←Vissza

A Mozgó Világ internetes változata
Ficsku Pál

Keserű Teruss balladája

 

Keserű Terusst halála után felboncolták.

Az esetben nem lenne semmi különös, az emberek egy részét halála után felboncolják, egy részét meg nem. Egy boncolásban nem lenne semmi különös, hacsak az nem, hogy faluhelyen nemigen szokás a boncolás. Akit kiadtak a kórházból, dögrováson van, annak a baját úgyis tudja mindenki, akit a kocsma előtt szúrtak le, vagy éppen a fészerben vágta ketté az asszony, annak nem kell boncolás, az olyan esetekben meg, amikor fent a falu fölött a mészégető boksáknál valaki a szerszámpucoláshoz használt lakkbenzint issza meg a rendes rettenetes pálinka helyett, és utána beleszédül a kemencébe, legfeljebb úgy árulják az oltott meszet, hogy azért drágább ez, jóuram, mert igen testes, nézze meg jól, majdhogynem húsos.
Keserű Terusst azonban nem adták ki a kórházból, nem volt dögrováson, nem szúrták le és nem is vágták ketté, az oltott meszet sem szerette, nem, Keserű Teruss egyszerűen halt meg.
Lefordult a kocsmában a székről.
Akik látták, azt mondják, nem szenvedett, egyszerűen elterült, felakadt a szeme, és valami tömény fekete lé jött ki a száján. Először csak cseppekben szivárgott, megállt az arcán, majd lecsurgott róla, csordogált, kis tócsa gyűlt össze körülötte, aztán már akkorára nőtt a tócsa, hogy kis tavacska lett belőle, és a tavacskából elindult egy ér az ajtó felé. Kinyitották az ajtót, hadd folyjék ki a Keserű Teruss fekete vére az utcára, az árokba, hogy beleivódjon az agyagos földbe, amely majd a testét is befogadja, hogy itt legyen örökké közöttük. Mire megérkeztek a városból a bonctani kutatók, Keserű Teruss már szárazon feküdt a biliárdasztalon.
Keserű Terussról senki nem állíthatta biztosan, hogy Keserű Terussnak hívják.
A hajnali busszal érkezett, a távolságival, ami még a városon is túlról jött. Enynyi volt a bizonyos. Az, hogy hány éve bukkant fel, már vita tárgya volt, még a legrégebbi törzsvendégek között is akadt olyan, aki arra esküdött, hogy amikor ő kezdett el a kocsmába járni, akkor már a Keserű Teruss ott ült a sarokban a székén, és itta a keserűjét. Ilyenkor aztán jöttek az érvek meg az ellenérvek, hogy az nem lehet, hát az öreg Gugyelák hogy állíthatja azt, hogy a Teruss már ott ült, amikor ő kezdte az alkoholizálást, vagy ahogy errefelé mondják, az életet, hiszen az öreg már túl volt a nyolcvanon, errefelé ötévesen kezdik a munkát, tízévesen már nem vetik meg a pálinkát sem, tizenötnél meg az idősebb asszonyt, hát akkor a Terussnak meg kellett volna lennie tán még százévesnek is. Holott csak ötvennek vagy talán annyinak se nézett ki. Ja. Persze. A keserűtől, tromfolt az öreg Gugyelák, attól nem öregedett. Mert az tisztán tartotta a szivit.
Bárki bármit mondott is, egyetlen dolog volt biztos, hogy Keserű Teruss a hajnali busszal érkezett. A busz a Vén Tulok fogadónál, vagy ahogy itt egyszerűen mondták, a kocsmánál állt meg. Aznap is, mint mindennap, csak néhányan voltak rajta, az éjszakai műszakból jöttek haza az emberek, néhány göthös meg mozgásbeteg is lekászálódott, akik a hegytetőn levő szanatóriumba igyekeztek, és leszállt egy nő is, könnyű nyári fekete ruhában, fekete napernyővel és kis utazóbőrönddel.
- Két kiskeserűt kérek - mondta a kocsmárosnak. - Kísérő nélkül.
Leült a sarokban egy asztalhoz, és megitta az egyik keserűt, aztán a másikat.
