←Vissza

A Mozgó Világ internetes változata
Kun István

Gyár a keleti végeken

A Mátészalka­Debrecen főút Hajdúság felé eső szakaszán, egy éppen megnyíló benzinkúttal szemben áll az üzem. (E mérhetetlenül szegénynek tartott vidéken szinte minden településen van benzinkút: a város Nyírbátorban régóta, a szomszédos Nyírbogáton évtizedénél is régebben, odébb Szakolyban, s most Nyírgelsén is. Ennyire igényelné a piac?) A hatalmas épületet műanyag lemezekbe öltöztették, rajta felirat: Nyírségi Szárnyas Kft.
A portás (vagyonőr?) mosolygó fiatalember, bekísér bennünket egészen az igazgató szobájáig. Ennek a gyárnak igazgatója Orosházi Csaba. Kissé mackós mozgású, szálas termetű, jó ötvenes férfi, némileg gyanakvó tekintetű: Mi a csudát keresünk itt a világ végén? Első találkozásunkat azért is tette szombatra ­ noha a víziszárnyas-vágóhíd e napon nem működik ­, hogy ha komolyan érdekel bennünket, akkor a hétvégét is feláldozzuk a kíváncsiság oltárán. Feláldoztuk.
Maga Orosházi Csaba épp harmincöt éve dolgozik a baromfiiparban. A Debrecenben eltöltött első öt éve után Hajdúvidre került ­ az ottani üzemet Szűcs Sándorral, a debreceni főmérnökkel ő alapította ­, és huszonegy évig dolgozott ott. Közben a víziszárnyas-feldolgozó üzemet 1990-ben meg is vették. Ezzel kezdődött a nemrégiben felszámolás sorsára jutó Hajdú-Bét kezdetben diadalmas, később szomorúbb története. Hajdúvidet aztán 1992-ben követte a kisvárdai üzem megvásárlása, majd három év múltán a szakmában óriásnak ismert debreceni baromfifeldolgozóé. Orosházi Csaba termelési igazgatója volt az immár hét vágóhíddal rendelkező cégnek, ám 1999-ben eljött onnan, mert nem értett egyet a tulajdonos üzletpolitikájával és módszereivel. Ugyanekkor távozott hasonló okokból a Hajdú-Béttől Mészáros Tibor kereskedelmi igazgató és Varga Ferenc mezőgazdasági igazgató. Ők hárman hamarosan újra egymásra találtak. És Nyírgelsére.
De ennek megint külön története van.
Itt létesült, Nyírgelsén, 1969-ben egy alma hűtőtároló. A Balkányi Állami Gazdaság volt az építtető. Akkoriban a szabolcsi állami gazdaságokba szinte szórták (közpénzből) a méregdrága hűtőtárolókat. És nem tudok róla, hogy valamelyik kimaradt volna az adakozásból. Épültek ilyenek a nagyobb téeszekben is, sőt a megyei zöldség- és gyümölcskereskedelemmel foglalkozó, gyakorta átnevezett MEZŐKER is létrehozott legalább két irdatlanul nagyot Nyíregyházán és Mátészalkán.
Balkányban és a gazdaság által használt környékbeli földeken az idő tájt bizony csak virágpusztító tavaszi fagyokat hozó években nem termett meg ezer súlyvagon (tízezer tonna!) alma, s az itteni tárolót éppen akkorára ­ hatalmasra, az átlagos nagyság két és félszeresére ­ méretezték. Az állami gazdaságokban őszönként a termelés irányítói szinte a vigyorgóban érezhették magukat, mert az almáskertek száz és száz hektárjairól valahogy fedél alá kellett hordani a gyümölcsöt. Irdatlan súlyokat kellett megmozgatni! Megkezdték a szüretet augusztusban a batullal (voltak még ilyen fák), húsvéti rozmaringgal meg a goldennal, az sem számított, hogy ez utóbbi október elején érik. Vitték Tuzsérra, Komoróba, ahol már várták a szovjet átvevők. E pirosra sosem színeződő almákat ugyanis senki nem rakta tárolóba, nem volt ezeknek becsülete, és ki hitte volna, hogy negyedszázad múltán a golden alma lesz a hazai piac egyik slágere. A szovjet átvevők vizsgálgatták a szállítmányt, százalékolták, aztán mehetett a vagonba. Hogy a számlát milyen módon állították ki? Arról az átadók mesés, de mégis igaz történetekkel tudnának szolgálni. Nem tudok róla, hogy az oroszul beszélők valamelyike is gyönyörű bunda nélkül maradt volna, és a szóbeszéd szerint a családjukat is ilyenekbe öltöztették. Csak azon sajnálkoztak, hogy nercet még Debrecenben sem árulnak. A vadászterületük addig tartott, mert onnan még aznap vissza lehetett térni Komoróba.
A hűtőtárolókba szeptember elejétől került be az alma, de nem is akárhogyan. Körszedettnek nevezték, s a lényege, hogy a jonatán vagy a starking többnyire bepirosodott legyen, az nemigen számított, ha félérettként gyűjtötték tartályládába. (A tárolás során az alma tovább érik.) A szüretet így nem zavarta a kényszerből vállalandó csomagolás: ráértek azzal később is. Csakhogy az almaszezon mégis bolondok házává züllesztette e gazdaságokat, mert munkaerő ekkor végképp nem volt, vagy nem elég. Minden munkára foghatót fogadtak a környéken, hozzájuk csatlakoztak az iskolák, gimnáziumok, sőt főiskolák és egyetemek tanulói. Többnyire hetekig, ameddig csak lehetett. Alacsony szedési teljesítménnyel dolgoztak, de kellett az is, nagyon kellett. A gazdaságok toborzó emberei fejpénzért járták szüretelő után az országot. Szeptemberben dolgoztak itt bányászok, más ipari dolgozók, olykor annyit keresve, hogy a szezon után az asszony új bútor után nézhetett. És hát katonák. Nem csak magyarok. Egyszer láttam a szovjet tiszt eligazítását egy tüneményes kert végében, ami után a század vezényszóra kapta föl a vödröt, és hangos hurrával rohamozta a gyümölcsfákat.
Ez a munkaerő minőségi munkára eleve alkalmatlannak bizonyult. Nemcsak a hurrázó katonák. Az idő tájt a megyei potentátok sápítoztak, vajon miként lehetséges, hogy az alma kilencven százaléka kiváló minőségű a fán, de végül jó, ha harmadát sikerül eladni exportra. És az istennek se sikerült megfejteni a rejtélyt. Márpedig akkor Szabolcs-Szatmár (még Bereg nélkül) sorsát, éves jólétét elsőnek az almatermés határozta meg. Ma már ettől messze vagyunk, de jó tudni, hogy munkaerő dolgában innen indultunk.
A szüret után megindult az alma kitárolása. Ha a gazdaság sietett, akkor a jonatánt ­ akkoriban még ez az egyik meghatározó fajta ­ decemberig eladták. Az ugyanis minőségromlás nélkül tovább nem tárolható, több megy a cefrébe, mint a ládába. Utána jöhetett a starking, és jöhettek a klónjai.
Ez már szinte tervezhető munka lett. És így folyt egészen 1981-ig. Akkor beütött az almakrach. A szovjet fél nem az egyre rosszabb gazdasági helyzetére hivatkozott, hanem kitalálta, hogy az alma nem alapvető élelmiszer, és a korábbi mennyiség töredékét vette át. Eddig csak a szüret okozott idegbajt, ettől kezdve az értékesítés is. Próbáltak az Európai Gazdasági Közösség felé piacot találni, ott azonban a minőséggel szemben a magyar üzemek számára csaknem teljesíthetetlen követelményeket támasztottak. Ekkora almatermesztést nem lehetett arra az igényes piacra alapozni. Végül a Szovjetunió felbomlásával és a keleti értékesítés füstbe menetelével megkezdődött a hűtőtárolós állami gazdaságok agóniája Szabolcsban. Ma már egy sincs az élők sorában. A balkányit is rég fölszámolták.
A nyírgelsei hűtőtároló a debreceni székhelyű Big Company tulajdonába került, amely cég élelmiszeripari üzemeket működtetett. E részvénytársaság az idő tájt a Torgyán miniszter által kiemelten segítettek közé került, és az itt létrehozott almalésűrítmény-gyártás sikeres is volt. Valameddig. Aztán az rt.-t fölszámolták. (Úgy hírlik, hogy a tulajdonosa meg sem állt Amerikáig.) A hiedelem szerint azért következett be a csőd, mert jött a kínai alma, és oda letelepült a világ összes almalégyártó multija. A kínai almatermés az új évezred elején valóban évi 20­21 millió tonna volt ugyan (a hazai termés 600­660 ezer tonna, ennek kétharmada Szabolcsban), azonban e termés zömmel édeskés Fuji almából áll. Az üdítőitalokhoz szükséges almalé-koncentrátumnak jóval több savat kell tartalmaznia, ezért a magyar almából javítják.
Egyelőre. Mert a kínai alma még nem igazán jött. De jönni fog.
A Big Company felszámolása során vették meg Orosházi Csabáék az egykori hűtőtárolót és léüzemet, méghozzá pontosan 2001. december 1-jén. A vétel és az átalakítás (a vágóhíd berendezése) összesen másfél milliárdba került. Ennek egy része saját erő, másik része bankhitel, és vissza nem térítendő állami támogatást is kaptak: az általános foglalkoztatási célelőirányzatból 100, a munkahelyteremtő célelőirányzatból 125 milliót, továbbá a megyei fejlesztési ügynökségtől 100 milliót. Összesen 325 milliót.
­ El kellett döntenünk, hogy mit akarunk feldolgozni ­ mondja Orosházi Csaba. ­ A csirkét és a pulykát reménytelennek láttuk, a májlibának sem biztonságos a jövője, sőt a májnak sem. Nem akartam állatkertet a vágóhídon, vegyes bazárt, ezért kizárólag húsliba és pecsenyekacsa feldolgozására álltunk rá. Az avatásra 2002. szeptember 20-án került sor (akkor már három napja vágtunk). A mezőgazdasági miniszter vágta át a szalagot.
­ Megnéztem: a faluban nincs szennyvízcsatornázás ­ akadékoskodom. ­ Ilyenkor nem szoktak a településre élelmiszer-feldolgozásra engedélyt kiadni.
­ Volt itt egy héthektáros nyárfás szikkasztó. Ám az állati eredetű szennyvíz más, ezért százmilliós ráfordítással, mechanikai és kémiai módon megoldottuk a szennyvízkezelést. Anélkül valóban nincs engedély. Ez a gyárban van. Innen tisztított szennyvíz kerül ki a szikkasztóba. És már az Európai Unió szabványának is meg kell felelnünk.
A falon három nyelven, magyarul, angolul és németül ott van az igazolás, hogy az üzem megfelel az angol rövidítéssel HACCP-nek nevezett élelmiszer-termelési követelményeknek. Amelyeket 500­550 különféle hazai élelmiszer-feldolgozó nem képes teljesíteni. És amelyeket emiatt be kell zárni.
­ A termelésünk 90­95 százaléka exportra megy. A fő piac Németország. Húslibát csak a lengyelek és a magyarok állítanak elő, más náció nem tenyészt, nem vág húslibát. Ha a lengyelekkel meg tudunk egyezni, akkor ez a piac legalább tíz-húsz évig működni képes. A németek évente kétszer esznek libát, Márton-napkor és karácsonykor. Nem többet, mert a németeknél is generációváltás zajlik, és ott is egyre kevesebb a tradíció. A kacsával némileg nehezebb a helyzet. Azon a piacon jelen vannak a németek, a hollandok, a franciák, az angolok, tehát éles a verseny.
­ A termelési hátteret hogyan sikerül megoldani?
­ Integrátorokon keresztül. Itt már koncentrálódott a tőke, egy-egy integrátor képes akár milliós számban kacsát neveltetni, és 300­400 ezer libát. Jelentős részük rendelkezik törzsállománnyal és takarmánykeverővel. A kistermelőnek kiadják a naposállatot és a takarmányt is, aztán visszavásárolják.
­ A kistermelőnek persze sosincs forgóeszköze, nem is volt. Miből venne naposkacsát, -libát, takarmányt? Ki fizeti ezeket?
­ Eddig a termelési folyamatot a vágóhidak finanszírozták, emiatt régen elég sok volt a kintlévőségük. Most ezt a szerepet átvették az integrátorok. Korábban rengeteg volt a termeltetési bizonytalanság. A rendszerváltás után fellazult az állampolgári fegyelem meg az erkölcs, és ez szétzilálta a folyamatot. Ez azért most már a múlté.
­ Tavaly a Hajdú-Bét rendkívül olcsón kínálta a libát a németeknek ­ emlékeztetek.
­ A tavalyi a katasztrófák éve volt ­ ismeri el Orosházi Csaba. ­ Ha megismétlődik, akkor itt nem találkozunk többé, mert ez a cég is tönkremegy.
­ A Hajdú-Bét felszámolásával új helyzet áll elő a baromfiiparban ­ próbálom a jelenségeket összegezni. ­ Nem hinném, hogy a Bábolna a víziszárnyasokkal foglalkozna, eddig legalábbis inkább a tyúkfélék tetszettek neki.
­ Bábolna nemkívánatos szereplője a baromfiiparnak ­ fogalmazza meg Orosházi Csaba azt a tételt, amit érzésem szerint sok magyar baromfis szakember világosan lát. ­ Más a gazdasági környezete, van benne egy idegen test, az állami részvétel. Amilyen árakon adja Bábolna az üzletláncoknak a csirkehúst meg a készítményeket, az katasztrofális. Már a negyedik kormány nem privatizálja. Bábolna különleges támogatásával a kormányzat beavatkozik az árakba, az iparágba.
Ez magyarul azt jelenti, hogy a baromfiárak itthon nem valósak, abban ­ ha bármelyik kormányzat megteheti, akkor meg is teszi ­ valami manipulált elem van. Ennek következtében a gazdasági élet valóságos szereplői rendkívül súlyos hátrányba kerülnek. Bábolna kaphat akár évente hétmilliárdot ­ volt ennyi párszor, most 2,7 volt a vesztesége ­, a többi nem fog kapni. És ha tönkremegy, akkor azok a vállalkozók bánják, akik a vagyonukat kockáztatták. Bábolnán nincs a vezetőknek semmiféle kockázatuk, még az se, hogy kirúgják őket, mert rendszerint talpra esnek, mint a macskák.
