←Vissza

A Mozgó Világ internetes változata
Kovács Ákos

Árpád-ünnep, Szent Istvánkor

Egy kultikus emlékhely genealógiája
(II. rész)
Cövekek, szonettek, kenyerek
 
Néhány napra rá, hogy 1945. március 29-én a Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt javaslatára az Ideiglenes Nemzetgyűlés minisztertanácsa megtárgyalta, majd elfogadta a földreformról szóló 600/1945. számú rendeletet, a pusztaszeri Árpád-szobor előtti térség ismét benépesült. A kistelekiek szekerekkel, a mindszentiek zárt alakzatban, gyalogosan érkeztek. Kicsit megkésve, mert a sándorfalviak, a csanytelkiek, az algyőiek és a pusztaszeriek ekkor már mind az emlékmű előtt álltak, és várták, hogy megkezdődjön a hivatalos ünnepség, majd ezt követően a földreformrendelet végrehajtása, a negyvenezer holdas Pallavicini-birtok, illetve a 25 ezer hold már előre felparcellázott szántó kiosztása. A mintegy háromezer fős tömeg Sztálin marsallt, a Szovjetuniót, a magyar nemzeti kormányt éltető vagy „Megfogadjuk, hogy felszántjuk és bevetjük a magyar ugart!" feliratú táblákat emelt a magasba.
Közben sorra érkeztek az ünnepség vendégei: fekete autójukon elsőként a moszkvai újságírók, majd Szeged és Szentes város katonai parancsnokai, Örley ezredes, az új demokratikus magyar hadsereg képviselője, végül a Magyar Kommunista Párt képviseletében Nagy Imre földművelésügyi miniszter és Révai József. Az Árpád-szobor előtt összezsúfolódott tömeg nagy ovációval üdvözölte az ünnepi emelvényre lépő minisztert.
Kezdjük hát meg a földosztást, mondotta többek között beszédében Nagy Imre, és „verjük le a cövekeket, melynek mindegyike egy-egy koporsószeg a magyar nagybirtok ravatalán" (sic).1
Azzal természetesen minden demokratikus párt tisztában volt, hogy az 1945-ben már elkerülhetetlen földreform bejelentéséből és a földosztás megszervezéséből politikai tőkét lehet kovácsolni. Ezt a lehetőséget semmiképp sem engedhette ki a kezéből a Magyar Kommunista Párt. Ez a párt döntött arról is, hogy a már korábban felszabadult, de a „szegedi gondolat" miatt úgymond kompromittálódott Tisza-parti város helyett a Habsburg-ház trónfosztását kihirdető Debrecen legyen az Ideiglenes Nemzetgyűlés helyszíne.2 Valószínű, hogy a moszkvai emigrációból hazatért kommunisták döntése volt az is, hogy a földreformrendelet első ünnepi aktusát Pusztaszeren rendezzék meg, nyilván abból a megfontolásból, hogy Pusztaszer reformkorban kialakult irodalmi kultuszát összekössék a földosztás történelmi-politikai kultuszával.
A Moszkvából hazatért döntéshozók nyilván nem tudták, hogy Pusztaszer az elmúlt évtizedek alatt éppen a „szegedi gondolatot" meghirdető, radikális jobboldali politikai pártoknak lett az egyik fontos kultuszhelye, mint ahogy arról sem lehetett tudomásuk, hogy negyedszázaddal a kommunista Nagy Imre előtt a Pusztaszeri Árpád Egyesület ugyanitt, de egészen más ideológia jegyében egyszer már zászlót bontott.
1945 szeptemberének első vasárnapján azonban az emlékmű és környéke ­ akárcsak a háború alatti években ­ csendes és kihalt volt. A Pusztaszeri Árpád Egyesület megszűnt, a holdudvarához tartozó fasiszta egyesületeket és katonai jellegű szervezeteket (Magyar Élet Pártja, Magyar Megmaradás Pártja, Turul Szövetség, MOVE, Ébredő Magyarok Egyesülete, Etelközi Szövetség, valamint a Nyilaskeresztes Pártból, a Nemzeti Szocialista Pártból, a Fajvédő Szocialista Pártból, Nemzeti Akarat Pártjából és a Magyar Irredenta Táborból szerveződött Magyar Nemzeti Szocialista Párt) az ideiglenes nemzeti kormány 1945. február 25-én kiadott 528/1945. számú rendelete alapján betiltották.
Egyes adatok szerint3 az Árpád-ünnepségeket a következő években megpróbálták ugyan felújítani, ám a szegedi lapok említésre sem érdemesítették az eseményt. Az elkövetkező években pedig a frissen földhöz jutott parasztok már nem a pusztaszeri Árpád-szobor előtt, hanem a Dózsa, a Béke és a Zója Kozmogyem 03 01 janszkaja nevét viselő termelőszövetkezeti csoport tagjaiként a helyi kultúrházban gyűltek össze ünnepségre.
1957. szeptember 3-án, kedden azonban a Magyar Szocialista Munkáspárt megyei lapjában, a Délmagyarországban (amúgy a keddi számában a lap soha nem szokott verset közölni) Márky Imrének, a Pusztaszeri Árpád Egyesület egykori tagjának az alábbi szonettje jelent meg:
 
Pusztaszer
(Az Árpád-emlékünnepélyre)
 
Higgadt tanácsra, s forró harci tettre
Árpád az első a krónikák szerint...
Töretlen hálánk érdemét kizengte:
Etelközből nagy út, amíg Szer int
 
Nyomát, mely őrzi honszerző seregnek!
E síkon féltve őrzött kincs hever,
E sík fölött hős szellemek lebegnek,
E sík alatt egy ország szíve ver
 
Áldott ezerjófű szerelme Szernek...
Ó jaj, kik mást jobban szeretni merne
Ó jaj, szerelmében ki csüggedez.
 
Örömre gyógyít bánatos sebet,
Reményt ragyogtat víg jövőnk felett:
Minden szerelmek legszentebbje ez!
Az idős poéta (akit egyébként tagdíjhátraléka miatt 1935-ben töröltek az egyesület tagjainak sorából)4 a két nappal azelőtt, közel húsz esztendő múltán felújított s ettől kezdve minden évben megrendezett pusztaszeri Árpád-ünnepet köszöntötte. Azt az Árpád-ünnepet, amelyet a községi és a megyei vezetők többek között az ENSZ ötös bizottságának az úgynevezett magyar kérdés napirendre tűzése ellen szerveztek.5 A szerző a szonett szinte valamennyi sorát a Szeressük Szert! című, évtizedekkel korábban írt költeményéből vette át. De csak azokat, amelyek ­ mint a negyedik és kilencedik szakaszból is kitűnik ­ a megyei, majd országos irányítás alá vont szeri kultusz újraéledését politikai szempontból nem zavarták (kiemelések ­ K. Á.):
 
Szeressük Szert! (...)
Regés előidők mesés ködébül
Az ősi nemzetgyűlés célja zeng.
Adott alkotmányán évezred épül.
Ki megmásítja: cudar, céda, cenk.
Nyomát mely őrzi honszerző seregnek
E síkon ezredéves kincs hever
E sík fölött szent szellemek lebegnek,
E sík alatt egy ország szíve ver.
(...)
Szeressük Szert! (...)
Testünkbe antant-tőrt hiába vernek,
Halálos mélyre még nem dőlt e seb:
Áldott ezerjófű szerelme Szernek,
A legdrágább, a legszeplőtelenebb.
Ó jaj, kik mást jobban szeretni mernek
Ó jaj, szerelmébe ki csüggedez...
A legszebb szerelem: szerelme Szernek,
Minden szerelmek legszentebbje „ez".6
 
