←Vissza

A Mozgó Világ internetes változata
 
A következő részletek az ostromgyűrűbe zárt Leningrád egy fiatal lakójának, az akkor tizenöt éves Misa Tyihomirovnak a naplójából valók, amelyet húga, Nyina - a naplóbeli Nyinel, aki maga is szenvedő részese volt a blokádnak, és ma Budapesten él - őrzött meg.
Misa 1941. december 8-tól haláláig, 1942. május 18-ig, amikor az utcán, hazafelé menet megölte egy gránátszilánk, napi rendszerességgel vezette naplóját, pontosan feljegyzett benne minden számára fontos dolgot, esetenként újságkivágásokat, beváltatlanul maradt élelmiszerjegyeket, leveleket stb. ragasztott be dokumentumnak.
Tyihomirovék tősgyökeres leningrádiak voltak. A Dosztojevszkij utcában laktak, épp azzal a házzal szemben, amelyben az író hosszú évekig élt, s ott is halt meg. Innen kellett a tömegközlekedés nélkül maradt városban éhségtől elerőtlenedve, sokszor tüzérségi tűzben a matematikatanár apának a két gyerekkel három kilométert, az ugyancsak matematikatanár anyának pedig hat-hét kilométert megtennie az iskoláig. A tanítást ugyanis néhány kerületben a blokád idején is igyekeztek folytatni, és, ami nem elhanyagolható, a tanulók és a tanárok az iskolában néha egy-egy tányér meleg levest is kaptak.
Misát kisgyermek kora óta szenvedélyesen érdekelte a természet, elsősorban az állatvilág. Városi lakásukban macskát, tengeri malacot, siklót tartott; nyáron, a vidéki rokonoknál pedig mezei egeret, héját, sőt viperát. Figyelte viselkedésüket, tapasztalatait naplóban rögzítette, és következtetéseit tudományos szakmunkák adataival vetette egybe. Talán jelentős zoológus válhatott volna belőle...
 

P. E.

Leningrád, 1941-1942

Misa Tyihomirov naplója

leningrádi fiú jav Leningrád, 1941. dec. 8.
December 8-án este kezdem ezt a naplót. Mindjárt itt az igazi tél. Eddig még alig esett hó, csak gyenge fagyok voltak, de tegnap - mínusz 15 fokos nekikészülődés után - reggelre 23 fok hideg lett. Ma mínusz 16 fokon állapodott meg a hőmérséklet, egész nap erős hófúvás volt. Kellemetlen, sűrű, apró szemű hó hullott, belepte a síneket, ezért nem járnak a villamosok. Az iskolában csak három óránk volt.
A háború mind tovább terjeszkedik. Ma tudtuk meg, hogy harci cselekmények kezdődtek Japán és az USA között is. Beragasztok ide emlékeztetőül néhány újságkivágást.
Mivel a napló nemcsak hogy nem a háború elejétől, hanem egy átlagos hónapnak is csak a közepétől kezdődik, össze kell foglalnom röviden, hogy milyen érdekesebb dolgok történtek velünk, és hogyan élünk a jelen pillanatban.
Leningrád a blokád gyűrűjébe van zárva, gyakran bombázták, ágyúzták. Hiány van tüzelőből, az iskolánkat például nem tudják majd szénnel fűteni. Napi 125 gramm kenyéren élünk, havonta fejenként 400 gramm darát, kevéske cukorkát és vajat kapunk. A munkások ellátása valamivel jobb. A tanítás az iskolánk óvóhelyén folyik, mert az ablakokat (az üveget kivitte a légnyomás) bedeszkázták, és az osztályokban kutya hideg van. Otthon egy szobában lakunk (hogy melegben legyünk). Naponta kétszer eszünk: reggel és este. Mindig leves van, káposztatorzsából vagy valami másból (elég híg), reggel még kakaó, este kávé. Egészen mostanáig néha lepényt sütöttünk, kását főztünk olajpogácsából (az most fogytán van). Beszereztünk 5 kiló asztalosenyvet, abból zselét szoktunk főzni (egy kockát egy alkalomra), babérlevéllel és mustárral esszük.
 
Dec. 10.
Az időjárás változatlan. Anya reggel 6-kor elment sorban állni cukorkáért, de nem járt sikerrel. Viszont örömteli hírrel jött haza: a hadseregünk visszafoglalta Tyihvint. Emelkedett a hangulat. Anya megvarrta az első pár egyujjas kesztyűt. Remek: jó bő és meleg. Ma levest főztünk két napra (két fazékban) 10 szem krumpliból, egy bögre babból, pici metélt tésztából és egy-egy falatka húskonzervből. Ez már a harmadik két napra való krumplileves (a káposzta után olyan finomnak tűnik!). Holnapután megint káposzta. Már az utolsó, nem egészen teli hordócskánál tartunk. Az egész városban nem lehet enyvet kapni. De alkalomadtán majd szerzünk még. Egyelőre remekül megy különböző csípős fűszerekkel.
Befűtöttünk a kandallóba. Most aztán melegedni fogunk, kávét iszunk, és felolvasunk egymásnak. A hangulatunk bizakodó. Várjuk az újságokat a tyihvini harcok részleteivel. Mostanában rögtön az után kezdem a naplóírást, hogy megjön az áram, azaz 5 óra után.
 
