←Vissza

A Mozgó Világ internetes változata
rolrol

Győrffy Iván

Merjünk nagyot enni!

A Filmmúzeum és vele Prokopp Dóra médiavállalkozása, a múltba merengés (nemzetkarakterisztikának is beillő) merev szokását most kezdi feladni. Tv Paprika néven új, gasztronómiai csatornát hívott életre, amelyik szeptembertől novemberig csupán a Filmmúzeum reggeli és éjjeli sávjában kókadozik. Utána viszont - ha a kegyes műsorszórók is úgy akarják - napi 14 órás tematikus csatornává növi ki magát. Most még csak ízelítőt kínál saját magából napi 2(breve)2 órában, hamarosan azonban országszerte megbolygatja a gyomornedveket.
Szögezzük le gyorsan: az ötlet jó, sőt nagyon jó. Legalábbis az ötlet honosítása, hiszen egyedülálló ideának éppen nem nevezhető. Főzős műsorokban ugyan itthon sem volt hiány (RTL Klub, Tv2, Spektrum), de senki nem vette magának a bátorságot, hogy egész nap etesse a közönséget. Nyilvánvaló, hogy szappanoperákkal és telefonos játékokkal már alaposan jóllakatták a napközben is tévé közeli életmódot folytató társadalmi rétegeket, gyenge magazinműsorokat és sokadszori ismétléseket pedig nem lehet büntetlenül lenyomni a köztévé maradék hódolóinak torkán. Enni (vagy nyálat csorgatni) azonban mindenki szokott, de nagyon kevesen értenek az ökonomikus vagy ínyenc ételkészítési módszerekhez. A Tv Paprika elsősorban a kezdőkre és újrakezdőkre épít saját gyártású produkcióiban, de azért innen-onnan összevásárolt külföldi gasztronómiai sorozatokat is, hogy a más tájak ételei után vágyakozók se kínlódjanak a képernyő előtt hiába. Külön hangsúlyt fektet a szociális misszióra: a kisgyermekes anyák, a teszetosza laikusok és a nonkonform frizurájú punkok mellett a kispénzű egyetemisták is leckéket kapnak arra nézve, "hogyan tud egy kollégiumi szoba 1000 forintból jóllakni?". Ne firtassuk most, hogy nincs az a pénz, amiért egy szoba bendőjét a tévécsatorna képes lenne megtölteni, koncentráljunk inkább a társadalmi mondanivalóra. A Tv Paprika mindenki nagymamája akar lenni (a felhívására önként jelentkező szakácsjelölteket ezért is nevezi "szupernagyiknak"), aki szűkös körülmények között is gondoskodik kisunokájáról, de azért kellően felvilágosult ahhoz, hogy távol-keleti ízeket is beengedjen konyhájába.
De ez mind semmi. Nem elég szociálisan érzékenynek lenni (vagy látszani - a mediatizált politikához hasonlóan itt is egyre megy), az ész kevésbé nyilvánvaló cseleivel is be kell hálózni a közönséget. A Tv Paprika rejtett, immanens filozófiája két csomópont köré szerveződik. Az egyik a nemzeti, regionális jelleg - ez a csatorna fizikai terrénuma. Mindenekfelett a magyar konyháról akar ismereteket átadni, magyar ízeket kóstoltatna közönségével, a magyar hagyományokat szeretné ápolni. A határ nem a csillagos ég, hanem nagyjából a Kárpát-medence vonulata. Ennél távolabbi vidékekről csak egzotikus, angolszász eredetű úti filmekből lehet tájékozódni. Az egésznek ugyanakkor van valami beavatásjellege is. A beharangozó kisfilmekben a Tv Paprika anonim kommentátorai kiemelnek egy-egy vaskos közhelyet, hogy azt félresöpörve titokzatos mélységekbe rántsanak le bennünket, ahol számtalan, csak a stáb számára ismerős titok lappang. Így jutunk el például Rejtő Jenő légiós regényeitől az afrikai szavannák konyhájáig, vagy a vietnami balzsamtól az azonos nációjú főzőedényekig. A magyarságtudomány magas szintű művelésébe ugyanakkor belefér, hogy a Krisna-tudatú hívők somogyvámosi közösségi főzőfülkéjében is látogatást tegyen a tévé néhány munkatársa, és így egy sajátos kontrollcsoporton mérhesse le a magyar konyha adottságaival szemben adódó különbözőségeket. Ilyen és ehhez hasonló tartalmi, műsorszerkezeti kérdések mellett a megjelenés, a dizájn is identitáserősítő hatású. A Filmmúzeum fekete-fehér és a szürke megannyi árnyalatában tobzódó színvilágával szemben a Tv Paprika piros-arany keretet használ, és ez önmagában is hungarikum. Főcímként olyan kompozíciót készített, amely leggyakrabban a nemzeti trikolór színeiből építkezik: fehér felhők vagy cukrozott tejhabmassza tetején a csatorna piros-fehér betűi fickándoznak, legfelül pedig zöld (olykor narancssárga) sugarak lövellik fényüket szerteszét.
