←Vissza

A Mozgó Világ internetes változata

György Péter

A hazafi

Tamás Gáspár Miklós: A helyzet

Korunkban - mint oly sokszor tapasztalhatjuk - egyre ritkábban előforduló s még ritkábban elismert erény a szellem mellett elkötelezett, a meggondolt, végiggondolt gondolat nevében leélt élet. A közösségi emberek, a hazafiak kora - immár két évszázaddal ezelőtt - az oly távoli 19. század volt, ekkor éltek, de mindenképp ekkor születtek azok a nagy gondolkozók is, akiket Tamás Gáspár Miklós tisztel, és több szempontból követ is. Mindenekelőtt Eötvös József, akinek munkásságáról az egyik legfontosabb esszéjét írta.

A patriótákról van szó, nekik szentelt Tamás Gáspár Miklós 1991-ben egy ma is aktuális tanulmányt. „A klasszikus patriotizmus fogalma azonban fönntartható. Olyan emberekre, akik több kötelességről tudnak, mint amennyi kötelező, szükség van. Olyanokra, akik áldozatot vállalnak az igazságos és szabad köztársaságért."

Talán nem meglepő, ha azt mondom: Tamás Gáspár Miklós patrióta, hazafi, aki kötelességből, gondolkozásból, közösségért cselekvésből a kötelezőnél jóval többet választott. E gondolkozás és ez az életrajz szorosan követik egymást. Magam is tudom, hogy Tamás Gáspár Miklós volt már baloldali - ha szabad egy szubjektív megjegyzést tennem: regényesen és gyönyörűen volt az, több, mint húsz éve, amikor Tatár György lakásán összeismerkedtünk -, majd igazi konzervatívként lépett a közösség elé, végül, mint e kötet is bizonyítja, visszatért a baloldalhoz, annak is azon szindikalista antibolsevik hagyományához, amelyet már a hetvenes évek végén is képviselt. Lehet azt állítani, hogy ez az életpálya inkonzekvens, hogy újrakezdéssel, kanyarral van teli; ámbár önmagában ez még nem ítélet. Ennél fontosabb, hogy a pártpolitikai választások és vonzások változásai mélyén megtapasztalható a megélt élettel is hitelesített konzekvencia. Tamás Gáspár Miklós mindezen változások között ugyanaz maradt: elkötelezett hazafi, igazi patrióta, nem pusztán mindig meghökkentően, zavarba ejtően művelt filozófus, hanem igaz közösségi ember. Olyan ember, aki sorsának vezérlő csillagát az eszméi követelte rend folyamatos újraépítésében látta meg, s akit nem pusztán a 21. század technológiája hagy hidegen, de megvetéssel tölti el korunk ritka gyalázatos erkölcsi állapota is.

A helyzet című könyvét (Élet és Irodalom Kft.) a honfibú íratta. Ugyanaz az indulat hatja át, amely Eötvöst, Széchenyit, majd a 20. században Bibót, Németh Lászlót, Márait is jellemezte. Ő bizony úgy látja - s e tekintetben az aktuális választások szinte lényegtelenek -, hogy hazánk válságos óráját éli. Nem képes válaszolni a globalizáció, a nagy kapitalizmus kérlelhetetlen kihívásainak egyikére sem, megfogalmazni sem képes talán azokat a kérdéseket, amelyek - mint a szerző rávilágít - az igazi kérdések. Profetikus, tehát ironikus, lánglelkű, tehát hideg elmeéllel megírt szöveg ez, amelyet egyszerre mozgat a jobbítás vágya és az erkölcsi felháborodás mindannak láttán, aminek tanúi lehettünk. Ez a szöveg nem közömbös tehát. Tamás Gáspár Miklós mit sem tud a cinizmusról, az anyagi érdek vezérelte sunyításról, a némán elfordított fejről, a kényelmes csend választásáról. Nem bizony, mert ez az ember - s ezt még azoknak is el kell ismerniük, akik nemcsak ellenfelei, hanem ellenségei is - még akkor is patriótaként viselkedik, amikor vitriolos tolla tényleg nem kíméli azt, akit a hegyére tűzött. De indulatai soha nem nemtelenek. Soha nem beszél másról, mint a tettekről, a szavakról, a jellemekről. Nem nézi, ki kinek a barátja, s szemben azokkal, akik naponta „Gazsinak" emlegetik, igazán nem akkor támad, amikor épp kényelmes lenne bármely farkasfalkával együtt üvöltve egy-egy aktuális kívülállót kikezdenie. Tamás Gáspár Miklós azokat is a tiszta fogalmazás, a végiggondolt gondolat kegyetlen és éles ítéletével ajándékozza meg, akik maguk gyakran már egy-egy mondat megfogalmazására sem képesek, akiknek elméjét a fajról és ki tudja még, mi mindenről képzelgő ordas eszmék borították el. Még velük szemben is érvel, hisz pontosan tudja, hogy nem érdemes hozzájuk hasonulni a gyűlöletben.

Ez a könyv kegyetlen és kíméletlen állítások sorozatát tartalmazza, amelyek mind azt kérdik, miként tűrhető tovább az emberi méltóság folyamatos elárulása, a szegénység társadalmon kívülivé tévő gyakorlata, a megvetés és elhárítás jól bevált technikái. Aki megtiszteli magát azzal, hogy elolvassa ezt a könyvet, tehát nem csak hallomásból kíván ítéletet formálni róla, az megteheti, hogy megannyi állítását visszautasítja. Jó néhány benne alkotott véleményt radikálisan vitathat is. Mindezt kétségbe nem vonom, ez értelmetlen volna. De semmiképp sem tagadható, hogy született egy könyv a köztársaság 12. évében, amely mindannyiunkat figyelmeztet rá: a közös jövő, a közös ihlet, tehát a haza fogalma lassan visszavonhatatlanul megsemmisül a gyűlölet, a megvetés, a kirekesztés, a szolidaritás megtagadása miatt. S ezt - ha látja a jeleket - hazafi nem tűrheti. Nemes indulata, éles elméje, mindannyiunkat óvó kritikája korunk nagy teljesítménye. Nekünk rosszabb, ha nem látjuk, mit írtunk magunk a falra. Méne tekel.

 

© Mozgó Világ 2004 | Tervezte a pejk