Az 1957-ben felújított Árpád-ünnep természetesen sok vonatkozásban megváltozott. Az ünneplők egy része a maga akaratából, más része szervezetten érkezett: ez utóbbiakat teherautóval vagy különbusszal szállították a helyszínre. A környező községek küldöttei most is, akárcsak korábban, lovasbandériumot állítottak ki, maguk nemzetiszínű szalagos kalapot, népviseletet öltöttek az al 02 kalomra, de a galambdúcos székely kaput és az Árpád-emlékmű oszlopait már vörös zászlók és drapériák, valamint a VII. pártkongresszust köszöntő feliratok díszítették.
Az ünnepség kezdetekor az Árpád-liget mellett most is valóságos szekértábor alakult ki, az emlékműhöz vezető út mentén sátrak álltak, a levegőben gulyás illata terjengett, a szokásos egyházi szertartás azonban elmaradt. Ehelyett 1958-ban Radnai Pál esperes plébános a békéért folytatott harcban való elszánt részvételre hívta fel a jelenlévők figyelmét,7 de előfordult az is, hogy a Himnusz elhangzása után Farkas László színművész Nazim Hikmet 1917 című versét szavalta el, az énekkar pedig a Lenin-dalt adta elő.
Az ünnepi beszédekben a hangsúly egyébként is fokozatosan az aktuális bel- és külpolitikai kérdésekre tevődött át. Mindenekelőtt az „új honfoglalást" jelentő földosztásra, az elért eredményekre, a már beköszöntött új, és mint az egyik szónok hangsúlyozta, valóságosan édes életre, amelyben a gyermekeink tízszer annyi cukrot és csokoládét esznek, mint hajdan a szüleik, nyolc-tíz centiméterrel magasabbra nőnek, izmosabbak és to 04 uj vagva copy vább is élnek: „Móricz Zsigmond unokái nem éhesek ma már."8
Nem maradtak említetlenül a nemzetközi helyzet történései sem. A szolidaritás könnyeit csalta a hallgatók szemébe például az a szónok, aki „mély átéléssel tárta fel az igazi okát annak, miért ölték halomra legutóbb Los Angeles négereit",9 egy másik pedig azt ecsetelte, hogy noha kicsi a kenyere és mezítelen a teste, hogyan vívja élethalálharcát a hazájába betolakodó amerikai rablókkal szemben a hős vietnami nép.10
Az Internacionálé hangjaival befejeződő pusztaszeri Árpád-ünnepségek mindinkább aktuálpolitikai, agitációs propagandarendezvényekké váltak, ám annál sikeresebbek voltak. A hol „parasztnagygyűléseknek", hol „szövetkezeti nagygyűléseknek" nevezett rendezvények kezdetben hét-, később már tizenöt-húszezer embert vonzottak az emlékmű előtti térségre. Megesett, hogy a Balástyáról, Kistelekről, Sándorfalváról, Csengeléről, Dócról kerékpárral vagy motorkerékpárral érkezők járművei alig fértek el az egy katasztrális holdnyi területen.11
A siker láttán a rendezők hozzá is láttak az Árpád-emlékmű restaurálásához. A sövényházi községi tanács (a Hazafias Népfront községi bizottsági tagjainak társadalmi munkájával) az elhanyagolt parkot felújíttatta, és rendbe hozatta a második világháború idején a szovjet katonák géppisztolygolyóitól megsérült szobrot. Rövidesen arról is döntöttek, hogy 1970-ben a földosztás 25. évfordulóját méltó körülmények között rendezik meg, és erre az alkalomra egy többala 05 31 kos szoborkompozíciót is felállítanak. 1966-ban az illetékes szervek joggal állapíthatták meg, hogy az Árpád-emlékmű előtti megújult ünnepség a kilencedik évében immár „kilépett a szűk szegedi járási keretéből, s megyei rangra emelkedett".12
Sőt rövidesen még magasabb, országos rangra. Itt azonban kis kitérőt kell tenni. A szokásos forgatókönyv szerint megrendezett 1970. évi Árpád-ünnepsé 06 32 gen ugyanis, miután a szónok a földosztás negyedszázados jubileumát méltatta, kitért az MSZMP ősszel megrendezendő X. kongresszusára is. Arra, amelyen felszólalt az Árpád-ünnepségen egyébként szintén jelen lévő Erdei Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára is.
Erdei november 27-én A távlati tudományos kutatási tervről és a társadalomtudományokról címmel megtartott előadásában leszögezte, hogy a párt fontosnak tartja a marxista­leninista társadalomtudományok eredményeit, számít azokra és művelőinek közreműködésére, egyszersmind támogatja a társadalmi valóságnak, a fejlődés törvényeinek minél szélesebb feltárását célzó kutatásokat. Rámutatott, hogy ezek a kutatások korántsem problémamentesek, hiszen „a történeti valóság megismerése sokszor illúziókat rombol, egyéni és partikuláris (csoport- és apparátusbeli) szubjektivitásokba ütközik".13
A kongresszusi résztvevők jó része előtt nem volt ismeretlen Erdei Ferencnek ez irányú, kivált a háború előtti munkássága. Tudományos munkáiban Erdei maga is a magyar parasztsággal, a faluval, a népi kultúrával szemben támasztott illúziókkal, mítoszokkal és legendákkal való leszámolást tartotta egyik legfontosabb feladatának. Ezért is írta egyik nagy hatású könyvében:
„Sokat dicsérik régi kultúránkat. Mondják, szép volt, különb volt, mint ami helyére állt. Nekünk abból is elég volt. Nem érezzük a szépségét, és nem tudjuk az igazságát. Mindent egy hitre építettünk, s hogy ez a hit megcsalt, most már semmiben sem tudunk hinni, ami arra épült. Könnyű szívvel cseréljük föl a műveinket városiakkal. Nekünk az új a jobb, a különb, mert ez hoz magával szabadabb világot, s ennek reményében könnyű a felejtés és a múlt megtagadása.
Nem mi kezdtük. A világ változott meg körülöttünk, s mi a látottak után megyünk, amikor magunk is megváltozott lélekkel szemléljük a világot. Most már nem kell a paraszt gazdasági rend, aki arról beszél, hogy mentsük meg ezeket. Másik világot akarunk, és régi hitünk ledőlte a kezes arról, hogy parasztnak lenni most már nem lehet."14
A kongresszusi beszéd és a könyvrészlet után most idézzük fel Erdei egy nem sokkal az előadása előtt készült írását. Azt, amelyik Pusztaszer közigazgatásilag tarthatatlan helyzetével foglalkozott (nevezetesen hogy Pusztaszer nem Pusztaszeren, hanem Sövényházán volt), s általában a település előtt álló legfontosabb feladatokat körvonalazta. A cikkből kétségkívül kiderül, hogy a szerző ismerte Pusztaszer historiográfiáját. Tudnia kellett, hogy Anonymus Szerrel kapcsolatban megfogalmazott sorait történeti adatok nem támasztják alá. Amikor azonban az írásában föltette a kérdést: „Mi történt hát a szeri pusztán 896-ban, amire a mai és jövő nemzedékének is emlékeznie kell?", mégis így válaszolt: „A magyar állam 08 35 megalapítása ezen a földön."15 (Kiemelés az eredetiben.)
A Magyar Tudományos Akadémia főtitkárának ezt a jövőre nézve igen fontos megállapítását, illetve annak jelentőségét aligha lehet túlértékelni. Erdei Ferenc, aki a tudomány objektivitását és étoszát kiváló szegedi tanáraitól, többek között Horváth Barnától és Surányi-Unger Tivadartól tanulta meg tisztelni, a maga tudósi, politikusi tekintélyével hitelesítette Anonymus Pusztaszerre vonatkozó sorait. A főtitkári legitimáció természetesen a kádári konszolidációból a közmegegyezés felé tartó politikai jelent szolgálta.
