←Vissza

A Mozgó Világ internetes változata

Ijjas Tamás

Hanghordozó

Első kazetta: a hangfelvétel szabályai
 
Hallomás után visszaadni
a világot, zümmögni az alkony
légypapírján, belefulladni
a szavakba, kapkodni, mintha
csak a szúnyogok után,
letörölhetővé válni, mint
a dzsúsztól ragacsos ajkak,
vagy a véres rovartetem
a vádlin, újrajátszhatóvá,
tavalyi nyár, tavalyi szerelem,
tátogni ajkat csücsörítve, ahogy majd
csak a halál előtt, elsusogni
könnyen kisikló, veszendő hangokat.
 
Második kazetta: hullámmoraj, csatazaj
 
Mint a szivacs, szűröm meg
a tengert, a haldokló lepkeként
csapkodó hullámokat átengedem
pórusaimon, iszonyúak
a szárnyak, megannyi apró,
fényes borotva, ahogy a testem
kihangosítja ezt a világot, itt
minden háború, egymásnak
csapódó fegyverek zaja, a
korgó gyomorban hallom az ágyúdörejt,
a metrók bélrendszerében, mint
a lazacok torpedói, úgy csapódnak
egymáshoz tenyerek, fenekek, bokák,
egymásra zuhanó szeretők,
repeszdarabok, és én is itt
egyedül, mint valami gépfegyver,
kiordítom magamból halottaimat.
 
Harmadik kazetta: lassított felvétel
 
Úgy hallgatni vissza a feketerigó
füttyét az ötszörösére lassított
felvételen, mint egy tubaszólót,
nincs az a kakofónia, mi az
emberi fülnek elviselhetetlenebb
ennél, ahogy a brummogó trillák
püfölik a dobhártyát, hogy
gerjedhet erre az atonális borzalomra
a törékeny tojó, a tavaszról
csak az ember hiszi, hogy olyan, mintha
Vivaldi komponálta volna, az állat
ismeri csak az igazságot, mint a sztrájkolók
rekedtre ordított torka, dühödten tátog
a világra a kielégítetlen, agresszív azúr.
 
Negyedik kazetta: dallam mollban
 
Vannak szelíd hangok is, a lehullt levelek
finom percegése talpunk alatt, vagy
ahogy a giliszták rágják lyukasra a földet,
súrlódnak egymáshoz a szemcsék alig érzékelhetően,
mikor a pulzárok énekelnek az űrben, az egész
olyan távoli, elhaló, mint a tükörlapon
a lehelet, lágy minden lény, mi az élettől
elmozdul, mint az elégedett szerető tenyere
kedvese hasán, megpihen vágytalan, zizegnek
a piheszőrök ujjbegyei alatt.
© Mozgó Világ 2004 | Tervezte a pejk