←Vissza

A Mozgó Világ internetes változata
Báthori Csaba

Babits-változatok

Jelzőkarók

 
Csak én!... birok? Versemnek hőse lenni;
első s utolsó, mindenik, dalomban
a mindenséget -, vágyom versbe' venni
de... még-tovább magamnál! nem?! jutottam -
 
S már azt hiszem-nincs! rajtam?? kívül semmi
de hogyha van! is Isten... tudja. Hogy' van?
Vak „dióként" „dióban" zárva lenni
s törésre!... várni beh-megundorodtam.
 
Bűvös, körömből nincsen; mód kitörnöm
csak!!! nyílam szökhet??? rajta!!! át a vágy -
de jól tudom - vágyam - sejtése csalfa?
 
Én maradok magam. Számára börtön!
mert én... vagyok... az alany és a tárgy,
jaj; én; vagyok az. Ómega s az alfa?
 
 

Szórend-csere

 
Én csak versemnek birok hőse lenni,
első s utolsó mindenik dalomban:
vágyom a mindenséget versbe venni,
de magamnál tovább még nem jutottam.
 
S azt már hiszem: rajtam kívül nincs semmi,
de hogyha van, Isten is tudja, hogy van!
Vak dióban dióként zárva lenni
s törésre várni beh megundorodtam.
 
Körömből nincsen bűvös mód kitörnöm,
nyílam csak átszökhet rajta: a vágy -
jól tudom, de vágyam sejtése csalfa.
 
Magam számára maradok én börtön,
mert az alany vagyok én és a tárgy,
én jaj vagyok az ómega s az alfa.
 

Rákmenet

 
Jaj én vagyok az ómega s az alfa:
mert én vagyok az alany és a tárgy -
én maradok: magam számára börtön.
 
De jól tudom, vágyam sejtése csalfa -
csak nyílam szökhet rajta át, a vágy:
bűvös körömből nincsen mód kitörnöm.
 
S törésre várni beh megundorodtam,
vak dióként dióban zárva lenni -
de hogyha van is, Isten tudja hogy' van:
s már azt hiszem: nincs rajtam kívül semmi.
 
De még tovább magamnál nem jutottam:
a mindenséget vágyom versbe venni.
Első s utolsó mindenik dalomban:
csak én birok versemnek hőse lenni.
 
 

Halandzsa

 
Kacs én ribok servemnek lőse denni,
cselső s uvolsó kindenik csalomban:
ha bindenséget hágyom felsbe renni,
da lég lovább garamnál csem futottam.
 
S hám hazt piszem: kincs jaltam jívül kemmi,
da dogyha nan si, Estin gudja dogy' dan?
Bak bióként bióban vázra kenni
r reréstő szárni heb lekundorodtam.
 
Sűbös sörömből kincsen kód kimörnöm,
kacs mílany köszhet tá: a gágy -
da ból budom, gyágyam tergése jalta.
 
Né karadok: kamon hámára szölcsön,
kert né nagyok za lanyi sé ta rágy,
vaj né nagyok za hó mega sa balfa.
 
 

Du-Princípium

 
Csak Te birsz a versemnek hőse lenni,
első s utolsó mindenik dalomban:
a mindenséget vágyom versbe venni,
de még tovább Tenálad nem jutottam.
 
S már azt hiszem: nincs Rajtad kívül semmi,
de hogyha van is, Uram, tudod hogy' van?
Vak dióként diódban zárva lenni
S törésedre várni megundorodtam.
 
Bűvös körödből nincsen mód kitörnöd,
csak nyílad szökhet rajta át: a vágy -
de jól tudod, vágyad, sejtésed csalfa.
 
Te az maradsz: magadnak építsz börtönt,
mert Te vagy csak az alany és a tárgy,
jaj Te vagy csak az ómega s az alfa.
 
 
 
 
Búzás Huba

Csatlakozásra várva

csak ülsz, pökláda sincs, szőrszálat tépegetvén,
odébb egy szerb leány hever és senki más,
jól tudja már, hány lik van anyja ingén,
a melle kinn, vigyáz, hogy oda láss,
estig, lehet, vonat se jön,
 
kulacs a lába közt s egy vasútállomás...
a resti rég bezárt e délkörön
és mintha önmagam zrikálnám,
úgy habzik álmodott söröm
e kusza-firka ábrán:
 
ülök egy sörreklámon lenge gatyiban,
agyszikkasztó napon, lihegve, kábán,
a szomjam szinte már ajakficam...
- mikor a lányzó kulacsát... lám,
nevetve nyújtja, hogy igyam
 
 