A fenti írásában Erdei ezután röviden összefoglalta, hogy a feltétlenül szükséges névváltoztatás mellett melyek lennének a település fejlesztésével kapcsolatos legfontosabb feladatok (a pusztaszeri kultusz „országos szintre emelése", a monostor épületének mielőbbi rekonstruálása, a honfoglalás kori történeti emlékeknek egy arra kialakított helyen való bemutatása stb.). Az előzmények ismeretében azonban nem lehet kétséges, hogy a javaslatok eredetileg nem Erdeitől, hanem évtizedekkel korábbról, a Pusztaszeri Árpád Egyesülettől származtak. Erdei nyilván ismerte az egyesület ­ akárcsak a Ferencz József Tudományegyetem égisze alatt működő Árpád, Csaba, Werbőczy stb. szélsőségesen jobboldali bajtársi egyesületek16 vagy a német mintára szervezett Turul Szövetség ­ tevékenységét. Nemcsak azért, mert a fővezérség a szegedi lapokban igen aktív propagandát fejtett ki, hanem mert az egyetemet és az egyesületet évtizedes kapcsolat fűzte egymáshoz, tanári karából pedig többen, például Győrffy István, Kogutowitz Károly, Várkonyi Hildebrand is a Pusztaszeri Árpád Egyesület tagja voltak.17
Erdei javaslatait az illetékes párt- és állami szervek rendkívül kedvezően fogadták. Ennek köszönhetően a Hazafias Népfront Országos Elnökségének védnöksége alatt 1970 áprilisában megalakult a Pusztaszeri Emlékbizottság. Legfontosabb feladatai között szerepelt, hogy szüntesse meg a település elnevezése körüli sok évtizedes anomáliát, és tervjavaslatokat dolgozzon ki az emlékhely kialakítását és működésének tartalmi kérdéseit illetően.
A helyi vezetés természetesen örömmel fogadta a kezdeményezést, és amikor Erdei a már említett 1970. évi Árpád-ünnepségre Pusztaszerre látogatott, a község vezetői kedves ajándékkal, nemzetiszínű szalaggal átkötött új kenyérrel köszöntötték. Az ekkor már nagybeteg Erdei tekintete ­ s ez az eseményt megörökítő fényképfelvételen is látszik ­ mély szomorúságot, szinte tragikus megrendültséget tükröz. Ahogy az Árpád-emlékmű előtt kezében tartja, s meglehetősen idegenül nézi a nemzetiszínű szalaggal feldíszített kenyeret, ő, a makói hagymás családból származó, a paraszti életet nemcsak ismerő, de abban szinte felnőttkoráig benne élő ember tudta a legjobban, hogy az ünnepinek szánt szcéna minden ízében hamis. Az új kenyér ünnepe s magának az új kenyér átadásának kétségkívül látványos toposza ugyanis a paraszti élet szertartásrendjében ismeretlen volt. Megalkotása annak a „magyar népművészet ápolására és felvirágoztatására" alakult Gyöngyösbokréta mozgalomnak a nevéhez fűződött, amelynek tevékenységét a harmincas évek közepén legélesebben éppen Erdei Ferenc bírálta.18
A jelenet groteszkségét csak fokozta, hogy ennek a toposznak a Horthy-korszakból való s nyilvánvalóan aktuálpolitikai célú átvételét, átemelését a Rákosi-éra államminisztereként, földművelésügyi, igazságügyi, majd ismét földművelésügyi minisztereként, végül pedig a minisztertanács elnökhelyetteseként direkt vagy indirekt módon maga is elősegítette. Ami azt jelentette, hogy lényegében ugyanazt a kenyeret vette most át, mint amivel a Gyöngyösbokréta ügyvezető igazgatója először 1937-ben Szegeden is végigvonult, vagy amivel Bácska visszafoglalásakor a triumphusi pompával a Szabadkára bevonuló Kormányzót 1941 júliusában is köszöntötték.19
Erdei a Rákosi-féle hatalmi gépezetben való önkéntes szerepvállalásával saját pártja, a Nemzeti Parasztpárt politikai felszámolását is elősegítette. Az ő minisztersége idején lettek az általa oly jól ismert és nagyra becsült „paraszt polgárokból" meghurcolt kulákok, és az ő szerepvállalása segítette a parasztfiatalokból szervezett NÉKOSZ-mozgalom feloszlatását is. Nyilván ez lehetett az oka, hogy nem sokkal az 1956-os forradalom kitörése után ­ alig feldolgozható erkölcsi válságot okozva Erdeinek ­ az újjászerveződő Parasztpárt egykori félreállított, külső vagy belső emigrációba kényszerített tagjai persona non gratának nyilvánították.20
Mintha az efölött érzett tragikus felismerést tükrözné az 1970. évi Árpád-búcsún, közvetlenül az Árpád-szobor előtt készült fényképfelvétel is. Erdei szomorú tekintetében kifejeződhetett az emberi, a tudósi, politikusi pályáját mindvégig jellemző és haláláig fel nem oldott divergencia. Az, amely ott feszült fiatalkori eszméi, a X. kongresszuson is kifejtett céljai ­ a valóság objektív, akár egyéni vagy csoportérdekekbe ütköző feltárásának igénye ­ és a mítoszokkal, legendákkal operáló szemlélet között.
Az országos szintre emelés
 
Erdei Ferenc javaslatát az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Bizottsága rövidesen megtárgyalta, és úgy határozott, hogy Pusztaszer kultuszának „országos szintre emelését" a honfoglalás és a földosztás egymással való összekapcsolásának szellemében kell elkezdeni.
Döntés született továbbá a honfoglalásnak, a felszabadulásnak és a földosztásnak méltó közös emléket állító múzeum létesítéséről, valamint arról, hogy az Árpád-emlékmű előtti térségen minden évben ­ munkás­paraszt találkozó jelleggel ­ nagygyűlést kell rendezni.21 Pusztaszer kultuszának „országos szintre emelése" tehát az 1970-ben megindult, a lapok szerint „a legendák valóságáért"22 folyó régészeti ásatások eredményétől függetlenül megkezdődött. Néhány évvel később Márta Ferenc, az MTA főtitkára a hazai emlékhelyek közül 09 30 a pusztaszerinek a jelentőségét hangsúlyozva kijelentette: „több mint ezer évvel ezelőtt, 896-ban ez a hely volt az első országgyűlés színhelye".23 Erdei Ferenc Pusztaszerrel kapcsolatos megállapítása szemlátomást iránymutatónak bizonyult.
A régészeti ásatásokkel, az emlékhely körüli építkezésekkel kapcsolatban a helyi vezetők maguk is megállapították, hogy nemzeti történelmünk „fő kezdőpontja" valóban Pusztaszer volt, és a „marxizmus­leninizmus elvein felnőtt szocialista közgondolkodás végre az őt megillető helyen tartja számon a múlt értékeinek panteonjában".24 Mindez annak köszönhető, hogy az „utóbbi években Pusztaszer nevét sikerült megtisztítani a vele kapcsolatos legendáktól, téveszméktől, tudatos torzításoktól, álhazafias frázisoktól, amelyekkel a letűnt, kizsákmányoló rendszer ideológusai felruházták..."25 10
A fölszabadulásnak, a földosztásnak új, második honfoglalásként való interpretációja a hetvenes évektől kezdődően az Árpád-ünnepség szónokainak hálás 11 12 uj retorikai fordulata lett. Már csak azért is, mert a honfoglaló Árpád és vezérei ­ hogy Váci Mihálynak éppen ezekben az években kultuszverssé lett költeményét idézzük ­ éppúgy Kelet felől jöttek, akárcsak a hont felszabadítók 1945-ben, akik „második" honfoglalóként
 
Az első sátorfa helyére
Itt verték le az első karót (...)
 
