Akkor, mikor nem is várnád,
a Körúton ha délben sétálsz,
jóllakottan asztal mellett ülsz,
vagy alszol;
legyen álmodban.
Nézd akár a faliórát,
nézd azt, mi a karodon van,
vagy semmit se nézz.
Lásd a mutatók járását,
nézd úgy, mintha nem is várnád,
hogy mozdulnak, és
jaj, hogy lehet, hogy mégis,
újra és újra.
Hát pont úgy van most is,
úgy, mintha nem is várnád,
találkozol valakivel,
– véletlenül összefutunk,
mondanád valaki másnak,
hiszen nem is sejtetted,
hiszen pontosan tudtad
már hetekkel előre,
legalábbis így utólag.
Ekkor elindul,
végigfut látványon és testen,
végig a jelenre emlékezés stációin,
végig a múltbaváláséin
a felismerés,
hogy ez vagyok én,
ez itt,
csak ez.
Nekik görgőkön jár
a hét öt napja,
estéik csillaga
cigarettaparázs,
Holdja neon.
Estéik bére
cigaretta és villany.
Mire felgyűlik
a raklapnyi kakasszó,
nádkávéba felejtik
az álmot,
dobozokba rakják
a sötétet.