A Mozgó Világ internetes változata. 2010 február. Harminchatodik évfolyam, második szám

«Vissza

Domány András: Ötleteik még vannak – Népszavazási kezdeményezésdömping Magyarországon

„Népszavazási kérdés, sorsdöntő – Akarja-e ön hogy a Magyar Köztársaság államforma Magyar Demokratikus Királyság államformára változzék és ezáltal tagja legyen a Szentkirály Népközösségének, elfogadja-e ön Magyarország demokratikus királyának és Szentkirály Népközössége demokratikus királyának Svoren Pétert és a XVI. Dalai Lámát?”

 

 

Ön hogyan döntött volna, tisztelt Olvasó, ha erre a kérdésre kellett volna válaszolnia egy népszavazáson? Szerencsére senki nem került ilyen dilemma elé, mert a benyújtott aláírásgyűjtő ív már formailag is hibás volt, de ez a szöveg kétszer jelent meg a Magyar Köztársaság hivatalos lapjában, a Magyar Közlönyben: az Országos Választási Bizottság után, amely határozatában megtagadta az ív hitelesítését – ami nélkül nem lehet elkezdeni az aláírásgyűjtést –, az Alkotmánybíróságnak is foglalkoznia kellett vele, bár érdemi vizsgálat nélkül dobta vissza a jogi érveket nem tartalmazó panaszt. Pedig ez nem tréfadolog: „Svoren Péter Arató Krisztus Mahatma Gandhi hivatalos-személyes honlapja” szerint, amelyen egy kifejezetten értelmes tekintetű szakállas fiatalember II. Péter pápának is nevezi magát, ez jelent meg:

 

 

Mivel a népszavazási kérdésemben megnyilvánuló a felülről jövő és a személyemben Svoren Péter érkező alkotmányt a Magyar Köztársaság Alkotmánybírósága visszautasította,ezzel a döntéssel megtagadta Isten legújabb és egyben a legutolsó Szövetségét az emberiség felé és ezért Magyarországot és az egész emberiséget a sötétségbe taszította 2009.június 25-én a levél kézhezvételekor délben elolvasásakor.13:18 Szörnyű égszakadásban eső és jégzúdulásban fakadtam ki. Elkeseredtem nagyon.Michael Jackson pop és szeretet királyának,megállt a szíve, 10 millió szív helyett,az AratóKrisztus Intézkedése szerint. Isten Törvénye Univerzum Alkotmánya Szentkirály Törvénye az hogy ahová a Szentkirály érkezik és az ottani törvénykezés nem fogadja be, megtagadja,vagy nem működik vele együtt elismerve felülről érkezett mivoltát,személyét hivatásának megfelelően akkor azt a törvénykezést eltörli a Szentkirály,aki jelen esetben én vagyok. Tehát 2009.június 26. 2:00 órai HATÁLLYAL ELTÖRLÖM A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÁLLAMFORMÁT ÉS ANNAK ALKOTMÁNYÁT ISTENTŐL KAPOTT MINDEN HATALMAMMAL!!!

 

 

Persze erre lehet azt mondani, hogy szerencsétlen őrültek mindig voltak, legfeljebb az internet nagyobb nyilvánosságot ad nekik. Én sem vagyok biztos benne, hogy érdemes interdiszciplináris kutatást kezdeni a politikatudomány és az elmekórtan művelőinek összefogásával, de az tény – és ebben a politika komoly vagy magukat annak gondoló szereplőinek is van részük –, hogy az utóbbi években abszurd módon megnőtt a népszavazási próbálkozások száma. Ez lassan az alkotmányos rendszer fontos intézményeinek, az Országos Választási Bizottságnak és – kisebb mértékben – az Alkotmánybíróságnak a megbénításával fenyeget.

Az Országos Választási Bizottság nem főállású testület, és olyan években, amikor nincs se választás, se népszavazás, régebben nemigen szokott dolga lenni. Öt tagját az Országgyűlés választja – ők aztán maguk közül választanak elnököt és elnökhelyettest –, ezenkívül a parlamenti frakcióval rendelkező pártok delegálhatnak egy-egy embert. (A választások előtt az országos listát állítók is, de megbízottaik közül csak az marad benn az eredményhirdetés után, akinek a pártja frakciót alakíthatott. A jegyzőkönyvek alapján megjegyzésre méltónak tartom, hogy a testületben a pártok által odaküldött emberek nem pártpolitikusként viselkednek, többnyire szakszerűen vitatkoznak, és a végén egyetértésre jutnak, a döntések elég nagy része egyhangúlag születik. Az egyetlen kivétel Novák Előd, a Jobbik megbízottja volt, aki az EP-választásra országos listát állító párt képviseletében néhány hónapig tagja volt az OVB-nek, és ott a szokásostól eltérő hangot ütött meg.) A választott tagok kapnak tiszteletdíjat – nagyjából annyit, amennyit egy komolyabb részvénytársaság igazgatóságának külső tagjai –, a delegáltak még azt sem. Fő feladatuk egyebek közt a választások előtt a jelölő szervezetek nyilvántartásba vétele, a kampány során és a választás napján a különböző panaszok, kifogások, alsóbb szintű választási bizottságok döntései elleni fellebbezések, kampánycsendsértések elbírálása, majd a hivatalos eredmények kihirdetése. Emellett kell foglalkozniuk a népszavazási és népi kezdeményezési aláírásgyűjtő papírok hitelesítésével, de korábban senki nem gondolta, hogy évente több százzal. A 2006-ban választott öt tag és a szocialista delegátus tudományos ember, egyetemi oktató. A Fidesz, az SZDSZ és a KDNP megbízottja ügyvéd. Amikor a feladatot napi munkájuk mellett elvállalták, nyilván arra számítottak, hogy a parlamenti, az önkormányzati és az EP-választás környékén néhány hétig sok dolguk lesz, egyébként viszont csak rendkívüli ügyekben kell összejönniük. (Nem is mindegyikük budapesti.) Ehhez képest az OVB tevékenysége így alakult az elmúlt három parlamenti ciklusban:

atma Gan

OVB-ülések OVB-határo- Ezek közül

száma zatok száma népszavazási, népi kezdemé-

nyezési alá- írásgyűjtő ív hitelesítésére vonatkozó határozat

 

 

1998. IX. hótól 7 26 0

1999 15 23 4

2000 8 10 2

2001 6 13 11

2002 67 310 23

2003 35 138 30

2004 49 224 18

2005 14 56 42

2006 75 582 63

2007 40 517 386

2008 32 380 301

2009 48 504 291

 

 

Egy kezdeményezéssel többször is kell foglalkozni, például ha lezajlik az aláírásgyűjtés, akkor a papírokat ki kell adni ellenőrzésre, aztán határozatban meg kell állapítani a hiteles aláírások számát. Ez nem jelenik meg az utolsó oszlopban, csak az ív hitelesítése. Ha viszont az AB új eljárást rendelt el, és emiatt kellett ugyanarról újra tárgyalni, az benne van.

Az Alkotmánybírósághoz az OVB-határozatoknak csak az a kisebb része jut el, amely ellen valaki kifogást emel, de azért ennek a testületnek a terhe is jelentősen nőtt:

 

 

AB-döntések Ebből OVB-határo- (határozat+ zatok elleni kifogá- végzés) sok ügyében hozott döntések

 

 

1998 274 6

1999 229 6

2000 230 3

2001 262 7

2002 287 8

2003 282 8

2004 310 8

2005 262 2

2006 358 27

2007 396 59

2008 531 112

2009 421 58

 

 

Ha az OVB döntését az AB megsemmisíti, az elrendelt új eljárásban az OVB többnyire az AB-határozatnak megfelelően változtatja meg korábbi véleményét. (Kivétel, amikor új indokot talált, csak a nevezetes vizitdíj-ügyben fordult elő.) Ám a kezdeményező (vagy a vele egyet nem értő, attól függően, hogy hitelesítő határozat változott megtagadóvá vagy fordítva) emiatt gyakran újra az AB-hoz fordul, noha kevéssé remélheti, hogy az AB megsemmisíti a saját korábbi határozatát végrehajtó új OVB-határozatot. A táblázat ezeket az üresjáratokat is tartalmazza.

 

 

Elsősorban a 2009-es fejleményeket szeretném bemutatni, de felidézek egy korábbi híres esetet is annak érzékeltetésére, hogy nem csak (és egyre kevésbé) futóbolondokkal áll szemben az alkotmányos rendszer. Aki ugyanis ezt a népszavazási kérdést nyújtotta be: „Egyetért-e ön azzal, hogy vendéglátó üzletek vendégeinek a sörért ne kelljen fizetniük?”, az nyilvánvalóan tudatosan viccelődött. És az OVB-nek az 573/2006. (XI.22.) határozatban halálos komolysággal kellett érvelnie, hogy miért tagadja meg a gyűjtőív hitelesítését. Például így:

 

 

A kérdésben tartott eredményes népszavazás… olyan törvényalkotási kötelezettséget teremtene, amelynek tartalma nem egyeztethető össze a vállalkozás és verseny szabadságán alapuló piacgazdaság Alkotmányban meghatározott formájával. Az Országos Választási Bizottság megállapítja továbbá, hogy a népszavazásra feltenni kívánt kérdés az Alkotmány 28/C. § (5) bekezdésének b) pontjába foglalt tilalomba ütközik, amely szerint nem lehet országos népszavazást tartani hatályos nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségről. Az 1994. évi I. törvénnyel kihirdetett, a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás 62. Cikke ugyanis rögzíti, összeegyeztethetetlen a Közösség és Magyarország közötti Megállapodással minden olyan állami támogatás, amely előnyben részesíti egyes áruk termelését, torzítja a versenyt vagy azzal fenyeget. Az állami támogatással pedig egyenértékű minden olyan állami intézkedés, amely hatását tekintve ugyanarra az eredményre vezet.