A régészeti munkák még javában folytak, amikor az 1974. évi Árpád-ünnepség résztvevői arról értesültek, hogy a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa szeptember elsejétől a történelmi nevezetességű település nevét Ópusztaszerre változtatta. A Pusztaszeri Emlékbizottság ugyancsak 1974-ben hozott döntése már valamivel szerényebb horderejű volt: az előző évek tapasztalatai alapján arról határoztak, hogy a továbbiakban nem engedélyezik az ünnepség alatt az ország különböző részeiről érkezett vásárosok giccses ajándéktárgyainak árusítását. Ugyanakkor hozzájárultak, hogy a kisteleki központú Egység ÁFÉSZ dol 14 13 gozói modern pavilonjaikból eladásra kínálják a pusztaszeri emblémával ellátott és minden igényt kielégítő népművészeti és iparművészeti termékeiket. Engedélyezték továbbá, hogy a nagygyűlés és a kultúrműsor után a közönséget szórakoztató mutatványosok ezután is fölállíthassák sátraikat.26
A vásári mutatványosok tehát nemcsak a két háború közti korszakban, hanem a felújított Árpád-ünnepségeken is rendszeresen megfordultak, a bográcsokban főtt a gulyás, és az Árpád vezérhez vagy a Galambdúchoz címzett szövetkezeti bisztróban nagy hordókból mérték a sört. Mindössze annyi változott, hogy a Zója Kozmogyemjanszkaja helyett immár Árpád nevét viselő termelőszövetkezet dolgozói nézték ámulva a vásárosok szemkápráztató mutatványait. Ezért volt logikus az az 1967-ben született javaslat, miszerint az egykor a városligeti Mutatványos tér 15. szám alatt működő alkalmi látványosságot, azaz a Feszty-körképet az egyre inkább országos szintre emelkedő történelmi helyszínen, Ópusztaszeren kellene restaurálása után felállítani.27
A László Gyula nevéhez fűződő tervet nem sokkal halála előtt Erdei Ferenc is jóváhagyta. Itt feltétlenül említést érdemel, hogy László éppen ekkor, az Erdeinél tett látogatása idején publikálta nagy 20 hatású, de kellőképpen nem igazolt kettős honfoglalás elméletét,28 amelyet többek között Anonymus hun­magyar rokonság teóriájára épített. Mivel a teóriát indirekt módon az Anonymus­Jókai­Feszty-féle körkép „dolgozta fel", érthető, hogy a körkép felállítását László Gyula is szorgalmazta.29 Ilyen előzmények s a Feszty családnak egy körképrészletet bemutató festményvételi ajánlata után került az egész látványosság 1974-ben Szegedre, később pedig az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba.
A körkép eredeti és későbbi működése között viszont volt egy nem lényegtelen különbség. Nevezetesen hogy a millenniumi ünnepségekre készült, a nézők illúzióigényének kielégítésére szolgáló spektákulum felállítására vállalkozó részvénytársaságot előzetesen egy úgynevezett „körkép ipar űzésére" szolgáló iparigazolvány kiváltására kötelezték, mely igazolványt a VI. kerületi elöljáróság mint első fokú iparhatóság 1892. május 23-án ki is adta. Másodjára ilyesmire nem volt szükség, merthogy az „ipart" immár a Magyar Népköztársaság párt-, állami és kulturális szervei „űzték".
Pusztaszer kultuszának „országos szintre emelésében" az 1978. évi Árpád-ünnepség jelentette a kulcsfontosságú mozzanatot. Nem pusztán azért, mert az ünnepség szónoka Losonczi Pál, az MSZMP KB tagja, az Elnöki Tanács elnöke volt, hanem mert a megrendezésére nem szeptember első vasárnapján, hanem augusztus 20-án került sor. Az eseménnyel kapcsolatban a lapok már napokkal korábban arról írtak, hogy az augusztus 20-i Árpád-nap a munkásosztály, a szövetkezeti parasztság találkozójának és a harminchárom éves szocialista építőmunkának, a jognak, az új kenyérnek és az alkotmánynak az ünnepe lesz.
Az Árpád-ünnepségek augusztus 20-ára, az Alkotmány ünnepére való áthelyezésének, kisajátításának sikeréhez nagyban hozzájárult a régebbi hagyomány is: a megszokott Árpád-búcsúkat eredetileg szintén augusztusban tartották, s csak utóbb, a nagy meleg miatt tet 15 54 19 18 16 ték át szeptember első vasárnapjára. A Pusztaszeri Árpád Egyesület alapszabálya ezzel kapcsolatban egyenesen egy „évenkint egyszer Szent István havában tartandó ünnep"30 megtartását írta elő. A pártvezetők úgyszólván csak anynyit tettek, hogy visszaállították az ünnep eredeti, évtizedek óta feledésbe merült időpontját.
Nagy, szinte kibírhatatlan melegek persze nemcsak ama régi, Szent István havi Árpád-búcsúkon, hanem az augusztus 20-i munkás­paraszt találkozókon is voltak, a rendezők azonban ügyeltek a részletekre: Losonczi Pál tiszteletére egy 70 méter hosszú, munkásőrök vigyázta katonai sátrat ütöttek fel, amelynek egyik végében a Pick szalámigyár hűtőkamionja fújta a hűs levegőt a magas rangú vendégre és kíséretére.31
Az 1978-tól augusztus 20-án megtartott Árpád-ünnepségek rangját rövidesen egy újabb esemény is emelte. Megvalósulni látszott dr. Széchenyi István Nemzeti Parkkal és Múzeummal kapcsolatos 1934-es terve: a Kulturális Minisztérium 1980 áprilisában kiadta az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark működési engedélyét. Mindezt azonban beárnyékolta az, hogy ­ mivel sem a korábbi, sem az 1970-ben újraindult régészeti kutatások nem tették indokolttá ­ Ópusztaszer nem kapta meg a kiemelt „történelmi emlékhely" státusát. Az ünnepségek szónokait azonban semmi sem akadályozta meg abban, hogy Erdei szellemi örökségéhez igazodva továbbra is ne úgy emlegessék a települést ­ mint 1983-ban Méhes Lajos, az MSZMP PB tagja, ipari miniszter ­, hogy „itt e helyen, Ópusztaszeren az első törvénykező gyűlés színhelyén különösen érezzük a történelem levegőjét".32 Ópusztaszernek az állami reprezentációban betöltött fontos szerepét különben az is jelezte, hogy bár az augusztus 20-i ünnepségek kiemelt helyszínű városai ­ Nyíregyházától Tamásiig ­ évről évre változtak, a legfontosabb augusztus 20-i munkás­paraszt találkozókra mindig Ópusztaszeren került sor, s azokat kitüntetett országos figyelem övezte.
Az emlékpark működési engedélyének kiadásakor tárgyalták az Erdei Ferenc javaslata nyomán kiírt fölszabadulási és földosztási emlékmű-pályázatot. A zsűri Kiss Sándor és Vadász György 30 méter magas, tornyot ábrázoló pályamunkáját ajánlotta kivitelezésre. Az alkotók elképzelése szerint a toronyban harangok lennének, amelyek ­ egy esetleg külön erre az alkalomra írt harangjáték hangjaival ­ mintegy a hazánkban lezajlott korszakos történelmi változások hírét vinnék tova, a torony tövében pedig bronzbetűkkel Váci Mihály korábban már idézett versének néhány sora lenne olvasható. Az építményt félkörben kagylószerűen kiképzett amfiteátrum övezné rusztikus farönk ülőhelyekkel.33 A bemutatott makettet az emlékbizottság túlságosan elvontnak tartotta, de végül mégis elfogadta. Az emlékmű azonban sem akkor, sem később nem épült meg.
A nyolcvanas évek közepétől az ópusztaszeri munkás­paraszt találkozók érezhetően megváltoztak, depolitizálódtak. 1985-ben a „szövetkezeti béketalálkozó" díszvendége még Borisz Jegorov szovjet űrhajós volt, ám 1987-ben már a 17 Nemzeti Történeti Emlékpark „idegenforgalmi értéke" került előtérbe: például Joachim Zimmer 8405 rendszámú, 1937-ben gyártott DKW-jával 900 kilométert vezetett, hogy Palunenből (Német Demokratikus Köztársaság) családostul részt vehessen a veterán autók ópusztaszeri találkozóján.34
A változás jele volt az is, hogy az ünnepi műsorban immár nem a Lenin-dal, hanem a Szegedi Nemzeti Színház művészei tolmácsolásában nemzeti operáink közkedvelt áriái csendültek fel, az emlékmű előtti térségen pedig könyvsátrak 21 emelkedtek, a gyerekeket motoros hinták röpítették a magasba, és a helyi ÁFÉSZ sátraiban a zöldség-gyümölcstől a konfekción át a papír- és írószerig mindent árultak. A nagygyűlés résztvevőit szintén a helyi ÁFÉSZ jóvoltából olykor 25 mázsa marha- és 15 mázsa sertéshúsból készült gulyás, 8 mázsa sült kolbász, 3 mázsa virsli, 50 vágott birka és a szatymazi ZÖLDÉRT jégüzem 50 mázsa jegével hűtött 3 ezer rekesz üdítőital és 140 ezer Kinizsi sör várta. Az ideológiai változás jeleként pedig a szónokok egyrészt arról beszéltek, hogy a szocialista Magyarország milyen tisztelettel adózik a haladás ügyét mindig bátran vállaló I. István király emlékének, másrészt hogy augusztus 20. voltaképpen az új kenyér ünnepe.
A nyolcvanas évek végén rendezett politikai nagygyűlések gyors változását mi sem jellemezte jobban, mint hogy észrevehetően felerősödtek az augusztus 20-i ünnep egyházi vonásai. 1988-ban egyházi méltóság még csak meghívott lehetett (Gyulay Endre, Szeged-Csanád egyházmegye püspöke), a rákövetkező évben már az „Ah, hol vagy, ma 22 56 gyarok tündöklő csillaga" kezdetű katolikus ének volt az ünnepi rendezvény nyitánya, Nagy Elek csongrádi főesperes-plébános pedig országunkért, népünkért és annak békés jövőjéért hálaadó és könyörgő áldozatot és szentmisét celebrált, és a hegyi beszédből idézett. Azt a jól ismert részletet, amely ­ utalva Szent István keresztény állam megalapítását célul tűző elkötelezettségére ­ a kősziklára épített, a hömpölygő áradatnak is ellenálló házról szólt. A korabeli lapok meg is írták, hogy immár nem Árpád vezért, az első és második honfoglalást, nem is a munkás­paraszt szövetséget, hanem „Szent Istvánt ünnepeltük Ópusztaszeren",35 és arról tudósítottak, hogy a szentmise után „Szent István és Szent László jóságos, de ugyanakkor szigorú képmása alatt az egybegyűlt hívek elénekelték nemzeti imánkat, a Himnuszt".36
Hasonló, ugyanakkor bizonyos vonat 23 25 uj kozásban eltérő módon zajlott le a római katolikus, a református, az evangélikus, a görög katolikus egyház, a magyar ortodox egyházközösség, a szegedi baptista gyülekezet, a metodista egyház, a hetedik napon ünneplő adventista egyház, valamint a Krisztus követői szegedi szövetkezete közös imádságával kezdődő 1990. augusztus 20-i nagygyűlés ökumenikus istentisztelete is. A közel egyórás istentisztelet eszmeiségét talán a görög katolikus egyház képviselője fo 24 galmazta meg legplasztikusabban, mondván, hogy amikor Szent István kaput nyitott Krisztusnak, akkor lényegében a nemzet kapui tárultak ki Európa felé. S noha a kaput az évszázadok folyamán sokan megpróbálták bereteszelni, ez soha nem sikerült. Magyarországnak ezekben az években olyan erőskezű politikusra van szüksége, mondotta a görög katolikus plébános, mint amilyen Szent István volt.
Körülbelül a szentmisének ennél a részénél történt, hogy a hívek és a politikai nagygyűlés többi résztvevői fejüket az Árpád-szobor felé, föl a magasba emelve, akárcsak 1925-ben, most is a derült, szinte felhőtlenül tiszta égboltot kezdték fürkészni. Nemhiába. Most azonban az égbolt alján nem az Árpádok totemállata, egy hatalmas turul, hanem a Magyar Köztársaság elnöke, a fegyveres erők főparancsnoka, illetve annak helikoptere keringett, majd szállt le az Árpád-szobor közelében.
Göncz Árpád a nagygyűlés résztvevőinek hatalmas ovációja után az Árpád-emlékmű előtt felállított emelvényről szólt az egybegyűltekhez. Felidézte Béla király jegyzőjének Pusztaszerről írt, sokszor idézett részletét, méltatta Szent Istvánt, de kiemelte a királyság és a köztársaság közötti különbséget. Hangsúlyozva, hogy miközben a legjobb királynak is csak alattvalói, a köztársaságnak a haza üdvéért felelősséget érző öntudatos polgárai vannak.
Az utolsó hely, figyelmeztetett, „ahol szabad polgár voltáért még ezután kell megvívnia a békés harcot, önmagában található, a szíve mélyén kell legyőznie az ott lakó, bábáskodó kicsi Sztálint, a sült galambot az államtól váró szájtátit, a köz vagyonát lelkiismeretlenül dézsmáló lesipuskást,"37 majd kifejezte reményét, hogy a közelgő önkormányzati választásokon a magyar nép a mindennapi gondokon fölülemelkedve tanújelét fogja adni bátorságának és bölcsességének. És ha ez sikerül, zárta a húszas évekhez hasonlóan Kossuth szellemét idéző beszédét az elnök, akkor „az új Magyar Köztársaságon a poklok kapui sem vehetnek erőt..."38
Ezt követően a köztársasági elnök rövid látogatást tett az MDF, az SZDSZ, a Fidesz és a szocialisták sátrainál, pontosabban sörkertjeinél, ahol a pártok kortesei az érdeklődők vidám iddogálása közepette az új tagokat toborozták, majd 26 55 helikopterével visszarepült a fővárosba.
Minden jel arra utalt, hogy a húszas évek „árpádosai" által kezdeményezett és a Horthy-Magyarországon elterjedt, majd Erdei Ferenc javaslata nyomán „országos szintre emelt" Pusztaszer-kultuszra a pártállami Magyar Népköztársaság után a többpárt-rendszerű Magyar Köztársaság is igényt tart.
Akié a múlt, azé a jövő
 