­ Hogyan teremtették elő a termeléshez szükséges munkaerőt?
­ A tevékenység sikeres megkezdéséhez én hoztam a legfontosabb vezetőket, akik rendelkeztek kellő baromfiipari gyakorlattal, úgy műszaki, mint termelési vagy raktározási területen. Azt tartottam a legfontosabbnak, hogy legyen hozzáértő műszaki vezető, energia-üzemvezető, művezető, hűtőraktárosok, anyaggazdász, anyagraktáros. Az egyszerű betanított munkát pedig meg lehet tanítani, illetve a szükséges műszaki létszám ­ hűtőgépkezelő, kazánfűtő, villanyszerelő, vízszerelő, lakatosok ­ összejön a környékről. Az üzem benépesítéséhez a Nyíregyházi Regionális Munkaerő-fejlesztő és Képző Központ közbenjárásával indítottunk be átképző tanfolyamokat Nyírbátorban és Balkányban. A 120 fő beiskolázott tartós munkanélküli volt. A tanfolyam keretében elsajátították a baromfi-feldolgozás alapvető elméleti követelményeit. A gyakorlati tudás megszerzése pedig itt történt a gyárban. A 120 beiskolázottból egy év alatt mindössze 57 fő maradt itt. Ők jelenleg is itt dolgoznak.
­ Nem sokan maradtak...
­ Ezt az arányt most már, utólag, jónak tartom. Nekünk az egy műszakos feldolgozáshoz kétszáz fős közvetlen fizikai munkaerőre volt szükségünk, és ezt a beindulást követően sikerült kiállítani az átképzősökkel együtt. A problémák akkor kezdődtek, amikor 2003. április 17-től két műszakos munkarendre álltunk át, és meg kellett duplázni a termelésben közvetlenül részt vevő fizikaiak létszámát. Az érdektelenség miatt kénytelenek voltunk munkaerő-kölcsönző cégekhez folyamodni, akik az év döntő részében a szükséges munkaerő mintegy ötven százalékát biztosították. A munkaerő-kölcsönzők nélkül a tavalyi üzleti tervünket csak felerészben tudtuk volna megvalósítani.
Munkaerő-kölcsönző cég a Dél-Nyírségben! Ahol településenként száz és száz regisztrált munkanélküli él! (Kevés a kivétel!) Miféle világ ez itt?
­ Mi az oka, hogy nem sikerült a környékről megfelelő létszámot összeszedni?
­ Nagyon összetett az ok, és társadalmi szempontból is súlyos problémákat vet föl ­ válaszol Orosházi Csaba. ­ Megítélésem szerint a keleti országrész fejlődésének legnagyobb akadálya a humán erőforrás elégtelen volta. Ha valamiért megbántam, hogy ezt a tevékenységet idehoztuk ­ mert számomra ez a legnagyobb balsikert jelenti ­, akkor az az, hogy az eddigi működés során nem tudtuk a vállalkozást erre alkalmas dolgozókkal megtölteni. Mindenem a szakma, mindig ezzel foglalkoztam. Szép a mezőgazdaság, a libatelep, de a gyár az más. Ez az igazi! Tegnap itt volt egy kínai meg egy francia. Jó volt hallani, mit hogyan végzünk, arról beszélgetni, mi jó, mi nem jó. Mindig a gyárakat szerettem, harmincöt éve a gyáron belüli gondokkal küzdöttem, de sosem volt a gyárvezetőnek ennyire rossz a helyzete.
­ Most az a kérdés, hogy nincs munkaerő, vagy az, hogy rossz helyen van?
­ Úgy gondolom, hogy túl van segélyezve. Állampolgári jogon... Valamilyen formában minden állampolgárt el kell látni.
­ Nem hinném, hogy a túlsegélyezés lenne az ok ­ vitázom.
­ Uram, elszokott az emberiség a munkától, a rendes, tisztességes munkavégzéstől. Leszoktatta róla az elmúlt időszak négy kormánya. Naponta új kiközvetített dolgozók érkeznek, felvételizzük, felszerszámoznak, másnap meg leadják. Azt mondja: kérem, ez a munka számomra nem felel meg. És visszamegy segélyre.
­ Miért nem felel meg neki? Tanultabb?
­ Nem, dehogy. Viszont valótlan dolgokat fog állítani. Azt fogja mondani, hogy itt bűz van, kosz van, csúnyán beszélnek az emberekkel. Egy napot nem dolgozik, de azt állítja, hogy itt sokat kell dolgozni, itt át kell öltözni, kezet kell mosni, bűz van. Hihetetlenül leépült a lakosságnak az a része, aki hozzánk jön dolgozni. Mentálisan is, egészségileg is. Tönkrement. És teljes a nihilizmus.
­ Sokak szerint a munkaerő-tartaléknak legföljebb húsz százaléka hadra fogható ­ mondom. ­ Mások viszont ezt vitatják, szerintük legföljebb csak a húsz százalék fele. 2001-ben dr. Kiss Gábor (aki akkor a Bereg MSZP-s országgyűlési képviselője volt) és Kapolyi László szocdem elnök készíttetett egy fölmérést Tiszaszalkán. A föltevés az volt, hogy e népesebb faluba települne egy kétszáz főt foglalkoztató üzem. Azért kétszáz fős, mert kisebb egység már nemigen lehet gazdaságos. Tiszaszalkán az átkosban működött a Magyar Acél gyáregysége, ahol aknavetőket és más prímán gyilkoló eszközöket is gyártottak, ám most a volt gyáregység kihalt, lassanként másfél évtizede. Nos, a fölmérés eredménye az lett, hogy lehet ilyen üzemet telepíteni, de a létszám feltöltéséhez szükséges lesz három év, mert ennyi embert a környékbeli településekről sem lehet hipp-hopp összeszedni. A kérdés tehát valójában az, hogy sikerül-e egy megfelelő foglalkoztatási politikát megformálni az országban. Különösen itt, keleten fontos kérdés ez.
­ Szerintem sok egyéb mellett a foglalkoztatási politika is megbukott ­ mondja Orosházi Csaba. ­ Idejön valaki betanított munkára. Egészségügyileg alkalmas, mondja az illetékes orvos. Alkalmazzák. Itt a munkaszerződés. Bejár dolgozni, de két nap után leszámol. Elmegy a körzeti orvosához. Az kellően korrupt, sajnos, és kiadja neki az igazolást, hogy nem alkalmas, mert beteg. Számtalanszor szembesülök vele, ez a mai magyar valóság. ­ Talán meglepett tekintetem okán teszi hozzá: ­ Tessék leírni, vállalom. Én már ötvennyolc éves vagyok, ezt a gyárat el nem vehetik tőlem, és üldöztetés sincs már. Nyugodtan írja le, uram.
­ Tehát nem táppénzre megy az illető, hiszen két nap munka után nincs táppénz. De melyik orvosról van szó? Szívesen megkeresném.
­ Mindről. Mind az összes korrupt.
Itt álljunk meg. Kökény miniszter szerint az nem korrupció, ha a beteg a kezelés után adja a hálapénzt. Szerintem a miniszter téved, méghozzá igen súlyosat. Az orvos hatóság. Egy ország bánja, ha a hatóságainak kedvező döntését úgy „hálálja" meg a lakosság, hogy a döntést hozónak a zsebébe bélelt borítékot süllyeszt. Pedig lassanként kezdjük kipróbálni a gyakorlatot: a rendőrök esetében szinte hetente le is buknak megvesztegetettek, a közigazgatásban ritkább, de ott sokkal nehezebb a megbuktatás is.
­ A szomszéd irodában folyik egy szakmunkástanfolyam ­ int az igazgató a folyosó felé. ­ A huszonnégy hallgatóból most tizenhárom jött be.
­ Fiatalok?
­ Harminc-negyven évesek.
­ Munkanélküliek?
­ Nem. Ők már itt vannak nálunk másfél vagy két éve. Belőlük szeretnék egy munkáselitet kinevelni. Kvalifikálttá tenni őket. Szakmunkás-bizonyítványt fognak kapni. Magasabb vezetői beosztásokba kerülhetnek.
­ Fiatalokat nem próbáltak toborozni?
­ De, próbáltunk. Nem jönnek ide. A fiataloknak más álmaik vannak. Több diploma, kétszázezer forintos fizetés, mobiltelefon és gépkocsi... Ügynöknek, menedzsernek... A fiataloknak nem cél ez a baromfi-feldolgozó. Nem erre inspirálja őket a környezet. Nekik a Való Világ a példakép. A Lajcsiék, a Bódi Gusztiék meg a többiek... Nem a munkára nevel ez a társadalom, uram. Nem arra, hogy élj egészségesen, élj tisztességesen, hogy dolgozz, sportolj... Nem! Itt van a katasztrófa, uram! Mi nyolcan vagyunk testvérek, és hála istennek, mind a nyolcan élünk. Apám 85 évesen halt meg, anyám 82 éves korában. Nem voltak vallásosak, de tisztességesen fölneveltek, szakmát adtak a kezünkbe. Miből tudtak volna nyolc gyereket elindítani? De a nevelést megadták. Fogyasszál! Ezt hozta a nyugati-amerikai fogyasztói társadalom. Nem a munka a példakép, nem az eredmény a példakép, hanem a fogyasztás. Szerezd meg! Ha nincs neked, akkor vedd el a másiktól! Valamikor az arisztokrácia is szigorúbb nevelésben részesítette a gyerekeit, és keményen taníttatta. Ma nincs kire fölnézni. Kire is néznének föl? Ki lehetne példakép? Ezek az acsarkodó pártok? Egy Torgyánt vagy egy Orbánt nézzenek példaképnek?!
Az igazgató BMW-jén körbevisz a tizenhárom hektáros telepen. Saját vízművük van, a hidroglóbuszról ítélve még a hűtőtárolóval együtt létesült. Ám a libák és kacsák feldolgozásához lágy vízre van szükség, olyan pedig itt az egész vidéken nincs a kutakban, hanem metános, vasas, és olykor arzént is tartalmaz. (Ez utóbbi miatt szinte mindegyik regionális vízműben új beruházásokra lesz szükség ­ az uniós normákat meghaladó arzéntartalom miatt ­, de még soha nem tüntetett az emberek százezreinek egészségét károsító, rossz minőségű víz okán egyetlen csőlátásos zöld szervezet sem.)
A nyírgelsei szárnyas vágóhídon jelentős vízkezelés folyik. Nemcsak lágyítják a vizet, hanem a többi káros anyagot is kivonják belőle. Ez természetesen többletberuházással járt, nem is kevéssel, és a ráfordításokat is megnöveli. Pedig igyekeznek takarékosan dolgozni, a gőzt termelő kazán például pakurával működik, amely sokkal olcsóbb, mint bármelyik más fűtőanyag.
Piszkosruha-raktár... Tisztaruha-raktár... Bizony a baromfi és főleg a víziszárnyas feldolgozása gyorsan koszolja a dolgozók ruházatát. Itt külön mosodában készítik elő, hogy mindig tiszta ruhában végezhessék a munkájukat a szalag mellett dolgozók.
Tisztaság!... Felrémlik 1976, amikor beindult Kisvárdán a baromfi-feldolgozó üzem. Fekete-fehér öltöző... A dolgozónak műszak előtt zuhanyoznia kellett. Hát nem volt könnyű a faluról bekerült ­ és gyakran fürdőszobát sem látott ­, inkább javakorabeli, mint fiatalabb asszonyokat a zuhanyrózsák alá állítani. Egymás előtt is elképesztően szégyellősek voltak. Higiénés brigádot kellett létrehozni, ennek tagjai mondták el, hogy a dolgozók irtóznak a meztelenségtől is, így meg körülményes fürdeni, aztán teljesen átöltözni a munkaruhákba. És a brigádnak állandóan figyelni kellett mind a női, mind a férfi szakaszon a vécéhasználatot. Bizony, sokaknak meg kellett tanítani, hogy ne mellé, ne rá, hanem bele!... És lehúzni! És kötelező kezet mosni utána furcsa csapok segítségével, amelyeket lábbal kellett megnyitni.
­ Itt is ilyen gondjaink vannak ­ bólogat komoran Orosházi igazgató. ­ Mi is felállítottuk a higiénés brigádot.
Négy, egyforma zöldre festett pótkocsis IFA tehergépkocsi az élő állatok szállítására... Ebből a típusból az utolsót is másfél évtizede gyártották.
­ Maximum két vagy három évük van hátra. Mielőbb váltanunk kell.
A Debrecen­Mátészalka vasútvonal az üzem hátsó kerítésétől száz méternyire húzódik, és a telepnek iparvágánya is van. Ám a sínek közét erősen benőtte a fű, s a megtelepedett rozsdáról látszik, hogy nem vasúton szállítanak. Hűtőkamionban drágább a szállítás, mint Interfrigo-vagonokban.
­ Csakhogy ahhoz, hogy vagonban szállítsunk, pityorka kellene... Egyszerre öt! Ez csak orosz relációban lenne lehetséges: két-két hűtővagon között egy aggregátoros kocsi. Az orosz piacon azonban nem vagyunk ott. Nekik a víziszárnyas drága, olcsó csirkére van szükségük.
Az üzemet majd működés közben nézzük meg, viszont a szennyvízkezelő fontos. A falu határában, távol a lakóépületektől egy jókora erdei tisztáson néhány kék színű cső áll ki a földből ­ mást nem látunk. És szerencsére az orrunk se jelez.
­ Bővítenünk kell ­ mondja Orosházi Csaba. ­ Erre a célra megvettünk huszonhat hektár erdőt (a kft. nem vásárolhat termőföldet), s az a megoldás, hogy a társaság kezelésébe adjuk.
Ahogy jövünk vissza a szennyvízkezelőtől, az út jobb oldalán fiatalos erdő, akác és nyár vegyesen. A fák törzsének átmérője tíz-tizenkét centi, a legvastagabb sem több tizenötnél. Az út menti rész sértetlen, azonban tíz-húsz méterrel beljebb száz és száz akácot kivágtak. De hogyan! Nagyjából mindegyiket csípő magasságban. Régen a romák loptak így fát: a baltával nehéz lett volna tőből kidönteni, ezért inkább följebb kezdték a faragást. Csakhogy itt, Nyírgelse határán túl, immár a nyírmihálydi földeken nem baltát használt a tolvaj, hanem motoros fűrészgépet. Azzal se fárasztotta a derekát? A metszési lapok frissek. Némelyik rosszul elfűrészelt akácnak a letört, de élettelen torzsája úgy áll a kizöldellő nyárfák között, akár egy felkiáltójel. Azoknak a fáknak még növekedniük kellett volna. A gányó lopkodás az esztelen pusztítás képét mutatja. A mostani tél enyhe volt. Mi lesz itt, ha egyszer csikorgó hideg köszönt ránk?
­ Ez még nem a mi huszonhat hektárunk ­ mondja az igazgató. ­ Az majd csak két vagy három év múlva kerül sorra.
 