 

 

Mivel a kezdeményező alkotmányjogi érvekkel vitatta az elutasítást, az ügygyel az Alkotmánybíróságnak is ugyanilyen komolyan foglalkoznia kellett, és a 26/2007.(IV.24.) határozatban egyebek közt ezzel az indokkal hagyta jóvá az OVB döntését:

 

 

Az Alkotmánybíróság szerint a kérdés a jogalkotói egyértelműség követelményének azért nem felel meg, mivel nem határozza meg, hogy – eredményes népszavazás esetén – az Országgyűlést milyen jogalkotási kötelezettség terheli, ugyanis nem jelöli meg, hogy milyen forrásból kellene biztosítani a vendéglátóüzletekben kötelezően ingyenesen felszolgált sör ellenértékét.

 

 

Nem meglepő, hogy két – egymástól egyébként eszmeileg elég távol álló – alkotmánybírónak, Kiss Lászlónak és Lenkovics Barnabásnak eszébe jutott: lenne rá törvényi lehetőség, hogy ők is elszórakozzanak az őket szórakoztató állampolgárral. Párhuzamos indoklásukban kifejtették:

 

 

A hitelesítendő kérdés tárgya nem a rendeltetésszerű joggyakorlás előtt nyitna utat, hanem annak „befogadása” éppenhogy alkotmányos intézmények… zavartalan működését akadályozná… Másképpen fogalmazva: ha valamely indítványozó olyan kérdés hitelesítését kéri, amely e szervek munkáját (és a népszavazás intézményét) nyilvánvalóan eltéríti azok alkotmányos, rendeltetésszerű gyakorlásától, úgy megállapítható az indítványozó rosszhiszeműsége. Nem állt volna tőlem távol ezért annak felvetése sem, ha az Alkotmánybíróság az indítványozó esetében alkalmazta volna az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 28.§ (2) bekezdésében foglaltakat, melynek értelmében: „Az Alkotmánybíróság az eljárásából eredő költségeket felszámíthatja az indítványozónak, ha annak rosszhiszeműsége az indítvány előterjesztésével kapcsolatban megállapítható.”

Ezt a szokatlan előrelátásról tanúskodó, 1989-ből eredő paragrafust még soha nem alkalmazták, és furcsa, de a többség ezúttal, 2007-ben sem hallgatott két bírótársára. Így K.K. magánszemély otthon dörzsölgethette a kezét, hogy ez milyen jó móka volt. Megjegyzem, nem értem, hogy miért élvezhetik a névtelenséget azok, akik lazán fel akarják forgatni az egész alkotmányos rendszert, és 8 millió embert akarnak az urnákhoz szólítani saját teljes életkeresetük sokszorosát kitevő közpénzért. Anonimitásuknak legfeljebb annyi a haszna, hogy kevésbé kell visszafognom magam, ha kifejtem róluk a véleményemet.

2009-ben 17 szervezet 78 kezdeményezéssel élt. A további 213 javaslat magánszemélyektől érkezett. Bár nem mindig biztos, hogy az azonos monogram ugyanazt az embert takarja, a témákból valószínűsíthetően 35 állampolgár nyújtott be fejenként egy–öt kérdést (illetve egyikük tízet), öten viszont együttesen 116-ot! Vagyis összesen mintegy négy tucat fékezhetetlen agyvelejű polgártársunk tartja mozgásban az államgépezet érintett részeit.

A legaktívabb a dr.F.J.–dr.G.K. páros. Néha fordított sorrendben szerepelnek, de bizonyosan ugyanazokról van szó. 37 beadványukból 15 magával az Országos Választási Bizottsággal és a helyi választási bizottságokkal, 10 pedig az Alkotmánybírósággal foglalkozott. A néppel akarták kimondatni például, hogy a választási testületek pártdelegált tagjainak ne legyen szavazati joga, csak a választottaknak, vagy hogy törvény határozza meg jogi személyiségüket és legyen saját hivataluk. (Komolyan gondolja valaki, hogy ilyen kérdések izgalomba hozzák a választópolgárok millióit?) A sok elutasító döntés után arról is népszavazást akartak, hogy a népszavazási aláírásgyűjtő íveket ne az OVB hitelesítse, hanem az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium – ezt az OVB nemcsak azzal az egyszerű érvvel dobta vissza, hogy az alkotmány szerint a népszavazás szabályairól nem lehet népszavazást tartani, hanem hozzátette: visszalépés lenne egy jogkört egy parlament által választott független testülettől egy kormányhatósághoz áthelyezni. Az év végén arról kezdeményeztek referendumot, hogy a népszavazási törvényből töröljék az ötleteik többségének elvetését indokló két pontot, amelyek szerint a kérdést úgy kell megfogalmazni, hogy egyértelmű választ lehessen rá adni. Persze ennek hitelesítését is épp az általuk kihúzni kívánt paragrafusok alapján tagadta meg az OVB. A vita időnként groteszkbe fordult. A két doktor úrnak, úgy látszik, nem tetszett valamelyik határozat stílusa, mert a következő témában kezdeményeztek népszavazást:

„Egyetért-e azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt arról, hogy az Országos Választási Bizottság Országgyűlés által választott tagjai között kapjon helyet magyar nyelv- és irodalom tanári képesítéssel rendelkező választópolgár?”

 

 

A jelek szerint az OVB, bocsánat a kifejezésért, kissé berágott, és közölte:

 

 

…csak olyan népszavazási kérdés tekinthető alkotmányosan megengedhetőnek, mely nem áll ellentétben a népszavazásnak az alkotmányos berendezkedésben betöltött szerepével… a beadványozók által benyújtott, országos népszavazáson feltenni kívánt kérdése az Alkotmány és az országos népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 1998. évi III. törvény (a továbbiakban: Nsztv.) preambuluma alapján összeegyeztethetetlen a népszavazás alkotmányos szerepével és szabályaival. Az Nsztv. preambuluma szerint „A demokratikus hatalomgyakorlás része, hogy az ország sorsát érintő legfontosabb ügyek eldöntésében, illetőleg a képviseleti döntések befolyásolásában vagy megváltoztatásában a nép közvetlenül, szavazás útján is részt vehessen”. Az ország sorsát érintő legfontosabb ügyek eldöntésére szolgáló intézményt ezért nem lehet felhasználni abszurd vagy komolytalan kérdések felvetésére. [A két kiemelés tőlem származik – D. A.]

 

 

A „kérdése” szó végén általam megjelölt ragot egy OVB-tag magyartanár feltehetőleg törölte volna, de az aláírásgyűjtés nem kapott zöld utat. Erre válaszul jött az újabb népszavazási kezdeményezés:

„Egyetért-e azzal, hogy az Országgyűlés törvényben mondja ki, hogy az országos népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 1998. évi III. törvény preambuluma nem része a törvénynek, így az abban foglaltak az országos népszavazásra illetve az országos népi kezdeményezésre előterjesztett aláírásgyűjtő ív hitelesítésének eldöntésénél figyelmen kívül hagyandó?”

 

A két ötletgazdag úr bizonyára elolvasta az OVB honlapján a néhány korábbi javaslatukat tárgyaló ülések jegyzőkönyvét, meg tán valaki az oda esetleg be nem került megjegyzésekről is tájékoztatta őket (persze nem tudom, csak el tudom képzelni, hogy voltak ilyenek), mert erre jött az újabb referendumjavaslat:

„Egyetért-e azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt arról, hogy a jogszabályban meghatározott közfeladatot ellátó testületi szerv tagja, ha a testület ülésen szubjektív véleményt fejt ki egy adott kérdésben illetve a beadvány előterjesztőjével szemben, úgy a testület többségi szavazattal hozott döntésével az illető személyt felszólítsa a testületi tagságról való lemondásra, amelynek az érintett testületi tag 8 napon belül köteles eleget tenni?”

 

 

Az OVB válaszul elmagyarázta, hogy a vélemény értelemszerűen nem tud másmilyen lenni, mint szubjektív.

