Tandori Dezső
Három lóvers egy „döntő" sérülésre
I.
Még az anyakirálynő lova volt,
nyergében a későbbi jeles
krimiszerző lovagolt,
igen, érthetetlen spárgát vetett
a négylábú, óriási előnnyel
egy Legnagyobb Gátversenyen,
a bajra nem mutatott előjel,
s magyarázat se jött rá, „értelem":
maradt rejtély. Ez. Senki se
bántotta, de
megesett a baj. A bajok megesnek,
combizmunk, érezzük, keményedik,
de nem tudjuk kedden: csak péntekig
tudunk a lábunkra állni.
Lehet a baj oka bármi,
az anyag kopása (nevettem,
„magas életkort ért meg"
egy iksz-ipszilon jelesség,
nézem ám, 69 év,
amit lehúzott, s meghalt).
69. évemben szedem bajra az új bajt,
lehetne lelki is mind, ahogy életmódom
minden vágya - vélt kényszere - ellenére
kell élnem, némelyek irgalmából mégsem,
így leépítek minden „jelenést",
de már érzem az ottveszést,
jön, jön - TD, egy húzódás miatt VÉGE.
II.
II. Erzsébet, számomra a
(megvalósíthatatlan) viselkedés
meg a diszkréció foglalata
- balhékerüléshez ez is kevés!
láttuk -, most hallom, a Lovak Asszonya,
nyert vagy 27 négylábúja
jeles versenyt, párat magam is láttam
még hajdankori Angliámban,
Erzsébet most jut ki először
a Kentucky Derbyre! Vagy idejéből
nem futotta, a protokollból
nem adódott, mindegy. Ilyen nagy Asszony,
és boldog, hogy 80 felé közeledve
Kentuckyban derbyt nézhet!
Könnyet ne fakasszon
belőlem ez, úgy imádom az egészet.
Jaj, Anglia, ráadásul.
Nem utazom, nem megyek sehova,
nem fogadok, még csak lottón se játszom -
és ehhez a sok lemondáshoz társul,
hogy húzódásos lábam kínja
okán a lakásból sem tudnék még csak boltba,
újságoshoz, szerkesztőségbe el- vagy lemenni.
Vágyam teljesült? Jó, de hogy ennyi?
Hogy ennyire? Szemem előtt a spárgába-bukó
ló szerencsétlen test-íve.
Ha minden bajom csak a lelkem volna!
III.
Utolsó lovam; már bécsi irodán
- Anglia -, gőzben lefogadom;
megannyi bukta (veszteség) után,
Kezem-Lábam-Töröm-Érte, vagy A Gatyám
Ráteszem...és nekem nyer; így hívták.
váteszem (jövendőmondóm) jól súgott.
Ez most akkor, a törés, a kéz-láb
elég ok, hogy tűnődhessem sorsomon?
Színjózanon
karom zúzom (a jeles labdarúgó
ilyesmibe halt bele, tudom),
lesz egy sánta verébkém,
de ez sem elég kény
az említett vátesztől,
ő is rátesz, föl,
még egy lapáttal: lábam húzódjon meg,
tűrjek heteken át gyötrelmet,
írjam így, reménytelen, e verset,
érezzem, én az életet nem élem, de pusztulom,
ah, magas kort értem meg, bizony,
de hát mint tanárnőm írta egy versben:
én nem akarok még meghalni, nem, nem!
Utcán közúti jármű alá zuhanón,
elvágódva, botladozón; bár mi győzelmem
előtt, mint a spárgázó ló? Legalább
kerekedjen ki, amit éltem, ne legyen csonka láb!