←Vissza

A Mozgó Világ internetes változata

A múmia bosszúja

Eredeti tervünkben az októberi szám nagy része 1956-ról szólt volna. Eredeti tervünktől a szeptember közepétől és azóta mindmáig - valószínűleg a lap megjelenésének idejéig - zajló események elvették a kedvünket. A párhuzamok külsőségében tetszelgő hírek ordas különbségei miatt. A látszathasonlóságokkal visszaélő ravasz rendezői akarat miatt. A passiójátékként szceníroztatott tömegjelenetek miatt. A kijelölt és önjelölt hősök, valamint a megijesztett és fölijesztett nem statiszták, azaz a többségi társadalom miatt.
A látszat szerint Magyarországon ma két egymással kibékíthetetlen egyenlő erő, egy parlamenti választásokat nyert baloldal és egy önkormányzati választásokat nyert jobboldal áll szemben egymással. A látszat szerint mindkét oldal hatalmi elitjének képviselői egyformán megérik a pénzüket, a jobboldali képviselő azért, mert a hatalom megragadásáért fölborítja a köznyugalmat, a baloldali azért, mert terveit a többségi társadalom megkerülésével akarta kivitelezni.
Alakilag ebben nincsen semmi tragikus, sőt még szokatlan kockázat sincs. Ha az események kimozogják magukat - mondja ez a logika -, úgyis az fog történni, vagy annak kellene történnie, amit a) vagy a nemzetközi tőke, b) vagy a népakarat, c) vagy a tiszta erkölcs, d) vagy az időjárás valószínűsít. Ezek szerint majdnem mindegy, hogy a) a jelenlegi kormány fönnmarad az inercia miatt, b) lemond, és az elnök új választásokat ír ki, c) a miniszterelnök lemond, és szakértői kormány alakul, d) körkörösen megpuccsolnak mindenkit. Az alaki politológia egyik verziót sem tartja hallatlan botránynak.
Ehhez a látszatlogikához sokan asszisztálnak a balliberálisnak tekintett, de balliberálisságában föltűnően erodáló oldalról. a) Például egy volt pénzügyminiszter, aki a konvergenciacsomagot a közbéke és személyes sértettsége okán legszívesebben eloldozná eredeti alkotóitól, és mintegy önjáróvá tenné. b) Például egy filozófus, aki az élesedő osztályharc miatt valamennyi aktort - kiért kisebb, kiért nagyobb szimpátiakönnyet sajtolva ki szeméből - a pokolra küldene. c) Például egy másik filozófus, aki a morál jegyében azért végezne a létező balliberális oldal vezetőjével, hogy az égieket engesztelő kegyes áldozat ily módon szigetelhesse el a számára is undorító másik felet. d) Például a közmédia kisebb-nagyobb szereplői, akik praktikus túlélőcsomaggal hátizsákjukban a BBC pártatlanságról szóló direktíváját úgy értelmezik, hogy kár a strapáért addig, ameddig a hatalmi viszonyok átláthatatlanok.
A félreértelmezett látszat ellenében azonban itt nem jobboldal és baloldal küzd egymással, mint ahogyan a polgári társadalom azt a Westminster-modellben, az ideáltípusban megálmodta, hanem ukrajnai és szerbiai politikai gyakorlat feszül a bizonytalan európai normarendszer ellenében, és a félperiféria fundamentalizmusa ugrik a kiforratlan demokrácia torkának.
Tényleg egyik kutya, másik eb? Orbán vagy Gyurcsány? A megmondóemberek valószínűleg ott követik el a hibát (több mint bűnt), hogy a történelem nem ismeri a természettudományi kísérleteknél bevett kontrollcsoport módszerét. Ha a történelem valamit egyszer végzetesen elrontott, nem lehet egy „pardon, tévedtem"-mel visszamenni a startkőhöz. Tényleg nem számítanak az Árpád-sávos zászlók, a zsidólisták, a vesszen Trianonok a Parlament előtt? Tényleg csak amolyan hangulatjavító színpadi kellékek a magyar múlt legrémületesebb rekvizitjei? Tényleg az az első számú bűnös, aki először beszél a közös bűnről, a mindannyiunkat átszövő hazugsághálóról? Tényleg nem számítanak a be nem vallott, de sokszorosítottan bizonyított vétkek? Tényleg valamennyi düh, fenyegetés, „spontán népi indulat" visszagyömöszölhető a palackba, amint „uralomváltás" következik, s amint „konszolidálódik a helyzet"? És ha mégsem? Kicsiny elégtétel, hogy a véleménymondók és a véleményhallgatók ha máshol nem, hát a számonkérőszék kispadján valószínűleg találkozni fognak.
De igaz is, mi eredetileg 1956-ról akartunk számot csinálni. Kosáry Domokos, Rádai Eszter, Ormos Mária, Boros Géza s mellettük rendszeres szerzőink segítettek is annyit, amennyi segítséget egy folyóirat egyáltalán megkaphat a fölgyorsult események forgatagában. Milyen kár, hogy nem kérdezhettük meg egykori kolumnistánkat, a történész Szabó Miklóst! Hiányában ideidézünk tehát A kínos forradalom címmel 1991-ben megjelent írásából egy fontos passzust.
„A politikai Magyarországnak az a része, amely gyökeresen szakítani akar az előző rendszerrel, ma jelentős részben úgy érzi, hogy ezt csak a Horthy-Magyarország rehabilitálásával teheti, mivel a kommunista rendszer... az 1945 előtti rezsimtől határolta el magát a legerőteljesebben... Az egész 1945 utáni történelmet kívánják megtagadni, zsákutcának, történelmi kitérőnek tekintik, amely után a magyar történelem visszakanyarodik normális fejlődésének medrébe. 1956 az eltorzult fejlődéssel szállt harcba, de úgy, hogy maga is a folyamat része volt: korrekciókat akart végrehajtani a torz folyamatra épült politikai struktúrában, de célja nem az »1945«-ben megszakadt »normalitáshoz« való visszatérés volt."
Az írás a Múmiák öröksége című antológiából való. Olyan múmiákról beszélt Szabó Miklós, akiket rosszul temettek el. Temetetlenek maradtak, és ezért folyton folyvást bosszúért lihegnek azóta is.
 
P. Szűcs Julianna
[KÉP HIÁNY!] leves
Léáztatta föld
Kovács Bence felvétele
© Mozgó Világ 2006 | Tervezte a pejk