Rapai Ágnes
Sehova futnék
Talán ha volna kedvem,
akkor talán,
de csakis akkor,
ellennék veled,
ha volna kedvem.
Akkor talán,
sehova futnék,
ülnék melletted
a hintaágyban,
és szólnék, nézd,
kinyílt a rózsa,
valaki csenget,
nyisd ki az ajtót.
Ellennék veled,
ha volna kedvem,
mint a kapor
egy befőttes üvegben,
napoznék veled,
hozzád érnék,
ha volna kedvem,
ha volna kedvem.
Isteni nyelvtan
Benned, Uram,
én sohase hittem,
Elrongyolódott
az a hittan,
Régesrég elavult
a stílus,
Nem voltál már
akkor divatban.
Látod, Uram,
hogy tovalibben
Legújabb, pompás
szerzeményem.
A sarki turkálóban
vettem.
Nézz le reám,
lásd, jól áll rajtam.
Egyszer ez van,
máskor az van.
Benned, Uram,
én sohase hittem.
Diskurálni
sem akartam.
Nem passzol rám
az isteni nyelvtan.
Piros heverő
Már csak a régire emlékszem jó szívvel.
Például a piros heverőre, amit Pécsen
Vett anyám. Ó a csodás hatvanas évek.
De nyolcvanban eladtuk és vettünk egy
Rézágyat. Keskenyet, rövidet, mi dögnehéz volt.
Gyakran költöztünk, de ezt már megírtam.
Lumbágót kaptál az ágycipeléstől.
Aztán bedőltünk egy bioágy-reklámnak,
S megvettük ezt a Demko-fédert.
Mintha koporsóban élve eltemetve,
Úgy érzem magamat mostanában.
Reggel majd kikelek, gondolom este.
Még nyilall a nyakam. Már fáj a vállam.