Egy évvel Göncz Árpád 1990-es ópusztaszeri látogatása után az a sajátos helyzet állt elő, hogy immár nem a Szent István-napi ünnepség, nem is a Pozsgay Imre által elmondott ünnepi beszéd, hanem egy másik rendezvény, a szokatlan módon júniusban megtartott Árpád-nap jelentette a legfontosabb eseményt a Nemzeti Emlékparkban. E rendezvény történetének felidézéséhez emlékeztetnünk kell rá, hogy a fasiszta, félfasiszta egyesületeket és katonai jellegű szervezeteket az ideiglenes nemzeti kormány 1945-ben betiltotta. A betiltott egyesületek azonban az emigrációban ­ sokszor új néven ­ többnyire ismét megalakultak. Ilyen betiltott, de újjáalakult egyesülés volt többek között a Turul Szövetség jogutódjának számító clevelandi Hungária Szabadságharcos Szövetség is, amelynek vezetői, hogy közelebb hozzák egymáshoz a rivalizáló és sokszor a végletekig megosztott emigráns szervezeteket, az 1960-as évek végén úgy döntöttek, hogy valamelyik tengerentúli országban minden évben közös Árpád-napot rendeznek. Mivel azonban a rendszerváltással új történelmi helyzet állt elő, a Clevelandben megtartott nagy szittya történelmi kongreszszus eldöntötte, hogy az 1991. évi Árpád-napot az óhazában, az első magyar országgyűlés színhelyeként számon tartott Ópusztaszeren fogják megtartani.
A Hungária Szabadságharcos Szövet 27 28 65 ff ség lapja, a Szittyakürt az 1991. évi Árpád-napot megelőzően történelmi viszszapillantásban méltatta Árpád fejedelem érdemeit. Mindenekelőtt azt, hogy a legyöngült Avar Birodalom helyén, a szittya, hun folytonosság jegyében biztos alapokra helyezte hazánkat. Elsősorban neki és életüket is feláldozó fiainak, Jutasnak, Leventének, Tarhosnak és Üllőnek volt köszönhető, hogy a Kárpát-medence lett a magyarság élettere, és hogy „Magyarország rövidesen nagyhatalmi szerepet játszott Európa történetében".39
Az Árpád-napi ünnepség a szövetség tervei szerint zajlott. A messziről jött vendégeket a megyei és az ópusztaszeri önkormányzat vezetői fogadták, s mialatt a tűzoltózenekar a Himnuszt játszotta, a szittyák, akárcsak az 1930-as években a turáni egyistenhívők, cserkészek díszsorfala között elvonulva helyezték az Árpád-emlékműre a megemlékezés virágait. (Azzal a különbséggel, hogy a szittyák ezt minden fölösleges protokolláris külsőség nélkül, lazán, T-shirtben és baseballsapkában tették.)
Nem sokkal az Árpád-nap után az érintett egyesületek (a Hungária Szabadságharcos Mozgalom, a Kőrösi Csoma Sán 30 52 29 43 dor Történelmi Társaság, a Kőrösi­
Padányi Őstörténeti Kutató Társaság, a Magyar Életért Mozgalom, a Magyar­Japán Kulturális Társaság, az Amerikai Magyar Szövetség, a Magyar Védőkar Mozgalom és az Ősi Gyökér Munkatörzs) javaslatára újabb döntés született: a IV. nagy szittya történelmi világkongresszust is Ópusztaszeren fogják megtartani, továbbá 1994-től minden évben szittya konferenciákat, az előtte való héten pedig szittya ifjúsági tábort rendeznek Ópusztaszeren. A kongresszusokon, konferenciákon elhangzott előadások anyagát 31 64 a szövetség által vásárolt országjáró kisbusz juttatja el az ország legtávolabbi településeire is.40
Az 1993. június 26-i ópusztaszeri IV. nagy szittya történelmi világkongresszust és a június 27-i Árpád-ünnepet előkészítendő a Hungária Szabadságharcos Mozgalom megindította a Szittyakürt magyarországi nyomtatását és terjesztését. Tették mindezt annak érdekében, hogy, mint a vezércikk leszögezte, „kapcsolatot teremtsünk azokkal a magyarokkal, akik nincsenek félrevezetve és büszkék a magyar múltra Nimród ősünktől Szálasi Ferenc Magyarország utolsó törvényes kormányáig, és nem kérnek lépten, nyomon bocsánatot az önvédelemért" (sic).41 Siklós András, a világkongresszus szegedi alelnöke egy vele készült interjúban kijelentette: „Nem nomád rablóbanda voltunk, hanem az ókori úgynevezett magaskultúrák népeleme, kőházakban éltünk városainkban, magyar egyistenhitünkben a Napot imádtuk. Hitler tévedett! Eredetében a magyarság a legtisztább faj a világon, hetven százaléka árja, a maradék a turáni. Mi beszéljük az emberiség ősnyelvét, amely mintegy kőszikla, szinte változatlanul megmaradt nekünk."42
A kétnapos IV. nagy szittya történelmi világkongresszuson szellemiségét az előadóteremben olvasható Akié a múlt, azé a jövő! transzparens tükrözte leghívebben. Akárcsak két évvel korábban, most is voltak cserkészek, a tűzoltózenekar most is a Himnuszt játszotta, az ünnepség azonban disszonáns hangokkal zárult: a Szabir-magyar őstörténelem és az Elrabolt területeink népeinek jajkiáltásai című tudományos előadásokat43 felolvasó külföldi delegáltak egyszer csak arra lettek figyelmesek, hogy a Himnuszt játszó zenekar néhány tagjának sapkáján még ott van az önkényuralmi jelkép, és az egyik feledékeny zenészt a szittyák durván inzultálták is.44
A turanisták szellemi örökösei, a szittyák szenvedélyes szavakkal ostorozták a „kommunista, munkásőr" szegedi polgármestert, valamint a szegedi egyetem azon vezetőit, akik nem „Árpád atyánk leszármazottai", s felháborodásuknak adtak hangot, hogy „idegeneket honosítunk őslakosokká".45 Az ópusztaszeri egyéb megnyilatkozások egyértelműen tanúsítják, hogy az újjáalakult fasiszta-félfasiszta szervezetek szinte rögtön a rendszerváltást követően a két világháború közötti politikai rendszer rehabilitálására, sőt restaurálására törekedtek, és újra erőteljesen propagálták a régi eredetelméletet, miszerint a magyarok őshazája Egyiptom, illetve Mezopotámia.46
A két világháború közötti múlt újjáélesztésén nem csak a reaktivizálódott emigráns szervezetek buzgólkodtak. E cél jegyében alakult újjá a Magyar Ke 32 63 36 resztény Mozgalom is, amelynek elnöke, dr. vitéz Endrey Antal az ópusztaszeri Árpád-nap hivatalossá tételét sürgette a magyar országgyűlésnél,47 e cél jegyében avatta új tagjait Szegeden a Horthy kormányzó által alapított Vitézi Rend, amely 1989-ben társadalmi szervezetként újra bejegyeztette magát, s amelynek elődje a második világháború előtt minden Árpád-ünnepségen koszorúzott; ugyanezt jelezte, hogy 1992-ben elsőként kapott a községben díszpolgári címet őrgróf Pallavicini Károly,48 mintegy kárpótlásul azért, mert 25 000 holdas birtokát a nincstelen zsellérek között felosztották (az avatási aktus jelentőségét dr. Farkas László címzetes államtitkár és dr. Eke Károly országgyűlési képviselő jelenléte is emelte) stb.
Ezek azok az évek, amikor a Magyar Településfejlesztők és Felújítók Társaságától a Pax Hungária Honfogla 33 uj lási Emlékbizottságig a „társadalmi önszerveződés" ürügyén és a legálisan megszerezhető közpénzek reményében sorra alakultak az egyesületek; Ópusztaszeren különböző historizáló kiáltványokat bocsátottak ki;49 Ópusztaszer célállomással lovastúrákat indítottak; amikor a „nemzettudatunk erősítését szorgalmazó" Erdei Ferencnek bronz domborművét avatták,50 Pusztaszer idegenforgalmát fellendítendő újra plakátokon, újságokban lehetett olvasni az 1933-ban újjászervezett propagandabizottság jelszavát: Minden magyar életében legalább egyszer zarándokoljon el Pusztaszerre!,51 amikor Pusztaszer „a Szeged alatt húzódó hármas trianoni gyászhatár találkozásának páratlan világunikuma" helyett a Feszty-körkép „unikuma" vonzotta az érdeklődőket; és amikor, akárcsak korábban, megint megpróbálták a dicső múltat, az Anonymus-féle szeri legendát legitimizálni, azaz Ópusztaszernek a nemzeti történeti emlékhely státusát megszerezni.
1993-ban Pusztaszer Barátainak Egyesülete néven újraalakult a Pusztaszeri Árpád Egyesület is. Az egyesület céljául tűzte ki, hogy a honfoglalás 1100. évfordulójával kapcsolatos ünnepi események rendezési jogát Ópusztaszer kapja meg,52 és arról is döntöttek, hogy a megyék első országos gyűlése a Nemzeti Emlékparkban legyen.53 Lényegében ugyanezeket a célkitűzéseket fogalmazta meg Szűrös Mátyás is, aki az Ópusztaszeri Emlékbizottság elnökeként kezdeményezte, hogy a száz évvel ezelőtti eseményhez hasonlóan az Országgyűlés 1996 tavaszán vagy nyarán Ópusztaszeren tartson kihelyezett ünnepi ülést, s azon törvényt hozzon az emlékpark nemzeti emlékhellyé nyilvánításáról.54
A nagy jelentőségű esemény érdekében néhány Csongrád megyei országgyűlési képviselő lobbizni is kezdett, s több hónapos erőfeszítéssel elérte, hogy 34 uj a parlament kulturális és sajtóbizottsága, valamint a millecentenáris albizottsága Ópusztaszeren tartsa meg kihelyezett ülését. A kihelyezett ülésen a megyei közgyűlés elnöke is részt vett, és arra kérte a képviselőket, nyújtsanak segítséget ahhoz, hogy e történelmi nevezetességű hely végre megkaphassa az őt már régen megillető erkölcsi és anyagi támogatást.55
1996 pünkösdvasárnapján a millecentenáriumi ünnepségsorozat nyitányaként felavatták az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkot. Az ünnepi aktus Ópusztaszeren azonban meglehetősen nagy csalódást okozott: a negyedszázados munkával elkészült Nemzeti Emlékparkot ­ vagy ahogy a közgyűlés elnöke nevezte, „Magyarország születésének helyszínét" ­ a parlament ezúttal sem 35 62 nyilvánította történeti emlékhelylyé.56 A kudarc fölött érzett kiábrándultságukban az érdekeltek úgy döntöttek, hogy függetlenítik magukat a parlament határozatától, és a Magyarok IV. Világtalálkozóján Szűrös Mátyás javaslatára az egybegyűltek ovációja közepette szimbolikusan (tapssal) maguk nyilvánították történeti emlékhellyé az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkot.57 Ugyanígy tett Csongrád megye 59 önkormányzatának képviselője is, amikor az Árpád-szobor felavatásának százéves évfordulójára hivatkozva június 28-át egyoldalúan a honfoglalás napjává minősítette.58
Itt egy kis kitérőt kell tennünk. Nem elsősorban azért, mert az Árpád-szobor felavatásának időpontja nem 1896. június 28., hanem 1897. május 21-e volt. Ennél sokkal lényegesebb, hogy az ünnep közvetlen előzménye nem a fenti esemény, hanem először a szittyák által 1991 júniusában, majd tőlük függetlenül a helyi önkormányzat által 1992. június 28-án rendezett Árpád-nap volt. (Ezért nevezte a Magyarok Világszövetségének programfüzete a honfoglalás napját még 1996-ban is Árpád-napnak.) Noha a honfoglalás napjának meghirdetésében az Árpád-napoknak valóban fontos szerepük volt, az igazi előzményeket mégsem itt, hanem annál a korábban már idézett jegyzőkönyvnél kell keresni, amely 1939. július 12-én egy honalapítás emléknapjának nevezett ünnep mielőbbi törvénybe iktatását sürgette. Igaz, azt az ünnepet nem június 28-án, hanem szeptember első napján, a szokásos Árpád-napon tartották volna meg. Csongrád megye önkormányzatainak képviselői ­ anélkül, hogy tudták volna ­ ezt az egykor főleg Bárdoss Béla szorgalmazta, de végül is elvetett javaslatot szentesítették.