A G.K.–F.J. páros az Alkotmánybírósággal sincs kibékülve. Kérdéseket nyújtottak be arról, hogy a testület tagjait pályázat alapján válassza az Országgyűlés, hogy a bírák különvéleményét ne hozzák nyilvánosságra, hogy a beadványtevők véleményezhessék a határozattervezeteket a végleges döntés előtt, hogy az AB nyilvános listát vezessen arról, hogy melyik határozatát mely tisztviselők és szakértők készítették elő, hogy ötévenként kötelező legyen felülvizsgálni minden korábbi AB-határozatot stb. E változtatások jó része alkotmánymódosítást igényelne, ezért eleve nem lehet népszavazás tárgya. Még arról is népszavazást akartak, hogy az alkotmánybírósági törvényből töröljék a korábban egy bírói véleményből általam idézett, soha nem alkalmazott pontot, amely szerint a rosszhiszemű beadványozókra rá lehetne terhelni az eljárás költségeit. (Rossz előérzeteik vannak?)

Külön vicc, hogy a páros hat aláírásgyűjtő ívét hitelesítette az OVB, de semmit nem tudni arról, hogy tényleg elkezdték volna a gyűjtést. Már lejárt az erre rendelkezésre álló négy hónap, aláírások benyújtásáról hír nem érkezett, az OVB elé erről információ nem került. Pedig az OVB nem látta akadályát például annak, hogy a nép szavazzon arról, legyen-e törvény az OVB ügyrendjéről, legyen-e kötelező a vagyonnyilatkozat az OVB tagjainak is, és közvetlenül az országgyűlés válassza-e az OVB elnökét. Más kérdés, hogy mennyi realitása van ilyen kérdésekhez 200 ezer aláírás összegyűjtésének. Aztán ugyanaz az OVB, amely néha vitatható esetekben is a nem eléggé közérthető fogalmazással indokolja az elutasítást, 2009 augusztusában hirtelen hitelesítette az alábbi kérdést tartalmazó aláírásgyűjtő ívet:

„Egyetért-e azzal, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson arról, hogy a 2004. évi XXIX. törvény 141-143.§-ában szabályozott panasz tárgyában hozott döntés ellen – a törvényben foglalt feltételek nem teljesítése esetén – a panaszos bírósághoz fordulhasson igényének érvényesítése végett?”

Ha valamire elmondható, hogy teljesen érthetetlen, hát ez az. A hétköznapi állampolgárnak fogalma sem lehet arról, hogy itt a közigazgatás magatartásáról, az állami és önkormányzati szervek panasz-ügyintézéséről van szó. Az OVB jegyzőkönyvében látom, hogy egy kicsit dilemmáztak ugyan, de az öt jelenlévő tag 3:2 arányban jóváhagyta a kérdést. Felfoghatatlan számomra, miért – hacsak rosszmájúan azt nem feltételezem (ami nyilván nem látszik a közzétett jegyzőkönyvben), hogy maguk elé képzelték a két kezdeményezőt, amint ehhez a kérdéshez próbálnak aláírást gyűjteni az aluljárókban. A jogtudomány, azt hiszem, azt a szakkifejezést használja erre, hogy „dafke”. Ha ez kell nektek, próbálkozzatok… Aláírások persze nem érkeztek az OVB-hez a négy hónapos határidő lejárta, december 14. után.

A kérdés csak az, hogy akkor mire megy ki a játék: dr.G.K. és dr.F.J. tényleg csak – a kiszolgáló apparátussal együtt – 30-40, nekik valamiért nem szimpatikus ember idegesítése érdekében állt elő 37 népszavazási és népi kezdeményezési javaslattal? Egyébként ugyanez a két ember (együtt vagy külön, de nyilvánvalóan ugyanazokról van szó) számos kifogást is benyújtott, amelyeket három napon belül köteles megvizsgálni az OVB. Kifogásolták például, hogy miért nem jelent meg a Magyar Közlönyben az OVB-határozat, amely kimondta, hogy Seres Mária a képviselői költségtérítés ügyében elegendő számú aláírást gyűjtött össze (azért, mert nem kell ott megjelentetni, az OVB elnöke erről az Országgyűlés elnökét köteles tájékoztatni, aki ezt a Házban bejelenti és napirendre tűzeti a népszavazás kiírását), vagy hogy az EP-választásról készült jelentés pár napos késéssel került fel az OVB honlapjára. Felszólították az OVB-t, hogy „tiltsa el magát a további jogsértéstől”, majd miután a testület minden kifogásukat elutasította, minden alkalommal a Legfelsőbb Bírósághoz fordultak. Ott sem jártak sikerrel, de az OVB és az AB mellett ez már a harmadik alapvető alkotmányos intézmény, amelyet többször ugráltattak.

A pereskedést elkerülendő nem kívánom feloldani dr.G.K. és dr.F.J. urak névtelenségét, de azért tájékozódtam, és amit megtudtam, még hátborzongatóbbá teszi a fent leírtakat. Bár vigyázni kell az esetleges névazonosságokkal, mert egyikük sem ritka nevet visel, de úgy tudom, szakmájukban ismert jogászokról van szó. Mindketten köztisztviselők vagy legalábbis sokáig azok voltak, tankönyveket írnak és oktatnak, egyikük rövid ideig egy minisztériumban magas tisztséget viselt. Másikuk egy nem országos választási szerv tagja, a rendszerváltozás előtt pedig egy felsőoktatási intézmény párttitkára (fiatalabbaknak: MSZMP-titkára) volt. Ismétlem, feltéve, hogy pontosak az információim.

Az előbbi, általam a jogszabályi hivatkozás miatt érthetetlennek nevezett, mégis hitelesített kérdéssel szembeállítható a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának népi kezdeményezésként benyújtott, ám elutasított kérdése:

„A Magyar Köztársaság Alkotmányának 28/D. §-a alapján kezdeményezzük, hogy az Országgyűlés tűzze napirendjére és tárgyalja újra a Társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény – a nyugdíjkorhatárt 65 évben meghatározó – 18. § (1) bekezdését.”

Erre az OVB ezt mondta:

„A hatályos társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 18. § (1) bekezdése értelmében a társadalombiztosítási öregségi nyugdíjra a hatvankettedik életéve betöltésétől az jogosult, aki legalább húsz év szolgálati idővel rendelkezik. Ennek ismeretében nem egyértelmű a népi kezdeményezés tárgya, az a választópolgár számára megtévesztő, mivel azt a téves látszatot kelti, mintha a népi kezdeményezésben megjelölt szabály a nyugdíjkorhatárt 65 évben határozná meg.”

Érthetetlenebb ez a kérdés az előzőnél? Valóban van benne pongyolaság, de szerintem mindenki értené, hogy nem most 65 év a korhatár, hanem 65 évre fog emelkedni a már elfogadott törvény szerint, és ezt akarná újratárgyaltatni Varga László SZEF-elnök, többek között saját bátyjával és saját fiával, akik az MSZP képviselőiként megszavazták a korhatáremelést.

Egyébként még a komolytalan kérdésekhez visszatérve: korábban, például 2007-ben olyasmi is beérkezett, hogy a tyúk volt-e előbb vagy a tojás, hogy legyen-e a Magyar Köztársaság elnöke Kylie Minogue, vagy hogy Gyurcsány Ferenc kapjon-e űrhajóskiképzést. Az OVB akkor elvesztette a béketűrését, ezeket nem volt hajlandó a Magyar Közlönyben megjelenő formális határozattal kiszórni, hanem komolytalanságukra hivatkozva pusztán egy hivatalos levéllel utasította vissza az érdemi kezelésüket. Halmai Gábor elnökhelyettestől tudom: ő és Szoboszlai György MSZP-delegált ezt ellenezte, mert a törvény nem ad rá felhatalmazást, és mert az ilyen levéllel szemben nincs jogorvoslati lehetőség. A többség mégis ezt a megoldást választotta, mert – bár ezt csak én fogalmazom így – mindennek van határa. 2009-ben ilyen lépésre már ritkán volt szükség. Az se sokkal jobb, hogy J.Cs. szerint a kutyát minősítsék ehető haszonállattá – de az erről szóló népszavazási javaslat aláírásgyűjtő ívének hitelesítését rendes határozatban tagadta meg az OVB.

J.Cs. egyik komolyabb kérdése viszont zöld utat kapott: az Alkotmánybíróság 30 napon belül legyen köteles dönteni minden beadványról. Az OVB rövid vita után, egyhangúlag döntött így, mondván, hogy nem lát kizáró okot. Meglepő, hogy e hitelesítés ellen senki nem nyújtott be kifogást az AB-hoz – talán hogy ne hozza zavarba a bírákat, akiknek így saját eljárásukról kellett volna állást foglalniuk? –, pedig a követelés abszurd. Az ugyan tényleg bosszantó, hogy a mai törvény semmilyen határidőt nem szab, és évekig, évtizedig állnak fontos kérdések döntés nélkül, de biztosan van egy sor ügy, amelyet nem lehet 30 nap alatt megoldani. Márpedig egy alkotmányos intézmény működésképtelenné tétele szerintem alkotmányellenes. Mivel a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a felsőoktatási tandíjról rendezett népszavazás engedélyezhetősége ügyében többmenetes, heves jogi csata dúlt a két független testület között, bennem még az a gonosz gondolat is felötlött, hogy az OVB talán bosszantásul engedte át az alkotmánybírákat megszorongató kérdést. De ezt máris visszavonom. Amúgy is sejthette mindenki, hogy az egészből nem lesz semmi. Aláírások nem érkeztek.