Majd újat kért.
Attól a naptól fogva mindennap, pontosan a déli harangszó után megjelent a kocsmában, kikérte a két kiskeserűjét, és leült a sarokba. Már vagy hetven éve, ahogy az öreg Gugyelák állította.
És most Keserű Teruss ott feküdt élettelenül a biliárdasztalon.
- Nincs meg a mája. Ez nem lehet igaz, nincs meg a mája, már könyékig járok benne, és nincs meg a mája.
A Bonctani Intézet orvosa, vagy ahogy errefelé nevezték, Kampós doktor, a testbúvár alig hallhatóan ejtette ki a szavakat, mintha egyszerre káromkodna és gyónna, mintha azt akarná, hogy ne hallja meg se Isten, se Ördög, csak az a néhány ember, aki körbeállja a biliárdasztalt, s részese a csodának.
- Tudod, mióta a Teruss itt van, könnyebb a szívem - magyarázta egyszer Paplanyos Tódor Cégély Vendelnek, a kocsmárosnak. - Azelőtt olyan nehéz volt minden, olyan, mintha súlyos köd ereszkedne rám, testes és fullasztó, mintha súlyos kövek lennének a szívem helyén, és azokat cipelném folyvást, minden áldott nap. De mióta a Teruss itt van, olyan könnyű minden.
S valóban, mintha megváltozott volna a falu élete. Persze voltak ezután is halálesetek, néha kettévágta valamelyik asszony az urát, vagy éppen az ura esett bele a lakkbenzintől a mészégető kemencébe, voltak válások is, s néha az a nagy, súlyos hegyi levegő is rátelepedett fojtó ködként a házakra, olyan fojtó ködként, hogy a szanatóriumban hörögve aléltak el a betegek, de mégis volt valami, valami bizonyosság, ami miatt édesebb volt az élet.
A keserű, a Keserű Teruss.
Ahogy azt nem tudták, hogy honnan és mikor jött, s mi a valódi neve, nem tudták azt sem, hogy mit csinálhat egész nap, már a napnak abban a részében, amikor nem a Vén Tulokban volt. Néha végigsétált ugyan a falun, sőt annál is túlabbra, egészen a Gulyakútig, vagy fel a mészégető boksákig, de nem nagyon mozdult ki otthonról, szóval ahogy azt nem tudták, hogy honnan és mikor jött, mit csinál, azt sem tudták, hogy miből él. Dolgozni nem dolgozott, a postás nem hozott neki pénzt, látogatói sem voltak. Néha bement ugyan a városba, de hát egy nap alatt nem lehet annyit dolgozni, hogy abból megéljen az ember. Mígnem egy napon, ki más lett volna, az öreg Gugyelák összeszedte összes bátorságát, mit mondjunk, elég sokáig tartott neki, reggeltől kora délutánig itta a keserűt, igen keserűt, egész nap azt hajtogatta, hogy Vendelkém, én már csak keserűt iszok, akár a Terusska, hátha így jobban megérti a nyelvünk egymást, hiszen ugyanaz a lé áztatja szavainkat, ezt persze valahonnan olvashatta az öreg, ilyen szépet kitalálni nehezen tudott volna, szóval már elég kapatos volt az öreg, amikor odaállt Keserű Teruss elé, és azt kérdezte:
- Mondja, drágácska, miből él maga?
Persze ha nem akar, ne válaszoljon - mondta az öreg Gugyelák, és már bánta is, hogy megszólalt, mert abban a pillanatban csend lett a kocsmában, olyan sűrű, mint a köd, ami Paplanyos Tódor szívét nyomta régen, megálltak a kézben a poharak, égnek meredtek a dákók, és nem koccantak össze a biliárdgolyók, megálltak a kisfröccsök a torkokban, és elhallgatott a kávéautomata is. Gőze némán gomolygott a levegőben. Persze ha nem akar, ne válaszoljon, habogott tovább az öreg Gugyelák, nem is tudom, mért kérdeztem, nem is az én, nem is a mi dolgunk, jaj, drága Terussunk, ne haragudjon...
- A májamból.