A múltért folytatott küzdelem ezzel még korántsem zárult le. A „honfoglalás napját" a millecentenáriumi központi ünnepségeket megelőzően 1996 júniusában egyszer már megtartották. De megtartották az augusztus 20-ra helyezett és sokáig hagyományosnak számító „Szent István-napi" Árpád-napon is. A rendszerváltás óta ismét hagyományosnak számító ökumenikus istentisztelet végeztével a hét törzs zászlaja alatt gyülekező magyar cserkészdzsembori résztvevői árvalányhajas kalapban, a „Nagy-Magyarországnak kicsi katonája, büszke szemmel nézhetsz rája!"59 dalt énekelve, zárt alakzatban vonultak el a tömeg előtt. Ezt követően az Ufát és Vereckét megjárt lovas csapat érkezett a Szegedi kapu felől az Árpád-emlékmű elé, és egy Magna Hungariából hozott földdel teli kisebb zsákot nyújtottak át a Csongrád Megyei Közgyűlés elnökének, aki egy maroknyi földet nejlonzacskóba szórt, és a finnugor népek közötti összefogást szimbolizálandó átadta az ünnepségen jelen lévő Kertty Törnqvist asszonynak, a Finn Parlament alelnökének. Törnqvist asszony a magasba emelte a nejlonzacskót a Magna Hungariából való földdel, majd mosolygó arccal az elnök felé fordult. Szemlátomást kereste a szavakat. Aztán amikor megtalálta, finnugor nyelvrokonunk, kis akcentussal bár, de jól érthetően ezt mondta a Csongrád Megyei Közgyűlés elnökének:
Thank you! Thank you, very much!60
Árpád-ünnep, Szent Istvánkor
39 38 37
A honfoglalás 1100. évfordulójának tiszteletére rendezett ünnepséget követő években Kallós Ede Árpád-szobra előtt már nem Árpád vezér, hanem szinte kizárólag Szent István történelmi jelentőségét méltatták a szónokok. Az 1998. évi Szent István-napon Gyimóthy Géza, az Országgyűlés alelnöke a szokástól eltérően már Jézus követésének fontosságáról beszélt, majd a Máté evangéliumából a magvetőről szóló példázatot idézte. Beszédének további részében személyes élményeit osztotta meg a hallgatósággal. Elmondta, milyen megrendítő számára, ha parlamenti munkája közben a Vadász Teremben jár, és a történelmi Magyarország területén lévő magyar várak képeire pillant. Ilyenkor ugyanis szomorúan kénytelen megállapítani, hogy a Vadász Terem falán látható öt várból ma már csak a visegrádi van magyar földön. Ezután Deák Ferencre, a haza bölcsére hivatkozva annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a nemzetnek nem szabad lemondania arról, amit egykor erőszakkal elvettek tőle.61 Beszédét énekkel zárta:
Krasznahorka büszke vára
Ráborul az éj homálya
Tornyok ormán az őszi szél
Régmúlt dicsőségről beszél...
A Szent István napján felcsendülő, Krasznahorka várát és a bujdosó fejedelmet felidéző dal Pusztaszeren nem számított újdonságnak. Mint már volt róla szó, kezében Rákóczi-zászlót tartva 41 51 42 44 ilyen, kurucokról és a bujdosó fejedelemről szóló dalokat, verseket adott elő tárogató kíséretével Pósa Lajos is. Azzal a különbséggel, hogy az ő dalainak, verseinek nem a Szent István-nap, hanem a hagyományos Árpád-ünnep volt a kerete.
Az emlékmű előtti teret, ahol a hunniálisok, illetve korábban az Árpád-ünnepségek leglátványosabb eseményei zajlottak, s ahol egykor a keresztény és a turáni egyistenhívők ősi szertartását, a tűzgyújtást is tartották, a Szertartás tér nevet kapta. Az Árpád-napból hirtelen Szent István-nappá lett augusztus 20-i ünnepségek természetesen hatással voltak a júniusi honfoglalás napjára is. 1997-től az ünnepség elnevezése mintegy a hun­magyar rokonság teóriájára utalásul „hunniálisra" váltott, és nagy tömegeket vonzó haditornák, szeri harci játékok és egyéb szertartások kapcsolódtak hozzá. E historizáló népi játékok közé tartozott a 2000. évi hunniális egyik nagy látványossága, a Szent Iván-napi tűzugrás is.62 A nyári napfordulóhoz kötődő szokás megrendezését még a MOVE kezdeményezte 1938-ban. A millenniumi megyenappal egybekötött hunniálison ezt a világháború kitörése és 45 uj egyéb okok folytán elhalasztott látványos népi szokást elevenítették fel, igaz, most már a „tüzes táncházzal" kiegészítve.63
Néhány héttel a hunniális ünnepi eseményei előtt történt, hogy az emlékparkba a magyar honvédelem napjának megünneplésére húszvalahány autóbusszal és több tucat gépkocsival katonacsaládok érkeztek az ország legkülönbözőbb részeiről. Miután a díszszázad díszlépésben elvonult Gyurcsek Ferenc Munkácsy-díjas 44 művész felavatásra váró, kardokat tartó, hatalmas kezeket ábrázoló szobra előtt, Szabó János honvédelmi miniszter (FKGP) lépett a mikrofonhoz. Arról beszélt, hogy „történelmünk a katonai helytállás, a hazájáért vérét hullató, életét is feláldozó magyar katona történelme is egyben",64 a Magyar Katonai Emlékmű felállítását pedig mindenekelőtt az tette indokolttá, hogy a magyar katona már az államalapítás első percétől kezdve Európa érdekeit védte. Ezután a miniszter átvágta a szobron végigfutó nemzetiszín szalagot, a katolikus, a református és a protestáns egyház képviselői pedig megáldották „a keresztény magyar állam 1000. évfordulója alkalmából minden magyar katonahős emlékére" állított hatalmas krómacél emlékművet. (Az a gondolat, hogy Pusztaszeren a határon innen és túl meghalt magyar katonákról valamilyen módon meg kell emlékezni, már a háború előtt is felmerült. És nemcsak felmerült, hanem 1938-ban rendeztek is ilyen ünnepséget. Igaz, az ünnepi beszédet akkor nem a honvédelmi miniszter, hanem Pity István főszolgabíró mondta, miután a frontharcosok, a kisteleki lövészek és a nemzetiszínű zászlók alatt menetelő nyilaskeresztesek elvonultak az Árpád-emlékmű előtt.)
A katonai emlékmű mellett más emlékműveket is avattak az emlékparkban 2001-ben. Az Árpád-szobor előtt félkörívben elhelyezett panteon tervében eredetileg a Magyar Királyság 1526-ig tartó időszakának legjelentősebb történelmi személyiségeinek szobrait állították volna fel Géza fejedelemtől Dózsa Györgyig.65 Ezt a tervet Nemeskürty István millenniumi kormánybiztos később módosította. Javaslata lényegében arra irá 40 58 nyult, hogy a szoborpanteonban ne csak a magyarországi uralkodók, hanem az erdélyi fejedelmek is helyet kapjanak. A két terv helyett végül egy harmadik valósult meg: a megyék képviselői, illetve az emlékpark vezetői választották ki azt a húsz történelmi személyiséget, akiknek szobrai helyet kaptak a szoborpanteonban.66
Mádl Ferenc köztársasági elnök avatta a nemzet nagyjait megörökítő szoborpanteont. Avató beszédében hangsúlyozta, „büszkék lehetünk rá, mert általa bebizonyosodott: hamis vitát gerjesztenek azok, 47 46 46 akik kétségbe vonják e nemzet polgárainak közös erejét, kétkedés tárgyává teszik annak az erőnek a létezését, mely a múltban gyökerezik és a jelen, valamint a jövő számára hasznosítható".67 Amit mondott, mutatis mutandis érvényes volt a szoborpanteonra is: valóban egy múltban gyökerező, de a jelen és a jövő számára hasznosuló eszme, dr. Széchenyi István „magyar Walhallája" volt az, ami 48 uj végül is megvalósult.
A honfoglalás és az Árpád vezér tiszteletére rendezett hunniálisok és az augusztus 20-i Szent István-napi ünnepek (azaz a független, pogány vezér és az erős központi hatalmat kiépítő szent király) szembenállása megmaradt. Nemeskürty István a kormányzattól való különállásukat hangsúlyozó megyékre támaszkodva igyekezett nyomást gyakorolni kormányzati, illetve törvényhozói szervekre, amelyek továbbra is vonakodtak Ópusztaszer történelmi státusát megadni. A 2000. évi hunniálison elmondott beszédében Ópusztaszer számára az eddiginél jóval nagyobb társadalmi megbecsülést kért, mondván, hogy honfoglaló őseink itt tartották az első országgyűlést, következésképp Esztergomot és Székesfehérvárt megelőzve itt fektették le a keresztény haza alapjait. „Ópusztaszert Magyarország eszmei fővárosának kell tekinteni."68
A hunniálisok és a Szent István-ünnepek eltérő eszmei tartalma fejeződik ki Vastagh Pál és Dobos László (Pozsony) a honfoglalás és az államalapítás, illetve Árpád és Szent István közös, 1996. augusztus 20-i ünnepén elmondott beszédében is. Miközben az igazságügyi miniszter azt emelte ki, hogy Szent István milyen példátlan méretű vállalkozásba kezdett, amikor végrehajtotta a magyar történelem egyik legkegyetlenebb modernizációját, a Magyarok Világszövetségének képviselője szenvedélyes hangú beszédében arról szólt, hogy igenis „lépjünk túl az önvédelem reflexein; a leszorítottság, a kiszolgáltatottság érzésein... tartsuk arcunkhoz őstörténetünket, a Magna 53 61 49 50 60 Hungariát, az őshazát... a valót, a hírmondó legendát, Árpádot, a vezéreket, a turulmadarat, a fehér ló mondáját, a Csodaszarvas regéjét és Vereckét... Trianonnal megcsonkították az országot, a nemzetet, de megcsonkították lelkét is."69
De a szónokok beszélhettek Szent István napján az országalapítóról, a környezet egyértelműen a honfoglalóról szólt, hiszen az Árpád-kúttól az Árpád ligetig, a Honfoglalás-körképtől Kallós Ede szobráig, az emlékmű falára erősített hatalmas Árpád-jelvénytől a Rotunda két, Árpád és Honfoglalás Terméig itt semmi sem Istvánt, a királyt, hanem Árpádot, a pogány vezért idézte. Mint ahogy őt idézték a több mint egy évszázados Árpád-ünnep (némileg művien meghonosított) máig tovább élő rítusai. Hiszen miután a szónok elmondta beszédét, a feketébe öltözött gazdák, akárcsak egykor a szobori búcsúkon, most is a népünnepélyt keresik fel, ahol, mint egykoron, most is állnak a sátrak, a bográcsokban fő a gulyás, a mézeskalácsosok és késesek hangosan kínálják áruikat, s miközben Kovács László külügyminiszter vagy más magas rangú vendég ­ akárcsak 1904-ben tették az Árpád-ünnepen ­ fát ültet,70 a táncosok az Árpád Egyesület hivatalos táncát, az Árpád-andalgót adják elő stb.
Ezzel az egészen különleges, a szent király helyett a pogány vezérről megemlékező ünneppel kapcsolatban merült fel 51 az István, a király rockopera zeneszer 52 zőjében a gondolat, hogy mivel a fejedelemről ­ Ópusztaszert kivéve ­ Magyarországon sehol nem emlékeznek meg méltó módon, Árpád halálának 2007-ben tartandó, 1100. évfordulóján nagyszabású zenemű megkomponálásával fog tisztelegni a honfoglaló emléke előtt. Annál is inkább, mert a társadalmat megosztó István helyett az erőket egyesítő Árpád volt a magyar történelem meghatározó alakja.71
Addig is, mint korábban a szobori búcsúkon, Csanyból, Sándorfalváról, Csengeléről, Forráskútról, Szatymazról, Kistelekről meg a többi közeli-távoli településről augusztus 20-án ezután is megérkeznek a gazdák, fehér ingük legfelső gombját még a legnagyobb melegben sem gombolják ki, és türelmesen várják, hogy a szónokok a Kallós Ede alkotása mellett felállított emelvényre lépjenek, s a pogány vezér szobra előtt a szent király érdemeit kezdjék méltatni.
Ópusztaszeren ezen a napon ezután is ünnep lesz.
Árpád-ünnep, Szent Istvánkor.
 
