A Mozgó Világ internetes változata. 2010 február. Harminchatodik évfolyam, második szám

«Vissza

Podmaniczky Szilárd: Üssünk rá pár tojást!

Én is a katonaságnál tanultam meg főzni, ahogy az apám, pedig azelőtt azt se tudtam, mi az, hogy hagyma. A legjobb dolog a főzés a világon, mert akkor nem gondolok semmire, csak az étel kavarog a fejemben, tőlem a ház is rám dőlhet ilyenkor.

Az apám a katonaság után visszament a szakmába, de amikor kész volt a villanyszereléssel, elővett egy kis rezsót az építkezésen, aztán mindjárt kavart magának valamit. Azt mondta, meg kell nézni a hálózat terhelését, különben hogy vállalna rá garanciát. Akkor előhúzta a bicskáját, vágott a kertben két paprikát meg egy nagyobb paradicsomot, előszedte a reggeli szalonnát, aztán már sercegett is. Mindig hordott magánál egy fánglit, abban főzte az uzsonnát, nehogy már ráfogják, hogy milyen munkás az, amelyik kislábassal jár az áramot bekötni. Aztán kért a szomszédból három tojást, és ráütötte a paradicsomos szalonnára. Ez volt a kedvenc szavajárása, amikor megmaradt valami az ebédből, és az anyám nem tudta, hogy mit csináljon vele, akkor azt mondta, hogy édes drága szerelmem, üssünk rá pár tojást!

Az anyám elég tanácstalan volt a konyhában, mindig kérdezgette apámat, hogy mivel kéri a húslevest, lúdgége tésztával vagy cérnametélttel. Aztán amikor már nagyon fönt volt a pumpa az apám agyában, akkor se kiabált, csak rászólt, hogy döntsd már el végre egyedül, hogy én a lúdgégét szeretem vagy nem. Anyám tudta, hogy apámnak a lúdgége a mindene, mégis annyira tapintatos volt, hogy inkább megkérdezte, netán változott a napokban az ízlése. Az ízlésem soha nem változik, magyarázta az apám, téged is úgy szeretlek, ahogy először megláttalak. Akkor nagyon elérzékenyült az anyám, és letakarta a fejét a törlőruhával.

Én még nem nősültem meg, pedig már lassan negyvenöt leszek, valahogy soha nem éreztem magam annyira egyedül, hogy meg kéne nősülnöm. Pedig akadt volna jelentkező vagy három is, én mindig kiszúrom azokat a nézéseket, amikor valaki férjhez akar menni. Olyankor egy kicsit lóg a nő feje, így oldalt, és egy kicsit fölfelé néz. Ilyenkor házasodni akar.

Így nézett rám az Olga a templomban, mikor az unokatestvérem esküvőjén jártam. Egész nap lógott a feje oldalt, és nézett. Ilyenkor valahogy nagyobb is lesz a szeme minden nőnek, és elkezd mozogni az állkapcsa. Azon az esküvőn egy kicsit bekapkodtam, aztán az Árpi teherautóján ébredtem föl, bele voltam csavarva egy autóponyvába, és rajta feküdtem az Olga fenekén, a kezemben meg egy ételhordó, amibe raktak a tyúkhúslevesből, a galuskás vadpörköltből, és az égetett cukorból megkaptam az őzike fejét. Elindultam hazafelé, de az Olga jött utánam, hogy most már lefeküdtünk, feleségül kell venni, különben szégyenben marad. Akkor azt mondtam neki az ételhordóval, hogy bizonyítsa be, hogy lefeküdtem vele, mert én őszintén szólva pont úgy találtam magamon a nadrágot, ahogy tegnap délelőtt fölvettem, és különben sem hiszem, hogy abban az állapotban nekem ment volna az ilyesmi. Ekkor az Olga mutatta, hogy de bizony, akkora volt a szerszámom, mint egy cukorrépa, és úgy döfködtem, hogy majdnem beindult alattunk a teherautó. Hiába mondtam neki, ez nem az én stílusom, angyalom, végül megebédeltünk a verandán. Azzal búcsúzott el, hogy majd estére hozza a fogkefét. Nekem se kellett több, alighogy kitette a lábát, bezártam mindent, és fölszálltam egy vonatra. Azóta szeretek utazni.