Dec. 12.
Az erős éjszakai hóvihar után csodálatosan derűs, fagyos reggel és nap köszöntött ránk. Az utcákat befújta a hó. Nem járnak a villamosok. Anya megkapta a hónap első harmadára járó 80 deka barna makarónit. Azonnal tíz részre osztottuk. Nem egész egy teáscsészényi jut egy fazék levesre. Apa ma éjszakai ügyeletes az iskolában.
Most hárman ülünk otthon és olvasunk. Nemsokára megyünk aludni. Egyébként szörnyen lesoványodtunk, elerőtlenedett a lábunk, de az egész testünk is. Ez különösen azután érződik, hogy fát fűrészeltünk (ha csak nagyon rövid ideig is), vagy járkáltunk stb. Állandóan didergünk. Még a legapróbb karcolások vagy égési sebek is csak nagy sokára gyógyulnak be rajtunk.
Igyekszem már az iskolában megcsinálni a leckét és minél korábban lefeküdni.
 
Dec. 14.
11 óráig aludtunk. Szinte észrevétlenül múlt el a nap. Ebédet főztünk, én elkészültem a mikroszkóppal, de még nem próbáltam ki. Este a kandalló mellett elolvastunk három fejezetet a Tengeri medvéből. Nemsokára kikapcsolják az áramot. De addig olvasok még egy kicsit Dickens Nagy remények c. könyvéből. Aztán alvás.
Ma összeszámoltam, mennyi enyvünk maradt még: 31 kocka. Pont egy hónapra való. Nagyon megszaporodtak a városban a halálesetek: kis szánkókon húzzák a (deszkákból hirtelenjében összetákolt) rengeteg koporsót. Néha egy-egy koporsó nélküli, lepelbe bugyolált holttestet is látni.
 
Dec. 15.
Köd van, és mellé 25 fokos hideg. Minden csupa dér. Az utcák mentén hatalmas hókupacok. Nehéz eltakarítani a havat, ezért még gyengébb havazás után sem járnak a villamosok.
Az iskolai óvóhelyen farkasordító hideg van. Nagyon nehezen megy így a tanulás. Anya ma éjszakai ügyeletes lesz.
Egy ideje már mindenkinek feltűnik, hogy püffed az arcom. Ezért gondoltam, hogy jó lesz - amennyire csak lehet - csökkentenem a vízadagomat. Ami egyébként a püffedést illeti: ez a betegség nagyon elterjedt a városban. Előbb az ember lába dagad meg, aztán az egész teste, utána sokan meghalnak. Még egyszer hangsúlyozom: nagyon sok lett a haláleset a lakosság körében. Előfordul, hogy iskolából jövet tíz koporsót is látok.
 
Dec. 18.
Enyhült kicsit a fagy, szél sincs. Az óvóhelyen azonban továbbra is ugyanolyan hideg van. Dolgozatot írtunk kémiából, egészen meggémberedett a kezünk. Az első félév végén le akarnak minket osztályozni a tanárok.
Ma befűtünk a kis kályhába. Amikor megjön apa, talán fűrészelünk fát is. A káposztánk már a vége felé tart - csak a fele maradt a kis hordóban. Aztán majd ügyeskednünk kell.
Alig várjuk mind, hogy áttörjék végre a gyűrűt, s ezzel jobbra forduljon a lakosság helyzete is. Valamiért mindenki - minden járókelő, minden sorban álló - biztos benne, hogy ez a mostani lesz az utolsó nehéz hónap.
 
Dec. 19.
A születésnapom előestéje.
Anya 10 csomag cigarettáért szerzett holnapra egy kis darab olajpogácsát (jó drága volt!). Ebből meg a babból készíti majd el az ünnepi kását. Ma az utolsó (a 4.) kenyérfejadagból kanyarítottunk le a holnapi lakoma alapjába.
Eszükbe jutottunk a németeknek: tegnap rövid, de nagyon erős tüzérségi tűz alá vették a - ha jól tudom - Kujbisev kerületet. Ma is lőttek valamit.
 
Dec. 20.
Most fő az ünnepi ebéd.
Ma sokat dolgoztunk az iskolában. Én a hó eltakarításán, apa egy faház bontásán, az anyagából tüzelő lesz az iskolának. Aztán pár fiúval elindultunk a gyárba, hogy vaskályhákat hozzunk az iskolának és a tanároknak. A gyár a Volkov-temető mellett van. Nagy volt ott a nyüzsgés, rengeteg a koporsó... Útközben eltakarítatlan holttestet láttunk az utcán. Mindez nagyon nyomasztóan hat ránk. 5 kályhát vittünk az iskolához. Aztán egyet, azt, amelyiket apának szántak, szánkóra raktuk, és hármasban hazahúztuk. Anya borzasztóan örült: a kályha öntöttvasból van, hengeres, vagy 4 - 4 és fél pudot nyom. Rászereltük a szamovár csövét, aztán tüzet raktunk benne. Nagyszerű volt az eredmény: rögtön melegebb lett a szobában. Anya is sikerrel járt: szerzett 120 deka hadi cukorkát. Ez most egy roppant praktikus édességféle.
 