*
 
A portán épp kifelé indul egy pótkocsis IFA, a sárga rendszámáról ítélve nem a társaságé. (Ilyet kapnak a bérfuvarozók.) Még csöpög róla a víz, mert alaposan lemosták. Kacsát szállított, most azt vágnak, és a ketrecek bizony nemcsak tollasak lesznek a művelet után, hanem biztosan szarosak is. Egy komoly cég nem engedheti ki így a kapun a fuvarozó partnerének a járművét sem, ezért a mosás.
Az irodán fehér köpenyeket adnak ránk, fehér sapkát a fejünkre, és műanyagból készült kék kalucsniszerűt is kapunk, hogy azt majd az üzem bejáratánál húzzuk a cipőnkre. A termelést egy sudár ifjú hölgy mutatja meg, Orosházi Nóra technológus, az igazgató lánya.
Egy pótkocsis IFA ketreceiből három férfi szedi ki a felháborodottan hápogó madarakat, és akasztja lábuknál fogva a konvejorra. Néha a kacsák halált megvető bátorsággal leugranak a betonra, s akkor el kell őket csípni, mielőtt a féleresz alól is kimenekülnének. A kiszedők emelvényen dolgoznak, hiszen a ketrecek viszonylag magasan vannak, és iparkodniuk kell, mert mindegyik W alakú horogra kacsát kell függeszteniük, üresen nem mehet a pálya. És az is üresség, ha csupán néhány horog marad ki.
A pálya az állatokat már az üzemcsarnokba viszi be, ahol egy kádban vízbe merül a fejük. Ez azonban különleges víz: itt működik az elektromos kábító, amely megmerevíti őket. Utána éles késsel vágják el a nyakukat. Zárt forrázókba, paraffinozókba kerülnek. A hatalmas berendezések mind saválló acéllemezekből készültek. Egyébként megfigyelhető: sehol egy szem rozsda. A Stork konvejor ma már általános a hazai baromfiiparban. E holland gyártmány arról is nevezetes, hogy ha bármelyik kényes alkatrésze megsérülne, amire van esély a gőzöktől és zsíroktól veszélyes környezetben, akkor a gyártó anyagával a rozsdásodás megakadályozható.
A tollat eltávolítva átakasztják a kacsákat, mert a lábakról is le kell dörzsölni a pogánybőrt. Ezután kerül az immár terméknek nevezhető, igencsak tiszta és gusztusos madár arra a szakaszra, ahol a legtöbben dolgoznak. Levágják a lábakat, a fejet, kizsigerelik, szétválasztják a májat és a zúzát, s mehet a törzs az előhűtőbe. Régen ezt úgy oldották meg a hazai baromfiiparban, hogy ellenáramló vízbe merítették, ez azonban már rég nem felel meg a követelményeknek ­ mellesleg óriási vízpazarlással is járt ­, most a szabvány a szeles előhűtő. Jókora, labirintusszerű terem, ahol a konvejor hosszan szállítja a kacsát, összesen huszonnégyszer fordul meg. Ennyi biztosan elég a libának is. Lehűlve kerül a csomagolóba, ahol fóliába bújtatják, majd elektronikus mérlegen mérik ­ és címkézik súllyal együtt ­, onnan pedig a fagyasztóba. Itt mínusz 18 fokos maghőmérsékletűre dermed, majd átkerül a kétezer tonna befogadóképességű hűtőbe.
Az egész feldolgozón látszik, hogy maximálisan professzionális munka, s megállná a helyét Európa bármelyik országában. A konvejoron kívül a fémek méregdrága saválló acélból készültek, a falakat műanyag borítja, minden fertőtleníthető ­ és fertőtlenítik is. A padló olasz csempe, olyan, amely nem csúszik, mégis tisztán tartható és fertőtleníthető. Ez a maximális tisztaság követelmény a HACCP-s rendszerben. (A csempéről mégis azt mondja Orosházi Csaba, hogy még egyszer ezt nem fektetnék le. Törik.)
A dolgozók az üzem fehér köpenyében, nadrágjában, cipőjében vagy csizmájában dolgoznak, a fejükön olyan sapka, amely teljesen betakarja a hajas fejbőrt, sőt a fület is. Vannak, akik fülvédőben végzik a munkát, mert zaj természetesen van, és abban a kommunikáció sem egyszerű. Azt ugyanis túl kell kiabálni. Mi nincs? Fa vagy fából készült berendezés vagy eszközök. A finn Fiskars ollók vagy kések nyele sem fa. Fát egyedül kinn, a kamion rakodásánál láttam, ott nem nélkülözhető a szabvány raklap.
Kosz? Kerül. A kacsát (libát) meg kell szabadítani a tollától, a belétől, és ez bizony egy konyhában sem megy takarítás nélkül. Ilyen mennyiségű állat állandó mosása vízzel jár, ez olykor véres is, de állítom ­ és mivel tucatnyi baromfi-feldolgozóban jártam korábban, alappal tehetem ­, hogy Nyírgelsén kordában tartják a szennyeződést, bármi legyen is az. 20­30 ezer kacsának sok mázsára rúgó vizes tolla van, nem beszélve az emésztőrendszeréről. És még valami: szinte hármat se lehet lépni az egész üzemben, hogy ne legyen olyan kézmosó ­ gyakran ikerberendezés ­, amely lábbal működtethető, és a csap mellett ott van a fertőtlenítőt tartalmazó, függesztett flakon is, a felirat pedig figyelmezteti a dolgozót, hogy a kézmosás fertőtlenítéssel járjon együtt.
A dolgozók egy része roma. A fehér sapka alatt csak a fekete szemük csillog. A művelet, amit el kell végezniük, rendszerint egyszerű, gyakran egyetlen vágás ­ viszont azt sokszor kell végrehajtaniuk. Könnyen megtanulható. A háziasszonyoktól különösen nem idegen, ám a konvejor mellett férfiak is dolgoznak. A munkát szinte kizárólag állva lehet végezni, ilyen a futószalag természete. Nyilván nem könnyű nyolc órát állni s monoton módon ugyanazokat a műveleteket végezni, de mégis más, mint kapálni. A szántóföldön meg lehet ugyan pihenni, itt viszont a konvejor diktálja az ütemet, és ahhoz alkalmazkodni kell.
Figyeltem a dolgozók kezét. A falusi emberé rendszerint kérges, mert bármilyen munkába fog, az nehéz, és megkeményíti a markán s az ujjain a bőrt. Úgy tűnt viszont, hogy itt a pálya mellett dolgozóké egyszerűen kifinomodott. A víz meg a zsírok... A romatenyerek is hófehérek lettek, s eltűnt róluk a kéreg. S eltűnt a körmök alól a gyászkeret, s a bőr repedéseiből a feketeség.
Tizenegy óra tájt jövünk el, s megyünk át a munkaügyishez ­ akkorra már a konvejor elején dolgozók a pihenőben ülnek. Munkaközi szünet, pihenő, étkezéssel. A fagyasztóba csak benézünk: a nyitott ajtón dermesztő hideg árad kifelé. Kinn éppen befejezték egy kemény falú (vagyis hűtő-) kamion rakodását. Az elején felirat: TIR. Vámost nem látok, tehát már alighanem az Európai Unióba megy a szállítmány.
A tárgyalóban természetes a fény, de nem a szokásos ablakformán jön be, hanem a mennyezetről két különösre vágott kürtőszerűn, mintha az égiek is látni akarnák a falon elhelyezett négy gyönyörű szarvasagancsot. (Mészáros Tiboré, ő nagy vadász.)
­ Ez az asszony kiközvetítve jött ide ­ mondja Szabó Anita, a szomszédos Nyírmihálydiból átjáró és a gyár indulásától itt dolgozó ifjú munkaügyes hölgy. ­ Egy napot dolgozott. Az adójóváíró nyilatkozatot nem adta le, ezért nem vettem figyelembe a levonásos adót. Jött reklamálni, aminek a végén jól fejbe vert.
Nézem a munkaszerződést: H. Ferencné, 40 éves, Biri, Szabadság utcai lakos. Tüdőszűrő: március 12. Orvosi vizsgálat: március 19. Felvéve: március 23. Munkadíj: 305 forint órabér.
­ Az alapbéren kívül különféle címeken műveleti bért is fizet a cég ­ mondja Szabó Anita.
Nettó keresetük több mint 60 ezer forint havonta. Ez nem minimálbér. A munkaviszony megszűnése: március 23. Tehát ugyanazon a napon, amikor fölvették dolgozni.
­ Akkor, ha jól emlékszem, háromszáz főt közvetítettek ki ­ folytatja. ­ Kétszáz fölvette a munkát, de közülük 72 egy nap után leszámolt. Többen műszak közben hagyták ott az üzemet.
­ Miért távoztak? ­ kérdezem. ­ Mivel indokolták?
­ Volt, aki a művezetőre panaszkodott. Mások arra, hogy nem bírják a tempót. Mindig volt valami kifogás.
­ A kiközvetítettek közül vagy száz fő nem is vette föl a munkát ­ mondom. ­ Milyen indokokkal tették? Valósak voltak ezek, vagy kifogások?
­ Mindegyik mondott valamit. Hogy egészségileg nem alkalmasak, például. Hoznak mindenféle leletet... Utána bemegy az orvoshoz, ő pedig alkalmasnak találja.
A társaságnak van üzemorvosa, később megtudom, hogy szakorvos, véleményét a munkaügyi hivatalok is elfogadják.
­ Meg aztán arra hivatkoznak, hogy kiskorú gyermekük van, és nem tudják kire hagyni ­ folytatja Szabó Anita. ­ Főleg a két műszak mellett nehéz ez, és emiatt nem tudják vállalni.
A falusi óvodák zöme valóban nem a szülők munkarendjéhez igazodik a napi működés során, hanem az óvodai dolgozók kényelméhez. Pár évtizede csúnya felháborodás fogadta a kérésemet, hogy legalább reggel fél hattól fogadják a gyerkőcöket (és ne csak fél nyolctól), mert különben az anyák egy része képtelen dolgozni. A kisiskolásokkal még nagyobb a gond, ha nincs segítőkész nagymama.
­ Nekünk az volt a benyomásunk, hogy nem is akartak dolgozni, és csupán azért jöttek el, mert kiközvetítették őket.
­ Nem szeretnek dolgozni ­ teszi hozzá a munkaügyis mellett álló Orosházi Nóra.
­ Ismereteim szerint 22 településről hordják a dolgozókat. Hogyan történik a szállítás? ­ kérdezem.
­ Külön buszjáratunk van, azt hiszem, hogy most éppen hat. Vállalkozók végzik. Nem gond a bejárás.
Megkaptam a március 23-a óta folyó felvételek és munkaviszony-megszüntetések listáját. 135 dolgozó távozott ez idő alatt az új munkaviszonyt létesítők közül. A munkaviszonyok tartama:
 
 
 
 
 
 
 
 
Két munkavállaló ­ a balkányi N. Ilona és a nagykállói R. János ­ munkaviszonya tartott negyven napig. Ők akár törzsgárdajelvényre is jogosultak lehetnének. Harminc dolgozó még aznap távozott, amikor fölvették. A táblázat más adatokat közöl, mint Szabó Anita ­ mivel szerinte 72 fő egy nap munka után leszámolt ­, de én nem a munkavégzés tényleges idejét vizsgáltam, hanem a munkaviszony hoszszát. Az sem szívderítő. Nyilván voltak, akik néhány nap múlva mentek elszámolni a csizmát vagy mást.
 