Valaki elejtett egy poharat, kettévágta a csendet.
- A májamból, a májamból élek - mondta Keserű Teruss.
Felhajtotta az egyik kiskeserűt, a másikat, mint mindig, otthagyta az asztalon, felállt, és kisétált a kocsmából.
Még hogy a májából, motyogta az öreg Gugyelák, még hogy a májából él, hallatszott innen is, onnan is. Miért, mondta Bögyös Gitta, a csaposnő, olyat még nem hallottatok, hogy valaki libát meg kacsát tart, tömi a torkát, tömi a kacsa meg a liba torkát, és akkora lesz a begyük, mint ez itt, ni, és akkor alányúlt hatalmas melleinek, és megemelte, az emberek meg áhítattal nézték az orbitális melleket, és talán már az omlós libamáj ízét is érezték, amikor Paplanyos Tódor szárazan megszólalt. De a Terussnak nincsenek libái, se kacsái. Az igaz, mondta valaki, csak járatja velünk a bolondját, lehet, hogy már otthon kuncog rajtunk, bolondokon, akik így beugrottunk neki. Végül késő estére megszületett az egyezség: valószínűleg Keserű Teruss nagy összeget nyert a lottón, nem osztozott a családtagokkal, inkább itt rejtegeti az életét.
- Nincs meg a mája. Ez nem lehet igaz, nincs meg a mája, már könyékig járok benne, és nincs meg a mája - mondta Kampós doktor értetlenül.
Keserű Teruss teste szakszerűen felmetszve ott feküdt a biliárdasztalon. A doktor keze könyékig járt benne. Megvan a szíve, a lépe, a veséje, itt a tüdeje, a gigája, itt a csontlepedék, megvan itt minden, mormogta, de a mája az nincs, nézzék meg, higgyék el a hihetetlent, a mája az nincs. Kihúzta a kezét, aztán két kampóval elkezdte szétfeszíteni az élettelen testet, és kiabált, nézzék meg, nincs, egyszerűen nincs, ha valaki megtalálja ebben a testben a Keserű Teruss máját, ha valaki megmutatja nekem, hogy hol van, azt gazdaggá teszem. Többen elájultak, volt, aki öklendezve esett ki a kocsma elé az árokpartra, ahol Keserű Teruss fekete vére már beivódott az agyagos földbe, de akik vették a bátorságot, hogy belenézzenek a testbe, láthatták, hogy tényleg üres, hogy ott, ahol Keserű Teruss hatalmas májának kellene lennie, csak egy lyuk tátongott.
Egy reggel idegen férfi szállt le a hajnali buszról. Nem volt nála semmi, csak egy orvosi táska. Egyenesen a kocsmába ment, és megállt a pult előtt.
- Egy hölgyet keresek.
- Egy hölgyet - csodálkozott el Cégély Vendel. - Itt?
- Igen - mondta a férfi. - Könnyű fekete ruhákat hord, és mindig keserűt iszik.
- Akkor maga a Keserű Terusst keresi - mondta a kocsmáros -, a mi Terussunkat, üljön le csak nyugodtan, nem tudom, hogy most hol lehet, de mindennap pontosan a déli harangszó után szokott érkezni, addig igyon valamit, készítek reggelit is, meg bekapcsolom a tévét, nézze csak nyugodtan, bejönnek ám itt a városi adók is.
De előbb igyunk, erre az én vendégem, mondta, azzal eltűnt a söntés mögött. Ez ám az igazi, ilyet máshol nem iszik, abban biztos vagyok, mondta, amikor visszatért. Egy üveget rakott le a férfi elé, amiben szinte aranyló folyadék volt, vagy nem is aranyló, hanem inkább olyan színű, mint a méz. Töltött, s a férfi felé nyújtotta a poharat. Eperfahordóban érlelt keserűdió, mondta, na, egészségére, és felhajtotta a sajátját. A Terussnak is kínáltam, de ő azt mondta, hogy nem ihat belőle, nem is értettem, hiszen állandóan csak keserűt iszik, mondtam is neki, hogy ágyazok alá mandulát vagy diófakérget, attól még keserűbb lesz, de nem, nem, ő nem akar inni belőle. Rokona?