Sokan nem rettennek vissza attól, hogy az alkotmány szerint sem az alkotmányt, sem a népszavazási szabályokat nem lehet népszavazással megváltoztatni. Minden évben van néhány kezdeményezés a köztársasági elnök közvetlen választásáról (vagy a királyság viszszaállításáról) és a parlamenti választási rendszer teljes felforgatásáról. Rengeteg változatban előkerült az, hogy a képviselőket vissza lehessen hívni (milyen makacsul él az emlékekben egy demokráciában nem létező, a nem demokratikus rendszerben pedig csak papíron létezett, soha nem alkalmazott, a vége felé is csak ijesztgetésre, lemondatásra használt fantomintézmény!), hogy kisebb legyen az Országgyűlés, és hogy ne legyenek pártlisták.

Gyanítom, egyik javaslattevő sem gondolta még végig, hogy az angolszász világon kívül nemigen dívó, kizárólag egyéni választókerületeken alapuló rendszerben a szavazatok milyen nagy része vész el, vagyis a választók milyen nagy része marad képviselet nélkül. Nálunk például ilyen választójogi törvény esetén a Fidesz 1990-ben és 1994-ben nem került volna be a parlamentbe, és senki nem gondolhatja, hogy 1998-ban így is választást nyert volna. (A pártból 1990-ben csak Szájer József és Kövér László szerzett mandátumot egyéni választókerületben – frakció híján független képviselőként ültek volna a Házban –, 1994-ben senki. Orbán Viktor soha.) Ezzel együtt 2009 végén hitelesítették bizonyos Gy.I. népszavazási kezdeményezését a pártlisták megszüntetéséről. Igaz, a kérdés csak a választási törvény módosításáról szól, nem az alkotmányéról és a népszavazási törvényéről, mint a korábbi hasonlók, és nincs benne konkrét javasolt létszám. Tehát ügyesebben van megfogalmazva. Mondhatnánk, az OVB nem tudott belekötni. Az egyhangú döntést az is magyarázza, hogy 2008-ban egyszer már volt ilyen kérdés előttük, és akkor azt az AB szintén hitelesíthetőnek tartotta. Az alkotmány ugyanis csak annyit mond, hogy az Országgyűlést „általános és egyenlő választójog alapján, közvetlen és titkos szavazással” kell megválasztani, a listák és az egyéni választókerületek kombinációját a kétharmados választási törvény tartalmazza. Ám mindez az én személyes értetlenkedésemen nem változtat, mert meggyőződésem, hogy ez a változás az 1989–1990-ben kialakult alkotmányos rendszer igen lényeges változását jelentené, és szerintem – bár lehet, hogy az OVB-tagok tiltakoznának ez ellen – ha nagyon nekiveselkedtek volna, korábbi érveléseik logikája alapján találnak kellő jogalapot az elutasításra. Más kérdés, hogy a listák megszüntetését egyik nagy párt sem támogatja – a szocialisták éppen az egyéni kerületek megszüntetésével csökkentették volna a Ház létszámát –, tehát csodálkoznék, ha sikerülne Gy.I. aláírásgyűjtése.

Sokan szeretnék megfosztani a pártokat a költségvetési támogatástól, vagy azt akarják, hogy népszavazással fel lehessen mondani nemzetközi szerződést. (Nyilván a NATO-ból és/vagy az EU-ból szeretnének kiléptetni bennünket, vagy talán a nemzetiségi, vallási, nemi orientáción alapuló és egyéb diszkriminációt tiltó, esetleg a halálbüntetés visszaállítását akadályozó nemzetközi kötelezettségvállalásoktól szeretnének szabadulni.) A tiltott témák listáját megkerülendő számos meddő fogalmazási kísérleteket végeztek többen, például ilyen cseles népszavazási kérdést is javasoltak: „Kezdeményezzük az Alkotmány és a kapcsolódó törvények módosítását úgy, hogy országos népszavazást lehessen tartani az Alkotmány módosításáról.” De minden hiába. Az ilyesféle témákban az egyik legaktívabb kezdeményező S.M. volt, aki a témákból ítélve bizonyosan azonos Seres Máriával. Neki az adómentes képviselői költségtérítés ellen rengeteg aláírást sikerült összegyűjtenie, és bizonyára bosszantja, hogy mégis elmaradt a referendum: az Országgyűlés törvénytisztelő módon kiírta ugyan, de aztán maga megváltoztatta a törvényt. Ezután az AB fölöslegesnek ítélte a népszavazást, majd ennek alapján az Országgyűlés – nyilván nem túl szomorúan – visszavonta korábbi határozatát. Mégpedig teljes egységben, ellenszavazat nélkül, mindössze négy tartózkodás mellett. Ugyanez zajlott le 2008-ban a több-biztosítós egészségbiztosítás kapcsán, az Albert házaspár kezdeményezése nyomán. S.M. arról is szeretett volna népszavazást, hogy a képviselők „semmilyen más társadalmi, közéleti vagy gazdasági tisztséget ne tölthessenek be”. Itt már tényleg elgondolkozom, hogy a választott törvényhozókkal szembeni utálaton kívül mi vezethet egy ilyen javaslathoz. A gazdasági ügyeken lehet vitatkozni, bár kétlem, hogy értelme lenne kizárni a politikából – vagy minden érdekeltségük teljes előzetes felszámolására kényszeríteni – a vállalkozások szereplőit. De hogy társadalmi, közéleti tisztségük ne lehessen? Ki kellene zárni az országgyűlési képviselőket a vezetőségből a helyi hagyományőrzőknél, a tudományos, kulturális, hobbi- és sportszervezetekben, a fogyatékosok vagy a nemzetiségek egyesületeiben? Ugyan miért?

Érdekes viszont, hogy ugyancsak Seres Mária elkezdhette az aláírásgyűjtést négy népi kezdeményezéshez, éppen a kizárólag egyéni választókerületekről, a képviselők visszahívhatóságáról, a pártok állami támogatásának megszüntetéséről és a nemzetközi szerződések népszavazás általi felmondhatóságáról. Ezt a négy OVB-határozatot az Alkotmánybíróság is helybenhagyta. Itt ugyanis lényegében nincs tiltott téma, mint a 94/2009. (X.16.) AB-határozat indoklása kifejti:

 

 

…az Országgyűlés köteles az eredményes népszavazásból következő döntéseket meghozni. Népi kezdeményezés esetén ezzel szemben az Országgyűlésnek a kérdés napirendre tűzésére, megtárgyalására és döntéshozatalra van kötelezettsége, de ennek a döntésnek a tartalmát a népi kezdeményezés nem köti meg. Éppen ezért a népi kezdeményezésnek mindaddig, amíg az alkotmányosság keretében marad – ellentétben a népszavazással –, az Alkotmányban megfogalmazott tárgyköri korlátja nincs.

 

 

Mindebből következően persze a népi kezdeményezés eléggé bágyadt eszköz, hiszen az Országgyűlés rövid vita után simán, egyszerű többséggel elutasíthatja. Csak 50 ezer aláírás kell hozzá, de négy helyett két hónap alatt kell összegyűjteni. Ez decemberben eltelt, sehol nem találkoztam vele, hogy bárki megpróbálta volna a gyűjtést, még kevésbé, hogy eredménnyel járt volna. Talán S.M. is rájött, hogy ezzel nem megy semmire. Az OVB és az AB álláspontja – bár kétségtelenül ez következik az alkotmányból és a hatályos törvényekből – mégis elég veszélyes: ha ugyanis valaki erre harap rá, és az alkotmány totális felforgatásához szervez aláírásgyűjtő kampányt, a parlamentet gyakran rákényszerítve az ilyen ötletek megtárgyalására, az sem fogja erősíteni a jogállamot. Amellett sorozatban, tucatszámra elutasítani úgynevezett népi kezdeményezéseket elég kellemetlen egy demokratikus parlament számára, még ha igazolhatóan hülyeségekről van is szó.

Volt olyan népi kezdeményezés, amely 2009-ben eljutott az Országgyűlésig. A Magyar Polgári Demokráciáért Alapítvány egy 2008-es OVB-jóváhagyás alapján összegyűjtötte a több mint 50 ezer aláírást annak érdekében, hogy a képviselők tárgyaljanak a Ház idő előtti feloszlatásáról. (Népszavazást erről sem lehet tartani.) És mire ment vele? 2009. február 23-án az Országgyűlés Navracsics Tibor Fidesz-frakcióvezető és Semjén Zsolt KDNP-elnök, frakcióvezető azonos tárgyú határozattervezetével öszszevonva egy óra 22 percig vitatkozott róla – az előterjesztő Navracsicson kívül nyolc képviselő szólalt fel –, majd az MSZP és az SZDSZ szavazataival simán (205:170 arányban) elvetette a javaslatot. Nem tudom, ettől ment-e el a kedve ennek az alapítványnak, de jóllehet január 24. és március 24. között gyűjthetett (volna) aláírásokat két újabb népi kezdeményezéshez (az állami és önkormányzati tulajdonú „közcélú vízilétesítmények” magánkézbe adásának tilalmáról), ilyeneket az OVB-hez nem nyújtott be.