Mostanában is voltam kétszer vonattal a termálfürdőben, mert kifejezetten ott érzem jól magam, osztogatom a mattokat a nyugdíjasoknak a medencesakkban. Egy délelőtt három partit is lezavarok, jól be vagyok lakva, mert mindig félpanzióra kérem magam. Van egy olcsó hotel, nincs a szobában semmi, csak egy szekrény, egy ágy meg egy dohányzóasztal, ami luxus, mert nem is dohányzom. A mosdó kint van a folyosó végén, de mindig van meleg víz, engem meg nem zavar, ha meztelenül néznek.

Egyik este nem kapcsoltam a folyosón villanyt, aztán véletlenül a női zuhanyba mentem be, de nehogy azt higgye valaki, hogy sikongás meg ilyen, egy frászt, szappanozta magát az asszony tovább, a végén már én voltam zavarban, és a borotválkozás felénél átmentem a férfitusolóba. Kicsit kövér volt az asszony, bele lehetett volna kapaszkodni, csak aztán könnyen magával rántja az ilyen. Negyven fölött már nem házasodni akarnak a nők, hanem ravaszkodnak. Észre se veszed magad, és úgy ki vagy szolgálva, mintha személyesen te lennél az Ali baba, aztán már esélyed sincs, hogy észhez térj, mosnak rád, főznek rád, esténként minden oldalról ki vagy elégítve. Mert a jót úgy lehet megszokni, hogy észre se veszed, és olyankor már hiába minden, benne vagy a hálóban, és ráadásul még kapálózni is jó.

És ilyenkor kezd el meghülyülni az ember, és azt kérdezgeti magától, hogy ki vagyok én, meg mit is akarok, merthogy innentől már alá is vagy vetve, el vagy döntve egészen. Reggeli hétkor, zoknihúzás nyolckor, a lyukas zoknit kötelező kidobni, a zsebkendőt ne hagyd a párkányon, és ha bejössz, töröld le a lábad, különben nem tartod tiszteletben senkinek az áldozatos munkáját, mert mindenki csak érted él, azért van a világon, hogy lesse minden kívánságodat, közben meg úgy eltunyulsz, hogy már perverz gondolataid sincsenek, sőt a kutyapózt már állatiasnak tartod a filmekben.

Úgyhogy adok inkább hat mattot mindennap a nyugdíjasoknak, hadd érezzék, hogy elszállt fölöttük az idő, én meg vénségemre is abban a fürdőgatyában járok, amit még akkor vettem tizennyolc évesen, mikor a Csilla lehívott a Balatonra, hogy egyedül van, és szeretne a csónakban napozni, de annyira nehéz az evező, hogy egyedül nem tud beevezni.

Először azt gondoltam, hogy ott a helyem, de mikor belegondoltam, hogy vennem kell egy fürdőgatyát, és a szálkás padozaton húzogatni az evezőket, és a Csilla meg fekszik ott nekem átbalzsamozva naptejjel, elment tőle a kedvem. Próbáltam visszahívni, hogy szögbe léptem, és nem tudok a bal lábammal járni, de már nem vette föl a telefont, úgyhogy kénytelen voltam leutazni.