Amíg a kocsmáros töltötte a pálinkát, alaposan megnézte a férfit. Amióta Keserű Teruss a faluba költözött, még nem volt látogatója. Az öreg Gugyelák kérdése óta meg senki nem firtatta, hogy miből él a Keserű Teruss, elfogadták, hogy tényleg a lottóból, abból a nagy nyereményből él, s itt, náluk rejtegeti az életét. Amikor a férfi belépett a kocsmába, nem volt rajta semmi feltűnő, az orvosi táska sem, hiszen megszokott volt, hogy a szanatóriumból lejártak az orvosok a faluba maszekolni. A férfi a buszról szállt le ugyan, de ki tudja, talán egy új orvos, aki eddig még nem tette tiszteletét a Vén Tulokban. Keserű Teruss nevének említése azonban gyanússá tette, úgyhogy a kocsmáros rögtön felajánlotta a reggelit meg a keserűdió-pálinkát, hogy marasztalja.
Tudta, hogyne tudta volna, hogy hol lakik a Keserű Teruss, hiszen ő segített neki házat venni. Azon az első napon már késő este volt, és a nő még mindig ott ült a sarokban a széken. Néha elkérte a toalettkulcsot, utána rögtön rendelt még két kiskeserűt, de amúgy nem mozdult semmit, és nem is beszélgetett senkivel. A Vén Tulok addig tartott nyitva, amíg ivó vendég volt, általában hajnalig, vagy ha valami különleges esemény adódott, két-három napig is egy álló folytában, de azon az estén, mintha megérezték volna az emberek, hogy itt valami misztikus, vagy ahogy errefelé mondták, intim esemény történik, már jóval éjfél előtt hazament az utolsó vendég is. Csak a fekete ruhás nő ült ott a széken. A kocsmáros kicsit zavarban volt, most mit csináljon, soha nem látta ezt a nőt, nem tudja, honnan jött, nem tudja, hová megy, nem tudja, mit akar, csak ül ott már hajnal óta, issza a keserűt, és nem látszik semmi különös rajta.
- Tetszik ez a falu. Van itt eladó ház? - kérdezte a nő.
Erre az éjszakára gondolt most Cégély Vendel, a kocsmáros, ahogy ott ült, szemben az ismeretlen férfival, aki jóízűen falatozott a reggeliként felszolgált kolbászból, disznósajtból és fokhagymás szalonnyából. Persze hogy volt eladó ház, mint minden faluban, náluk is meghagyják a kocsmárosnál az eladandó házak címét s néha a kulcsot is az elköltözők, az örökösök vagy a meggyógyult, a szanatóriumból orvost már nem rendelő nyaralótulajdonosok, ennek a nőnek meg szállás kell, ha csak erre az éjszakára is, de szállás kell. Ez lenne az, mondta, amikor megálltak a régi tűzoltószertár melletti háznál. Takaros kis ház volt, kőből meg téglából, verandával és nyári konyhával, pirosra és sárgára festve, apró füves kerttel, a telek többi része meredeken futott fel a hegyre. Jó lesz, mondta a nő, elkérte a kulcsokat. Azóta se tette be férfiember oda a lábát, gondolta a kocsmáros, mért pont ennek a férfinak mondanám meg, hogy hol lakik. Lehet, hogy nem is orvos, látott már olyat, hogy mást rejtegettek az orvosi táskában, fegyvert vagy más gyilkoló eszközöket, nem, nem árulom el, hogy hol lakik a Keserű Teruss, lehet, hogy ez a férfi csak a pénzéért jött. Ittak még egyet, majd a kocsmáros újra megkérdezte:
- A rokona?
- Nem. Az orvosa vagyok.
- Az orvosa? De hát a Terusska soha nem volt beteg - csodálkozott a kocsmáros.
- Azért vagyok itt - mondta az orvos.
Most, hogy a két élettelen test ott feküdt a Vén Tulok közepén, Keserű Teruss a biliárdasztalon, a doktor meg, a Kampós doktor meg kezében a kampóval mellette a kocsma fekete lé áztatta padlatán, a törzsvendégek, már akik nem ájultak el, és nem estek ki az árokpartra bévülről könnyíteni magukon, arra az első vizsgálatra gondoltak.
