←Vissza

A Mozgó Világ internetes változata

Podmaniczky Szilárd

Léböjtnapló

Tavaly júniusban többéves kísérleti periódus után abbahagytam a dohányzást. Azt nem mondom, hogy leszoktam róla, mert rendszertelenül, de rákaptam a jó szivarra. Egészen nyár végéig úgy nézett ki, hogy nem kap el a dohányzásról lemondók „keszonja", az elhízás, amit magamra inkább súlygyarapodásként illesztenék, ugyanis hízhatnék még tovább is, a bőr bírná, ergo nem vagyok (teljesen) elhízva. De mint kiderült, valamelyest sikerült felpumpálnom magam körül az úszógumit, méghozzá orvosi „tanácsra" elkezdett B-vitamin-kúrával. De mint minden férfi tudja, ha álló helyzetben nem látja a cerkát, akkor ideje szemorvoshoz menni, vagy radikális önmegtartóztatással kikényszeríteni ágyéki testrészünk döbbenetes vizuális élményét. Választásom az angolosan legszebben hangzó fogyókúrára esett: léböjt.
 
1. nap, amely már önmagában is furcsa viszonyba került önmagával. Ma van a csillagászati tavasz kezdete, március 21., és hogy minél nagyobb legyen a kihívás, ma végzem az utolsó simításokat egy nagyobbrészt konyhán játszódó forgatókönyvön.
Még soha nem böjtöltem, bár a szakkönyv szerint igen: az is böjtöl, aki három órán át kibírja kaja nélkül. Hát erre hoztam már példát.
Reggel kicsavartam a fölmosórudat a pamacsból, elvégeztem néhány tornagyakorlatot, aztán két bögre tea következett, egy kis séta a gyógyszertárig, ahol 120 gramm Glauber-só szerencsés gazdája lettem, amit a minden második nap esedékes beöntés helyett használok.
Egyébként rosszabbra számítottam. Tizenöt perc alatt kellett meginnom a háromnegyed liter vízben föloldott 40 grammnyi sót. Mint a sört, vitte a huzatom. De ha valaki jobban kedveli a beöntést, ám legyen, hatásfokuk közel azonos.
Kávé nélkül már a délelőtti sétán megfájdult a fejem, és tartott egész nap, estig, mikor is elmerülhettem Irak látványos bombázásában. A szakkönyv szerint az utálattal/borzadállyal eltöltő látvány nem más, mint a lelki szemét kivetítése a kuka fölé.
A böjt ugyanis az extatikus fogyás mellett a lelki megtisztulás fogadatlan prókátora is. Nem elég, hogy lefogyok, de még lelkileg is megtisztulok, ami nyilván rám fér. Én, a tisztuló Visztula.
Ebédre géppel csavart levet ittam, két pohárral, aztán fáradtan elaludtam. Ébredés után újra nekiültem a forgatókönyvnek, a szakkönyv szerint egyes művészeti tevékenységet végző emberekre elképesztő hatással van a böjt, örök érvényű műalkotások kerülnek ki a kezük alól.
Nos, talán ma nem írnom, hanem festenem kellett volna.
Állítólag az alvás se valami mesés, mert az álmok zavarosak; szex, halál, erőszak, ott is megy végbe a tavaszi nagytakarítás. De lehet, hogy megéri, 120 kilóról indulok. Léböjt, azaz (belső ellentmondás) szilárd anyagot nem veszek magamhoz.
 
