←Vissza

A Mozgó Világ internetes változata

A VÉGEK DICSÉRETE

 

Kun István

A kutyaoltás reformja

Ha tehetném, kerülném az olyan pórias dolgokat, mint az idei kutyaoltás önkormányzati megszervezése. Már nem a kutyatartók húzkodják el a polgármesteri hivatal udvarán felállított oltóhelyhez kedvenceiket, hogy reggel hattól nyolcig mind megkapja a védettségét eredményező szérumot. Nem, nem. Új rend lett itt. Reformba kezdett a falunk hivatala. Az állatorvos jár házról házra, s olt házőrzőként kétezerért. Reggel hattól este hétig. Kitűnő. A lakosság mintha egész napos házi őrizetben lenne, hiszen délig még el se kezdődött a művelet. Lesi a lódoktort mindenki. Talán délután, talán este. Több változás nem lesz. A kutyatartók az általuk befizetett százezrekről nyilván se nyugtát, se számlát nem fognak kapni, ahogy eddig se kaptak soha. Se az önkormányzattól, se az állatorvostól.
Nos, az ilyen reformok tényleg képesek kinyílasztani az istenáldotta nép zsebében a bicskát. Avagy ki tudja. A 2001-es beregi árvíz után tapasztaltam: a katasztrófa fánton fánt tanúsította a hazai közigazgatás működésképtelenségét. A központok részéről megesett törvény semmibevevése mindennapos volt (no és: kit sújtottak vajon?), de hát helyben is sikerült egy sereg kafkai abszurditás. Lebontásra ítéltek még javítható házakat. Lebontották családok feje fölül az épületet, aztán elfelejtettek adni helyette valamit. Lakatlannak véltek (határoztak!) bizonyítottan lakottakat. Átlagos parasztház renoválásáért akkora összegre szerződtek a pallérokkal, hogy azért ott helyben három portát lehetett volna megvenni. Beköltözhetőt, komfortosat, almáskerttel a telken. Az érintettek mégis csupán dühöngtek, s nem borították az asztalt az ügyintézőre.
És ez csupán kóstoló.
Maradjon ez az inkompetens hazai közigazgatás, vagy próbáljunk valami színvonalat erőltetni a végeken is? És kezdjünk számolni? Megalakult egy sereg okmányiroda. Munkája vidéken kifejezetten színvonalas, és az utazni kényszerülő ügyfélnek is kényelmes - ámde a falusi polgármesteri hivatalok létszáma nemhogy csökkent volna, hanem még nőtt is. Pedig tőlük vettek át egy csomó hatáskört. Erre mondja mentegetőzésképpen, szinte a rendszer fenntartása érdekében egy közigazgatási szakértő: kisebb falvak százaiban csupán az önkormányzat a munkáltató. Ilyen könyörületes lélekkel küzdünk a munkanélküliség ellen! Tízezernyi hazánkfia él az adózók pénzén, más kérdés, hogy ér-e annyit a munkája, amennyit havonta megkap érte. (A legkisebb polgármesteri hivatalban is összejön hét-nyolc alkalmazott.) A falusi köznép aztán változatos nevekkel illeti a komor hivatalt játszó társaságot, olykor Família Kft.-nek titulálva az ő igazgatására hivatott közeget. Hatóságot. Mert mind az. Azzá lesz. Fölényes és uraskodó. Mindent jobban tudó. E kényelmes irodákban máris fényesen diadalmaskodott a (TGM által) prognosztizált (köz)tőke elleni harc: a dolgozó a lehető legkevesebbet nyújtja a béréért. Igaz, ezt már megszokta évtizedeken át, hiszen a létezett szocializmus igazgatásán szocializálódott, s a szokás öröklődik, mint a hajszín vagy a kézforma.
A társadalom érzékeli, hogy nem jó ez így. A kampány során ritkán ugyan, de emlegették a baloldaliak a közigazgatási reformot (szemben Orbánékkal, akik erről - tudtommal - szót sem ejtettek). A választópolgárok zöme figyel persze a minisztériumokra, ám talán annál is jobban a környezetére. A mindennapi bosszúságaira. A kutyaoltás szervezésétől az ész nélkül lebontott házakig. Csakhogy könnyen legyint. Tapasztalatai vannak. Falunk régi tiszteletese pár évtizede azt kérte, hogy költözzön a szívembe irgalom, s nézzem el, hogy az egyik presbiterük rendszeresen és mázsaszám dézsmálta a legszebb exportalmát. Mondtam, hogy teli van a szívem irgalommal, ámbár ha egy presbiternek elnézzük, akkor mit várunk majd a többitől? Vagyis: nemcsak az önkormányzatok kenyerén élő tízezreknek, nemcsak a mi kutyánk kölykeinek, hanem tízmilliónak is lehetnek megfontolandó érdekei.