(HBm = Hajdú-Bihar megyei. Ezeknél nem néztem utána, mennyi a településen a regisztrált munkanélküliek száma. És a más körzetbelieknek sem. Nem hinném, hogy az összképen bármit változtatnának.)
Hogyan lesz ebből május második felében két műszak? A kiközvetített dolgozók fölvétele kedden és szerdán délelőtt tíz órától folyik. Utóbb megegyezünk, hogy május 18-án „megfigyelőként" részt veszek egy ilyen eseményen.
Már háromnegyed tízkor ott vagyunk. Az üzem parkolója zsúfolva van, a szokásos gépkocsik mellett lestrapált Ladák, öregecske Fordok, Fiatok is álldogálnak benne. Három autó csomagtartójánál csoportosan állanak, ők főként fiatal romák. Papírokat töltenek ki, láthatóan egy-egy „írástudó" végzi a többi helyett is. A porta felé igyekezve feltűnik, hogy a benzinkúttal szemben, de kissé oldalt elterülő füvön is nagyjából harminc autó áll. Négy autónál észreveszem, hogy sofőr van, aki a melegben nyitott ajtóval szellőztet.
A portán szolgáló biztonsági őr most nem az üzem felé vezet bennünket, hanem a központi irodabejárat irányába. Ott bizony legalább hatvanan állnak, méghozzá szorosan, mert ­ gondolom ­ senki nem akarja, hogy megelőzzék. A biztonsági őr alig bír utat törni, hogy bejussunk: az ajtónál aztán átad egy másik biztonságinak, aki ifjú hölgy. A tágas előcsarnokban látom, hogy a felvételi procedúra elkezdődött, holott még nincs tíz óra. Némelyek a folyosón lévő üzemorvosi rendelőből jönnek, vagy éppen oda igyekeznek, majd egy szoba ajtajánál várakoznak, mások onnan kijönnek vagy oda benyitnak.
Szabó Anita elmondja, hogy jöttünkről szolgálati felettesét, Toronicza István humánpolitikai igazgatót tájékoztatta. Nem jó jel. Feleségem és asszisztensem tíz alkalommal hívta telefonon, ebből hétszer nem sikerült megtalálni, háromszor beszélt vele, és a harmadiknak az volt a lényege, hogy ő nemigen szeretne látni bennünket.
Most várakozunk az irodájában, ahol jelen van Toroniczának szintén itt dolgozó fia is. Ő újságolja, hogy a munkaerő-kölcsönzővel megállapodtak: annyi főt hoznak, amennyit Nyírgelse kér, ha ötvenet, akkor annyit, ha százat, akkor annyit. E népes csoportot naponta fogják szállítani, hiszen munkásszálló nincs ­ azt a dolgozók talán el sem fogadnák ­, és a busz(ok) innen indul(nak) „mindjárt" Kisújszállásról. Az ide éppen 120 kilométer. Még jó, hogy nem Törökszentmiklósról hozzák a társaságot ­ az még odébb van egy kör ultipartival ­, mert ott éppen bezártak egy baromfi-feldolgozót.
A humánpolitikai igazgató hamar lehűti a reményeinket.
­ Annyi dolgom volt, hogy elfelejtettem szólni a gyárigazgatónak ­ mondja, és önmaga nem meri engedélyezni, hogy részt vegyünk a felvételesekkel való megbeszéléseken.
Május 26-án sem jártam több sikerrel. Már fél tízkor foghíjas volt a füves parkoló, talán ha nyolc Moszkvics, Wartburg meg két Trabant árválkodott benne, és az aszfaltozott részen is kényelmes helyet találtam. A bejáratnál ezúttal nemhogy tumultus, hanem lélek sem fogadott. Még nem érkeztek volna ide? Vagy nem közvetítettek volna mára munkanélkülit?
Benn aztán kiderült, mi az oka a néptelenségnek. Már az orvos is elment, csupán a három asszisztensét ­ Kerékgyártó Andrásnét, Soltész Lászlónét és Csuka Györgynét ­ találom a rendelőben. Ők elmondják, hogy ötvenen érkeztek meg a kiközvetítésre, és a bejárat előtt szokás szerint tájékoztatást kaptak a felvételi procedúráról, továbbá a munkavégzés várható módjáról. Ekkor mintegy negyvenen közölték, hogy ők nem akarnak dolgozni, és távoztak, anélkül, hogy a küszöböt átlépték volna. Páran maradtak, akiket aztán megvizsgált az orvos.
­ Sok az egészségileg alkalmatlan? ­ kérdezem.
­ Nem igazán. Talán ha kétszázból öt. Vagy még annyi se.
­ Lehet-e tapasztalni alkoholizmust vagy a depressziót?
­ Lehet bizony! ­ mondják kórusban. És hozzáteszik, hogy a depressziósok az általános vélekedéssel szemben módfelett ritkák, és azokat is lehetne gyógyszeresen kezelni.
Ehhez képest a meghiúsult felvételezések lapjain ­ mert ilyen is található Szabó Anitánál vastag tömbökben ­ érthetetlen, miért szerepel annyit, hogy egészségügyi okból nem vállalja a munkát.
­ Ezt a kiközvetített állítja ­ mondja Szabó Anita. ­ Ha az üzemorvos állapít meg hasonlót, akkor az másik rubrika, akkor mi nem alkalmazzuk, mert egészségileg alkalmatlan.
A meghiúsult felvételisek lapjai között nézelődök. Miket írnak föl ­ többnyire saját kezűleg ­ ezekre a lapokra?
Diczkó János piricsei lakos: A húga betegsége miatt nem tudja vállalni a munkát.
Herman István nyírbélteki lakos: A feleségét kell orvoshoz vinnie.
Lamos Attiláné piricsei lakos: Kiskorú gyermekét egyedül neveli, a két műszakot nem tudja vállalni.
Buliska Attila piricsei lakos: Más munkája van. (Ez legalább őszinte. Ha hivatalos munkája lenne, nem közvetítették volna ki. Tehát feketén dolgozik, vagy alkalmi munkavállalói könyvre ­ de ebben a hónapban már azt is előre be kell jelenteni az Egységes Magyar Munkaügyi Adatbázisba, tehát kiközvetítésre ekkor sem került volna sor.)
Vasvári Miklósné nyírgelsei lakos: Más munkahelyre szeretne menni.
Csorba György piricsei lakos: Nem kíván itt dolgozni.
Csorba László ugyanonnan: Autóvezetői tanfolyamra jár.
Balogh Lajos nyírlugosi lakos: Más munkakört kíván nézni.
Közben éppen egy felvételis munkaszerződését készítik el a szobában: Danó Miklós Encsencsről jött, és a csomagolóban fog dolgozni. Holnap már kezd; tudja, honnan indul a faluból a busz.
Azért május 21-én beindult a második műszak. Munkaerő-kölcsönzők teremtették meg a lehetőségét, részben a megyéből, de főleg távolabbi vidékekről. Még Karcagról és Kisújszállásról is jöttek és jönnek dolgozók. Nincs mese, a kacsákat és a libákat le kell vágni.
 
*
 
A villa nem hivalkodó, megbúvik a fák árnyékában. A bejáratnál semmi sem utal rá, hová érkezik az utas, legföljebb a műkő lapokon álló autók jelzik, hogy ez itt nem köztéri parkoló. A kis kert füvét rövidre nyírták, s az árnyékban is virágok nyílnak, a tulipánok hosszú szárát támasztó pálcikához kötözték. Benn széles, ám meredek csigalépcső vezet föl a titkárságra. A titkárság falán dombormű emlékeztet az egykoron Új Barázdának nevezett téesz létére, hiszen azzal kezdődött itt egyfajta gazdasági történelem, amelyet most Bátor-Coopnak hívnak. Annak a régi téesznek is elnöke volt dr. Petis Mihály, és most is vezető, de immár tulajdonos is. Márpedig ez a gazdaság a megyében az egyik legjobb, ha ugyan nem a legjobb.
Háromezer hektáron gazdálkodnak. Van 2500 szarvasmarhájuk, ebből ezer a tehén. Az éves tejhozam tehenenként öt esztendeje fölötte van a tízezer liternek. (A kistermelők tehenei évente 3-4 ezer litert adnak, a hozam a nagyüzemek zömében sem haladja meg a hétezret.) Nevelnek évi 1,2 millió csirkét, a vágóhídjukon levágnak napi 15 ezret ­ tehát máshonnan is vesznek ­, ez eddig azonban csupán a hagyományos mezőgazdaság és élelmiszeripar. Van azonban itt egy Bátor-Trade Kft. is, amely létrehozott egy biogázüzemet. Az a lényege, hogy szerves trágyából, élelmiszeripari hulladékból ­ a Nyírségi Szárnyas Kft. is ide szállítja a tollat, belet és más szilárd hulladékokat ­, miegyébből biogázt termelnek, abból pedig áramot. Az üzem igazából képes lenne 4 megawatt előállítására ­ amely fedezné a 13 ezer lakosú Nyírbátor áramszükségletét ­, azonban ma még egyelőre 40-50 százalékos kapacitással működik. Dr. Petis Mihály így is környezetvédelmi kitüntetést kapott az üzem létrehozásáért, amelyhez hasonló nemigen működik az országban sehol. Sőt Kelet-Európában sem.
A biogáz üzemből kikerülő szerves trágya még mindig kiváló tápanyag-szolgáltató. Azt tervezték, hogy a környéken elterjesztik a biozöldség-termelést, ez azonban még várat magára. Most hígtrágya formájában mintegy ezer hektár saját területüket öntözik vele, ahol főként takarmánynövényeket termesztenek a tehenészet számára.
­ Különös gondokat tapasztalok itt, a Dél-Nyírségben ­ mondom. ­ Miközben rendkívül magas a munkanélküliség aránya, aközben itt üzemek gyakorta munkaerő-kölcsönzőkre szorulnak, hogy üzleti terveiket végrehajthassák. Hogyan látod ezt?
­ Alapvetően így van ­ bólogat. ­ Az elmúlt időszak változásai nem voltak pozitív irányúak. Az emberek, akik kikerültek a munkavégzési szférából, igazán nem is akarnak visszakerülni.
­ Mit értesz nem pozitív irányú változásokon?
­ Egy részük nyugdíj előtti vagy középidős, mások megtalálták a helyüket a fekete szférában. Dolgoznak, csak nem hivatalosan. Hogy aztán az új szabályozással utolérik-e őket, azt nem tudom. De végül is a munkaerő-kölcsönzők is őket használják. Viszont egy komolyabb üzembe nem lehet vándor emberekkel dolgozni. Ez a legnagyobb baj ebben az egész foglalkoztatásban.
­ Úgy tapasztaltam, hogy a falvakban meglévő néhány üzem olyan munkaerőt igényelne, amire a félanalfabéta dolgozó is betanítható ­ mondom. ­ A kvalifikált munka más, azzal mintha nem lenne nagyobb gond. Gond éppen a betanított munkával van.
­ Aki nem akar dolgozni, az nem tanítható be. Itt van például a baromfivágóhídunk. Ott nagy a fluktuáció. Fölvettünk négyet, egy lett állandó dolgozó közülük. Hál' istennek, most már összeszedtük azt a létszámot, ami stabil, de még van olyan húszszázaléknyi hely, ami most sincs fix emberekkel betöltve. Az még mindig kísérlet alatt van, ahová embereket keresünk. Egy műszakban dolgozik a vágóhíd. Még egy műszakot be tudnánk állítani, de bele sem merünk kezdeni, mert nincs értelme, amíg a törzsállomány nem alakul ki. De azt is látom, hogy ez a tömeg azért keresi a végleges megoldást. A zöme le van százalékolva, vagy nyugdíjra vár. Ebben a megyében él arányaiban a legtöbb rokkantnyugdíjas az országban. Amióta az orvosi korrupciós botrányok kirobbantak e körben, azóta kevesebb embernek állapítanak meg 67 százalékos munkaképesség-csökkenést. Inkább a könynyebb ellenállás felé halad a többség, amikor ötvenszázalékos munkaképesség-csökkenést igazolnak. Ez nem nyugdíjjal jár, hanem rendszeres szociális járadéknak nevezik, és most olyan 19 ezer forintra rúg havonta. Ide menekülnek, a leszázalékolásba, a nyugdíjazásba. Ezért gondoltam, hogy ennek a térségnek meg tudnánk oldani akár ezerfős lekötéssel is a háztáji szisztémájára szervezett termelését. A munkát elvégeznék a családok, és tényleg nem nyilvántartott emberek, de mégis jövedelmük van. De hát ehhez sok minden kellene. Ez nem lehet a mi kapacitásunknak megfelelő döntés, hiszen több mindent föl kellene vállalni. Állami és családi szinten.
­ Te agrárkamarai tisztségviselő is vagy, nyilván alapos ismereteid vannak a térségből. Itt vannak üzemek, Nyírgelse, Nyírmihálydi, Nyírlugos... Kölcsönzött munkaerővel... Eközben némely településen százával vannak regisztrált munkanélküliek. Hová tűnnek el? Csak nem a fekete gazdaságban?
­ Vagy a fekete gazdaságba, vagy a leszázalékolt rétegbe, amely már ki van vonva a munkavégzési körből...
­ Tehát akiket már ki sem közvetítenek...
­ Igen. Azok az emberek, akik megszokták a szabad életet, a laza munkavállalást, azok nem is akarnak már a kötöttségek felé menni, hanem inkább a nyugdíjazás vagy a leszázalékolás irányába. És ennek a tömegnek ötven százaléka alkoholista. A mi térségünkben ennek nagyon nagy az aránya. Ez egy lezüllesztett réteg, és másra nem is nagyon alkalmas, csak „fogd meg" munkára. Belőlük komoly szakembert már nem lehet kifaragni. Ezek az emberek két dologban biztosak: abban, hogy ők az államnak eltartottjai lesznek, és csak az a fix jövedelem. Emiatt, ha kell, még jobban meg fognak betegedni. És ha az orvos korrumpálható, akkor valóban eltartottakká válnak. Ebből a félig alkoholista, félig munkakerülő tömegből sosem lesz munkaerő. Ha ezt az állam, a kormányzat átlátja, akkor azt mondhatja: hagyom, hogy azt a jövedelmet valaki más fizesse, különben nekem kell többet adnom.
­ Szóval azt mondod, hogy az egészség nem érték, a betegség pedig valóságos üzlet.
­ Tisztázzuk: ezt te mondod ­ nevet a megfogalmazásomon. ­ De valóban így lehet leegyszerűsíteni. Nem illik ugyan rá az üzlet szó. Ezeknek az embereknek ez a menekülési út létkérdés.
 