Alig ütötte el a templom harangja a delet, amikor Keserű Teruss belibbent a kocsmába. Látszólag nem vette észre, hogy a falu apraja-nagyja itt van; persze hogy itt volt, hiszen a kocsmáros elővigyázatosságból leadta a drótot: „Vigyázat! Veszélyben a Teruss!!! Gyertek titokban inni!" Kikérte a két kiskeserűjét, és éppen le akart a helyére ülni, amikor észrevette a doktort.
- Na, megjött?
- Meg.
- Akkor kezdjük?
- Menjünk magához.
- Oda nem. Itt is jó lesz.
- Itt?
- Igen, itt.
- Itt, mindenki előtt?
- Egyszer úgyis meg kell tudniuk.
- No jó - mondta az orvos -, akkor igya meg, és vetkőzzön.
Keserű Teruss felhajtotta mind a két kiskeserűjét, már ebből is sejthették az emberek, hogy itt valami nagyon különös, misztikus, vagy ahogy errefelé mondani szokták, intim dolog készül, a kocsma közepére lépett, és szép lassan vetkőzni kezdett.
Csend nem volt még olyan törékeny, mint ami a kocsmára telepedett. Mérges gázokat beszívó férfitüdők ziháltak, napszítta, eső áztatta kérges ujjak között remegett a pálinka, köhögés, szuszogás, testek belső zajai.
És ott állt előttük Keserű Teruss anyaszült meztelenül.
Nem volt azon a testen egy szemernyi ránc sem, egy apró folt vagy püffedés sem, maga a tökély állt előttük.
Az orvos, mert már mindenki elhitte, hogy valóban orvos az idegen férfi, jegyzettömböt vett elő, meg különféle mérőeszközöket, és elkezdte méricskélni a nőt, a hasánál, a hátánál, az ölénél, még a fanszőrzet közé is benyúlt, s szorgalmasan jegyzetelt a füzetébe, miközben halkan, alig hallhatóan motyogott, hogy hihetetlen, ez tényleg hihetetlen, az emberi test hetedik csodája.
- Feküdjön fel az asztalra - mondta, s Keserű Teruss könnyedén fellibbent a biliárdasztalra, s hanyatt feküdt.
- Itt fogja majd csinálni? - kérdezte.
- Igen - mondta az orvos, azzal egy hatalmas kampót vett elő a táskájából, megmutatta, hogyan fog alányúlni a szívnek, amikor abból már kiszállt a lélek, s hogyan akasztja majd rá a májat, azt a májat, amit csodálni fog az egész tudományos világ.
Mert Keserű Teruss nem hazudott.
Tényleg a májából élt.
Amíg felöltözni bement a toalettbe, addig Kampós doktor, igen, ez után az eset után a faluban mindenki csak Kampós doktornak hívta az idegen férfit, aki egy idő után már nem is volt idegen, hiszen rendszeresen jött felmérni a Terusst, sőt egy idő után jövetelét már várták is, olyankor összecsődült a falu népe a hajnali busznál, s a déli harangszóig, amíg meg nem érkezett Keserű Teruss, a doktor a kocsmában csodálatosabbnál csodálatosabb tudományos történetekkel szórakoztatta őket, olyanokkal, amilyenek még a Spektrum tévében sincsenek, azután meg nézték a vizsgálatot, a mezítelen testet meg a doktor kampóját, szóval amíg Keserű Teruss felöltözni bement a toalettbe, addig Kampós doktor elárulta a titkot.
Keserű Terussnak olyan mája van, mint a világon senkinek.
Nem fogja meg semmi.
Bármennyit iszik is, nem fogja meg semmi, az nem megy össze és nem nő meg, egyszerűen ugyanolyan marad.