 
 
A múltban gyökerező jövő
 
Mindazt, ami az Árpád-emlékmű előtt, illetve annak szűkebb és tágabb környezetében az eltelt több mint száz év alatt történt, csak az adott nemzetközi kontextus figyelembevételével, az események tágabb történelmi-politikai perspektívába állításával lehet helyesen értelmezni. A történések megértéséhez a 19. század végén egész Európában megerősödő újkonzervatív és jobboldali radikalizmus megjelenéséig kell visszanyúlnunk. Ennek az eszmeáramlatnak a ha 54 38 uj tása ­ mint arra a legutóbbi kutatások is 55 39 56 rámutattak ­ igen erőteljesen érződött Magyarországon.72 A sokféle ­ ausztriai, francia, olasz, illetve németországi ­ mozgalom közül a kisebb csoportokban, klubokban, asztaltársaságokban tömörülő „völkisch" hatása volt a legerősebb. A völkisch mozgalom ideológiájában a német romantika bizonyos elemei éppúgy felfedezhetők, mint az „északi faj" mítosza, a nyílt vagy a burkolt antiszemitizmus vagy akár az a törekvés, hogy a „fajkeveredés színhelyét", azaz a várost és a „tiszta és romlatlan" falut egymással szembeállítsa. Lényegében ennek a modernitásellenes, biológiai társadalommagyarázatokkal kísérletező, a kozmopolitizmus minden vélt megnyilvánulása ellen fellépő újkonzervatív eszmeáramlatnak a hatására alakult meg szegedi székhellyel a Szombatosok XXI. Társasága, majd a Pusztaszeri Árpád Egyesület. A kezdetben csak a kulináris élvezeteknek hódoló társaság tagjai a fenti ideológia jegyében az emlékmű előtt rövidesen társadalmi, politikai rituálékat celebráltak, a szónokok pedig „a kozmopolita csábítás" veszélyeiről meg a nemzeti törvényeinket, szokásainkat fenyegető, „félelmetesen terjeszkedő idegenekről" tartottak gyújtó hangú politikai beszédeket. Tulajdonképpen már ekkor, a Pusztaszeri Árpád Egyesület megalakulásakor (1902) elindult az a folyamat, amelynek során Kallós Ede nevezetes köztéri szobra, illetve annak szűkebb és tágabb környezete kultikus emlékhelylyé alakult.
A Pusztaszeri Árpád Egyesület tagjai magukat, illetve egyesületüket általában politikamentes hazafias egyesületként definiálták, holott az újkonzervatív politikai ideológiának az egyesület életében mindig is meghatározó szerepe volt. De ugyanilyen meghatározó szerepe volt a „keleti beállítottságú" turanizmusnak is, amelynek megjelenése részben a századforduló idején felfutó Kelet-kultuszhoz, részben pedig a magyar őstörténeti kutatásban a magyarság finnugor származása körül zajló (ugor­török) vitához kötődött. (Jóllehet a tudományos vita az ugorpártiak javára dőlt el, a magyarság keleti, turáni származtatása a nagyközönség számára továbbra is népszerűbb volt, mint a „halszagú" finnugor.)
A turanizmus voltaképpen akkor kezdett igazán nagy hatással lenni az egyesületre, amikor ­ nem függetlenül az egyre erősödő európai jobboldali radikalizmustól ­ a „szegedi gondolatot" és a trianoni revíziót zászlajára tűző Pusztaszeri Árpád Egyesület élére a Héjjas Iván-féle terroralakulat egykori tagja, Bárdoss Béla került. Nemzetközi összehasonlításként említsük meg: ebben a nagyjából az 1920­1939 közötti időszakban lépnek be a völkisch mozgalom tagjai a német Nemzetiszocialista Pártba, s ezekben az években adják ki nyolc évig Hitler szerkesztésében és a rosenbergi ideológia jegyében Münchenben, Berlinben és Bécsben a Völkischer Beobachter (Népi Figyelő) című lapot. Voltaképpen a „keleti beállítottságú" turanizmusnak, illetve annak radikális szárnyához tartozó, szélsőségesen jobboldali és élesen Nyugat-ellenes irányzatnak volt köszönhető, hogy az ellenforradalmi korszak legrangosabb hivatalos mítoszának, a Szent István-i állameszmének s magának Szent Istvánnak Pusztaszeren nem volt semmilyen kultusza.
A Pusztaszeri Árpád Egyesület, illetve a holdudvarához tartozó radikálisan jobboldali szervezetek pogány szertartásai, politikai szeánszai 1945 után természetesen nem folytatódhattak, de az új rendszer hamar felismerte, hogy saját céljaira felhasználhatja a kialakult hagyományos kereteket, és igyekezett rátelepedni a szobori búcsúkra. Tényleges újjáéledésükre mégsem ekkor, hanem az 1956-os forradalom leverése után, a konszolidálódni akaró Kádár-korszakban kerül sor. S noha az Árpád-szobor előtti megemlékezéseket hivatalosan továbbra is Árpád-ünnepségeknek nevezték, a téesz- és politikai nagygyűlésekbe transzponálódott megemlékezések immár minden ízükben a kádári ideológiát szolgálták.
A hetvenes évek elején az Árpád-ünnep kisajátításának sikerén felbuzdulva az illetékesek ­ éppúgy, mint elődeik 1907-ben, akik „megdönthetetlen archeológiai bizonyítékokkal" kívánták igazolni Pusztaszer történeti státusát ­ újraindították az ásatásokat. A két kutatás között mindössze az volt a különbség, hogy miközben az első során keresték is a bizonyítékokat, a második során jószerével nem, hiszen a feltárást vezető régész, aki Göndöcs Benedeket, László Gyulát, Erdei Ferencet követően a legtöbbet tette a szeri kultuszért, az eredményről eleve le 59 uj mondva ezt írta: „nem szégyen bevallanunk, hogy a mai régészet eszközeivel nem lehet sem bebizonyítani, sem cáfolni: hoztak-e törvényeket Szeren a honfoglaló vezérek".73
Az ásatásoknak voltaképpen nem is Pusztaszer történeti státusát, hanem magát a rendszert s annak ideológiáját kellett legitimálniuk, mint ahogy ennek érdekében kezdődtek meg az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark építkezései is. És itt mindenképpen ki kell térnünk az Emlékpark bejárata mögött, közvetlenül az Erdei Ferenc bronzdomborműve alatt olvasható feliratra: „Elképzeléseit az általa megalapított Országos Emlék Bizottság váltotta valóra (1970­1997)." Ez a felirat a legcsekélyebb mértékben sem fedi a valóságot. Az 1970-ben megkezdett építkezés terveit ugyanis nem az akkori jelen, a Kádár-éra, hanem a múlt, a Horthy-korszak tervezőasztalán készítették, ezért helyesebb úgy fogalmaznunk, hogy az Országos Emlék Bizottság nem a kommunista Erdei Ferenc, hanem a különítményes Bárdoss Béla elképzeléseit váltotta valóra.
A Kádár-korszak végére az augusztus 20-ra áthelyezett munkás­paraszt találkozók, majd új kenyér ünnepségek fokozatosan Szent István-ünneppé szakralizálódtak. A meg nem épült Árpád-templom helyett a körképépület rotundája „felszentelt dómmá" vagy más megfogalmazás szerint a „magyarság szentélyévé" vált. Az 1921 őszén megfogalmazott terv szerint a Feszty-körkép „szent képpé" vagy „oltárképpé"; Pusztaszer pedig „nemzeti zarándokhellyé".74
Az emlékpark 1996. évi felavatásával 57 uj Ópusztaszeren az építkezések, új emlékművek tervezése nemhogy nem zárult le, hanem új lendületet vett. A harmincas években mindössze fél tucat létesítményt terveztek megvalósítani Pusztaszeren, ezzel szemben 2001-ig harmincnégy emlékművet állítottak és avattak fel az emlékparkban.75 60 41
Így tehát az a sajátos helyzet állt elő, hogy a Pusztaszeri Árpád Egyesület Pusztaszerrel, illetve az Árpád-szoborral kapcsolatos, olykor igen merésznek tűnő álmai, minden várakozást felülmúlva, mind megvalósultak. Mindebben természetesen szerepe volt annak is, hogy a honfoglalás és a keresztény államalapítás évfordulóira rendezett ünnepségek előkészíté 58 sére Magyarországra, Ópusztaszerre érkeztek a magyarság keleti, turáni, szittya eredetét hirdető radikális jobboldali szervezetek képviselői is, és a Hungária Szabadságharcos Mozgalom, az Ősi Gyökér Munkakör stb. szervezetek által 1991-ben kezdeményezett ópusztaszeri Árpád-nap néhány évvel később már a 19. századi állammítosz hőseinek, Attilának és hun harcosainak a dicsőségét hirdető hunniálisokká nőtte ki magát.
61 Ezekhez a mítoszokhoz, akárcsak egész Ópusztaszerhez, a Magyar Köztársaság kormányai meglehetősen ellentmondásosan viszonyultak. Az Anonymus-féle legendát nem tartották elegendőnek ahhoz, hogy Ópusztaszert a „nemzeti emlékhely" státusával felruházzák, ám a magyarság turáni, szittya származásának mítoszát propagáló hunniálisokat mindig hitelesítette a Magyar Köztársaság államelnökeinek személyes jelenléte.
Ez az a körülmény, amiben a háború előtti és a rendszerváltás utáni ünnepségek alapvetően különböznek egymástól. A háború előtt a kormány ­ leszámítva Darányi Ignác millenniumi ünnepségeken való részvételét ­ hivatalosan csak egy ízben képviseltette magát (Günther Antal igazságügyi miniszter személyében, 1907), és maga a Kormányzó soha nem látogatott el a szeri ünnepségekre, pedig minden évben meghívót kapott az Árpád-szobor közvetlen közelében felütött fővezérségi sátorba. A rendszerváltás után viszont egyre-másra jelentek meg a legmagasabb állami, közjogi és egyházi méltóságok az „ország eszmei fővárosának" nevezett Ópusztaszeren.
Ópusztaszerre, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkra tehát az állampárt után a Magyar Köztársaság hol bal-, hol jobboldali kormányai is bejelentették igényüket. Nemcsak szimbolikus értelemben, hanem a gyakorlatban is, hiszen 64 47 63 2001-ben komolyan felmerült az a szándék, hogy az emlékpark 82 százalékos tulajdonrészét a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma megvásárolja.76 A vásárlás meghiúsult, de a kezdetben Árpád-, később alkotmány-, majd új kenyér-, végül Szent István-napi ópusztaszeri augusztus 20-i állami ünnepségeket, nemkülönben az Árpád-kultuszt népszerűsítő hunniálisokat továbbra is kitüntetett központi figyelem övezi, jelezvén, hogy a 19. század végi újkonzervatív eszmék a féllegális, legális pártoknak, egyesületeknek, a különböző „köröknek", „őssejteknek" a rendszerváltás utáni újraéledésével ma, a 21. század elején is virulens módon, változatlanul tovább élnek 62 53 .
 
 
1 Délmagyarország, 1945. április 1.
2 Erdei Ferenc: Emberül élni. Budapest, 1974, Gondolat. 255­256.
Az 1957. évi Árpád-ünnep plakátja
Ünnepség a szobor előtt (1945 után)
3 Vályi Katalin­Zombori István (szerk.): Ópusztaszer. Budapest, 2000, Száz magyar falu könyvesháza. 173.
Kirándulók a szobornál (1945 után)
4 A Pusztaszeri Árpád Egyesület tagjainak törzskönyve szerint dr. Márky Imre pénzügyi titkárt (Szentgyörgy u. 10., Tisza Lajos krt. 12.) 1935-ben törölték az egyesület tagjainak sorából. Pusztaszeri Árpád Egyesület iratai 1922­1942. (1922. I. 1.) Csongrád megyei Levéltár iratai X. 67.
5 Délmagyarország, 1957. szeptember 3.
6 Raffner Dezső­Bárdoss Béla: Pusztaszeri Árpád Egyesület 25 éves története. 211­212.
7 Délmagyarország, 1958. szeptember 9.
Árpád-ünnepség (1962. szeptember)
Árpád-ünnepség (1964. szeptember)
8 Délmagyarország, 1965. szeptember 7.
9 Uo.
10 Délmagyarország, 1966. szeptember 6.
11 Délmagyarország, 1958. szeptember 9.
12 Délmagyarország, 1966. szeptember 6.
Árpád-ünnepség (1970. szeptember).
A szónok Komócsin Zoltán
 
 
13 Erdei Ferenc: Tudománypolitikai, kutatásirányítási és szervezéstudományi tanulmányok. Budapest, 1980, Akadémiai. 232.
14 Erdei Ferenc: Parasztok. Budapest, 1973, Akadémiai. 197.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Árpád-ünnepség (1970. szeptember).
Erdei Ferencet, az MTA főtitkárát új kenyérrel köszöntik
 
 
15 Erdei Ferenc: Város és vidéke. Budapest, 1972, Szépirodalmi. 172.
16 Huszár Tibor: Történelem és szociológia. Budapest, 1979. 271.
17 Pusztaszeri Árpád Egyesület iratai 1922­1942. (1922. I. 1.) Csongrád megyei Levéltár iratai X. 67.
18 Erdei Ferenc: Futóhomok. Életműkiadás. Budapest, 1937. 260.
19 Lásd A kitalált hagyomány című, a Néprajzi Múzeumban 2003. június 29. ­ október 12. között rendezett kiállítást (a kiállítás kurátora Kovács Ákos, látványterv Rajk László), illetve a kiállításhoz készült, de ki nem adott katalógust (Kovács Ákos: A kitalált hagyomány). A katalógus tanulmánya és a csaknem négyszáz fotó a Néprajzi Múzeum főigazgatójának, Fejő Zoltánnak külön engedélyével a múzeum Adattárában tanulmányozható.
20 Hegedűs András: Rendhagyó életek. Budapest, 1994. 61­62.
21 Koncz János­Sz. Simon Tibor (szerk.): Ópusztaszer. Budapest, 1988, Kossuth. 195­206.
22 Csongrád Megyei Hírlap, 1973. július 14.
Lázár György miniszterelnök és felesége az Árpád-szobornál (1976. augusztus)
Az Árpád-ünnepséggel egybekötött munkás­paraszt találkozó (1978. augusztus)
 
23 Délmagyarország, 1977. szeptember 6.
24 Délmagyarország, 1973. szeptember 2.
25 Uo.
Árpád-ünnepség, 1974. szeptember.
Szónok Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter
Az 1979. évi munkás­paraszt találkozó
transzparensei és hallgatósága
Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke
látogatása Ópusztaszeren (1977. március)
Munkás­paraszt találkozó, 1979. augusztus 20. A szónok Németh Károly, az MSZMP KB titkára
 
 
26 Délmagyarország, 1975. július 15.
Németh Károly, az MSZMP KB titkára
látogatása a makói Marosmenti Áfész
bográcsainál (1979. augusztus 20.)
 