Dec. 21.
Vasárnap. Anya elment ügyeletbe. Megkaptuk a kenyeret. Máris levágtunk belőle egy darabot, és félretettük az újévi alapba. Délután 2 óra van, de már sötétedik. Most lett vége egy nagyon erős tüzérségi támadásnak. Mozgolódni kezdtek a németek, biztosan azért, mert melegebb lett az idő.
Kitűnően sikerült tegnap a születésnapi ünnepség. Nagyszerű közös ajándékokat kaptam: rajztömböt és egy gyönyörű kiadású albumot, az Antik és új művészetet, nagy mesterek műveinek csodás reprodukcióival. Aztán jött az ebéd: két tányér sűrű káposztaleves, szétfőzött szójababból és tésztából készített kása (azt hiszem, ilyen finomat még sohasem ettem!) és kávé.
 
Dec. 23.
Nagyon aggaszt, mi lesz az élelemmel: eddig még szinte semmit sem kaptunk, pedig már a hónap harmadik harmadában járunk.
P. S. A fronthíreket illetően: beragasztok egy kivágást a Lenyingradszkaja Pravdából. Úgy látszik, a németeknek fel kell kötniük a nyúlcipőt, ha nem akarják, hogy bekerítsék őket.
 
Dec. 24.
Nem valami vidám a kedvem, mert nem hallottam még a hadijelentést. Erőtlennek érzem a testem, különösen a lábam. Ugyanezt érzi mindenki. Ma megtudtuk az iskolában, hogy meghalt a rajztanárunk. Ő az éhezés második áldozata. Nem jár már be az irodalom-tanárnőnk sem. Apa szerint ő a következő jelölt. Sok tanárunk alig bír járni. Életben maradhatnánk, ha legalább azt a kis fejadagunkat idejében megkaphatnánk. De ezt is nagyon nehéz elérni. Bizony, Leningrádnak most haladéktalan segítségre lenne szüksége.
Délelőtt eseménytelen légiriadó volt.
Dec. 25.
Nyinel ma nem ment iskolába - köhög, náthás, de főként őriznie kell erejét. Mi meg, ahogy beértünk, nagyszerű hírt hallottunk: ! emelik a kenyér-fejadagot ! Mostantól napi 200 grammot kapunk! Ez jól mutatja, milyen a helyzetünk a fronton. Jobb lett az emberek kedve. Mindenki bizakodik.
Ma elég kedvező a hadijelentés: több irányban is előrenyomulunk.
 
Dec. 27.
20 fokos a hideg. Jégvirágosak az ablakok. Olajpogácsából, kávézaccból és (ki tudja, milyen) lisztből olajkencében lepényt sütöttünk. Nem különösebben jóízű, de mégiscsak valami.
Érdekes lehet a feketepiaci árak példája: a kenyér kilója 300 rubel, a rizsé 500, a vajé 750 (persze mindezek csak nagyon csekély mennyiségben kaphatók).
 
Dec. 29.
Csere dolgában igen sikeres a mai napunk. Anya fél liter petróleumért 20 szem - a leégett badajevi élelmiszer-raktárból származó megégett cukorból és kávéból készült - bonbont szerzett. Nagyon finom.
A gyöngeség nem múlik. Szünet előtt már nem megyek iskolába. Jan. 30-án ifjúsági előadás lesz a Nagy Színházban. Állítólag "háromfogásos" ebédet is adnak a gyerekeknek. Arra azért, úgy gondolom, elmegyek.
A fronton alighanem jól állunk: a mieink elfoglalták Babino állomást.
 
Dec. 31.
Szilveszter. Este lakomát rendezünk (már amennyire ez lehetséges).
Apa jó hírt hozott, amikor megjött az ügyeletből: egy deszantunk partra szállt a Krímben, elfoglalta Feodosziját és Kercs városát, veri a németeket.
Ágyúzást hallani - lövik a várost. Anya gyalog ment az iskolába, nem járnak a villamosok. Át kell vennie a jövő havi élelmiszerjegyeinket.
 
1942. jan. 2.
27 fokos a hideg. A fagy szinte lemarja az ember orrát és arcát. A fotóboltokat jártam, filmet kerestem a Liliputi gépembe (szerettem volna legalább egy lerombolt házat lefényképezni, de filmet sehol sem találtam). Egész nap nem volt villany. Hamarosan elfogy a káposztánk. Jön a leveseink megoldatlan gondja (darának az üzletekben nyoma sincs, kapni viszont úgynevezett "rozslisztet", ahhoz azonban nincs sok kedve az embernek). Vajat sem kaptunk.
 
Jan. 3.
Még nincs villany.
Kihirdették, hogy ma fenyőünnepet tartanak a diákoknak a Nagyszínházban, előadással és ebéddel egybekötve. Amikor odaértünk, kiderült, hogy áttették 7-re.
Úgy döntöttünk, hogy a "liszttel" még várunk. Hátha lesz dara. A fényképezésről le kell mondanom, sehol sem kapni filmet. Inkább majd a mikroszkóppal dolgozom. Csak adnának villanyt.
Nyinelnek gyomorrontása van. Nagyon aggódunk érte. A városban kenyérhiány van. A boltok üresek. Reméljük, hogy délután hozzájutunk valamihez.
 
Jan. 4.
Még nem kaptuk meg az élelmiszert. Tegnap anya kísérletképpen kiváltott 400 gramm "rozslisztet" (olajpogácsa-őrleményt). Egy teáscsészényit szórtunk belőle a levesbe. Ma megkóstoltuk: valami kis ízt ad, de más semmit. Káposztát is már csak ízesítőnek teszünk a levesbe, egy csapott csészényit. Anya a kiváltott "liszt" egy részéből és kávézaccból lepényt sütött. Nagyon finomnak találtuk.
Nyinel gyomrát, úgy látszik, nem fenyegeti veszély, de apa egyre panaszkodik, hogy gyenge a lába. Különben kihalóban van a város... Óriási a halandóság, nincs villany, nincs víz, nem járnak a villamosok, az utcákat belepte a hó, már egyáltalán nem takarítják...
 