Egy rutinvizsgálaton fedezték fel, amikor arra a kérdésre, hogy mennyi folyadékot iszik, azt válaszolta, hogy egy litert, de mire az orvos megszólalt volna, hogy az egy felnőtt szervezetnek kevés, hozzátette: keserűt. Aztán a Bonctani Intézet olyan ajánlatot tett neki, hogy azt már nem utasíthatta vissza: eladta a máját, hogy majd halála után körülhordozzák a Földön, a tudományos világ csodájára. Nem volt semmi dolga, csak hogy tartsa a napi egyliteres adagot, az Intézet fizet mindent, sőt még életjáradékot is folyósít neki. Most érkezett el az első ellenőrzés időpontja, s ez tényleg csodálatos, hogy nem változik benne semmi.
És most ott feküdt a két élettelen test. Keserű Terussé a biliárdasztalon. Kampós doktoré meg a kocsma hideg padlatán.
A biliárdasztalt nem dobták ki, de golyó nem koccant össze többet rajta, dákó nem hasogatta többet bársonyos zöld gyepét, mint ahogy arra a székre sem ült le többé senki, ahol Keserű Teruss ült évekig, évtizedekig. A doktor holttestét elszállították a Bonctani Intézetbe, a nőét meg itt hagyták nekik. Nagyot buktunk ezen a kurván, káromkodott az intézet igazgatója, amikor a kettős haláleset hírére megérkezett. Évekig itattuk, aztán mégis milyen csúnyán becsapott minket. Cégély Vendelnek arra a kérésére, hogy legalább nézzen bele, legalább az igazgató úr nézzen bele a Teruss testibe, hogy tényleg nincs-e ott az a máj, mert ők már nem mernek belenézni, az igazgató csak annyit mondott, hogy nézzen bele az a keserves kurva édesanyja, hogy folyt volna annak is mérgezett tej a csöcsiből, amivel felnevelte, s intett egy boncnoknak, hogy fércelje össze, ne nézegessen többet abba bele senki.
Keserű Terusst a temető sarkában földelték el, ott, ahol azok nyugodtak, akiket nem temetett el senki, akiknek dögrováson levő, fertőző testét a kórházból adták ki, vagy akiket kettévágott az asszony, s páros sírokban feküdtek: egyikben az aszszony, másikban a kettévágott férfi jobbik fele.
- Tudod, mióta a Teruss elment, nehezebb a szívem - mondta Paplanyos Tódor Cégély Vendelnek, a kocsmárosnak. - Olyan nehéz, mintha súlyos köd ereszkedne rám, testes és fullasztó, mintha súlyos kövek lennének a szívem helyén, és azokat cipelném folyvást, napról napra. Mióta a Teruss elment, olyan nehéz itt minden.
Késő este volt már, csak négyen voltak a Vén Tulokban: Cégély Vendel, a kocsmáros, Bögyös Gitta, a csaposnő, Paplanyos Tódor és az öreg Gugyelák.
Fojtó nehéz köd ereszkedett a falura. Kint csönd volt. Olyan csönd volt, hogy hallani lehetett a szanatóriumban sípoló tüdőket, a haldoklók zihálását.
Nem nagyon szóltak semmit.
Ittak.
A kocsmáros néha töltött mindannyiuknak két-két kiskeserűt, egymás szemébe néztek, s mintha azt mondanák, a Terussra, koccintottak, aztán felhajtották az egyiket.
A Spektrum tévében éppen az éjszakai főzőverseny volt, az Altató, hogy mit főzzünk az urunknak, hogy hamarabb elaludjon. Szerették ezt a műsort, sokat lehetett rajta nevetni, egyébként is mostanában mindig ezt az adót nézték, hátha valahol, valamilyen tudományos műsorban feltűnik a Keserű Teruss mája, vagy ahogy mostanában hívták, becézték: Terry, a vándormáj.