Többekkel együtt a képviselőkkel van baja D.J.-nek is. Ő arról rendezett volna népszavazást, hogy se ők, se a miniszterek és „az általuk megbízott személyek” ne kaphassanak végkielégítést, tiszteletdíjuknak csak a felét kaphassák, amíg „mulasztásos törvénysértés” áll fenn, és minden döntésükért „teljes anyagi felelősséget” viseljenek. Az OVB-nek könnyű dolga volt, az értelmetlen vagy legalábbis nem egyértelmű fogalmazásra hivatkozhatott a hitelesítést megtagadó határozatban. Azzal nem érvelt, hogy alkotmánysértő lenne kizárni az állásukból távozó dolgozóknak bizonyos feltételek mellett járó végkielégítésből egyes csoportokat csak azért, mert D.J. utálja őket vagy elégedetlen velük. Ennél szebb már csak a Nép Oldali Párt elképzelése, hogy állami és önkormányzati intézményeknél senki semmilyen jutalmat, prémiumot és végkielégítést ne kaphasson. Amellett, hogy ez abszurd és nyilvánvalóan alkotmánysértő lenne a vezetők esetében is, a kezdeményezőnek a napi hírek fölötti haragjában nyilván eszébe sem jut, hogy tanítókról, ápolónőkről, kórházi karbantartókról és óvodai konyhásokról is ítélkezne. Vagyis éppen a népről, amelynek állítólag az oldalán áll.

Nem csak politikai mániákusok léteznek. T.E. például 35 kérdést nyújtott be az év során, többségük a közműszolgáltatókat érinti. Hat ívet hitelesített az OVB, ilyen kérdéseket, mint például:

„Egyetért-e ön azzal, hogy Magyarországon a lakossági távhőszolgáltatás alapdíjának országgyűlés általi megszüntetésével a szolgáltatás rendelkezésre-állásának költségeit a fogyasztott hőmennyiség arányában kelljen megfizetni.” (és ugyanez árammal, gázzal), vagy

„Egyetért-e ön azzal, hogy Magyarországon a lakossági ivóvíz szolgáltatás alapdíjának országgyűlés általi megszüntetésével a szolgáltatás rendelkezésre-állásának költségeit a fogyasztott vízmennyiség arányában kelljen megfizetni?” vagy

„Egyetért-e Ön azzal, hogy jelen népszavazást követő év január 1-jétől Magyarországon a vízszolgáltató köteles legyen a tulajdonában lévő vízmérőkkel lecserélni az elkülönített vízhasználók saját tulajdonú mellékvízmérőit?”

Nem vitatom, hogy ezek a fogyasztók számára anyagilag is fontos kérdések, de azért ezek sem tipikusan népszavazásra valók. A négy hónap rég eltelt, nem tudom, hogy T.E. megpróbált-e aláírásokat gyűjteni.

Sokan kínlódtak az év során az egyoldalú banki szerződésmódosítás megtiltatásával, amibe az Országgyűlésnek is beletört a bicskája. Született ugyan több törvénymódosítás meg erőteljes kormányösztönzésre önkéntes banki etikai kódex, de közben ugyanazok az érvek hangzottak el, mint az OVB-ben: például a piaci verseny, a szerződéses szabadság alkotmányos szempontjai. Az az érzésem, hogy időnként az OVB is elveszíti a fonalat. Miután egy sor ilyen témájú, különböző megfogalmazású kérdést elutasított, augusztus 31-én a 374/2009. (IX.3.) határozatban hitelesítette ezt:

„Akarja-e, hogy az Országgyűlés törvényben tiltsa meg a hitelszerződések bármely fél által történő utólagos módosítását?”

Az indoklás szerint ez teljesen megfelel a törvénynek. A szeptember 3-i közzététel után 15 nappal, szeptember 18-tól – ha senki nem emelt kifogást – el lehetett volna kezdeni az aláírásgyűjtést. A négy hónap január 18-án járt le. És történt valami? Nem tudok róla. (Persze lehetséges, hogy valaki kifogást emelt az AB-nál, amely még nem döntött. Ezt ugyanis nem lehet tudni.) Viszont két hónappal az előző határozat kihirdetése után, november 9-én ugyanaz az indítványozó, a később még említendő Nép Oldali Párt benyújtotta a következőt:

„Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés törvényben tiltsa meg a hitelintézetek számára a hitelszerződések egyoldalú, az ügyfél hátrányára történő utólagos módosításait?”

Erre az OVB november 24-i ülésén, a 464/2009. (XI.30.) határozattal nemet mondott, mert nem egyértelmű a megfogalmazása. Érti ezt valaki? Talán attól volt elfogadható az előző, hogy az mindkét fél számára tilt? No de az adós mikor szokott egyoldalúan szerződést módosítani, és főleg hol lenne erre módja? Ráadásul az a szöveg még az esetleg mindkét fél érdekét szolgáló módosítást is kizárná. Továbbá: vajon a benyújtó ahelyett, hogy a jóváhagyott kérdéséhez próbálna aláírásokat gyűjteni, miért ad be másikat ugyanabban a témában?

Többen szerették volna szigorítani a büntető jogszabályokat. A szándék nem alaptalan, e téren az évek során sokat változott a kormány és az MSZP, sőt az SZDSZ álláspontja is. (A liberális párt 2008 tavaszáig volt kormánypárt, de jóllehet akkor ellenzékinek nyilvánította magát, kívülről sok kérdésben azóta is támogatja a kabinetet.) Az elfogadott törvénymódosítások egyebek között emelték több bűncselekmény büntetését, és bár meghagyták azt az összeghatárt, amely alatt a lopás csak szabálysértésnek minősül – ezáltal eddig érdemben nem volt büntethető az sem, akinek ez a „fő foglalkozása” –, de bevezették, hogy ezeket a kis összegeket össze kell adni, tehát a hivatásos tolvajok már börtönbe kerülhetnek. Nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy sok ember számára jelentős kár néhány tyúk vagy egy ócska bicikli eltűnése, vagy ha a saját kertjükből más ássa ki a télire szánt egy-két zsák krumplit, érzelmileg, hangulatilag pedig olyan elviselhetetlen légkört tudnak az ilyen ügyek kialakítani, ami a legjobb táptalaja az újnáci randalírozásnak. De ezzel együtt nem lehetett jóváhagyni olyan népszavazási kérdést, hogy értéktől függetlenül minden lopás számítson bűntettnek. Ráadásul a kezdeményező nyilván nem ismeri a szakkifejezéseket, hiszen a bűntett a bűncselekmény súlyosabb esete, ő nyilván bűncselekményre gondolt. Enyhén vérszomjas javaslat is volt, amely az önvédelem jogát szinte korlátlanná tette volna: ahhoz kért össznépi támogatást, hogy az állampolgár a „saját, illetőleg mások (!) személyét, lakását, tulajdonát, testi épségét, életét fenyegető, veszélyeztető jogtalan támadást” bármilyen eszközzel elháríthassa, és ennek során büntetlenül ölhessen is. Tehát megszűnt volna a felelősségre vonás lehetősége a védekezés szükséges mértékének túllépése esetén. Ez sem ment át az OVB-n, szokásos módon a nem elég egyértelmű fogalmazásra hivatkozva. (Az Alkotmánybírósághoz pedig késve érkezett a benyújtó kifogása, így ott érdemben nem foglalkoztak vele.) De közben az Országgyűlés itt is módosította a törvényt, növelte a megtámadottak szabadságát, mert az utóbbi évek durvuló bűncselekményei ezt valóban indokolták.

Slágertéma volt a parkolás is. Többen többféleképpen szerettek volna népszavazást tartani arról, hogy vagy általában tiltsák meg a parkolási díjak szedését, vagy mondják ki, hogy ezt csak önkormányzati cégek tehetik. Az OVB hol a vállalkozás és a szerződés szabadságára hivatkozva utasította el ezeket, hol az önkormányzatok alkotmányos önállósága miatt, mondván, hogy ez igazából nem országgyűlési hatáskör.

