←Vissza

A Mozgó Világ internetes változata

Békés Pál

„Láttam a jövőt. Sárga volt."

Egy barátom összegezte így kínai útjának élményeit. Nemrégiben teljesült régi álma, elutazott Pekingbe, és tíznapos útja végeztével egy éven át mesélte a látottakat. Többek közt felidézte, milyen érzés volt megállni a Mennyei Béke terén, szemben az egykori császári dinasztiák lakhelyéül szolgáló Tiltott Város főkapujával, amely fölött Mao elnök szigorú arcmása néz saját gigantikus mauzóleuma felé, az arckép két oldalán pedig vörös alapon óriás aranyszín jelekkel ez áll: Éljen a Kínai Népköztársaság! Illetve: Világ proletárjai, egyesüljetek! Amikor lefordították neki a jelszavakat - mert kibetűznie valahogy nem sikerült -, arra gondolt: talán tudatni kellene a kínai elvtársakkal, hogy a szocializmusnak vége. Köztudottan ártalmas, reménytelen és bizonyítottan gazdaságilag is életképtelen rendszer, amely 1989-ben egyszer és mindenkorra megbukott. A kínai elvtársak talán valamilyen kommunikációs zavar miatt nem értesültek erről, azért tesznek úgy, mintha nem lennének megbukva, holott igenis meg vannak, ebben több magyar politológus is egyetértett a honi televíziók képernyőjén, így hát ez nem képezi vita tárgyát. Nyilvánvaló, hogy ez az egymilliárd-háromszázmilliónyi talán jó szándékú, mindazonáltal igen lassú felfogású ember le van maradva egy brosúrával.
Most aztán nyöghetik tudatlanságuk és eltévelyedésük súlyos következményeit - mondta barátom -, alig bírnak a sosem látott gazdasági növekedéssel. Már régen nemcsak a filléres zokniról, a színvesztő pamuttrikóról, a hamisított Adidasról van szó, hanem a biciklis birodalomként ismert óriás ország kétszer nyolcsávos sztrádáin állandósult közlekedési dugókról (az autók egyre nagyobb hányada hazai gyártmány, és belátható időn belül a japán autóipar nyakára hágnak), a felfoghatatlan ütemben épített ötvenemeletes lakóházakról, a saját űrhajókról és asztronautákról, a 2008-as olimpiára készülő Pekingről, meg a 2010-es világkiállításra izmozó 17 milliós Sanghajról, melynek felhőkarcoló-erdeje mellett Manhattan rövidesen falusias benyomást kelt majd.
Én mindennek csupán töredékét láttam. A Mennyei Birodalom egy félreeső szögletét, egy alig huszonhét négyzetkilométeres zugot a maga alig félmillió lakójával (népsűrűség: 180 000 fő/km2 ) - Makaót. Melyet a magyar ember leginkább onnan ismer, hogy az alapműveltsége részét képező A tizennégykarátos autó első bekezdésében Gorcsev Iván egy makaó nevű kártyajátékon nyeri el a Nobel-díjat. És talán azt is tudja a magyar ember, hogy a városnak van valami halovány köze Portugáliához.
Az irodalmi konferenciát, melynek vendégeként odavetődtem, egy föld alatti multifunkciós centrumban tartották - az egyik funkció nyilvánvalóan a meghívott írók hibernálása volt, mivel a kinti harminc Celsiust tizennyolc fokos légkondicionálással ellensúlyozták. A négy és félszáz éven át portugál gyarmatként létező, majd az ezredfordulón az anyaországhoz visszatért Makaó izgalmas európai-kínai kultúrelegyét a belváros őrzi, melyet az UNESCO tavaly a világörökség részének nyilvánított, hogy mentse a menthetőt - jó oka volt a sietségre.
A kikötő melletti partvonalon, a konferenciaközpont környékén már nincs mit védeni. Az underground kultúrkatakomba bejáratához a Colosseumon keresztül vezet az út - az antik építmény kicsinyített másán kell átkelni, melyet a part menti Sino-Disneyland egyik attrakciójaként néhány harci vértbe öltözött, lósörénytarajos sisakban izzadó kínai legionárius őriz. Mindez közvetlenül az azték piramisra vezető lépcsősor tövében helyezkedik el. Aki felkapaszkodik a lépcsőn, az a piramis tetején elhelyezkedő két velencei oroszlán között beléphet a cowboyoktól hemzsegő westernfaluba, és ha a túloldalon leereszkedik, akkor a frissen épített főutcára jut, amelyen háztömbönként váltakoztak a stílusok: Amszterdam magas polgárházai után a firenzei Signoria következik, azután egy zónaadag Champs-Élysées, mely a Trafalgar Square-be torkollik, ám túlvégében a Canale Grandévé formált Kínai-tenger mossa a reneszánsz paloták küszöbét. Lehet gondolkodni, hogy a látvány vajon a talmi biznisz, a bazári bornírtság, az oktató célú kultúrbemutató avagy a posztmodern életérzés megtestesülése címkékkel kategorizálható-e inkább, ám mielőtt az elme dűlőre juthatna e kérdésben, megáll az ész. Mert az utca végében kitört a vulkán. A világépítészet szórakoztatóipari célzatú préselt paródiája fölé ugyanis a megszelídített természet emblémája magaslik, egy ötemeletes műanyag és gumiborítású tűzhányó, egy vulkanizált vulkán, amely sötétedés után rendszeresen kitör; műfüstölög, műrobajlik és műlávát műlövell a légbe a turisták örömére.