*
 
A nagykállói munkaügyi kirendeltségen először a közhasznú munkásokról beszélgetünk Hamza Zsolt kirendeltségvezetővel és helyettesével, Vámosi Zsolttal. Felvilágosítanak, mit hogyan értsek. A közhasznú munkás a regisztrált munkanélküliek közül kerül ki, ez a kirendeltség hatásköre. A közcélú munkást az önkormányzatok foglalkoztatják a rendszeres szociális segélyezettek közül. Az előbbiek foglalkoztatásának zömét a központi büdzsé fedezi (a többit az önkormányzat), és a támogatás nem mindig 90 százalékos, de vannak rétegek, amelyek foglalkoztatásához lehet ennyit megállapítani, például a romák, a 45 éven felüliek, a pályakezdők, a megváltozott munkaképességűek számára.
­ Mennyi átlagosan egyhavi támogatás? ­ kérdezem.
­ Tavaly volt nyolcmillió is, most lecsökkent, havonta 3-4 millió szokott lenni ­ válaszol Hamza Zsolt.
Hét település tartozik hozzájuk: Nagykálló város, Biri, Balkány (ez lett a megye 21. városa júliustól), Bököny, Szakoly, Geszteréd és Kállósemjén. E területen a következő a megoszlás a 2004. április 20-i állapot szerint:
 
 
 
 
 
 
 
 
Megjegyzés: a pályakezdők nem kapnak semmiféle segélyt vagy járadékot. Igaz viszont, ha foglalkoztatják őket, akkor a kirendeltség ad 90 százalékos támogatást ehhez. A regisztráltak közül 125 fővel több a férfi, mint a nő, és éppen ezren ­ tehát az összesnek több mint a fele ­ csupán a nyolc általánost járták ki, vagy még azt sem. A többiek közül 26 fő főiskolát végzett.
­ Ők milyen képesítésűek?
­ Zömmel tanárok.
Hát igen... A nyíregyházi főiskola évente ontja az általános iskolai tanárokat, a gyerekek létszáma állandóan csökken. Három egyetemi diplomás is kerül a regisztrált munkanélküliek között. Ami a korcsoportokat illeti: 665 fő még nincs harmincéves.
­ A balkányi kiugróan magas munkanélküli-arányt az indokolja, hogy ott 27 tanya tartozik a faluhoz, és nem tudnak bejárni.
­ A nyírgelseiek hat busszal hordják a dolgozókat, nem lenne gond a bejárás onnan sem ­ mondom, és ez láthatóan meglepi a kirendeltségvezetőt.
­ Ha felajánljuk a munkahelyet ­ előírás szerint megfelelőt ­, és nem vállalja, akkor töröljük a nyilvántartásból, és megvonjuk a támogatást. Ha a rendszeres szociális segélyezett nem tesz eleget jelentkezési kötelezettségének, akkor a jegyzőt értesítjük, és ő megszünteti a segélyezést.
Azért nem ennyire egyszerű. Ha a segélyezett két évből egyet folyamatosan együttműködik a munkaügyi szervezettel, akkor kaphatja tovább a segélyt. Ha valaki közülük nem veszi föl a munkát a víziszárnyas-vágóhídon, Nagykálló hiába szünteti meg a nyilvántartását, az önkormányzat ezt nem veszi figyelembe, az el nem vállalt munka után újra kezdődik a „folyamatos egy év".
­ A közhasznú munkásokra az egész megyében sok a panasz ­ mondom. ­ Általános vélemény, hogy alig dolgoznak valamit.
­ Az önkormányzattól függ ­ bólogat Hamza Zsolt.
­ Itt meglátszik a településeken az ott dolgozók munkája?
­ Talán egyedül Szakolyban.
A kiközvetítések rossz tapasztalatairól beszélgetve, a kirendeltségiek egyértelműen összegeznek:
­ Az emberek gondolkodásmódján kellene változtatni. Akinek jó helyet ajánlunk, az nem azt nézi, hogyan tudna elhelyezkedni, hanem azt, hogy miként nem. És még arra is hivatkozik, hogy neki két gyereke van.
A munkanélküli-járadék maximuma 41 760 forint, az átlagkereset 65 százaléka. Járadékot a megfelelő feltételek teljesülése esetén a munkanélküli legföljebb 270 napig kaphat, azaz kilenc hónapig. Ám a kirendeltségiek azt is látják, hogy sokak még a regisztrációban sincsenek benne. Az emlékeztető táblán kifüggesztették a Magyar Hírlap egyik régi cikkét, amely már a címében hirdeti, hogy több százezer emberről nem tudjuk, miből él.
A térség másik munkaügyi kirendeltsége Nyírbátorban van. Ennek vezetője Hamza Józsefné. A kirendeltséghez húsz település tartozik. Az április 20-i állapot szerint itt a következő volt a helyzet:
 
 
 
 
 
 
 
Itt a regisztráltak között csaknem ötven százalékkal több a férfi, mint a nő, habár korábban még nagyobb volt az eltérés. Amikor bezárt az egykori csepeli gyáregység, majd a legendás Bóni ­ ezt a növényolajgyárat privatizálta az Antall-kormány, a külföldi tulajdonos aztán leépítette ­, akkor a férfiak aránya kétszeresre nőtt. A harminc év alattiak száma 1335 fő, az összesnek 36,6 százaléka. Legföljebb nyolc általánost járt ki ­ vagy még azt sem ­ összesen 1959 fő, a főiskolát végzettek száma pedig 34 fő.
­ Milyen főiskolákról kikerülteknek nem sikerült elhelyezkedniük?
­ Az itteniek főleg mezőgazdasági képesítésűek ­ mondja Hamzáné.
A kirendeltség elemzést készített a nyírgelsei kiközvetítések kudarcáról. Úgy tekintették, hogy az üzem tényleges körzete nyolc falu ­ ezt nyilván a közlekedési lehetőségek határozták meg, habár más településekről is utaltak az üzemhez munkavállaló-jelöltet. A körzet: Nyírbogát, Nyírgelse, Nyírmihálydi, Nyírlugos, Nyírbéltek, Penészlek, Encsencs, Piricse. A baromfi-feldolgozói tanfolyam első felvételi eljárása ­ így a helyzetismertetés ­ február 18-án történt, amelyet két pótfelvétel követett. Összesen kétszáz főt hívtak be, ebből megjelent 174 fő, töröltek a rendszerből 82 főt, mert a felajánlott képzési lehetőséget nem vállalta. (Tehát itt még nem munkáról lett volna szó.) A tanfolyam végül március 29-én húsz fővel indult.
A körzetnek tekintett nyolc településen csoportos megbeszéléseket tartottak, Encsencsen kettőt is. A polgármesteri hivatalok által rendelkezésre bocsátott helyiségekben lezajlott események többségén megjelentek a polgármesterek is.
­ De néhol szinte tüntetően távol maradt a polgármester ­ mondja Hamzáné.
Ez összejöveteleken Toronicza István humánpolitikai vezető tartott toborzó beszédet, ismertette a munkavégzéssel kapcsolatos tudnivalókat és válaszolt a feltett kérdésekre.
„Kiértesítettünk összesen 821 regisztrált munkanélkülit, akik közül 712 fő jelent meg ­ áll az elemzésben. ­ A meg nem jelent együtt nem működőket töröltük a regisztrációból." A községekből összesen 180-200 fő adott be jelentkezési lapot a munkáltatóhoz. Közülük 92 főt vettek föl, s a mai napig kb. 17 főnek már próbaidőn belül megszűnt a munkaviszonya.
Akiket töröltek, viszont ismét jelentkeztek, azt vissza kell venniük, újra regisztrálniuk kell. Ez ilyen pacuha szigor.
Március és április folyamán a Nyírségi Szárnyas Kft. további munkaerőigényeket jelentett be, összesen 135 főre. Ezekre 168 főt közvetítettek ki, hatvannyolcat fölvettek, tizennyolcan nem vállalták, hatan egészségi okok miatt alkalmatlanok, tizenkettőt a munkáltató nem alkalmazott, hatvannégynek az ügye a helyzetértékelés időpontjában még lezáratlan.
A kiközvetítések során azokat a munkavállalókat irányították Nyírgelsére, akik az előzetes tájékoztatásokon részt vettek, és munkavállalási szándékukat is jelezték. Jellemző egyébként, hogy a csaknem száz főből az egészségügyi vizsgálat harminckilencet alkalmatlannak minősített. Ez akkor is sok, ha az élelmiszer-termelésben az egészségügyi követelmények az átlagosnál keményebbek.
A feltöltés nehézségeiről így ír az értékelés: „A munkavállalási szándék Nyírgelsével kapcsolatban igen alacsony, és ez már a csoportos megbeszélések során is kiderült az ott megjelentek számából és az ott elhangzott hozzászólásokból. Többen abban a hitben adták be a jelentkezési lapjukat, hogy amennyiben ezt nem teszik, akkor megszűnik az ellátásuk ­ magyarán nem kapják mindazt, amit addig megkaptak. Alátámasztja ezt az is, hogy az ebből a körből munkába állók már próbaidőn belül egyre nagyobb számban szüntetik meg a munkaviszonyukat, és térnének vissza a rendszerbe. [Itt a rendszer a munkanélküli-regisztrációt és támogatást jelenti.]
A visszatérő munkavállalókkal történt ügyintézői beszélgetésekből leszűrhető egy negatív tapasztalat is, miszerint a munkáltató nem megfelelő módon bánik a munkavállalókkal, azokat sok atrocitás éri a munkahelyi vezetők részéről, durva a hangnem, nem minősíthető a viselkedés, nem emberhez méltó a bánásmód. Ez rányomja a bélyegét az ottani munkahelyi légkörre, teljesítményre és az egyébként sem vonzó munkahelyi körülményekre. A munkavállalók körében ezek a vélemények szállóigeként terjednek, ami tovább nehezíti feladatunkat, amennyiben ilyen munkahelyre próbálunk munkavállalókat közvetíteni."
Ezen el kell gondolkodni. Az üzembe bejön napi húszezer kacsa. Egy műszakban. Le kell őket vágni, meg kell tisztítani, be kell csomagolni, le kell fagyasztani, a tollukat, belüket el kell takarítani, mindezt szigorú élelmiszer-higiénés követelmények között, amelyeket tűzzel-vassal meg kell tartani és tartatni. Ha nem sikerül, akkor az üzem léte van kockán, bezárják, az sem tud majd megélni, aki dolgozni szeretne. Mit tehet ilyenkor a másfél milliárdot befektető tulajdonos, mit a technológus, a művezető meg a többi? Követel, persze. Ha kell, szép szóval, ha nem használ, akkor keményen. És gyakran nem használ. Hogy fürdeni muszáj? Igen. Hogy pisilés után is kezet kell mosni, sőt fertőtleníteni is a kezet? Igen. De ezeknél még nagyobb gondok is vannak. Láttam egy jegyzőkönyvet, amelyet azért írt az őr, mert a dolgozó nem akarta lemosni a fertőtlenítőben a csizmáját. Ez persze munkaruha. De hogy erélyes felszólításra se legyen hajlandó rá? Mit tennék én a higiénés megbízott helyében? Hiszen a jegyzőkönyv nem megoldás. A csizmának is tisztának kellene lennie.
­ Tessék mondani, valósak ezek az indokok, vagy csupán kifogások?
­ Áh, dehogy valósak! ­ legyint nevetve Hamzáné. ­ Kifogások! Nem érdekeltek a családok abban, hogy állandó munkát vállaljanak, ha legalább az egyik szülő szociális segélyezett.
Már éppen azzal akartam érvelni, hogy a Bátor-Coopnál is csúnyán nézhetnek a művezetők, mert négy felvételisből három onnan is megpattan. Vagy ­ amint hírlik ­ Nyírmihálydiban és Nyírlugoson is munkaerő-kölcsönzőkkel dolgozott tavaly a két konzervüzem.
­ Ilyen itt az emberanyag ­ mondja Hamzáné, és biztosan igaza van, de azért ellenkezem.
­ Romák, nem romák... A világ legkorszerűtlenebb munkaerejével kellene világszínvonalú termelést folytatni... Nincs megoldás?
­ Szerintem nagyobb türelem kellene hozzájuk, kicsit bele kellene őket szoktatni az üzemi rendbe, s amellett a fegyelmet megtartani. Hogy ilyenek, annak az az oka, hogy folyamatosan így foglalkoztatták őket. A falvakban például közhasznú munkán. Fél napot könyökölnek... Megszokták ezt az emberek.
­ Futja az adófizetők pénzéből ­ undokoskodok. ­ Hol látszik meg mégis a közhasznú munkások tevékenysége?
­ Egyedül Nyírlugoson. Ahogy ott foglalkoztatják őket, olyan a mesében sincs. Az példa! Ott fel tudnak mutatni konkrét eredményeket. Velük építették a tűzoltó szertárat, a mentőállomást, és sorolhatnám a felújításokat is. Volt annyi eszük, hogy melléjük adtak egy-két irányító embert, aki aztán összefogta őket. Máshol nem hallgatnak az ilyen felügyelőre, munkairányítóra, nem is mer szólni, mert még levernék a derekát.
­ Mi lehet a megoldás? Mi csábíthatja ide a befektetőket?
­ Messze elkerülnek bennünket. Itt volt Nyírbátorban a Ruggeri Cipőgyár. Végtelenül sajnálom. Tudom, hogy a termékeik elsőrangúak. A modellek is, a minőségük is. Ott egy megszokott, stabil gárda dolgozott. Még a termelékenységgel sem lehetett baj. De hát az olcsóbb munkaerő... Úgy tűnik, áttelepítik az egészet Erdélybe.
Aztán tovább az értékelés:
„Az elmúlt hónap folyamán, a csoportos megbeszéléseken a képzés és a munkalehetőség felajánlása miatt bennünket is sok atrocitás ért a munkavállalók részéről. A kényszer és a kétségbeesés őszinteségre sarkallta őket. Emiatt utánanéztünk, mi a csekély munkavállalás kedv oka, annál is inkább, mert a körzetben az elmúlt 10­14 évben még soha nem volt ennyi munkalehetőség szakképzetlen munkaerő részére.
Összeszámoltuk egy átlagosnak minősíthető háromgyerekes munkanélküli család (esetlegesen roma) szociális bevételeit:
 