Magánszemélyeken kívül pártok, civil szervezetek is jelentkeznek ötletekkel, ezek képviselőjének a nevét is közlik. Nyilvánvalóan olyan szervezetek próbálják így felhívni magukra a figyelmet, amelyek egyébként ismeretlenek. Magukat pártnak nevezik, azonban az előző parlamenti vagy önkormányzati választásokon egyetlen jelöltet sem indítottak, még egy kisközségben sem. (Ha valamelyik 2006 ősze óta alakult, attól elnézést, de ez a honlapokról nem derül ki.) Ilyen például a kaposmérői székhelyű Nép Oldali Párt, amelynek elnöke, Gyurka Tibor 23 kezdeményezést jegyzett. „Egyszerű bérből és fizetésből élő egyszerű emberek vagyunk”, írják magukról. E kettőzött egyszerűség jegyében köztük bizonyára éppúgy nincs magyartanár, mint az OVB-ben, innen a párt nem túl magyaros neve. Viszont „tudjuk, milyen nehéz a megélhetés”, ellentétben a most kormányon lévőkkel, akik szerintük mind milliomosok és milliárdosok, ezért ők a parlamentben sem kérnének az átlagkeresetnél magasabb illetményt, és „csak és kizárólag olyan törvényeket, jogszabályokat támogatunk, amely a magyar nép érdekeit szolgálja”. (Az alany és az állítmány egyeztetése bizonyára a hosszabb távú pártprogramban szerepel.) Nos, miről szeretett volna a már említetteken kívül népszavazást a Nép Oldali Párt? Hát például a külhoni magyarság állampolgársághoz juttatásáról, lényegében a bő öt évvel ezelőtt elbukott kérdést megismételve. (Három év után lehet újra hozzányúlni ugyanahhoz a témához.) Ezt az OVB hitelesítette, 2010. január 18-án járt le az aláírásgyűjtés határideje. Csak éppen most nyilván semmilyen valós politikai erő nem támogatta azt, ezért talán el sem kezdődött, legalábbis nem lehetett hallani róla. Ezenkívül: tiltsák meg az abortuszt, a homoszexualitás „reklámozását”, „népszerűsítését” (miután ezek a szövegek megbuktak az OVB-nél, nyíltabban: a melegek közterületi felvonulását) és az „etnikai alapon történő pozitív megkülönböztetést”. Úgy látszik, ezzel állítanák viszsza, ahogy „alapelveik” hangoztatják, a törvényes rendet, a magyar nép önbecsülését, erkölcsi tartását, a jövőbe vetett hitet. Jellemző az a referendumjavaslat is a Nép Oldali Párttól, hogy minden cég egyformán fizessen adót, akármelyik országból származik. Ezek az emberek bizonyára tényleg azt hiszik, hogy ma a tulajdonos származásától vagy székhelyétől függ, mennyi adót fizet a vállalata.

Itt érdemes megjegyezni: az abortusz betiltásáról szóló népszavazási kérdést a liberálisok küldötte, Poczkodi Balázs ügyvéd hitelesíthetőnek tartotta, és Szoboszlai György politológus, MSZP-delegált is csak a nem egyértelmű fogalmazás miatt mondott nemet, egyébként szerinte nincs alkotmányos akadálya a népszavazásnak. Vejkey Imre KDNP-delegált álláspontja nem meglepő: „…katolikus hitünk elleni támadás érkezik, mint látható, különböző eszmék irányából, melyek a relavitizmus diktatúráját erőltetik ránk, azt a szemléletet, amely kétségbe vonja magának az igazságnak a létét. Ez az irányzat az élet tisztelete helyett a halál kultúráját terjeszti. Álláspontunk szerint az élethez mindenkinek joga van, ezért úgy az abortuszt, mint az eutanáziát elutasítjuk.” Végül 5:2 arányban döntöttek az elutasítás mellett, de számomra megdöbbentő, hogy a hosszú és egyébként szakszerű vitában, amelyben sokszor emlegették az Alkotmánybíróságot, csak azt nem idézték a 48/1998. (XI.23.) határozat indoklásából, hogy „Nem lenne alkotmányos a teljes abortusztilalom”. Igaz, a bírák ott hozzátették, hogy „hasonlóképpen nem lenne alkotmányos, ha a szabályozás kizárólag az anya önrendelkezési jogát venné tekintetbe”, mert az állam nem engedheti meg a megfelelő indok nélküli abortuszt, de ez a teljes tilalom érdekében javasolt népszavazás szempontjából lényegtelen. Szigeti Péter elnök és Szoboszlai utalt ugyan erre a határozatra, bár a mondatot nem idézte – sőt Szoboszlai megbírálta az AB-t, amiért időnként alkotmányértelmezés helyett „alkotmányt ír” –, a szabad demokraták által az OVB-be küldött Poczkodi viszont kijelentette: „Abból a kiindulópontból még nem vizsgálódott igazából senki, az Alkotmánybíróság sem, hogy mi van akkor, ha betiltjuk az abortuszt.” Dermesztő, hogy ebből népszavazás lehetett volna. 2009. szeptember 22-én az OVB-ülés vitájának elején ez nem látszott lehetetlennek. De aztán október 30-án egy hasonló kérdést vita nélkül, egyhangúlag vetettek el.

A kezdeményező szervezetekhez visszatérve: itt van az Új Szociáldemokrata Néppárt (alapítója és elnöke Benke Gábor vállalkozó, 2009. október végén saját állításuk szerint 2000 tagjuk volt), amely előrehozott választásról szeretett volna szavaztatni – persze hiába, hiszen erről nem lehet –, továbbá visszaállítaná a halálbüntetést a hazaárulás esetére (vajon mit nevez annak?), és a legfurcsább: megszavaztatná a néppel, hogy a parlamenti képviselők minden bűncselekménye katonai bűncselekménynek számítson, és a katonai ügyészség hatáskörébe tartozzon. Egy bizonyos B.Cs. magánemberként olyan népi kezdeményezést indított volna, hogy a Zöld Párt programja legyen a magyar alkotmány alapja, vagy legalább a kormányprogram, de aztán azzal is megelégedett volna, hogy az Országgyűlés vitassa meg. Az OVB különböző indokokkal utasította el mindezt, mert azt nem mondhatta: ha egy párt azt akarja, hogy az ő programja legyen a kormányprogram vagy arról tárgyaljon az Országgyűlés, talán legyen szíves megnyerni egy parlamenti választást. Akkor mindez megvalósul. A lelkes B.Cs. végül ehhez a népi kezdeményezéshez szeretett volna aláírásokat gyűjteni:

„– Egyetért-e Ön azzal, hogy a Magyar Szociális Zöld Párt által kiadott PROFETA program (Progresszív, Felelős Társadalmi program) – melyet a kérdés hitelesítése előtt az OVB-hez benyújtott, valamint az aláírásgyűjtő ív aláírása előtt a választópolgárok rendelkezésre bocsájtott, lehetőséget adva annak tartalmának megismerésére – alkalmas arra, hogy a Parlament napirendjére tűzze – a kezdeményezésben foglaltaknak megfelelően – a program megvitatását, a társadalmi, gazdasági és ökológiai válság megoldásának érdekében?”

Itt aztán az OVB visszatérhetett kedvenc elutasító érvéhez: a szöveg érthetetlen.

Később megjelent a Zöld Párt – más beadványokban Magyar Szociális Zöld Párt – (elnöke Stekler Ottó) a saját nevében is hét népi kezdeményezés ötletével. A halálbüntetésen, a képviselői végkielégítés és a pártoknak adott költségvetési támogatás megszüntetésén meg az ingyenes parkoláson kívül volt ezek között új téma is: legyen ingyenes a tömegközlekedés és az internet (a sörhöz képest ez mégiscsak emelkedettebb gondolat!), továbbá a bűnelkövetők addig legyenek börtönben, amíg le nem dolgozzák a kárt, amelyet cselekedetükkel a köznek okoztak. Érdekes, hogy egy magát zöldnek nevező párt egyetlen környezetvédelmi témát sem talált. Az OVB azzal vetett el mindent, hogy félrevezető, mert bár a javaslatok népi kezdeményezésre irányultak, mégsem úgy voltak megfogalmazva, hogy az országgyűlés tűzze napirendre ezeket a témákat, hanem népszavazásszerűen, tehát mintha az aláíró a megnevezett tartalmú törvény meghozatalát támogatná. Az év végén némely esetben már sikerült a zöldpártiaknak a szabatos fogalmazás, így az OVB jóváhagyta a pártok költségvetési támogatásának megvonásáról, a parkolás és az internet ingyenességéről szóló népi kezdeményezés kérdését a már ismertetett elv alapján: az országgyűlést bárminek a megtárgyalására lehet kötelezni legalább 50 ezer aláírással, hiszen annak elutasítás is lehet a vége.

Az Életfa Kárpát-medence Összefogás arra adott példát, hogy az egyes szakértők által javasolt ügyvédkényszer sem jelentene megoldást. Ezt a szervezetet egyedüliként ügyvéd képviselte, dr. Hardy F. Gábor azonban nem magyarázta el megbízóinak, hogy kár az OVB-hez fordulniuk, mert a kétharmados törvények körét az alkotmány határozza meg, azt pedig népszavazással nem lehet módosítani. Az Életfa ugyanis egyebek mellett azt szerette volna kimondatni, hogy vasútvonalat megszüntetni vagy működését felfüggeszteni csak kétharmados parlamenti többséggel lehessen.