Ezt a vándormáj dolgot is az öreg Gugyelák találta ki, persze ki más találhatta volna ki, ha nem ő. Egy reggel elkezdett panaszkodni a kocsmában, hogy neki nagyon fáj a lába, egyszer itt fáj, másszor meg ott, olyan, mintha valami vakond turkálna benne, annyira fáj a lába. Persze, vakond, nevetett Bögyös Gitta, az agyadba van a vakond, kár, hogy nincs a szanatóriumban pszichiátria, oda kéne neked fölkúsznod, mondta, oda, mint a vakond. Néhány nap múlva a fejét fogta az öreg Gugyelák, úgy lépett be a kocsmába. Jajjajjaj, túr, túr, most az agyamba túr ez a vakond, jajgatott. Máskor meg a szeme fájt, a szíve, míg legutoljára a mája. Mintha két májam lenne, akkora, nézd meg, Vendel, mondta a kocsmárosnak, nézd meg, mintha két májam lenne, akkorára dagadt, mintha csak a Keserű Teruss mája is bennem lenne. Nagy csend lett ekkor, nagy, törékeny csend, mint amikor titkot fejt meg az ember, s száját becsukja, szemét behunyja, nehogy kiszökjön az a titok. Megvan, megfogtuk, suttogta Paplanyos Tódor, megfogtuk a Teri máját, vigyázzon, óvatosan, üljön csak le, öreg, üljön csak le, nehogy kiszökjön, azzal óvatosan leültették az öreg Gugyelákot.
A kórházi zárójelentés szerint az öreg Gugyelákot reuma gyötörte, a mértéktelen keserűpálinka-fogyasztás miatt fáj a feje és romlik a látása, ezért eltiltották a szeszfogyasztástól, és szemüveget írtak fel neki. Koleszterintúltengés, keringési zavarok és kezdődő májzsugor, no meg némi öregkori szenilitás. Alvási zavarok, álmában állandóan valami vándormájról beszélt.
Nem tudnak ezek semmit, mondta az öreg, miután kielemezték a zárójelentést. Minden éjszaka beszéltem hozzá, egyre csak azt hajtogattam, hogy nem iszok több keserűt, nem iszok több keserűt, soha életemben nem fogok több keserűt inni, érted, Terry, nem iszok többet, menj el, hagyj itt, menj el Nyugatra vagy Ámerikába, csak hagyjál itt engemet. No, látjátok, itt hagyott. Nem tudnak ezek az orvosok semmit. De azért, de azért, mondta, s mintha apró könnycseppek jelentek volna meg szeme sarkában, de azért kicsit hiányzik, jó lenne tudni, merre jár.
Azóta nézik naphosszat a Spektrumot.
Késő este volt már, csak négyen voltak a Vén Tulokban, Cégély Vendel, a kocsmáros, Bögyös Gitta, a csaposnő, Paplanyos Tódor és az öreg Gugyelák.
Fojtó nehéz köd ereszkedett a falura. Kint csönd volt. Olyan csönd volt, hogy hallani lehetett a szanatóriumban sípoló tüdőket, a haldoklók zihálását.
Nem nagyon szóltak semmit.
Ittak.
A kocsmáros néha töltött mindannyiuknak két-két kiskeserűt, egymás szemébe néztek, s mintha azt mondanák, a Terussra, koccintottak, aztán felhajtották az egyiket.
Egy nő éppen a Marshall-máj receptjét magyarázta a tévében, meg hogy nem az a fontos, hogy mit eszik az ura, hanem hogy sokat egyen, sok húst sok kenyérrel, hogy megüljön benne, hogy elnyomja, és súlyos álmokat hozzon az ura szívire.
- Ma már nem lesz, ma már nem lesz a Terry - mondta a kocsmáros, és kikapcsolta a tévét.
Ültek szótlanul.
Ittak.
- Halljátok? Esik az eső - szólalt meg Paplanyos Tódor.
Apró kopogások hallatszottak kívülről. Kimentek a kocsma elé. Apró fekete cseppekben esett az eső. Először lassan, majd egyre sűrűbb és nagyobb cseppekben, feloszlatva a fojtó ködöt és elfojtva a szanatóriumból hallatszó jajgatást.
Álltak az esőben, és hagyták, hogy áztassa őket ez a furcsa fekete lé.
- Belenézett egyáltalán valaki a Keserű Teruss testibe? - kérdezte Bögyös Gitta.
Hallgattak. Nem válaszolt senki.
A választ úgyis megadta a szájukba ivódó keserű lé.
© Mozgó Világ 2004 | Tervezte a pejk