Márpedig a legfőbb érdek, hogy az ország olajozottan működjék. De vajon működik-e? Ha fölmérné valaki - nem fogja, és erre letenném a nagyesküt -, mekkora egy akár négyezres településen is az aktaforgalom, kiderülne, hogy a dolgozók munkaidejének a tizede sincs lekötve. Már persze munkával. Intenzív munkával. Ésszerű szervezéssel. És akkor a kisebbek? Ki tudná azt megmagyarázni, hogy az alig nyolcszáz lelkes Lónyán vagy a hatszáz lakosú Vámosatyán miért működik komplett polgármesteri hivatal? Háromszáz körül van az országban azon ezer lakost sem elérő községek száma, ahol önálló polgármesteri hivatal működik, és ez nekünk (nekünk!) potom 60 milliárd rénesibe kerül.
Vagy miért ugyanez a helyzet az ezret alig meghaladó népességű Ramocsaházán, Székelyben, Nyírtéten vagy Nyírkércsen? Miért épp ezer lakos a választóvonal? Csak Szabolcsból száznyi példát hozhatnék! Társadalmi érdek a hivatal? Nem az. Inkább a polgármesterek státusszimbóluma! A jelenség pedig egy eszement módon túlhajtott önkormányzatisági ábrándból kapta az anyatejet. Kerül, amibe kerül. Egyetlen jegyző éves foglalkoztatása öt-hatmillióba kóstál, s egyetlen ügyintézőé is a harmadába. És akkor a polgármesterekről még nem is beszéltem, pedig megkérdezhetném: miért főállású a polgármester Ömböly községben, ahol még ötszázan sem élnek? (Egy főállású polgármester önkormányzati költsége évente mintegy hatmillió forint. Aszfaltút ára egy sáros utcában. Saját erő egy uniós pályázathoz. Ami persze hiányzik.) Ám Ömböly még a többihez képest is kicsike. Csakhogy másutt is szinte kivétel nélkül az adózók pénzén tengődik (tollasodik) a polgármester, mert a költségvetés velük szemben korántsem az a faszari skót. Szabolcsban több mint 240 település létezik, és ha kéttucatnyi polgármestert fizetnénk, már az is szemérmetlen pazarlásnak minősülne. (Tavaly októberben járt Rácz János, a megyei közigazgatási hivatal vezetője Portugáliában, s ő mondta nekem erről az útról korántsem vidáman: ott harmincezer lakosra jut egy önkormányzat.)
Ez az önkormányzati rendszer nyeli a pénzt, és toporzékol: Kevés! Kevés! Tartja a markát egy olyan jelenség miatt is, amelyet nevezzünk egyszerűen - Veres Péter nyomán - ősmagyar kivagyiságnak. Hoznék néhány példát az elmúlt két évben találtakból, mióta rovom a Dél-Nyírség amúgy bűbájos tájait. Mire példák ezek? Presztízsberuházásokra. Szinte minden faluban föllelhetők.
Bizonyára indokolt lehet Ófehértón, hogy a megyei másodosztály - ez a tüneményes színvonalú hazai labdarúgás ötödik vonala - középmezőnyében focizgató aranylábú fiaknak négy hatalmas vastraverzen világítást építsenek a pályára. Így aztán senki sem foghatja rájuk, hogy libalegelőn rendezik a meccseket. Vagy Nyírbéltek: méregdrága alumínium trapézlemezekkel vették körbe a helyi „stadiont". Pályázatból - mondják. (Miért? Az nem a mi adóinkból való?) Most piaccsarnokra fájna a foguk, csak hát e határ menti falunak se vonzáskörzete, se népes vásárlóközönsége, de még kofái sincsenek. Vagy a nyírbogáti községháza: alig 172 millióba kóstált, bár nem új építés, csupán a régi orvosi rendelő (!) kérkedő renoválása. Vagy Nyírgyulaj közösségi háza: uniós támogatással felújított kúria, amelyre most már csettintenének a