←Vissza

A Mozgó Világ internetes változata

Almási Miklós

Gyereknaplók

Egy mai tizenkét éves olykor még írni se tud. A gyereknaplók tényvadászai viszont halál precíz képet adnak mindennap arról, ami történt. Merthogy - szinte egy időben - két ilyen gyereknapló is előkerült. Az egyiket Csics Gyula (akkor tizenkét éves), a másikat Csics barátja, Kovács János vezette (tizennégy éves) - ez a kötet az Ecserin, a szemétben kallódott, négy éve találta meg Molnos Péter művészettörténész, és Kieselbach Tamás tette közzé. (A Mester és Margaritában mondják, „a kézirat nem ég el". Ezek szerint nem is veszik el.)
Hát persze hogy gyanakodtam - már mindenben ugyanis. Hogy ez egy újságírói fogás, úgy csinálok, mintha gyerek lennék... De ahogy jobban beleolvasom magam, rájövök, ezek nem olyan arcok. Amikor Csics leírja, hogy baleset érte, amin azt kell érteni, hogy a mutatóujját megütötte, - megnyugszol. És tudod, hol vagy. Baross utca, Népszínház utca, Rökk Szilárd utca, Rákóczi út, néha a Kilián messziről. Közben Twist Olivér meg városépítés. Ti. Csics egy várost tervez, ahol az utcákat kizárólag magyar történelmi hősökről nevezték el. A Napló tehát fantasztikus történelmi dokumentum 56-ról. Íróikról két dolog fogott meg. Az egyik, hogy ez a kisfiú szép lassan megtanul újságot olvasni. A napló elején még csak hallja a híreket, aztán már bele-bele néz a lapokba, a vége felé már vesz magának Estit, meg Népszabit. De nem a hírek miatt - az utcaiakat jobban tudja -, hanem hogy mit írnak a politikában... A másik furcsaság: honnan tudták ezek a tízévesek, hogy mit lehet elmondani a szomszédban abból, amit odahaza a családban beszélnek (kinek, mennyit?) és miről kell hallgatni, merthogy az titok. Olyan természetesen alakul így az életük, senki sem figyelmezteti őket, hogy erről aztán kuss legyen ám... Ez még a naplóra is kihat: ritka a személyes kommentár, csak a tények: hol lőttek, melyik ház omlott be, hol osztottak kenyeret. Aminek van jó oldala is: a gyereknapló nem akar manipulálni, ahogy a felnőttek hátrahagyott naplói gyakran. Még a legőszintébb író is akar valamit az olvasóval (miért hagyta hátra az írást különben). A gyerekek nem akarnak manipulálni. (Vagy nem tudják, hogy kell...) Mind a ketten dokumentálják az eseményeket, újságkivágások, röpcédulák beragasztva, rajzolt utcarészletek (égő tankok, leomlott házak, hógolyózás a grundon vegyesen). Csics Gyula azért kezd el naplót írni, mert barátja is ilyet készít (gondolom, az a Kieselbach-féle facsimile). Ezek a fiúk a történelem gyermekei, érzik, hogy rendkívüli napok köszöntöttek rájuk, miközben abszolút természetesen élik mindennapi életüket. De a dokumentumkészítésben - tán tudat alatt - az is benne van, hogy mindaz, ami ma történik, holnap már másképp fog mesélődni, akár szájról szájra terjedve, akár hivatalos véleményként, ezért is kell a „szemtanú" hitelessége. „Kecskeméten olyan hírek terjedtek, hogy a mi utcánkat a Rökk Szilárd utcát elejétől végig lebombázták meg hogy kiégett a Corvin" - mondja egyikük a napló vége felé szűkszavúan. Másrészt meg ott a mű-közvélemény - „Éljen az MSZMP"-feliratok falakra meszelve. Neki volt igaza.
Amit írnak, abból se félelem, se kalandvágy nem érezhető. Valahogy természetes, hogy így alakult az élet, reggel Twist Olivért olvas, délben sorban áll a Corvinnál, majd elmegy megnézni, mi van a Körúton, este leül naplót írni. Mit lát: kiégett páncélosok, mellettük hullák, valaki beszédet mond, nincsenek jó könyvek a Blahán nyitott zsibvásáron. Impassibilité - mondanám, de ez náluk természetes. Én pl. kenyérért sorban állva nagyon féltem, lőttek, de a kenyér nagyon kellett. Ezek a gyerekek nem éreznek félelmet, legalábbis a sorokból nem lehet erre következtetni. Még nem tudják, mi az, felnőttnek érezték magukat tollal a kezükben, pedig körülöttük sok házat szétlőnek, az utcai frontról átköltöznek az udvarira, menekülő rendőröket szállásolnak el, szóval mellettük csapkod az akna. (Ja igen, ha akna, akkor a repeszdarab bekerül a dokumentumgyűjteménybe... A Napló mellett - eredetileg - volt egy doboz az ilyen tárgyi emlékekkel.) Mondjuk, ők nem felkelők, kívülről nézik az eseményeket, de azért belülről is, hiszen szenvedői. Ráadásul ebből a sajátos, félelem nélküli viszonyból későbbre is maradt, hiszen a naplót valahogy meg kellett őrizni, az sem lehetett akármi.