 
 
 
 
 
 
Ezenkívül még egyéb támogatásokat is igénybe vehetnek:
Óvodai támogatást kaphat a munkanélküli szociális támogatásban részesülő szülő, melynek összege gyerekenként 4-5 ezer forint. Iskolás gyermek után ötvenszázalékos étkezési támogatásra jogosultak, amely kb. 2500 Ft. Gyógyszertámogatásra egy évben egyszeri alkalommal maximum hétezer forintot kaphat. Lakásfenntartási támogatásra hat hónapon keresztül havi háromezer forint támogatást igényelhet. Ezeket visszaosztva: egy hónapra kb. 10­15 ezer forint támogatáshoz juthat.
Ezenkívül alkalmi munkát vállalhatnak, napi 2500­3000 fointért. Ebben nincsenek rendszeres munkavégzésre kötelezve.
Ezeket szembeállítva az általunk kínált bruttó 53 000 forintos minimálbérrel, étkezési hozzájárulással, munkába szállítással, a nem vonzó munkakörülményekkel, az esetleges atrocitásokkal ­ ez a kettő nem versenyezhet egymással. Hozzá kell még tennünk, hogy a munkavállaló mindkét esetben jogosult ingyenes egészségügyi ellátásra."
[A dőlt betűs kiemelések tőlem származnak ­ K. I.]
­ Milyen ágazatokban tudnak feketén elhelyezkedni? ­ kérdezem.
­ Azt mi nem vizsgáljuk, az a munkaügyi felügyelőség dolga ­ válaszolja Hamza Józsefné. ­ Legföljebb a benyomásaimat mondhatom. Például a biztonsági őrök gyakorlatilag mind... Amikor megkapja a kiközvetítő lapot, már úgy jön ide, hogy ő beteg... A kereskedelemben a dolgozóknak legalább fele... A Ruggeri Cipőgyárat bezárják ­ háromszázötvenen dolgoztak ott ­, de a környéken van legalább hat cipőüzem, meg a városban is három... Bedolgoznak. Ugyanez a jellemző a varrodákra. Azután jön a mezőgazdaság.
­ Mely ágazataiban?
­ Igazából mindegyikben. Megvannak a körök, a csoportok, és minden nagyobb mezőgazdasági vállalkozónak a saját emberei. És mindet feketén foglalkoztatja. Ritka a kivétel. A dohánytól a különböző gyógynövényekig... Még ide sorolom az erdészetet is, a telepítéstől a művelésig, ritkításig, kivágásig. Az almáról meg ne is beszéljünk, bár lassan sok almáskert kimegy. És a meggy is a szokásos.
­ Az alkalmi munkavállalói könyvecskét sem váltják ki?
­ De, elég sokan kiváltották.
És kapok egy részletes tájékoztatót erről a lehetőségről. A könyvecskét a munkavállaló vagy a munkaügyi kirendeltségen vagy az önkormányzatnál igényelheti. Ezzel a tizenhatodik évüket betöltöttek dolgozhatnak, vagy a tizenöt évesnél idősebb diákok. A könyvecskével hosszan tartó munkaviszonyt létesíteni nem lehet, noha az alkalmazása munkaszerződésnek minősül, és a jogszerű munkaviszony keretében való foglalkoztatás egyik formája. Ezzel segít a munkavállalónak a kétszáz nap összegyűjtésében, amely szükséges a munkanélküli-ellátás megszerzéséhez, és más előnyökkel is jár, például a nyugdíjhoz szolgálati idő gyűjtésével. Ha az illetőnek éves jövedelme nem haladja meg a 433 333 forintot (hogy ezt ilyen pontosan melyik észtalicska számolta ki?), és más bevallásköteles jövedelme nincs, akkor az alkalmi munkával szerzett bért nem kötelező bevallani.
És hogy mennyi a közteherjegy? Ez a napszám összegétől függ, ötszáztól ezerötszáz forintig terjedhet. Ha viszont a napszámos regisztrált munkanélküli, akkor ez is kedvezményes, és az előírt összeg csupán kétszáz forinttól nyolcszáz forintig tart.
­ Most május elejétől változott a helyzet ­ mondja Hamzáné. ­ Tavaly, ha ellenőrizték a vállalkozót, akkor ráért napközben megvenni a postán a közteherjegyet, és este a könyvecskébe ragasztani. Érezték az emberek, hogy ez egy jófajta kibúvó, és valljuk meg, az is volt. Ott a könyv: ha muszáj, beragasztják a bélyeget... Most májustól tehát megváltozott a szabály, habár még nagyon sokan nem tudják, hogy az alkalmi munkavállalói könyvecske is az EMMA hatálya alá került.
Mi az EMMA? Az Egységes Magyar Munkaügyi Adatbázis. Hogy mit ér, az természetesen az idő múlásával derül ki.
­ Ez a májusi változás azt jelenti ­ folytatja Hamzáné ­, hogy be kell jelenteni, ha foglalkoztatok valakit.
­ Utólag?
­ Nem, hanem előző nap vagy aznap reggel. Az a jó ebben, hogy a felügyelő belelát a rendszerbe.
­ Sokat nem tudok az EMMA-ról ­ ismerem el ­, viszont olyan véleményeket olvastam róla, hogy rettentő drága, cserébe rettentő keveset ad.
­ Az ellenőrzés szempontjából nagyon jó lesz ­ mondja Hamzáné, és el kell hinnem neki.
*
 
