←Vissza

A Mozgó Világ internetes változata

Kon/text/akt/us

Már ez az egybeolvasva értelmetlen, ám különféleképpen szeletelve és a szótagok sorrendjét összekeverve többrendbeli jelentést hordozó és még többet sejtető szó-torzszülött cím is arra utal: Szalai Kata festményei esetében valaminő montírozásról van szó. Annak ellenére, hogy a képek többsége vászon és festék, „idegen anyagot" egyáltalán nem tartalmaz. A montázs lényege persze nem is a matériák és médiumok sokféleségében rejlik, hanem össze nem tartozó jelentések egymás mellé/fölé illesztésében, melynek során a társulás gerjesztette interferenciából új, a mechanikus összegzésből nem következő jelentés születik. Ezeket a képeket érteni könnyebb, mint leírni. Bárhogy is próbáljuk egyszerűsíteni a dolgot, a festmények legjellemzőbb alakzata, „leitmotívja" komoly dilemmát okoz. Nem könnyű ugyanis eldönteni, hogy betűnek (azaz jelnek), írásnak (aminek nincs szükségképpen dekódolható értelme) vagy szövegnek tekintsük-e ezeket a hol sorokba rendeződő, hol egymásra torlódó, hol a koherencia szélső értékéig szóródó s onnét egymásért kiáltó formákat. S mindehhez még ott a visszhang is, hiszen a betűk árnyéka távolít, sokszoroz, késleltet, végső soron kánont vezényel. A tüzetesebb vizsgálat természetesen közelebb visz a megoldáshoz, jóllehet nem oldja fel az ambivalenciát. Nem is teheti, hiszen akkor lényegüktől fosztaná meg ezeket a munkákat. Köztudomású, hogy a művészetelméleti irodalom kész kategóriákkal rendelkezik az írott „képek" besorolására: talán elég, ha a kalligráfia, a scripturális művészet, a lettrizmus és a koncept art fogalmaira utalunk, vagy éppen a képvers és rajzköltemény intermediális műfajára mint igazán távoli (avantgárd) párhuzamra. Mégis itt állunk ­ kissé ­ megfürödve, mert semmi sem passzol igazán, holott a posztindusztriális korszak legprimitívebb találmányai, a számítógépes szoftverek is képesek világosan megkülönböztetni és funkcionálisan elkülöníteni az „ikont" a szöveges információtól. Akárhogy is, vissza kell mennünk az írás képének és értelmének problémájáig, nem tévesztve szem elől azt, hogy a történelemmel rendelkező civilizációk egy részének betűképe egyenes leszármazottja a való világ dolgairól alkotott vizuális képnek. Az írás jelrendszere idővel oly mértékben volt hajlamos autonóm esztétikai értékké válni, hogy ez az önállósulás nem egy esetben az olvashatóság rovására ment. (Lásd a szeldzsuk törökök által is használt középkori kufi írás végtelenül kifinomult, ám „értelmetlen" ornamentikává alakulását.) A hagyományos távol-keleti művészetekben ma sem válik külön a kép és az írás, a festő és az írástudó mestersége. Nota bene, a nyelvújítás utáni magyar nyelv is sokáig használta a festőre a képíró, a fényképészre pedig a fényíró kifejezést. A nyugati művészetben a szöveg és a kép együttes szerepeltetése valamelyikük alárendelődését tételezte föl ­ kommentárrá vagy illusztrációvá. Szalai Kata generációja túl van mindezen. „Túl" Tót Endre multinacionális feliratkonceptjein és „túl" Frey Krisztián eruptív energiáktól táplált, végtelenített kézírásán is. Ezek a képrejtvények mindig irodalmi szövegek értelmes fragmentumai, ahol a töredékesség éppoly fontos, mint a kibogozható értelem. (Alkotójuk ezért kerüli a központozást.) Hasonlóan lényeges, hogy Szalai Kata kézzel festett, de nyomtatott karakterű betűket használ, ötvözve egy címfestő gépies rutinját a képfestő minden megtanulható rafinériájával. (Színek térbeli értékei, valőrök, kompozíció stb.) Úgy tűnhet, mintha pusztán intellektuális mutatványról lenne szó, de épp az interpretáció analitikus fénye világít be az ösztönök mélyebb, setétlő zugaiba. A legintellektuálisabb vizuális jel, a betű századokon át csiszolt formái mellett, mögött, alatt végletesen konkrét és érzéki testformák, erotikus toposzok tűnnek föl, hol grafikus eszközökkel sokszorozva, mint a betűk, hol tollal megírva. Foltszerűen és lineárisan, ahogy Wölfflin mondja. Éterien filozofikus citátumok és a „közönségesség" jelszerű vágyképei olvadnak meghatározhatatlan hangnemű lírává. Közös bennük a „nyomtatás" közvetlen aktusa. A nyomtatott betű s a kihívó sziluett is őskép a maga nemében. A felületi érintkezés mozzanatát idézik az elvonatkoztatás különböző szintjein. Egyik utána, a másik előtte.
 

Várkonyi György

© Mozgó Világ 2004 | Tervezte a pejk