Jan. 5.
Enyhült a hideg. Ezt ki is használtuk: behordtuk az udvarról az összes tűzifát a szobába. Napközben erősen lőttek több kerületet. Eléggé nyomott mindannyiunk hangulata. Apa lába nem javul, Nyinel megint fájlalja a gyomrát, az élelmiszerhelyzet förtelmes. Az emberek szervezete legyengült, sürgős segítségre szorul mindenki... Minket főképpen apa állapota aggaszt. Nincs mit ennünk, pedig nehéz idők várnak még ránk.
Esténként a kis kályhánk a központ. Hogy spóroljunk a petróleummal, csak két mécses fénye mellett üldögélünk. Ha hozzájutunk egy-egy érdekes könyvhöz, olvasunk kicsit. Kívülről bizonyára meglehetősen szomorú, komor képet nyújtunk.
A fronton egyelőre változatlan a helyzet. Az ostromgyűrűt nyilván kívülről próbálják áttörni, de nálunk még semmi javulás sincs, pedig a város rettenetes időket él... Teljes bénultságba dermed...
 
Jan. 6.
Egész nap otthon voltam. Az időjárás változékony, most mínusz tíz fok körüli a hideg. Ma olyan hírek jutottak el hozzánk, hogy a mieink visszafoglalták Mgát, ami persze nagyon fontos a számunkra.
Fél négy tájban kezdték erősen ágyúzni a kerületünket. Két üteget hallottunk: 15-20 perces szakaszokban, de akkor igen sűrűn lőttek. Nyinel éppen az utcán volt, nagyon aggódtunk érte, mert a lövedékek a közvetlen közelünkben csapódtak be.
Tegnap dara helyett mégis kiváltottunk 2 kiló "rozslisztet". A kétszersültet meg átválogattuk, az apróbb darabkákat megtörtük mozsárban. Ebből meg a "lisztből" főzzük majd eztán a kását. Ami pedig a jövőt illeti, javulásban reménykedünk - nélküle a helyzetünk egyszerűen kilátástalan.
Holnap 7-e, amikorra áramhiány miatt áttették a fenyőünnepünket. Ma estére várjuk már a villanyt.
 
Jan. 7.
Tizenegy órára elmentünk a színházba. Volt villany, így meg lehetett tartani a fenyőünnepet. Nagy hidegben néztük végig a Nemesi fészket. A színészek rosszul játszottak, kabátban, nemezcsizmában, bundában voltak. Aztán következett az ebéd. Az étkező bejáratánál szörnyű tülekedés, zűrzavar volt. Az ebéd: egy pindurka leves, kb. 5 dekányi kenyér, vékonyka fasírt köleskörettel és kevéske zselé. A kenyeret és a fasírtot hazavittük az esti lakomához, ami valószínűleg "rozsliszt"-kása lesz.
Holnap kezdődik újra a tanítás, bár azt is hallani, hogy meghosszabbítják a szünetet.
A frontról semmi vigasztaló hír nincs, de talán a fenyőünnepnek, az ebédnek no meg a villanynak (négy nap sötétség után!) köszönhetően a hangulatunk mégis bizakodóbb.
 
Jan. 8.
Tegnap este anya a kérésemre elhozta Júrától az orvosmikroszkópjának maradványait (állvány és cső). Júra láthatólag elvesztette iránta az érdeklődését, így megpróbálom kisajátítani, annál is inkább, hogy miután hozzáillesztettem az én régim objektívjét és szemlencséjét, a munkámhoz egészen jól használható holmi lett belőle. Persze még csak nem is hasonlít a maiakhoz. Azt hiszem, valamikor Londonban készült.
Apa az iskolából hazaérve (mi azért maradtunk otthon, mert a szünetet 15-ig meghosszabbították, ami nagyszerű) még egy gyászhírt hozott: végelgyengülésben meghalt Vlagyimir Petrovics Sahin és egy másik tanárunk is. Mindez nagyon nyomasztó, a városban meg közben hordják, egyre hordják a rengeteg koporsót. Apa lába egyelőre nem javul, az enyém is erőtlenedik. Bárcsak jönne már a javulás! De a frontról sem érkezik semmi vigasztaló hír.
 
Jan. 9.
Nem hagy alább a fagy...
Apa ismeretség révén szerzett az iskolában kilónként 25 rubelért 4 kg "lisztet" (a keményítőszer-gyártás melléktermékéből készült). Nekem köszönhetően megenyhültünk iránta: azt olvastam róla a lexikonban, hogy glukózt (szőlőcukrot) is tartalmaz, ami nagyon hasznos a szervezetnek. Cserélni is lehet vele a piacon. Vízzel és egy pici cukorral keverve amolyan lekvárféle készíthető belőle. Nyinel kivételével mindannyiunknak ízlik. Szívesen fogyasztjuk teában, kávéban, én szárazon is enni szoktam.
Egy-két változás a városban: A Fontanka-csatorna hídjáról leszedték a Klodt báró lovait. A híd mellett egy házat bomba hasított ketté.
Az emberek úgy mozognak a városban, akár az árnyékok, a többségük alig vonszolja magát. A temetők felé vezető "országutakon" rengeteg koporsót, sokszor koporsó nélküli hullát látni, nem ritka az utcán heverő holttest sem. Az utóbbiakon általában se cipő, se sapka... Nehéz lesz kibírni ezt a hónapot, de muszáj erősnek lennünk és reménykednünk.
 