Rózsadombon is. Vagy a nyírlugosi iskola 750 milliós építése, huszonkét tanteremmel, noha csak tizenhat tanulócsoportot sikerül összeverbuválni. És díszburkolatos parkoló a nemrég várossá ütött háromezres településen, olyan csicsás, amilyet nagyvárosok sétálóutcáiban vagy terein sem követtek el. Köztéri autóparkolókban meg semmiképp. Igaz, közben a városka főbb útjain akkora kátyúk keletkeztek, hogy ha a kutya fialna bennük, ki sem látszana. Maga a várossá avatás ceremóniája alig érte el a nyolcmilliót, ám egyes helybeli akadékoskodók még ezt is sokallották. („A könyvtárra meg garas sincs!") Őket a polgármester azzal szerelte le, hogy ez az összeg aprópénz, másutt húszmilliót se sajnáltak egy ilyen történelmi esemény méltó megünneplésére.
Miért gyakoriak a presztízsberuházások? Egyrészt az alapvető infrastrukturális fejlesztések vagy befejeződtek, vagy a végükhöz közelednek. Megépültek a vízművek, a gázvezetékek, többnyire a szennyvízcsatornák is (ebben a megyében, ellentétben többekkel), sok egészségügyi központot is létrehoztak, mindenütt készen vannak a ravatalozók, alakulnak a szárazhulladék-lerakóhelyek - amúgy irdatlan összegekért. Ámde közeledik az újabb izzasztó választás. A képviselő-testületeknek, no meg a polgármestereknek föladatott a lecke: valamit föl kell mutatni! Helyben. Ez az urbanizációban izmos hajtóerő is lehet, de az új ötletek végesek. A kormányzat többnyire beletörődve pöngette a presztízsekre is a pénzt, a média pedig közben zsolozsmázott, hogy az önkormányzatok ki vannak semmizve. Erre a kisemmizettségre a legjellemzőbb példa Nyírlugos, ahol a várossá avatást előző két évben 2,7 milliárdos beruházást hajthattak végre (a Magyar Televízió adata, más nem összegezte), vagyis ezer lakosonként csaknem egymilliárdot.
Az elöljáróságok szinte versengtek, ki tud hencegőbb produktumot felmutatni. Hogy erre is jut... Hogy milyen gazdagok vagyunk... Ez a lakosságnak hol tetszik, hol nem. Nagyon nem tetszik például Nyírbélteken, ahol a csordát kitiltották a hibiszkuszos faluközpontból, hiszen a díszkertet és útját védeni kell, nehogy lefossák a tehenek. És óvni kell a templomokat is, az iskolákat. Tehénbőgéstől, legyektől, lepényszagtól... A helyieknek nincs kedvük a térdüket csapkodni, mondjuk, azon a községi szabályozáson se, hogy a házaknál egy macska szaporulatát legföljebb három hónapos korig lehet megtartani. Úgy tűnik, ott minden egyéb rendben van, csak annyi a gond, hogy elszaporodtak a cicák.
Hallani sem lehet olyan falusi költségvetésről, amely ne nyújtózna tovább a takaró hosszánál. Gyakorlatilag mindegyiket eleve forráshiányosra tervezik, vagyis többet költenének, mint amennyi bevételük várható. Majd pályáznak „önhikire"... Mi az önhiki? Így hívják az állítólag önhibáján kívül veszteséges önkormányzat egérútját. A pályázatnak vannak ugyan föltételei, de a kormány szinte mindegyik „bajba jutott" településen segít. Ha nem is annyival, amennyit kértek, de azért kemény tízmilliókkal. Az „önhiki" az idén 27 milliárdot vitt el. (Talán jövőre minimalizálják, ha igaz.) A polgár bosszúsan kérdezi: miért van erre szükség? Miért hiányzik a szigor?
Két körülmény azonban megjegyzendő: a túlköltekezésnek sosincsenek felelősei. Vagyis „politikai felelősséggel" tartoznak, ami néhány grádiccsal enyhébb, mint hajdanán a népfront-fegyelmi volt. Az ejnye-ejnye. Itt még egy ejnyét se mond senki. Arra nincs ember. Az a káoszban rendszeridegen lenne. A másik: gyakorlatilag a lovak közé lett lökve a gyeplő. Ellenőrzés nincs. A számvevőszék azt vizsgálja - ha ugyan vizsgál -, hogy van-e döntés egy pénzösszeg elköltésére. Ha van, akkor minden jogszerű. A formát vizsgálja, és nem a tartalmat. Ha nincs valami égbekiáltó sikkasztás, akkor a községházák élete csupa nyugalom és napfény.