2. nap
Kávé nélkül hideg a világ, az agyam hasít, mint a meszes, délelőtt a folytatáshoz fél szem fájdalomcsillapítóból merítek erőt. Az étrend ugyanaz mindennap. Tea reggel, frissen centrifugált gyümölcs- és zöldséglé délben és este, közben pedig a híres-hírhedt szegedi Annavíz. Az egyetlen lelőkúthoz való vánszorgás kellő fizikai mozgást biztosít, a lelki mozgásról nem szólok sokat, olyan vagyok, mint egy kicsavart és csörgősre szárított fölmosórongy. A megtisztulás tehát rémes alagúton vezet keresztül, amelynek a végét csak a jóisten látja.
Éhséget viszont ritkán érzek, van tartalék rajtam bőven. A gondolat, hogy a böjt alatt tulajdonképpen lassan leemésztem magamról a fölösleget, elég gusztusos képekben tárul elém a fantázia terített asztalánál. Ezt a pikáns étrendet kell még pár napig folytatnom, összesen ötig. Ami igaz, az igaz: semmiféle gyönyörűséggel nem tölt el a böjt. Vagyis eggyel. Ma reggel 117 kilót mutatott a mérleg. De azért, ahogy a Média Markt-ban mondják, hülye azért én se vagyok. A tanulság inkább az: ezek szerint napi három kiló tápanyagot veszek magamhoz.
A fejfájásom délre elmúlt, s kivált megkívántam az uszodát, főképp azt a gondolatot erősítve, hogy a testmozgás beállítja a megváltozott táplálkozáshoz tartozó keringést.
Az úszás most, hogy kissé gyengébbnek érzem magam a szokásosnál, különösen harmonikus mozgásra késztet a vízben. Ehhez hozzátartozik, hogy a tudatos kényszermozgás szintjénél nem kultiválom jobban az úszást, ugyanis a légzéstechnikám fejleszthetetlen; ha meg kitartom a fejem a vízből, két hossz után lezsibbad a nyakam. Ehhez képest bő negyedórát töltök úszással, jólesik, van a vízben valami kellemesség, ahogy lágyan körbeölel, és hűvösen csitít.
Délutántól egész estig dolgozom, végezni akarok a forgatókönyvvel, ne húzzam tovább, most van erőm; az utolsó jelenetek egyikében hatalmas hagymás csülköt visznek ki a vőlegénynek. De szerencsére nem érzek ízeket a számban, se illatokat, tulajdonképpen azt mondhatom, az ember íz- és szagemlékezete nulla; az enyém mindenképpen.
A nagy munka után jólesne egy kis sör vagy pár üveg bor, tulajdonképpen ünnep ez, egy ekkora munka végére pontot tenni, de hiába, ellent kell állnom minden kísértésnek, még ha az házi főzésű kalvadosz is, és ott lapul a hűtőmben. Pedig megérdemlem.
A nap többi részét alvással töltöm.
Talán rossz a kérdés, de elalvás előtt nem tudtam eldönteni, mi az emberibb, a böjt vagy a nemböjt. (Nemböjtön sok mindent értek.) A végére talán kiderül.
 
3. nap
Az ébredés lassú, és akár azt is mondhatnám, háromhavi kómából tértem magamhoz, olyan mélyen aludtam. Vagyis a rossz alvás nálam nem jött be. Viszont az alvás megfelelő periódusaiban elképesztő álomanyag zúdult rám. Gyilkosságok tömkelegét éltem át nyaktilóval, kötéllel, ágyúval, élveboncolással, és még az a hendikepem se volt meg, hogy reklám közben kifújjam magam. Volt orgiasztikus szex, és voltak két lábon járó kolbászrudak, olyan kajafölhozatal gyűlt össze álmomban, hogy azt kellett később gondolnom, hogy minden testemből távozó fölösleges zsírmolekula egy utolsót vezekelve bevallotta, és képekben megjelenítette, hogy melyik ételből származott. Egyszóval nagyon tudom ajánlani a böjtöt azoknak, akiket nem halmoz el a fantáziájuk; most talán az is kondicionálódik.
A fölmosórúddal vívott reggeli torna után napközben beiktattam egy több ezer lépéses sétát a drogériáig, ugyanis ma megint jön a Glauber-sós oldat, és a higiénia nem válhat a böjt áldozatává. Ezt az oldatot a fent leírt töménységben merem ajánlani lelkiismeretük megnyugtatása végett azoknak is, akik nem akarnak moziba, színházba menni, vagy kínos találka elé néznek. Elég a kitűzött időpont előtt egy-fél órával felönteni a garatra belőle, kész főnyeremény.
Éhség továbbra se nagyon gyötör, ellenben a lehangoltság igen, néha didergés környékez. Mire ma hazaértem a sétából, a lépcsőn alig bírtam fölmenni. Olyan sós vagy inkább semmilyen ízű a szám, mintha hónapok óta nem ennék. Csak el ne felejtsem: miért is szoktam enni?
Az időm nagy részét itthon töltöm, telik az idő, néha fázom, pokróc alól nézem a tévét, a súlyom ma reggel megint egy kilóval kevesebb: 116.
 