Jan. 11.
Mínusz 25 fok van. Most sokkal gyorsabban hűl ki a szoba. Villany csak reggel volt, rövid ideig.
Nyinelhez eljött egy kézimunka-tanárnő, valami nagy dologba fogtak: kötnek is, hímeznek is, és még ki tudja, mi mindent terveznek. A tanárnő a mi utcánkban lakik, s apa szerint nagy mestere a tudományának.
A hadijelentéseket nem ismerjük. Az újságok most 2 napos késéssel érkeznek. A rádió nem működik, már az utcákon sem függesztik ki az újságokat. Nehéz gyorsan friss hírekhez jutni.
 
Jan. 13.
Csodálatosan napsütéses a délelőtt, a fagy ugyanolyan, mint volt. Más szempontból is csodálatos ez a nap: közzétették, mennyi lesz a dara-fejadag a hónap első tíz napjára - 400 gramm. Azonkívül mindenhonnan olyan híreket hallani, hogy a mieink körülzárták, majd elfoglalták Mgát.
A mikroszkóppal egyelőre nem lehet dolgozni, mert nincs villany, a nappal használt tükör pedig kis átmérője miatt (fogorvosi!) csak nagyon gyengén világítja meg a vizsgálandó tárgyat.
Nagyon jól telt a nap, ha leszámítjuk, hogy apa és anya kicsit összeszólalkoztak. Szerintem egyiküknek sem volt igaza.
Jan. 14.
Megjöttek az újságok, több napi egyszerre. A legutóbbiban elolvastuk Popkov beszédét "Leningrád élelmezési helyzetéről", amelyben azt mondja, hogy a leningrádiak túl vannak a legnehezebbjén, már csak néhány napot kell várni, s akkor Leningrád újjáéled. Ez már ígéretes, konkrét valami.
Holnap valószínűleg nem lesz tanítás, mivel a fagy változatlanul erős, villany és víz nincs. Most valójában nincs is nagy kedvünk tanulni.
Befejeztük a Schiller és Goethe c. könyv felolvasását (régi kiadásban). Részleteket tartalmaz a két nagy költő életrajzából, bemutatja a német hercegi udvarok életét, a nagy emberek helyzetét ezekben az udvarokban. Másfelől azonban keveset mond Schiller és Goethe munkásságáról, nem tér ki a levelezésükre, egyáltalán nem tér ki Goethe tudományos tevékenységére stb. A könyvet olyan tekintetben ítéltük hasznosnak, hogy a két nagy német költő életének és munkásságának mélyebb tanulmányozására ösztönözhet.
A TPO-ban [élelmiszerbolt], amelyiknél ebben a hónapban vétettük magunkat nyilvántartásba, semmilyen áru sincs, a mi tartalékaink (liszt, metélt tészta) pedig fogytán vannak. Reméljük, hogy a legközelebbi napokban megkapjuk a fejadagunkat.
Egész nap nem volt se villany, se víz. Vízért a 3. sz. ház garázsába kellett mennünk.
Elfogyott a "glukózos lisztünk". Talán nem is baj, mert a fogunkat sárgára festette, a nyelvünket és a szánkat meg csípte.
 
Jan. 15.
Már -13 fok a hőmérséklet. Majdnem egész nap csak sorban álltunk - előbb kenyérért, aztán vízért. Alaposan átfagytam. Az iskolában megvolt a "tanítás": apa elmondása szerint a gyerekek körülülték a kis dobkályhákat, és reszkettek a hidegtől. Nyinel meg én csak hétfőtől megyünk iskolába, amikor talán már többé-kevésbé rendes órák lesznek. A TPO üres, ez szomorú. Ma már Praszkovja Ivanovnától kértünk egy csésze olajpogácsa-lisztet. Nehéz megmondani, mi lesz ezután.
 
Jan. 16.
Eseménydús nap. Délelőtt teljesen váratlanul beállított Álik Portyáki. Jó három hónapja nem találkoztunk. Ő aztán igazi barát! Majdnem egy liter édes szójatejet hozott nekem! Jómaga most az első kategória szerinti ellátmányt kap, az anyja, aki orvos, úgyszintén, így a legutóbbi időkig tudtak ilyen tejet szerezni. Kakaót ittunk kevéske tejjel, este meg két-két kanálkával tettünk belőle a kávénkba. Menynyeien, elképzelhetetlenül, leírhatatlanul finom! Anya holnap egy fél litert megpróbál majd kenyérre cserélni. Ha nem sikerül, megtartjuk magunknak. Este bekövetkezett a második esemény: levél jött az iskolaigazgatótól, amelyben közölte, apát beutalják a 11. sz. iskolában lévő kórházba, hogy feltáplálják, s erőre kapjon.
 