Némely politikussal vitázva és a jelenségeket olykor sarkosan emlegetve azt a választ kapja az ember, hogy muszáj kiszolgálni az ábrándos óhajokat, különben nem lehet választást nyerni. Lehet, hogy ez szempont, habár talán a legdrágább kampányszempont. Az igazi bukfenc, hogy az önkormányzatok építhettek bármit, négy fiatornyos óvodát a nyírlugosi főtérre, kacsalábon forgó iskolákat (szinte minden faluban új az iskola!), megannyi sportöltözőt, renoválhattak akárhány templomot, a településüknek alapvető gondjait képtelenek megoldani. Az szegényedik és gettósodik tovább. A fiatal korosztály menekül. A perifériákon mindenütt fenyeget a teljes elnéptelenedés. És a periféria egyre kiterjedtebb.
Az önkormányzatok az országos gondok felszámolásában nem partnerok. Egyesek szerint a luxusadó dolgát elszabotálták, de ezt kételyekkel kell fogadnunk. Az más kérdés, hogy a húszmilliós határtól fizetendő vagyon- vagy ingatlanadót alighanem el fogják. Nincsenek ilyen ingatlanvagyonok? Dehogy nincsenek! Csakhogy a falusi önkormányzatok működése nem a szigorra van beállítva. (Ha nem nullától kezdődik az ingatlanadó-fizetési kötelesség, akkor borítékolható a legteljesebb kudarc.)
Mondok egy újabb példát. Szabolcsban az állami Nyírerdő Zrt. a különböző munkákra - tisztítás, növőtérbővítés, véghasználat - vállalkozókkal szerződik. E vállalkozók tömegével vállaltatják föl az általuk szerződött feladatot olyanokkal, akiknek végképp nem szenvedélyük az adó- és járulékfizetés. Vagyis még csak nem is vállalkozók, az adóhatóság tehát rajtuk mit sem kereskedhet. Ők végzik a magántulajdonban lévő erdők munkáit is, mert picikét olcsóbbak a tényleges vállalkozóknál. A Nyírerdőé mellett csaknem százezer hektár erdő van magántulajdonban. Évente húsz-, olykor harmincezer hektáron akad fűrészes munka, ami rengeteg munkadíjat jelent. És persze szállítást meg (fekete)értékesítést is. Csak az állami erdészetben kell tételesen elszámolni a fával - másutt ez sem jellemző.
Egy-egy településen mindenki tudja, kik a fűrészesek, akik szinte vállalkozóként dolgoznak, és a munka természeténél fogva alkalmaznak hat vagy nyolc napszámost feketén. Tudja a jegyző, tudja a polgármester és tudják a lakosok, ha másból nem, a sebes gyarapodásból, az épített palotákból, s abból, hogy a gyereket tizenmilliós terepjárón hordják az óvodába. Mit tesznek ez ellen? Hogyan kívánják segíteni azt a kormányzati programot, amely a feketegazdaságot próbálja visszaszorítani? Ez őket nem érdekli. Ilyen feladatot nem osztottak rájuk. És pénz se jönne érte, költségvetési forrás. A térségben nem is egy helyen fölhorgadt a lakosság, hogy gyermeknevelési támogatást nyújtottak olyan „munkanélkülinek", akinek három villa van a tulajdonában. Ezzel ingyen tankönyv is járt. És a gyereknek ingyen ebéd a napköziben.
Miért említem épp a láncfűrészeseket? Például mert e tevékenység roppant veszélyes. Gépkezelői meg munkabiztonsági vizsga (lenne) szükséges az iparengedélyhez. S ha vállalkozó valaki, akkor iparűzési adót is fizetne. Csakhogy az önkormányzatokat nemigen érdekli ez se. Az adóhatóságot se: ők csak az adószámmal rendelkezőket egzecírozzák. (Talán most változik.) A helyieken kívül, más számára a fűrészesek munkája fölöttébb rejtve van. A súlyos vagy halálos munkabaleseteket - e körben korántsem ritkaság az ilyesmi - azonnal jelenteni kell(ene), ez azonban gyakran nem történik meg. Szakértők szerint a „vállalkozó" rendszerint megfizeti a hallgatást, aztán a sérült az orvosnak sem mond igazat. Másképp van ez a halálos balesetnél. Február elején történt egy ilyen Magy községben: egy álvállalkozó feketén foglalkoztatott napszámosa halt meg, mivel a biztonsági szabályok közül egyet sem tartottak meg. Ám az immár regionális munkabiztonságiak is csak a megyei nyomdatermékből értesültek az esetről. A rendőrség nyomozott, de három hónap múlva se közölt még neveket sem, adatvédelmi okokra hivatkozva.