Egy dzsinnel a Maximból

unatlan tébolyogva térjmeg-éjszakákon
kilencfojtó kedvemben zajló lődörön
elémbe lippen, teste alabástrom,
ujján cikázó óarany köröm,
selyemistrángja fogra vár...
na, húzzon innen, nagysád - mélán dörmögöm -,
a dzsinn afféle húsevő madár,
osztozna tán egy néma csókon
s tovább repülne... pelyva nyár!
de meglehint az ózon,
 
a szívén - mondja - mintha átnyilamlanék,
gyönyördombjára lassan úgy mosódom,
mint árokpartra tengerhányadék...
szigonylik - fúdogálja kócom -
oly távol, szinte ég az ég
 
 

Míg várom léptedet

a tegnapban elmúlt a volt, meghalt az élő,
a régen létező ma már csak létezett,
a cél is céltalan és tenni késő,
befordulok, míg várom léptedet,
talán mellém hever ma még
 
hálótársam - és átölel - a képzelet,
mulattatnak, míg jössz, mert játszanék,
vajákos bolondériái,
pedig csak pár bűvész-marék
varázslat... lári-fári,
 
a holnapban is szertehull, ami ma van,
de lesz-e holnap, lesz-e annyi gázsi,
melyik nyarad lesz utolsó nyaram
s a járat, jössz-e? ...nincs további,
vihog az út, mert úttalan
 
 

Művészek

jártál a Séd-part sétaútjain nyaranta
napfeljövet után úgy fél kilenc felé,
mikor a fény a fákról, mint a gyanta
szivárog s mintha édes meggyzselé
ragyogna búvó réteken,
 
piros a harmat - pszt! - a fütty egy kékbegyé
- villám ütötte tölgy mögül lesem -
s a táj - ha látnád! - vízbe toccsan:
szakállas festők képtelen-
kék sobrikalapokban
gubbasztanak féllábú vásznaik mögött,
halványan tükröződik valahonnan
az aktmodell - bár napba öltözött -
s egy harkály vési ész-bomoltan,
mit látott, azt a köldököt
 
 
 
 
 
Bánki Éva

A kör örökké szalad

Az esőben porszemcsék utaznak,
és sok kis hullámdarabka, ami a végtelen
messziből, a Napból szakadt ki. Az eső
óvatosan körbefonja a házunkat,
és vigyázva megfordul a Föld,
ahogyan tette tegnap, tegnapelőtt,
és tette mindig.
 
Forog, forog, hurcolva magával
gyengéden az esőt, a házat, a fényt,
a port, téged és engem. Amíg nem ismertük
egymást, hogy bírtuk ki szédülés nélkül?
 
 

Régi gépek

1

Magától hajlik az erő a gépekben,
hamarosan háború lesz és szavakat
dobál egy gép magából szerteszét,
a beszédtől lobog a szén, lenn a föld
mélyén egy ló hordja halálos terhét.
Fölöttünk a madarak villanyáramtól
szikráznak, minden szárnyverésük parancs.
 

2

A fény megreszket egy csésze
peremén, a hajadban, a ruhádon is.
A magasságot fény vagy zene, sok-sok
puhaság éltetik. A gépeket a kedv
töri össze, ami repítette régen őket.
Születtek, mint a szerelem,
akarat nélkül.

Átok

A ruhád mélyébe költözöm.
És viszel magaddal, mint
egy összetört vers a pontot.
 
Egy keveset belőlem, ami
megmaradt az egymásba öltött,
testeden, ajkadon, párnádon
átlebegett mondatokból.
 
A babonás, zavaros
összevisszaságból
egy szünetjelet.
 
 

Augusztus, augusztus

Ez a nap rádadja az ékszereket,
és porköpenyt terít rád a szomorúságból.
 
Szigorú kis nő megy az utcán,
lába alatt még fel nem fedezett
második világháborús gránátok.
 
Ahogy kell. Találkozik egy férfival.
Így együtt jó benyomást keltenek.
Egy párjavesztett fecske kering
a villamossínek fölött. Ki lökte ide?
 
Húzza magával konokul a nő
a férfit. Egy iroda kínál
még a nyárra akciós utakat.
 
De erről a fecske nem tud.
Az ékszeres, porköpenyes költői én sem.
A gránátok pedig alszanak.
 
 

A tenger szélén

Képzeld el,
a hold, mint valami álom
végetér, a szél nem csapkod,
a tenger hullámai megállnak, a víz
megmerevedik, de senki sincs
ébren,
a víz mélyében föleszmél
egy lármás hajóroncs,
sirályraj keresi a holdat, kétségbeesve,
mielőtt eltűnik a szárnysuhogás. Hab marad,
tajték.
 