Amikor elindult velem a vonat, akkor már megint nem bántam, sőt úgy éreztem magam, mint egy férfi, aki ripsz-ropsz vesz egy fürdőnadrágot és fölszáll a vonatra. A vonaton volt időm gondolkodni, és először éreztem úgy, hogy ez a Csilla-ügy még komolyra is fordulhat, van egy értékes nyaralójuk, a szülei pedig most váltak el, úgyhogy jó esély van arra, hogy idővel mind a két szülőtől sokat örököljön. Soha nem jártam még így, de a sok pénz szagára megkeményedett a cerkám, és baromira zavarban voltam, mikor jött a kalauznő, és föl kellett állnom a táskából elővenni a jegyet. Próbáltam neki háttal fordulni, de annyira nevetett, hogy ne szégyelljem magam, ezen a szakaszon annyi a váltó és úgy rezegnek a sínek, hogy néha még őt is izgalomba hozza. Három olyan szakasz van az ország vasúthálózatában, ahol ha a megfelelő sebességgel haladnak át a vagonok, olyan erős szexuális rezgés keletkezik, hogy gyakorlatilag minden utas kéjesen méregeti a másikat. Ha a házastársak összevesztek, ezeken a szakaszokon kibékülnek, és akik régóta közeledtek egymáshoz, azoknak itt fölgyorsul a libidója. És tulajdonképpen ezeken a szakaszokon a kalauzok soha nem kopogtatnak be a vécékbe, hogy van-e bent potyázó, mert hát a vasutasnak is van szíve.

Úgy terveztem, hogy majd a Csillával is elutazok errefelé, és itt fogom megkérni a kezét az első osztály nem dohányzóban. Csakhogy a Csilla szülei annyira gazdagok, hogy még soha nem ült vonaton, fogalma sincs arról, hogy mi az a vészfék, és hogy lehet veszélyesen kihajolni az ablakon.

Ehhez képest, amikor megérkeztem a Balatonra, a Csilla már bent volt a vízben egy vékony pasival, aki olyan napszemüveget hordott, mint egy méhecske, és még este is azzal fogta össze a fején a haját. Ennek ellenére nagyon örült nekem a Csilla, és az első kérdése az volt, hogy hoztam-e fürdőgatyát, merthogy hajnalban szeretne velem fürdeni, a Tóni ugyanis hétalvó, és legföljebb délben szokott fölkelni a harangszóra.

Még soha nem láttam a Csillát fürdőruhában, úgyhogy most jól megnézhettem, milyen vékony, sőt egyszerűen satnya a teste, és olyan fehér, hogy az ember csak hajnalban mer ránézni.

Jó meleg volt a víz, és ez a kis női csontváz ott lebegett mellettem a vízen, és úgy megsajnáltam, hogy egyből elszégyelltem magam. Képtelen lettem volna akár csak egy ujjal is hozzáérni. Ha a közelében voltam, úgy vigyáztam rá, mint egy madárra, amelyik mindjárt összetörik.

Délben a Tóninak már nyoma sem volt, neki se a csontváz az esete, még be se vetette az ágyát a paraszt, vagy kiírta volna, hogy köszönöm. Igazából én sem tudtam, hogy mihez kezdjek a Csillával, mondjuk, elvihettem volna fodrászhoz, mert kezdett ilyen kis fekete bajsza lenni, de ő nem szégyellte, és a vékony lába is szőrös volt, nemkülönben a fürdőruhája se takarta minden ízben a szemérmét, úgyhogy raktam az udvaron egy nagy tüzet, és az apámra gondoltam, hogy biztosan ő is ezt tenné.

Délután már be is rúgtunk a pörkölt után, pedig a Csilla csak két pohár bort ivott, de végigrókázta a teraszon a gobelint. Egész estig egyedül voltam a parton, néztem a házat meg a vizet, és tulajdonképpen elégedett voltam magammal, ha csak néhány órára is, itt az egész az én birtokomban van. Sőt még azt is megkockáztattam, hogy kicsit fölhizlalom a Csillát, és megkérem a kezét, de ez az alkati soványság valahogy elakasztott a tervszövögetésben, és fölébresztette bennem az álmodozót.