Jan. 20.
Gyönyörű, tüneményes az idő: az égbolt tiszta, mindent dér borít, csillog a napfényben, bár a 28 fokos hideg érezteti hatását, s nemigen hagyja, hogy élvezzük a szép időt.
Ma saját szememmel láttam egy leégett házat (a Glazovaja és a Ligovka sarkán). Iszonyú látvány: 7 emelet teljesen kiégett, összedőlt, a falainak egy része földig omlott. A kormos, kaptárszerű belseje a lakásmaradványokkal még füstölög...
Kihirdették, hogy a tisztviselők még 300 gramm darát kapnak, az eltartottak 100 grammot, és minden kategória 100 g édesipari terméket. Viszont a szegény vajunk, amelyet nem kaptunk meg decemberben, láthatólag odaveszett.
Jan. 21.
Az eget homály borítja, de a fagy reggel 30 fokos volt. Alig látszik a nap, halvány korongként rajzolódik ki az égen. Már ötödik napja vagyunk apa nélkül. De elég jól elboldogulunk. Csak tűzifával állunk rosszul. Takarékoskodom vele, ahogy tudok.
A Ligovkán egy vízakna mellett egyszerre szomorú és komikus kép tárul elénk: vödrökkel és más vízhordó alkalmatosságokkal felszerelkezett emberek tömege tolong, veszekszik, kiabál. Térdre ereszkedve merik a vizet, kilocsogtatják, lökdösődnek, a víz rögtön megfagy, minden csupa jég, csúszik. A leégett ház az oltás után tele van lelógó jégcsapokkal, és még mindig füstölög...
Este, mielőtt befűtenék, megpróbálom meghosszabbítani a füstcsövet, hogy jobban kiadja a meleget.
Mostanában evés után rögtön lefekszem - így kevésbé érezni az éhséget.
 
Jan. 25.
Még ugyanúgy -30 fok van és gyönyörű, napos az idő.
A megszokott módon felkeltünk, de teázás közben teljesen váratlanul megjelent apa! Mint kiderült, néhány órára meglépett a kórházból. Mindannyian nagyon megörültünk. Jól elvertük az éhünket - igazi kávét ittunk, bár igaz, kenyeret nem ehettünk mellé, nem volt. Apa viszont hozott egy kis darabkát, és hozzá egy kis zsírt.
Apával fűrészeltünk egy adag fát. 4 órakor visszament a kórházba.
 
Jan. 26.
Reggel óta egy csepp vizünk sincs. Miután megteáztunk, egy szánkóra rakott gyerekkáddal 25 fokos hidegben elindultunk vízért. A Puskinszkaján beálltunk egy vízakna előtti, iszonyúan hosszú sorba. Szörnyen átfagyva, ázottan, jéggé dermedve megtöltöttük a kis kádat, és szánkón hazahúztuk. Ez a víz elég lesz pár napra. Anyának tegnap este másfél órás sorban állás után sikerült kenyeret szereznie. Nagy szerencse, hiszen ma az egész városban nincs kenyér.
 
Jan. 27.
Tartja magát a fagy. Nagyon kevés a kenyér a városban. Hosszú sorok állnak érte.
Ma este anya meg én legalább egy kicsit megmosakszunk. Ebből az alkalomból anya nap közben ollóval kopaszra nyírt. Mert borzasztóan beborított a haj és a kosz.
 
Jan. 28.
Reggeltől kenyérre vadásztunk. Délután háromig rohangásztunk, de nem kaptunk. 24 fokra enyhült a fagy. Így bízunk benne, hogy holnap sikerül majd kenyeret szereznünk. Mi még megvolnánk valahogy, de mi van a városban! A lakosok fele (vagy annál is több) második napja nem jut kenyérhez. A bajok ellenére mind a hárman igyekszünk megőrizni jó kedvünket. Hála a villanynak, olvasunk majd egy kicsit a Golovljov családból, aztán (minél korábban) lefekszünk.
 
Febr. 1.
Már itt a február! 15 fokos hideggel köszöntött be. Vajon mit hoz nekünk?
A környezetünkben mind több szó esik az evakuációról. Joggal: az ember szeretne elszökni Leningrádból. Túlzottan kimerült, legyengült a szervezetünk. Szörnyen lefogytunk, mindenbe belefáradtunk, ki vagyunk éhezve, lényegi javulásnak meg nyoma sincs.
Holnaptól kezdünk megint iskolába járni, én mindennap, Nyinel másnaponként. A tanuláshoz, őszintén szólva, semmi kedvünk (az agyunk a teljes kimerültségtől nem akar rendesen működni, koncentrálni), de hát muszáj tanulni.
 
Febr. 2.
Az első tanítási nap. 1/ Az órák a kis kályha körül folynak, rettenetes hidegben, 2/ A járástól bénító gyengeséget érzünk a lábunkban. A lábunkban és egész testünkben, ezt érezzük minden pillanatban. Szörnyű hónapokat éltünk meg, s nem tudjuk, mi jön ezután... Ha nem fordulnak nagyon gyorsan jobbra a dolgok, akkor lehet, hogy a lassú halál...
 
Febr. 3.
A hőmérséklet megint -18 fokra csökkent. Ha legalább kicsit melegebb lenne! Ma se Nyinel, se én nem mentünk iskolába. Reggeltől a hús-fejadagunkra vadásztunk. Déli fél 12-ig álltunk sorban, és sikerült egy egészen rendes 950 grammos darabot szereznünk.
Nem túl szívderítőek a hírek: a mieink feladták Feodosziát. Akárhogyan is, de ez nagy csapás. Nem vidám az élet otthon sem. Apának gyomorrontása van, ettől még jobban elgyengült. Nagyon aggódunk érte.
Emberevés híre járja a városban: gyerekeket, nőket támadnak meg, a halottak húsát megeszik. Ezek a hírek a legkülönbözőbb forrásból származnak, így azt hiszem, tényként fogadhatjuk el őket.
 