Betölti a meleg
hullámzaj mégis a koponyámat. Az égbolt csak a belseje,
csak a szíve egy másik világnak.
 
Fölszakad a szél, hiszen nem
érti, mért ide tartozik.
 
 

Harminc fölött

Megtalált a szerelem egy gombocskát
a kabátomon. A szelet belélegzem
vagy csak egy utcasarok, egy mozdulat
egy körúti fa visszaadott egy fiatal napot.
Szalad a fény, belök egy ajtót, a kabát
lehull, vége a harisnyának, lebeszéli rólam
az éveket a szél.
 
 
 
 
 
Draskóczi Ágnes

július

ahogy a táj előtted elterül
ahogy a sok levélre fény feszül
ahogy a rét pázsitja hívogat
ahogy búzát csókol a sárga nap
ahogy a szőlő fut a dombra fel
ahogy a rozsdafarkú énekel
ahogy az asztal fölött szilvafa
- talan paraszt-idill vagy kúria -
talán szabadság talán igézet
talán csak nyárközép talán az élet
 

Jó szelet!

Ne nézd a fényt. Ma jósol nagy vihart,
s kajütben szűk a tér, ez meglehet.
De siklik majd a nyílt vizen veled
a jacht, s a vászon is dagad, kitart
 
erőd, kötél feszül, árbóc figyel.
A szélre várni kell, bizonytalan,
mikor lesz útra jó, és untalan
csak ülni már nehéz. Mert menni kell,
 
hullámtaréjra úgy feküdni fel,
hogy új csodákra nyíljon ringató
körablakod. Hajód nem ünnepel,
 
mert visszatartja rév, bár hívja tó.
Örökké, hidd el, mégse vesztegel,
a szél majd rátalál, s ez biztató.
 
 

Amarna

„Egy, ami fénylik: az éji sötét
hallgat a föld szakadatlan
mert a teremtő nyugszik az éj horizontja alatt."
(Naphimnusz)
 
Nofretétét gyűlölték sokan.
Nem szépsége, nem ifjúsága fájt.
Sustorogtak: lázadást szít, s Amonnak
- ki öröktől isten lenni rendeltetett -
vége. Nem imádják tovább.
Beszélték, a királynő egy majmot követ,
s ahol a fáraóval megjelent,
a szokott rend lehullt,
mert új várost emelt,
hol míves kövekből raktak templomot,
s Athonhoz szállt ima.
Az óhitűek féltek tőlük.
S a bosszúéhes Amon,
- napfogyatkozás volt épp -
minden falat ledöntetett.
Azóta kihalt utcákon sakál üvölt,
hisz Nofretétét gyűlölték sokan.
Anubisz, te mérd majd lelküket.

 

Podmaniczky Szilárd

Címerállat

Ahogy a lírát mondják

Vers tördelt 1. lev. 08. 18.
Mikor a férfi
puskához jutott
perc se telt tovább
erdőmélybe belefutott
erdőmélyi lombok alatt
puska csöve meg nem akadt
lőtt ott mindent
szíve duplán mozgott
halat vadat madarakat
s egy bokrot is ledurrantott
aztán hogy a végső élő is eldűlt
fülére borzalmas csend ült
s vértől szomjas indulattal
az erdőből kigyalogolt
erdő szélén szántás várta
azon túl meg szőlősorok
szőlősorok fürt tövében
kalapos férfi állt merészen
lába előtt keresztben
dermedt szemű fehér kecske
vállán pihent borlopója
ujja alul szigetelte
másik kezét felemelte
ujját hernyón görbítgetve
a vérszomjas férfit
a szántáson át
egy-két szóra
magához kérte
Még mindig azt gondolják
hogy a lírát úgy kell
mondani a tévében
hogy jön egy csontsovány férfi
hosszú lódenben a kietlen utcán
megáll a fák közt és rágyújt
nem szól semmit
de szól a vers a hangján
sok értelem van az arcán
de az biztos
hogy elgondolkodik
jön tovább be van borulva
minden olyan rossz kedvű
rossz ízű
hogy az embernek elmegy
a lírától a kedve
azt gondolja mert azt gondolják
hogy a vers az csak szenvedés
és hogy a költő csúcsszenvedő
a néma férfi leül egy padra
jól ki van ez találva
a kamera mozdulatlanul néz
a férfi slukkol
mintha lelke hagyná el a testét
a füsttel
de arra választ persze nem ad senki
mikor lesz ennek már vége
mondom azért
mert ezt a gagyi műpoézist
nem szenvedhetem
akkor inkább agráripar
érdekel a műtrágya
tejtermelés literenként
© Mozgó Világ 2004 | Tervezte a pejk