←Vissza

A Mozgó Világ internetes változata

Író és szerkesztő adósságot törleszt

Eladósodni nem jó. Az adósnak hiányzik a pénz, ráadásul időzavarral küszködik. Senki nem úgy kezdi, hogy na, nem adom vissza a kölcsönt, sőt újat veszek fel, akkor most jól eladósodok. Az adós örök reménykedő: majd megadom, egyszer. Az adóst gyötri a döntéskényszer: most éppen muszáj másra, fontosabbra fordítanom, amim éppen van... de persze tovább nő az adósság.
Ma író, szerkesztő, olvasó egyaránt adós, körkörösen.
Az írók fröccs mellett együtt búsongva megállapítják, hogy nem érdemes írni, se verset, se prózát, novellát pedig végképp nem - szakácskönyvet talán -, mert csekély a honorárium, kevés az olvasó, szerkesztő viszont mindig van, és úgy megbírálja az embert, hogy hosszú időre elmegy a kedve az egésztől. Pedig aki írásra adta a fejét, az tudja - már az előtt tudta, hogy egyetlen értékelhető sort leírt volna -, hogy írni a lehetetlen megkísértése. A közös vagy magános szerzői búsongás az adós ismerős panasza: se pénz, se idő, ami legtöbbször azt jelenti, hogy hiányzik az ihlet. Mentség sincs. „Hallgatni arany, beszélni Petőfi" - takaróznak Karinthyval.
A szerkesztő kegyetlen defterdár. Nem győzi ostorozni a szerzőket a
lustaságukért, meg nem tartott ígéreteikért, fejükre olvassa a hibáikat. Kesereg az elrontott írások felett. Szerzők, alkossatok remekműveket! - idézi szentségelve Sztálint (ha ugyan ő mondta). De ha megkapja végre az áhított kéziratot, adószedőből nyomban adóssá változik: szégyenkezve vallja be a műért majdan járó honor összegét, s zavartan magyarázkodik, hogy megint politikai helyzet van - mikor nem volt az utóbbi öt-tíz évben? -, és azért csúszik újra legalább egy hónapot a már elfogadott kézirat.
Az olvasónak meg nincs ideje, de ha van, akkor meg pénze nincs, vagy nem elég kíváncsi, nem viseli el az új irodalmi divatokat, fáradt, inkább nézi a tévét, közben eltölti a nagy-nagy üresség. De egyszer csak, hirtelen az orrában érzi a friss nyomdafesték vagy a régi könyvekre rakódott por ígéretes illatát. Istenem - sóhajt fel a már csak hajdani olvasó -, mit
bambulok én itt? Holnaptól újra könyvtárba járok. Ennyivel tartozom
magamnak. Hogy is van az a gyönyörű vers az Apolló-torzóról, talán Keatstől, nem, inkább Rilkétől, ez az, megvan: „...mert nincsen helye egy sem, mely rád ne nézne. / Változtasd meg életed!" Igen: futás,
gyermeknevelés, olvasás, olvasás, olvasás - holnaptól minden más lesz. Holnaptól.
Szerzőként, szerkesztőként és olvasóként tudom, hogy a 2002. októberi Mozgó Világ nem oldja meg az irodalmi adósságválságot. Mégis ünnepi
alkalom ez: író és szerkesztő törleszt a közös adósságból, az Olvasó pedig, reméljük, méltányolja az igyekezetet.
 
*
 
Javított kiadás: („Kifogytam a mondanivalómból, megmondom az igazat." - Karinthy). Mint a lap prózarovatának szerkesztője nagyon örültem, hogy az írók reményen felül munkálkodtak, a kollégák nem hozakodtak elő a politikai helyzettel, és így október az irodalom hónapja lehet.
 
Mező Ferenc
© Mozgó Világ 2004 | Tervezte a pejk