←Vissza

A Mozgó Világ internetes változata

Kovács László

A demokrácia megkerülhetetlen

Mindenekelőtt köszönöm a meghívást. Valóban nagy örömmel fogadtam el, és természetesen nem előadásra vállalkoztam, hanem Kuncze Gáborhoz hasonlóan én is néhány reflexióval próbálok hozzájárulni az itt folyó közös gondolkodáshoz. Az előadáshoz kevés az ismeretem. Ráadásul én Bibó Istvánt személyesen nem ismertem, csak az írásain keresztül, és ennek ellenére azt mondom, hogy kevés gondolkodó gyakorolt rám minden mondatával olyan mély hatást, mint Bibó István, és egy politikus számára különösen fontos mindaz, amit ő gondolt, mindaz, amit mondott, mindaz, amit leírt. Nem ismertem személyesen, de ismertem azt a két harcostársát, akik a közelmúltban elhagytak minket, Vásárhelyi Miklóst és Hegedűs B. Andrást, és jól ismerem Göncz Árpádot, aki szintén harcostársa volt, és őket hallgatva, az ő írásaikat olvasva bizony ugyanazok az érzések keletkeznek bennem, mint amikor Bibó István műveit olvastam, olvasom. Meggyőződésem, hogy minden magyar politikus számára megkerülhetetlen mindaz, amit Bibóról tudni lehet, minden magyar politikus számára megkerülhetetlen életművének központi gondolata, a demokrácia. Itt méltatott 1956-os szerepvállalása is elsősorban erről szólt. Bibó István viszonyáról a demokráciához. És valóban igaz, ami szintén elhangzott ma már, hogy minden írása olyan, mintha a máról szólna, mintha rólunk szólna, mintha mai magyar politikáról, társadalomról, a közélet mai szereplőiről szólna. (…) Bibó István nagyon is megkülönböztette a demokrácia lényegét a demokratikus formáktól, a kulisszáktól, a demokrácia kulisszáitól, és kritizálta a demokratikus formák közötti antidemokratikus kormányzást. És ez ma sajnálatosan időszerű. Hiszen a parlamenti demokrácia létezik ugyan, de a miniszterelnök azt mondta, hogy ellenzék nélkül is működik a parlament. Ez igaz, csak azt nem parlamentnek hívják… Nemrég itt járt Dávid Ibolya meghívására a német igazságügy-miniszter asszony, aki szociáldemokrata politikus, és mint egy testvérpárt elnökével, velem is kezdeményezett egy találkozót. Megkérdezte, igaz-e, amit a követségtől hallott, hogy itt kormánypárti képviselők intéznek interpellációt kormánytagokhoz az ellenzékről vagy az előző kormányról. Mondtam, igen, igaz, az interpellációk több mint negyven százalékát kormánypárti képviselők intézik kormánytagokhoz az ellenzékről vagy az előző kormányról. És mit szól ehhez a ház elnöke? – kérdezte. – Nem vonja meg a szót az ilyen magáról megfeledkezett kormánypárti képviselőtől? – Hát hogyan vonná meg a szót, hiszen leírt interpellációkat olvasnak fel, és leírt válaszok hangzanak el rájuk, mely válaszokat az interpelláló képviselő természetesen el is szokott fogadni, sőt még meg is szokott köszönni. És mi, akikről szól a történet, ott ülünk, és a házszabály szerint természetesen nem szólalhatunk meg. Bibó István elítélte azt, aki a kritikát hazaárulásnak minősíti. Mi meg naponta szembesülünk ezzel a kérdéssel, hogy ugyanis hazaárulók vagyunk, ha például azt szeretnénk, hogy az Európai Unió Magyarországról szóló jelentése feleljen meg a valóságnak, és ne pusztán a jelentés, hanem a valóság legyen jó.

(…)

Bibó zsákutcásnak nevezte a magyar fejlődést, az elfordulást a demokratikus normáktól, és ha ma élne, úgy gondolom, úgy vélné, most is zsákutcába tévedt a magyar fejlődés… Kende Péter beszélt arról, hogy a Fideszt nem sikerült idehozni, mert egyre lejjebb adták a meghívókat, Sasvári Szilárd már nem merte a titkárnőjét küldeni. Amikor először hallottam, arra gondoltam, hogy szégyelljék magukat az egykori Bibó-kollégisták. Aztán rájöttem, jobb, hogy nincsenek itt. Jobb, mint ha itt ülnének farizeus arccal, esetleg még ki is jönnének az emelvényre, és méltatnák azt a Bibó Istvánt, akinek az életművét naponta meggyalázzák.

© Mozgó Világ 2004 | Tervezte a pejk