Tandori Dezső

Már örökké egyetlen

n        

n               Már örökké egyetlen verebem lesz,

n               mindig csak egy, de aki most van,

n               ó, élne hosszan

n               bár! Lehessek közel hetvenesekhez,

n        

n               lehessek túl rajtuk, és ez az egy

n               verebem éljen. Mint apja parancsa

n               Hamletben. Még jobban. És a sors mancsa,

n               azt lássam, ahogy se rémség, se kegy,

n        

n               nem is elegy, a sors mancsát, azt lássam,

n               ahogy verebem álldogál magában,

n               lábszáráról szarupikkelyeket

n               szedeget;

n        

n               vagy két szobánkban egy asztal meg egy

n               fiókos szekrény közt pendlizzek, és

n               ugyanaz a vállamon, “a” veréb,

n               és ez a sorstól semmiféle kegy,

n        

n               nem, és nem “akarásom”. Ez egy Harmadik,

n               jegyében járok csak faltól falig,

n               jegyében nem veszek jegyet már Bécsbe se,

n               aztán végem. Az lesz a végese.

A véges végtelen jegyében

n                A véges végtelen jegyében

n                gyújtok rá egy cigarettára Bécsben:

n                az esőben, a szélben.

n        

n                A lombos lombtalan alá

n                nem állhatok, naná,

n                nincsenek levelek a fán.

n        

n                Egy lépcsőn lépdelek fel,

n                ahol a boltívekkel

n                épp az borul fölébem, ami ott kell.

n                Aztán már csak szaga, nem az eső maga,

n                és mintha csak a széle lenne, ahogy a szélbe

n                belépek, majd kilépek

n        

n                belőle. Ahogy utcák két fele:

n                városok két külön kerülete.

n                Mondom magamnak: ez vagy te… de “te”:

n        

n                másutt vagy. Ahova igyekszel.

n                Csak az a bajom ezzel,

n                hogy nem igyekszem sehova se.

n        

n                Marad: egyik fele, másik fele,

n                szép ideje, rút ideje.

n                S egy trafik. Elfogyott a cigarettám,

n                na, térjünk ide be. S ez ismétül ezerszám.

A kocka hatosa

n             A kocka hatosa, a kocka

n             egyese, kettese,

n             hármasa, négyese és ötöse:

n             közegyezmény. Más forma szavatolna

n        

n             további számokat. Hetest?

n             Ahhoz nagyon kivételes

n             téralakzat kéne.

n             Az ennyi fáradságot meg se érne

n        

n             talán.

n             Vagy hát mit tudom én.

n             A világ – mily alakzat? senki még azt

n             nem mondta meg úgy igazán, na – megfoszt,

n        

n             megajándékoz (esőivel is,

n             szelével is, rossz cigarettaíz,

n             jó cigarettaíz, s kinek a veréb és kinek a csíz:

n             ad mindenféle eszközt) –

n        

n             így henyélsz, így rontasz-javítasz,

n             jót s jól, rosszat s rosszul, néma vagy, szólsz,

n             s ennek kockája mi? Hamis vagy igaz,

n             egy-kettő-három-négy-öt-hat-hét, vagy nyolc,

n             igen, itt már nincs: “ha az ember tudná…”

n             Csak az van, oly nyilvánvalóan, hogy “nekem emmá

n             nyóc”.

n             Gubanc, de csak kóc.

n        

n             S lehet talizmán,

n             ahogy túl-túllátunk e mai kockán?

n             Mond-e bizonyosabbat,

n             mint akárhány vakablak?