­ Miért nem sikerül a Dél-Nyírségben megfelelő munkaerőt összeszedni az ezt kérő élelmiszeripari vállalkozásoknak? ­ kérdezem Gál Sándort, a megyei munkaügyi központ igazgatóját. ­ Miért nem lehetséges huszonhét településről kiközvetíteni két-háromszáz dolgozni akaró munkanélkülit?
­ Mert a foglalkoztatáspolitika mellett létezik szociálpolitika is, családvédelmi politika is, és mindenféle szociális ellátó rendszer, amelyeknek a működtetése az arra rászorulókat esetenként a felajánlott bérnél kedvezőbb helyzetbe hozza. Az a térség nem arról híres, hogy az ipar túlságosan magas béreket kínálna. Na most. Ha e bérek a szociális rendszerben elérhető állami támogatásokkal sem tudnak versenyképesek lenni, akkor a munkanélküli inkább kizáratja magát abból az ügyfélkörből, amelynek segítésére mi lennénk hivatottak. Nem fogadja el az 53 ezres bért, plusz étkezési hozzájárulást...
­ De hát mit ajánljon az ipar a nyolc általánost kijártaknak, vagy azoknak, akik még addig sem jutottak?
­ Ha az állam az egyik kezével támogatja a szociális rászorultság alapján a rászorulókat, akkor tessék az iparnak versenyképes béreket kínálni. És beszéljenek olyan hangon ezekkel az emberekkel, hogy ők ne érezzék: kisebbséghez tartoznak. Ez a türelem még nincs meg mindenhol. Ilyen munkahelyhiányos térségben, mint ez a megye, nagyon nehéz megmagyarázni a cégnek saját magának is, hogy nem tudja feltölteni a létszámát. Az a válaszom, hogy 70­100 ezer forintos keresetek felajánlása esetén nem ez lenne a problémája. Igen, úgy gondolja néhány cég, hogy 53­60 ezer forintot felajánlva mazsolázhat a munkanélküliek között, és nem kell attól tartania, hogy nem fognak odamenni az emberek. Csakhogy nagyon téved! Ugyanis ma az atípusos foglalkoztatási formák is a munkanélküliek rendelkezésére állnak. El tud menni napszámba, legálisan, alkalmi munkavállalói könyvvel. Ezt kiváltotta a munkanélküli, és fenntartja a kapcsolatot a munkaügyi kirendeltséggel. A munkaadója a kötelező járulékfizetési terheinek a háromnegyedétől megszabadul. Az igaz, hogy a munkavállaló elméletileg nem tartozik a huzamosan foglalkoztatott körbe, viszont jövedelme van. Naponta akár 2500 forint is. És ha ezt a jövedelmet kötelező jelenléttel, műszakba járással, kötöttségekkel nem tudja megadni a munkáltató, akkor...
Jómagam az atípusos foglalkoztatáson nem napszámot értek, hanem részmunkaidős alkalmazást vagy távmunkát, de lehet, hogy tévesen gondolom.
­ Az a kérdés tehát, hogy a munkáltató mennyi bért tud kínálni ­ folytatja Gál Sándor. ­ Mennyire piacképes a termék, mennyiért tudja eladni. Ha ez nem jön össze, akkor azt kell mondanom, hogy a második műszak nem a munkaügyi központon múlik. Nyolcszáz embert mozgattak meg a kirendeltségek, és felvettek vagy hetvenet. Ez itt a válasz. Kérdés, el lehet-e tartani az 53­60 ezer forintos bruttó keresetből négy gyereket.
­ És milyen türelemre tetszett gondolni a munkáltatónál? Például Nyírgelsén az lenne a türelem, hogy a dolgozó ne fürödjön meg műszak előtt, ne mosson kezet vécéhasználat után, ne tartsa meg az élelmiszertermelés amúgy szigorú higiénés szabályait....?
­ Én nem ezt mondtam, nem erről beszéltem.
­ Mert ha ezt türelemmel fogadják, akkor ez az üzem nem sokáig él.
­ Nem erre gondoltam, hanem az irányítás stílusára, a hangnemre. Kisebbségi problémát látok benne. Nincs-e diszkrimináció, nincs-e olyan gyakorlat a munkáltatónál, amely elriasztja a munkavállalókat. Emiatt érdemes lenne megkérdezni a munkanélkülieket, azokat, akik nem vállalták, miért nem hajlandóak odamenni. Nekünk ezzel kapcsolatban van panaszos levelünk. Olyan panaszos levelek, melyek azt sugallják, mintha ott a dolgozókkal a bánásmód nem lenne tisztességes. Nem másról van szó, a hangnemről. Személyesen tettem ígéretet, hogy mindent elkövetünk: indulhasson a második műszak.
­ Én meg nem azt mondtam, hogy nem tettek meg mindent, hanem azt, hogy tavaly másképpen kellett megoldani, mert nem sikerült ­ ellenkezem. ­ Az idén még eztán indul. A felvettek és sebtében távozottak között ­ megvan a névsorom ­ talán ha minden negyedik dolgozó roma. Ez nem kisebbségi kérdés. Ám térjünk más témára: Tavaly összesen hány munkanapra való alkalmi munkavállalói bélyeget inkasszált a megye munkaügyi szervezete?
­ Tessék várni, ezt az adatot meg kell keresnem, de így legalább pontos lesz. ­ És valóban nem telik bele két perc, már sorolja is: ­ Tavaly 35 157 munkavállalási alkalom, amely 70 770 munkanapot jelentett.
­ Mi az a munkavállalási alkalom? ­ értetlenkedem szokásosan.
­ Hogy ennyiszer lépett be alkalmi munkára. Mindkét adat négyszeres a 2002. évihez képest. A munkavállalók száma 7500 fő volt, ez az előző évinek a két és félszerese.
­ Mennyire elterjedt a fekete foglalkoztatás a megyében?
­ Hát azt nem tudom. Az tudja, aki ellenőrzi, a felügyelőség. Hasalni meg nem akarok.
­ Az imént elsoroltak bizony szép számok. De vannak még szebbek is ­ mondom. ­ Egy tonna meggy leszedése jó munkaerőkkel húsz munkanap. A megyében 13 ezer tonna terem. Becslésem szerint a szükséges 260 ezer munkanap 80 százaléka napszám. Ez kétszázezer munkanap. Egy hektár alma éves metszési és szedési munkaigénye átlagosan negyven munkanap, persze csomagolás nélkül. Cirka húszezer hektáron ezeket napszámosokkal végeztetik ­ vannak más megoldások is ­, ami évente 800 ezer napszámot jelent. Egyedül a dohánytermelők dicsekedtek vele, hogy 15 ezer embert „tartanak el", és ennyi a mostani színvonalon szükséges is a megyében elültetett négy- és hatezer hektár között billegő dohánytermesztéshez. A munkaerő 90-95 százaléka napszámos, mivel általánossá váltak a nagyobb ­ húsztól negyven hektárig terjedő ­ területen dolgozó vállalkozások. Ez minimum kétmillió napszám évente, mivel ismereteim szerint a munkaszerződések csupán ezrelékekben fejezhetők ki. Ez így évi hárommillió napszám. A kisebbeket ­ a szilvát, az uborkát, zöldséget, gyógynövényeket vagy az erdőgazdálkodást ­ most nem is említem, mert még nem tájékozódtam, vagy nem tudom fölmérni azokat, s nem említem a más ágazatokban, iparban, kereskedelemben folyó gyakorlatot sem. Vizsgálta ezt valaki?
Később kiderült, hogy a dohányban nem 15 ezer, hanem „csupán" 12 500 főnyi alkalmi munkavállaló dolgozott, a megyében cirka tízezer, viszont az is kiderült, hogy a kilencezer hektár zöldségben a különbözetnél jóval több, így a hárommilliós számmal szinte decensen elnéző voltam.
­ Mi nem vizsgáltuk, az biztos. Azt eddig is tudtuk, hogy a vállalkozóknak egy kemény magja régóta vallja, hogy lehetetlen ma már magyar munkaerőt találni megfelelő mennyiségben.
­ Az elsoroltak zömét magyar napszámosok végzik ­ teszem hozzá.
­ A külföldiek esetében akár 25 százalékos is lehetett a fekete foglalkoztatás aránya, most azonban könnyebb szezonális munkára, maximum százötven napra külföldi munkaerőt szerződtetni.
­ Hamza Józsefné részletesen tájékoztatott erről Nyírbátorban ­ mondom ­, sőt arról is, hogy a külföldi munkavállalási kérelmét immár tizenöt napon belül el kell bírálni. Igaz, hogy ez a magyar hivataloknál valóságos szentségtörés ­ a Kádár-korban harmincnapos ügyintézésre szocializálódtak ­, de megemlítettem a kirendeltségvezető hölgynek, hogy szerintem erre tizenöt percnek elégnek kellene lennie. Nagyon csodálkozott a szavaimon. Nyírgelse viszont panaszkodott: a kérelmeket olyan sokára bírálták el, hogy addig elmúlt a kacsaszezon.
­ Az új szabályozás azért kicsit segít a gondokon.
­ Igaz. Még hozzáteszem viszont az előzőkhöz, hogy az ECOSTAT tavalyi felmérése szerint 200 ezer ember teljesen feketén dolgozik az iparban és a tercier szektorban. Közülük nyilván jut a megyébe is.
­ Azt meg kell érteni ­ figyelmeztet Gál Sándor ­, hogy az emberek úgy élnek meg, ahogyan tudnak, ha munkahelyhiányos térségben laknak. Itt van a benzinturizmus. Korszerű üzemek kellenének oda, ahol nincsenek. Egy árvizes vásárosnaményi térségben az ember nem is tud másra gondolni, csak arra, hogy olyan versenyképes ipari üzem kellene, amivel ez a térség visszavonzaná az embereket. Hazahívná.
No, itt megállok a nálam szokásosan későn leeső tantusz miatt. Ez a dilemma a megyében több mint négy évtizedes. Ipart ide! Az igaz, de milyet? Ha automatizált üzemek települnek le, azokhoz se sok, se képzetlen dolgozó nem kell. Mi lesz akkor itt a nyolc általánosos meg a félanalfabéta tízezrekkel? Ha meg tömegmunkára épülő ipar ­ és ilyen az élelmiszer-feldolgozás ­ jön ide, akkor ott nem lehet rúgkapálni a bérekkel. Meg kell jegyeznem: az élelmiszeripart itt indokoltan húzóágazatnak tekintették, és én is annak tekintem. Csakhogy a meglévő üzemek jókora hányada ­ most még nem tudom, mekkora hányada ­ képtelen az Európai Uniónak az élelmiszer-előállításra vonatkozó normáit teljesíteni, vagyis nem lesz sose verifikációja. Azokat az üzemeket pedig be kell zárni. Avagy máris be kellett. Másokat pedig az üzleti konkurencia kényszerít feladásra.
­ Személyesen tárgyaltam Orosházi úrral, és a Hajdú-Bét csődje után az egyik potenciális segítőnket láttam benne a foglalkoztatási nehézségeinkben ­ mondja Gál Sándor. ­ De amikor az elérhető kereseteket össze kellett hasonlítani...
­ A szociális támogatásokkal és a rendszeres napszámokkal Nyírgelse sem tud versenyezni ­ szakítom félbe. ­ És senki más hasonló sem! A másik kettő együtt szép szám!
­ Nem állítom, hogy tökéletesen működne minden a bérprobléma megoldásával, tehát ha azt egy kicsit srófolni lehetne, akkor... Kisvárdán is magasabbak voltak a bérek, Debrecenben is...
­ Egyiket sem lehet a nyírgelsei kiközvetítettekhez hasonlítani ­ vetem közbe. ­ Mindkét helyen több évtizedes gyakorlat állt a dolgozók mögött. Debrecenben baromfis dinasztiák nőttek föl! A gyakorlat pedig érték. Ezek mellé se higiénés brigádot nem kell már fölállítani, sem a munkában fogni a kezüket...
Gál Sándor bólogat, ezt elismeri.
­ Azért mindenképpen elgondolkodtató körülmény ­ folytatja ­, hogy valóban nemcsak romákról van itt szó, hanem nem romákról is. Hogy egy térségben a kilencvenes években kialakult hosszú távú munkanélküliekből nem lehet megmozdítani effektíve százötven embert. A nyolcszázból... Keveset beszélünk arról is, hogy már a nyolcvanas években ezt a megyét a rokkantak megyéjének titulálták, mert az országos átlag négy százalék helyett itt nyolc százalék a rokkant.
Megjegyzem: noha a romák egészségi állapota sokkal rosszabb a többi magyarénál ­ ezt a vélekedésemet olykor különféle vizsgálatok is igazolják ­, tapasztalataim szerint soraikban mind a rokkantsági nyugdíjasok, mind a rendszeres szociális járadékosok aránya sokkal kisebb, mint az átlag. Cinikus barátom szerint a cigányoknak sosem volt pénzük a korrumpálásra, ezért maradtak hoppon.
­ Ha a képzetlen munkaerőt nem szorítjuk rá, hogy színvonalasabb munkát végezzen, hanem megelégszünk vele, hogy kapálgat a dohányföldön, akkor a büdös életben nem fogjuk felzárkóztatni ezt a térséget ­ mondom keserűen. ­ Ennek a képzetlen, maximum nyolcosztályos, gyakran a nevét leírni is alig tudó munkaerőnek jókora része nincs harmincéves. Nemcsak a romákra érvényes ez!
­ Amit valóban fejleszteni kell: az igényesség meg a tanulékonyság ­ válaszol Gál Sándor. ­ Viszont az iskolapadba beültetni a nagyon egyszerűen gondolkodó embert nem lehet. Nem ül oda. Nem ezt látta évtizedeken át. Ezt tapasztaltuk a Flextronics benépesítésénél Nyíregyházán. És persze nehéz volt a három műszakot is megszokatni a dolgozókkal. Ők a környező bokortanyákról is hordják az embereket.
­ És nyilván nehéz rábírni őket erre a rendre, mert van egy kiskapu, ahol ki tudnak csusszanni.
­ Így van, és nagyon fontos, hogy nincsenek hozzászokva: állni a szalag mellett, és ott ütemesen dolgozni.
Fortélyos dolog ez: mindenkinek megvan a maga igazsága. A munkanélkülinek, aki a kedvezményezettségétől nem szeretne megválni, de mégis meg akar élni s eltartani a családot. A gazdálkodónak, akinek bármiképpen is, de munkaerőre van szüksége, hogy a terveit megvalósíthassa. Ugyanez érvényes a különféle ipari üzemekre. A munkaügyi szervezet ­ noha a foglalkoztatáspolitika kudarcairól aligha tehet (és a sikereiről sem túlzottan) ­ több bért szeretne a kiközvetítetteknek, mert akkor talán nem lennének ilyen gondok a feltöltésekkel. És ama kormánypolitika is szerfölött indokolt, amely szeretné a legnehezebb sorsúak életét valamiképpen megkönnyíteni.
 
*
 
Nyírbogáton, ebben a háromezer lelkes faluban több mint háromszáz regisztrált helybeli munkanélkülit, támogatásra jogosultat tartanak számon. Pedig első látásra bárki megállapíthatja, hogy itt szó sincs szegénységről. Ellenkezőleg. Utcáin olykor egymás mellett sorakoznak a legalább 150 négyzetméteresre, máskor inkább kétszázasra becsülhető paloták. (És ez jellemző ennek az amúgy igencsak nyomorúságosnak tartott térségnek más településeire is!) Kisebb részükön látszik, hogy két-három évtizede építették, de egészen friss, szinte vakolatszagú is akad bőven. Egy helyi súgóm azt mondta róluk, hogy mit képzelek, a falusi gazdasági elitnek mennyire volt érdeke az uniós csatlakozás. Semennyire! Nekik ­ így az ismerős ­ az lett volna a legjobb, ha semmi sem változik, folytathatják a meggazdagodásnak azt a sunyi módját, amely eddig oly sikeres volt a számukra.
A polgármesteri hivatal előtt álló fa törzsére kiragasztott felhívás: A nyírmihálydi konzervüzem fölvenne 70-80 dolgozót. Nyírmihálydi innen a második település, talán tíz kilométerre a főúton.
Széjjelnézünk a faluhoz tartozó István-tanyán, néhány munkanélkülit keresve. Egy kivételével senkit nem találtunk. Volt, ahol bezárt kapu fogadott, másutt a szomszédasszony újságolta, hogy kis fát kapálnak ők is, mint a tanyáról sokan.
Pável Szilviát azonban megleltük. Ő tíz napot dolgozott Nyírgelsén.
­ Engem nem kiközvetítettek, bár regisztrált munkanélküli vagyok. Én úgy mentem oda magamtól.
­ Miért számolt le olyan gyorsan?
­ Innen a falu három kilométer, és a busz onnan indult. Odáig gyalogolni kell, meg vissza is. Ez különösen este nem jó. Most indul Nyírmihálydiban a konzervüzem. Az nem is két műszakos, hanem három műszakos, mégis jobb lesz, mert az önkormányzat azóta vállalta, hogy innen bevisz bennünket a buszmegállóba. Úgy tudom, hetvenketten jelentkeztünk oda munkára. Én minden évben dolgoztam a konzervszezonban, például Nyírlugoson.
­ Nyírgelsén miért számoltak le olyan sokan?
­ Azt mondták, hogy csúnyán beszélnek velük. Egy Tamás nevű műszakvezetőre panaszkodtak, aki állítólag az igazgató liblingje.
­ Önnel is csúnyán beszélt ez a Tamás?
­ Velem nem. Volt azért egy eset, amikor a szokásos napi huszonegyezer kacsán kívül még beérkezett hatezer liba is. Ráadásul a libát föl kell darabolni, ami hoszszú idő. Ez aztán senkinek nem tetszett.
Ha a tervezet ellenére beérkezik egy ilyen szállítmány, annak szinte biztosan állategészségügyi okai vannak. Április vége felé pedig a törzsállomány ­ mert nyilvánvalóan arról lehetett szó ­ termelése, a tojáshozam már egyre kisebb, úgyhogy a nagyobb bajt megelőzendő mindenképpen a vágóhídra kell irányítani a veszélyeztetett, de még nem beteg madarakat.
­ Itt mennyien járnak napszámba?
­ Sokan. De én nem vállalok napszámot ­ mondja, és el is hiszem. Törékeny testalkata nem éppen kapálásra termett. Meg aztán a többiektől eltérően dél múltával is itthon van.
 