Így igazgatódik ez az ország. A téglákat nem pászították össze, a fal tehát imbolyog.
A kialakult önkormányzati és közigazgatási rendszer társadalmilag bosszantóan drága, ráadásul a működésének színvonala nem igazolja a horribilis összegű ráfordításokat. Igazából nem a megyék vagy a minisztériumok létszáma itt az igazi tét. A minisztériumokban elkezdődött a leépítés, a megyék minimális hatáskörrel működnek. További leépítésüknek túlzott hangsúlyai vannak. Talán hat-hétszáz dolgozójuk van országosan, de megszűnésük esetén ez alkalmazotti állománynak legalább a felére szükség lesz a régiókban. A honpolgár a jogállamiság ízét nem a megyei közigazgatásban, nem a minisztériumi határozatokban vagy az Alkotmánybíróság döntéseiben érzi igazán, hanem a községházák működésében. Meg a városházákéban. A jogállamiság ott bukhat jókorát, és - fájdalom - bukik is. 3200 kiskirályság működik az országban, noha indokolatlan eufémizmussal önkormányzatoknak hívják őket. Nagy-Britanniában a hatvanmillió lakosra hatszáz önkormányzat jut, vagyis százezer lakosra egy. És ez nem csak a milliós városok miatt alakult így.
Mind az önkormányzati rendszer, mind a létező közigazgatás az ország fejlődésének kerékkötőjévé vált. Rég hozzá kellett volna nyúlni! Évek óta világos, hogy a gazdaság mai állapotában képtelen 800 ezer közalkalmazottat eltartani. (Vékony csokimáz a tortán, hogy például az egyházi tanintézetek oktatói miért lehetnek közalkalmazotti státusban, az azoknak járó - immár szerencsére csökkenő - kedvezményekkel.) Kérdés, hogy a végletekig ellenségessé hergelt politikai légkörben mennyire lesz ez sikeres. Az ésszerű változásokkal csak nyerhetünk, már persze csak akkor, ha valóban bekövetkeznek. Az igazgatásban a változtatás könnyebb, az önkormányzatok esetében azonban a politikai rendszer - valójában inkább az ellenzék - minősítő vizsgája. Gránitnál keményebb a közegellenállás. A 85 ezres közigazgatási státusú polgártársunk nagy erő, és védeni fogja a tervbe vett tízezres elbocsátás várható alanyait. Máris megindult az ellengőz nyomatása. És az irgalom is élni fog szívünkben, óvjuk a presbitereinket. Falun s városon is ismétlődhet a kutyaoltás reformja, sőt a reformok jelszavával a lakosság szívatása rendszerré válhat. S azt hisszük majd, hogy így működik a jogállam.
Nehéz reménykedni.
 
MEGRENDELŐLAP
 
 
Megrendelem a MOZGÓ VILÁG c. lapot ...... példányban, az alábbi címre:
Megrendelő neve: .............................................................................................
Címe (város, község, kerület): ...........................................................................
(Utca, tér, ltp.): ..................................................................................................
(Emelet, ajtó): ........................
Irányítószám: ..............
Előfizetési díj egy évre 2400 Ft
Az előfizetési díjat a részemre küldendő átutalási postautalványon egyenlítem ki.
 
 
..........................................
aláírás
 
 
A megrendelőlapot borítékban, bérmentesítve az alábbi címre kérjük feladni:
Hírlapelőfizetési Iroda
BUDAPEST 1900
© Mozgó Világ 2006 | Tervezte a pejk