4. nap
Az éjszaka már nem telt olyan jól, inkább csak kerestem a helyem, mint focicsapatban a 12. játékos. Ellenben pimasz filmvetítést rendezett álmomban legalább egy tucat tivornya. Újra és újra különös helyeken találtam magam egy nehézkes üveggel a kezemben, és sehogyan sem értettem, mi történik velem a részegségen túl.
Az arcom bőre, ami eleddig rózsás színben pompázott, a sápadtság változatait próbálgatja magán. A vérnyomásom a szokottnál alacsonyabb. A kezem bőre ráncosodik, bár nem száraz. Vagy most túlságosan is odafigyelek.
Ma van a fiam névnapja, remek ebédet főzött magának, tejfölös nokedli pulykasülttel, nem lehet vadabbul pároztatni. Újra a kalvadoszra gondolok, de csak gondolok egy koccintás erejéig; meglehet, elég lenne egy pohár, hogy kifejeljem a homokfúvott bejárati ablakot. Mármint az ajtó ablakát.
Egy tányéron ülő banánvég eljátszik velem a félhomályos konyhában: bekapom, de mintha ostorral csapnának a nyelvemre, visszaköpöm a tányérba. Hiába, talán hónapoknak kellene eltelni, hogy leszokjak az evésről, vagy egyáltalán a mozdulatról. De minek? Mert ma már csak 115 vagyok. Kilóban.
A fáradtságon kívül ma semmi nem kínoz, az éhség újfent nem. Abban biztos vagyok, ha máskor böjtölni akarok, jó előre megtervezem a programot, hogy lefoglaljam magam. Dolgozni pedig egyszerűen nem szabad. El nem tudom képzelni, hogy az emberek nagyon nagy része hogyan is böjtölne. Sehogy, mert dolgozni kell.
Este filmes találkozó egy kávézóban, ez is remek időzítés. Gondolom, utána söröztünk volna éjfélig is. Kínos, mégis úgy érzem, az én arcom a legértetlenebb. Jobb lenne otthon a kispárnába belefúrni.
 
5. nap
A reggeli ébredésnél nem érzem a befejezés teljességét, már csak azért sem, mert holnap még felvezető köröket kell futnom az élelmiszersztrádára: kompót, zöldségek, krumplikrémleves. Csak aztán jöhet megint „szemérmes módra" való falás.
Az éjjel azt álmodtam, hogy piszokul cigarettázok egy sötét szobában, a füst nagy, ablak sehol. Úgy tűnt, mintha egy négyszögletes tüdőben kellene megfulladnom.
Ma reggelre 114-re ment le a súlyom. Pedig képileg nem úgy nézem, mintha túl lennék az ikerszülésen. Koraszülött gondolat.
Az étrend változatlan, gyengeségen kívül mást megint nem érzek. Közben jön a tavasz, ma már rendes meleg volt, de mintha a galambok nem akarnának hinni a változásnak, mereven ültek, és forgatták szemüket az ágakon.
Ez a tánc a fölmosónyéllel nem igazán jött be. Ennél kisebb fájdalmat szokott okozni a hosszas ülés.
Nem tudok teljes vágyakozással gondolni az evésre, sőt ha húst képzelek a számba, kiráz a hideg. Hús a szájban. Egy hihetetlen thriller címe lehetne. © P. Sz.
Visszalapozom a böjtszakkönyvet, s próbálom beleélni magam abba a rendkívüli és kellemes állapotba, amit a könyv ígér, illetve elvár a böjtölőtől. Napok óta semmilyen kellemes érzésem nincsen, megkockáztatom, még szeretetéhségem sincs. De erre azért nem mernék mérget venni, és nem fogok rá vallást alapítani.
Szeretném komolyan végiggondolni az öt napot, de a fejem nem lódul. Nem érzem jobban és könnyebbnek magam a súlyveszteségtől, viszont az az érzésem megvan, hogy elvesztegettem öt jó napot az életemből. A legszörnyűbb, amit el tudok képzelni, böjt közben, üres gyomorral fölhagyni az élettel.
Igen, a súlyom csökkent, mondanám a böjtajánló tévéshopban őszintén, de ne feledjük, mondanám a tévéshop paródiájában, azt még nem mértük meg, hogy eközben csökkent-e a magasságom.
 
*
 
Most már május van, éppen két hónappal a böjt megtörése (breakfast) után. Kíváncsi voltam, az eltelt idővel változnak-e a böjthöz fűződő gondolataim.
És igen. A böjt végén rám törő nagyon is „materiális idegenkedés" ellenére most újra meg akarom csinálni. Csak most hosszabb ideig, nagyobb kitartással és nagyobb felkészültséggel. A tisztulás kívánásán túl van valami semmihez nem hasonlítható különös érzése annak, hogy a világhoz fűző szálak közül elszakítom az egyiket, a táplálkozást. És ha nem ülök is évtizedeket barlangban meditálva, már ettől a pár naptól más ember leszek. És ez felettébb csábító .
© Mozgó Világ 2004 | Tervezte a pejk