Olyan tíz órakor ébredt föl a Csilla, ki volt pirulva az arca, és olyan volt, mint egy csillag, amelyik most esett le az égről. Azon csodálkozott, hogy még ott vagyok, mert nála minden pasi fél napig tart, és ezért most azt hitte, hogy én akkor akarok valamit. Kénytelen voltam hazudni, hogy otthon most halt meg a szomszédom, és attól félek, hogy majd éjjel átkísért egy kicsit, és amíg el nem temetik, nem szívesen lennék otthon.

Azt mondta, megérti, ha szellemekben gondolkodom, és maradhattam még három napot. Főztünk, dumáltunk, és az volt a legfurcsább, hogy hirtelen lett egy barátom, aki beszél hozzám, aztán meghallgat, majd elmondja a véleményét, és néha még igazat is adhatok neki. Olyan közel kerültünk egymáshoz, hogy ennek normális esetben az ágyban kellett volna végződni, mégsem éreztem egy pillanatra sem, hogy le kéne vetkőztetni. Pedig néztem a pici csontos fenekét, vagy esetleg ha a mellén meglátok valamit, ami ilyen ösztönös érzéseket kelt, de semmit nem keltett.

Amikor a harmadik nap kikísért az állomásra, és bejött a mozdony, akkor minden mellébeszélés nélkül elkezdtünk csókolózni, és úgy éreztem, hogy ebben a kis testben olyan erő feszül, amivel képes lenne egész életében hozzám ragaszkodni. Mint egy kis kutya a gazdival, mielőtt kiteszik az autópályán. A kalauz elkezdte köszörülni a torkát és belefújt a sípjába, én meg automatikusan fölugrottam a vonatra.

Útközben néztem az elfutó semmit, és egyszerűen nem fért a fejembe, hogy mi történt velem, minek ülök a vonaton, miért nem maradtam vele, miért megyek pont az ellenkező irányba, mint amerre akarok. És akkor egy óra múlva föltört belőlem egy iszonyú nagy sóhaj, és az egészet kifújtam az ablakon. Úgy ültem ott, mint valami üres tányér, amiben üres nyomokat hagyott lakoma.

Mikor otthon leszálltam, az egész a távoli múltba került, mint egy régi szerelem emléke, amit az apám se tudna a rezsójával fölmelegíteni. Soha többet nem kerestük egymást a Csillával, csak mostanában gondoltam rá megint, mikor hallottam, hogy nagyon beteg. Állítólag megkapta a rákot, a mellrákot, ő, akinek akkora melle nem volt, mint egy kövérebb kisfiúnak, és ettől olyan gondolatok születtek bennem, hogy az én hibám az egész, minden másképp alakul, ha csak egy kicsit is akarom.

Ezek a gondolatok egyetlen villanás alatt szűntek meg a temetésen. Ahogy elhelyezték a kis urnát a falban, olyan érzés kerített hatalmába, mint amikor anyám a rendrakás végén lerakta a mosogatószivacsot. Az a kicsi és törékeny test, aminek az egyetlen pillanatra összpontosított feszülését még mindig az ujjaimban éreztem, most még kisebb lett, a lehető legkisebb, egy urna.

A temetés után gőzfürdőbe mentem, de nem volt kedvem sakkozni, olyan egyedül éreztem magam, mint még soha. Este kiültem a kertbe, és elszívtam egy cigarettát, hátha a régi nagy dohányos múltam másfelé tereli a figyelmem. És egy kicsit igazam is lett. Megittam pár sört, és úgy aludtam, mint akit fejbe lőttek.

Csak ilyenkor érzékenyülök el, amikor beszélek róla, a szavak valahogy olyan elevenné teszik, nemkülönben a fürdőnadrág, ami elnyűhetetlen.

A múltkor kidobtam pár inget, odaadtam egy kéregető cigánynak, gondoltam, ideje a fürdőgatyán is túladnom, de mit gúnyolódjak azzal, aki havonta egyszer tud fürdeni.