Nem szeretnék igazságtalan lenni, Makaó korántsem csak erről szól. A portugáloktól megörökölt lassú, méla múlt kínaival kevert elemei föllelhetők az utcanevekben (például az Avenida Dr. Mario Soares és az Avenida Dr. Szun Jat-szen kereszteződésében) és a parányi óvárosban. Mindenekelőtt a Szent Pál-székesegyház homlokzatán. A templomnak csak a homlokzata élte túl a sokadik tűzvész pusztítását, üres ablakai az égre nyílnak, a magányos homlokzat a város jelképe. A barokk faragványokon Jézus és kínai sárkányok keverednek portugál hadigályákkal és a kelet örök bölcsességének jelképeivel, míg a templom alapjainál feltárt sírokban a jezsuiták által makaói támaszpontjukról a még távolabbi keletre küldött hittérítők nyugszanak - a kereszténység vietnami és japán mártírjai, akiket a Mekong deltájában vagy Nagaszakiban feszítettek meg, hogy azután tetemüket visszaküldjék a feladónak. És föllelhető az európai dominancia néhány töredéke a templom melletti dombra épült erőd falain is - itt védelmezte a portugál helyőrség a luzitán király birtokát a mohó holland támadóktól, s amikor egy jól irányzott lövés elsülylyesztette a holland vezérhajót, a németalföldiek visszavonultak. Mindez 1622-ben történt, és manapság oly képtelenség elgondolni, hogy ez a kétkörömnyi, önmagát nagyhatalomnak látó ország miként vívott a beláthatatlan méretű Kínáért Lisszabontól és Amszterdamtól úgy nyolc-tízezer kilométerre - mintha két ragadozó egér verekedne, hogy melyiküknek van joga felfalni a fűben alvó elefántot.
A méla múlt mára szelíd mese. Makaó szemében Európa csupán néhány műemlék, egy csipetnyi couleur locale meg a part menti Sino-Disneyland díszleteinek mintája. Európa nem látszik. A szemhatáron Amerika. Azon belül Las Vegas. A szocialista erkölcs népi Kínájában a szerencsejáték szigorúan tilos, ám a városban mindig is virágzó ipart mégsem tiltották be a visszatért területen. Ellenkezőleg. Az „egy ország, két rendszer" elve alapján Különleges Közigazgatási Körzetként működtetett városban - melynek saját pénze van, a makaói dollárként is emlegetett pataca - nagyléptékű fejlesztésekbe fogtak. Makaó egyetlen gigantikus építési terület, kaszinók és szállodák nőnek a földből az amúgy is agyonzsúfolt vidéken. A jelenlegi 12 ezer szállodai szobából öt éven belül 54 ezer lesz, öt éve 11 kaszinó működött, ma 27, öt év múlva 40. Las Vegas legnagyobb kaszinójának 650 játékasztala van, Makaóénak 740, Las Vegas tavalyi bevétele 7,6 milliárd dollár volt, Makaóénak még csak 5,4, de két év alatt megduplázza, öt év alatt megnégyszerezi, és Las Vegas tulajdonképpen már most le van pipálva, hiába dugja a fejét a nevadai homokba, egy évtized múltán meg csak egy világvégi sivatagi kiskocsma lesz, ahol néhány kapatos atyafi forintos alapon ultizik a söntéspulton.
A népi Kínából különleges engedéllyel lehet átlátogatni a Különleges Közigazgatási Körzetbe. Peking és Sanghaj újdonsült milliárdosai valahogy megszerzik ezeket az engedélyeket. Odahaza már vastagon megadóztatott nyereségüket eljátsszák a kaszinókban. A kaszinók vastagon adóznak a népi Kínának. Ráadásul tulajdonosaik a jótékonykodás megszállottjai. Hirtelen filantróp rohamoktól vezérelve - melyek általában az engedélyek lejárta és megújítása előtt törnek rájuk - óriás összegekkel adakoznak a népi Kína árvaházai, gyermekkönyvtár-hálózatai, egészségügyi projektjei javára, és jótett helyébe jót várnak - nemhiába. Ügyes.
Fogalmam sincs, hogy barátomhoz hasonlóan én magam is a jövőt láttam-e, vagy csupán egy kétesen fortyogó, kórosan túlburjánzó, növekedési hormonokkal agyontömött várost. De az valószínűnek látszik, hogy ha netán mégis lesz jövő, akkor azt nem európai tervezőasztalokon rajzolják.
 
 
© Mozgó Világ 2006 | Tervezte a pejk