb lesz, az IMF szakértői felvetették, hogy a hiánycélt meg lehetne emelni, nehogy túlságosan lefagyjon a gazdaság. Csakhogy a kormány akkor még ragaszkodott a Brüsszelnek benyújtott konvergenciaprogramban foglalt vállalásai teljesítéséhez, és 3 százalék alatt óhajtotta tartani a deficitet. Az előirányzatot végül az unió és az IMF szakértőivel összhangban előbb 2,9 százalékra, majd 3,9 százalékra lazították, ezáltal mintegy 150 milliárd forintos pótlólagos forráshoz jutott a Bajnai-kormány. A tavalyi deficit végül a GDP 4 százaléka lett. Ez is jóval alatta maradt az euróövezet 6,3 százalékos és a 27 uniós tagállam 6,8 százalékos átlagának.

8 Simor András: Újjászületést! Lemaradás vagy felzárkózás – ez ma a kérdés. Népszabadság, 2008. március 24. Járai Zsigmond akkori előadásaiban beszélt arról, hogy legalább ezermilliárd forintos kiadáscsökkentést tart szükségesnek. A felvetést mind Orbán Viktor, mind Gyurcsány Ferenc televíziós interjúban utasította el – természetesen külön-külön.

 

 

9 A folyó áras GDP a 2008-as 26 543 milliárd forintról 2009-ben 26 094 milliárdra csökkent, ugyanakkor az államadósság 19 348 milliárd forintról 20 421 milliárdra nőtt. Eurostat, 2010. április 22.

10 Hungary: Fifth Review Under the Stand-By Arrangement, and Request for Modification of Performance Criterion, International Monetary Fund, 2010. március

11 Az IMF túl optimistán ítéli meg a magyar gazdaság állapotát – tette közzé Domokos László közleményét a Fidesz sajtóirodája, fidesz.hu, 2009. szeptember 7. Lényegében erre tromfolt rá a választások után Matolcsy György: „nyomasztó, hogy az IMF a leköszönő kormány megbízhatatlan számainak foglya. Rajtuk kívül már mindenki tisztában van a 3,8 százalékos államháztartási hiány tarthatatlanságával. Ha ezt sejtik is az IMF-nél, nyilvánosan egyelőre nem mondhatják ki az új kormány megalakulásáig.” Heti Válasz, 2010. április 29. Az IMF-fel való megállapodás mellett érvelt Varga Mihály, az Orbán-kormány egyik kulcspozíciójának várományosa: „A következő kormánynak is elemi érdeke lesz, hogy az országot finanszírozható állapotban tartsa, ezért mindent meg kell tenni, hogy a hiány ne nőjön egy elfogadhatatlan szint fölé. Hogy mi az elfogadható szint, ezt majd az EU és IMF illetékeseivel folytatandó tárgyalásokon kell meghatározni. Abban nem teljesen bíznék, hogy a nemzetközi befektetők kizárólag piacról biztosítják az ország finanszírozhatóságát, ez ugyanis még meglehetősen bizonytalan helyzet, sok eladósodott országgal.” fidesz.hu, 2010. február 17.

 

 

12 „Igazuk lett azoknak a stratégiai gondolkodással bíró amerikai közgazdászoknak, akik szerint nem lehet sikeres az euró, mert nincs mögötte egységes piac (…) Az új magyar kormánynak olyan gazdaságpolitikát szükséges követnie, ami elsősorban nem az euróhoz igazodik majd, mert felborultak a játékszabályok…” Matolcsy: új, kedvezményes adó lesz. Orosz Györgyi interjúja, fn.hu, 2010. május 17.

13 Farkas Zoltán: Ámítási mesterkurzus, Mozgó Világ, 2010/1.

14 Hungary Needs to Escape ‘Debt Trap’ With Growth, Matolcsy Says, bloomberg.com, 2010. május 3.

15 A CNBC tudósítója először az izlandi csőd után, 2008 októberében firtatta, nem Magyarország lesz-e a válság következő áldozata, amit a kamerák előtt Simor András és Bajnai Gordon is cáfolt. Egy évvel később a CNBC ismét interjút közölt Bajnai Gordonnal, aki arról számolt be, hogy Magyarország visszatért a szakadék széléről. CNBC, 2008. október 22. és 2009. november 4.

 

 

16 Költségvetési Tanács: Technikai kivetítés (2010–2014), 2010. március 25.

17 Az intézményrendszer időigényes, ám elkerülhetetlen megváltoztatását hangsúlyozó írás sem vitatja azonban, hogy Magyarország „hosszú évek óta először nemzetközi összehasonlításban a leginkább fegyelmezett költségvetési politikát folytató országok között említendő”. Győrffy Dóra: Válság, euró, és utána? A költségvetési politika szerepe a felzárkózásban. Megjelent a Válságban és válság nélkül című tanulmánykötetben (szerkesztő Muraközy László), Akadémiai Kiadó, 2010.

 

 

 

18 „Az idén érvényesül a válság teljes hatása, csaknem egy hónapnyi nemzeti jövedelem esik ki, enynyivel kevesebből kell megélnie az országnak. Ezért ez az év csak arról szólhat, hogyan fogják bizonyos értelemben »hadigazdálkodással« végigcsinálni.” „Ez nagyon nehéz lesz ennek a kormánynak is, és nagy fegyelmezettséget kíván attól is, aki váltja majd – mondta a kormányfő.” A kormányfő nyilatkozata az MTI-nek, 2010. január 3.