Szóval, nemsoká’ negyvenöt leszek, és nem tudok a nőkkel mit kezdeni, a férfiakkal meg nem akarok. Mert megfordult a fejemben, hogy netán homoszexuális vagyok, nagyjából a megfordulásnál véget is ért bennem. Nem tudom, mit éreznek a meleg férfiak, mert én olyasmit nem érzek. Nem kívánnám arcszesz szagát érezni a másikon, akit megcsókolok, ebben biztos vagyok. Olyan, mintha a tükörképét kívánná meg az ember. Lehet, hogy ebben van is valami. Egyszer olvastam, hogy a világon semmi nem szimmetrikus, csak a geometria talál ki ilyesmit. Úgyhogy az ember se szeretheti a tükörképét, de végül is, nekem mindegy.

Azt hiszem, egy kicsit megöregedtem. Eddig láttam magamban azt a fiatal gyereket, aki öngólt rúgott a tanárok elleni meccsen, de most olyan lett a képem, mintha álarc választana el magamtól. És ez az álarc én vagyok.

Néha előveszem az apám esküvői képét, valahogy nem készült róluk közös. Apám teljesen kitekert nyakkal, mintha földrengés közben dolgozott volna a fotós, anyámnak meg akkora csokor van a karján, hogy egy fűszál az orrába lóg. Néznek fölfelé, mintha angyalt látnának a mennyezetről lógni, a szájuk ki van retusálva, meg az apám arcán egy ilyen mosolygós gömb, mintha papírhéjú diót szorítana az ínye mögé.

Állítólag volt egy öcsém, de ezt csak én éreztem így, soha nem mertem megkérdezni, inkább elmentem biciklizni, és valahol estem egy nagyot.

A jövő héten megint elmegyek a termálba, jó reggel pihenten ébredni, ott van az étteremben a sült szalonna, a petrolégőn melegen tartott rántotta. A pincér megkérdezi, hogy kérek-e kávét, mert a kávé, amit a reggelivel adnak, csak cikória, attól az se ébred föl, aki egész éjjel nem aludt.

Csak az a baj, hogy mind olyan öreg jár ide, sehol egy kis fiatal, vagy legalább egy bőbeszédű asszony, akin csörögnek az ékszerek. Nincs más, csak a sok elfáradt ember, igazából szégyellhetném magam, hogy negyvenöt évesen ide járok, és mattokat osztogatok ott, ahol gyakorlatilag már mindenki mattot kapott.

Egyetlen szórakozásom, hogy lesem a fán a mókusokat, olyan fürgék, hogy néha a szemem se tudja követni az ugrásokat. Szerintem a mókusok boldogok, főleg egy ilyen fürdőhelyen. Mindenki hozza nekik a mogyorót, és úgy etetik őket, mint a Szent Márk téren a galambokat.

Egyszer szilveszterkor is rászántam magam, hogy eljövök, pedig a főpincér azt mondta, hogy sokan vannak, és úgy mulatoznak az étkezdében, mint akiknek húsz év után sikerült eladni a házukat. Aztán ahogy megjöttem, kiderült, hogy ebben az évben nem lesz semmiféle szilveszteri buli, csak sima vacsora lesz, konfetti, és minden második csillárt földíszítenek a szalonban, amitől nem lehet majd a biliárdasztalt használni.

Olyan felemás barátságba kerültem a főpincérrel, és megkérdeztem tőle, hogy tévézésen kívül mit lehetne szilveszter éjjel csinálni. Először azt mondta, hogy semmit, de ő is érezte, hogy ez a hosszú évekre visszanyúló ismeretségünkhöz képest kitérő válasz. És akkor mondta, hogy ha van kedvem, az étkezőből nyílik egy kis helyiség, ahol a szervirungot szokták tartani, azt összenyitják a konyhával, és külön szilvesztert rendeznek a személyzetnek. Ha akarom, szívesen látnak. Én meg úgy voltam, hogy régen akartam már látni egy ilyen nagy konyhát belülről, este fölvettem egy inget, a hátamra terítettem a pulóvert, és tíz óra után lementem a személyzettel szilveszterezni. Na, végre valami, a konyhán jókedvű asszonyok dolgoztak, még ha akkora hasuk volt is, mint egy tepsi, de olyan részegen mulatoztak, hogy ledobtam a pulóvert a kenyérszeletelőre, és fölbontottam a pezsgőt. Kaptam is mindjárt a fejemre, hogy azt csak szilveszterkor szabad, de hát egész évben nem nyitok pezsgőt, az a másfél óra már semmit nem számít.