A falu fideszes polgármesterét, Simon Miklós országgyűlési képviselőt kérdezem.
­ Mi a véleménye a Dél-Nyírségben kialakult munkanélküliségről?
­ Többirányú tapasztalatom van. A munkanélküliek kétharmada örül, ha bárki munkahelyet ajánl, egyharmaduk viszont nem is nagyon akar dolgozni. Elég szomorúnak tartom azt is, hogy sokaknak azért kellett megszüntetni a segélyezését, mert többszöri felszólításra sem ment el a kiközvetítésre, sőt kizavarta az ügyintézőt. Közben a feleség sírva jött, hogy a család éhen hal ­ a férje alkoholista. Másik eset. Személyes ismerősöm egy debreceni cukorkaüzem vezetője. Hatvan-hetven dolgozóra lett volna szüksége. 2001 végén felhívást tett közzé, és nettó hetvenezer forintos fizetést ígért. Az önkormányzat vállalta volna, hogy az embereket behordja Debrecenbe busszal. A felhívásra a három faluból ­ Nyírbogát, Nyírgelse, Nyírmihálydi ­ száznyolcvanan jelentkeztek. A helyben tartott előadásra legföljebb talán nyolcvan fő volt kíváncsi. Amikor a bemutatóra vitték az embereket, tízen jöttek el. Végül egy ember vette föl a munkát. Bár megfogadtam, hogy ebből elég, azért két kisüzemet sikerült idehoznom. Az egyik az István-tanyán a régi óvodaépületben dolgozik, a másik a faluban, a régi kultúrházban. Harmincöt-harmincöt főt foglalkoztatnak. Tehát úgy gondolom, hogy ha az önkormányzat akar, akkor aktívan tud a munkahelyteremtésben segíteni, bár én nem hinném, hogy ez önkormányzati feladat lenne.
­ Ezeket az üzemeket feltöltötték?
­ Fel. Itt szívesen dolgoznak. De sok a csökkent munkaképességű is. A fél falu az. A mezőgazdaságban elhasználódtak az emberek. Errefelé településenként a felnőtt lakosság egyharmada csökkent munkaképességű.
Ahogy Petis Mihály mondta: ez a menekülési útvonal. Ha egy 50 százalékos csökkent munkaképességű ­ a túlnyomó többség mostanában ilyen minősítést kap ­ havonta mindössze bő húszezer forint rendszeres szociális járadékot kap, az is valami, és mellette el lehet járni napszámba. Vagy őstermelőként paradicsomot termelni akár a nagymama nevére is, viszont akkor napszámosokra is szükség lesz a munkacsúcsok idején.
Ám a cukorkaüzem által kínált fizetés meredeken cáfolja Gál Sándor igazgató vélekedését, hogy magasabb bérekkel kellene operálni, és akkor megoldhatók lennének a gondok. Vagy legalább esély lenne a megoldásra. Ez a történet élesen világítja meg, mennyire összetett, bonyolult és sokrétű társadalmi gubanccal állunk szemben.
­ Milyen megoldások lennének célszerűek a foglalkoztatási politikában?
­ Az eddigi módszer megfelelő volt. Sajnálatosnak tartom, hogy a kormány éppen a fogyatékosokat foglalkoztató szervezetektől vonja meg a támogatást. Nem tartom üdvös dolognak, mert a 21 ezer forintból, amit a csökkent munkaképességűek kapnak, megélni nem lehet. Lehet ésszerűen kezelni a munkanélküliséget, ahogyan annak idején a polgári kormány tette. Kész tervünk volt rá, hogy a térséget hogyan zárkóztassuk fel. A mi elképzelésünknek három pillére volt. Az egyik a nemzeti parkok kialakítása. Ez azért lett volna kedvező, mert a gazdák plusztámogatásokhoz jutottak volna. A második a vállaji határátkelő megnyitása, és a hozzá vezető infrastruktúra elkészítése. Ez ennek a térségnek az egyik kitörési pontját jelentette és jelenti, mert nekünk sikerült megvalósítanunk. A harmadik pillér pedig, hogy a térségbe mezőgazdasági feldolgozóipart kell telepíteni. Ennek folyománya volt a bátorligeti cirokfeldolgozó, a mérki húsüzemé, a penészleki tejüzem, a nyírbátori biogáz és baromfi-feldolgozó üzem. Mind a mi időnk alatt valósult meg! És ehhez jött mintegy kétmilliárd forint támogatás. Akkor nyert pályázatot a nyírgelsei baromfi-feldolgozó üzem is. Letettünk az asztalra valamit, ami több száz embernek adott munkalehetőséget. A biogáz és a nyírbátori baromfi-feldolgozó üzemnél az volt a szisztéma, hogy az egy gazdaszövetkezetet szolgál ki. A gazdaszövetkezetnek lett volna a feladata, hogy megtermeli hárommillió baromfi (= csirke ­ K. I.) felneveléséhez a szükséges húszezer tonna takarmányt. Ez tudatos építkezés volt.
A csirkevágóhidakról. Jelen pillanatban úgy tudom, hogy a megyében csirkét vágnak Nyírbátoron kívül Kálmánházán, Rétközberencsen, Székelyben, Petneházán és Kisvárdán, habár szinte biztos, hogy ismereteim nem teljes körűek. Ennyi is túl sok. Ezek közül a legnagyobb, a kisvárdai sem bírta el az üzleti viszonyok nyomását, a Hajdú-Bét csődjével együtt bezárták, csak a Petneházát is tulajdonló Baromficoop erőteljes támogatásával lehetett ismét működésbe állítani, és talán a dolgozók felének továbbfoglalkoztatásával. E vágóhidak nem lesznek képesek túlélni a következő éveket, még helyi ellátásra is indokolatlan volt a fejlesztésük és indokolatlan a fenntartásuk is, mint ahogy arra Bábolna a kisvárdai üzem bezárása előtt rá is jött.
­ Aztán itt volt Nyírbátorban a Ruggeri ­ folytatja a polgármester. ­ Ennek az új üzemét most építették, ebben nyolcvan ember két évig dolgozott. És most meg azt kell megérni, hogy az egész céget tönkreteszik politikai okok miatt.
Vegyük úgy, hogy Simon Miklósnak ez utóbbi megjegyzése pártjának attitűdjéből ered, ugyanis a Ruggeri nem tönkrement, hanem áttelepül Erdélybe. Szorítja erre a cipőüzletben kialakult világtendencia, a gyilkos verseny, és szüksége van a még nálunk is olcsóbb munkaerőre. És hát az egészből tökéletesen hiányzott a politikum. Mi köze van ehhez a kormánynak? Ám meg kellene kérdeznem Simon Miklóstól azt is, hogy ha annyira sikeres volt a „polgári kormány", akkor miért van még ebben a térségben mindmostanáig több ezer munkanélküli. De nem akarom tovább élezni a helyzetet, így könnyebbet kérdezek:
­ Nyírgelsét világszínvonalú üzemnek tartom. Mi okozhatja, hogy ilyen üzemek nem rendelkeznek elegendő munkaerővel, és más térségekből kölcsönzött dolgozókkal kell megvalósítaniuk üzleti terveiket? És nincsenek egyedül! Petisék nem merik elindítani a második műszakot, Nyírmihálydi és Nyírlugos pedig tavaly ugyancsak munkaerő-kölcsönzésre szorultak.
­ Úgy látom, hogy ezek az üzemek nem képesek vonzó bért adni, mert a világpiacon a mezőgazdasági termékek árai nyomottak. Csak egészen alacsony bérekkel tudnak versenyben maradni. Piacgazdasági viszonyok közepette azonban ezek az emberek néhány tízezer forintért nem fogják eladni a munkaerejüket. Ezért még el sem lehet ítélni őket. A polgári kormány éppen azt szerette volna, hogy érdem nélkül senki ne jusson jövedelemhez. Egy bizonyos szint fölött nem ösztönöz munkavállalásra. Az emberek ki tudják számolni, hogy ugyanazt a bért elérhetik feleannyi munkával. Amikor itt Nyírbogáton megjelent a két kisüzem, akadt olyan helyi vállalkozó, aki be szerette volna záratni az üzemecskéket. Ezek bejelentik az embereket, számlára utalják a fizetést, és ez a minimálbér. Az említett vállalkozó feketén fizetett, de kevesebbet. A fekete foglalkoztatás visszaveti a megye gazdaságát. A vállalkozókat arra ösztönzi, hogy a dolgozóikat ők is feketén foglalkoztassák, mert így versenyképesebbek. A feketemunka plusz a szociális segélyezés együtt ­ összehasonlítva a hivatalos bérekkel ­ önmagát gerjeszti.
­ Fölszámolható-e, és ha igen, akkor miként? Egyáltalán: van-e politikai akarat a csökkentésére vagy megszüntetésére?
­ Fölszámolható lenne. Tiszta jogszabályi feltételeket kellene teremteni. Fontos, hogy a munkát vállalni nem akarók jövedelme és a munkajövedelem közötti különbség többszörös legyen. Ezt adó- és járulékcsökkentéssel lehetne elérni. Politikai akarat pedig volt a polgári kormány idején a feketemunka felszámolására, hiszen az említett irányba ment, és az adócsökkentés is ez irányba hatott.
Nem tudom, milyen adócsökkentésre gondolt Simon Miklós, mert hát a „polgári" kormány ilyet tévedésből sem követett el, viszont a feketemunka az idő tájt vált általános szokássá.
 
*
 
Április 26-án ­ tehát egy sereg többnyire sikertelen munkaerő-kiközvetítés után ­ a munkavédelmi felügyelőség ellenőrzést tartott a Nyírségi Szárnyas Kft. víziszárnyas-vágóhídján. Voltak szép számmal. Uri Béla, a megyei munkaügyi felügyelőség igazgatóhelyettese Sóvárgó József és dr. Tóth Géza felügyelők társaságában, aztán dr. Mádi Sarolta és egy munkatársa a megyei egészségbiztosítási pénztártól, Pásztor József a bevándorlási hivataltól. És érkezett velük négy rendőr, méghozzá teljes fölszerelésben, pisztollyal, bilinccsel, sőt négy határőr is, egyenruhában, oldalukon stukkerral.
­ A magyar hivatal megnyilvánult ­ mondja a cinizmusáról is ismert barátom, elítélendő malíciával. ­ Ide be tudtak menni betonon, a cipőjüket se sározták öszsze, és nem kellett összefogdosni az almáskertekben a faaljat kapálók tömegét, akik a láttukra szapora futólépésben tűnnek el a közeli erdőkben.
A szövege képletes: errefelé ugyanis gyakorlatilag nincs sár. A homokdűlőkre eső után nyugodtan rá lehet hajtani akár kocsival is, az sem akad el. Ez nem Bereg és nem Szatmár, hogy népviselet legyen a gumicsizma. Barátom meglátása mégsem alaptalan: a hivatalnokok valóban csak a betont szeretik a talpuk alatt.
A vágóhídon mindent átvizsgáltak, ideértve a padlást is, nyilván romániai illetőségű dolgozók után kutatva. Ilyeneket nem találtak. Munkaszerződés nélkülieket, bejelentetleneket sem. Nem voltak restek, és ellenőrizték mind a 426 létrejött munkaviszony dokumentációját ­ emlékszünk még, ezeknek javarésze akkorra már leszámolt ­, amely nemcsak a megkötött szerződésből állt, hanem melléklet gyanánt egy tájékoztatóból is, amely a munkavégzés körülményeit ismertette. Ilyet kizárólag a leggondosabb vállalkozások készítenek a felvételisek számára. A felügyelők súlyos hibaként értékelték, hogy négyszázhuszonhatból egy ­ egyetlenegy! ­ esetben ezt nem kapta meg a dolgozó, miért is Orosházi Csaba gyárigazgatót három nap múlva visszatérve tízezer forintra „helyszíni" bírságolták.
Orosházi Csaba a vétkét elismerte, nem reklamált, nem vitázott, hanem szó nélkül kifizette.
1­5 nap munkaviszony62 fő
6­10 nap munkaviszony30 fő
11­15 nap munkaviszony15 fő
16­20 nap munkaviszony5 fő
21­30 nap munkaviszony14 fő
31­40 nap munkaviszony9 fő
Település A leszámolt dolgozók száma A munkanélküliek száma a településen
 
Biri12123
Nyírbogát6208
Vámospércs4HBm
Hajdúsámson5HBm
Nyíradony7HBm
Balkány15493
Nyírbátor3897
Geszteréd1125
Penészlek584
Encsencs16203
Nyíracsád1HBm
Bököny16227
Nyírlugos19269
Kállósemjén4201
Szakoly1193
Nagykálló3373
Nagyecsed8(más körzet)
Fábiánháza3(más körzet)
Kisléta2118
Nyírmártonfalva1(más körzet)
Nyírgelse147
Nyírbéltek1250
Nyírmihálydi142
 
Összesen 135
Regisztrált munkanélküli 1951 fő
Járadékos 401 fő
Jövedelempótlós 6 fő
Rendszeres szociális segélyezett 756 fő
Pályakezdő 193 fő
Regisztrált munkanélküli 3647 fő
Járadékos 539 fő
Jövedelempótlós 11 fő
Rendszeres szociális segélyezett 1839 fő
Pályakezdő 472 fő
Családi pótlék (három gyerek után) 22 500 Ft
Nevelési támogatás 15 300 Ft
Rendszeres szociális segély (egy szülő) 16 240 Ft
Összesen 54 040 Ft
Két szociális segélyes szülő esetén 70 280 Ft
© Mozgó Világ 2004 | Tervezte a pejk