De Magyarország legújabb tematikus csatornájának nemcsak csírázó teste, hanem lelke is van. Méghozzá hatalmas. Metafizikai eszköztárával nem kevesebbet céloz, mint az emberi kultúrtörténet egy alapkérdésének egyedi (de korántsem példa nélkül álló) megválaszolását. Mi a boldogság? Mi kell ahhoz, hogy boldogok legyünk? Összeegyeztethető-e a lelki béke, a harmonikus tudatállapot a fizikai ingerek kielégítésével? Ha igen, melyik az ok, és melyik az okozat? Nem csekély merészség ekkora lábosba merítenie a fakanalát bárkinek, kivált, ha transzparens kereskedelmi szándékkal teszi. A Tv Paprika mégis erre vetemedik, hiszen önmeghatározó szlogenje így szól: "Egy falat boldogság". Ha figyelmesebben követjük a műsormenetet, bővebb szöveges kifejtéssel is találkozunk: "A Tv Paprika jelszava a boldogság. Olyan világot tár fel, amelybe belépni nem csupán fogyasztóként, hanem alkotóként is öröm. A nézők megtanulhatják, hogyan lehet a napi rutinból élvezetes, közösségi tevékenység. Nincs ebben semmi különös, hiszen mindenki tudja: a buli mindig a konyhában van..." A végére ellaposodó magyarázat lényege talán az, hogy a test táplálása művészi színvonalat ér el a tévéadó stúdiójában, s szinte már elválik alapfunkciójától, önálló, tartós és komplex élvezeti forrássá válik. Ha komolyan vesszük, és nem értelmetlen reklámszlogenként kezeljük ezt a kijelentést és mögöttes tartalmát, olyan boldogságeszménnyel találkozunk, amely leginkább az epikureus megközelítés felé hajlik, ellentétben az eszmetörténet sokkal gazdagabb másik (szókratészi) vonulatával. Igaz, maga Epikurosz is azt állította, hogy a földi élet gyönyörei mellett a lélek zavartalanságára (ataraxia) is szükség van ahhoz, hogy a természeti törvényt követve eljussunk a boldogsághoz. Ezt a kiegyensúlyozott lélekállapotot azonban nehéz elérni - nem véletlen, hogy Epikurosz a kertjébe zárkózott, követője, Lucretius pedig öngyilkosságot követett el, hogy Julius Caesar békén hagyja. De a boldogságot a legtöbb nyugati filozófus és teológus nem rántotta le a földre, még kevésbé hajította zsírszalonnák közé a serpenyőbe. Szókratész szerint a boldogsághoz elég az erény is (autarkia), nem kellenek javak. Arisztotelész az isteni mintára működő szellemi tevékenységet, valamint az erkölcsi jót állította párhuzamba a boldogsággal, vagdaltról ő sem írt. A sztoikusok a természeti törvényként funkcionáló logosz kibontakoztatásától várták a boldogságot, Szent Ágoston vagy Giordano Bruno az isteni entitásban lelte fel, Morus "sehol sincs" országba, vagyis Utópiába helyezte, az angolszász filozófusok az erkölcsi normából származtatták. Schopenhauer azonban negatív, az élet fájdalmából és unalmából fakadó boldogságról beszélt, Marx pedig az illuzórikus boldogság, a vallás megszüntetésétől várta az igazi boldogság beköszöntését. Nietzsche ellenben ismét a testhez fordult vigaszért, a primer életélvezetet tette Zarathustra vezérelvévé. De az ételekben dúskáló tematikus tévécsatorna boldogságképének hátterét kutatva jobban járunk, ha Erasmus szavait fontoljuk meg, aki szerint a boldogsághoz olcsón hozzá lehet jutni, hiszen pusztán hiedelem kérdése. Csak egy kis képzelőerő kell hozzá, és sok balgaság: "Mondjuk valaki büdös sózott halat eszik, míg mások még a szagát sem állják, a halevőnek a bűz mégis ambróziának tűnik. Mi hiányozhat neki a boldogsághoz?"
Annak azonban, hogy valami szüntelen örömforrássá váljék, idődimenziója is van - és itt már visszakanyarodunk a kezdetekhez. A Filmmúzeum múltba forduló nosztalgiája helyett a Tv Paprika valós ideje a végtelenített jelen. Életet élvezni ugyanis így lehet: megragadni egy pillanatot, és lehetőleg rétestésztává nyújtani. Az első adások témaszegénysége mellett erre vezethető vissza az is, hogy a csatornakezdemény állandóan ismétel. Nyári fesztiválhíradók, majdani műsorok előzetesei, főzőiskolák váltogatják egymást, naponta négyszer, ugyanis óránként újrapörgetik a szalagot. Ez a "közvetlen ajánlat" típusú, azaz telefonos vásárlásra buzdító műsoridő-kitöltő megoldás, ha szerkesztőelvvé válik, könnyen visszaüthet, és ismét felduzzaszthatja a szappanoperák nézőtáborát. Üzenete azonban világos: a Tv Paprika nem rohan sehová, nyugodtan kivárja a pillanatot, amikor végre valamennyien ráhangolódunk.
A boldogsághoz ez biztosan kevés. Ám ahhoz, hogy megfőzze a közönséget, talán elegendő. Csak a körítést nem szabad ennyire túlcicomázni.
 

Tv Paprika - kísérleti adás. Filmmúzeum 2004. október 6., szerda 7.00.
© Mozgó Világ 2004 | Tervezte a pejk