19 2002-es választási veresége és az új kormány megalakulása között az Orbán-kormány mintegy 50 milliárd forint kötelezettséget vállalt, ezenkívül Harrach Péter leköszönő miniszter előterjesztésére megduplázta a négy éve változatlan mértékű, 4200 forintos családi pótlékot, és kiterjesztette a gyermekek után járó kedvezményt a személyi jövedelemadóban. A döntéseket a Medgyessy-kormány visszavonta. HVG, 2002. május 11., 2002. június 15.

20 A korábbi fideszes ígéretek visszavonásáról és az adócsökkentés esélyeiről lásd Farkas Zoltán: Rostapolitika, HVG, 2010. március 13.

 

 

21 Jövőkép. Megújított szabadelvű és szociális piacgazdaság Magyarországon. Szerkesztette Cséfalvay Zoltán és Matolcsy György, 2009.

22 „Ebben az esztendőben nem fog menni, ez teljesen nyilvánvaló, de az az eltökélt szándékunk, elképzelésünk, hogy négy esztendő múltán, a ciklus végére a magyar vállalkozók átlagos adóterhelése a közép-európai versenytársak átlagához igazodjon. Hat esztendő alatt pedig a munkavállalók adóterhelését is szeretnénk erre a szintre szorítani” – mondta a politikus kedden egy Komlón tartott lakossági fórum mintegy háromszáz résztvevője előtt. Idézi: MTI, 2010. április 20.

 

 

23 „A magyar gazdaság 2011 után 4 százalék közeli mértékben bővülhet, négy év alatt 2000 milliárd forintnyi többletforrást kínálva közös terveinkhez. 2000 milliárd forint, amit a rendszerváltás utáni Magyarország történetében talán először végre nem elosztogatni, hanem beosztani kellene. Befektetni, beosztani a múlt, a jelen és a jövő között. A múlt a felhalmozott adósságunk, a magyar állam adóssága, amit csökkenteni kell, hogy kiszolgáltatottságunk is csökkenjen. A jelent úgy tehetjük jobbá, hogy a közszolgáltatások minőségét javítjuk (…) A 2000 milliárdos többlet harmadik szeletét pedig költsük a jövőre, vagyis versenyképességünk javítására és a növekedés, a gyarapodás fenntartására. Ennek érdekében én további adó- és járulékcsökkentést javaslok a következő kormánynak és parlamentnek, elsősorban és mindenekelőtt a munka terheinek csökkentése érdekében.” Bajnai Gordon napirend előtti felszólalása a parlamentben, miniszterelnok.hu, 2010. február 22.

24 Jelentés a 2010. évi költségvetés trükkjeiről, fidesz.hu, 2009. december 22.

25 „Most jó ideig nincs lehetőség fiskális élénkítésre, tehát olyan gazdaságélénkítésre, aminek a költségvetés a forrása. Ezt pénzügyminiszterként kőkeményen érvényesíteni fogom.” – nyilatkozta Matolcsy Réti Pálnak, HVG, 2010. május 22.

26 Csontvázak a Fidesz ígéretszekrényében vannak, Népszava, 2010. május 6.

27 Fidesz.hu, 2010. május 6.

 

 

 

28 Orban’s triumph, The Economist, 2010. május 7.

29 Christopher Bryant: Hungary’s center-right in landslide victory, 2010. április 25.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jegyzetek: ( returns to text) 1 Az IMF vezérigazgatója, Dominique Strauss-Kahn sajtótájékoztatóján leszögezte, nincs csodafegyver, Görögországnak magának kell úrrá lennie a problémáin, és bár azok megoldásában a Valutaalap együttműködik az Európai Unióval, saját szabályait fogja követni. Transcript of a Press Conference by International Monetary Fund Managing Director Dominique Strauss-Kahn, imf.org, 2010. április 22.

 

 

 

 

 

 

Kapcsolódó írások:

Farkas Zoltán: Helyre, tétre, befutóra – A válság, a Bajnai-kormány és az ellenzék A válság, a Bajnai-kormány és az ellenzék I. Állapothatározók „Szembenézve...

Farkas Zoltán – A tervezőasztaltól a boncasztalig (Az Orbán-kormány gazdaságpolitikai szándékai és a valóság) Schmitt Pál köztársasági elnök határidőre aláírta a „talpra állás”...

„”A harctéri szanitéc nem finomkodik” – Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszterrel beszélget Farkas Zoltán Hat hét csaknem megrengette Magyarországot. Október elején kitört a tőzsdekrach,...

Farkas Zoltán: Ámítási mesterkurzus Egy a tábor, egy a zászló – ezt sugallja Szijjártó...

Farkas Zoltán: Mégis, kinek a programja? – A radikalizálódó Fidesz Nincs mókásabb, mint meg nem nevezett személyek nyilatkozatait idézőjelbe tenni....

 

 

Cimkék: Farkas Zoltán

 

 

 

 

© Mozgó Világ 2010 | Tervezte a PEJK