Febr. 6.
Derült, napfényes az idő, makacsul tartja magát a 20 fokos hideg. Jaj, ezek a fagyok! Szörnyű az idei tél.
Ma elmentem az iskolába, két órát tartottak meg. Aztán hazaengedtek, mert a kis dobkályhából hirtelen dőlni kezdett a füst.
Vajat osztanak majd a TPO-ban. Reggel irdatlanul hosszú volt a sor, estére kicsit csökkent. Anya izgul: meg kell szereznünk a 350 grammunkat.
Az ilyen verőfényes napokon, mint a mai, az ember még jobban érzi, mennyire fogytán az ereje, és fájón emlékezik a múltra. Hisz szinte melengetnek a napsugarak! Mind hosszabbak a nappalok (este 6-kor még világos van). Milyen jót lehetne sétálni!
 
Febr. 11.
A mai nap sok örömöt hozott: 1/ felemelték a kenyér-fejadagot, mi 300 grammal többet kapunk (az alkalmazottak fejadagja 400 gramm, az eltartottaké és a gyerekeké 300, a munkásoké 500 lett), 2/ a hírekben közölték, hogy csapataink megsemmisítették a blokád fő gócát. Egyebet, sajnos, nem mondtak. De hol?
Egyszerűen elképesztő, mennyire megszoktuk az olyan dolgok hiányát, mint a villany, a víz, a vécé. Mécsesek mellett élünk, még a petróleumlámpát is ritkán gyújtjuk meg, mert spórolunk a petróleummal.
Észrevehető, hogy mostanában már kezdenek valamennyire törődni azzal, hogy rend legyen a városban. A hihetetlen méretűre nőtt ócskapiacon energikusan ügyködnek a lovas és gyalogos rendőrök, az utcákról eltakaríttatják a házakból kiöntött szennyvizet és mocskot.
Ahogy látom, teljes gőzzel folyik az evakuáció. Reggelente gyakran látni a Finn pályaudvar felé haladó, holmikkal megrakott szánkókat húzó embereket, akiket onnan vasúti szerelvények visznek a Ladoga-tóhoz. Mi egyelőre nem sokra tartjuk az evakuációt, hiszen a hírek szerint sehol sem könnyű az élet, s most már arra van remény, hogy javulni fog a helyzet Leningrádban.
Febr. 12.
Végre közzé tették, hogy sor kerül az első februári daraosztásra. A fejadagok: alkalmazottaknak 375 gramm, eltartottaknak 250, gyerekeknek 300. Az üzletekben sokféle darát lehet kapni, többnyire sorba sem kell állni érte.
Mostanában nagyon gyakran lövik a várost, de mi ezt már szinte észre sem veszszük.
Meghalt az iskolai könyvtárosnőnk... Pár napig nem jelentkezett az iskolában, s mikor elmentek meglátogatni, őt is, a bátyját is holtan találták a lakásukban. A bátyja teteme már oszlásnak indult. A városban egyébként még mindig rengeteg a hulla... Apáék iskolába menet ma is láttak egy halott nőt a fürdővel szemben.
Febr. 13.
Reggeltől dermesztő köd van, a hideg 19 fokos. Délre aztán -10-re enyhült, kivilágosodott. Elmentem az iskolába. Iszonyúan kellemetlen volt tanulni - a kis dobkályhából dőlt a füst. Mértanból és algebrából mégis valamivel előbbre jutottunk.
Leírok egy érdekes esetet, amely jól mutatja, mekkora kincs a víz, s milyen nehéz megszerezni. Volkova Gyerevnyában kigyulladt lakásából kirohant a lépcsőházba egy asszony. Épp jött felfelé egy másik, két vödör vízzel. Bárhogy könyörgött az első, a második nem volt hajlandó odaadni neki a vizét. Az eredmény az lett, hogy leégett az egész ház...
A halálesetek közül sok azért történik, mert számos család nem tudja vagy nem képes tervszerűen beosztani az ennivalót. Reggel például, amint megkapják a kenyeret, azonnal meg is eszik. Így tesznek a többi élelmiszerrel is. Sokan, akik étkezdében esznek, egyszerre több adagot váltanak ki, így pár nap alatt felhasználják az összes jegyüket, aztán meg felpuffadnak az éhségtől... Mi ebből a szempontból jól állunk: tervezés mindig és mindenben!
 
Febr. 28.
Egész nap otthon ülök, őrzöm a házat és minden egyebet. Gyenge a lábam, ernyedt a testem. Különösen apa panaszolja ugyanezt. Azt mondja, hogy a lába erőtlenebb, mint valaha. Mi lehet ennek a magyarázata?
Rövid ideig ágyúztak. A lövedékek hozzánk nagyon közel csapódtak be.
Az utóbbi napokban sokat olvasunk, hangosan egymásnak, és ki-ki külön, magában is, Oscar Wilde-ot. Apának sikerült megvennie az ócskapiacon egy kötetét, amelyben benne vannak a főbb művei.
Megint iszonyúan kicsik a kenyér- (és egyéb) fejadagok, az étvágyunk meg óriási!
 