Az Isteni Magyar Alapítvány (képviselője Finszter Gábor) több változatban próbálkozott a királyság visszaállíttatásával. Hogy ki hozta létre az alapítványt, és mivel foglalkozik most, az nem derül ki a honlapjáról, az azonban igen, hogy nyugdíjas jogászokat toboroz „pótközvádlónak” a közhatalom gyakorlói által elkövetett törvénysértések reparálására. Azt szeretné, hogy „»jóerkölcsbe ütközés« miatti semmiségre hivatkozással mindazon szerződésekkel kapcsolatossan kérelmezhető legyen az eredeti állapot helyreállítása, melyeket 1990. évtől kezdődően a bírósági ítélet szerint helytelenitett módon kötötek meg. …Nem kétséges az, hogy polokian nehéz és hosszú munka az, amit felvázoltam, de az sem kétséges, hogy pokolian szétzülesztett állapotban van jelenleg az ország az eddig hatalomban voltak magatartása miatt. Azért kérem segítségeteket, hogy mielőbb fentiekhez hozzáfogni, mert holnap még nehezebb lesz.”

A rosszindulatú kiemelések az Isteni Magyar Alapítvány honlapjáról vett szövegben tőlem származnak. Persze az ember melléüt néha. De én még azt is többször elolvasom elküldés előtt, amit a Mozgó Világnak írok, pedig tudom, hogy ott még legalább hárman átnézik a szöveget. Aki az egész világ magyarságához akar szólni, nem lehetne egy kicsit figyelmesebb? Mindenesetre isteni magyar szerencse, hogy a királyságot nem „j”-vel írták a beadványban, mert akkor arra hivatkozott volna elutasító döntésében az OVB. Ebben ugyanis szigorú. Kedvenc esetem még 2008-as, de 2009-ben hagyta jóvá a határozatot az AB. A hitelesítésre benyújtott kérdés (mit tesz a véletlen, dr.F.J. és dr.G.K. adta be!) így szólt:

„Egyetért-e azzal, hogy törvény rendelkezzen arról, hogy országos és helyi népszavazás, illetve országos és helyi népi kezdeményezés során aláírást csak olyan személy gyűjthessen, akit a területi választási bizottság aláírásgyűjtőként gyilvántartásba vett?”

Az OVB azt mondta: a kérdésben ismeretlen szó szerepel, ezért az ív nem hitelesíthető. Magyarán: ha valaki olyan figyelmetlen, hogy egy hivatalos iratban nem javítja ki az elírást, az magára vessen. Az OVB nem köteles G. és F. doktor urak helyett korrigálni, sőt azt sem köteles kitalálni, hogy a „gyilvántartás” valójában „nyilvántartás” akart lenni. A bakizók persze az Alkotmánybírósághoz fordultak, de az egyetértett az OVB érvelésével. Talán nem tévedek, ha azt gondolom: a magas közjogi fórumoknál némi kéjjel fogalmazták a szép jogi szöveget arról, hogy a „gyilvántartás” szó „tartalma… sem a választópolgárok, sem a jogalkotó számára nem meghatározható”. (Még ha van is a dolognak egy kis óvodai fílingje.) Más kérdés, hogy ez a kudarc, mint korábban ismertettem, csak fokozta két hősünk harci kedvét.

És végül még egy szervezet, a 24 tagszervezetet tömörítő Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége, amely mintha kizárólag elnöke, a különböző médiakuratóriumokból jól ismert Pós Péter közéleti tevékenységének díszleteként szolgálna. Arról ugyanis ritkán hallani, hogy az asztmás és allergiás betegek érdekében milyen akciókat szervez az elnök. (Bár a szövetség honlapja ilyenekről is beszámol.) Viszont népszavazást szeretett volna erről:

„Akarja-e Ön, hogy a szándék bizonyíthatóságának hiányában is soha el nem évülő népirtásnak minősüljenek, és ehhez mérten büntetendők legyenek mindazon tettek és intézkedések, amelyek az emberek bármilyen csoportjának tagjai számára a népirtást büntetni rendelő hatályos jogszabályokban felsorolt következményeket okozzák?”

Az OVB-nek könnyű dolga volt: szövevényes és értelmezhetetlen a szöveg, a kérdés nem hitelesíthető. Kár, hogy az ilyen kérelmekhez nem kell indoklást csatolni, mert időnként szívesen elolvasnám, mi rejlik egy ilyen mondat mögött, vagy inkább hogy mire hivatkozna az indítványozó. Mert halvány sejtésem azért van arról, hogy mit akar valójában. Kíváncsi vagyok, mikor alapítanak saját egyesületet a baloldali asztmások és a liberális allergiások, akik a jobboldaliakhoz hasonlóan köhögnek-tüsszögnek, de a világról mást gondolnak, mint Pós Péter.

Decemberben aztán beesett egy nem kuriózumszerű, hanem valóságos, hónapok óta közéleti vita középpontjában álló téma. Szepessy Zsolt monoki polgármester, aki már az Összefogás nevű párt elnökeként is szerepel, ezt a népszavazási kérdést nyújtotta be:

„Akarja-e ön, hogy az országgyűlés a vonatkozó jogszabályok módosításával az egész országra kiterjessze, és egységesen kötelezővé tegye a szociális kártya rendszerét, annak érdekében, hogy az adófizetők által befizetett adóból kifizetett segélyeket ne lehessen alkoholra, cigarettára és uzsorára elkölteni?”

Az OVB azzal tagadta meg a hitelesítést, hogy a szöveg nem egyértelmű. És hozzátette: a kérdés véleményt tartalmaz, hiszen úgy is érthető, mintha minden segélyezett iszákos és bagós lenne, és uzsorakamatra venne fel pénzt. Igaz: a kérdésbe eleve belefogalmazott véleményt, válaszsugallatot így kimondva nem tiltja a törvény, de azt igen, hogy a szavazókat félrevezessék, márpedig ilyenkor ez történik. Különben a Szepessy-féle kérdés mellé egy Ferge Zsuzsa professzor vagy Szabó Máté ombudsman által megfogalmazott ellenkérdést is kellene tenni a polgárok tisztességes tájékoztatása érdekében. Nyilván erre játszott rá a Kaderják Dániel vezette Újkorcsoport, amely – érzésem szerint főként demonstratív célból – öt változatban nyújtotta be az alábbi ellenkérdést:

„Egyetért-e Ön azzal, hogy minden segélyezett visszaél a segéllyel, elherdálja azt, így a segélyek szabad felhasználását minden segélyezetti csoport esetében (rendelkezésre állási támogatásban, ápolási díjban, átmeneti segélyben, lakásfenntartási támogatásban, rendszeres szociális segélyben, temetési segélyben részesülők) radikálisan korlátozni kell?”

 

 

Az OVB ezt sem hitelesítette. Mindenesetre valószínű, hogy ha Szepessy most az OVB határozata ellen kifogást emel, akkor maga a monoki községi rendelet is hamarabb az Alkotmánybíróság napirendjére kerül, mint enélkül. (Civil szervezetek tettek ellene panaszt, és feltételezem, hogy az AB összekapcsolja a két ügyet.) A kormány és a mögötte álló parlamenti többség több alkotmánysértő lépése következtében ugyanis 2009. január 1. óta az önkormányzatok működésének törvényességét senki nem ellenőrzi, ezért nincs olyan közigazgatási hivatal, amely a monoki helyi jogszabályt már rég a bírák elé utalta volna.

2010. január 25-én (írásom zárása után) járt le a határideje egy érdekes témájú aláírásgyűjtésnek. T-N.É. és 26 társa a női kvótáról szeretne népszavazást, amelyről egy szabad demokrata törvényjavaslatot 2009-ben leszavazott az Országgyűlés. A kezdeményezők ahhoz kérnek támogatást, hogy minden országgyűlési, európai parlamenti és önkormányzati választáson a pártlistákon kötelezően felváltva kövessék egymást férfi és nő képviselőjelöltek. (Bauer Tamás az ÉS-ben élesen bírálta egykori párttársát, Magyar Bálintot, amiért a parlament neki nem tetsző, de szabályos és demokratikus döntését így próbálja felülíratni. Bauer, úgy látszik, tudja, hogy ki a 26 társ.) Megjegyzem, sok elutasító döntésében azzal érvelt az OVB, hogy a választási rendszer megváltoztatása lényegében az alkotmányos rendszer jelentős átalakítását jelenti, ezért nem lehet népszavazás tárgya, de itt a jelek szerint úgy ítélték meg, hogy nincs ilyen alkotmányjogi ellenjavallat. Más kérdés, hogy lehet-e ehhez kellő számú aláírást találni, és még inkább, hogy ha lenne népszavazás, elegen elmennének-e rá és elegen támogatnák-e az elképzelést.

Volt számomra teljesen érthetetlen OVB-döntés is, amelyet azonban az Alkotmánybíróság visszadobott. K.A. ezt a kérdést szerette volna népszavazásra vinni, és az OVB nem látott akadályt:

„Egyet ért-e Ön azzal, hogy a nyugdíjemeléseknél minden nyugdíjas nyugdíját – nyugdíjának összegétől függetlenül – egységesen, egyenlő (azonos) összegben emeljék?”