Iskola. Egy ideig még van, egyik tanár felolvassa a tizenkét pontot, a másik figyelmeztet, nem utcára menni. Persze nem tanulnak semmit. Aztán az események után megint csak gyorsan indul újra a suli, közben sztrájk és tüntetés, a németórának vége, orosz lesz helyette - mondják -, délután hegedűóra, a házból egy srác disszidál. Humora is van. Március 15-i ünnepség az iskolában, már az események után. Leírás vége: „az iskolából hazajövet, a hátsó kapun kellett kijönni, és egész a Gutenberg térig elmenni, hogy a kapu előtt ne csoportosuljunk... Az iskolából elvitték a Kossuth címereket..." A „ne csoportosuljunk"-félmondatban összefoglalja a diktatúra „mélyrétegét".
Disznóvágás. Amihez ki kell motorozni Rákosborzasztóra. (Ez is új nekem: a forradalom közepén repesztenek végig a városon... Senki sem állítja le őket, nem lőnek rájuk, nem lopják el a járgányt.) Amúgy a napló szerint egyfelől van a felkelés, másfelől az emberek élik életüket, a kettő érintkezik ugyan, de nem keveredik. (Akna csap be, belelőnek a sorban állókba - a jónép szurkol a felkelőknek, de nem nagyon: a felnőttek félnek, nem úgy, mint a naplóírók.) Azt akarom mondani, hogy a dokumentum szerint nincs átjárás a két rész között, csak a szétlőtt város a közös.
Felnőttség. Más ez a gyerekkor, mint amilyennek ma látom a hasonló korúakat. Felnőttebbek. Vagy talán csak kevesebb tévét néztek. Csics pl. egy rokonnál segédkezik, Kossuth-címert gyártanak, ő forrasztja rájuk a kitűző tűt, és szép pénzeket visz haza. (Könyveket - pl. Vernéket - vesz rajta.) Amúgy meg feltűnő, mennyire nem köti őket a felnőttek látásmódja. A Szabad Nép-házban levő könyvüzlet égetését is rögzíti, de megjegyzi, hogy egypár jó könyvet azért hazavitt onnan.
Az első perek is feljegyzésre kerülnek, épül a Corvin köz, megkezdődik a kussolás. Aztán vége a naplóknak. Nincs bennük a harmincezer szovjet tank felvonulása, a Széna tér stb. De az a minikörnyezet, amiben éltek, és ahonnan kitekintettek ide-oda, életszerűbb, mint a történelmi beszámolók. (A könyvek kiállítása is szuper: beragasztott röpcédulák, színes rajzok, térképek. A két facsimile: zseniális kuriózum, mellékesen.)
Ami emellett meglepett, az a gyerekek napirendje. Este mind a ketten elővesznek egy könyvet, és olvasnak vagy rajzolnak, netán társasjátékoznak. (Beszélgetnek.) Atyavilág, hol élünk? Ki az az elszállt értelmiségi, aki manapság esténként még olvas? (Kivéve elalvás előtt, altatóként...) Vagy beszélget. Hát persze, nem volt még tévé... Régi veszszőparipám, hogy mi mindent szívott ki életformánkból a tévé - most csak úgy mellékesen ismét rábukkanok. És elmélázok. Mi lett volna, ha nem találják fel? Feltalálták. Nézik. Nézem. Igaz, már nem annyira, mint régebben. Esti kutyasétáltatáskor - úgy találom - egyre kevesebb ablakon árad ki az a halványkék derengés (a katódcső fénye), meg egyre többet hallom - csendes morgásként -, hogy nem lehet nézni a dobozt. Mást csinálnak. Nem olvasnak - az is egy betegség -, csak éppen a csatornaváltóval eszközölt kétségbeesett próbálkozás után mást csinálnak. Csak a tévéreklámban nézi mindenki a tévét. Lehet, hogy nem így van, és a mai tévé sugármentes, a kutyasétáltató meg színvak, és minden rendben van, a néző a képernyőben lakik és kész. Nem kell álmodozni. Csak ez az időutazás meg a két naplóból sugárzó életforma repített valami utópiába. Kész, vége.
Legfeljebb még egy kicsit vadulok: mi lett volna, ha a CNN élőben közvetíti a Kilián ostromát? Ki lőtte volna le a riportert, a ruszkik? Az ávósok? Netán véletlen golyó találta volna el? És mit értett volna a riporter a helyzetből, az, aki a Parlamentben nyomta volna a sódert, amíg lehetett (volna)? De a fantaziálásnak is van határa, mondom magamnak, és inkább nézem a libanoni közvetítést. (Az ötletet loptam: Gore Vidal regényt írt Élő adás a Golgotáról címmel... Bocs.)
Ha már a CNN-nél tartok, azért megjegyzem, hogy a két gyerek jobb volt a maga műfajában, mint Christiane Amanpour férfias bejelentkezése Libanonból - a gyereknaplókból a korszellemet érezheted. Halálpontosan.
 
 

Csics Gyula: Magyar forradalom, 1956, Napló. 1956-os Intézet kiadása, 228 oldal, 4500 forint.
A Magyar Forradalom 1956, Napló. Kieselbach kiadás. 200 oldal, 4500 forint.
© Mozgó Világ 2005 | Tervezte a pejk