Márc. 2.
Csak 4 fokos fagy van, enyhén havazik és fúj a szél. Voltam apával az iskolában, útközben jól "kiélvezhettük" az ágyúzást, a lövedékek a fejünk felett süvítettek, és robbantak fel előttünk és mögöttünk, nem is túl messze tőlünk. Ahogy később megtudtam, a Volkova Gyerevnyának jutott ki ebből. Elég sok az áldozat.
Az iskolában javulás van: egy tál leveshez 25 g dara helyett 40 g jár majd (pontosabban kell hogy járjon).
 
Márc. 3.
Szitál a hó, és lassan elfedi a város udvarain felgyűlt iszonyú mocskot. A mi udvarunk is egészen tiszta és járványügyi szempontból ártalmatlan képet öltött: az ürülékhegyek egy ideig belefagynak a buckákba. Olyan napokon viszont, amikor süt a nap, a tetőkről csöpög a hólé és érezni a tavasz leheletét, a mocsok is felolvad, és kifolyik az utcára, és szaga van, csak éppen nem tavaszi. Pfúj...!
 
Márc. 20.
Újság a városban: elhordják a havat az udvarokról. Az Obvodnij-csatorna hídján mindig hóval teli teherautók és szánok állnak, terhüket a korláton át a csatornába borítják.
 
Márc. 25.
Borongós az idő, éppen csak nulla fok feletti, szemerkél az eső, az utcákon tócsák képződnek, egyre nagyobbak, és azzal fenyegetnek, hogy átjárhatatlan tengerré változnak. Gyenge a világítás, kissé sötét van a szobában. A hangulatom nem vidám. Voltam az iskolában: feleltetések vannak, dolgozatok stb. El kéne menni holnap is, de a fenébe vele! Legfeljebb nem zárnak le néhány tárgyból - csak április 1-jén kezdünk majd el komolyan tanulni.
Márc. 29.
Az idő pont olyan, mint tegnap, azaz kitűnő.
A város hozzálátott a takarításhoz. Rengeteg ember van az utcákon, feszítővasakkal, ásókkal és csákányokkal. A napsütés teljes erejével segíti őket. Azokat, akik kibújnak e kötelesség alól, feltartóztatja a rendőrség (körbefogták például az egyik ócskapiacot, és igazoltattak).
A németek belejöttek a repkedésbe: többször is megjelentek a gépeik a város felett. A légvédelmi ágyúk annak rendje és módja szerint vadul, de eredménytelenül tüzeltek.
 
Ápr. 12.
A mai nap már igazán tavaszinak mondható. Jó meleg van, nagyon erősen olvad a hó. Langyos szellő fújdogál, tavaszi illatokat hoz, amelyek kellemes emlékeket ébresztenek az emberben. Elmentem sétálni a Nyevszkijre. Eltűnt róla a hó, fel is száradt, egészen megelevenedett. Az út napos oldalán a falszegletekben és az alacsony kőpárkányokon sütkéreznek a házaikból előbújt, elgyötört leningrádiak, ki könyvvel, ki újsággal a kezében.
Az Informbüro nem közöl, nem magyaráz el semmit, mi meg találgatjuk, tervezgetjük a jövőnket, amely egyelőre olyan sötét, mint az éjszaka.
 
Ápr. 15.
Gyönyörű, meleg nap van. Az iskolából hazafelé jövet apa és én megálltunk melegedni egy ház falánál. Csodálatosan süt a nap. Hallgattuk, ahogy nagy erővel lövik a várost. Úgy tűnik, a németek értesültek arról, hogy a Leningrádi Végrehajtó Bizottság a villamosforgalom helyreállításáról döntött néhány útvonalon, és az a szándékuk, hogy a villamosok működésének első napján jól odafüstöljenek.
 
Ápr. 20.
Kicsit szomorú vagyok. Hat persze a hangulatomra a gyönyörű idő, a vetési varjak, amelyek a templom mellett ágakat gyűjtenek a fészekrakáshoz, az első lepke (valószínűleg gyászpille, nagy és fekete), amely most repült át az úton... Első pillantásra mindez a tavaszt idézi, de... Két szó, a "háború" és a "blokád" mindent megmagyaráz. Ami tavaszi, az elérhetetlen.
 
Máj. 3.
Vasárnap. Meleg van, de borús az idő, estefelé már csepergett az eső. Reggel vad légvédelmi tűzre és szilánkok süvítésére ébredtünk. Légitámadás volt. Aztán megismétlődött.
Reggel egy fabogarat találtam a lepedőmön! Nyilván éppen csak hogy kikelt, kimászott a tuskóból (amely az ágyam alatt van), és így került hozzám.
Máj. 17.
Vasárnap. Egészen nyárias az idő: +15 fok van.
Folyton a régi dolgok járnak az eszemben. Azok most is megismétlődhetnének, ha nem lenne ez az átkozott háború. A hangulatom érthető, hiszen már nagyra nőtt a fű, nemsokára kibújnak a levelek is (némely kis bokron máris zöldellnek), hát még az időjárás...!
Megint nagy kedvem lenne meglépni innen, minél messzebbre kerülni ettől a hősi, csömörig megunt Leningrádtól.
 
 

Fordította Maja Ceszarszkaja

Szerkesztette és a bevezetőt írta Páll Erna

leningrádi napló jav
© Mozgó Világ 2004 | Tervezte a pejk