Az OVB teljes egyhangúsággal mondott igent. Több tagja kifejtette: az Országgyűlésnek az alkotmány szabadságot ad a nyugdíjrendszer kialakítására. Egy embernek a kezdő nyugdíja függ attól, hogy mennyi járulékot fizetett, de az emelés már történhet szociális alapon, Szigeti Péter OVB-elnök szerint „az egyenlősítő igazságosság” alapján. Az Alkotmánybíróság később a pontatlan, nem egyértelmű fogalmazásra hivatkozva rendelt el új eljárást, amelyben aztán az OVB decemberben megtagadta a hitelesítést. Szerintem azonban vannak komolyabb ellenérvek, és aki a kifogást az AB-hoz benyújtotta (neve nem ismert), az az AB-határozat indoklása szerint hivatkozott is rájuk. A nyugdíjellátás biztosítási alapon történik, tehát nyilvánvalóan jelentős – és visszamenőleges hatályú, tehát alkotmánysértő – jogsérelmet szenvednének el egy ilyen szabály esetén azok, akik magasabb jövedelemből magasabb járulékot fizettek a nyugdíjalapba.

2009-ben az Országgyűlés a már említett egy népi kezdeményezéssel (önfeloszlatás) és egy népszavazással foglalkozott. Mint korábban ismertettem, ez utóbbira a képviselői költségtérítésekről végül nem került sor a közben megejtett törvénymódosítás miatt. Ennek kapcsán jogászok körében elhangzott az a figyelemre méltó bírálat az Alkotmánybíróság kétszer képviselt álláspontjával kapcsolatban – hogy tudniillik a problémát megoldó törvényhozói lépés feleslegessé teszi a népszavazást –, hogy ezzel a képviselők minden referendumot megakadályozhatnak, kiüresíthetik és értelmetlenné tehetik az állampolgárok egyik fontos alkotmányos jogát. Ezzel viszont szembeállítható az az érv, hogy a népszavazási kezdeményezés célja végül is valamilyen kérdésnek a megoldása. Ha ez a megoldás az összegyűjtött aláírások hatására, de a milliárdokba kerülő népszavazás nélkül, gyorsabban megvalósul, akkor a szervezők és az aláírók elérték céljukat, feltéve, hogy az új jogszabály tényleg azt tartalmazza, amit ők a referendumon akartak kikényszeríteni.

A 2009-ben hitelesített gyűjtőívek egyike sem érkezett vissza az OVB-hez az év végéig, tehát a kezdeményezők vagy el sem kezdték az aláírásgyűjtést, vagy nem jártak sikerrel. Nem kevés, talán 30 ügyről volt szó. (A bizonytalanság oka nemcsak az, hogy néhány aláírásgyűjtés még folyik vagy folyhat, hanem az is, hogy nem tudni, mi ellen nyújtott be valaki kifogást az AB-hoz. Az csak akkor derül ki, amikor az AB döntése megjelenik.)

Nem vagyok jogász, még kevésbé elméleti szakember. Egy jelenséget akartam bemutatni. A népszavazások – különösen a 2008-as koalícióbomlasztó és végső soron kormánybuktató referendum (vizitdíj és társai) – kapcsán sok vita folyt arról, hogy hogyan lehetne/kellene alkotmányos féket alkalmazni az abszurd módon elszabadult kezdeményezésáradat ellen. Írt erről például az Élet és Irodalomban Halmai Gábor OVB-elnökhelyettes és Bauer Tamás, a Magyarország Politikai Évkönyve sorozat 2007-ről szóló kötetében sok adattal és jogtörténeti leírással Szigeti Péter OVB-elnök, a 2008-ról szólóban pedig Szoboszlai György OVB-tag és több pártpolitikus minden oldalról. Született egy külön könyv is: A népakarat dilemmái – Népszavazások Magyarországon és a nagyvilágban (Enyedi Zsolt szerk.), Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány – Századvég Kiadó, Budapest 2009. Ebből egyebek közt megtudhatjuk, hogy az Európai Unió 27 mai tagállamában 1990 és 2008 között összesen 78 országos népszavazást tartottak (ebben van benne az az öt – a még 1989-re eső „négyigenes” referendumon kívül –, amelyre Magyarországon végül is sor került), és ezek közül 27 a NATO-val és az EU-val (belépés, alkotmány és alkotmányos szerződés, euróbevezetés) foglalkozott. Kedvcsinálónak elmondom, hogy a kötet címlapján egy cserépdarab látható, belekarcolva Themisztoklész neve. Ez a csaknem 2500 évvel ezelőtti athéni arkhón és hadvezér is élt a cserépszavazás lehetőségével ellenfelei száműzésére, de tíz évvel azután, hogy a szalamiszi csatában fényesen legyőzte a perzsa hadiflottát, őt magát is ilyen cserépdarabok segítségével űzték el, és élete utolsó tíz évét épp a perzsák szolgálatában volt kénytelen eltölteni.

Ebben a könyvben olvasható Hanspeter Kriesi zürichi politológus profeszszor írása, amely azért érdekes, mert Svájcot emlegetik mindig a népszavazások őshazájaként, ahol ez úgymond bevált eszköz. Nos, Kriesi valóban hasznosnak tartja hazája történelmileg kialakult gyakorlatát, de azért felhívja a figyelmet egy-két dologra. Például arra, hogy a svájci népszavazások főleg a parlament által meghozott, de még hatályba nem lépett törvények elfogadásáról vagy elutasításáról szólnak. (Ilyet a magyar alkotmány is ismer, de még soha nem alkalmazták ezt a paragrafust, bár az egészségbiztosítással kapcsolatban felmerült az ötlet.) És máris itt a svájci sajátosság: „Hogy az elégedetlen csoportok ne szabotálhassák a törvényhozást népszavazási kezdeményezéseikkal, minden olyan szervezetet, amely képes a kiírás kezdeményezésére, valamilyen formában integráltak a politikai folyamatba – akár a kiterjedt előparlamenti egyeztetési folyamatokba, akár azokba a nagykoalíciókba, melyek 1959 óta kormányozzák az országot.” Nálunk ugyan hol van svájci „varázsformula”? Ezen kívül, mint Kriesi írja, a választójogosult állampolgárok mintegy 2 százaléka maga is javasolhat népszavazást, szövetségi (azaz országos) szinten csak alkotmánymódosításra, de az egyes kantonokban (autonóm tartományokban) konkrét törvényekre is. Ám ilyenkor a kormány és a parlament ellenjavaslatot fogalmaz meg, amelyet az aláírásgyűjtőkével együtt bocsátanak szavazásra. „Tehát az iniciatívák sem használhatók a svájci parlament megkerülésére.”

Ugyanebben a kötetben Körösényi András professzor úgy fogalmaz, hogy „általában véve a népszavazás alacsonyabb rendű eszköze a politikai döntéshozatalnak, mint a népképviselet”, mert az utóbbi „alkalmasabb a komplexebb közpolitikai kérdések eldöntésére” (a kiemelés tőle származik), amelyeket nem mindig lehet egy egyszerű igennel vagy nemmel elintézni.

 

 

* * *

 

 

A 2009-es példákból talán látszik: a magyar demokrácia védtelen az elvakult gyűlölködőkkel és a cinikus heccelődőkkel szemben. Kukorelli István volt OVB-elnök és volt alkotmánybíró ezt írja a 2009 végén megjelent, Magyarország politikai évhuszadkönyve című digitális kiadványban:

 

 

Az alkotmányos kultúra hiányát mutatja a komolytalanabbnál komolytalanabb kérdések sokasága. A kezdeményezők tréfára veszik a dolgot és nem rendeltetésszerűen élnek politikai jogaikkal. A hitelesítést végző intézmények pedig – törvényi kötelezettségüknek eleget téve – a külön-külön esetleg nem alkotmányellenes népszavazási kezdeményezésekről szóló egyedi határozataikkal teleírják a Magyar Közlönyt. Ördögi kör ez. Megoldása csak és kizárólag jogi eszközökkel elképzelhetetlen.

 

 

A kezdeményezőknek – teszem hozzá én – a jelek szerint bőven vannak újabb ötleteik. Kérdés, hogy a magyar demokráciának mennyi libája van még.

 

 

Kapcsolódó írások:

Domány András: Egy sosem volt politikai gyilkosság anatómiája – Miért zuhant le Lech Kaczyoski lengyel elnök repülőgépe? „Putyin gyilkos, Tusk áruló!” – kiabálták 2011 áprilisában, a szmolenszki...

“Ez a lövészárok-politika középtávon katasztrófa felé viszi az országot” Dávid Ibolya a Fapados Szalonban Moderátor Pikó András , hozzászólók Kende Péter, Hont András, Domány András, Bauer Tamás, Váradi Júlia “Ez a lövészárok-politika középtávon katasztrófa felé viszi az országot”...

Domány András: A szembesítő (Rádai Eszterről) Évek óta azzal kezdem az értékelést, hogy Rádai Eszter természetesen...

Domány András: Kinevezetlen nagykövet (Dalos Györgyről) Amikor az elmúlt években az interjúkat értékeltem, mindig elmondtam: az...

Domány András: Interjúk, 2007 (Mihancsik Zsófia) A helyzet örvendetesen változatlan: a Mozgóban 2007-ben is sok és...

 

 

Cimkék: Domány András, népszavazás

 

 

 

 

© Mozgó Világ 2010 | Tervezte a PEJK