 
27 Csongrád Megyei Hírlap, 1967. június 7.
28 „A kutatás mai állása szerint László Gy.-nak nem sikerült igazolnia magyar népesség jelenlétét a 7. századtól kezdve a Kárpát-medencében". Korai magyar történeti lexikon (9­14. század). Budapest, 1994, Akadémiai. 347.
29 Kovács Ákos: Két körkép. Budapest, 1997, Sík Kiadó. 99.
Alkotmány-ünnepi ökörsütés Ópusztaszeren (1979. augusztus 20.)
A munkás­paraszt találkozó után, 1978.
Az Elnöki Tanács elnöke a bográcsoknál
Motoros hinta
az 1982. évi Alkotmány-ünnepen
Árpád-ünnep/Alkotmány-ünnep/munkás­paraszt találkozó 1979
Szövetkezeti béketalálkozó. Balról a második Borisz Jegorov űrhajós (1985. május)
 
 
30 Raffner­Bárdoss: i. m. 157.
31 Délmagyarország 1990. augusztus 21.
32 Délmagyarország, 1983. augusztus 23.
33 Koncz­Sz. Simon: i. m. 203.
34 Délmagyarország, 1987. augusztus 23.
Kultúrműsor a munkás­paraszt találkozó után (1979. augusztus 20.)
Aczél György látogatása Ópusztaszeren
(1983. április)
 
 
35 Csongrád Megyei Hírlap, 1989. augusztus 21.
A munkás­paraszt találkozóval egybekötött Árpád-ünnepen (1980. augusztus 20.)
Árpád-ünnepséggel egybekötött munkás­
paraszt találkozó (1988. augusztus 20.)
Az 1988. évi Árpád-emlékünnepség plakátja
 
 
36 Uo.
 
 
 
37 Csongrád Megyei Hírlap, Dél Világ, 1990. augusztus 21.
38 Uo.
Árpád-nap, 1991
Árpád-nap, 1991
Árpád-ünnepség, 1991
 
 
39 Szittyakürt, 1991. május­június hó.
Szittyák az 1991. évi Árpád-napon
40 Szittyakürt, 1993. július­augusztus.
41 Uo.
42 Ötezer éve a Kárpát-medencében ­ A magyarság hetven százaléka árja. Villáminterjú Siklós Andrással, a Szittya Világkongresszus alelnökével. Délmagyarország, 1993. május 15.
43 Délmagyarország, 1993. június 28.
Szittyák az 1992. évi Árpád-napon
Pusztaszer első díszpolgára,
őrgróf Pallavicini Károly (1992. június)
44 Délmagyarország, 1993. július 2.
45 Délmagyarország, 1993. június 28.
46 Délmagyarország, 1993. május 15.
47 A MKM elnöke 1995. augusztus 21-én az országos lapok főszerkesztőit körlevélben tájékoztatta elhatározásáról.
48 Délmagyarország, 1992. június 29.
49 Lásd a megyék országos gyűlésének 1993. augusztus 18-i ópusztaszeri nyilatkozatát és a Pax Hungarica 1996. augusztus 20-án kiadott Pusztaszeri kiáltványát. Ez utóbbit többek között Lehmann István, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke, alias Álmos; dr. Schmindt Géza, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke, alias Előd; dr. Dobrovczky István, Pásztó város polgármestere, alias Ond; Vichlanek István, a WIP Kft. ügyvezető elnöke, alias Kond; dr. Párdányi Miklós, a budapesti József Attila (Szent Imre) Gimnázium igazgatója, alias Tas; dr. Nagy-Bozsoky József, a Sátoraljaújhelyi Népfőiskola igazgatója, alias Huba; dr. Katona Tamás, Budapest I. kerület polgármestere, alias Töhötöm adta ki.
50 Délmagyarország, 1996. május 28.
51 Délmagyarország, 1993. április 29.
52 Délmagyarország, 1993. május 3.
53 Délmagyarország, 1993. augusztus 19.
Naptisztelő mágia, 1991. augusztus 11.
Az 1991. évi Árpád-ünnep
54 Délmagyarország, 1995. május 3.
55 Délmagyarország, 1996. május 16.
56 Délmagyarország, 1996. május 28.
57 Délmagyarország, 1996. június 15.
58 Délmagyarország, 1996. június 29.
A honfoglalás napja, 1993
Szent István-ünnep, 1996. augusztus 20.
 
 
59 A helyszínen készült hangfelvétel alapján.
Szent István-ünnep, 1996. augusztus 20.
Naptisztelő mágia, 1991. augusztus 11.
 
 
60 A helyszínen készült hangfelvétel alapján.
61 Délmagyarország, 1998. augusztus 21.
Az 1998. évi hunniális
Az 1998. évi hunniális
Az 1999. évi hunniális
 
 
62 Délmagyarország, 2000. június 22.
63 Uo.
64 Délmagyarország, 2001. május 21.
Az 1999. évi hunniális
(Géza fejedelem szobrának felavatása)
A Magyar Katonai Emlékmű
A 2000. évi hunniális
65 Eszerint a következő középkori uralkodók és államférfiak kaptak volna szobrot: Géza, Szent István, Szent László, Szent Erzsébet, Szent Margit, Könyves Kálmán, III. Béla, II. András, IV. Béla, Kun László, Károly Róbert, Nagy Lajos, Luxemburgi Zsigmond, Hunyadi János, II. Lajos, Werbőczy István és Dózsa György.
66 Géza fejedelem (Tóth Sándor), Szent István (Varga Imre), Aba Sámuel (Kő Pál), I. András (Diénes Attila), I. Béla király (Adorján Endre), Szent László (Gera Katalin), III. Béla (Palotás József), II. András (Tóth Béla), IV. Béla (Szabolcs Péter), Kun László (Györfi Sándor), Nagy Lajos (Vanyúr István), Luxemburgi Zsigmond (Borbály Attila), Hunyadi János (Széri Varga Géza), Hunyadi Mátyás (Gábor Éva Mária), Báthory István (Bíró Lajos), Bocskai István (Györfi Lajos), II. Rákóczi Ferenc (Jószay Zsolt), gróf Batthyány Lajos (Gaál Tamás), gróf Széchenyi István (Lebó Ferenc), Kossuth Lajos (Markolt György). Az Aranybulla-emléket Benedek György készítette.
A Szoborpark, a „magyar Walhalla" felavatása (2001)
A Szoborpark, a „magyar Walhalla" (2001)
 
 
67 Délmagyarország, 2001. július 1.
68 Az ország eszmei fővárosa ­ Millenniumi megyenap és hunniális Ópusztaszeren. Délmagyarország, 2000. június 26.
A 2000. évi hunniális.
A Csongrád megyei települések
millenniumi zászlói
A 2001. évi hunniális: fémtrezorba zárják a jövőnek szánt üzenetet
A 2001. évi hunniális: a trezor befedése
 
 
 
69 A helyszínen készült hangfelvétel alapján.
A 2002. évi Szent István-ünnepen
 
 
70 2000 nyaráig fát ültetett többek közt Mádl Ferenc köztársasági elnök, Kovács László külügyminiszter, dr. Trogmayer Ottó, dr. Orbán Péter országos főkapitány, dr. Lukács János Csongrád megyei főkapitány, Ott József, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke, dr. Mészáros Rezső rektor, Szegedi Tudományegyetem, Molnár József polgármester, Csongrád, Makara József polgármester, Ópusztaszer, dr. Nemeskürty István, a Magyar Millennium Kormánybiztosa, dr. Szabó János honvédelmi miniszter, dr. Fodor Lajos vezérezredes, vezérkari főnök.
71 Válasz, 2003. március 21. 1­5.
 
 
72 Szabó Miklós: Az újkonzervativizmus és a jobboldali radikalizmus története (1867­1918). Budapest, 2003, Új Mandátum. 11­98.
 
 
73 Trogmayer Ottó­Zombori István: Szer monostorától Ópusztaszerig. Budapest, 1980, Magvető. 8.
A képen a szerző
kKovács 4. lev. 06. 21
Az 1993. évi Szent István-ünnep.
Kecskeméti János, Ópusztaszer polgármestere új kenyérrel köszönti Boross Péter
belügyminisztert és Szűrös Mátyást,
az Országgyűlés alelnökét
Az 1992. évi Árpád-ünnep plakátja
74 Kovács: i. m. 79­98.
75 Nagy László­Szabó G. László (szerk.): Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark. Évkönyv 2000. Ópusztaszer. 55.
Mádl Ferenc a 2001. évi hunniálison
A 2001. évi hunniális
 
 
76 Délmagyarország, 2001. március 20. és 2001. május 30.
65 49
Kallós Ede szobra előtt pedig, mint 1997-től kezdve minden évben, ezután is tárogató hangja jelzi majd, hogy megrendezik a hunniálist, ahol a magas rangú kiküldött a „múltban gyökerező jelen" szellemében megkoszorúzza a magyar Walhallát, az ünnepi emelvényre lépő szónok ezután is arról fog beszélni, hogy végre túl kell lépni a leszorítottság, az önvédelem reflexein, hogy az ünnepség kérge alatt egyéni és közösségi létünk, a magyar jövendő nagy gondjai feszülnek, hogy múltunk szólításával őstörténetünket, a Magna Hungáriát, az őshazát szorítjuk arcunkhoz, a valót, s a hírmondó legendát, Árpádot és a vezéreket, a turulmadarat, a fehér ló mondáját, a Csodaszarvas regéjét és Vereckét; hogy Trianonnal megcsonkították az országot, a nemzetet és annak lelkét...
S amíg az ünnepi szónok beszél, a Szertartás tér előtt felsorakozott cserkészek az Árpád-szobor megkoszorúzására készülve majd még egyszer megigazítják a koszorúk szalagjait, a Magyarok Világszövetségének képviseletében zsinóros magyar ruhában megjelenő küldöttség tagjai pedig ­ miközben a zenekar a Himnuszt játssza ­ ezután is nézik, amint a kezükben tartott Árpád-sávos zászlót egyre csak fújja, mind feszesebbre dagasztja az ópusztaszeri szél...
 
1994. augusztus ­ 2004. június
 
(A tanulmányt terjedelmi okok miatt rövidítve közöltük.)
© Mozgó Világ 2004 | Tervezte a pejk