Az Egressy Tibi főszakács késdobáló számot mutatott be, körbecsapkodott egy gyúródeszkára rajzszögezett meztelen nős naptárt, azt mondta, ez pár óra múlva már úgyis tavalyi, és csak egy helyen állt bele a kés a lány mellkasába. Aztán még tombolát is húztak, és a főpincér kitalálta, hogy kisorsolnak a női dolgozók között. Hiába voltam becsípve, először megtiszteltetésnek vettem, de kiderült, hogy ezek komolyan veszik, és másnap derült ki az is, hogy minden évben meghívnak maguk közé egy ilyen külsőst, hogy a konyhaasszonyoknak legyen kit szétszedni. Én, őszintén szólva, megszöktem, egész éjszaka pulóver nélkül bolyongtam odakint, mert ezek annyira be voltak rám indulva, különösen az, amelyik a csirke mellé jégkrémet evett, hogy még képes odafönt rám szakítani az ajtót. Egy kukában találtam egy olajos kabátot, abban járkáltam hajnalig. A rendőr úgy nézett rám, mint egy kabáttolvajra. Reggel összepakoltam és eljöttem, úgy döntöttem, soha többet nem jövök ide, de a főpincér tavasszal írt egy képeslapot, amiben elköszönt, már aláírni se nagyon tudta. Úgy tudom, volt egy lánya, az ragaszthatta rá ilyen ferdén a bélyeget.

Most meg úgy vagyok mindennel, ha nem változtatok gyorsan valamin, akkor be leszek kerítve, mint egy gorilla. De mit csinálhat negyvenöt táján egy magamfajta ember? Zenekart alapítani kevesen vagyok, úgyhogy eldöntöttem, nyelveket tanulok, és nézem a tévében a külföldi adásokat. De már az első tandíjcsekket nem fizettem be, nem vág földhöz az a húszezer-hatszáz, de az utóbbi időben elkezdtem érteni egy kicsit a pénzhez, és rájöttem, hogy amit elköltök, azt soha vissza nem kapom. Az pedig kétséges, hogy én megtanulok héberül. Az apám se tudott, miért pont én tudnék. Pedig vágyok kimenni Izraelbe, de lehet, kinéznének az akcentusom miatt.

Vagy az is lehet, hogy megint szerelmesnek kellene lenni, megtalálni valakit és közelről nézni, hogy aztán egy pillanat alatt elveszíthessem. Meghalni vagy megszületni, ez itt e kérdés. Valamit választanom kell.

 

 

 

 

Kapcsolódó írások:

Podmaniczky Szilárd: A kis kavics Apuról igazából csak azt tudnám mondani, hogy folyton szerelmes anyuba,...

Podmaniczky Szilárd: A tenger Nem is értem, hogy történhetett ez velem, pedig mindig jó...

Podmaniczky Szilárd: Két repülőjegy Hiába mondtam az anyukámnak, hogy már május van, nem engedett...

Podmaniczky Szilárd: Az olasz szerelem Az én szüleim úgy ismerték meg egymást, hogy egyszerre voltak...

Podmaniczky Szilárd: Halott beszéd Apukám 27 éves korában halt meg, amikor hátulról beleszaladt egy...

 

 

Cimkék: Podmaniczky Szilárd

 

 

 

 

 

© Mozgó Világ 2010 | Tervezte a PEJK